vasárnap

Korzenszky Richárd



I. Elítélik. Elítélem. (Elítélnek.)

II. Ráteszik. Ráteszem. Rámteszik. (Vállalom?)

III. Leroskad. Leroskadok. (Bírni akarja. Bírni akarom?)

IV. Átöleli. Az útját járja. (Ránézek-e? hogy az utamat járjam!)

V. Ő segíti. Elfogadja. (Segítek-e elfogadva?)

VI. Kendőt nyújt. Ő arcát adja. (Ha letörlöm, nekem adja.)

VII. Összerogyott. Összerogyom. Földre sújtja. Földre sújtom. (Újra kezdi. Újra kezdem?)

VIII. Megsiratják. Tovább járja. (Megsiratom. Megkövetem?)

IX. Földre esett. Földre rogyott. (Segítem-e továbbmenni? Magam hagyom megsiratni?)

X. Megcsúfolják. Lecsupasztva. (Bírom-e még megcsúfolva?)

XI. Felszögezik. Felszögezem. Felszögeznek. Tehetetlen. Önként teszik. Értünk teszi. (Értük teszem? Teszem értük?)

XII. Fölfeszítve teljesíti. Akaratát véghezviszi. Elsötétült. (Befejezte?)

XIII. Leemelik. (Nézem-e még?) Ölbe teszik. Sötét az ég.

XIV. Sírba teszik. (Sírba tesznek.)


Sárba tiport életeknek
Hajnal támad harmadnapra.
Föltámad majd virradatra.
Élet fakad a világnak,
Annak, aki Vele járja.

hétfő

Jézus mondta: “Kérjetek és adatik nektek!”

Maga Isten evangéliuma teremti meg azt az érzést, hogy szükségünk van rá. Pál mondja: “Ha mégis leplezett a mi evangéliumunk, azoknak leplezett, akik…” – akik gazemberek? Nem, hanem “akik elvesznek, mert bennük e világ istene megvakította a hitetlenek gondolkodását”. Az emberek nagy többsége az erkölcsösséget elérhetőnek tartja saját erejéből, nem érzik szükségét az evangéliumnak. Csak Isten teremti meg ezt a rászorultságot, addig nincs is tudatában az ember ennek, amíg Isten önmagát meg nem bizonyítja. Jézus mondta: “Kérjetek és adatik nektek!”, de Isten nem adhat addig, amíg nem kérünk. Nem akarja Ő visszatartani ajándékait, de ez a módja annak, hogy a megváltás alapján véghezvigyen dolgokat. Kérésünk útján Isten elindít olyan folyamatokat és megteremt olyan dolgokat, amik nem léteznek mindaddig, amíg mi nem kérünk. A megváltás belső valósága az, hogy szüntelenül teremt. Amint megteremti bennünk Isten életét, éppúgy megteremti mindazt, ami ehhez az élethez tartozik. Senki sem elégítheti ki azt a hiányérzetet, csak az, aki támasztotta. Ez a megváltás értelme – teremt és megelégít. “És én, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket” (Jn 12,32). Mi saját megtapasztalásainkat hirdetjük és az emberek érdeklődnek is, de nem ébred fel bennük hiányérzet. De ha Jézus Krisztus felemeltetik, Isten Szelleme tudatossá teszi bennünk, hogy Őrá van szükségünk. Az evangélium hirdetése mögött Isten váltságművének teremtő ereje munkálkodik az emberek lelkében. Soha nem a személyes bizonyságtétel menti meg az embereket. “Azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek, szellem és élet” (Jn 6, 63).
Ha nem áldozzuk fel a testit a szellemiért, a természeti élet kigúnyolja Isten Fiának életét bennünk és állandóan ingadozóvá tesz. A meg nem fegyelmezett szellemi életnek mindig ez a következménye. Rosszul járunk, amikor nyakasan tiltakozunk az ellen, hogy testileg, értelmileg és erkölcsileg fegyelmezzük magunkat. “Engem gyermekkoromban sem fegyelmeztek” – mondod. Akkor most kell fegyelmezned magadat. Ha nem teszed, Istenért való személyes életedet teljesen szétrombolod. Isten addig nem áll természeti életünk mellé, amíg mi azt kényeztetjük. De amint kitaszítjuk a pusztába és elszántan féken tartjuk, Isten vele lesz, forrásokat és oázisokat nyit meg és beteljesíti a természeti számára adott minden ígéretét.

szombat

Az Élet Igéje - 2010. december

„Istennél semmi sem lehetetlen.” (Lk 1,37) ... ...


Amikor az angyal hírül adta Máriának Jézus születését, ő megkérdezte: „Hogyan lehetséges ez?” (vö. Lk 1,34) Az angyal ezt válaszolta: „Istennél semmi sem lehetetlen”. Bizonyítékul Erzsébet példáját idézte, aki idős kora ellenére gyermeket fogant. Mária hitt, és így az Úr Édesanyja lett.
Isten mindenható: gyakran olvassuk ezt a Szentírásban. A kifejezés Isten hatalmára utal, hogy megáldja, megítéli és irányítja az eseményeket, amelyek révén megvalósítja terveit.
Egyetlen dolog akadályozhatja mindenhatósága érvényesülését: az ember szabadsága, aki szembehelyezkedve az Ő akaratával gyengévé válik, holott hivatása szerint osztoznia kéne Isten erejében.
„Istennél semmi sem lehetetlen.”
Ez az ige (…) felébreszti szívünkben az Atyaisten szeretetébe vetett határtalan bizalmat. Hiszen ha Isten a Szeretet, akkor ennek logikus következménye, hogy teljesen ráhagyatkozzunk.
Neki hatalmában áll megadni bármilyen kegyelmet: világi és lelki javakat, lehetséges és lehetetlen dolgokat. Megadja azoknak is, akik kérik, és azoknak is, akik nem, mert – amint az evangélium mondja – Ő Atya, aki „fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt” (vö. Mt 5,45). Tőlünk is azt kéri, hogy ugyanazzal az egyetemes szeretettel tegyünk mindent, mint Ő, és higgyük el:
„Istennél semmi sem lehetetlen.”
Hogyan éljük tehát ezt az igét a hétköznapokban?
Időről időre mindannyiunknak szembe kell néznünk nehéz, fájdalmas helyzetekkel, mind személyes életünkben, mind kapcsolatainkban. Sokszor teljesen tehetetlenek vagyunk, mert ragaszkodásokat fedezünk fel magunkban a dolgokhoz vagy emberekhez, és szeretnénk megszabadulni tőlük, ám érezzük, hogy gúzsba kötnek. Gyakran a közönyösség és az egoizmus falaiba ütközünk, vagy olyan események történnek, amelyek mintha meghaladnák az erőnket, ezért inkább feladjuk a harcot.
Az ilyen pillanatokban jöhet segítségünkre ez az életige. Jézus hagyja, hogy szembesüljünk tehetetlenségünkkel. Nem azért, hogy elbátortalanodjunk, hanem hogy jobban megértesse velünk: „Istennél semmi sem lehetetlen”; azért, hogy előkészítsen minket kegyelme rendkívüli erejének megtapasztalására, mely éppen akkor nyilvánul meg, amikor belátjuk: saját erőnkből semmire nem megyünk.
„Istennél semmi sem lehetetlen.”
Ha a legkritikusabb pillanatokban ezt ismételjük, felszabadul mindaz az energia, amelyet Isten igéje hordoz, és valamiképpen részesedünk Isten mindenhatóságából. Van viszont itt egy feltétel: Isten akaratát kell élnünk, sugározva magunk körül a Tőle kapott szeretetet. Így összhangban leszünk Isten mindenható szeretetével, melyet teremtményei iránt táplál, és ezáltal hozzájárulhatunk az egyénekről és az emberiségről alkotott tervének megvalósulásához.
Hogy ezt az igét éljük, és hatékonyságát teljességgel megtapasztaljuk, van még egy kiváltságos lehetőségünk: az imádság.
Jézus azt mondta, hogy bármit kérünk nevében az Atyától, meg fogja adni. Kérjük tehát tőle mindazt, ami leginkább a szívünkön fekszik, azzal a szilárd hittel, hogy számára semmi sem lehetetlen: kérjük a reménytelen helyzetek megoldódását, a világ békéjét, a súlyos betegek gyógyulását, a családi és társadalmi konfliktusok elsimulását!
Ha pedig kölcsönös szeretetben, teljes egyetértésben többen fohászkodunk ugyanazért, akkor maga Jézus lesz köztünk; Ő fogja kérni az Atyát, és ígérete szerint megkapjuk, amiért imádkoztunk.
Isten mindenhatóságába és Szeretetébe vetett hittel egy nap mi is azt kértük valaki számára, hogy a röntgenfelvételen látható daganat „tűnjön el”, mintha tévedés vagy rémkép lenne. És így történt.
Ha életünk eseményeit mindig határtalan bizalommal fogadjuk, érezni fogjuk, hogy egy olyan Atya tart bennünket a karjában, akinek minden lehetséges. Ez nem jelentheti, hogy mindig megkapjuk, amit kérünk. Ő Atya; mindenhatóságát mindig és csakis gyermekei javára használja, akár tudják, akár nem. Egyetlen dolog számít: tápláljuk magunkban a bizonyosságot, hogy Istennél semmi sem lehetetlen, és akkor soha nem tapasztalt béke fog eltölteni bennünket.
Chiara Lubich
Életige 1999. december. Megjelent: Új Város 1999/12.

hétfő

Velünk is sokszor előfordulhatott, hogy olyan embertől kaptuk a sebeket, akit szeretünk. Lelkileg ezt soha nem könnyű feldolgozni. Sok esetben egy életen át tartó harag lesz a másik iránt. Minden eset más, de bölcsen kell viselnünk, mert különben megmérgezheti a mindennapjainkat.
Először is sajnos senki sem tökéletes, és ebből adódóan, nincs olyan ember, akiben ne csalódnánk legalább egyszer az életben. Ha már ezt tudatosítjuk magunkban, akkor könnyebb feldolgozni. De ilyenkor jön az a mondat, hogy „Azért ez már durva, amit tett! Ezt soha nem gondoltam volna róla!” Természetesen nem mindegy, milyen mértékben bántanak meg minket, mert valóban a bizalom elszállhat egy pillanat alatt, amihez sok idő, és bizonyítás kell, hogy visszajöjjön.
Viszont ha valaki valóban megbánja, amit tett, akkor kötelességünk megbocsátani neki. Ha megbocsátunk, nem jelenti azt, hogy minden a régi, de nem tarthatunk örök haragot. Óvatosan újra kell építeni azt a kapcsolatot, és vigyázni arra, hogy még egyszer ne történhessen meg hasonló eset.
Vele együtt megfeszítve! Elszántam-e már magamat arra, hogy a bűnt igazán ki kell ölni magamból? Sok idő eltelik, mire eljutunk erre a belső döntésre a bűnt illetően, de életem nagy pillanata az, amikor elhatározom, hogy amint Jézus Krisztus meghalt a világ bűneiért, úgy kell a bűnnek kihalnia belőlem. Nem megfékezni, elnyomni vagy megakadályozni kell a bűnt, hanem keresztre feszíteni. Senki sem juttathat el mást erre az elhatározásra. Lehet, hogy komolyan meggyőződtünk bűnösségünk felől, mégis arra van szükségünk, hogy eljussunk erre a döntésre, amit Pál itt követel. Szedd össze magad, jusson időd az Istennel való egyedüllétre, hozd meg ezt az erkölcsi döntést és mondd: “Uram, azonosíts engem a te haláloddal egészen addig, amíg magam is tudom, hogy velem együtt a bűn is halott bennem.” Döntsd el, hogy a bűn benned halálba legyen adva! Nem valami isteni sejtésről van itt szó Pálnál, hanem mélyen gyökerező határozott megtapasztalásról. Felkészültem-e arra, hogy a Szent Szellem kutató fénye mindaddig átvilágítson rajtam, míg már tudom, mit jelent a bűnös természet, vagyis az, ami Istennek bennem levő Szelleme ellen tör? Ha igen, beleegyezem-e Isten halálos ítéletébe, amit erre a bűnös természetre is kimondott, hogy ti. teljesen azonosuljon Jézus halálával? Beleéltem-e magam abba a dicsőséges előjogba, hogy Krisztussal együtt megfeszíttettem, és nem marad bennem, a testemben és véremben más, mint Krisztus élete? “Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” (Gal 2,20).
Végy egy esetet! Kell hozzá egy vétkes, ki szándékkal vagy véletlenül, esetleg csak látszólag rossz dolgot követett el, vagy arra rágalmaztatik. Keresd meg és hívd magadhoz (ha eljön) a sértett felet, ki magában a fennt vett eset miatt megbántódott, mert erkölcsileg és/vagy anyagiakban kárt szenvedett! A megbízott tudakozókat előhíva kérd, hogy ismertessék a tényállást bizonyítékaik alapján! Minden bizonyítékot, tanúvallomásokat, tárgyi bűnjeleket alaposan megvizsgálj! Azokról hallgasd meg mind a sértett, mind a vétkes, valamint a szakértők véleményét! Közben éleslátásoddal figyeld, hogy valamelyik nem lódít-e, hogy a maga javára billentse az ügyet! A tanúktól jóeszű kérdezők segítségével tudakozódj, kik alkalmasakarra, hogy minden szót alaposan körüljárjanak és ki- illetve megforgassanak, hogy minden napvilágot lásson! Miután mindenki sorra került kérd meg a feleket, hogy mondjanak végszót! Aztán megfontolás miatt húzódj vissza átgondolás céljából! Miközben ezt teszed magadban, jól gondold meg a következőket! Mi vezetett oda, hogy a felek a törvényhez fordultak? Mik voltak indokaik és miért? Még egyszer vesd össze a vallomásokat és keress ellentmondásokat közöttük! Csak azokat a bizonyítékokat vedd figyelembe, melyek igazolást nyertek! Úgy hozd meg ítéleted, hogy azt minden ponton igazolni tudd! És ne feledd: ezek után is tévedhetsz!
Most pedig gondolj a következőkre:
- Te vagy a vétkes.
- Te vagy az áldozat.
- Te vagy mindkettő.
Tedd ezt meg minden alkalommal, mielőtt bármilyen ügyben bárki fölött ítéletet hirdetsz! Teljesen biztos vagy még abban, hogy szeretnél ítélkezni? “Mert az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta; Hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát. A ki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, a ki elküldte őt.” János 5:22 (Restás László)
Urunk nem kényszerít az engedelmességre. Nagyon világosan megmondja, mit kellene tennünk, de soha nem használ kényszerítő eszközt arra, hogy megértesse velünk. A vele való szellemi egységünk alapján kell engedelmeskednünk. Ezért bármikor beszélt is Urunk a tanítványságról, mindig elébe tette: “HA” – nem kell megtenned, csak ha szeretnéd. “Ha valaki jönni akar énutánam, tagadja meg magát…” (Mt 16,24), “adja át nekem a magához való jogát.” Urunk itt nem örökkévaló helyzetünkről beszél, hanem arról, hogy a földi életben hasznosak legyünk neki; ezért beszél olyan keményen (Lk 14,26). Soha ne magyarázd ezeket a szavakat attól függetlenül, aki mondta. Az Úr nem szabályokat ad, hanem egészen világosan elém állítja az Ő álláspontját, és ha az én hozzá való viszonyom a szereteten alapszik, minden habozás nélkül megteszem, amit Ő mond. Ha bizonytalankodom, ez azért van, mert más valakit szeretek – magamat. Jézus Krisztus nem segít, hogy engedelmeskedjem. Nekem kell engedelmeskednem neki, s mihelyt engedelmeskedem, betöltöm szellemi rendeltetésemet. Személyes életem teli lehet kicsi kellemetlenségekkel, de ha adott helyzetemben engedelmeskedem Jézus Krisztusnak, ezek olyanok lesznek, mint a tűszúrás okozta lyuk, átlátok rajtuk Isten arcára, és vele szemtől szemben állva felismerem majd, hogy engedelmességem által ezren meg ezren nyertek áldást. Amikor Isten megváltása az ember lelkében egyszer már eljuthatott az engedelmességig, az mindig teremtő erő. Ha engedelmeskedem Jézus Krisztusnak, Isten megváltása átterjed rajtam keresztül más életekbe is, mert az engedelmesség mögött ott van a Mindenható Isten valósága.

