szerda

Annak érdekében, hogy a Jézustól jött szerelmesleveled valóban eljusson azokhoz az emberekhez, akiknek küldte, hadd álljon itt néhány általános torzulás, amit el kell kerülnöd: a) becstelenség: mint például feltupírozni a költségszámládat, lopni a vállalat idejét vagy hazavinni dolgokat, amikről úgy gondolod, úgysem fognak hiányozni senkinek. b) vonakodó, sértődött hozzáállás, ha egy barát, egy munkatárs vagy a főnök arra kér, hogy tedd meg a második mérföldet is, és segíts egy alkalmatlan időpontban. c) hanyag munkavégzés, ami minőségen aluli termékben vagy szolgáltatásban mutatkozik meg. d) megbízhatatlanság és állhatatlanság – például nem lehet rád számítani, hogy ott legyél, ahol lenned kellene, vagy hogy eleget tegyél a kötelességeidnek. e) ünneprontás. Azok a keresztények, akikből hiányzik a humorérzék és a rugalmasság, akik úgy viselkednek, mintha öröm-károsultak lennének, ártanak Krisztus ügyének. f) sértődékenység: ha folyton az érzéseidről beszélsz, könnyen felzaklatnak a dolgok, és túlreagálod az akaratlan sértéseket is. g) hisztizés – ha morgós és zsémbes vagy, mert a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy te szeretnéd. h) „szentjózsef-kór” ami arra késztet, hogy önigazult és fölényes stílusban beszélj. Mivel „ismer és olvas mindenki”, őrizkedj ezektől a viselkedésformáktól, amelyek eltorzítják azt az életadó üzenetet, amelyet Isten rajtad keresztül akar elküldeni másoknak!

„A vidám szív a legjobb orvosság.” (Példabeszédek 17:22)

Az első, hogy hiába a meghívó, ha nem reagálnak rá. Hiába a szép szó, ha süket fülekre talál. Hiába a meghallott isteni hívogatás, ha nem érti/érzi meg valaki a mögöttes lényeget – Isten szeret, s szeretetből cselekszik -, akkor azt sem tudja, miről marad le végérvényesen.

A második tanulság, hogy az utolsó pillanatokban is be lehet kerülni az Isten országába, ott lehet üldögélni a nagy lakomán, de még onnan is kipenderíthetik az embert, ha nem fogja fel, hogy milyen az a Hely, ahol ő most ott vendégként ott lehet… Ünneplő(!) gyülekezet ez, s az ünneplésnek koreográfiája, sőt egyéb kellékei is vannak! Mert el lehet fogyasztani a sült halat újságpapírból kibontva is, de a karácsonyi ünneplő asztalra tenni ilyen “csomagolásban” azért az… mégiscsak érzéketlenség lenne! Ahol mi magunk is nagyon-nagyon fontosak vagyunk a meghívó “házigazda” számára, ott nem lehetünk nyersek, magunknak valók, cinikusak, pökhendiek… Illik elfogadni a “játékszabályokat”, hogy az ünnep mindenkinek ünnep legyen.

A harmadik tanulság, hogy még a mennyország kapujától nem messze, a túloldalon is lesznek ünneprontók. Az Isten világát az ember világától elválasztó kapun innen meg szinte magától értődő, hogy vannak, élnek közöttünk olyanok, akik egyenesen élvezetet találnak abban, ha mások örömét elronthatják… Hasonlatosak ők a kicsiny gyermekekhez, amikor is az egyik kisgyermek felépít magának valamit, s a másik – aki még nem képes építeni -, látható élvezettel lerombolja azt. Aki lelkileg kiskorú – s lehet ennek ellenére több diplomája is -, az nemcsak irigykedik mások sikereit látva, de igyekszik gonosz megjegyzéseivel, intrikáival elrontani/elvenni a másik örömét.

