ÉLETIGE 2000. MÁJUS

"Ha bennem maradtok és tanításom tibennetek, kérjetek, bármit akartok: megkapjátok" (Jn 15,7).

A búcsúbeszéd – az Utolsó Vacsora alkalmával – igen gazdag tanításban és bátorításban, amit Jézus testvéri és atyai szívvel minden idõkre ad tanítványainak. Ha Jézus minden szava isteni szó, akkor ezek különös hangsúllyal rendelkeznek, mivel a Mester és az Úr élettanítását sûrítik végrendeletbe, amely a keresztény közösségek magna chartája lesz.

Tehát ennek megfelelõen, azzal a vággyal közelítsünk ennek a hónapnak az életigéjéhez – amely Jézus végrendeletének egy része –, hogy fölfedezzük mély és rejtett értelmét, hogy aszerint alakíthassuk egész életünket.

Amikor az ember Szent János evangéliumának ezt a fejezetét olvassa, az elsõ, ami szemébe ötlik a szõlõtõ és a szõlõvesszõk képe. Ez igen közeli egy olyan népnek, amely századok óta szõlõmûveléssel foglalkozik, és jól tudja, hogy csak az a vesszõ lesz szépen zöldellõ és fürtökben gazdag, amely erõsen a szõlõtõkéhez kapcsolódik, míg a levágott, elszárad és meghal. Nincs jobb kép, hogy elmondjuk milyen a természete Krisztussal való kapcsolatunknak.

De van még egy szó, amely erõteljesen visszhangzik az Evangéliumnak errõl az oldaláról: "benne maradni". Abban az értelemben, hogy szilárdan kötõdni Jézushoz, és bensõségesen beleoltódni, mert ez a föltétel ahhoz, hogy megkapjuk azt az éltetõ nedvet, ami az Õ saját életével éltet bennünket. "Maradjatok bennem és én tibennetek", "Aki bennem marad és én õbenne, bõ termést hoz". "Aki nem marad bennem, azt kivetik" (Jn 15,4 kk). Tehát ennek a szónak: "benne maradni" lényegi jelentõséggel és értékkel kell rendelkeznie a keresztény élet számára.

"Ha bennem maradtok és tanításom tibennetek, kérjetek, bármit akartok: megkapjátok" (Jn 15,7).

"Ha". Ez a "ha" szócska egy olyan föltételt jelez, amelyet bárkinek lehetetlen lenne megtartani, ha Isten elõbb nem találkozott volna vele. Sõt, ha nem szállt volna le egészen addig a pontig az emberi létbe, hogy teljesen eggyé váljon az emberrel. Õ az, aki elsõként – hogy úgy mondjuk – beoltódik testünkbe a keresztséggel, és éltet kegyelmével.

Aztán rajtunk a sor, hogy életünkben megvalósítsuk azt, amit a keresztség létrehozott, és fölfedezzük azt a kimeríthetetlen gazdagságot, amit belénk helyezett.

Hogyan? Úgy, hogy életre váltjuk az Igét, gyümölcsöztetjük, szilárd helyet készítünk számra életünkben. Benne maradni azt jelenti, hogy úgy cselekszünk, hogy szavai bennünk maradjanak. Nem úgy, mint a kövek a kút mélyén, hanem mint magok a földben, hogy a megfelelõ idõben kikeljenek és termést hozzanak. De benne maradni különösen azt jelenti – ahogy maga Jézus magyarázza az evangéliumnak ebben a szakaszában – hogy az Õ szeretetében maradni (vö. Jn 15,9). Ez az az éltetõ nedv, ami a gyökerekbõl a tõkébe jut, és tovább, a legtávolabbi vesszõkig. A szeretet, ami minket Jézushoz köt, teljesen eggyé tesz vele, tagjai leszünk, "átültetve" az Õ testébe. A szeretet abban áll, hogy éljük parancsait, amelyeket a kölcsönös szeretet nagy és új parancsa foglal össze.

Jézus – azért, hogy megerõsítsen minket, hogy bizonyosságot nyerjünk, hogy bele vagyunk oltódva –, megígéri, hogy minden kérésünk meghallgatást nyer.

"Ha bennem maradtok és tanításom tibennetek, kérjetek, bármit akartok: megkapjátok" (Jn 15,7).

Ha Õ kér, akkor nem lehet, hogy ne kapja meg, amit kért. És ha mi teljesen egy vagyunk vele, akkor Õ maga lesz, aki kér bennünk. Tehát, ha hozzákezdünk imádkozni és kérni valamit Istentõl, elõbb kérdezzük meg magunktól, megvan-e a "ha"? Azaz: éltük-e az Igét? Mindig szeretetben maradtunk-e? Kérdezzük meg: az Õ élõ igéi vagyunk-e? Szeretetének konkrét jele mindenki felé, akivel csak találkozunk? Lehet, hogy kértünk ugyan, de hiányzott a szándék, hogy megfeleljen az életünk annak, amit Isten kér.

Jogos lenne akkor, hogy õ meghallgasson? Imádságunk nem lenne más akkor, ha Jézussal való egységünkbõl fakadna, és ha Õ maga mondaná bennünk a kéréseket Atyjához?

Tehát kérjünk csak bármit, de elõbb azon fáradozzunk, hogy az Õ akaratát éljük, az Õ szavait, azért, hogy már ne mi éljünk, hanem Õ éljen mibennünk.

Chiara Lubich

2000. április 21. - Nagypéntek

Jézus:
Jöjjetek Velem, hogy együtt járjuk a keresztutat, és általa megerősíthesselek benneteket.

I. Pilátus az igazságot kutatva ítél el Engem, mert nem tudja, hogy Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet mindazok számára, akik hisznek és bíznak Bennem s szeretnek.

II. Készségesen, a szeretet odaadásával vettem vállamra a keresztet üdvösségetekért s az Atya kiengeszteléséért.

III. Elesésem által akartam megszentelni fájdalmaitokat, hogy így is segítségetekre legyek botladozásaitokon.

IV. E találkozás megsebzi Édesanyám fájdalmas Szívét, de egyben erősítő is e szeretettel és szenvedéssel teli találkozás - Neki is, Nekem is.

V. Simon kényszerűségből segít. S Te hogyan hordozod a keresztet?
Ne szégyelljétek elfogadni másoknak a jóakaratú segítségét. Alázat kell ahhoz, hogy mások segítségét el tudjátok fogadni.

VI. Minden Krisztus-követő feladata volna, hogy lelkében kialakuljon isteni képmásom.
Egymást szeretettel segítve haladjatok ezen az úton.

VII. A megismert igazság útján sokszor tévelyegtek és bizonytalan a járásotok. Ezért gyakran bukdácsoltok, elestek, de alázat kell ahhoz, hogy elfogadjátok a kegyelem segítségét.

VIII. Vigasztaljátok a szomorkodókat a feltámadásba vetett hittel, reménnyel, szeretettel. Engesztelő szeretettel vigasztaljátok nagyon megbántott Szent Szívemet!

IX. Újra meg újra elestek, ugyanazokba a hibákba, bűnökbe visszaestek, de újra meg újra erős elhatározással törekedjetek megjavulni. Soha ne adjátok föl a bűn és a rossz elleni küzdelmet!

X. A világ szörnyű erkölcstelensége, züllöttsége ma is ide juttat. Ez misztikus szenvedésem napjaitokban.

XI. A keresztrefeszítésben meg kell látni, hogy minden Isten akaratából történik. Mindenben meglátni és elfogadni az isteni akaratot: ez tesz benneteket egészen hasonlóvá Hozzám.

XII. Halálom győzelem a bűn és a halál felett. Így önmagamban egyesítem az eget és a földet, az istenit és az emberit, s az embereket is egymással.

XIII. Édesanyám nagy fájdalma volt, mikor halott Fiát tartotta kezében, ölében.

XIV. A halál, a temetés fájdalmát csak a feltámadásba vetett remény képes feloldani és enyhíteni.
Mindig rendíthetetlenül higgyetek feltámadásomban!

ÉLETIGE 2000 ÁPRILIS

A KERESZTREFESZÍTETT- FÖLTÁMADOTT

"Én pedig, ha fölmagasztalnak a földrõl, mindenkit magamhoz vonzok" (Jn 12,32).

Elragadó Jézusnak ez az Igéje. Benne van a kereszténység kulcsa. Közel volt a zsidók húsvétja, és a Jeruzsálembe érkezett zarándokok tömegében volt néhány görög, akik kérték, hogy "láthassák Jézust". A tanítványok elmondják ezt Jézusnak, és Õ, közelgõ haláláról beszélve válaszol nekik. Majd hozzáfûzi, hogy halála ahelyett, hogy a tanítványok szétszóródását okozná – amint megeshetett volna –, "mindenkit" magához fog vonzani. Nemcsak övéi, hanem bárki, zsidó vagy görög hinni fog benne; mindenki, fajra, társadalmi helyzetre, nemre való tekintet nélkül.

Jézus üdvözítõ mûve ugyanis egyetemes érvényû – a görögök jelenléte épp ennek az egyetemességnek a jele.

"Én pedig, ha fölmagasztalnak a földrõl, mindenkit magamhoz vonzok"

Mit jelent, hogy "fölmagasztalnak a földrõl"?

Ez a kifejezés János evangélista számára egyszerre jelenti a "keresztre való fölemelést" és a "megdicsõülést". János ugyanis Krisztus szenvedésében és halálában Isten emberiség iránti szeretetének megnyilvánulását látja. De ez a szeretet annyira hatalmas, hogy kiérdemli a föltámadást, és azt eredményezi, hogy mindenki Jézushoz vonzódik. A fölmagasztalt Krisztus körül jön létre Isten új népének egysége.

Nem lehet többé elválasztani a keresztet a dicsõségtõl, nem lehet elválasztani a Keresztrefeszítettet a Föltámadottól. Isten egyazon misztériumának – aki a Szeretet – két kifejezõdése ez.

És ez a Szeretet vonz. A Keresztrefeszített-Föltámadott az ember szívében mély és személyes vonzást fejt ki. Egyrészt e vonzás által Jézus meghívja övéit, hogy megosszák vele dicsõségét, másrészt rámutat, hogy mindenkit úgy szeressenek, mint õ, az élet odaadásáig.

