vasárnap

Emlékszem, fiatalabb koromban sokat törtem az agyam azon, hogy legtöbbször miért azt a bűnt nevezik erkölcstelennek, ha valakinek nem kizárólag a házastársával van szexuális kapcsolata. Miért vált ez a bűn az erkölcstelenség szimbólumává? Később rájöttem, hogy azért, mert szorosan együtt jár a titokban cselekvéssel. Erkölcstelen az, amit titokban teszek, vagy amit csak akkor tennék meg, ha biztosan tudnám, hogy nem derülhet ki. Ezért ostorozták az ószövetségi próféták Izrael paráznaságaként a jogtalan visszaéléseket, a lefizetést, a titkos előnyhöz jutást. A hiteles hívő és a Krisztust nem követő ember jelleme: míg a hitetlen megengedheti magának, hogy csak mások jelenlétében legyen erkölcsös, az igazi keresztyén elismerő vagy elítélő szemtanúk hiányában még nagyobb hűséggel ragaszkodik ahhoz az úthoz, amit követnie kell. (Horváth Levente)
Egyszer egy híres Bibliatudós azt mondta a megtestesüléssel kapcsolatban: „Tudjuk, hogy Isten olyan, amilyennek megláttuk Jézusban. Ő a Krisztushoz hasonló. Ha pedig olyan, akkor Ő jó és bizalomra méltó Isten.” Ha az a szív, amely az univerzum mögött áll, olyan, mint az a gyengéd szív, amely megtört a Kereszten, akkor az övé lehet a szívem, minden feltétel és fenntartás nélkül. Semmi magasztosabbat nem tudok mondani Istenről, mint hogy Ő bizonyára úgy él, mint a Krisztus… Különös: egy ember élt közöttünk, és amikor Istenre gondolunk, úgy képzeljük el, mint ezt az embert, mert ha Isten más lenne, nem is lehetne jó. Átruházhatjuk Istenre Jézus minden egyes erkölcsi tulajdonságát, anélkül, hogy elveszítenénk vagy leértékelnénk Istenről kialakult képünket. Ellenkezőleg, azzal, hogy úgy gondolunk Istenre, ahogy Jézus lefestette Őt, felmagasztaljuk Istenről alkotott képünket. Mindazok, akik megpróbáltak másféle módon gondolni Istenre, lealacsonyították, és szegényessé tették a Róla kialakult képüket.
Egy nemzet vezetői sokat tehetnek a rájuk bízottakért. Aki egy ország vezetőjeként sokra tartja a népet, az igyekszik igazságot szolgáltatni személyválogatás nélkül. Magyarországnak volt ilyen uralkodója? Mátyás király neve fogalom az utókor számára. Akit igazságosnak neveznek, akiről népmesét készítenek, az nem akárhogyan vezethette az országot. Egyértelmű, hogy a társadalmi igazságtalanságok eloszlatásán, eltüntetésén fáradozott. A népért, a nép között, az igazságot szem előtt tartva élt. Meg is látszott ennek áldása az egész magyar népen. Olyan vezetők kellenek minden nemzet élére, akik erkölcsösek, Isten Igéjéhez és akaratához alakítják életüket, és az áldás nem marad el!
“Csak kevesen ismerik fel, hogy milyen hatással vannak az élet kicsiny dolgai a jellem fejlődésére. Semmi sem jelentéktelen, amivel foglalkozunk. A változó körülmények, amelyekkel napról napra találkozunk, próbára teszik a becsületességünket, és alkalmassá tesznek bennünket nagyobb megbízatások elvégzésére. A hétköznapi élet ügyeinek intézésében tanúsított elvhűségünkkel hozzászoktatjuk magunkat ahhoz, hogy a kötelességet kedvteléseink és kívánságaink fölé helyezzük. Az így fegyelemhez szokott ember nem ingadozik szélben hajladozó nádként a jó és a rossz között. Becsületesen teljesíti a kötelességét, mert arra nevelte magát, hogy hű és igaz legyen. A legkisebb dologban való becsületesség erőt ad ahhoz, hogy a nagyobb dolgokban is becsületesek legyünk. Az egyenes jellem értékesebb Ofir aranyánál. Enélkül senki sem tölthet be felelősségteljes megbízatást. De a jellem nem örökölhető. Nem vásárolható meg. Az erkölcsi kiválóság és a magas szellemi színvonal nem a véletlen műve. A legjobb képességek is értéktelenek, ha nem fejlesztjük őket. A nemes jellem kialakítása egy élet munkája, komoly és kitartó erőfeszítések eredménye. Isten alkalmakat ad, a siker azonban azon múlik, hogyan értékeljük a lehetőséget.” (Pátriárkák és próféták, József Egyiptomban c. fejezetből)
Azért jött Jézus, hogy megosszon velünk néhány alapelvet, ami szerint élnünk kell? Azért jött, hogy egy erkölcsi kódexet adjon nekünk — mit szabad és mit nem — hogy ezzel kiigazítson minket? Vagy talán azért jött, hogy új vallást vagy új gyülekezetet alapítson?
