“Kardjaikból kapát kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket. Nép népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul. Mindenki a saját szőlőjében vagy fügefája alatt ülhet, senki nem rettenti őket. Maga a Seregek Ura mondta ezt!” (Mikeás 4,3-4) Igen, ez az Isten célja. Ezt kell megtanulni, vagy elpusztul az emberiség. De addig nem fog elpusztulni. Isten végrehajtja akaratát. Hogy mikor, hogyan, nem tudhatjuk. Minél reménytelenebbnek tűnik, annál biztosabb, mert annál hamarabb fog világossá válni, hogy pusztán emberi erővel és akarattal nem lehet megvalósítani. Ameddig az emberben bízunk, minden reményünk hiábavaló. Ki kell végre ábrándulni a ma istenített Emberből. Ha az ember képes lenne maga erejéből megvalósítani a Krisztus tanítását, volna reménye az igazi nagy békére, de amíg a legkülönbek fejében sem fordul meg az, hogy ösztöneinket alá kell vetni a krisztusi erkölcs irányításának, addig nem lesz se béke, se biztonság, se boldogság a földön. El kell, hogy jöjjön az az idő, mikor megvalósul az ígéret: „Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek. Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg az Urat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok – így szól az Úr – mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre.” (Jer 31,33-34) Akkor, csak akkor, de akkor biztosan megvalósul a Mikeás által küldött ígéret is. Mindenható, örök Isten! Egyedül benned van bizodalmam. Az ember, a nagybetűvel írt Ember már mindent kipróbált, hogy boldogsághoz jusson. Fegyver, tárgyalás, béketervek, csodálatos eszközök, bölcs kormányzás, mind csődöt mond, mert megváltozni nem hajlandó az ember. Nem hajlandó elismerni, hogy Krisztus az egyetlen hiteles tanító, elfogadni, hogy az ő tanítása az egyetlen út a boldogság felé. Azért két kérésemet tárom most eléd: Hozd el minél előbb a Krisztus teljes uralmát a földön, hogy unokáim már boldogok lehessenek. De ha ennek még nem jött el az ideje, valósítsd meg a te békességedet közöttünk, családomban, egyházamban, népem minél több családjában, hogy legalább mi legyünk boldog néped. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)