"Én pedig, ha fölmagasztalnak a földrõl, mindenkit magamhoz vonzok"

Hogyan éljük ezt az Igét? Hogyan válaszoljunk egy ekkora szeretetre? Ha Jézus mindenkiért meghalt, akkor mindenki jelölt arra, hogy kövesse Õt. Sõt, még többrõl van szó: mindenki jelölt arra, hogy másik Jézus legyen. Ezért minden emberre ilyen szemmel nézzünk, vagyis a szeretetnek azzal a tekintetével, amely túlmegy minden látszaton.

Legyenek azok keresztények, mohamedánok, buddhisták, vagy más meggyõzõdésûek, mindenkit szeretnünk kell! Olyan szeretetrõl van szó, mely kész az életét adni. És ha nem is kérik tõlünk, hogy fizikai életünket adjuk, azt gyakran kérik, hogy haljunk meg önszeretetünknek.

Amikor "fölemeljük" a keresztre énünket, amikor meghalunk önmagunknak, hogy élni hagyjuk Krisztust, akkor mi is megláthatjuk Isten Országának kiterjedését.

Azt mondják, hogy a világ azé, aki szeret, és aki ennek jobban bizonyítékát adja. És ki szerette jobban Jézusnál? De így szerethetik azok is, akik megpróbálják utánozni õt azzal, hogy teljesen a felebarátnak adják magukat egy érdek nélküli és egyetemes szeretettel.

"Én pedig, ha fölmagasztalnak a földrõl, mindenkit magamhoz vonzok"

Ebben a hónapban próbáljuk meg a szívünkben összegyûjteni és gyakorlattá váltani a Keresztrefeszített-Föltámadott felbecsülhetetlen tanítását. Ez majd fényt vet a fájdalom szerepére, ami elõtérbe kerülhet életünkben, és rámutat e fájdalom rendkívüli termékenységére.

Mindennapjainkban, amikor kisebb vagy nagyobb szenvedések érnek bennünket: kétely, kudarc, értetlenség, elmérgesedett kapcsolat, munkával összefüggõ nehézség, betegség, szerencsétlenség vagy aggodalmak, próbáljuk meg elfogadni ezeket, és fölajánlani Jézusnak, mint szeretetünk kifejezõdését.

Egyesítsük szenvedésünk csöppjét az õ szenvedésének tengerével, hogy így ez is sokak javára legyen. Miután fölajánlottuk, próbáljuk meg, hogy ne gondoljunk többet rá, hanem valósítsuk meg azt, amit Isten szeretne tõlünk ott, ahol vagyunk: a családban, a gyárban, az irodában, az iskolában…, különösen arra törekedjünk, hogy szeressük a körülöttünk lévõket.

És mivel Jézus mindenkiért meghalt, és mindenkit meghívott követésére, oly módon tegyük ezt, hogy a mi szeretetünkben minél több ember találkozhasson Krisztus szeretetével. És akkor Õ lesz, aki magához vonz, úgy, hogy mi szeretjük egymást, és közben mindenki között kivirágzik az egyetemes testvériség.

Chiara Lubich

ÉLETIGE 2000 március

"Ez az én szeretett Fiam, õt hallgassátok!"

"Ez az én szeretett Fiam, õt hallgassátok!" (Mk 9,7)

Márk evangélista – és vele együtt Máté és Lukács is – beszámolnak arról, hogy Jézus egy nap maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és fölvitte õket egy magas hegyre. Ott egyszer csak különös dolog történt. Jézus elváltozott elõttük, ruhája hófehérré vált, és megjelent Mózes és Illés, akik beszélgettek Jézussal. Felhõ borította be a három apostolt, és a felhõbõl egy hang hallatszott, a mennyei Atya hangja, aki éppen ezekkel a szavakkal fordult hozzájuk:

"Ez az én szeretett Fiam, õt hallgassátok!"

Már Jézus küldetésének kezdetén, amikor a Jordánban megkeresztelkedett, ugyanez a titokzatos hang hallatszott: "Te vagy az én szeretett fiam, benned telik kedvem"¹. Ez alkalommal az Atya Jézus tanítványaihoz fordul és mindnyájunkhoz, hogy meghívjon bennünket, hogy hallgassunk a Fiúra. Ennek az igének a kulcsszava tehát: hallgatni a Fiút. És mikor beszélt a Fiú? Hol találjuk az Õ szavát? Az evangéliumokban. Nyissuk ki, olvassuk szeretettel. Az Evangélium Jézus Szava.

Õ azonban más módon is beszél hozzánk. De mit tegyünk, hogy felismerjük hangját, megkülönböztessük más hangoktól, és hogy ráhangolódjunk az Õ hullámhosszára? Van egy erõs pillanat, amikor beszél a lelkünkhöz: amikor imádkozunk. És minél inkább törekszünk, hogy szeressük Istent szívünkben, annál jobban hallatja hangját és elvezet bennünket létünk legmélyére.

De a nap folyamán minden találkozás alkalom lehet arra, hogy meghalljuk szavát. Az szükséges hozzá, hogy a szeretet csöndjébe helyezzük magunkat a felebarát elõtt, hogy így befogadjuk a másikat, bárki legyen is az, mert – ahogy Jézus kinyilatkoztatta² – õ maga az, aki ott rejtõzik minden emberben.

Mennyire megváltoznának kapcsolataink, ha jobban gyakorolnánk a meghallgatásnak ezt a ritka minõségét, ami olykor az egyetlen lehetséges mód arra, hogy kimutassuk figyelmünket a mellettünk lévõ embertársunk felé, akkor is, ha ismeretlen! Tehát ebben van a titok: ahhoz, hogy készségesek legyünk Isten hangjának meghallgatására, késznek kell lennünk a testvér meghallgatására.

"Ez az én szeretett Fiam, õt hallgassátok!"

Jézus hangja világos és mással össze nem téveszthetõ, erõs és egyértelmûen hallható, amikor Õ jelen van közöttünk kölcsönös szeretetünk által. Jelenléte két vagy három személy között, akik egyek az Õ nevében³, olyan, mint a szívünkben szóló Isten hangjának hangszórója.

Azért lesz könnyebb meghallani, mert jobban összhangban vagyunk az Õ gondolataival, az Õ tanításával.

Ezen kívül Lukács evangéliumában található Jézusnak egy mondata arra vonatkozóan, hogy hallgassunk azokra, akiket Õ küld: "Aki titeket hallgat, engem hallgat"⁴. Ez a hetvenkét tanítvány volt. Ma, a katolikus Egyházban ez a mondat azokra vonatkozik, akikre Jézus különös módon rábízta üzenetét, vagyis szolgáira, akik Isten Igéjét hirdetik.

De ott vannak Jézus azon "tanúi" is, akik azzal, hogy meghallgatják Igéjét és a legradikálisabban gyakorlatra váltják, mindig újra visszhangozzák azt a világban, és megnyitják a szíveket arra, hogy halljanak.

Így, akkor is, ha csak egy hang van, sokféle módon szól hozzánk: szívünk bensejében és testvéreink szava által, egy templom szószékérõl, Evangéliumának lapjairól, vagy a "tanúságtevõk" karizmáiban.

Ennek a hónapnak az Igéje segíteni fog bennünket abban, hogy meghalljuk és éljük azt, amit Jézus mondani akar nekünk.

Chiara Lubich

---

¹ Lk 3,21-22; Mk 1,9-11; Mt 3,13-17
² Vö. Mt 25,40
³ Vö. Mt 18,20
⁴ Lk 10,16

ÉLETIGE 2000 FEBRUÁR

Eggyéválni

---

"A gyöngék közt gyöngévé lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket. Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit megmentsek" (1 Kor 9,22).

Pál apostol rendkívüli küldetéssel rendelkezett. Azt a viselkedést, magatartást, amivel ezt megvalósította, így lehetne kifejezni: mindenkinek mindenévé lett. Megpróbál megérteni mindenkit, hogy behatoljon minden egyes ember gondolkodásmódjába. Ezért zsidóvá lesz a zsidókkal, és a nem zsidókkal – vagyis azokkal, akiknek nincs Istentõl kinyilatkoztatott törvényük – olyanná válik, mint, akinek nincs törvénye.

Mindannyiszor alkalmazkodik a zsidó szokásokhoz, amikor az arra szolgál, hogy akadályokat elmozdítson, hogy lelkeket kibékítsen. Másrészt, mivel a görög-római világban mûködik, magára veszi ennek a környezetnek az életformáját és kultúráját. Ezt mondja:

"A gyöngék közt gyöngévé lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket. Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit megmentsek".

De kik ezek a "gyöngék"? Itt olyan keresztényekrõl beszél, akik – mivel tudásuk ingatag és elégtelen – könnyen megbotránkoznak. Így történt például a bálványoknak feláldozott húsok kérdésében. Ezeket vajon meg lehet enni vagy nem? Pál tudja, hogy csak egy Isten van, és a bálványok nem léteznek. Következésképpen nem léteznek bálványoknak feláldozott húsok. De a "gyöngék", akik hozzászoktak egy bizonyos gondolkodásmódhoz és kevéssé képzettek, az ellenkezõjét gondolhatják és meg lennének zavarva. Pál belehelyezkedik ezeknek a keresztényeknek a törékeny mentalitásába, és hogy ne zavarja meg õket, arra gondol, hogy nem kell ennie azokból a húsokból.

"A gyöngék közt gyöngévé lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket. Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit megmentsek".

De mi készteti Pált erre a magatartásra? Az, hogy az általa hirdetett keresztény szabadságban észreveszi az igényt, sõt a követelményt, hogy mindenkinek a szolgájává váljon: testvéreinek és minden felebarátjának, mert az õ példaképe a Keresztrefeszített.

Isten, amikor megtestesült, közelivé vált (felebarátja lett) minden embernek. De a kereszten szolidáris lett mindnyájunkkal, bûnösökkel, a mi gyöngeségeinkkel, szenvedéseinkkel, szorongásainkkal, tudatlanságunkkal, elhagyottságunkkal, kérdéseinkkel, terheinkkel… Pál is így akar élni, és ezért mondja:

"A gyöngék közt gyöngévé lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket. Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit megmentsek".

És mi hogyan élhetjük ezt az igét? Azt tudjuk, hogy életünk és napjaink célja, hogy elérkezzünk Istenhez. És nem egyedül, hanem testvéreinkkel együtt. Isten nekünk keresztényeknek is hasonló hivatást ad, mint Pálnak. Nekünk is, mint az apostolnak "meg kell nyerni" másokat, hogy "minden áron megmentsünk mindenkit".

Milyen úton érhetjük ezt el? "Eggyé kell válni" felebarátainkkal, legyenek azok kicsinyek vagy felnõttek, egyszerû vagy képzett emberek, gazdagok vagy szegények, férfiak vagy nõk, hazánk fiai vagy idegenek. Ott vannak azok, akikkel az utcán találkozol, telefonon beszélsz, akikért a munkádat végzed…

Mindenkit szeretni kell, de elõnyben kell részesíteni a leggyöngébbeket. "Gyöngévé válni a gyöngékkel, hogy megnyerjük a gyöngéket". Odafordulni ahhoz, aki lanyha a hitben, ahhoz, aki közömbös, aki ateistának vallja magát, aki a vallást leszólja.

Ha eggyé válunk velük, meg fogjuk tapasztalni Pál tévedhetetlen apostoli módszerét: tanúságot teszünk Istenrõl, aki majd magával ragadja õket.

Ezért azt bátorkodom mondani neked, aki ezt olvasod: olyan feleséged (vagy férjed) van, aki nem annyira szereti az Egyházat, és szívesen nézi a tévét órákon át? Társulj hozzá, ahogy tudsz, amennyire tudsz, érdekeljen az, amit õ legjobban szeret.

A gyermekednek a futball a bálványa, és semmi más nem érdekli, még azt is elfelejtette, hogyan kell imádkozni? Még szenvedélyesebben érdekeljen a sport, mint õt. Olyan barátnõd van, aki szeret utazni, olvasni, tanulni, és szélnek eresztett minden vallási alapelvet? Próbáld megérteni az ízlését, az igényeit. Válj eggyé, eggyé mindenkivel, a bûnt kivéve. Ha bûnt követnek el, te tartsd távol magad. Meglátod, hogy az eggyé válás nem elveszett idõ, mindent megnyerünk.

Egy nap – és nem lesz túl soká – meg akarják tudni azt, ami téged érdekel. És, hálásan fölfedezik, imádják és szeretik majd azt az Istent, aki rugója volt keresztény magatartásodnak.

Chiara Lubich

ÉLETIGE 2000. január

"Áldott legyen az Isten, aki Krisztusban megáldott minket" (vö. Ef 1,3)

Ez a mondat egy Istent dicsõítõ és hálaadó himnuszból való. Ábrahám, Izsák és Jákob Istene: Jézus Krisztus Atyja, aki Jézust föltámasztotta a halálból Jézussal "minket is — akik az õ alkotása és teste vagyunk — föltámasztott és vele együtt maga mellé ültetett a mennyben".

Isten Ábrahámnak adott áldása ("benned nyer áldást a föld minden népe") Jézusban teljesedik be.

Jézus magára vonzotta az Atya áldását, hiszen olyan szeretetbe öltözött, amelyre az Atya nem tudott nem válaszolni, mivel õ maga az Atya testté lett Szava. Jézus az õ élõ Szava, az õ igéje, aki magára vette emberi természetünket, hogy köztünk legyen és közölje velünk az igazi Életet. Azért jött, hogy egy testté tegyen bennünket önmagával és nekünk adja Lelkét, aki által Istent így szólíthatjuk: Atya, Abba!

És mi hogyan élhetnénk az Atya áldásához méltó módon? Hogyan vonzhatnánk magunkra azt az áldást, ami örömet és termékenységet ad mindannak, amit gondolunk és teszünk? Úgy hogy "fiakként élünk a Fiúban", azáltal, hogy mint õ élõ Ige vagyunk. Élve az Igét ugyanis Igévé, Krisztussá alakulunk.

"Áldott legyen az Isten, aki Krisztusban megáldott minket" (vö. Ef 1,3)

Az Evangélium nem pusztán egy vigasztalást nyújtó könyv, amihez az ember fájdalmas pillanataiban menekül, hogy választ kapjon belõle, hanem egy kódex, ami az élet törvényeit tartalmazza az élet minden pillanatára. Olyan törvényeket, amelyeket nem elég olvasni és ismerni, hanem át is kell ültetni a gyakorlatba, olyan mélyen magunkévá tenni, hogy úgy éljünk, mint Krisztus, hogy másik Krisztus legyünk minden pillanatban.

Nem gondolhatunk az Igére úgy, mint az emberi bölcsesség egy tiszta, egyszerû, kedves kifejezõdésére. Az Isten Igéje több, mint emberi üzenet. Amikor Isten beszél, önmagát mondja ki, önmagát adja. "Isten soha sem ajándékoz önmagánál kevesebbet", mondja Ágoston. És mivel Isten a Szeretet, minden Igéje: szeretet. Aki befogadja és éli az Igét, azt az Ige szeretetté teszi, mint ahogy Isten a Szeretet.

Az Ige által tehát meg kellene változni minden kapcsolatunknak: az Istennel és a felebarátainkkal való kapcsolatainknak, mert az Ige dinamikus és teremtõ erõvel rendelkezik. Az Igét élve megszületik, fölépül a keresztény közösség azok között, akik szeretik egymást és egyetlen népet alkotnak: Isten népét.

És erre a népre száll Isten áldása, azaz mindnyájunkra. Olyan mértékben, amilyen mértékben testvérként bánunk egymással, mint az egyetlen Atya gyermekei, legyõzve minden individualizmust, elõítéletet és megosztást. És ez az amit tennünk kell — ebben a hónapban, amelyben a világ különbözõ részein keresztények egybegyûlnek ünnepelni és könyörögni a keresztények egységéért tartott imahéten — létrehozni ezt az egyetlen népet.

Tudatában lévén ennek a meg nem érdemelt ajándéknak, próbáljunk meg a harmadik évezred elején úgy élni együtt, mint Isten élõ igéi. Túl azon, hogy ez Isten dicsõségére szolgál, életünkkel egy átható könyörgést mondunk Isten egy másik ajándékáért: az egyházak közötti teljes és látható egységért.

Chiara Lubich

1999. december 28. Egész napos Szentségimádás volt templomunkban. A legnagyobb örömömre végig hôn imádott Uram legszentebb színe elôtt imádkozhattam. Ekkor mondta Jézusom ezt a keresztutat:
Jézus: "Jöjj, kövess végig a keresztúton! Mindazok, akik Engem követnek, bebocsátást nyernek örök dicsôségembe. Mert ahol Én vagyok, ott lesz az Én szolgám is, hogy aztán Én szolgáljak fel neki egy örökkévalóságon keresztül."

I. Pilátus halálra ítéli Jézust
"Ne fájjon neked az, ha elutasítanak, megvetnek, sôt kigúnyolnak és kiközösítenek Énmiattam! Engem halálra ítéltek a te lelked üdvösségéért."

II. Jézus Vállára veszi a keresztet
"Vedd fel keresztedet minden nap! Kérd Tôlem, hogy szeresd, mert csak így tudod hordozni. Én nagyon szerettem, mert a te örök életedet láttam benne. Te is lásd be, hogy egyedül a kereszt által jutsz be az üdvösségre, és ha kitartasz hordozásában, más lelkekkel is megjutalmazlak érte."

III. Jézus elôször esik el a kereszttel
"Ha elesel, ne csüggedj el! Ne add fel a reményt! Harc a földi lét, állandó küzdelem. A legnagyobb ellenfél te magad vagy. Ha önmagadat legyôzted, mindent megnyertél. Adj oda mindent Értem, még az életedet is! Akkor Én adok neked új életet, örökké tartót, boldogot."

IV. Jézus találkozik Szent Anyjával
"Nézd Anyámat! Ô a te Anyád is. Veled megy, fogja a kezed. A legnagyobb akadályt Ô hárítja el az utadból. Az Ô lába tiporja el az ôskígyó fejét. Különben megmarna, és meghalnál - örökre."

V. Cirenei Simon segít Jézusnak
"Nézz Rám, milyen szánalmas állapotba kerültem irántad való szeretetem miatt! Ne légy közömbös, mint a többiek! Gyere! Veled akarom ma megosztani keresztemet. Keresztemmel együtt neked adom társaságomat. Figyelj Rám! Sugárzik Belôlem a szeretet. Vedd át ezt a lángot! Légy izzó fénycsóva! Szeress az Én szeretetemmel mindenkit! Így könnyû lesz a másokért hordozott kereszt. Így térsz meg a leggazdagabban országomba."

VI. Veronika kendôt nyújt Jézusnak
"Nézd eldeformált véres Arcomat! Ma tôled várom, hogy enyhíts szenvedésemen, amelyet helyetted, érted vállaltam. Légy bátor! Ne félj a csôcseléktôl! Jöjj Hozzám, ha kell akár az életed árán is! Én Mindenható vagyok. Mulandó életed helyett örökké tartót adok."

VII. Jézus másodszor esik el a kereszttel
"Nem baj, ha újra elestél. Ez velejárója a vándorlásnak. Zarándok vagy a földön. Tôlem jöttél, és Hozzám kell visszaérkezned. Atyám már tárt karokkal vár. Csak egy a fontos, hogy Ôhozzá érkezz."

VIII. Jézus vígasztalja a síránkozó asszonyokat
"Sírsz? Bizony van miért. Te is megszomorítottál. Érted is hullattam könnyeket. Keresztáldozatomhoz a te bûneid is hozzá- járultak. Jól teszed, ha sírsz. Sirasd csak meg minden bûnödet! Egész földi életedben ez a legfontosabb cselekedeted. Ezzel szerzed Nekem - és majd magadnak is - a legnagyobb örömöt."

IX. Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt
"Újra elestél. Visszazuhantál bûneid vermébe. Pedig most fogadkoztál, miközben sírtál. Nézd! Itt vagyok. Utánad jöttem. Gyere, kapaszkodj a Kezembe! Fölviszlek a napra, az üde zöld pázsitra. Hisz Én vagyok a te Üdvözítôd, Gyógyítód, Megmentôd. Jöjj, ott várlak a gyóntatószékben! Papom keze által Én oldozlak fel. Mindent Nekem mondasz. Ne hallgass el semmit, mert csak attól szabadulsz meg, amit megvallottál."

X. Jézust megfosztják ruháitól
"Mezítelen vagy. Miért nem öltözöl fel? A keresztségben fehér ruhát adok, mennyegzôs köntöst. De neked kell felvenni. Nélküled nem megy. Nem tanítottak meg a legfontosabbra, amely értelmet adna életednek. Helyette hiábavalóságokkal töltötték meg agyad. Gyermekem, jöjj! Én vonzalak. Én az utolsó órában is felfogadlak. Siess, mert nem tudod, meddig jöhetsz!"

XI. Jézust a keresztre szegezik
"Jöjj, még van hely keresztemen! Pontosan itt, Mellettem. Tagadd meg vágyaidat! Mondj ellene a bûnnek! Helyette százszor annyit kapsz, és az örök életet. Nézd! Én ártatlanul miattad ide jutottam. Add hát te is életedet Értem! A vértanúság nagy kegyelem. De csak annak adhatom, aki elfogadja."

XII. Jézus meghal a kereszten
"A földön minden mulandó. A te életed is. Jobb, ha már jó elôre meghalsz e világnak, és minden csábításának. Akkor nem ér váratlanul, és biztos helyed lesz a mennyben."

XIII. Jézus Testét leveszik a keresztrôl és fájdalmas Anyja ölébe fektetik
"Tiszteld Anyámat! Ô a tiéd is, hisz a legfájdalmasabb haláltusámban adtam Ôt neked. Ô ezt komolyan veszi. Támogat, kisér, szeret. Ha viszontszereted, elvezet akaratom megtételére. Neked is azt mondja, amit Kánában: Tedd meg, amit Jézus mond! Karjaiban mindig menedékre találsz."

XIV. Jézus Holttestét sírba teszik
"Tested, amelyet most annyit kényeztetsz, hamar sírba kerül. Inkább jöjj, töltekezz fel szentségeimmel! Meríts Belôlem erôt, hogy aztán másokban Engem szolgálj! Csak így tudlak majd megjutalmazni - szeretetedért."

XV. Jézus halottaiból feltámad
"Neked is ezt akarom mondani: Jöjjetek Atyám áldottai! Országom nyitva áll, de csak az igazak elôtt. Helyet készítettem neked is. Tudod hogyan? Ott a Golgotán, keresztre szegezve, Véremet ontva, a legkínzóbb haláltusában haldokolva. Utolsó sóhajommal feléd kiáltottam: Szomjazom! Add Nekem az életedet, és Én feltámasztom!"

John van Bemmel

Mert éppenúgy kínálja áldását
a vénkor, mint a boldog ifjúság:
Ahogy sötétül alkonyat,
ég csillagokkal megtelik,
miket nem lát a nap.
(Henry Wadsworth Longfellow)

Kezdô imádság
Istenem, a Te Fiad nem öregedett meg, így nem taníthat minket az öregedésrôl. Vagy mégis? Mit taníthat Jézus megváltó halála -- korai halála -- az elôre haladott korról, egyedül létrôl, köszvényrôl, romló látásról, emelkedô árakról, alacsony nyugdíjról és a bizonytalanságok áradatáról, amelyek minden évben magasabbra csapnak fölöttünk? Annak ellenére, hogy Jézus nem öregedett meg, utolsó órái fontos és megrendítô tanulsággal szolgálnak nekem. Szenvedése és halála -- melyekrôl ezekben a stációkban megemlékezünk -- mindenek elôtt arról beszél, hogy az élet teljességét nem annak hosszával, hanem intenzitásával és minôségével mérjük. Azért imádkozom most ezeket a stációkat, Istenem, mert hiszem, hogy Jézus meg fogja világosítani nekem, hogy mit jelent hittel és türelemmel, lelki energiával és igazi bölcsességgel, jókedvvel és nagylelkűséggel, optimizmussal és kitartó reménnyel megöregedni. Mint ahogy Ábrahám és Sára, Zakariás és Erzsébet példája mutatja, az öregség nemcsak a hanyatlás, hanem a beteljesülés és további küzdelmek kora is. Életem minden napjában Jézus kínszenvedésébôl és halálából fogok vigaszt meríteni. Ámen.

I. állomás
Pilátus halálra ítéli Jézust
Pilátus ítélete mélységes sebet ütött Jézus lelkén: kereszt általi halál, a közönséges bűnözôk sorsa. Mindössze néhány órával korábban, a Getszemáneti kert magányában, Jézus feltétel nélkül alávetette magát az Atya akaratának. ,,Ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!'' (Lk 22,42) Félelemmel telve, de nyugodtan vette tudomásul az ítéletet, amivel beteljesítette küldetését.

Elmélkedés
Sok ember úgy tekinti az öregkort, mint valami büntetést, de úgy érzi, hogy még mindig a kisebbik rossz a másik lehetôséghez képest. Az öregedést nem könnyű elfogadni, fôleg ha nem az élet természetes velejárójának, hanem végleges használhatatlanságra és abszurditásra való ítéletnek tekintik. Nem tudják, hogy minden teremtmény -- legyen az csillag, hattyú vagy éppen kígyó -- születik, felnô, megöregszik és meghal. Nem úgy nézik az öregkort, mint a további gazdagodás lehetôségét, hanem mint az élet olyan kellemetlen szakaszát, amit el kell tűrniük.

Könyörgés
Istenem, kegyelmed nyissa föl szememet, hogy meglássam az öregkor igazi értelmét. Fogadjam el jókedvvel mint természetes állapotot, a bölcsességben és kegyelemben való növekedés lehetôségét, ne pedig vétkeimért rám mért büntetést. Ámen.

II. állomás
Jézus vállára veszi a keresztet
A Getszemáneti kertben átélt félelem valósággá válik, ahogy Jézus sebzô vállaira teszik a keresztfát. Ami eddig csak félelem volt, az most valódi fájdalom. E teher ugyanakkor jelzi a keresztre feszítés elkerülhetetlenségét is. A Jézus jövendô sorsával kapcsolatos minden elôérzet a következô néhány óra folyamán rideg valósággá válik. Jézus ellenkezés nélkül fogadja keresztre feszítésének minden lépését. Szeretettôl és fájdalomtól feszülô szíve mindenkit befogad, aki követi Ôt a Kálvária felé vezetô úton.

Elmélkedés
Jézussal ellentétben, mi nem életünk egy meghatározott pontján lépünk az öregkorba. Az élettempó lassulása, az erôsebb szemüveg, a különféle testi fájdalmak, a barátok és a függetlenség elvesztése nem hirtelen, hanem fokozatosan történik és kinek-kinek több vagy kevesebb megpróbáltatással jár. Ezért igen fontos, hogy éveink múlásával elménk és szívünk készen álljon az öregkor velejáróira: az elégedettség és az öröm mellett a szívfájdalmakat és a szenvedéseket is el tudjuk fogadni. Az öregkor bölcsessége segít, hogy bizalommal tekintsünk a jövôre.

Könyörgés
Istenem, Jézus nevében add meg nekem a kegyelmet, hogy elfogadjam koromat. Segíts, hogy megértsem öreg éveim rendeltetését, hogy szembe tudjak nézni helyzetemmel és a lehetô legjobban használjam ôket. Könyörületes Atyám, ezek az évek jelentik az utat, melyet számomra kijelöltél, hogy Hozzád juthassak. Ámen.

III. állomás
Jézus elôször esik el a kereszttel
Valahányszor a meggyengült, fáradt Jézus porba esését látjuk, mindig a keresztfa súlyára, az esés fájdalmára, az újabb sebekre gondolunk. Valójában az esés utáni felállás volt a sokkal nehezebb és fájdalmasabb. A katonák parancsai, ostorcsapásai egyedül nem voltak elegek ahhoz, hogy Jézus föl tudja venni keresztjét, és folytassa útját a Kálvária felé; saját lelki ereje és elszántsága kellet ahhoz.

Elmélkedés
Nem sok ember képes elôrehaladott éveit a megújulás és az alkotás idejének tekinteni, inkább a testi-lelki összeomlás éveinek. Valójában annak ellenére, hogy az öregek gyakran ,,eleshetnek'', sok alkalmuk van arra, hogy ,,újra felálljanak'' és folytassák tevékeny életüket. Az ember nem nyughat bele, hogy idôsebb korban már semmi jelentékeny nem történhet az életében. Egyik nap sem lehet olyan, hogy majd csak ,,eltelik'' valahogy. Mindennap valami újba pillanthatunk be, személyes kapcsolatokat alakíthatunk ki, alkotó tevékenységet folytathatunk, bölcsességünket gyarapíthatjuk, lelkiségünket gazdagíthatjuk.

Könyörgés
Istenem, add, hogy kegyelmed által szabaduljak kedvtelenségemtôl, ami sokszor eluralkodik rajtam. Segíts, hogy minden napot, mit még adsz, hálás várakozással és megújulással éljek meg, hogy Veled szeressek, alkossak, elmélkedjem, társalogjak és tanuljak. Ámen.

IV. állomás
Jézus szent anyjával találkozik
Az a szívszorító pillanat, amikor Mária szeme találkozik a fiáéval, Jézus szenvedésének része. Mária nemsokára fia halálát fogja siratni, de ez a pillanat most Krisztus bánata. Egyik követôje elárulta, egy másik megtagadta, a többi pedig -- épp amikor legnagyobb szüksége volt -- elhagyta Ôt. Jézus egyedül maradt, csak Mária és János tartott ki mellette.

Elmélkedés
Tudjuk, hogy az öregség egyik legszomorúbb része hozzátartozóink elvesztése és az azt követô magányosság. Meghalnak szüleink, házastársunk, testvéreink, talán még gyerekeink is -- ami tán a legkegyetlenebb veszteség, mivel olyan váratlan és ,,természetellenes'' -- aztán barátaink és ismerôseink. Emlékeink egyre fontosabbakká válnak és napjaink egyre nagyobb részét töltik ki, ahogy -- már csak ezen a módon -- próbálunk ragaszkodni szeretteinkhez. Vannak idôk, amikor csak Isten jelenléte ad vigasztalást és a remény, amit Mórus Tamás így fejez ki lányának: ,,Majd találkozunk a mennyei boldogságban.''

Könyörgés
Istenem, tudom, hogy Te velem vagy, amikor szenvedek a magánytól, mint ahogy Jézussal is ott voltál amikor kínszenvedésében egyedül maradt. Erôsíts meg engem abban a tudatban, hogy Te hű vagy hozzám és velem vagy mindörökké. Ámen.

V. állomás
Cirenei Simon viszi Jézus keresztjét
,,Miért éppen én?'' -- hallotta Jézus a tömegbôl jövô tiltakozás bosszús szavait. Fájdalmai közepette nem is figyelt rájuk, csak amikor a katonák odavezették Simont. Akkor megértette ôket. A szűk utcán arrajáró Simont elôször a falhoz szorították, hogy utat biztosítsanak a tántorgó Jézusnak és az Ôt kísérô katonáknak. Aztán az egyik katona kényszerítette Simont, hogy az elítéltet segítse. ,,Miért éppén engem választottak erre a megaláztatásra? Miért nem valaki mást? Ez nem igazságos!'' -- tiltakozott Simon. Jézus megértette, mi játszódott le Simonban, amikor az vállára vette a keresztet.