Nem! Jézus egy célból jött el: Hogy nekünk életünk legyen, és hogy bővölködjünk abban!
Ez a szó, ’élet’, az Evangélium legnagyobb szava. Az embernek életre volt szüksége, mert szellemi halott volt. A szellemi halál, ami az ördög természete, Ádám bűnbeesésekor került az emberbe, egyben az ember bukását hozva.
Isten munkája minden korban arra irányult, hogy megsemmisítse ezt az ördögi természetet. Ezért jött el Jézus a földre. Ő kijelentette: „…én azért jöttem, hogy életük legyen…” Egyetlen dolog elégíti ki az ember szükségletét: Isten természete, az örök élet. Ezt semmi nem tudja helyettesíteni. Amikor valaki befogadja az örök életet, Isten természetét, Isten életét fogadja magába. Ez az isteni cselekedet változtatja meg az embert, azonnal átkerül ezáltal a sátán családjából Isten családjába.
Az tény, hogy a túlzásba vitt e világi tervek és célok veszélybe sodorhatják az igazi értékeket. Kultúránk a tárgyi javak fogyasztásának betegesen nagy jelentőséget tulajdonít. A probléma gyökere természetesen nem a nagy vagyon, hanem az, hogy milyen erkölccsel és milyen lelkülettel és mi célból törekszel rá és hogyan használod. Vannak, akik nem tudják hasznosan elkölteni a pénzüket. A vásárlónak legalább száz szeme kellene hogy legyen, de ezeknek csak fél szemük van, az is csukva. Ha a bolondok nem mennének a piacra, az ócska árukat soha nem tudnák eladni – írta Spurgeon. A tisztességes élet anyagi megalapozása kötelesség, de a javak értelmetlen halmozása akkor sem erkölcsös, hogyha azt az unokákra hivatkozva tesszük.
Az Jézus Krisztus igazi szolgája, aki Isten evangéliuma valóságáért kész vértanúságot is vállalni. Amikor a saját erkölcsösségére beállított ember hitványsággal, becstelenséggel és hűtlenséggel találkozik, akkor a benne levő emberi jóság olyan borzasztó ütést kap, hogy szíve kétségbeesetten bezárkózik. Isten valóságos szabadításának éppen az a csodája, hogy még a legrosszabb, legelvetemültebb ember sem eshet mélyebbre az Ő szeretete mélységénél! Pál nem azt mondja, mintha Isten azért választotta volna ki őt, hogy megmutassa, milyen csodálatra méltó embert farag belőle, hanem “hogy kijelentse az Ő Fiát énbennem” (Gal 1,16).
