hétfő

“Sátán mindig munkában van és igyekszik elferdíteni azt, amit Isten mondott. Megpróbálja elvakítani az elmét és elhomályosítani az értelmet, hogy ezáltal bűnre vigye az embert. Oly nagyon egyszerűek az Úr követelményei, hogy senkinek sem kell tévelyegnie. Isten állandóan keresi, hogy miként vonja a védelme alá az embert, hogy Sátán ne gyakorolhassa felette a maga gonosz, megtévesztő hatalmát. Az Úr leereszkedett, hogy beszéljen az emberekhez, és a saját kezével írja kőtáblákra az élő igéket. Ezeket az áldott, élettel áthatott és igazságban tündöklő igéket tökéletes vezetőként adta át az emberiségnek. Mivel Sátán arra törekszik, hogy elvonja a figyelmet az Úr ígéreteiről és követelményeiről, nekünk annál nagyobb szorgalomra van szükségünk annak érdekében, hogy az Úr igéit a szívünkbe véssük, és megerősítsük az emlékezetünkben. Nagyobb figyelmet kellene tanúsítanunk az Úr figyelmeztetései és követelményei iránt… A Biblia minden fejezete, verse és szava Istentől való üzenet az emberhez. Kössük szabályait jegyül a kezeinkre és a homlokunkra! Ha tanulmányozzuk és követjük ezeket a szabályokat, akkor Isten úgy vezeti az Ő mai népét is, mint hajdan Izráelt, nappal felhő-, éjjel pedig tűzoszlop által.” (Pátriárkák és próféták, Áldás és átok c. fejezetből)

“Sátán sok embert félrevezet azzal a tetszetős elmélettel, amely szerint Isten annyira szereti az Ő népét, hogy mentséget talál a bűneikre. Sátán azt állítja, hogy azok a büntető ítéletek, amelyeket Isten Igéjében kilátásba helyez a törvényszegőknek, csak bizonyos erkölcsi célt szolgálnak kormányzatában, de nem teljesednek be szó szerint. – Isten az Ő teremtményeivel való bánásmódjában mindenkor megőrizte az igazság alapelveit. Kinyilatkoztatta a bűn igazi jellegét és megmutatta, hogy annak biztos következménye a halál. Sohasem volt, és nem is lesz soha feltétel nélküli bűnbocsánat. Az ilyenfajta megbocsátás az Isten uralmának alapját képező igazságos alapelvek feladását jelentené. Ez megdöbbentené a világegyetem el nem bukott lényeit. Isten hűen bemutatta a bűn következményeit, és ha ezek az intések nem igazak, akkor hogyan lehetünk biztosak abban, hogy ígéretei beteljesednek? Az az úgynevezett jóindulat, amely félretenné az igazságot, nem jóakarat, hanem gyengeség. Isten az életadó. Törvényei pedig kezdettől fogva az élet érdekében és védelmében adattak.” (Pátriárkák és próféták, Józsué utolsó szavai c. fejezetből)

“Sátán vadul támad, és csalásai ravaszak, de az Úr szemmel tartja népét. Gyötrelmük súlyos, a kohó tüze már-már megemészti őket. De Jézus tűzben megpróbált aranyként hozza ki őket a lángokból. Földiességük leválik, hogy Krisztus képmása tökéletesen megmutatkozzon bennük. Úgy tűnik, mintha az Úr időnként elfeledkezne az egyházát fenyegető veszélyekről és az ellenség okozta sebeikről. De Isten nem felejt. A világon semmi sem olyan drága neki, mint egyháza… Isten hűséges, imádkozó gyermekei benne rejtik el életüket. Maguk sem tudják, milyen biztonságban vannak. Sátán késztetésére e világ uralkodói életükre törnek. De ha megnyílna a szemük, mint Elizeus szolgájáé Dótánban, látnák, amint a körülöttük táborozó angyalok féken tartják a sötétség seregeit.” (Próféták és királyok, 366-367. l.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése