szerda

ÉLETIGE 1998. február

Az "aranyszabály"
 
"Úgy bánjatok az emberekkel, ahogyan akarjátok, hogy veletek bánjanak." (Lk 6,31)
Tapasztaltad már valaha is a végtelen utáni szomjúságot? Éreztél-e valaha is égetõ vágyat a szívedben arra, hogy átöleld a végtelent? Elõfordult már, hogy bensõdben elégedetlen voltál mindazzal, amit csinálsz, mindazzal, ami vagy?
Ha igen, akkor bizonyára örülni fogsz, ha feltárul elõtted a titok, hogyan érheted el a teljességet, ami után epekedsz; ha találsz egy formulát, melyet élve nem kell majd siránkoznod amiatt, hogy üresen telnek napjaid...
Van az evangéliumnak egy igéje, mely elgondolkodtat, s ha egy kicsit is felfogod az értelmét, örömmel tölt el. Tömören kifejezi mindazt, amit az életben tennünk kell. Összefoglalja Istennek az emberek szívébe írt valamennyi törvényét. Hallgasd csak:
 
"Úgy bánjatok az emberekkel, ahogyan akarjátok, hogy veletek bánjanak."
Ezt a mondatot "aranyszabálynak" nevezik.
Most Krisztust idéztük, de ezek a szavak olyan egyetemes érvényû gondolatot fejeznek ki, melyet már korábban is ismertek az emberek. Megtaláljuk az Ószövetségben és a világ összes nagy vallásában. Ebbõl is látszik, hogy Isten mennyire fontosnak tartja, mennyire szeretné, ha minden ember ezt tenné élete alapszabályává.
Gyönyörködhetsz benne; olyan, mint egy jelszó. Olvasd hát el újra:
 
"Úgy bánjatok az emberekkel, ahogyan akarjátok, hogy veletek bánjanak."
Minden felebarátunkat, akivel a nap folyamán találkozunk – akár férfi, akár nõ – , ily módon szeressük.
Képzeljük magunkat az õ helyzetébe, s bánjunk vele úgy, ahogy szeretnénk, ha velünk bánnának.
A bennünk lakó Isten hangja megsúgja majd, hogy a különbözõ helyzetekben hogyan fejezzük ki szeretetünket.
Éhes valaki? Gondoljuk azt, hogy mi vagyunk éhesek, és adjunk neki enni.
Igazságtalanok valakivel? Velem bánnak igazságtalanul.
Testvérünk sötétségben van, kételyek gyötrik? Én vagyok az. Vigasztaljuk meg, osztozzunk bánatában és ne nyugodjunk addig, míg vissza nem tér szívébe a derû és meg nem könnyebbül, mert azt szeretnénk, ha velünk is így bánnának.
Testi fogyatékos valaki? Egészen addig akarom õt szeretni, hogy testemben, szívemben szinte érezzem fogyatékosságát, a szeretet pedig megmutatja majd a megfelelõ utat ahhoz, hogyan éreztessem vele: õ ugyanolyan, mint a többiek, sõt van egy plusz kegyelme. Mi, keresztények ugyanis tudjuk, mennyire értékes a fájdalom.
Bánjunk így mindenkivel, bármiféle különbségtétel nélkül, legyen az rokonszenves vagy ellenszenves, fiatal vagy öreg, barát vagy ellenség, honfitárs vagy külföldi, szép vagy csúnya; ne befolyásoljon az sem, hogy valaki a te vallásodat követi vagy más vallás híve. Az evangélium arra biztat, hogy mindenkit szeressünk.
Mindez túl általános - mondhatod.
Megértelek...Szavaim talán egyszerûnek tûnnek, de mekkora változást követelnek! Mennyire távol állnak megszokott gondolkodásmódunktól, cselekedeteinktõl!
Bátorság! Próbáljuk meg!
Egy így eltöltött nap felér egy élettel, és este nem ismerünk majd magunkra. Egészen új örömöt fogunk tapasztalni, s erõ költözik belénk. Maga Isten lesz velünk, mert Õ azokkal van, akik szeretnek.
Napjaink teljesek lesznek.
Néha talán lassítunk, elbátortalanodunk s kísértést érzünk majd arra, hogy abbahagyjuk és visszatérjünk korábbi életünkhöz...
Nem! Bátorság! Isten kegyelme segíteni fog nekünk.
Kezdjünk mindig újra!
Ha kitartunk, látni fogjuk, hogy a világ lassan megváltozik körülöttünk.
Megértjük, hogy az evangélium a legvonzóbb élet forrása; fény gyújt a világban, színt ad életünknek, és magában hordozza minden probléma megoldásának titkát.
S nem lesz nyugtunk addig, míg meg nem osztjuk rendkívüli élményeinket másokkal is: barátainkkal, akik megértenek; rokonainkkal, bárkivel, akirõl úgy érezzük, hogy át kell adnunk neki ezt a tapasztalatot.
És újjászületik a remény.