“Az intézményesített bűnösség korát éljük!” Az egyik legnagyobb, s mégis legmegfoghatatlanabb bűntény napjainkban: tömegek hozzászoktatása a bűnhöz. Ha csak a szexuál-erkölcs elmúlt évszázadbeli “fejlődését” nézzük; amit nagyszüleink még bűnnek tartottak, a szüleink már nem tartották annak, a mai kor embere számára pedig már teljesen természetes. Viszonylagossá, s megszelídítetté vált a bűn: Való(tlan)ság show-k – mert a valóságban ilyen nincs, ill. nem ilyen formában! – pornó műsorok, a szexualitás méltóságát semmibevevő, káromkodó reklámok, gyilkos mesék áradata kicsiknek és nagyoknak a televízió szinte minden csatornájából… Művész- és kommersz-filmek állandó témája emberi kapcsolatok felborulásáról, melyben az abnormálist az “elfogadott normális”-ként propagálják – lásd homoszexualitás. Nem felejtem el azt a rádió riportot, melyet egy meleg-felvonulás utáni, meglehetősen felborzolt-kedélyű közhangulatban készítettek. Ebben egy homoszexuális férfi beszélt őszintén lelki küzdelmeiről… Elmondta: “Éppen elég gondom van a szexuális irányultságommal, mely úgy gondolom, a négy fal közé, s nem az utcára való! Magam is felháborodok, amikor a ‘friss hús’ verbuválását tapasztalom egy-egy fiataloknak szóló, másságot propagáló ún. felvilágosító kampányban. Régen is tudtuk, hogy a művészéletben kik azok, akik ‘mások”, de mindenki kellő inteligenciával kezelte ezt a problémát… s sorstársaim pedig általában nem hivalkodtak ebbéli személyes nyomorúságukkal…” (Frankó Mátyás)
“Az igaz vallásosságra nagy szükség van az otthonban… Csak ott lehet úrrá az igazi, őszinte és mély szeretet, ahol Krisztus a vezető. Se a férfi, se a nő ne táplálja magában azt a gondolatot, hogy egybekelésük hiba volt… Határozzátok el, hogy mindenné lesztek egymás számára, amennyire csak lehet… Bátorítsátok állandóan egymást az élet küzdelmében… Sokan gyengeségnek tartják a szeretet kifejezését és tartózkodást tanúsítanak… De a szeretet nem maradhat fenn sokáig anélkül, hogy kifejezésre ne jusson. Ne engedd, hogy a kedvesség és az együttérzés hiányában megszomorodjék annak szíve, akivel össze vagy kötve… Ne használd fel erős akaratodat, hogy kívánságaid teljesítésére kényszerítsd a másikat. Neki is van akarata. És ő is kedve szerint szeretne tenni, ugyanúgy, mint te… Uralkodjék köztetek kölcsönös szeretet és türelem. Az a tudat, hogy a másik megbecsül, csodálatosan hat és nagy megnyugvást ad… Isten kegyelmének megnyilatkozása sokkal szorosabban kötheti össze az egymástól elhidegült, közönyös szíveket, mint bármely más földi kötelék.” (A nagy Orvos lábnyomában, Az otthon alapítói c. fejezetből)
Az igazi udvariasság lényege, hogy tekintettel vagyunk másokra. A jó nevelésnek az a leglényegesebb eleme, hogy kiszélesítse az együttérzést és előmozdítsa a mindenki iránt való szívélyességet… A Biblia megköveteli az udvarias magatartást. Sok példát tár elénk az önzetlen lelket, a szelíd jóságot és a vidám lelkületet illetően, amelyek az igazi udvariasság ismertetőjelei maradnak minden időben. Az ilyen tulajdonságok Krisztus jellemének visszatükröződései. Minden igazi együttérzés és udvariasság, amellyel a világban találkozunk ? azok között is, akik az ő nevét nem ismerik ?, tőle származik.

Az igazi udvariasságot nem lehet elsajátítani a jellemszabályok puszta betanulásával… Az igazi udvariasság nem követeli azt, hogy adjuk fel alapelveinket a rang előtt. Nem ismer kasztrendszert. Megtanít arra, hogy önmagunkat is megbecsüljük, de arra is, hogy tartsuk tiszteletben az emberi méltóságot más emberek esetében, legyünk tekintettel a társadalom minden tagjára. Fennáll a veszély, hogy túlságosan nagy súlyt fektetünk a külső megjelenésre és a fellépés formáira, és túlzottan sok időt fordítunk ez irányú fejlődésünkre. Az a sokszor túlfeszített tevékenység és élet, amelyben ifjaink élnek, nagyon kevés teret hagy az udvarias és illedelmes viselkedésnek.