Elmélkedés
A saját balszerencsénk elleni ágálás nem szűnik éveink múlásával. Megnövekedett élettapasztalatunk és bölcsességünk ellenére is felháborodással kérdezzük: ,,Miért éppen én?'' -- amikor eltörjük csípônkent vagy hályogos lesz szemünk. Szegény Simonnak több oka volt a panaszkodásra: ôt véletlenül választották ki a tömegbôl. A legtöbb problémánk az öregkor természetes velejárója. De még akkor is, amikor teljesen véletlennek tűnnek és azt kérdezgetjük: ,,Miért éppen én?'', akkor is le kell küzdenünk ôket, és el kell viselni az elviselhetetlent, ha ez a sorsunk. Jézus nagyon jól ismeri érzéseinket, amikor tiltakozni akarunk: ,,Ez nem méltányos!''

Könyörgés
A Te vigaszodért imádkozom, Istenem! Vigasztalj meg bánatomban, csalódottságomban, fôleg pedig akkor, amikor fájdalmamat igazságtalannak érzem és ,,ok nélkül'' kell szenvednem. Ôszintén szólva, nem tudom, mi mást tehetsz értem, mint azt, hogy eltöltesz engem közelséged bátorító érzésével. Ámen.

VI. állomás
Veronika kendôt nyújt Jézusnak
Nem sok barátja maradt Jézussal csütörtök esti elfogatása után. Hol vannak azok, akik pár napja még ünnepelték Ôt és pálmaágakat szórtak lába elé? Amikor könnyebb -- és biztonságosabb -- volt Jézust fel nem ismerni és nem törôdni Vele, Veronika kivált a tömegbôl és letörölte Jézus arcát. Kendôje hűsítette, vagy csípte Jézus felsebzett bôrét? Akárhogy is, Jézus Veronika könyörületes szívét látta, és hálás volt érte.

Elmélkedés
Az ember másokra utaltsága életkorával együtt nô. Az idôsebbek egyre több segítséget kapnak: elsegítik ôket az orvoshoz, meglátogatják ôket, szükségleteikrôl érdeklôdnek, olvasnivalót visznek nekik, stb. A gyerekek, rokonok, szomszédok egyre inkább az öregek gondozóivá válnak. Néha a gyerekek válnak szülôkké és áldozatos lélekkel gondozzák szüleiket. Az öregek nem minden segítô kezet fogadnak örömmel, és nem is minden segítség igazi segítség. De milyen jól esik elfogadni vagy éppen barátságosan, a másik megbántása nélkül visszautasítani a felajánlott segítséget és tapintatosan, de nyíltan beszélni szükségleteinkrôl. Jézushoz hasonlóan, nekünk is segítô embertársunk szívét kell látnunk.

Könyörgés
Istenem, egész életemben azt tanultam, hogyan adjak, nem azt, hogyan kapjak. Öreg koromban most talán azt kell megtanulnom, hogyan tudjam a segítséget jó szívvel elfogadni. Nyisd meg a szívemet ne csak a Te ajándékaid felé, hanem azok ajándékai -- és jószándéka -- felé is, akik engem ápolnak és gondoznak. Ámen.

VII. állomás
Jézus másodszor esik el a kereszttel
Milyen természetes lenne, ha Jézus elmerülne saját szenvedésében és úrrá lenne Rajta félelme, amikor másodszor is elesik a kereszt súlya alatt az utca csôdületében! ,,Kit érdekel Cirenei Simon, Veronika -- akik segítettek nekem, de még saját anyám is? Csak a fájdalomra és a magamra maradottság szívszaggató érzésére tudok most gondolni.'' Minden lépéssel és botlással nô Jézus kísértése, hogy csak Ô a fontos, csak Ôneki van igazán fájdalma és problémája.

Elmélkedés
Milyen természetes -- és mennyire emberi -- csak magunkkal foglalkozni, amikor tudatunkat problémáink és testi fájdalmaink töltik be. El vagyunk foglalva fájós derekunkkal vagy magányosságunkkal, és elmulasztjuk meglátogatni most megözvegyült ismerôsünket. Duzzogunk egy unoka nyers megjegyzésén, és elfelejtkezünk a szomszéddal tervezett bevásárlásról. Mindig gondolnunk kell arra, hogy a mások bánatával és fájdalmával való törôdésünk segít kilépni a saját szenvedésünk szűk világából. Öreg éveink terhét enyhítjük, ha mások terhébôl is veszünk magunkra. Gondolt Jézus másokra is saját szenvedései közepette?

Könyörgés
Istenem, sose foglalkozzam annyira csak a magam problémáival, hogy vak és érzéketlen legyek a mások bajai iránt. Segíts, hogy könyörületes legyek a szükségben levôkhöz, ahogy Jézus tette kínszenvedése idején is. Ámen.


VIII. állomás
Jézus szól a siránkozó asszonyokhoz
Néhány asszony követte a botladozó, kínlódó Jézust, ahogy a menet lassan haladt a Kálvária felé. Hivatásos siratóasszonyok voltak. Az elítéltet próbálták vigasztalni, és -- ahogy a hagyomány tartja -- kábító italt is kínáltak Neki, hogy tompítsák a keresztrefeszítés fájdalmait. Jézus elfogadta vigasztaló szavaikat, de -- feltételezzük -- az italt nem. Mennyire kifejezi az a pohár e menet iszonyatos célját! Még a Krisztus vállaira nehezedô keresztfánál is jobban szimbolizálja a közeledô keresztrefeszítést, az elkerülhetetlen véget.

Elmélkedés
Nem akarjuk-e elhitetni magunkkal, hogy bizonyos kellemetlen események nem fognak bekövetkezni? Vagy hogy olyan távoliak, hogy nem is válhatnak valóra? A fiatal halhatatlannak hiszi magát, nem is gondol arra, hogy megöregedhet... mindaddig, amíg az évek során valami történik -- talán valami egészen jelentéktelen esemény -- ami ráébreszti a rideg valóságra: az öregedés és halál minden élet velejárója. Nincs kivétel. Egy elejtett megjegyzés az ôsz hajszálak gyarapodásáról, a rendôrök feltűnô fiatalsága, az egykor könnyedén végzett tevékenységek megnehezedése... Valami történik, és ami eddig lehetetlennek tűnt, most már valóság: öregszünk. Ezzel szembe kell néznünk, mikor életünkben elérjük ezt a fordulópontot, és Jézushoz hasonlóan folytatnunk kell utunkat a végcélunk felé.

Könyörgés
Istenem, add, hogy kegyelmedbôl lelkesedéssel fogadjam el az öregedés tényét. Az én ,,kábítószerem'' a te közelséged legyen, hogy öreg éveimet szeretettel, türelemmel és tevékenyen élhessem végig. Ámen.

IX. állomás
Jézus harmadszor esik el a kereszttel
Már a keresztrefeszítés helyén, testileg és lelkileg egyaránt kimerülten, Jézus újra elesik. A földön fekve még megpihenhet egy pillanatig mielôtt újra föl kell állnia és szembe kell néznie a kalapáccsal és a szögekkel. Gondol-e most Jézus azokra az esetekre, amikor szintén fel kellett állnia bukások, csalódások után, amikor kísértést érzett, hogy küldetését feladja? Gondol-e a kihagyott lehetôségekre? Bánja-e a kimondatlan szavakat? Sajnálja-e azokat, akik nem hallgattak szavaira? A múlt most már nem számít. Jézus föláll újra, hogy szembenézzen a jelennel.

Elmélkedés
Az idôsek látják múltjuk minden hibáját. Nemcsak a bűnöket, hanem minden ballépést is: a rosszul választott karriert, az elhibázott házasságot, az elhamarkodott üzleti döntést, a megszakadt kapcsolatokat, a bántó szavakat, a megvalósulatlan elhatározásokat. De visszatekintve az évtizedekre, mit számítanak azok a tévedések, hibák? Mi értelme van ma már ezeken töprengeni, tépelôdni és a fejünket csóválni? ,,Bárcsak...!'' Meg kell ezeket a hibákat bocsátanunk magunknak egész hátralevô életünkre. Ki kell szabadítanunk magunkat a múltunkból, és a jelennel kell törôdnünk. Gondolhatunk a ,,bárcsakokra'', de nem szabad, hogy elemésszenek minket.

Könyörgés
Istenem, tudom, hogy Te megbocsátod bűneimet. Kegyelmed által segíts, hogy én is megbocsássam azokat magamnak és túltegyem magam az egész életemet végigkísérô hibáimon. Segíts, hogy elszakadjak múltamtól, és Jézus mintájára, az elôttem álló feladatokkal foglalkozzam: a te akaratodat teljesítsem a hátralevô életem minden napján. Ámen.

X. állomás
Jézust megfosztják ruháitól
Jézustól elveszik utolsó földi ,,értékeit'' is. A városkapunál fekvô alacsony dombon ott áll Jézus a világ elôtt ruhátlanul, ahogy a katonák leveszik Róla köpenyét, hogy a keresztrefeszítéshez elôkészítsék. Ereje elhagyta, elvesztette szabadságát, tanítványait, most pedig még ruháját is elveszik. Igaz, hogy most már annyija sincs, hogy testét betakarja, de megôrzi higgadtságát és méltóságát. Kínzása és megalázása közepette tisztán látjuk, hogy az igazi értéke és méltósága abból származik, hogy ki Ô és nem abból, hogy mije van.

Elmélkedés
Öreg korunkban, amikor nyugdíjunk alig emelkedik -- viszont a lakbér, élelmiszer, utazás, orvosi költségek igen --, bizonyára érezzük a pénzszűke gyötrelmeit, és nagyra értékeljük az anyagi biztonságot. Tisztességes lakásra, elegendô élelemre, kis szórakozásra, megbízható orvosi ellátásra és valami kis tartalékra van szükségünk, de ha elgondolkodunk azon, hogy Jézusnak semmije sem maradt, rá kell döbbennünk, hogy a mi értékünket sem az szabja meg, mink van, hanem, hogy milyen emberek vagyunk. Ahogy megtanulunk kevesebbôl is ,,kijönni'', talán megértjük miért használták a rómaiak a poggyászukra az ,,impedimenta'' (elôrejutást gátló) kifejezést. Amit birtoklunk, annak segítenie kell célunk elérésében, nem akadályoznia.

Könyörgés
Istenem, add kegyelmedet, hogy földi javaim Hozzád segítsenek és ne akadályozzanak mint valami fölösleges poggyász. Mint Jézus, ruhátlanul állok Elôtted, és te látod valódi énemet függetlenül földi javaimtól. Ámen

XI. állomás
Jézust keresztre feszítik
Jézus testét -- két bűnözôével együtt -- délben szögezték keresztre. A kín, a szomjúság, a vérveszteség és a fuldoklás közepette Jézusnak hallania kellett hóhérainak gúnyolódását: ,,Az Istenben bízott. Mentse hát meg, ha akarja.'' (Mt 27,43)

Elmélkedés
Egy Isten szeretetébe vetett hittel eltöltött élet után is gyakran gondoljuk, hogy Isten majd meg fog minket szabadítani a veszteségektôl és fájdalmaktól, amik az öreg kor elkerülhetetlen velejárói. Azt várjuk Istentôl, legalábbis burkoltan, hogy kíméljen meg bennünket a barátok elvesztésétôl, egészségünk romlásától, a társaság hiányától, a mellôztetéstôl. Most sem könnyebb megértenünk, mint fiatal korunkban, hogy Isten végül is meg fog minket menteni, de nem ezektôl a veszteségektôl és fájdalmaktól, hanem éppen ezek által. Isten velünk marad ahogy öregszünk, de nem fog megkímélni bennünket az öregedés természetes hatásaitól. Jézussal együtt bízunk, hogy az Atya velünk lesz, ahogy a keresztünkön függünk, és a végén magához ölel bennünket.

Könyörgés
Istenem, bízom Benned, hogy velem leszel gyöngülô éveimben ugyanúgy, ahogy Jézussal is ott voltál a kereszten. Segítsen kegyelmed, hogy hátralevô éveimet úgy éljem, mintha minden rajtam, de úgy higgyek és imádkozzam, mintha minden Rajtad múlna. Ámen.

XII. állomás
Jézus meghal a kereszten
Jézus földi élete megszakadt a keresztfán. Mit gondolhatott Mária és a többiek, amikor Jézus megadta magát az elkerülhetetlennek? Ez a pillanat Jézus szeretettel teli, hithű, fegyelmezett, tiszta, önfeláldozó életének a vége volt. Mi lett volna, ha Krisztus nem most halt volna meg, hanem még tanított, gyógyított és szeretett volna ötven évig, és aztán feszítették volna keresztre? Bizonyára Mária, a tanítványok és a mi életünk is sokkal gazdagabb lett volna. Mi lett volna?... De fogadjuk el azt, amit Isten rendelt.

Elmélkedés
Ismerôseink halála mindig nagy hatással van ránk: szegényebbek leszünk miatta. A veszteség még súlyosabb, ha munkatársunk, barátunk vagy családtagunk távozik el. Ahogy öregszünk, egyre többet veszítünk el azok közül, akik körülöttünk élnek és életünket betöltik. ,,Ha a férjem (feleségem, testvérem, barátom) nem halt volna meg...!'' Nem akarjuk elfogadni halálukat, és ezzel magyarázzuk balsorsunkat. A világunk egyre szűkebbé és magányosabbá válik és csak a hitünk segít, hogy elfogadjuk Isten számunkra készített tervét.

Könyörgés
Köszönöm Neked, Istenem, akiket adtál nekem, hogy gazdagabbá tegyék életemet. Részesíts abban a kegyelemben, hogy el tudjam fogadni a távozásukat. Igaz, hogy én magam szegényebb lettem halálukkal, de örülök, hogy Veled lehetnek, és szeretettel emlékszem rájuk. Ámen.

XIII. állomás
Jézus testét leveszik a keresztrôl
,,Bevégeztetett'' -- mondta Jézus a kereszten. Most holtan nyugszik Mária karjaiban. Ezt a drámai képet örökítette meg és tette halhatatlanná evangéliumában Sz János és késôbb márvány Pietŕjában Michelangelo. Jézus élete végetért. Isten földi megtestesítôje volt három évtizedig kortársai számára, az azóta eltelt évszázadokban pedig milliók számára. Ahogy Ô mondta: ,,Aki engem lát, látja az Atyát is.'' (Jn 14,9) Jézus mintaszerű életével mindannyiunk életét befolyásolta, és áldott hatását itt hagyta a világra mindörökké.

Elmélkedés
Mindnyájan vágyunk arra, hogy hasznosak legyünk még idôsebb éveinkben is. Sôt, ahogy a rendelkezésünkre álló idô egyre rövidül, még hevesebb a vágyunk, hogy hasznos dolgokat vigyünk végbe. De szívünk mélyén szeretnénk azt is hinni, hogy életünk egészen az elejétôl fogva hasznos és gyümölcsözô volt, hogy jó hatással voltunk másokra, hogy általunk több most a szeretet a világban, és hogy -- bizonyos fokig -- mi is az emberi élet mintaképe lettünk. Az a legfontosabb, hogy amikor eljön az idô és azt kell mondanunk: ,,bevégeztetett'', akkor visszanézve egész életünkre, helyeslôn bólinthassunk rá.

Könyörgés
Istenem, köszönöm, hogy a Te eszközöd lehettem, és életem során valami jót cselekedhettem. Add, hogy kegyelmedbôl továbbra is használhassam elmémet, erômet, tehetségemet és vágyaimat a Te céljaid szerint. Ámen.

XIV. állomás
Jézus holttestét sírba teszik
Jézus holttestét levették a Kálvária keresztjérôl, és egy sziklába vájt sírba helyezték. A segítôk között volt Nikodémusz, a farizeus, aki néhány évvel azelôtt egy este titkon beszélgetett Jézussal tanításáról és csodáiról. Jézus beszélt ,,mennybe való felemelkedésérôl'' (Jn 3,13). Értette Nikodémusz, hogy az kapcsolatban van Krisztus keresztre való ,,felemelkedésével''? Jézus élettelen testét nézvén visszaemlékezett-e arra, hogy Jézus beszélt a feltámadásról? Hitte-e most Nikodémusz, hogy az valóban bekövetkezhet?

Elmélkedés
Ahogy öregszünk, felismerjük saját halandóságunk tényét. Még ha nem is gondolunk állandóan a halálra, fokozatosan elfogadjuk. Jézus holttestét nézzük, mint Nikodémusz, és kérdezzük: Új életre kelt-e Jézus? Az Ô feltámadásában gyökerezô hitünk nemcsak saját halálunkat fogadja el, hanem várja föltámadásunkat is. Mi is ,,felemeltetünk'' a keresztre, a mindennapi kudarcok, elválások, csalódások keresztjére, de hisszük, hogy Jézussal együtt mi is új életre támadunk. A végsô gyôzelembe vetett hitünk elhomályosítja hátralevô éveink minden örömét és bánatát.

Könyörgés
Istenem, töltsd meg létemet a Hozzád-tartozás hitével. Add, hogy kegyelmedbôl a hit embere lehessek. Higgyek abban, hogy Te már most, életemben is, állandóan velem vagy, és aztán a Krisztussal együtt elszenvedett halálomban és az Általa elnyert feltámadás dicsôségében örökké velem maradsz. Ámen.

Záróima
Istenem, járom saját keresztutamat a Tôled kapott éveimmel. Add, hogy kegyelmedbôl minden egyes nap a további szeretet és tevékenység forrása legyen, és add, hogy érezzem a Te jelenlétedet, amikor rámnehezedik az öregedés súlya. Részesíts kegyelmedben, hogy szívem nyitva álljon a Te -- számomra néha ismeretlen -- utaid felé, és fölülemelkedjem mostani és egykori hibáimon. Add, hogy kegyelmedbôl megértsem: Te nem földi javaim alapján ítélsz, hanem, hogy milyen ember vagyok. Engedd meglátnom, kegyelmed által, hogy hátralevô éveim gazdagságát hitem erôssége biztosítja.
Istenem, add Jézus kínszenvedése és halála által a fölismerést, hogy mind a gyarapodás, mind a fogyás, melyet utolsó éveimben megélek, Hozzád fog vezetni. Tudom és hiszem, hogy Jézushoz hasonlóan saját keresztutam meg fogja hozni feltámadásomat és életem Veled való örök beteljesülését. Ámen

Read more: http://nyomaban.hupont.hu/50/john-van-bemmel#ixzz3N0wPAHqs

Keresztút Jézussal

1999. december 10. Pénteken a templomban, a tabernákulum elôtt igen nagy vágyam volt, hogy a keresztutat imádkozzam. Hôn imádott Jézusom azt kérte, hogy írjam le, ugyanis Ô imádkozta a lelkemben.

I. Pilátus halálra ítéli Jézust
"Halálra ítéltek. Az Én halálom által éltek. "Jobb, hogy egy ember haljon meg a népért." (Ján.18;14.) Én vagyok az Áldozat, az isteni Bárány, Akinek leölése  árán nyertetek örök életet."

II. Jézus vállára veszi a keresztet
"Magamra vettem a te bûneidet. Mindnyájatokét, az egész világét. Én adtam érte elégtételt. Azért, amit el sem követtem. Ti helyettetek."

III. Jézus elôször esik el a kereszttel
"Elestem, hogy titeket felsegítselek. "

IV. Jézus találkozik Szent Anyjával
"Nézd Anyámat, a Szentet! Míly fájdalmas. A lelke vérzik. Ez sokkal nagyobb kín, mint bármi más."

V. Cirenei Simon segít Jézusnak
"Jöjj! Segíts! Szükségem van rád! Meg akarom osztani veled keresztemet, hogy egykor ugyanígy megosszam veled dicsôségemet."

VI. Veronika kendôt nyújt Jézusnak
"A kendô. Rajta Szent Arcom képmása. A lelked a kendô, azon akarom hagyni Szent Arcom képét, de csak akkor tudom, ha te is azonosulsz Velem, ahogy Én tettem, amikor a te bûneidet a vállamra vettem."

VII. Jézus másodszor esik el a kereszttel
"Másodszor is elestem. Azért, hogyha visszaesel, újra felemeljelek. Mély verem a bûn. Vigyázz! Elesni veszélyes!!!"

VIII. Jézus vígasztalja a síránkozó asszonyokat
"Engem sirattok?! Akkor sírjatok, mielôtt vétkeznétek! Akkor gyümölcsözôek könnyeitek."

IX. Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt
"Harmadszor is elestem, hogy a legmélyebb szakadékból is kimentselek. Hányszor kell még elesnem, hogy végre ne vétkezzetek?!"

X. Jézust megfosztják ruháitól
"Itt állok csupaszon, nevetségesen. Mert ti eltékozoltátok Tôlem kapott hótiszta ruhátokat. Helyettetek lettem gúny tárgyává. Ti miattatok röhögnek Rajtam."

XI. Jézust a keresztre szegezik
"A keresztre szegeztek. Az irántatok való szeretet szegeivel. Szeretetem gyôzött le Engem. Szeretetbôl adtam oda életemet értetek. Szeressetek viszont! Könyörögve kérlek benneteket!"

XII. Jézus meghal a kereszten
"Meghaltam, hogy ti éljetek - Énáltalam."

XIII. Jézus Testét leveszik a keresztrôl és fájdalmas Anyja ölébe fektetik
"Nézd a fájdalmak Anyját! Íme a te Anyád. A te, és mindnyájatok vétke tette ezt Vele. Ôvele, Aki bûnt soha nem követett el. Aki mindhalálig megmaradt Tisztának, Szûznek és Szeplôtelennek. Tiszteld Ôt! Azonosulj Vele fájdalmas kínszenvedéseiben! Sirasd meg bûneidet, amelyek miatt Én a fájdalmak Férfia lettem"!

XIV. Jézus Holttestét sírba teszik
"Meghalt, elernyedt Testemet sírba helyezték. Tanítványaimat kétely gyötörte. Csak Szent Anyám Szeplôtelen Szíve világított, mint az élô hit lobogó mécsese. Vajon hiszel-e Bennem, a Mindenhatóban, amikor kudarcok érnek? Ki tudod- e mondani élô hittel: Atyám, ne az legyen, amit én akarok, hanem amit Te? (Mk.14;36.) Pedig itt kezdôdik a Krisztus követés."

XV. Jézus halottaiból feltámad
"Feltámadtam. Legelôször Anyámnak jelentem meg, hogy szeretô csókommal megvígasztaljam, megörvendeztessem Szeplôtelen Szívét. Életének legnagyobb boldogsága ez a találkozás volt. Aztán megjelentem Mária Magdolnának, majd a még mindig kételkedô apostolaimnak. Ha ti úgy láttatok volna; halálra gyötörten, sebekkel borítva, vérrel áztatva, latrok között keresztre szegezve; vajon elhittétek volna, hogy Én az Isten Fia vagyok? Vigyázzatok, ne ítéljétek el apostolaimat!"

ÉLETIGE 1999. DECEMBER

ISTENNÉL SEMMI SEM LEHETETLEN

ÉLETIGE 1999. DECEMBER

"Istennél semmi sem lehetetlen." (Lk 1,36)
Mikor az angyal hírül adta Máriának Jézus születését, Mária megkérdezte: "Hogyan válik ez valóra?"¹ "Istennél semmi sem lehetetlen" — válaszolta az angyal. Bizonyítékul Erzsébet példáját idézte, aki idõs kora ellenére gyermeket fogant. Mária hitt, s így az Úr Édesanyja lett.
Isten mindenható: ezzel a jelzõvel gyakran találkozunk a Szentírásban. Isten hatalmára utal, aki megáldja, megítéli és irányítja az eseményeket, melyek révén megvalósítja terveit.
Egyetlen dolog akadályozhatja mindenhatóságának érvényesülését: az ember szabadsága, aki szembehelyezkedve az Õ akaratával gyengévé válik, holott az lenne a hivatása, hogy osztozzék Isten erejében.
"Istennél semmi sem lehetetlen."
Ez az ige méltó lezárása az ezredforduló nagy jubileuma elõtti évnek, melyet a katolikus egyház az Atya évének nyilvánított. Felébreszti ugyanis szívünkben az Atya-Isten szeretetébe vetett határtalan bizalmat. Hiszen ha Isten létezik és Õ a Szeretet, akkor ennek logikus következménye, hogy teljesen ráhagyatkozunk.
Neki hatalmában áll megadni bármilyen kegyelmet: világi és lelki javakat, lehetséges és lehetetlen dolgokat. Megadja azoknak is, akik kérik s azoknak is, akik nem, mert — amint az evangélium mondja — Õ Atya, aki "felkelti napját gonoszokra és jókra egyaránt."² Így tõlünk is azt kéri, hogy ugyanazzal az egyetemes szeretettel tegyünk mindent, mint Õ, és higgyük:
Istennél semmi sem lehetetlen."
Hogyan éljük tehát ezt az igét a hétköznapokban?
Idõrõl idõre mindannyiunknak szembe kell néznünk nehéz, fájdalmas helyzetekkel, úgy személyes életünkben, mint másokkal való kapcsolatainkban. Sokszor azonban teljesen tehetetlenek vagyunk, mert olyan ragaszkodásokat fedezünk fel magunkban dolgokhoz, emberekhez, melyektõl szeretnénk megszabadulni, ám azok gúzsba kötnek bennünket. Gyakran a közönyösség és az egoizmus falaiba ütközünk, vagy olyan események történnek, melyek — úgy tûnik — meghaladják erõnket, s ezért feladjuk a harcot.
Nos az ilyen pillanatokban segítségünkre lehet ez az életige. Jézus hagyja, hogy szembesüljünk tehetetlenségünkkel. Nem azért, hogy elbátortalanodjunk, hanem hogy jobban megértesse velünk: "Istennél semmi sem lehetetlen"; azért, hogy elõkészítsen minket kegyelme rendkívüli erejének megtapasztalására, mely éppen akkor nyilvánul meg, amikor belátjuk: saját erõnkbõl semmire sem megyünk.
"Istennél semmi sem lehetetlen."
Ha a legkritikusabb pillanatokban ezt ismételjük, felszabadul az az energia, melyet Isten igéje magában hordoz, s valamiképpen részesedünk Isten mindenhatóságából. Van viszont egy feltétel: élnünk kell Isten akaratát, sugározva magunk körül a szívünkben élõ szeretetet. Így összhangban leszünk a mindenható szeretettel, melyet isten táplál teremtményei iránt, s mely számára lehetséges mindaz, ami hozzájárul Isten egyénekrõl és az egész emberiségrõl alkotott tervének megvalósulásához.
De van egy különös lehetõség ennek az igének az élésére és arra, hogy teljességgel megtapasztaljuk hatékonyságát: az imádság.
Jézus azt mondta, hogy bármit kérünk nevében az Atyától, meg fogja adni. Kérjük tehát tõle mindazt, ami leginkább a szívünkön fekszik; azzal a szilárd hittel, hogy számára semmi sem lehetetlen: kérjük a reménytelen helyzetek megoldódását, a világ békéjét, a súlyos betegek gyógyulását, a családi és társadalmi konfliktusok elsimulását.
Ha pedig kölcsönös szeretetben, teljes egyetértésben többen fohászkodunk ugyanazért, akkor maga Jézus lesz köztünk; Õ fogja kérni az Atyát, s ígérete szerint megkapjuk, amiért imádkoztunk.
Isten mindenhatóságába és Szeretetébe vetett hittel egy nap mi is azt kértük valaki számára, hogy a röntgenfelvételen jól látható daganat "eltûnjön", tévedés vagy fantazma legyen. És így történt.
Ha életünk eseményeit mindig határtalan bizalommal fogadjuk, érezni fogjuk, hogy egy olyan Atya tart bennünket a karjában, aki számára minden lehetséges. Ez nem jelenti azt, hogy mindig megkapjuk, amit kérünk. Õ Atya; mindenhatóságát mindig és csakis gyermekei javára használja, akár tudják ezt, akár nem. Fontos, hogy tápláljuk magunkban a bizonyosságot: "Istennél semmi sem lehetetlen. S akkor soha nem tapasztalt béke tölt majd el minket.