Urunk soha nem erőszakolja ki engedelmességünket: nem vesz igénybe eszközöket azért, hogy akarata teljesítésére rábírjon. Néha szeretném, bárcsak úrrá lenne rajtam és kényszerítene egy ügy elintézésére, de nem teszi. Van olyan hangulatom is, amikor szeretném, ha nem is törődnék velem, mégis megteszi. “Ti engem így hívtok, Mester és Uram” – de valóban az? Szókincsünkben ritkán fordul elő ez a két szó; mi jobban szeretjük a “Megváltó”, “Üdvözítő” elnevezéseket. Csak egyetlen szóval tudjuk kifejezni, mit jelent szellemi tapasztalatunkban az, ha Mesterünk van: ez a “szeretet”. Nagyon keveset tudunk az Isten által kijelentett szeretetről. Ezt az bizonyítja, ahogyan mi az “engedelmesség” szót használjuk. A Bibliában az egyenlők kapcsolatára épül az engedelmesség. Ilyen a Fiú kapcsolata Atyjával. Urunk nem Isten “szolgája” volt, hanem Isten Fia. “Jóllehet Fiú, azokból, amiket szenvedett, megtanulta az engedelmességet” (Zsid 5,8). Ha az a gondolatunk, hogy uralma alá hajtott, ez azt bizonyítja, hogy nincs Mesterünk. Távol vagyunk attól a kapcsolattól, amit Ő szeretne, amelyben Mesterünk lehet anélkül hogy annak tudatában lennénk. Csak annyit tudunk: az Övéi vagyunk, hogy engedelmeskedjünk.

Urunk sohasem hangsúlyozta tekintélyét. Sohasem mondta: “Meg kell tenned.” Teljesen szabadon hagyott minket, olyan szabadon, hogy akár arcába is köphetünk, mint ahogy meg is tették ezt; olyan szabadon, hogy megölhetjük – mint ahogy meg is tették: és nem szól rá egy szót sem. De amikor élete bennem megszületett váltsága által, azonnal elismerem, hogy teljes fennhatóságú joga van felettem. Erkölcsi uralom ez: “Méltó vagy…” (Jel 4,11). Csak a méltatlan részem vonakodik meghajolni a méltó előtt. Ha találkozom valakivel, aki szentebb nálam és mégsem ismerem el méltó voltát, s nem engedek annak, amit mond és ami megállja a helyét, akkor nyilvánvalóvá válik a bennem levő méltatlan rész. Isten embereket használ a nevelésünkre, akik kicsit tovább jutottak, mint mi – nem értelmileg, hanem szentség tekintetében -, míg végre magának az Úrnak uralma alá jutunk, s akkor már egész életünk afelé van beállítva, hogy neki engedelmeskedjünk. Ha Urunk megkövetelte volna az engedelmességet, akkor mint rabszolgahajcsárnak nem lenne tekintélye felettünk. Ő soha nem erőlteti az engedelmességet, de amint meglátjuk Őt, azonnal engedelmeskedünk neki, így Urunkká lesz és szüntelen az Ő imádatában élünk. Aszerint növekedhetem a kegyelemben, ahogyan az engedelmességet felfogom. Az engedelmesség szót ki kell emelnünk a mocsárból. Az engedelmesség az apa és fiú közti viszonyra vonatkozik, nem az úr és a szolga viszonyára. “Én és az Atya egy vagyunk.” Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet” (Zsid 5,8). Isten Fia engedelmes volt küldetéséhez mint Megváltó – mégpedig azért, mert Fiú volt, és nem azért, hogy fiúvá lehessen.
Tiszta szemmel nézd, milyen szépnek teremtette Isten ezt a világot, s benne milyen szépnek, szeretnivalónak az embert. Tanulj gyönyörködni minden kis virágban. Gyönyörködj minden eléd kerülő kis csibész hamis elevenségében. Lásd meg, milyen büszke egy közismert tolvaj, ha te kivételesen megbízol benne. És meg fogod látni Isten teremtésének minden szépségét. S végül, ahogy Jézus ígérte, meglátod magát Istent az o szeretetében, és boldog leszel. Krisztusom, annyi vaknak nyitottad meg a szemét, hogy lásson. Kérlek, nyisd meg az én szememet is, hogy mindenben lássam meg a szépet. Annyi szépség van ebben a teremtett világban, s én olyan keveset látok belőle. Nem baj, ha látom a sötétséget is, a sok bűnt és nyomorúságot. Kell az, hogy különbséget tudjak tenni a jó és a rossz között. Nem fals gyámoltalanságot kérek, mindenbe beletörődő, mindennel megelégedő közömbösséget, hanem azt a belelátást, mely képessé tesz arra, hogy a tisztán látszó sötétség mögött meglássam a fényt, mely tőled származik: a jóság szomjazását a bűnös emberben, a képességet a restben, a hitre való vágyat a hitetlenben, a megszeppent gyermeket a gőgös dicsekvőben. Szépet látni taníts, Uram. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Tisztánlátásra int bennünket János, amikor figyelmeztet arra, hogy senki sem mondhatja magát bűntelennek. Ha viszont szembe kell néznie minden egyes embernek a bűn problémájával, mi lehet a megoldás? Vajon az elkendőzés, letagadás, kompenzálás, racionalizálás, mentségek keresése kiutat adhat a bűn egyetemes nyomorúságából? Semmiképpen sem. Egyedül Jézus Krisztus áldozata volt képes hatástalanítani azt, s az egyes ember életében is ennek elfogadása, s az ő személyébe való kapaszkodás jelenti a menekülést (2,2). Ugyanakkor a gyümölcsöknek is meg kell jelenniük a bűntől való szabadulás után: ez egy szóval összefoglalva a hiteles életvitelt jelenti, vagyis valódi közösséget testvéreinkkel és a világosságban való járást (1,6–7). Közösségeinkben széttekintve azt látjuk, hogy a gyónás intézményének eltörlésével a bűnvallás is nehezebbé lett a bemerített hívőknek, mert a tökéletesség leplét próbálják felölteni. Pedig valódi bűnbánat s Istentől és emberektől való bocsánatkérés nélkül nincs helyreállás. Segíts, Uram, a hamis énképtől és önigazultságtól szabadulni, és a te világosságodban járva szilárd alapra építeni!

Tisztaságra kötelező ígéretek (2Korinthus 6,14–7,1 )A tiltott dolgok sokak számára válnak kísértéssé „mi lesz, ha mégis megtesszük?” címszóval. Mi bajunk lesz, ha mégis megtesszük? Isten eltávolodik tőlünk. És ha megtesszük, amit Isten kér? Áldásában részesedünk. Sokszor e kettősség között vacillálunk. Mindig probléma, ha az olvasott igéket a magunk módján próbáljuk értelmezni. Ha kell, kifordítani az élét. „Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek… szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.” (Zsid 4,12) Nem az embertársi vagy testvéri kapcsolatot kell egymástól elválással megszüntetnünk, hanem a bűneinktől kell megszabadulnunk. Az erkölcstelenség szelei kavarognak körülöttünk. Jó megőrizni a tisztaságot fiatalon. Legyen szó házasság előtti erkölcsi tisztaságról vagy a házasságkötés utáni hűségről. Ebben a tisztaságban kell megerősödni a szülőknek, és továbbadni a gyermekeiknek. Megőrizhető a tisztaság. Vigyázzunk is rá! Legyünk hálásak, mert Isten gyermekévé fogadott bennünket! Dicsérjük Jézust, aki mindezt lehetővé tette számunkra! „Szívemnek mélyén hálaének csendül. Szívemnek mélyén téged áldalak…” (Erőm.Ék 123)

Tisztogatnom kell magam testem és szellemem minden tisztátalanságától, hogy mindkettő teljes összhangba jusson Isten természetével. Vajon szellemi beállítottságom teljes összhangban van-e Isten Fiának bennem levő életével, vagy értelmem még nincs neki alárendelve? Az Úr Jézus Krisztus gondolkozásmódját alakítom-e ki magamban, aki sohasem beszélt az önmagához való jogairól, hanem belső éberségben maradva szellemét szakadatlanul alárendelte az Atyának? Felelős vagyok azért, hogy szellememet egyetértésben tartsam az Ő szellemével. Ekkor Jézus Krisztus lassanként felemel az Atya akaratának való teljes odaszentelésbe, oda ahol Ő él, ahol már ügyet sem vetek semmi másra. Isten félelmében így viszem véghez megszentelődésemet. Vezethet Isten az Ő útján és meglátják Őt mások is egyre jobban az életemben? Vedd komolyan a dolgodat Istennel szemben és akkor minden mást figyelmen kívül hagyhatsz! Legyen Isten a szó legszorosabb értelmében az első helyen az életedben!
Ti az Istentől vagytok fiacskáim, és legyőztétek azokat; mert nagyobb Ő, aki bennetek van, mint az, aki e világban van. — 1János 4,4.
Mit végez benned a Szent Szellem?
A Szent Szellem csak egy „szellemi autóstoppos”? Mint egy stoppos utazik veled végig az életen? Csak valami felesleges poggyász a számodra, amit egész életedben hordozhatsz? Nem! A Szent Szellem azért él benned, hogy segítsen neked!
Ő azért él benned, hogy megerősítsen téged!
Ő azért él benned, hogy megvigasztaljon téged!
Ő azért él benned, hogy győzelemre vigyen téged az életben!
Tégy ilyen pozitív megvallásokat, ahelyett, hogy kudarcról és kételkedésről beszélnél.
Te milyennek látod magad: Krisztus csodálója netán igazi követője vagy? A kettő közötti különbséget a következőkben olvashatod:
“A csodáló távol tartja magát attól, amit csodál. Elismeri Jézus erkölcsi nagyságát (még talán feltámadását és istenségét is), szépnek tartja a Jézus által felmutatott ideálokat, de „észre sem veszi, hogy csodálatának tárgya követelményt testesít meg vele szemben, hogy váljék olyanná, de legalábbis törekedjék olyanná válni, mint akit csodál.” Kierkegaard szerint „a csodáló nem óhajt áldozatokat hozni, bármiről is lemondani, földhöz kötöttségét levetni, életét átalakítani, csodálatának tárgyához hasonulni, és életével kifejezni, amit csodál – viszont szavakban, kifejezésekben és fogadkozásokban kimeríthetetlen, ami a krisztushit fönségét és dicsőségét illeti”.
A követő ezzel szemben arra törekszik, hogy „hasonlóvá váljék csodálata tárgyához”. A követő nem csak csodálja Jézus személyét, de Úrnak is tekinti őt, akinek engedelmesség jár. A követő odaadja magát Jézusnak, akit csodál, és annak megfelelően alakítja életét, ami Jézus kérése a számára. A követő nem pusztán szemlélő és imádó, hanem tanítvány is. Egy élet követője. A követő nem vonja ki magát Jézus személyének hatása alól. Bizonyos értelemben a csodáló sem, de az ő esetében a hatás inkább esztétikai jellegű, olyasmi, mint egy műalkotás élvezete esetében. A követő ezzel szemben felszólítást hall, és a felszólításra válaszol is. Felkel, és követi Mesterét.
Ezek után válaszolj őszintén a fentebb feltett kérdésre!
Tartózkodj minden olyan, Istennek végzett munkától, amely elvonhatja figyelmedet magáról Istenről. Igen sok szolgáló testvér a saját munkáját imádja. A szolgálattévő egyedül Istenre összpontosítsa magát, másra ne legyen gondja. Ez azt jelenti, hogy életének többi területei értelmi, erkölcsi és szellemi vonatkozásban szabadok legyenek, mint a gyermek; de ez nem a szeszélyes, önfejű, hanem a hálás gyermek szabadsága. Akiben nem uralkodik az Istenre való figyelés, annak a szolgának könnyen feje fölé nő a munka; a testnek, szellemnek és léleknek nincs szabad tere és ennek következtében teljesen kimerül és összeroppan. Nincs szabadság és öröm az életében; idegei, feje és szíve olyan nyomasztó terhet hordoznak, hogy Isten áldása nem nyugodhat meg rajta. De az is igaz: ha Istenre vagyunk összpontosítva, akkor életünk minden területe felszabadul és egyedül Isten uralma alatt van. A munkáért nem téged terhel a felelősség; a te egyetlen felelősséged az, hogy szakadatlan, élő kapcsolatban maradj Istennel és vigyázz, nehogy bármi gátolja a vele való együtt munkálkodásodat. A megszentelődés után gyermeki szabadságban élünk, eltűntek azok a dolgok, amelyek az életet lekötve tartották. De mindig emlékezz arra, hogy egyetlen cél érdekében tette szabaddá életedet – hogy feltétel nélkül odaszánd magad munkatársadnak, az Úrnak. Nincs jogunk meghatározni, hova kerüljünk, vagy jó előre véleményt mondani arról, mire akar minket Isten alkalmassá tenni. Isten irányít mindent, és ahova állít, ott egyetlen célunk, hogy a neki való fenntartás nélküli odaadás áradjon ki belőlünk a munkában. “Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed” (Préd 9,12).
Tanítsák meg népemet a szent és közönséges közti különbségtételre, és oktassák őket a tisztátalan és tiszta közti különbségtételre (Ez 44,23)! Jézus azért jött, hogy a teremtés eredeti tisztaságát helyreállítsa. S ne csupán helyreállítsa (megigazítsa), hanem ebben meg is tartsa (Megtartó). A tisztaság erénye a tisztaság vágyával kezdődik. A tisztaság erényének legerősebb támogatója a mértékletesség, a józan határ. Az önuralom halálig tartó gyakorlat, nem pedig olyasmi, amit egyszer s mindenkorra végleg elsajátítottunk. Soha ne gondoljuk, hogy az már végleg a miénk, már végleg józanok vagyunk, már végleg tiszták! Legyünk őszinték magunkhoz, ismerjük el, hol tartunk az úton, s mivel kell még leszámolnunk! Éles határokat kell húznunk, és alaposan át kell gondolnunk, milyen behatásoknak tesszük ki magunkat és családtagjainkat. Lehetetlen engedékenynek lenni önmagunkkal szemben erkölcsi kérdésekben úgy, hogy ne fizetnénk meg végül az árát. Csak a tisztaságra törekvő képes különbséget tenni jó és rossz között, mert igyekezete őrzi meg erkölcsi ítélőképességét. Aki nem tud ítéletet alkotni önmaga és mások magatartásáról, tetteiről, könnyen lehet, hogy már elvesztette tisztaságát vagy tisztaság utáni vágyát is. Vajon miért helyez Isten oly nagy hangsúlyt a megtérésben a szív megtisztítására?
Sokan reszketve félnek a sátán hatalmától, mások mögé bújva mentegetik vétkeiket. Felesleges. Nincs szükség sátánra. Ez a rövid ige tudományos alapossággal magyarázza meg minden bűn okát, eredetét. Nem vagyunk képesek ellenállni ösztöneink önző vágyainak, melyeket felerősít a génjeinkben örökölt, szüleinktől, környezetünktől eltanult, az újság, a TV, a hitetlen beszédek és írások felől reánk áradó szenny tömege. Ez az eredendő bűn. Isten az embert szabadnak teremtette, hogy önkéntes szeretettel, meggyőződéssel hajtsa végre boldogságra vezető rendeltetését. Ösztöneit nem korlátozza beépített korlát, mint az állatokban, kizárólag erkölcsi meggyőződése. Ha az elvész, eredménye mindaz a szörnyűség, amit a 20. század kitermelt magából, s átadott a mi századunknak is. Hiába a tudomány minden csodálatos eredménye, nincs más reménysége egy boldogabb, szebb életnek, csak az új nemzedék erkölcsi megújulása. Az pedig elképzelhetetlen Istenre támaszkodó hit nélkül. Menthetetlenül belepusztul az emberiség a hitetlenségből fakadó erkölcsnélküliségbe. Kozmikus fontosságú, hogy ifjúságunk újra megtalálja Istenét, Krisztusát. Csak akkor lesz képes nagy szenvedések árán új életet építeni. Urunk, úgy tűnik, nagy nyomorúságok után még nagyobb veszedelmek várnak ránk. Minden előrelátás csődöt jövendöl, vagy tudatosan hazudik, vagy behunyja a szemét. Gyermekeim, unokáim vannak, mi lesz velük? Reád bízom magamat és utódaimat, tudom, hogy te kezedben tartod azt, aki bízik benned, azért bátran nézek jövőnk elé, de nagyon aggódom népem hitetlensége miatt. Tégy csodát, Urunk. Ne dobj el minket. Jézus bíztat: ami embernek lehetetlen, Istennél lehetséges. Te magad fordítsd magad felé új nemzedékünk lelkét, hogy megmaradjunk, hogy jövőnk legyen. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)
Semmi csodálatos nincs az olyan dolgokban, amiket meg tudunk magyarázni; azok felett mi uralkodunk, egészen természetes tehát, hogy megpróbáljuk őket megmagyarázni. Az engedelmesség nem mindig természetes; és nem is mindig feltétlenül bűn az, ha nem engedelmeskedünk. Ha nem ismerjük el a parancsoló magasabb tekintélyét, akkor nincs az engedelmességnek erkölcsi értéke. Felszabadulás is lehet valaki számára, ha nem engedelmeskedik. Amikor egyik ember ezt mondja a másiknak: “Ezt kell tenned!” vagy “Csináld!” – ezzel összetöri az emberi szellemet és használhatatlanná teszi Isten számára. Az engedelmeskedő ember rabszolga, hacsak nincs ott a szent Isten felismerése engedelmessége mögött. Sok lélek csak akkor kezd Istenhez menni, amikor már torkig van a vallásossággal, mert az ember szívének csak egyetlen Mestere van: és ez nem a vallás, hanem Jézus Krisztus. De amikor már megláttam Őt, jaj nekem, ha azt mondom: Nem akarom! Ő sohasem fog unszolni, hogy akarjam, de ha ellenkezem, máris elkezdtem aláírni lelkemben Isten Fiának halálos ítéletét. Amikor szemtől szembe állok Jézus Krisztussal és ezt mondom: “Nem akarom!” Ő sohasem fog kényszeríteni, de én már akkor elfordultam váltságának újjáteremtő hatalmától. Ha a világosságra jöttem, Isten kegyelme előtt mindegy, hogy mennyire vagyok bűnös; de jaj nekem, ha a világosságot visszautasítom (Jn 3,19-21).
“Sátán mindig munkában van és igyekszik elferdíteni azt, amit Isten mondott. Megpróbálja elvakítani az elmét és elhomályosítani az értelmet, hogy ezáltal bűnre vigye az embert. Oly nagyon egyszerűek az Úr követelményei, hogy senkinek sem kell tévelyegnie. Isten állandóan keresi, hogy miként vonja a védelme alá az embert, hogy Sátán ne gyakorolhassa felette a maga gonosz, megtévesztő hatalmát. Az Úr leereszkedett, hogy beszéljen az emberekhez, és a saját kezével írja kőtáblákra az élő igéket. Ezeket az áldott, élettel áthatott és igazságban tündöklő igéket tökéletes vezetőként adta át az emberiségnek. Mivel Sátán arra törekszik, hogy elvonja a figyelmet az Úr ígéreteiről és követelményeiről, nekünk annál nagyobb szorgalomra van szükségünk annak érdekében, hogy az Úr igéit a szívünkbe véssük, és megerősítsük az emlékezetünkben. Nagyobb figyelmet kellene tanúsítanunk az Úr figyelmeztetései és követelményei iránt… A Biblia minden fejezete, verse és szava Istentől való üzenet az emberhez. Kössük szabályait jegyül a kezeinkre és a homlokunkra! Ha tanulmányozzuk és követjük ezeket a szabályokat, akkor Isten úgy vezeti az Ő mai népét is, mint hajdan Izráelt, nappal felhő-, éjjel pedig tűzoszlop által.” (Pátriárkák és próféták, Áldás és átok c. fejezetből)

“Sátán sok embert félrevezet azzal a tetszetős elmélettel, amely szerint Isten annyira szereti az Ő népét, hogy mentséget talál a bűneikre. Sátán azt állítja, hogy azok a büntető ítéletek, amelyeket Isten Igéjében kilátásba helyez a törvényszegőknek, csak bizonyos erkölcsi célt szolgálnak kormányzatában, de nem teljesednek be szó szerint. – Isten az Ő teremtményeivel való bánásmódjában mindenkor megőrizte az igazság alapelveit. Kinyilatkoztatta a bűn igazi jellegét és megmutatta, hogy annak biztos következménye a halál. Sohasem volt, és nem is lesz soha feltétel nélküli bűnbocsánat. Az ilyenfajta megbocsátás az Isten uralmának alapját képező igazságos alapelvek feladását jelentené. Ez megdöbbentené a világegyetem el nem bukott lényeit. Isten hűen bemutatta a bűn következményeit, és ha ezek az intések nem igazak, akkor hogyan lehetünk biztosak abban, hogy ígéretei beteljesednek? Az az úgynevezett jóindulat, amely félretenné az igazságot, nem jóakarat, hanem gyengeség. Isten az életadó. Törvényei pedig kezdettől fogva az élet érdekében és védelmében adattak.” (Pátriárkák és próféták, Józsué utolsó szavai c. fejezetből)

“Sátán vadul támad, és csalásai ravaszak, de az Úr szemmel tartja népét. Gyötrelmük súlyos, a kohó tüze már-már megemészti őket. De Jézus tűzben megpróbált aranyként hozza ki őket a lángokból. Földiességük leválik, hogy Krisztus képmása tökéletesen megmutatkozzon bennük. Úgy tűnik, mintha az Úr időnként elfeledkezne az egyházát fenyegető veszélyekről és az ellenség okozta sebeikről. De Isten nem felejt. A világon semmi sem olyan drága neki, mint egyháza… Isten hűséges, imádkozó gyermekei benne rejtik el életüket. Maguk sem tudják, milyen biztonságban vannak. Sátán késztetésére e világ uralkodói életükre törnek. De ha megnyílna a szemük, mint Elizeus szolgájáé Dótánban, látnák, amint a körülöttük táborozó angyalok féken tartják a sötétség seregeit.” (Próféták és királyok, 366-367. l.)
“Sámson testileg a föld legerősebb embere volt, de önuralom, becsületesség és állhatatosság terén a leggyengébbek egyike. Az erősen szenvedélyes embert sokan helytelenül nagy jellemnek tartják. Pedig a valóságban gyenge ember az, akit legyőz a szenvedélye. Az ember valódi nagyságát a leküzdött indulatok és a fékentartott vágyak igazolják, nem pedig azok a kívánságok, amelyek úrrá lesznek rajta. Az isteni gondviselés őrködött Sámson felett, hogy felkészülhessen annak a munkának az elvégzésére, amelyre elhívatott. Életét kezdettől fogva kedvező feltételek vették körül. A testi és szellemi erő fejlődése, az erkölcsi tisztaság megadatott neki. De a gonosz társak befolyására elengedte Isten vezető és oltalmazó kezét, s így a rossz áradata magával ragadta. Akik kötelességteljesítésük közben kísértetnek meg, azok biztosak lehetnek abban, hogy Isten megvédelmezi őket, de azok, akik önként szolgáltatják ki magukat a kísértésnek, előbb-utóbb elbuknak. Sátán minden erejének megfeszítésével igyekszik tőrbe csalni azokat, akiket Isten eszközül akar felhasználni bizonyos cél elérésére. Sebezhető pontjainknál támad meg, és jellembeli gyengeségünk által akar uralma alá vonni. De nem szükségszerű, vagy törvényszerű, hogy valakit legyőzzön! Az ember nincs magára hagyatva, hogy saját gyenge erőfeszítéseivel küzdje le a gonosz hatalmát! A segítség közel van és minden lélek megkaphatja, aki valóban óhajtja. Jákób látomásban Isten angyalai fel- és alászálltak a mennyet és földet összekötő létrán, hogy segítsenek mindazoknak, akik ezt igénybe veszik.” (Pátriárkák és próféták, Sámson c. fejezetből)
Isten azt akarja, hogy az emberek erkölcsi kapcsolatba jussanak vele: ezzel a céllal kötött velük szövetséget. “Miért nem szabadít meg engem Isten?” Már megszabadított, de én nem léptem vele kapcsolatba. “Miért nem teszi Isten ezt vagy azt?” Már megtette, de az a kérdés, szövetséget kötök-e én vele? Isten nagy áldásai befejezettek és készek, de nem az enyémek addig, amíg nem lépek vele kapcsolatba az Ő szövetsége alapján. Megtestesült hitetlenség Isten jeleire várni. Azt jelenti, hogy nincs benne hitem, arra várok, tegyen valamit azért, hogy hihessek. Nem fogja megtenni, mert nem ez az alapja az Isten és ember közti kapcsolatnak. Az embernek önmagából kell kilépnie Istennel kötött szövetségéért, mint ahogyan Isten is kilépett magából az emberrel kötött szövetségében. Ez az Istenben való hit kérdése – a legritkább dolog, mert mi csak saját érzéseinkben hiszünk. Nem hiszek Istennek, ha csak a kezembe nem ad valamit, amiről tudom, hogy az enyém, akkor aztán kimondom: “Most hiszek!” Ez nem hit. “Térjetek énhozzám, hogy megtartassatok” (Ézs 45,22). Amikor valóban szövetséget kötök Istennel, teljesen rábízom magam és végleg elengedek mindent. Akkor már nem gondolok érdemre vagy emberi hozzáadásra, hanem teljesen eláraszt annak a tudata, hogy egységre jutottam Istennel, és ezt az egységet öröm és békesség ragyogja be.

vasárnap

Szilasi Zoltán: Alázat és önértékelés

"...mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ád." (1Péter 5:5)

Alázatos. Kevély. Mélységes ellentét pár. Talán olyan mélységes ellentét pár, mint: igaz és gonosz. De miért is sérti a kevélység annyira Istent?

Ésaiás próféta szavai szerint azért, mert a kevélység mögött az Isten elleni lázadás lelkülete húzódik meg: "Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, aki népeken tapostál! Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon. Felibök hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz"(Ésa.14:12-14). A kevélység az a bűn, amely alapja volt az Isten elleni lázadásnak, amely végül is az emberiség bukását okozta.

Vajon, hogyan született meg ez a lelki magatartás? Képzeljük el amint Lucifer, e fényhordozó a megszámlálhatatlan angyalsereg kórusát vezeti a Mennyben. Közben az Atya, a Fiú és Szentlélek a teremtés művéről beszélnek, majd tervüket kihirdetik az egész világegyetem előtt. Ebben a pillanatban Lucifer úgy érzi, hogy mellőzött lett, hiszen egy ilyen fontos terv megbeszéléséből kimaradt, így hát a megszámlálhatatlan angyalsereg felé fordult: "Nem igazságtalanság az, hogy e nagyszerű tervből Isten kihagyott engem? Nem értékeltek annyira, hogy tervüket megosszák velem! Hát nincs igazam?" S a Jelenések könyve elmondja, hogy az angyalok egyharmada igazat adott Sátánnak, amikor a saját alacsony önértékeléséről beszélt (vö.:Jel.12:4).

Az első bűn a büszkeség volt, ami azonban az alacsony önértékelésből fakadt. A helytelen látásmód egy helytelen magatartáshoz vezetett. Nagy csapdát jelentett számára, hogy saját értékét abból állapította meg, hogy mások hogyan látják őt, és nem abból, hogyan látja őt Isten! A kevélység gyökere tehát az alacsony önértékelésben van!

Egy fontos pszichológiai megfigyelés: "Hogyha nem érezzük, hogy különlegesek vagyunk, mert Isten szeret bennünket, elkezdünk úgy viselkedni, hogy az emberek kezdjenek el felfigyelni, értékelni bennünket." Hajlamosak vagyunk saját értékünket abból megállapítani, hogy mások hogyan látnak bennünket!

Gondold végig, mit teszel annak érdekében, hogy az emberek értékeljenek?! Talán úgy viselkedsz, úgy öltözködsz, hogy mások felfigyeljenek Rád?

Nem az a lényeges, hogyan gondolkodnak Rólad az emberek, értéked Jézus szeretete adja!

Ne feledd: a Te értéked nem abban van, hogy mások mit mondanak Rólad, hanem abban, amit Jézus Krisztus tett érted!

"Az Úr azt akarja, hogy választottai azon ár szerint értékeljék önmagukat, mely árat érettük a Golgotán lefizetett." (Jézus élete 573.o.).

Mint személyek, Krisztus szemében egyenértékűek vagyunk: mindannyian Isten fiai és leányai vagyunk! Éppen ezért soha ne hasonlítsd össze magad senkivel, főleg értékeidet ne, hiszen Isten mindegyikünknek külön ajándékokat adott. Értékeld úgy önmagad, ahogy Isten is Téged!

szombat

Lehetetlen harc nélkül élni mind a természet, mind a kegyelem világában. Ellenségeskedés az alapja a természeti, értelmi, erkölcsi és szellemi életnek is. Ezt bizonyítja az élet. Az egészség sem más, mint egyensúly a fizikai életünk és a külső világ között, és csak elégséges belső életerő tarthatja fenn a külső dolgokkal szemben. A fizikai életemen kívül eső dolgok mind halálra szánnak engem. Ugyanazok a dolgok, amelyek amíg élek fenntartanak, felbomlasztanak, amikor meghalok. Ha elég erőm van a harcra, megteremtem az egészség egyensúlyát. Így van ez az értelmi élettel is. Ha azt akarom, hogy értelmi életem erőteljes legyen, küzdenem kell; csak így jön létre az egyensúly, amit gondolatnak hívunk. Erkölcsi téren is így van. Ami nem az erény tulajdonsága, az mind ellensége bennem az erénynek, és erkölcsi erőmtől függ, hogy legyőzöm-e ezt az ellenséget. Ha igen, akkor létrejön az erény bennem. Amint felvettem a harcot, már erkölcsös lettem. Senki sem azért erényes, mert másként nem tehet, hanem mert harc árán szerezte meg. Ez igaz szellemi téren is. Jézus mondta: “E világon nyomorúságtok lesz” – azaz minden, ami nem szellemi, vesztemre tör, és le akar győzni; – “de bízzatok, én legyőztem a világot” (Jn 16,33). Meg kell tanulnom visszaverni a támadásokat, és így lesz meg az egyensúly: a szentség; így már öröm szembenézni a támadásokkal. A szentség adja az egyensúlyt adottságom és Isten törvénye között, így jutott ez kifejezésre Jézus Krisztusban is.
“Roppant hatalom a szeretet. A szeretet elvében szellemi és erkölcsi erő van… A tiszta szeretet kiválósága és ereje abban rejlik, hogy jót és csakis jót tesz. Bármit csinálunk is tiszta szeretetből ? mégha jelentéktelen és semmitmondó is az emberek szemében ?, tökéletesen gyümölcsöző. Isten többre becsüli a szeretetet a tetteinkben, mint cselekedeteink mennyiségét. A szeretet Istentől származik. A megtéretlen szívből nem eredhet, nem növekedhet fel benne ez a mennyei növény, mert csak ott él és virul, ahol Krisztus uralkodik. A szeretet nem tud tétlenül élni. Minden tette újra növeli, erősíti és kiterjeszti a szeretetet. Ahol az érvek és a tekintély semmire sem mennek, a szeretet ott is győzedelmeskedik. A szeretet nem haszonleső, mégcsak jutalmat sem vár el a fáradozásáért. A szeretet, bár csendesen ható, mégis céltudatos. Szíveket meglágyító és átalakító hatalma van, ezért ragadja meg a bűnösöket, ezért érinti meg lelküket, még akkor is, amikor minden más módszer eredménytelennek bizonyul. Bármilyen hatásos legyen is a felhasznált szellemi képesség vagy tekintély, ha nem párosul nyilvánvaló szeretettel, a bűnösök védekező, elutasító álláspontra helyezkednek, és ellenállásuk egyre csak erősödik. Jézusnak rendelkezésére állt az erő a gonosz legyőzéséhez, de az eszköz, amivel ellene küzdött, mégis a szeretet bölcsessége és ereje volt.” (Bizonyságtételek II. kötet, 135?136. l.)
Parancsolóan szükséges a szellemi életben, hogy aláírjuk a halálos ítéletet a bűnre való hajlam felett. Minden érzelmi benyomásnak és észbeli meggyőződésnek erkölcsi döntéssé kell válnia a bűnre való hajlam, azaz az önmagunkhoz való jog igénylése ellen. Pál kijelenti: “Krisztussal együtt megfeszíttettem.” Nem azt mondja: “Elhatároztam, hogy utánozom Jézus Krisztust” vagy “igyekszem Őt követni”, hanem azonosítottam magam vele, teljesen eggyé lettem az Ő halálával. Amikor eljutottam erre az erkölcsi döntésre és aszerint cselekszem is, akkor mindazt, amit Krisztus a kereszten elvégzett, bennem is elvégzi. Ha önként átadom magam Istennek, ez ad lehetőséget a Szent Szellemnek arra, hogy Jézus Krisztus szentségében részesítsen engem. Ebből következik, “hogy élek pedig többé nem én…” Az egyéniség megmarad, de gyökeresen megváltozott a fő indítéka, az uralkodó hajlama. Megmarad ugyanaz az emberi test, de le van rombolva az önmagamhoz való régi sátáni jogigény. “Amely életet pedig most testben élek…” nem azt, amit élni szeretnék vagy ami után vágyom, amiért imádkozom, hanem azt, amit az emberek szeme előtt ebben a halandó testben élek, ezt “az Isten Fiának hitében élem”. Ez a hit nem Pál hite Jézus Krisztusban, hanem az a hit, amit Jézus Krisztustól kapott, azaz “Isten Fiának a hite”. Ez többé már nem hitben való hit, hanem olyan hit, amely átugrik a tudatosság által emelt korláton és azonos Isten Fiának hitével. Ez pedig győzedelmes hit.

Pénz tekintetében többféleképpen lehet csoportosítani az embereket. Van, akinek akár sok, akár kevés pénze van, mindig elkölti, és nem látszik semmi belőle. Van olyan ember, akinek kevés van, de jól be tudja osztani, és bölcsen gazdálkodik belőle. Van, aki értelmes és hasznos dolgokra költi a pénzét, és van, aki nem. Salamon arra int, hogy ne kezeskedjünk másoknak, ő nem tartja bölcs dolognak. Kezeskedni akkor szoktak, amikor valaki pénzt kap kölcsön, és abban az esetben, ha nem tudja visszafizetni, akkor annak kell kifizetnie, aki kezeskedett érte. Jó, ha az ember annyit költ, amennyire futja a pénze, és nem szorul arra, hogy kölcsönből éljen. Egy magyar közmondás azt mondja, hogy addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér! Aki Istenben bízik, annak Isten megadja azt, amire szüksége van. Nekünk nem volt sok mindenünk, de amire szükségünk volt, az mindig előkerült. Isten igéje azt mondja, hogy nagy nyereség a megelégedés istenfélelemmel. A bölcsességhez és a helyes pénzkezeléshez hozzátartozik a megelégedés is. Fontos úgy kezelni a pénzügyeinket, hogy tudjunk adni Istennek is belőle, amennyit ő kér, és a szegények segítését se veszítsük szem elől.
Önmagunkat nem tudjuk boldoggá tenni, csak a másik embert. Önmagunkat csak élvezettel tudjuk ellátni, amely egy ideig tartó szeretetpótlék, aztán hatalmába veszi az embert az üresség érzése. Boldognak lenni annyi, mint tudni, hogy jót tettem a másiknak, és az ő öröme az én örömömmé is válik. Az élvezethez viszont nem kell másik személy, legfeljebb eszközként. Ez viszont kiégeti az embert. Jézus arra hív, hogy emelkedjünk az ő erkölcsi nívójára: minden percünket az töltse ki, hogy a másiknak jót teszünk, és az ő boldogsága visszahat ránk is. Így válik érthetővé a nyolc boldogság, amely igényli részünkről az Isten iránti maximális bizalmat. Nem kell megijedni, ha most még üldöznek, kinevetnek és ódivatúnak tartanak, mert az üldözés és a támadás ki fog fulladni. Aki viszont Istenbe kapaszkodik, az a mindennapi gondokat is az ő erejével fogja megoldani.
Óvakodj az olyan dolgoktól, amelyekre rámondod: “Ez nem számít”. Ha neked nem számít is, lehet, hogy Istennek nagyon is számít. Isten gyermekének semmi sem jelentéktelen. Hányan próbáljuk Istennel megismételtetni, hogy valamire megtanítson minket? Ő soha nem veszti el a türelmét. Talán azt mondod: “Tudom, hogy rendben vagyok Istennel” – mégis megmaradtak a “magaslatok”; van még valami, amiben nem voltál engedelmes. Az az ellenvetésed, hogy a szíved rendben van Istennel. Habár még mindig van olyasmi az életedben, amivel kapcsolatban Ő kételkedést enged, nyomban hagyd ott azt a dolgot, bármi legyen is az. Semmi apró részletkérdés sem hanyagolható el. Vannak-e akár testi, akár szellemi életedben olyan dolgok, amelyek felett sohasem szoktál elmélyedni? Nagyjából rendben vagy, de hanyag lettél, belső növekedésed alábbhagyott. Szellemi elmélyülésedben éppolyan kevéssé állhat be szünet, mint szíved működésében. Erkölcsi életedben nincs szünidő erkölcsi életed kára nélkül. Így szellemi szünidőt sem tarthatsz szellemi életed kára nélkül. Isten azt akarja, hogy egészen az Övé légy és ez azt jelenti, hogy vigyáznod kell, hogy éber maradhass. Erre rendkívül sok időt kell fordítanod! Sokan mégis úgy gondolják, hogy két perc alatt eljuthatnak a hetedik égig.

“Óvakodjunk attól, hogy elhanyagoljuk a titkos imát és Isten igéjének tanulmányozását. Ezek a te fegyvereid az ellen, aki azért küzd, hogy akadályozzon előrehaladásodban a menny felé. Az ima és a Biblia-tanulmányozás elhanyagolása könnyebbé teszi Sátán munkáját. A Lélek kérlelésével szembeni első ellenállás utat készít neki. A szív megkeményedik, és a lelkiismeret szava elhalkul. A kísértésnek való ellenállás viszont segíti a további ellenállást. Minden önmegtagadás könnyebbé teszi az újabb önmegtagadást. Minden megnyert küzdelem utat egyenget a következő győzelemhez. Minden kísértésnek való ellenállás, minden önmegtagadás, minden bűn feletti győzelem magvetés az örök életre. Válaszd inkább a szegénységet, az elhagyatottságot, bármily szenvedést inkább, minthogy a lelkedet bűnnel szennyezd. Minden kereszténynek ez legyen a jelszava: »Inkább meghalok, semhogy becstelenné váljak, áthágva az Isten törvényét«… Az ellenség minden erejét megfeszítve küzd azok ellen, akik keresztény életet akarnak élni. Megkísérti őket, remélve, hogy sikert ér el. Célja az, hogy elcsüggessze őket. De azok, akik erősen állnak a korszakok kőszikláján, nem engednek neki… Az Üdvözítő azért jött a földre, hogy minden fáradt, megkísértett léleknek segítséget és erőt hozzon a kísértések leküzdésére… Minden ínségben elegendő erő áll a rendelkezésükre azoknak, akik harcolnak a kísértések ellen.” (Üzenet az ifjúságnak, 47-48. l.)

Óvd meg a lelkiismeretedet a megkeményedéstől! Állj meg abban a pillanatban, hogy elrontasz valamit, és a lelki-ismereted vádol. Mondd azt: „Uram, bocsáss meg nekem, ezt elrontottam.” Vagy ha szükséges, mondd annak, akinek rosszat tettél: „Rosszat tettem neked. Kérlek, bocsáss meg!”

Óvj meg a hiábavaló és hazug beszédtől! Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem! Adj annyi eledelt, amennyi szükséges, hogy jóllakva meg ne tagadjalak, és ne mondjam: Kicsoda az ÚR? El se szegényedjek, hogy ne lopjak, és ne gyalázzam Istenem nevét! (Példabeszédek 30:8-9) Imádságaink jelentősnek mondható részét teszik ki kéréseink. Ilyenkor elsoroljuk az Úrnak, hogy mi mindent szeretnénk kérni Tőle –elsősorban önmagunknak. Mai Igénkben ez érdekes módon úgy hangzik el, hogy mi az, amit nem kér Isten gyermeke a Mennyei Atyától. Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem. Hogy szegénységet nem kér, azt értjük, de hogy gazdagságot sem, az már sokkal meglepőbb. Annál is inkább, mert sok ember vágya a gazdagság azzal a megfontolással, hogy ezáltal másoknak is segíthetne. Ám aki ezt a könyörgést megfogalmazta, az ismerte a gazdagság buktatóit, melyek közül legnagyobb a „vagyonomban bízom, pénzzel mindent el lehet érni, Istenre sincs szükségem” kísértése. Ezért kér az Úrtól se nem sokat, se nem keveset, hanem a megelégedettséghez szükséges eleget. Te milyennek látod magad: szegénynek, gazdagnak vagy elégedettnek?