Az igazi szűrő, a teljes erkölcsi tisztaság! Hát ez elég nehéz feltétel, de ennek van csak értelme. Azt kérni, amiben egyetértünk, és amiről meggyőződtünk, hogy Jézusnak is tetszene. Így rengeteg minden kihullik a listánkból. De mik is? Minden önző vágy szülte kérés, minden helytelen, csapdába csaló akarat. Azt gondolom, azokért nem kár… (Restás László)
Az első lépést úgy kell megtennünk, mintha nem is volna ott Isten. Hiába várjuk, hogy Isten segítsen, nem teszi meg. De mihelyt elindulunk, meglátjuk, hogy Ő jelen van. Ha Isten indít, az első lépés, a kezdeményezés, erkölcsi jellegű: meg kell tenned, nem szabad lustán heverned, mint egy darab fa. Ha igazán akarunk “felkelni és megvilágosodni”, akkor a robotnak tűnő munkát isteni fényben kezdjük látni. Az ilyen robotmunka a jellem egyik legfinomabb próbaköve. A hétköznapi piszkos munka nagyon távol áll eszményeinktől, és amint felvesszük ezt a munkát, kiderül azonnal, hogy valódi-e szellemi életünk. Olvasd el János 13. fejezetét. Itt a testté lett Isten mossa meg a halászok piszkos lábait és azt mondja: “Ha én, az Úr és Mester megmostam a ti lábaitokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábait.” A robotmunkát csak isteni ihletéssel és Isten világosságában tudjuk elvégezni. Vannak emberek, akik úgy végeznek el bizonyos munkát, hogy a mód, ahogyan végzik, örökre megszenteltté teszi azt. Lehet az a legközönségesebb munka; mégis, ahogyan elvégezték, az azt egészen mássá tette. Amikor az Úr tesz valamit rajtunk keresztül, akkor azt mindig át is alakítja. Emberi testünket is magára vette, átalakította és ezáltal minden szentje számára a Szent Szellem templomává tette.
Az élet szép, és ajándékba kaptuk az Atyától. Az út végén pedig egy csodát tartogat az őt szeretőknek. El sem tudjuk képzelni milyen csodálatos lesz ott, mondja az ige. Ezért örüljünk még akkor is ha vannak nehézségeink, mert a mínusz után mindig plusz jön. Az ige megnyugtat minket, hogy az Úr közel van hozzánk, el nem hagy minket. Az Atya keze mindig a fejünk felett van, még akkor is amikor nem érezzük. Imádkozzunk rendületlenül mert ez kedves az Atyának, és ne aggódjunk mert a kéréseink ott vannak szerető hajlékában egy kosárban. És a megfelelő időben meg is ajándékoz az Ő bölcsességének javaival. Adjunk hálát mindenért, hisz igazából nincs miért félnünk, nincs olyan probléma amit az Úrral le ne küzdenénk.
Az élet prédikációja az is, ha asszonyok „szavak nélkül” nyerik meg férjüket, csendes, szent életükkel és istenfélelemmel. Krisztus ügyének nagy ártalmára van, ha híveinek élete szomorú és megbotránkoztató gyengeségeket árul el és visszatart másokat attól, hogy közelebb jussanak Jézushoz. A világnak éles a szeme és pontosan tudja, mi illik Jézus tanítványaihoz. Nem hisz az evangéliumban, ha a bizonyságtevők élete nem egyezik meg vele. Ha az evangélium szerint élünk, akkor célba talál Jézusról szóló bizonyságtételünk.
“Az élet ösvényén az a legfontosabb, hogy Isten szüntelenül jelen legyen a gondolatainkban, az Ő félelme mindig a szemünk előtt legyen. Egyetlen elhajlás az erkölcsi feddhetetlenségtől, máris tompítja a lelkiismeretet, és utat nyit a következő kísértésnek… A különböző kísértések között, amelyek körülveszik az egyes embert, lehetetlen megtartani a tiszta lelkiismeretet isteni segítség nélkül és anélkül az alapelv nélkül, amely szerint a becsületességet önmagáért szeretjük.” (Signs of the Times, 1884. febr. 4.)
Az élet öröm, mégis tömegével boldogtalanok az emberek. Talán azért, mert nem tudnak/tudunk hálát adni egyszerű dolgokért, mert természetesnek vesszük, hogy mozoghatunk, ehetünk-ihatunk, ízlelhetünk és érezhetünk. Csak ha kiesünk az élet ritmusából (pl. betegség kényszerű szünete után), s újra visszakerülhetünk, akkor tudunk igazán örülni egyszerű dolgoknak. Betegként megtapasztalva a “kórház-fehér” egyhangúságot tudja az ember igazán értékelni a természet színeit, s a kényszerű böjt után különösen is finom a kávé illata… Igen az élet szép, s a szépséget az apró dolgokban kell felfedezni. A találkozásokban, amikor lélek a lelket súrolja vagy az élet hétköznapi forgatagában, amikor egy pillanatra valamin vagy valakin keresztül ránk kacsint az Isten… Sok keresztény ember élhetne szépen – mégsem tud. Tudja, hogy megváltottja az Istennek, de a felszabadult, alkotó öröm helyett, kegyeskedő életvitelével inkább saját múltjában, s mások jelenében turkál. De, miért is? Mert azt hiszi, az élet értelme a bűn elleni harc… pedig nem az! Ha az lenne, akkor Isten egész életünket úgy rendezte volna be, hogy az egy katonai túlélőtábor lenne: harc, harcra való felkészülés, s aztán megint csak harc. Isten a harcot – Krisztusban – már “megvívta” a világgal, azaz velünk. Nekünk csak örülni kellene annak, hogy hitben és szeretetben növekedhetünk. Nincs kiábrándítóbb egy megkeseredett, besavanyodott, kegyeskedő, törvényeskedő kereszténynél! Csodálkozunk, hogy olyan a kép az egyházról a világban, amilyen?… Nem azért maradnak távol sokan az egyháztól, mert nem akarnak Istenhez tartozni, hanem azért, mert nem akarnak a transzparens-képmutatók (azon gyülekezeti tagok, akik előszeretettel hivatkoznak arra, hogy ők keresztények, de valójában nem a krisztusi normák szerint élnek) közé sem tartozni, sem velük szimpatizálni. Az ok egyszerű: a kettős erkölcsiség, a “szuperhívőség” kivagyisága, a képmutatás minden normálisan gondolkodó ember számára visszataszító. (Frankó Mátyás)
Az egyház munkájának örök alapszabálya. Az evangéliumot hirdetni kell, mert ez az Isten akarata. Ő bízta rá a mindenkori egyházra, és ha nem végzi úgy, ahogy kell, ő vonja vissza megbízását. De jaj akkor az egyháznak is, a népnek is. Kis-Ázsia és Észak-Afrika romvárosai, a keresztyénség legelső nagy központjai a példái annak, mit jelent, mikor a megromlott egyháztól Isten megvonja megbízását. Sajnos, az egyháztagok ma is gyakran állnak elő saját kívánságaikkal, s a lelkipásztorok elég gyakran engednek azoknak, mert tetszeni akarnak. A „kemény beszédet”, a tiszta, kellemetlen igazságot a katedráról sem szeretik hallani. A hívek kötelességét a 13. vers mutatja: „Amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett beszédét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, amint valóban az is, és annak ereje hat is bennetek, ha hisztek.” Ha nem úgy hallgatjuk, semmiképpen nem érdemes hallgatni. Vagy Isten szavára van szükségünk, vagy kár a templomba menni. Isten szólni akar. Életet más nem adhat. Nélküle szétbomlik, elvész a társadalom, a család, az egyén erkölcse, maga az élet. Isten nem marad egyház nélkül, de mi lesz mivelünk? Urunk, Istenünk, szólj hozzánk te magad az igében. Semmit sem ér az igehirdetés, ha az csak emberi szó marad. Add, hogy ott valóban a te szavadat várjuk, s adj nekünk valódi pásztorokat, akik nem a magukét, hanem egyedül a te üzenetedet mondják teljes hittel és tudománnyal. Ne engedj minket és gyermekeinket az ősi nagy egyházak sorsára jutni. Legyen bármilyen kemény a beszéded, csak hasson és neveljen. Ítéld meg keményen a pásztorokat, de a híveket is, és Szentlelked erejével fordítsd magad felé fiataljainkat, hogy jövendője legyen népünknek. Tudjuk, hogy azt csak te adhatod meg. Vezess életre, jövendőre, boldogságra igéd erejével. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)
Az egész világ békesség után kiált. Nem is lenne annak semmi akadálya, minden eszköz rendelkezésre a béke és az egyetemes jólét megvalósítására. De igaz marad Ézs 57,21 versének kemény szava: „A bűnösöknek nincs békességük!” Akár Isten büntetésének látjuk ezt, akár az erkölcs által meg nem zabolázott ösztönök tombolásának, a tény tény marad. Értelmetlenül tombol a harc világszerte, hol titkolt aljassággal, hol gyáván, vak gépekkel vívott háborúkban. Mindenki tudja, hogy a Krisztus módszerének alkalmazása semmi hátránnyal nem járna, és valóban békesség teremne a földön. Ehelyett világunk vezetői jelszóvá teszik, úgy tesznek, mintha komolyan is vennék, úgy „mondogatják: Békesség, békesség” és „már pirulni sem tudnak”, mikor az ellenkezőjét szolgálják. Pedig nincs más út, csak a Krisztusé. – Hogy Isten miért engedi? Mert az ember, a mindenkori ember és az emberiség rendeltetése, hogy önként, meggyőződésből fogadja el Isten szeretettörvényét. Erre senkit nem lehet kényszeríteni. Talán még további szörnyűségek kellenek ahhoz, hogy az emberiség olyan vezetőket válasszon, akik ezt megértik. De addig szégyen békességről beszélni. Uram, világnak Ura, magam is, mint parányi tagja az emberiségnek, könyörgök, hozd el a Krisztus békéjét földünkre. Én, mint a hozzám hasonlók, nem vagyok képes beleszólni, csak imádkozni tudok a békéért, de én is, az enyéim is, nemzetem is, végig nyomorogjuk a békétlenség tombolását. Igaz, otthonunkban, baráti körökben megtaláljuk, mert ahol rád hallgatnak, azonnal megterem a béke. De úgy vágyunk rá, hogy körülöttünk is alakuljon ki az, amit annyian hirdetnek, a világ békessége. Tudom, ez ma lehetetlen. Neked engedelmeskedő hit nélkül nem valósulhat meg, attól pedig végtelen messzeségben élnek népeink vezetői. Tégy csodát, vezesd hitre őket! Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)
Amikor Isten utat nyit egy feladat elvégzésére, és biztosít az eredményről, akkor a kiválasztott embernek minden tőle telhetőt meg kell tennie annak eléréséért. A munka közben tanúsított lelkesedés és kitartás arányában segít Isten az eredményhez. Csak akkor tud csodákat művelni népéért, ha az megteszi a maga részét, fáradhatatlan energiával. A szolgálatra odaszentelődött, erkölcsileg bátor emberekre van szüksége Istennek, akik mélységesen szeretik embertársaikat, buzgóságuk pedig soha nem csökken. Tántoríthatatlanul fáradoznak, amíg a látszólagos kudarc dicső győzelemmé nem lesz. Máglya vagy börtön sem téríthetik el elhatározásától, hogy együtt dolgozzék Istennel az ő országa felépítéséért.
Aki tiszta szívből tér meg azt Isten megigazítja, megújítja és elfordul a bűntől, megszabadul minden olyan dologtól ami nem kedves az Istennek. Vagyis meghal az óembere és egy új ember lesz belőle. Imádkozzunk azokért a testvérekért akik ugyan hivőknek mondják magukat de nem élték ezt az érzést át. Nem érzik Isten jelenlétét az életükben, a hitük gyengébb. Azokért akiknek az élet dolgaiban nem jut idejük a reggeli áhítatra. Dicsőség a mi Urunknak aki véghez viszi bennünk a változást. Ámen.
Aki befogadja Jézus Krisztust, az lát, változik, változtat. Felöltözheti a Lélek fegyvereit, gyümölcsöt terem, üdvösséget kap. Változtatások természetesen a Lélek által munkált jó rendben (1Kor 14,40), szeretettel (1Kor 13,1–3) történnek. Bárcsak életünk, szolgálatunk minden területén otthon lenne nálunk! Tudunk Jézushoz hasonlóan imádkozni: „Abbá, Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te” (Mk 14,36)? Kérjünk Istentől erőt így imádkozva: Légy segítségül az én hitetlenségemben!