A negyedik tanulság, hogy mindennek következménye van – még “odaát” is, még a fehér asztalnál is. Nem lehet hála nélkül, tisztátalan lélekkel részesévé válni a Nagy Ünneplésnek! Aki nem látja, az értéket, akinek nem fáj a szeretet hiánya, az önmaga fölött mondja ki ítéletét makacs önszeretete miatt, s azon se csodálkozhat, ha majd az utolsó pillanatban a Fényből kiesik, s kint találja magát a külső sötétségben, ahol “lesz majd sírás és fogcsikorgatás”, mert nincs ott az Isten, csak az Isten hiányának borzalmasan gyötrő kínja…

vasárnap

A megbocsátás és mi magunk!

A meg nem bocsátott sérelmek olyanok, mint a békés tengerbe vetett kövek, amelyek fodrozódást, örvényt keltve háborgatják a nyugodt vízfelszint. Ha egyszerre sok sérelem ér bennünket, életünk előzőleg nyugodt vize a bánat háborgó tengerévé válhat.

Idézzünk föl egy olyan alkalmat, amikor megbántottak minket. Ha keserűen ragaszkodtunk fájdalmunkhoz, nyoma sem volt békességünknek. Ha engedtük lelkünkbe lopakodni a harag és megbántottság érzését, azzal megzavarhattuk családunk, barátaink vagy munkatársaink békéjét is. Ha bosszúságunkat azután továbbadtuk másoknak, láthattuk, hogyan söpör keresztül fájdalmunk negatív hatása a családunkon, közösségünkön vagy munkahelyünkön.

A megbocsátás viszont csillapítja a zűrzavart, tompítja azt a vágyat, hogy haragunkat máson töltsük ki, összetart családokat, és harmóniát hoz emberi kapcsolatainkban. Olyan mint a nyugalom szigete a dühös tengeren: gyakran keressük, ám ritkán találjuk meg.

Mit jelent megbocsátani?

Néhány fontos tény a megbocsátásról:

- erkölcsi integritásunk veszélyeztetése nélkül is lehet megbocsátani.

- fájdalmas emlékeinket - amikor megbántottak bennünket, - könnyebben megváltoztathatjuk, mint gondolnánk.

- Empatikus készségünk fejlesztésével javíthatunk megbocsátó képességünkön.

Növelhetjük annak az esélyét, hogy megbocsássanak nekünk azok, akiket mi bántottunk meg, ha megfelelő módon, őszintén bocsánatot kérünk tőle.

- ha túl sokat foglalkozunk azzal, hogy mit gondolnak rólunk mások, képtelenek leszünk bocsánatot kérni, amikor megbántottunk valakit.

- akár egy röpke óra alatt is fejleszthetjük megbocsátó képességünket.

Mielőtt belefognánk a megbocsátás vizsgálatába, le kell szögeznünk, mit jelent a megbocsátás, és hogy hogyan használhatjuk ezt a kifejezést.

Amikor mások tettei megbántanak minket és sérelmet okoznak kapcsolatainkban, többféleképpen reagálhatunk. Cselekedeteinket a legtöbb esetben elsősorban saját becsületünk és biztonságunk megóvása motiválja. Reakcióink irányulhatnak kifelé, pl. visszavághatunk, elkerülhetjük a másikat, tudomást sem vehetünk vagy pletykálhatunk róla, esetleg véget vethetünk a kapcsolatnak. Igazságszolgáltatásként kihívhatjuk a rendőrséget, vagy beszélhetünk egy tanácsadóval. Becsületünk és biztonságunk megóvása érdekében befelé is irányulhatnak reakcióink: pl. azáltal, hogy fájó emlékeket idézünk fel, vagy azt mondogatjuk magunknak, hogy milyen rossz ember, aki megbántott, és terveket szövünk arról, hogyan állhatnánk bosszút rajta.