Óvjuk magunkat az olyan emberek befolyásától, akik vitatkozásra hajlamosak, mert folyton az a veszély fenyeget, hogy megtévesztőn bánnak Isten szavával… Kiművelt gáncsoskodók ők, pedig a lelki dolgokat csak lelkileg lehet megítélni. Ezek az emberek mindig készen állnak, hogy szembeszegüljenek bármivel, ami ellenkezik vélekedéseikkel. Balgán kezelik az Írásokat és énjüket mindenbe belekeverik… Azért tolakodott be a vita szelleme, hogy átvegye Isten Lelkének helyét. Embereket emelnek oda, ahol Istennek kellene lennie… Helytelenítjük azt a nevelést, mely az emberekből vitatkozókat képez… Nem szabad vitázó lelkülettel vizsgálni a Szentírást. Akik így nevelték magukat, azok annyira megnövelték harciasságukat, hogy még Isten szavával is készek szembeszegülni és ellenezni mindent, ami nem egyezik az elképzeléseikkel és véleményükkel. Akkor vannak elemükben, amikor nyílik arra alkalom, hogy kérdésessé tegyenek valamit, hogy gáncsoskodjanak. Játszanak a szavakkal, félremagyarázzák és elferdítik azokat. Az ilyen emberek kezében semmi sincs biztonságban. Az Úr azt szeretné, hogy azok, akik ilyen állapotban vannak, újonnan térjenek meg, és olyanná legyenek, mint a kisgyermekek: őszinték, egyszerűek, szelídek, taníthatók, és krisztusiak.
„Olyan lesz a békességed mint a folyóvíz.” A békesség mély, belső jólét, igazi lelki boldogság. Külső jólét mellett is lehet belsőleg boldogtalan vagy elégedetlen az ember. Aki megnyerte Isten békességét, az mindig jól van. Különösen akkor ízleli meg Isten szeretetét, ha külsőleg rossz dolga van. A békesség, mint a folyóvíz, mély, nem zavarodik fel. Ki ne kívánná ezt a drága kincset? Mégis, csak azok kapják meg, akik teljesítik a feltételt: szakítanak a bűnnel és megtérnek Istenhez. Sokan nem akarnak lemondani önállóságukról, nem akarják fejüket Jézus igájába hajtani. Tetszésük szerint akarják berendezni az életüket. Senki sem térne meg, ha lelkiismerete nem ébredne fel, nem fordulna könnyelműsége ellen és nem tenne bizonyságot bűnös voltáról. A lelkiismeret Isten oldalára áll, legyőzi természetünk gonosz ellenállását s egyben felébred az Isten utáni vágy is. Ez vonja el az embert a világ szeretetétől. Tisztán kegyelmi ajándékként kapjuk meg Isten békességét, bűneink bocsánata alapján. A megfeszített Megváltó a mi békességünk. Ezt a kegyelemből való békességet Ő megerősíti, táplálja és megőrzi, ha Isten kegyelme és szeretete erőt vesz rajtunk és alávetjük magunkat az Ő akaratának.

Olyan mértékben kapunk bocsánatot Istentől, amennyire mi is meg tudunk bocsátani másoknak. Nincs megbocsáthatatlan bűn, kivéve azt, ha hiányzik belőlünk a megbocsátás szelleme. Súlyos tévedésben él az, aki azt mondja, hogy megbocsát, de nem felejt. Inkább ne bocsásson meg, de felejtsen. Többre megy vele. Az igazi bocsánat nem valamiféle hangulatos érzelmi töltet, és nem jókedv kérdése. Megbocsátani annyi, mint úgy tekinteni a másikra, hogy tiszta lappal kezdhet előttem. Ha túl tudok emelkedni a másik gyengéin, és úgy tekintek rá napról napra, hogy érte kell élnem. Mert általa Istennek élek. Akik azt mondják, hogy erre vagy arra a bűnre nincs bocsánat, azok Isten helyett akarnak erkölcsi rendet építeni. Mentségükre szolgál, ha azért mondják, mert még nem ismerték fel a krisztusi bocsánatot. Reméljük, hogy eljutnak erre a szabad lelkiállapotra. (Sánta János) (Forrás: Laudetur Magazin)
Nincs jobb hely, közeg ezen a világon, ahol őszintén beszélhetünk a fájdalmainkról, örömeinkről, mint az Isten közelsége. Teljes bizalommal lehetünk iránta. Előtte bátran bármit elmondhatunk a legféltettebb titkainktól kezdve a mások előtt is felvállalt félelmeinkig. Az ő világosságában minden szégyenünknél, bűnünknél nagyobb erővel ragyog fel szeretete. És nemcsak abban bízhatunk, hogy meghallgat, elfogad, hanem abban is, hogy neki van hatalma értünk szólni, tenni. Ő maga hív, bátorít minket erre a bizalomra: „…aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el…” (Eszlényi Ákos)

Nincs két egyforma ujjlenyomat, nincs két egyforma ember. Különbözőek vagyunk, önálló személyiségek, külön egyéniségek. Ilyennek teremtett bennünket az Isten. Nem egyforma a bőrszínünk. Van, akinek fehér, van, akinek sárga és van, akinek fekete. Más és más országban élünk, más és más nemzethez tartozunk. Különbözőek vagyunk, külön szokásaink vannak, de mindannyian Isten teremtményei vagyunk. Az egyes emberi sorsok, az egyes nemzetek sorsa, az egyes országban élők sorsa is különbözik. Van, akinek jól megy sorsa, van, akinek esetleg a másik miatt rosszabbul, és van, aki felsőbbrendűnek érzi magát a többieknél. Hosszú, régmúlt évek sérelmeit és gondjait hordozzuk magunkkal, és nemzedékről nemzedékre adjuk tovább. Egyik ember haragszik a másikra, egyik nép haragszik a másikra. Régi sebeket szaggatunk fel, és nem hagyjuk begyógyulni őket. Nekünk van igazunk, és mégis nekünk kéne engedni. Nem ismerjük felebarátunkat, de elítéljük, mert a régi sérelmek elvakítják látásunkat. Különbözőek vagyunk, de Isten gyermekei vagyunk, mindannyian hozzá tartozunk, előtte egyformák vagyunk. Egyformák, de mégis különbözőek. Ne hagyjuk, hogy a különbözőség ajándéka az egymás közti bosszúságnak és ellenségeskedésnek forrása legyen. Tegyük meg mi és ma az első lépést. Ne fizessünk a gonoszért gonosszal, hanem mondjunk áldást, hiszen arra hivattunk el. Mindenható mennyei Atyánk! Az idő vasfoga, a történelem alakulása, népek, családok szomorú sorsa emberi számítás szerint jogossá teszi gonoszságunkat és gyalázkodásunkat, de más a te szándékod. Segíts minket, Urunk, akaratod megismerésében, hogy elnyerhessük áldásodat, örökségünket. Ámen.

Nincs nehezebb, mint kérni. Kívánkozunk és vágyódunk, emésztjük magunkat és szenvedünk, de csak akkor kérünk, ha a legvégsőkig jutottunk. Amit nem érzünk valóságnak, az indít minket a kérésre. Kértél-e már valaha belső szegénységed mélységéből? “Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől…” (Jak 1,5), de bizonyosodj meg arról, hogy nincs bölcsességed. A szellemi valóságba nem juthatsz fel bármikor, amikor akarsz. Ha nem vagy valódi szellemi ember, a legközelebbi legjobb tennivalód, hogy kérj Istentől Szent Szellemet Jézus Krisztus ígérete alapján (Lk 11,13). Egyedül a Szent Szellem teheti valósággá benned mindazt, amit Jézus tett érted. “Aki kér, mind kap.” Ez nem azt jelenti, hogy semmit sem kapsz, ha nem kérsz (Mt 5,45), de amíg nem jutsz el a kérésig, addig nem Istentől fogadod el. Elfogadni azt jelenti, hogy gyermeki viszonyban vagy Istennel és most már értelmesen és erkölcsi felelősséggel méltányolod, hogy ezeket a dolgokat Istentől kaptad. “Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége…” Ha rájössz, hogy nincs, azért jössz rá, mert már kapcsolatba jutottál a szellemi valósággal; ne tedd fel újra a szemellenzőt: az ésszerűséget. Az emberek azt mondják: hirdesd nekünk az egyszerű evangéliumot, azaz ne szólj arról, hogy szentté kell lennünk, mert nyomorult koldusoknak érezzük magunkat és ez nem kellemes. Ez, hogy “kérj”, azt jelenti: koldulj! Vannak, akik elég szegények ahhoz, hogy szegénységükből hasznot húzzanak. Szellemi értelemben is így van ez. Sohasem kapunk, ha nem szegénységünkből kérünk, hanem bírvágyból. Egy szegény sem kérne, ha nem hajtaná szegénységének kínzó állapota a kérésre, ezért nem szégyell koldulni. – Boldogok a szellemben koldusok.
Nemcsak a munkahelyen, de magánéleti kapcsolatainkban is megéljük, hogy vannak “ügyeletes besszerwisszerek/mindenttudók”, akik miközben mások magatartását kritizálják, nem veszik észre, hogy a saját inkompetenciájuk sokkal, de sokkal nagyobb azokénál, akiket támadnak. Jól példázza ezt Jézus Urunk abszurd példázatos kérdése-megállapítása: “Miért nézed atyádfia szemében a szálkát, a saját szemedben pedig nem veszed észre a gerendát?” Tény, hogy kritikusak vagyunk másokkal, s amit másoknak nem engedünk meg, azt magunknak, ha a körülmények úgy alakulnak – s azok persze mindig felmentőek(!) – különösebb gátlás nélkül megteszünk… A kettős erkölcsiség nem szép dolog, de ez az élet vétkes gyakorlata. (Justitia-t, az igazság római istennőjét fiatal szűzként ábrázolják – nem véletlenül! Aki már egyszer is szeretett, és őt is szerették – az már nem tud elfogulatlan lenni…) Nem arról van szó, hogy ne ítéljünk meg jelenségeket és embereket, hanem arról, hogy ne ítélkezzünk felettük, mert az ítélkezés joga egyedül Istené! Mivel az Istenben-levés leginkább a közösségi élet rendjében érhető tetten – a mennyországot is a Mester nagy vacsoraként festi le hallgatóinak -, ezért a közösségnek joga van ítéletet mondani azok felett, akik a közösségi életet életellenes magatartásukkal veszélyeztetik. (Az egy másik kérdés, hogy az aktuális hatalom ezt az ősi, istenadta közösségi jogot hogyan és miként játssza ki…) Az ítélkezés egyben melegágya a gyűlöletnek is, mely egyik pillanatról a másikra – ha eléri a kritikus szintet – megbénítja az életet. Ebből a bénultságból egyedül az Isten szeretete képes kiszabadítani, egyedül Ő képes az életet újra Életté teremteni. Ez az evangélium, de egyben a figyelmeztetés is: ha kaptuk a tanítás, a figyelmeztetés adományát, akkor azzal Isten teremtői akaratát figyelembe véve éljünk, s ne pedig önzően visszaéljünk vele… (Frankó Mátyás)
Nem lehet két úrnak szolgálni! Aki a jelenlevő világhoz ragaszkodik, előbb-utóbb elhagyja az Urat. János hihetetlen komolysággal írja: “Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete” (1Jn 2,15). Isten nem azért mondja, hogy ne szeressétek a világot, mert valami jót akar tőlünk elvenni. Ha egy kicsit nyitott szemmel járunk, látjuk, milyen fejlődés van a technika, tudomány, művészet területén. De gondoljunk arra, hogy lelki és erkölcsi vonalon milyen iszonyú a romlás. Látjuk a széthullott családokat. Pedagógusok kétségbeesve mondják, hogy nem bírnak a gyerekekkel. Lehet, azt mondod, hogy az Úr Jézushoz tartozol. Mégis, nem vagy-e az a Démás, aki mind a kettőt akarja? A világ fejedelme a bűneset óta a Sátán. Tudjuk, hogy Istené a föld és annak teljessége. Az ember árulása folytán került az Ördög kezébe. Azt mondja az 1Jn 2,17b: “Aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” Döntsd el, kinek az oldalán állsz! Azok, akik középen akarnak maradni, kettévágatnak.