Aki az Isten (szeretet)akaratának megfelelően éli életét, szolgál, az életet talál emberi kapcsolataiban, az kiteljesedik a kis-, és nagyközösségben egyaránt. A közösségben lenni/élni jó, de csak akkor, ha az a közösség szeretet-közösség, melyben egyik a másikat hordozni kívánja. Aki “ki nem állhatja” a közösséget, aki a “kákán is csomót keres”, aki nem hajlandó önző énjét megzabolázni, az mindig kívülálló marad, s önmaga rosszaságában érik/teljesedik tovább. A tudatos ember tudja, hogy mi a jó, s mi a rossz és ismeri tettének következményeit. Éppen ezért nincs semmiféle mentsége – sem ember, sem Isten előtt… Aki a rosszat hajhássza, az nemcsak testeket öl, emberéleteket rövidít, de önmaga lelkét is halálba rántja. Érdekes módon ennek valósága különösképpen nem okoz erkölcsi válságot a gonosz ember életében, amíg fiatal, s erős, s “odamegy, ahová akar”. De, ha megöregszik… s másokra szorul, akkor kezd kiviláglani számára, hogy amit tett, az mennyire borzalmas volt… Az Isten irgalmazzon az ilyen embernek!
A világban a legtökéletesebb az ember.
Az emberben legtökéletesebb a lélek.
A lélekben legtökéletesebb a szeretet.
A szeretetben legtökéletesebb az Isten.
(Szalézi Ferenc)

Az isteni teremtés legfőbb bizonyítéka maga az ember: gondolkodással megáldott lény, lelkiismerete van, tud szeretni és gyűlölni, ismeri a jó és rossz közti különbséget. Isten komolyan vette az embert. Megteremtette, akarta hogy legyünk: nők és férfiak – örömét lelte a teremtésben. Egyenesen a maga képmására alkotott és formált. Isten rendet teremtett. Tudja, hogy ki miért lett, miért akarta, hogy legyen, mi a célja velünk. Akkor és ott, abban a korban, olyan szülőktől, arra a hivatásra, feladatra. Hozzá hasonlóan értelmes, lelki-szellemi képességekkel felruházott és megáldott, erkölcsi érzékkel bíró lénynek teremtett bennünket. Isten megkülönböztetett helyet biztosított számunkra a földön. Akárki akárhol is van világban, az Isten tud róla. látja és figyel rá. Nekünk is feladatunk egymásra figyelni, vigyázni. Azért teremtett férfit és nőt, mert ki kell egészítenünk egymást, örömünket kell lelnünk egymás gazdagságában, adottságaiban, különbözőségében. Ha ez sikerül, megtapasztalhatjuk, mekkora boldogság és elégedettség Isten teremtett világában élni! Teremtő Mennyei Atyánk! Látod, hogy sokszor nem tudjuk értékelni a másikat, nem látjuk benne a te kezed alkotását, nem értékeljük mindazt, amit értéknek és különbözőnek teremtettél benne. Segíts felismerni helyünket és feladatunkat abban a világban, amelyet te alkottál és kormányzol. Ámen.