Chiara Lubich

¹ vö. Lk 1,34
² vö. Mt 5,45

ÉLETIGE 1999. NOVEMBER

AZ IGE MEGTISZTÍT

ÉLETIGE 1999. NOVEMBER

"Boldogok a tisztaszívûek, mert meglátják az Istent." (Mt 5,8)
Jézus a hegyi beszéddel kezdi meg tanítói mûködését. A Genezáreti-tó melletti Kafarnaum közelében felment egy hegyre, leült — ahogy akkoriban a tanítók szokták —, és beszélt a tömegnek a boldogságokról. Az Ószövetség többször is használja a "boldog" kifejezést: azokat tünteti ki ezzel a jelzõvel, akik a legkülönbözõbb módokon valóra váltották az Úr Igéjét.
Jézus a tanítványok számára részben már ismert boldogságokat idézi, azt azonban elõször hallják, hogy a tisztaszívûek nemcsak fölmehetnek az Úr hegyére — amint azt a Zsoltár megénekli¹ —, hanem meg is láthatják Istent. Milyen tehát az a magasabb rendû tisztaság, mely ekkora jutalmat érdemel? Jézus beszédei bõséges magyarázatot adnak erre. Forduljunk tehát hozzá, hogy a hiteles tisztaság forrásából meríthessünk.
"Boldogok a tisztaszívûek, mert meglátják az Istent."
"Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek"²: Jézus szerint ez a megtisztulás leghatékonyabb eszköze. Nem annyira a vallási szertartások gyakorlása tisztítja meg a lelket, hanem elsõsorban az Ige. Jézus Szava nem olyan, mint az embereké. Benne ugyanaz a Krisztus van jelen, aki — bár más módon — jelen van az Eucharisztiában is. Az Ige révén Krisztust fogadjuk magunkba, s ha engedjük õt cselekedni, megszabadít a bûntõl, vagyis tisztává teszi a szívünket.
A tisztaság tehát a megélt Ige gyümölcse: abból fakad, hogy életre váltjuk Jézus igéit, melyek megszabadítanak ragaszkodásainktól. Ezek ugyanis elkerülhetetlenül kialakulnak bennünk, ha létünk nem Istenben és tanításában gyökerezik. Elõfordulhat, hogy a tárgyak, a teremtmények vagy önmagunk rabjaivá válunk. Ha viszont egyedül Isten áll szívünk középpontjában, minden más elveszíti jelentõségét.
Hogy sikeres legyen ez a vállalkozásunk, jó, ha a nap folyamán többször is azzal a fohászszal fordulunk Jézushoz, Istenhez, melyet a Zsoltárban olvashatunk: "Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem!"³ Ismételjük el gyakran, fõként amikor a különbözõ ragaszkodások olyan álmokat, érzéseket, szenvedélyeket ébresztenek bennünk, melyek elhomályosíthatják tisztánlátásunkat és megfoszthatnak szabadságunktól.
Kedvünk támad megnézni bizonyos reklámokat vagy tv-mûsorokat? Nem! Mondjuk ezt: "Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem." Ez az elsõ lépés. Ha újra kifejezésre juttatjuk Isten iránti szeretetünket, sikerülni fog kilépni önmagunkból, s így ismét tiszták leszünk.
Észrevesszük, hogy egy ember vagy egy munka akadályt gördít közénk és Isten közé, s veszélyezteti vele való kapcsolatunk áttetszõségét? Itt a pillanat, hogy újra kimondjuk neki: "Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem." Ez segíteni fog abban, hogy megtisztítsuk szándékainkat és visszaszerezzük a belsõ szabadságot.
"Boldogok a tisztaszívûek, mert meglátják az Istent."
A megélt Ige szabaddá és tisztává tesz, mivel szeretet. Hiszen a szeretet az, mely isteni tüzével megtisztítja szándékainkat és egész bensõnket. A Biblia szerint ugyanis az értelem és az akarat a szív legmélyén lakozik.
Az a szeretet azonban, amit Jézus kér és ami lehetõvé teszi ennek a boldogságnak az élését, a kölcsönös szeretet, mely akkor születik meg, ha valaki — mint Jézus — kész életét adni a többiekért. Ez a szeretet magával ragadja a másikat; kölcsönösséget és olyan légkört teremt, melynek legfõbb ismertetõjegye pontosan az áttetszõség és a tisztaság. Mindez Isten jelenlétébõl fakad, és csakis Õ képes arra, hogy tiszta szívet teremtsen bennünk.⁴ A kölcsönös szeretetet élve az Ige kifejti bennünk hatását: megtisztít és megszentel.
Az elszigetelt egyén nem tud sokáig ellenállni a világ csábításainak, a kölcsönös szeretet viszont olyan közeget biztosít számára, melyben képes megõrizni tisztaságát és hiteles keresztény mivoltát.
"Boldogok a tisztaszívûek, mert meglátják az Istent."
A mindig újra visszaszerzett tisztaság gyümölcse ez: "láthatjuk" Istent, vagyis megértjük, hogy Õ mûködik személyes életünkben és a történelemben, meghalljuk szívünkben szóló hangját és felfedezzük õt mindenütt, ahol jelen van: a szegényekben, az Eucharisztiában, Igéjében, a testvéri közösségben, az egyházban.
Megízleljük jelenlétét már itt a földön, ahol "a hitben élünk, a szemlélet még nem osztályrészünk"⁵, mindaddig, amíg majd örökre, "színrõl színre"⁶ láthatjuk õt.

Chiara Lubich

¹ vö. Zsolt 24,4
² Jn 15,3
³ vö. Zsolt 16,2
⁴ vö. Zsolt 50,12
⁵ 2 Kor 5,7
⁶ 1 Kor 13,12

ÉLETIGE 1999. OKTÓBER

AZ IGAZI SZERETET

ÉLETIGE 1999. OKTÓBER

"Szeresd embertársadat, mint saját magadat." (Mt 22,39)

Ezt az igét már az Ószövetségben is megtaláljuk.¹
Amikor Jézusnak egyszer feltettek egy provokatív kérdést, a rabbinikus és prófétai hagyományra támaszkodva válaszolt, mely a Tórának, vagyis Isten Bibliában megfogalmazott tanításának közös alapját kutatta. Hillel rabbi, Jézus egyik kortársa ezt mondta: "Ne tedd felebarátodnak azt, ami gyûlöletes számodra: ebben áll az egész törvény. Minden más ennek a magyarázata."²
A zsidó tanítók szerint a felebarát szeretete az Isten iránti szeretetbõl fakad, aki saját képmására és hasonlatosságára teremtette az embert. Ezért nem szerethetjük Istent anélkül, hogy ne szeretnénk a teremtményét is. Ez az igazi gyökere a testvér iránti szeretetnek s ez az, ami "a törvényben általános érvényû alapelv."³
Jézus megerõsíti ezt és hozzáfûzi, hogy a felebaráti szeretet parancsa hasonló az elsõ, a legfõbb parancshoz, vagyis hogy szeressük Istent teljes szívünkbõl, teljes lelkünkbõl és teljes elménkbõl. Hangsúlyozva a hasonlóságot, Jézus végérvényesen összekapcsolja ezt a két parancsot, s ugyanígy tesz az egész keresztény hagyomány is, amint az János apostol tömör megfogalmazásából kiderül: "Mert, aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát."⁴
"Szeresd embertársadat, mint saját magadat."
Az evangélium világosan megmondja, hogy minden ember - legyen az férfi vagy nõ, barát vagy ellenség - a felebarátunk, akit tisztelnünk, becsülnünk, méltányolnunk kell. Az embertárs iránti szeretet egyetemes és személyes egyszerre. Átöleli az egész emberiséget, ugyanakkor konkrét: a mellettünk élõk szeretetében ölt testet.
De ki adhat nekünk olyan nagy szívet, ki támaszthat bennünk akkora jó szándékot, hogy közelinek - felebarátainknak - érezzük azokat is, akik nagyon távol állnak tõlünk? Ki az, aki segít legyõzni önszeretetünket, hogy képesek legyünk saját magunkat látni a másikban? Ez Isten ajándéka, sõt magának Istennek a szeretete, mely "a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe."⁵
Tehát nem egy hétköznapi szeretetrõl, nem egyszerû barátságról vagy pusztán emberszeretetrõl van szó, hanem arról a szeretetrõl, mely a keresztségkor áradt ki a szívünkbe: magának Istennek, a Szentháromságnak az életét alkotó szeretetrõl, melyben mi is részesedhetünk.
Egyszóval: a szeretet a minden. Ahhoz azonban, hogy jól élhessük, ismernünk kell tulajdonságait, melyeket az evangélium és általában a Szentírás tár elénk. Ennek a szeretetnek van néhány alapvetõ vonása, melyeket a következõkben foglalhatunk össze:
Jézus, aki mindenkiért meghalt és mindenkit szeretett, elõször is arra tanít minket, hogy az igazi szeretet mindenkire irányul. Nem olyan, mint amit sokszor mi élünk; nem egyszerûen emberi szeretet, melynek hatósugara csupán a családra, a barátokra, a szomszédokra terjed ki...
Az igazi szeretet, amit Jézus kér, nem tûri, hogy különbséget tegyünk az emberek között: nem létezik számára rokonszenves vagy ellenszenves, szép vagy csúnya, felnõtt vagy gyerek; nem nézi, hogy ki honfitárs és ki idegen, ki tartozik az én egyházamhoz és ki egy másikhoz, s nem veszi figyelembe a vallási különbségeket sem. Ez a szeretet mindenkit szeret. Így kell tennünk nekünk is: mindenkit szeretni.
Az igazi szeretet másik jellemzõje, hogy elsõként szeret. Nem várja, hogy szeressék, ahogy ez az emberi szeretet esetében lenni szokott: általában azt szeretjük, aki szeret bennünket. Nem! Az igazi szeretet kezdeményez, amint az Atya tette: amikor még bûnösök voltunk, vagyis nem szerettünk, elküldte Fiát megmentésünkre.
Mindenkit szeretni tehát és elsõként szeretni.
Az igazi szeretet továbbá Jézust látja minden felebarátban: "Nekem tetted"⁶ — mondja majd Jézus az utolsó ítéletkor. És ez vonatkozik a jóra, amit teszünk, de sajnos a rosszra is.
Az igazi szeretet szereti a barátot és az ellenséget egyaránt: jót tesz vele, imádkozik érte.
Jézus azt is akarja, hogy a szeretet, amit a földre hozott, kölcsönössé váljék; hogy az emberek szeressék egymást egészen addig, míg el nem jutnak az egységre.
A szeretet e tulajdonságai jobban megértetik velünk az e havi igét, és segítenek mélyebben megélni.
"Szeresd embertársadat, mint saját magadat."
Igen, az igazi szeretet úgy szereti a másikat, mint saját magát. És ez szó szerint értendõ: valóban önmagunkat kell látnunk a másikban és azt tenni neki, amit magunknak tennénk. Az igazi szeretet tud szenvedni a szenvedõvel és örülni az örvendezõvel; kész hordozni a másik terheit, és - amint Pál mondja - képes eggyé válni azzal, akit szeret. Tehát nem csupán érzelmekben, szép szavakban fejezõdik ki, hanem konkrét tettekben.
Aki más hitet vall, az is törekszik az ún. "aranyszabály" élésére, melyet minden vallásban megtalálunk. Ez azt kéri, hogy úgy bánjunk másokkal, ahogy szeretnénk, ha velünk bánnának. Gandhi nagyon egyszerûen és hatásosan így fogalmazza meg lényegét: "Nem tehetek rosszat neked anélkül, hogy magamat meg ne sebezném."⁷
Ez a hónap jó alkalom lesz tehát arra, hogy nagyító alá tegyük szeretetünket a felebarát iránt, akinek oly sok arca van: hol a szomszédunkban vagy az iskolatársunkban, hol a barátunkban vagy a legközelebbi rokonunkban ismerhetünk rá. De felebarátunk egy-egy arcát fedezhetjük fel a háború és természeti katasztrófa sújtotta területeken élõkben is, akiknek szenvedéseirõl a televízióból értesülünk. Azelõtt az ismeretlenség ködébe burkolóztak és nagyon távol voltak tõlünk, de immár õk is közel vannak, felebarátaink lettek.
A szeretet alkalomról alkalomra meg fogja súgni, hogy mit tegyünk, és fokozatosan kitágítja majd szívünket Jézus szívének méreteire.

Chiara Lubich

¹ Lev 19,18
²Shabb. 31a. (szabad fordítás)
³Akiba rabbi, Slv 19,18 (szabad fordítás)
⁴1 Jn 4,20
⁵Róm 5,5
⁶Vö. Mt 25,40
⁷Vö. Wilhelm Muhs, Parole del cuore, Milánó 1996. 82.o. (szabad fordítás)