Ne hidd, hogy mert a világban élsz, úgy lubickolhatsz benne, mint hal a vízben.
Ne
hidd, hogy mert a világ a rádión és televízión keresztül behatol
otthonodba, válogatás nélkül meghallgathatsz minden műsort, és minden
tv-adást végignézhetsz.
Ne
hidd, hogy mert a világban jársz-kelsz, büntetlenül megnézhetsz minden
utcai plakátot, vagy megvehetsz bármilyen kiadványt az újságárusnál és a
könyvesboltban.
Ne
hidd, hogy mert a világban élsz, a világ minden életformája a tiéd
lehet: a könnyű kalandok, az erkölcstelenség, az abortusz, a válás, a
gyűlölet, az erőszak, a lopás.
Nem, és nem! Igaz, a világban élsz — ez világos.
De nem vagy a világé![2]
És
itt az óriási különbség. Azok közé tartozol, akik nem a világ által
kínált javakból élnek, hanem abból, amit Isten bennük szóló hangja mond.
Ez a hang minden ember szívében szól, és ha hallgatsz rá, olyan
országba vezet, amely nem e világból való. Olyan országba, ahol az igazi
szeretet, az igazságosság, a tisztaság, a szelídség, a szegénység, az
önuralom él.
Miért
menekül manapság Nyugatról annyi fiatal Kelet felé, például Indiába,
hogy egy kis csendet találjon? Miért kell ellesnie a nagy lelki-vezetők
titkát, akik alacsonyabbrendű énjük hosszas megfegyelmezése árán (…)
olyan szeretetet árasztanak, amely magával ragadja környezetüket?
Természetes
reakció ez a mai élet zűrzavarára, a zajra körülöttünk és bensőnkben,
amely kiszorítja a csendet, ahol Istenre hallgathatnánk.
Tényleg el kell mennünk ehhez Indiába, amikor Krisztus már kétezer évvel ezelőtt választ adott kérdéseinkre?
„Aki követni akar, tagadja meg magát…”
A keresztény élete nem a kényelmes és nyugalmas élet; Krisztus ezt kérte és kéri ma is tőled, ha követni akarod Őt.
A
világ magával sodorna, mint egy folyó, de neked árral szemben kell
haladnod. A világ a keresztény számára olyan, mint egy sűrű bozót, ahol
minden lépésnél vigyáznia kell, hová teszi a lábát. Vajon merre menjünk
tovább? Krisztus nyomdokait kell követnünk, azt az utat, amelyet földi életében kijelölt szavaival. Ma újra ezt mondja:
„Aki követni akar, tagadja meg magát…”
Az
Ő követése miatt talán megvetés, értetlenség, gúny, rágalom lesz az
osztályrészed; talán egyedül maradsz, nem kapsz megbecsülést a világtól,
mert felhagysz a divat- kereszténység gyakorlásával.
De itt még többről van szó:
„Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap, és úgy kövessen.”
Akár akarjuk, akár nem, a fájdalom minden életet megkeserít. A tiédet is. Minden napra jut több-kevesebb fájdalom.
El akarod kerülni? Lázadsz ellene? Felháborodásra késztet? Akkor nem vagy keresztény!
A
keresztény szereti a keresztet, a fájdalmat, mert tudja, hogy értékes.
Isten nem ok nélkül választotta a fájdalmat a végtelen sok eszköz közül,
amely rendelkezésére állt az emberiség üdvözítésére.
Ő azonban miután hordozta keresztjét és megfeszítették, feltámadt!
A te sorsod is a feltámadás[3],
ha nem becsülöd le, hanem szeretettel elfogadod a fájdalmat, amely
következetes keresztény magatartásodból és az élet nehézségeiből fakad.
Akkor majd meglátod, hogy a kereszt már itt a földön is olyan út, amely
soha nem tapasztalt örömhöz vezet; lelked élete kibontakozik: Isten
országa megerősödik benned. A környező világ lassan elvész a szemed
elől, és csak olcsó díszletnek tűnik. Többé senkit sem fogsz irigyelni.
Ekkor nevezheted magad valóban Krisztus követőjének:
„Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap, és úgy kövessen.”
Mint Krisztus, akinek nyomdokába léptél, fény és szeretet leszel, gyógyír a mai emberiség számtalan sebére.
Chiara Lubich
[1] Az Élet Igéje, 1978. július
Megjelent: Chiara Lubich és más keresztények: Éljük az Igét, Budapest, 2008, 57-59. o.
Megjelent: Chiara Lubich és más keresztények: Éljük az Igét, Budapest, 2008, 57-59. o.
[2] Vö. Jn 17,14
[3] Vö. Jn 6,40