Nem lehet úgy leélni az életet, hogy ne kapjunk sebeket. De ha azt gondolod, hogy rossz volt az, amit az a személy tett, aki megbántott, várd csak ki, mire képes a keserűség! Növeli a fájdalmadat, megfertőzi a viselkedésedet, irányítja a hangulatodat, és oda juttathat, hogy elveszíted a barátaidat. Kevés dolog van, ami rosszabb az olyan embernél, aki mindig csak arról akar beszélni, hogy „mit tettek velem”. Szabadulj meg a pontnyilvántartó lapoktól! Égesd el őket! Ha tudod, hogy hol rejtőznek, akkor még nem engedted el őket. Jézus azt mondta: „Van köze egymáshoz annak, amit Isten tesz, és amit te teszel. Nem kaphatsz bocsánatot Istentől, például, ha nem bocsátasz meg te is másoknak” (Máté 6:14-15 TM). „De fogalmad sincs, min mentem keresztül!” – mondhatnád. Nem, de ha a Szentírást olvasod, látni fogod, hogy Jézus min ment keresztül. Akarsz összehasonlítást végezni? A családja őrültnek tartotta. Néhányan azok közül, akiket meggyógyított, a halálát akarták. Még a tanítványai is elfutottak, amikor a dolgok nehézre fordultak. Aztán vedd még hozzá a világ összes bűne elhordozásának a súlyát, és mindjárt láthatod, hogy bőven van oka keserűséget érezni! De e helyett ő megbocsátást hirdetett – a kereszten is! És ma az Ő Igéje számodra ez: „Áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket. Aki arcul üt, annak tartsd oda a másik arcodat is, és aki elveszi felsőruhádat, attól alsóruhádat se tagadd meg. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és attól, aki elveszi a tiedet, ne követeld vissza” (Lukács 6:28-30). Azt mondod: „Ezt nagyon nehéz megtenni”. Igaz, de Isten ad hozzá kegyelmet, hogy megtehesd!
Nem külső életünket kell átadnunk, hanem akaratunkat; amikor ezt megtettük, minden rendben van. Életünkben kevés az igazi válság; a nagy válság az, hogy akaratunkról lemondunk. Isten soha nem szorongat akaratunk átadására. Megvárja, amíg az ember maga adja át neki. Ezt a harcot nem kell megismételnünk. Add át magad szabadításra. “Jöjjetek énhozzám… én megnyugtatlak titeket” (Mt 11,28). Miután kezdtük megtapasztalni, mit jelent a váltság, azért adjuk át neki akaratunkat, hogy nyugalmat és békességet találjunk, mert bármi nyugtalanítja a szívünket vagy a gondolatainkat, Jézus Krisztus az akaratot hívja: “Jöjjetek énhozzám!” Önként jövünk. Add át magad a lemondásra. “Ha valaki jönni akar énutánam, tagadja meg magát…” (Mt 16,24). Itt az átadás a magam odaadását jelenti – annak az odaadását, aki már Jézus békességét hordozza a szívében. Ha tanítványa akarsz lenni, add át az önmagadhoz való jogodat neki. Ami aztán még megmarad életünkből, az semmi más, mint ennek az odaadásnak a megbizonyítása. Amikor egyszer már lemondtunk jogainkról, nem kell többé “feltételeznünk” semmit. Nem kell aggódnunk életkörülményeink miatt, Jézus teljesen elég nekünk. Add át magad a halálra (Jn 21,18-19). “…más övez fel téged.” Megértetted, mit jelent halálra elszánni magad? Őrizkedj az olyan átadástól, amit lelkesedésből teszel, azt könnyen visszavonod. Eggyé kell lenned Jézussal a halálban, hogy ezután semmi ne érintsen téged, ami Őt nem érinti. Az átadás után mi lesz? Az átadás után egész életünkkel töretlen egységre akarunk jutni Istennel.
“Nagyon fontos, hogy higgyünk Isten szavának, és azonnal engedelmeskedjünk az Ő parancsának addig, amíg Isten angyalai várakoznak, hogy segíthessenek nekünk. A gonosz angyalok is készek viaskodni minden lépésért. Amikor Isten gondviselése azt parancsolja gyermekeinek, hogy menjenek előre, amikor Isten kész arra, hogy nagy dolgokat vigyen véghez az övéiért, akkor Sátán arra kísérti őket, hogy habozásukkal és késlekedésükkel magukra vonják az Úr nemtetszését. Sátán igyekszik lángra gyújtani a viszály és a civódás lelkületét, felkelteni a zúgolódást, a hitetlenséget, és így megfosztani Isten gyermekeit azoktól az áldásoktól, amelyekkel Isten meg akarja ajándékozni őket. Isten szolgái a perc emberei legyenek, akik amilyen gyorsan csak lehet, készen állnak az indulásra és előrehaladásra, amint az isteni gondviselés megnyitja előttük az utat. Bármiféle késlekedés a részükről, időt ad Sátánnak vereségük előkészítésére.”(Pátriárkák és próféták, Vándorlás Edom körül c. fejezetből)

Nagyon kell vigyázni, hogy a szánk mit szól felemelkedést ,egészséget, szaporodást, bőséget, győzelmet, vagy megalázottságot, fájdalmat, betegséget, haragot elutasítást. Isten gyermekeinek egy áldás van az életükön, ha figyelnek a tanításra és megtartják azokat.

Nagyon nehéz állhatatosságot kifejleszteni, ha hiányzik belőled a céltudatosság. Ha viszont szenvedélyesen céltudatos vagy, akkor feltöltődsz energiával, az akadályok mellékessé válnak, és a kitartás diadalmaskodik. Mohammad Ali ökölvívó világbajnok mondta: „A bajnokok nem a tornatermekben születnek, hanem valami olyasmiből keletkeznek, ami valahol mélyen ott van bennük: egy vágyból, egy álomból, egy látásból. Képesek a végsőkig kitartani. Egy kicsit gyorsabbnak kell lenniük, és meg kell hogy legyen bennük az ügyesség és az akarat. De az akaratnak erősebbnek kell lennie az ügyességnél.”

Nagyon nehéz megmaradni a láthatatlan, mégis állandó helytállást követelő Isten szolgálatában, főleg idegenek, kényelmesebb vallások között. Most a passzív keleti vallások, jósnők, horoszkópok, vad szekták léptek a régi bálványok helyébe, bomlasztják népünk erkölcsét erejét, gerincét. Megtartó, egységet, gerincet adó erőt ma sem adhat más, mint a megújuló hit az egyetlen szerető Istenben. Istenem, te mindig megtartottad a te útaidon járó népeket, évezredeken át. Változtak a nemzetek, a szokások, kultúrák, de te ugyanazt az erőt, erkölcsöt, közösséget, szeretetet adod minden kornak és minden népnek. Köszönöm, hogy én is abban élhetek. Kérlek, tartsd meg ebben a hitben a mi népünket. Ne engedd szétkorhadni idegen tanítások zűrzavarában. Vonj minket és utódainkat újra közelebb magadhoz. Ne vond meg tőlünk hited és szereteted megtartó ajándékát. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Nagyon sok bűn a szemmel kezdődik. Ez a legveszélyesebb kapuja a testnek. Potifárné Józsefre vetette szemét, és szemének utána ment a szíve. Borzasztó, ha egy nő kikezd valakivel, ahogy néz, ahogy forgolódik, ahogy beszél vele. Potifárné eljutott oda, hogy minden szégyent félretett – tetszel nekem, szeretlek, légy az enyém! Isten embere visszautasítja a kínálatot. De eljön az idő, amikor az asszony erőszakosan megragadja Józsefet, aki ruháját otthagyva menekül. Mégis Potifárnénak van igaza. Látjátok, mit lehet egy hazugsággal elérni? Te is el tudod rendezni a körülményeket, ha valamit be akarsz bizonyítani. A bűnnel mindig együtt jár a hazugság. A férj hisz a feleségnek, és József börtönbe kerül. Miért engedi meg Isten, hogy győzzön a hazugság és szenvedjen az igaz?! Amiért Jézusnak is megengedte. Miért engedte meg, hogy keresztre feszítsék az ártatlant? A ti megmaradástokért küldettem én, nem az emberek adtak engem oda – az Isten. József is megértette: “Ti gonoszt gondoltatok én ellenem, de az Isten jóra gondolta fordítani” (1Móz 50,20). Így lesz József gondviselője népének, így tudja őket megtartani – sőt eltartani. Józsefben Jézust láthatjuk. Ő is ártatlanul szenvedett, mégis Néki adatott minden hatalom földön és égen.
“Mindennek rendelt ideje van…” (Préd 3,1) “Az Úr az egész testet mozgásra teremtette, ezért ha nem tartjuk egészségben testi erőnket tevékenységgel és testgyakorlással, akkor szellemi képességeinket sem tudjuk sokáig megtartani lehetőségeink legmagasabb szintjén… Ismerjük fel, hogy a testgyakorlással eltöltött idő nem hiábavaló. Aki állandóan a könyveibe mélyed, egy idő múlva tapasztalja, hogy elméje elveszíti frissességét. Azok, akik megfelelő figyelmet fordítanak a testi fejlődésükre, nagyobb haladást érnek el szellemi vonalon, mintha minden idejüket tanulmányaiknak szentelték volna. Ha mindig csak egyirányú gondolkodást folytatunk, kiegyensúlyozatlanná válik az elménk. Minden képességünket biztonsággal dolgoztathatjuk akkor, ha egyenlően terheljük a testi és szellemi erőket, ha változatosabbá tesszük gondolkodásunk irányát.
A testi tétlenség nemcsak a szellemi erőt csökkenti, hanem erkölcsi erőinket is. Idegrendszerünk ? kapcsolatban áll az egész szervezettel ? a közvetítő, amely által a menny is érintkezik velünk, és befolyásolja belső életünket. Bármi, ami gátolja az elektromosság keringését az idegrendszerben, gyengíti életerőnket, csökkenti szellemi felfogóképességünket és tompítja erkölcsi erőnket is. A túlzásba vitt tanulás ? azáltal, hogy növeli az agyban a véráramlást ? beteges ingerlékenységet idéz elő. Ez csökkenti az önuralmat. Így a pillanatnyi felindulás vagy szeszély könnyebben eluralkodhat az emberen… A tanulóknak élénkítő testmozgásra van szükségük.” (Nevelés, Az üdülés c. fejezetből)
“Minden teremtett dolog magán viseli az istenség pecsétjét. A természet bizonyságot tesz Istenről. Ha a fogékony elme érintkezésbe kerül a világegyetem csodáival és titkaival, el kell ismernie egy végtelen hatalom munkálkodását… Titokzatos életerő hatja át az egész természetet. Erő, amely fenntartja a megszámlálhatatlan világot a világűrben, erő, amely ott van a nyári szellőben, a lebegő, atomnyi bogárban. Ez ad szárnyakat a fecskének, táplálja az éhes hollófiókákat, ez bontja ki a rügyeket és alakítja gyümölccsé a virágot. Ugyanaz a hatalom, amely fenntartja a természetet, munkálkodik az emberben is. A csillagokat és az atomokat vezérlő nagy törvények irányítják az emberi életet is… Minden ember az Istennel és törvényeivel való összhangban találhatja meg a maga életterét, munkaterületét… A fizikai, szellemi vagy erkölcsi törvények áthágása annyit jelent, hogy kilépünk a világegyetem összhangjából, és behozzuk az egyenetlenséget, a zűrzavart és a romlást. Aki megtanulja, hogy így értelmezze a természet tanításait, annak a természet lényege kitárul. A világ egy nagy tankönyvvé, az élet egy nagy iskolává válik… A látható szemlélteti a láthatatlant. Az erdő magas fájától a sziklába kapaszkodó zuzmóig, a határtalan óceántól a tengerpart legkisebb kagylójáig, mindenben meglátja Isten képmását és kezenyomát.” (Nevelés, Isten a természetben c. fejezetből)
Minden kísértés esetén a kulcskérdés: „Miért ne tegyem?” A részeges: „Miért nem ihatnék még egy pohárral?” Az alkalmi tolvaj: „Miért ne vehetném el, nem is fog hiányozni?” és így tovább. Mindig kéznél van a logikus, meggyőző mentség. A lelkipásztornak vagy az anyának a legnagyobb gondja, mit tud felelni a „miért” kérdésre. A szokásos feleletek: mert megbüntetnek, mert beteg leszel, mert szégyen, mert Isten megver, rendszerint hatástalan. Egyetlen hatásos ellenérv maradt: „Isten szeret. Naponta tapasztalom áldásait. Gyermeke vagyok. Hogyan fogok Isten szemébe nézni, ha megteszem?” József nem arra hivatkozik, hogy mit fog szólni a gazdája. Azt az asszony el tudta volna intézni. „Hogyan vétkezzem Isten ellen?” Erre nincs mit mondania annak, aki ismeri Istent. Ezért nem magánügy a hit. Ezért nem tud talpra állni társadalmunk, mert nem az a legnagyobb kár, amit a múlt rendszer anyagi téren, hanem amit a lelkekben rombolt. Ezért olyan fontos a hitben való nevelés. Ezért volna döntő szerepe az újjáépítésben az egyháznak, ha vállalná. Uram, Istenem, kétségbeesve figyeljük a hitetlenség rombolását társadalmunk erkölcsi életében. Csak te tudsz rajtunk segíteni. Csak te tudsz olyan erős hitet adni, mely megállíthatja az általánossá lett bűn rombolását. Adj hitet, Uram, népünknek. Adj hitet gyermekeinknek. Adj mély hitű tanítókat, pásztorokat nekünk, és Szentlelked erejét azoknak, hogy újraépülhessen egyházunk, hatásos legyen igehirdetése. Adj erőt az én hitemnek, hogy legalább családomat tudjam szavam hitelével, életem tisztaságával tiszteletedre vezetni. A te szereteted hassa át életünket, hogy a „miért” kérdésre nekünk is annyi legyen a feleletünk: „Mert Isten szeret.” Ámen (Varga László: Isten asztaláról)
Mi az oka annak, hogy az aratnivaló ugyan sok, de a munkás kevés? Elsősorban az egyéni érdek mindenekelőttisége, amely elhomályosítja a céltudatosságot, s elmaszatolja az élet dolgainak elfogadását úgy, ahogyan azok valójában vannak. Ennek klasszikus megnyilvánulási formája, amikor egy adott probléma megoldására nyilvánvalóan megvannak az eszközök, de mégsem használják azokat. Nyilvánvaló például, hogy valaki lelki habitusa okán alkalmatlan a tanítványi/lelkészi feladatokra, de mégis tanítvány, sőt gyakorló lelkész. Önmaga vezetésére képtelen ember, hogyan irányíthat sikeresen másokat? A gödörbe esés előre prognosztizálható… A tanítványság nem a 100%-os foglalkoztatottságról szól, hanem az elvégzendő munkáról… A másik sokkal komolyabb probléma manapság: a tanítványi szolgálat értelmezése. Mi a feladata Jézus mai tanítványának? Szociális ügyek Jolly Jokere legyen a pap? Amit más elmulasztott pl. a gyereknevelésben, azt a lelkész pótolja? Mindennél fontosabb, hogy az Igének érthető magyarázója legyen, azaz tanításával az Életet szolgálja. Ezt akkor tudja megvalósítani, ha maga is az Ige szerint él, hiszen hogyan prédikálhat valaki az anyagi-, erkölcsi, hitbéli hűségről, ha maga is hűtlen? Ebben az esetben csak egyféleképpen: bort iszik, s vizet prédikál… (Frankó Mátyás)
„Mi az én elhívásom?” – kérdezed. Beletartozhat ebbe a munkád, a házasságod, a szülői teendőid, a baráti kapcsolataid. Az elhivatásod szólhat a lakókörnyezeted felé, vagy vonatkozhat a gyülekezetben vállalt önkéntes munkára. Egy dolog biztos: amikor Isten szólít, akkor ez „a te időd”. Sokszor kísért minket az a gondolat, hogy most csak „maradjunk valahogy a víz felszínén”, várva egy kedvezőbb alkalmat vagy fontosabb lehetőséget. Nem, nem te választod meg az idődet, ezt Isten teszi! A zsoltáríró azt mondja: „Életem ideje kezedben van…” (Zsoltárok 31:16 Károli). 2) Isten különleges embereket küld, hogy tanácsoljanak minket. Mordokaj nélkül Eszter talán sohasem értette volna meg elhívását. És az ő segítsége nélkül talán sohasem tudta volna megragadni. Tehát: Ki a te Mordokajod? Ki ismer elég jól ahhoz, hogy segítsen tisztázni, mi is az elhívásod? Ki szeret eléggé ahhoz, hogy szembesítsen, amikor elvéted az utat, vagy erősítsen, amikor fel akarod adni, és vissza akarsz fordulni? Egyikünkben sincs meg az összes erény, mindannyiunknak vannak gyengeségei és látásunkban holttér. Ezért küld Isten másokat, és ezért van szükségünk rájuk!
Mi az élet célja? – Mindig aktuális, örök emberi kérdés. Kortársaink, barátaink, különböző értelmi szinthez tartozó emberek különféleképpen válaszolják meg, vagy keresik a választ a feltett kérdésre. Néhányan talán sohasem találják meg a választ. Mindenesetre az élet célját és értelmét keresve, hozzáállásunkat döntően befolyásolja a vallás. Péter apostol rámutat arra, hogy keresztyén azért lehet valaki, mert Isten belenyúlt az életébe, mégpedig oly módon, hogy elvette bűneit. Ha tehát, mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, akkor hívő keresztyének vagytok. Ti tehát elfogadtátok Istent Atyátoknak. Ő Jézus Krisztus atyja, de a hívő keresztyéneké is. Tudnunk kell, hogy önmagában a keresztelés vagy az egyházhoz tartozás még nem üdvözít. Az embernek, mivel tudja, hogy Isten mindent megtett az ő üdvösségéért, hogy kegyelmes, hogy magasztos erkölcsi hivatást bízott rá, válaszolnia kell neki, az Atyának. A helyes válasz tevékeny hitben nyilvánul meg, mely helyesen értelmezi Isten üdvözítő művét. Az Istenhez való helyes viszony lesz életének célja és értelme, mely teljesen boldoggá teszi őt.
Mennyire vagyunk hitelesek? A működés legnagyobb kérdése ez. Modern felfogásunk szerint a hitelesség a PR része. Éppen ezért a hitelességet lehet mutatni, mert az a fontos, hogy annak látsszunk. Ha nincs, különféle eszközökkel meg kell teremteni, vagy meg kell vásárolni, hogy legyen, mert nélküle nem érhetjük el azt, amit szeretnénk: nem tudjuk eladni önmagunkat és nélküle nem leszünk kelendő árucikké. Micsoda hibás gondolkodás ez! Piárosok megteremtik a celebek, a pártok, a cégek „hiteles” imidzsét, a kevésbé fizetőképesek pedig maguk dolgoznak rajta, ami aztán tart amíg tart. Mert később a valóság lassan lerombolja a papírvárakat és kezdődhet minden elölről a nagy kiábrándulások és csalódások után. Meg kell értenünk a hitelesség lényegét. A hitelességet nem mutatni kell. A hitelesség az vagy van, vagy nincs. Legegyszerűbben Jakab apostol szavai szerint működik az életünkben: „Hanem legyen a ti igenetek igen és a ti nemetek nem, hogy ítélet alá ne essetek.” (Jakab 5,12) Jézus követőinek hite ettől működött az első században is. Mert bármilyen körülmények voltak is, ők mindig keresztények maradtak. Később Luther reformációja is ettől indult el. „Itt állok, másként nem tehetek” – vallotta élete kockáztatásával is. A HITELESSÉG ÁLLANDÓ, SOHASEM VÁLTOZIK! ERKÖLCSI MÉRCÉJE PEDIG CSAK EGY VAN: A SZENTÍRÁS! (Restás László)
“Meg kell tanulnunk, hogy a mértéktelen evés-ivás a legnagyobb ellensége a szellemi fejlődésnek és a lélek megszentelődésének. Urunk első nagy kísértéséből az egyik fontos tanulság az étvágy és a szenvedélyek fékentartása. Minden korban a testi természetet támadó kísértések voltak a leghatásosabbak az emberiség megrontásában és lealacsonyításában. Sátán a mértéktelenség bűnével rombolja azokat a szellemi és erkölcsi erőket, amelyeket a legdrágább ajándékként kaptunk Istentől. Így lehetetlenné válik az ember számára az örökbecsű dolgok értékelése. Sátán az élvezetek által igyekszik kiirtani a lélekből az Istenhez való hasonlatosság minden nyomát… Saját erőnkből lehetetlen nemet mondani elbukott természetünk kívánságainak…” “Urunk azonban végigjárta az utat, amelyen az embernek is haladnia kell, előkészítette győzelmünket… Ha valaki az étvágy hatalmával küzd, tekintsen fel az Üdvözítőre a megkísértés pusztájában! Nézze haláltusáját a kereszten, amint felkiált: »Szomjúhozom!« (Ján 19,28) Mindent elszenvedett, amit valaha is el kell viselnünk. Győzelme a miénk… Amíg hit által egyek vagyunk vele, a bűn nem uralkodhat rajtunk.” (Counsels on Diet and Foods, 127. l.; Jézus élete, A megkísértés c. fejezetből)
Mást mutatni, mint ‘ami van’ – egyáltalán nem zsidó találmány, hanem örök emberi őstulajdonságunk! Ahogyan igaznak, erkölcsi értelemben véve tisztának lenni ugyanígy örök emberi vágyunk. Ha nincs meg bennünk ennek a tisztaságnak az érzése, akkor békességünk sincs: Kínoz minket a hiány, a jónak a hiánya. Az Istennel kötött új szövetség lényege az az emberi felismerés, hogy Istent semmivel nem lehet ‘kiengesztelni’, hiszen ha ez kivitelezhető lenne, akkor utat vágna a véges teremtményi ember a Végtelen Isten felé – ez pedig teológiai ellentmondás. Egy út van csak, Őt pedig Isten maga küldi el a véges emberhez – ez az egyetlen mentségünk, s ennek a jó híre amit evangéliumként hirdetünk! Valójában, mi haragszunk Istenre, s nem Ő mireánk, mi perlekedünk Ővele, Ő pedig ‘csak’ szeret… Ennek felismerése új távlatba helyezi egész életünket… (Frankó Mátyás)
Mára ez a kettős erkölcsiség azonban túllépte az eddig ismert határokat. Nemcsak a kereskedés, de az egész emberlét alapfeltétele a bizalom, s ha ez a folyamatos meghasonlásban elvész, akkor összeomlik a (világ)társadalom. A mostani, egyre mélyülő válság nem egyszerűen gazdasági krízis, hanem a bizalom globális válsága! Ha egy társadalomban azt tanítják iskolákban és családban egyaránt, hogy egymásnak testvérei vagyunk, akkor a felnövekvő generáció egymással kooperálni fog, de ha a gyermekeinket a mindennapos környezet (család, iskola, TV, stb.) a sikercentrikusságba ‘idomítja’ bele, akkor a jövő generációja mindenkiben csak vetélytársat és legyőzendő konkurenciát fog látni. Márpedig az emberi élet alapja nem a verseny, hanem a bizalom. Aki bizalmatlan, az emberségében gyenge, s aki lélekben gyenge, az végső menedékként hamar az erőszak eszközeit választja. Hogyan lehet bizalomra újra ‘ránevelni” a másikat, s mindenek előtt önmagunkat? Csakis úgy, ha Ahhoz fordulunk, Akitől minden bizalom származik, s Akinek bizalma nélkül nem is léteznénk! Oda kell fordulnunk az Élet Urához, mert emberlétünk garanciája csakis Nála van, nem pedig a tőzsdék cikk-cakkos görbéiben… (Frankó Mátyás)