Nem engedhetjük, hogy mások bántó viselkedése folyamatosan kárt okozzon akár nekünk, akár másoknak. Azonban énünk védelmére irányuló motivációnk annyira erős, hogy könnyen kiölhet belőlünk bármilyen egyéb vágyat, ami a sérült kapcsolat meggyógyítását vagy helyreállítását célozná, ez pedig meggátolja, hogy megtegyük saját részünket a dolgok jobbra fordítása érdekében.

Megbocsátani annyit tesz, mint elfogadni a másik emberben lakozó értéket még akkor is, ha helytelen cselekedetét elítéljük.

szerda

Az Élet Igéje 2009. november

„Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” (Mt 19,24) [1]

[…]
Megdöbbent ez a mondat?
Azt hiszem, igazad van, ha meglepődsz rajta, és elgondolkodsz azon, hogy mit is tehetnél. Jézus semmit sem mondott véletlenül. Komolyan kell tehát vennünk ezeket a szavakat, ne próbáljuk tompítani a jelentésüket!
Próbáljuk inkább megérteni Jézus viselkedése alapján, hogy mit is akart mondani, hogyan is viselkedett Ő a gazdagokkal! Jómódú emberekkel is barátkozott. Zakeusnak, aki csak a vagyona felét ajándékozta oda, ezt mondja: ma üdvösség köszöntött e házra.
Az Apostolok Cselekedetei arról tanúskodnak, hogy az ősegyházban szabadon gyakorolták a vagyonközösséget, nem volt kötelező teljesen lemondani a javakról.
Jézusnak tehát nem az volt a szándéka, hogy kizárólag olyan emberekből alapítson közösséget, akik az Ő hívására otthagyják minden vagyonukat és úgy követik Őt […].
Mégis azt mondja:

Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.”

Mit ítél el hát Jézus? Nem a földi javakat, hanem a hozzájuk ragaszkodó gazdag embert.
Miért?
Mert egyértelmű, hogy minden Istené, a gazdag viszont úgy viselkedik, mintha vagyona az övé volna.
Tény, hogy a vagyon könnyen elfoglalhatja Isten helyét az ember szívében, elvakulttá teheti, és szabad utat engedhet a rossz hajlamoknak. Pál apostol írja: „Akik meg akarnak gazdagodni, kísértésbe esnek, sok esztelen és káros kívánság kelepcéjébe, amelyek romlásba és kárhozatba döntik az embert.”[2]
Már Platón megállapította: „Lehetetlen, hogy egy rendkívül jó ember egyben rendkívül gazdag is legyen.”
Mit tegyen tehát az, aki jómódú? Mindenekelőtt legyen szabad a szíve, teljesen nyitott Isten előtt. Vagyona kezelőjének tekintse magát, és ne feledkezzen meg arról, hogy vagyonát „társadalmi adósság” terheli – ahogy azt II. János Pál mondta.
A gazdagság önmagában nem rossz, nem megvetendő, de helyesen kell élni vele.
Ne a kezünk, hanem a szívünk legyen távol a pénztől! Tanuljuk meg mások javára felhasználni!
Aki gazdag, az legyen a többiekért gazdag!

Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.”

Talán úgy gondolod, hogy egyáltalán nem vagy gazdag, tehát ezek a szavak nem vonatkoznak rád.
Vigyázz! E kijelentés után a tanítványok is megdöbbenten kérdezték Krisztustól: „Hát akkor ki üdvözülhet?”[3] Ez világosan mutatja, hogy szavai mindenkihez szólnak.
Még annak a szíve is ragaszkodhat ezer földi dologhoz, aki mindent elhagyott Krisztus követéséért. Még egy koldus is lehet gazdag Isten előtt, ha szitkozódik, amikor valaki hozzányúl a tarisznyájához.
[…]
Chiara Lubich


[1] Az Élet Igéje, 1979. július
Megjelent: Chiara Lubich és más keresztények: Éljük az Igét II., Budapest, 2008, 29-30. o. [2] 1Tim 6,9
[3] Mt 19,25