“Minden teremtett dolog magán viseli az istenség pecsétjét. A természet bizonyságot tesz Istenről. Ha a fogékony elme érintkezésbe kerül a világegyetem csodáival és titkaival, el kell ismernie egy végtelen hatalom munkálkodását… Titokzatos életerő hatja át az egész természetet. Erő, amely fenntartja a megszámlálhatatlan világot a világűrben, erő, amely ott van a nyári szellőben, a lebegő, atomnyi bogárban. Ez ad szárnyakat a fecskének, táplálja az éhes hollófiókákat, ez bontja ki a rügyeket és alakítja gyümölccsé a virágot. Ugyanaz a hatalom, amely fenntartja a természetet, munkálkodik az emberben is. A csillagokat és az atomokat vezérlő nagy törvények irányítják az emberi életet is… Minden ember az Istennel és törvényeivel való összhangban találhatja meg a maga életterét, munkaterületét… A fizikai, szellemi vagy erkölcsi törvények áthágása annyit jelent, hogy kilépünk a világegyetem összhangjából, és behozzuk az egyenetlenséget, a zűrzavart és a romlást. Aki megtanulja, hogy így értelmezze a természet tanításait, annak a természet lényege kitárul. A világ egy nagy tankönyvvé, az élet egy nagy iskolává válik… A látható szemlélteti a láthatatlant. Az erdő magas fájától a sziklába kapaszkodó zuzmóig, a határtalan óceántól a tengerpart legkisebb kagylójáig, mindenben meglátja Isten képmását és kezenyomát.” (Nevelés, Isten a természetben c. fejezetből)