Letéve önző nagyravágyásunkat, álljunk Jézus szolgálatába. Isten ma reggel azt mondja neked: Gyere hozzám úgy, ahogy vagy! És mindenedet, terveidet, vágyaidat, testedet és lelkedet tedd az én oltáromra!

“Lesztek nékem tanúim” (Csel 1,8). Hányan hajlandók közülünk Jézus Krisztusért latba vetni minden idegszálukat, minden szellemi, erkölcsi és lelki erejüket? Pedig tanúnak lenni – Isten szerinti értelmezésben – ezt jelenti. Sok időre van szükségünk, míg ezt elérjük – légy türelmes önmagaddal szemben. Miért hagyott minket Isten a földön? Azért, hogy megszabaduljunk és megszentelődjünk? Nem, hanem azért, hogy Őérte éljünk! Kész vagyok-e megtöretett kenyér és kiöntött bor lenni Őérte? Kész vagyok-e életem mostani szakaszát, sőt egész életemet halálba adni – kivéve azt az egyet, hogy férfiakat és nőket Jézus Krisztus tanítványaivá tegyek? Érte odaadott szolgáló élettel adhatok csak neki hálát csodálatos váltságáért. Gondold meg, hogy mindannyiunknak meg van az a lehetősége, hogy “kivettetünk, mint az ezüst salakja” – hogy “míg másoknak prédikálunk, magunk valamiképpen méltatlanná ne legyünk” (1Kor 9, 27).

csütörtök

Különbség van a bizonyságtevés és az igehirdetés között. Igehirdető az, aki megértette Isten hívását és el van szánva rá, hogy minden erejét és képességét latba veti, hogy egész lényével hirdesse Isten igazságát. Isten kivezet minket saját életünk felőli elképzeléseinkből és a maga számára használhatóvá formál, akárcsak a tanítványokat pünkösd után. Pünkösd semmire sem akarta megtanítani a tanítványokat, hanem általa testet öltött bennük az, amit hirdettek. “Lesztek nekem tanúim” (Csel 1,8). Engedj teljes szabadságot Istennek, amikor róla beszélsz! Mielőtt Isten üzenete másokat megszabadíthatna, először benned magadban kell a szabadulásnak valósággá lennie. Gyűjtsd össze a tényeket és világítsd meg bizonyságtételed által.




Különbség van eszmény és látomás között. Az eszményben nincs erkölcsi ihletettség, a látomásban van. Azok az emberek, akik eszményeknek hódolnak, ritkán tesznek valamit. Lehet, hogy valaki kötelességének önkényes elmulasztását igazolja az istenségről vallott nézeteivel. Jónás úgy okoskodott, hogy mivel Isten igazságos és kegyelmes, tehát minden rendbe jön. Lehet, hogy helyes fogalmam van Istenről de nem végzem a kötelességemet. Ahol van látás, ott becsületes, őszinte élet is van, mert ez a látás belső ösztönzést is ad. Az eszmények romlásba ringathatnak. Vizsgáld meg hívő életedet és lásd meg, hogy vajon csak eszményeid vannak-e, vagy látásaid is.“Ahol nincs látás…” Ha elveszítjük Istent a szemünk elől, kezdünk meggondolatlanok lenni. Nem fékezzük magunkat, abbahagyjuk az imádkozást. Kis dolgokban nem igazodunk Isten látásához és saját kezdeményezésünkre cselekszünk. Amikor megettük azt, amit saját magunk készítettünk, amikor az Istenre-várás helyett saját magunk kezdeményeztünk valamit – lejtőre jutottunk és elveszítettük a látomást. Mostani magatartásunk vajon az Istentől kapott látomásból fakad? Várjuk-e, hogy Isten nagyobbakat cselekszik az eddigieknél? Friss és életképes-e szellemi szemléletünk?
Korunkban az erkölcsi kötelességek alól való kibújásnak, az igazság tagadásának gyakran alkalmazott módja a fogalmak újraértelmezése, sőt elszakítása eredeti jelentésüktől. A nyelvi mesterkedés célja az emberek elbizonytalanítása, áltudományos és babonás nézetek elterjesztése. Legyen beszédünk világos igen és világos nem: igen az életre és az élet kultúrájára, nem a rosszra és a halál kultúrájára.
“Komoly érték az ember, akit Isten teremtett és Krisztus váltott meg. Az előtte álló lehetőségek és lelki előnyök miatt, amelyeket kapott, az elérhető képességek miatt, amelyek megelevenedhetnek, ha Isten szava életre kelti őket, a halhatatlanság miatt, amit, ha engedelmeskedik Istennek, az élet adományozójától elnyerhet. A menny szemében egyetlen ember is becsesebb, mint a föld minden java: házak, földek, pénz. Egyetlen lélek megnyerése érdekében latba kellene vetnünk a rendelkezésünkre álló valamennyi erőt és lehetőséget, akár a legvégsőkig. Egyetlen, valóban Krisztushoz megtért lélek a menny fényét sugározza szét maga körül, amely behatol az erkölcsi sötétségbe, és más lelkeket is megnyer. Ha Krisztus otthagyta a kilencvenkilencet, hogy felkutasson egyetlenegy elveszett bárányt, helyesen tesszük-e, ha ennél kevesebbre törekszünk?… Ha kevesebbel is beérjük, szent megbízatásunkat áruljuk el… Senkit se hagyjatok figyelmeztetés nélkül! Mi is lehetnénk a szegény tévelygő lelkek helyében! Adósai vagyunk mindenkinek, és kötelességünk továbbadni azt, amit nyertünk, hogy az mások megmentését munkálhassa.” (Bizonyságtételek VI. kötet, 21-22. l.)
Két szellemiség létezik, az igazság és a hamisság szelleme. Mindkettőből lehet tanítani és mindkettőt lehet tanulni, tőlünk függ, hogy melyikből merítünk. A Sátán érzi a vesztét és minden démonikus erőt bevet azért, nehogy vége legyen az ő uralkodásának. Ezért feltétlenül szükséges az egészséges tanítás, hogy az emberek megismerjék az igazságot. Te azonban azt hirdesd, ami egyezik az egészséges tanítással, (Titusz 2:1) Sajnos a törvényhozó emberek sem ismerik Isten igéjét, a tanárok többsége szintén nem tud róla. Így az ismeret hiányában nincs hatása az emberekre, mert sem a tanításban, sem a törvényhozásban nem szerepelnek az igei igazságok. Márpedig ha a cselekedetekből hiányzik az istenfélelem, akkor elszabadulnak az érzelmek, az indulatok és egy káosz alakul ki, amit a gonosz az ő hamis tanításával a maga hasznára tud fordítani. Mi akik Jézus követői vagyunk a mi feladatunk hirdetni az igét és az embereknek elmondani mi az igazság. a többi már az ő felelősségük.
Két módja van az igazság elmondásának. A „megmondom a magamét” – stílus, amely csak mélyíti a szakadékot, vagy a biblikus mód: „az igazságot követve szeretetben”, amely feloldja a konfliktust, és megerősíti a kapcsolatot. Tegyük fel, hogy egy házaspár azért veszekszik, mert a férj rendszeresen elkésik. Hogyan mondhatja el a feleség az igazságot szeretetben úgy, hogy mondanivalóját a férj meghallja? Íme egy öt lépésből álló módszer, amely hatékony a házasság, a barátság vagy a munkahely vonatkozásában. A feleség mondhatja ezt: 1) „Csalódottságot érzek…” Nem hibáztat, nem támad, csak őszintén kinyilvánítja a saját érzéseit. 2) „…ha elkésel” Nem ítélkezik, nem szidja vagy minősíti a másikat, csak konkrétan megnevezi a tettét. 3) „Ez mintha azt mondaná nekem, hogy az én időm neked nem igazán fontos.” Nem tart erkölcsi prédikációt, csak őszintén megosztja érzéseit. 4) „Kérlek, próbálj meg időben érkezni, vagy hívj fel, és mondd meg, hogy mikor érsz ide!” Ahelyett, hogy a régi dolgokra összpontosítana, amin a férj már úgysem tud változtatni, azt mondja el neki, hogy mit szeretne, ha másként tenne legközelebb. 5) „Hajlandó lennél ezt megtenni értem?” Nem követel, és nem tartja magától értetődőnek, csak megfontolást és együttműködést kér. Ha a férj beleegyezik, akkor megszületik a „megállapodás”. A feleség szívből megköszöni és jutalmazza a férj minden olyan erőfeszítését, ami arra irányul, hogy állja a szavát. Ezzel a feleség eredményesen átformálta a viszonyukat azáltal, hogy a férjét ellenség helyett szövetségessé tette, és újradefiniálta a célt közös célként, s nem valami olyasmiként, amit „ő tesz érte”. A Biblia azt mondja, hogy csak akkor tudunk „együtt járni”, ha „megegyeztünk” (Ámósz 3:3).



Két módja van az igazság elmondásának. Az „ami a szívemen, az a számon” stílus, amely csak mélyíti a szakadékot, vagy a biblikus mód: „az igazságot követvén szeretetben”, amely feloldja a konfliktust, és megerősíti a kapcsolatot. Tegyük fel, hogy egy házaspár azért veszekszik, mert a férj rendszeresen elkésik. Hogyan mondhatja el a feleség az igazságot szeretetben úgy, hogy mondanivalóját a férj meghallja? Íme egy öt lépésből álló folyamat, amely hatékony a házasságban, barátságban vagy a munkahelyen.
A feleség mondhatja ezt: 1) „Csalódottsággal tölt el…” Nem hibáztat, nem támad, csak őszintén kifejezésre juttatja a saját érzéseit. 2) „…ha elkésel” Nem ítélkezik, nem szidja a másikat, csak konkrétan leírja tettét. 3) „Ez mintha azt mondaná nekem, hogy az én időm neked nem igazán fontos.” Nem tart erkölcsi prédikációt, csak őszintén megosztja érzéseit. 4) „Kérlek, próbálj meg időben érkezni, vagy hívj fel, és mondd meg, hogy mikor érsz ide!” Ahelyett, hogy a régi dolgokra összpontosítana, amin a férj már úgysem tud változtatni, azt mondja el, hogy mit szeretne, ha másként tenne legközelebb. 5) „Hajlandó lennél ezt megtenni értem?” Nem követel, és nem tartja magától értetődőnek, csak mérlegelést és együttműködést kér. Ha a férj beleegyezik, akkor megszületik a „megállapodás”. A feleség szívből megköszöni és jutalmazza a férj minden olyan erőfeszítését, ami ennek az ígéretnek a teljesítésére irányul. Elmondhatjuk, hogy eredményesen kiigazította a kapcsolatukat azáltal, hogy a férjét ellenség helyett szövetségesévé tette, és újradefiniálta a célt közös célként, nem pedig úgy, mint amit „ő tesz férjéért!”. A Biblia azt mondja, hogy csak akkor tudunk „együtt járni”, ha „megegyeztünk” (Ámósz 3:3).

Kedves testvérem, Isten megjelent számodra is Jézus Krisztusban. Átadtad neki az életed? Tökéletes szívvel követed az Urat mindenben? Megtartod-e rendeléseit és parancsait? Teljes szívvel szolgálod őt mindenkor? Az életünk akkor teljes és áldott, ha Jézus marad a középpontban. Nem lehet két úrnak szolgálni, mert vagy az egyiket gyűlöljük, és a másikat szeretjük, vagy az egyiket szeretjük, és a másikat gyűlöljük.
Kedves férfiak! Mikor dicsértétek meg utoljára házastársatokat? Remélem, nem olyan régen! A dicséret ugyanis sok erőt tud adni. Akit dicsérnek, az szárnyakat kap, érzi, hogy fontos, értékes és értelme van fáradozásainak. Éppen ezért senkivel szemben – házastársunkkal szemben pedig különösen – nem szabad fukarkodni a dicsérettel. Ha ritkán, vagy egyáltalán nem szoktad megdicsérni házastársadat, akkor változtass a hozzáállásodon! Kezdj figyelmesebb lenni és dicsérj minél többször! A hatás nem marad el. Meg fogsz lepődni a következményeken: Te ugyanis nem leszel kevesebb azáltal, hogy dicsérsz, Társad viszont sok erőt kap buzdításaid által. Próbáld ki bátran az előbb javasoltakat és meglepően sok áldásban lesz részed!
„Kedves Barátom! Családod, otthonod gondnokává, pásztorává rendeltelek. Ha olvasod a Bibliát – és rájössz, észreveszed, hogy nem úgy működik otthonod, ahogy ott írva találod, akkor felelősséged, hogy a jó útra tereld a rád bízottakat, hogy megmutasd nekik a helyes utat! Ha megérintett Igém, akkor figyelmeztesd gyermekeidet az én nevemben! Oktasd őket, hogy mindig becsületesek, segítőkészek legyenek! Segíts nekik megtalálni a helyes utat! Figyelmeztesd, bátorítsd, intsd és segítsd őket! Felelős vagy értük! Nem mondhatod, hogy majd ők eldöntik, mit akarnak! Ha látod, hogy a szakadék felé haladnak, engednéd, hogy menjenek csak, majd eldöntik, hogyan tovább?” Hogyan tudok családom őrizőjévé válni, ha nem hallom a szót, amit Isten küld? Kérlek, vedd komolyabban! Olvasd a Bibliát rendszeresen! Észreveszed, hogy milyen időben élünk, hogy lassan minden a feje tetejére áll; erkölcsileg, politikailag, társadalmilag és a természetben. Ha hallod ezt a hírekben – és összehasonlítod azzal, amit a Bibliádból olvasol, nem fogod tudni megállni, hogy őrálló módjára ne figyelmeztesd a környezetedet arra, hogy legyenek készen ők is – mert Jézus Krisztus nagyon hamar visszajön! TE milyen őrálló vagy?
“Kardjaikból kapát kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket. Nép népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul. Mindenki a saját szőlőjében vagy fügefája alatt ülhet, senki nem rettenti őket. Maga a Seregek Ura mondta ezt!” (Mikeás 4,3-4) Igen, ez az Isten célja. Ezt kell megtanulni, vagy elpusztul az emberiség. De addig nem fog elpusztulni. Isten végrehajtja akaratát. Hogy mikor, hogyan, nem tudhatjuk. Minél reménytelenebbnek tűnik, annál biztosabb, mert annál hamarabb fog világossá válni, hogy pusztán emberi erővel és akarattal nem lehet megvalósítani. Ameddig az emberben bízunk, minden reményünk hiábavaló. Ki kell végre ábrándulni a ma istenített Emberből. Ha az ember képes lenne maga erejéből megvalósítani a Krisztus tanítását, volna reménye az igazi nagy békére, de amíg a legkülönbek fejében sem fordul meg az, hogy ösztöneinket alá kell vetni a krisztusi erkölcs irányításának, addig nem lesz se béke, se biztonság, se boldogság a földön. El kell, hogy jöjjön az az idő, mikor megvalósul az ígéret: „Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek. Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg az Urat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok – így szól az Úr – mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre.” (Jer 31,33-34) Akkor, csak akkor, de akkor biztosan megvalósul a Mikeás által küldött ígéret is. Mindenható, örök Isten! Egyedül benned van bizodalmam. Az ember, a nagybetűvel írt Ember már mindent kipróbált, hogy boldogsághoz jusson. Fegyver, tárgyalás, béketervek, csodálatos eszközök, bölcs kormányzás, mind csődöt mond, mert megváltozni nem hajlandó az ember. Nem hajlandó elismerni, hogy Krisztus az egyetlen hiteles tanító, elfogadni, hogy az ő tanítása az egyetlen út a boldogság felé. Azért két kérésemet tárom most eléd: Hozd el minél előbb a Krisztus teljes uralmát a földön, hogy unokáim már boldogok lehessenek. De ha ennek még nem jött el az ideje, valósítsd meg a te békességedet közöttünk, családomban, egyházamban, népem minél több családjában, hogy legalább mi legyünk boldog néped. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)
Jézus Krisztusnak ez az alapelve: “Tedd meg most, amiről tudod, hogy meg kell tenned, tedd meg gyorsan! Ha nem teszed, a kikerülhetetlen per elkezdődik, és neked meg kell fizetned az utolsó fillérig szenvedve, gyötrődve, nyomorultul.” Isten törvényeit nem lehet megváltoztatni, nincs kibúvó alóluk. Jézus tanítása pontosan miránk van szabva. Természetes dolog, ha utánanézek, hogy ellenségem megadja, ami jogos; de Jézus azt mondja itt, hogy rám nézve örökre és parancsolóan fontos, hogy én fizessem meg, amivel ellenségemnek tartozom. Urunk szemszögéből nézve nem számít, hogy becsaptak-e vagy sem. Ragaszkodom-e jogaimhoz, vagy megfizetem azt, amivel Jézus Krisztus szerint tartozom? Tedd meg gyorsan, állítsd oda magad az ítélőszék elé most! Erkölcsi és szellemi dolgokban meg kell ezt tenned azonnal; ha nem teszed, megindul a könyörtelen per. Isten elhatározta, hogy gyermekét olyan tisztává és fehérré teszi, mint a leesett hó, és amíg engedetlen vagy valahol tanításával szemben, a Szent Szellem nem hagyja abba ítélő munkáját. Ha igazunk bizonygatásához ragaszkodunk, ez majdnem mindig arra mutat, hogy valamelyik ponton engedetlenek vagyunk. Nem csoda, hogy a Szellem olyan hatalmasan ösztönöz arra, hogy maradjunk állandóan a világosságban. “Légy jóakarója a te ellenségednek hamar, amíg az úton vagy vele.” Nem lakik-e harag a szívedben egyik-másik rokonod iránt? Valld meg gyorsan, gyorsan hozd rendbe Isten előtt, békülj ki azzal a valakivel – tedd meg most!
Jaj neked, ha nem cselekszel aszerint, amit Isten mutatott neked a hegyen. Ha nem engedelmeskedsz a világosságnak, sötétségre fordul. “Ha azért a benned levő világosság sötétség, mekkora akkor a sötétség!” Abban a pillanatban, amikor elhanyagolod azt, amiben Isten megvilágosított, legyen az a megszentelődés vagy bármi más, elkezdődik a romlás szellemi életedben. Váltsd az igazságot szüntelenül valóra; munkáld ki minden területen, különben még a már elnyert világosság is átokká lehet. A legnehezebben azzal az emberrel boldogulsz, aki önelégülten hivatkozik egy vallásos megtapasztalásra, amit azonban nem valósított meg az életében. Ha azt mondod, hogy megszentelődtél, mutasd is meg. Megtapasztalásodnak olyan valódinak kell lennie, hogy az életedben is láthatóvá váljék. Őrizkedj minden olyan hitbeli felfogástól, amely magaddal szemben engedékennyé tesz; az a pokolból való, bármilyen szépen is hangzik. A mi teológiánk meg kell hogy nyilvánuljon az élet leghétköznapibb vonatkozásaiban is. “Ha a ti igazságosságotok nem több az írástudókénál és a farizeusokénál…” (Mt 5,20) mondja az Úr, azaz erényesebbnek kell lenned a legerkölcsösebb lénynél is, akit csak ismersz. Lehet, hogy mindent tudsz a megszentelődésről, de nem élsz benne életed gyakorlati útjain. Testi, erkölcsi és szellemi életed minden kicsi részletének a váltság mértéke szerint kell megítéltetnie.
Isteni (belénk öntött) erények: hit, remény, szeretet.
Erkölcsi (természetes) erények: okosság, igazságosság, mértékletesség, lelkierősség.
Szellemi képességek: értelem, emlékezet, akarat.
A Szentlélek 7 ajándéka (Iz 11.2): bölcsesség, értelem, tanács, erősség, tudomány, jámborság, istenfélelem.
A Szentlélek gyümölcsei (Gal 5.22): szeretet, öröm, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, szerénység, önmegtartóztatás, tisztaság.
Hét főbűn: kevélység, irigység, harag, torkosság, bujaság, restség, fösvénység.
Harcolunk: kívánságaink, a világ és az ördög ellen.
Utak: tisztulás, megvilágosodás, egyesülés.
-Nem szoríthatók merev keretek közé.
-Érvényes az ima idejére s az ember mindennapjaira.
-lehet aktív (emberi cselekvés Isten kegyelmével)
-lehet passzív (Isten cselekszik s a lélek csak elszenvedi)
Megismerés: Isten-ismeret + önismeret.
Vigasztalások lehetnek: az Istentől, a gonosz lélektől, magától az emberi természettől.