„A törvény, mely tagjaimban van”, az ösztönök egocentrikus, önző vágyai. „Az értelem törvénye” az erkölcs, mely Isten törvényén alapul. A hívő ember akar Isten törvényének engedelmeskedni, de más irányba késztető ösztöneit nem mindig tudja akarata alá kényszeríteni. Ez a bűn. Bennem lakik. Foglyul ejt, leigáz, ha ösztöneimet nem tudom engedelmességre kényszeríteni. Ez a szabadnak teremtett ember méltósága és nyomorúsága. Isten arra rendelt, hogy kényszerítés nélkül, szabadon, szeretetből, meggyőződésből szolgáljam akaratát, személyes rendeltetésemet. Ez az ember méltósága. Nem vagyok rá képes, naponta bűnbe esek. Ez az ember nyomorúsága. Azért kell, hogy valaki segítsen rajtunk ebben az állandó feszültségben. Ezt adja meg Krisztus, amikor tegnapi bűneinket elfelejtve erőt ad arra, hogy tanítását követve gyengeségünk ellenére boldogan és eredményesen élhessünk Isten szeretetében. Uram, nem vagyok képes állandóan a te akaratod szerint élni. Túl sok a rám nehezedő teher, hol elmulasztom jól ismert kötelességeimet, hol kitör belőlem a bűnös kívánság, az irigység, a tisztátalan indulatok, az önzés. Akarok neked engedelmeskedni, de gyenge az akaratom. Segíts, Uram. Erősíts meg akaratomat és irányítsd a jóra. Adj erőt, hogy féken tarthassam és a jó cselekvésére irányíthassam ösztöneimet, hogy erőforrásaim legyenek a te szolgálatodban. Tégy engem eszközöddé országod építésében, a közös boldogság szolgálatában. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)
A tiszta szív hatása az ítéletalkotásra (Titusz 1,10–16) „Szükségem van-e új szívre? Ha nincs szükség új szívre, akkor ezek az igék rám nem érvényesek. Csak azokra érvényesek, akik tudják, hogy szükségük van új szívre.” (Zimányi József) A tiszta szív alatt a bűntől megtisztított szívet kell értenünk, és így a teljes szívünk osztatlanul Istené. Az osztatlan szív céltudatosan odaszánt szívet jelent. Mit jelent tiszta szívűnek lenni? Bűntől megtisztított szívet, mely segít az erkölcsi ítéletalkotásban. Ahhoz, hogy jó döntéseket hozzunk, legyen a szívünk mindig osztatlanul az Istené! Köszönjük meg Istennek a megtisztult látásunkat!
„A test cselekedetei nyilvánvalóak, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás, irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről már előre megmondom nektek… akik ilyeneket cselekszenek, nem fogják örökölni Isten országát.” Gal 5,19-21 Csúnya tűkör, de bele kell néznünk. Melyikünk volna az, aki e listán ne találna olyan bűnt, mely éppen rá illik? Nem valószínű, hogy egyenként mindenikben bűnösök lennénk. Nagy a választék. Sajnos viszont, hogy társadalmunkban mind megtalálhatók. Hogy akarunk ilyen szennyesen bejutni Isten országába? Vannak optimisták, akik a jövőtől várják, hogy majd megokosodik és megtisztul az emberiség. Honnan veszi majd a megtisztuláshoz való bölcsességet és erőt? A mai eszmény a szabadság: mindenki azt teheti, ami neki éppen jólesik. Jól pedig az esik, amit testi ösztöneink kívánnak. Éppen ez az, amiből erkölcsi megújulást a legkevésbé várhatunk. Ma egyetemes veszély a környezet elszennyeződése. Sokkal kevesebbet beszélnek a lélek és a társadalom elszennyeződéséről, pedig az sokkal veszedelmesebb. Nincs más lehetőség: magunkba kell néznünk az ige tükre alapján, és Istent kérni, adjon erőt a megtisztulásra. Ítélő Uram, előttem áll bűneink lajstroma, és félve ismerem fel benne saját bűneimet is. Hiába vígasztalom magam azzal, hogy nem mindenikben vagyok bűnös. Nem gyilkoltam, de haragszom. Nem vagyok részeges, de bízom a horoszkópom bálványában. Így semmiképpen nem fogok bejutni a te országodba. Egyetlen reményem, hogy Krisztus az én bűneimet is felvitte a keresztfára és kész megadni bocsánatát. De azt is tudom, hogy hiába bocsátod meg tegnapi bűneimet, ha már készülök a holnapiakra. Ne hagyj magamra, Uram! Tisztíts meg engem úgy, hogy ellen tudjak állni testem ösztöni csábításának és tudjak megmaradni az erkölcsi tisztaságban. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)
A sátánnak van egy ravasz stratégiája, amit arra használ, hogy átvegye az irányítást az életünk fölött. A Biblia ezt kicsapongásnak nevezi, és azt jelenti, hogy „korlátok nélkül élni.” A kicsapongásról úgy prédikálnak, mint szélsőséges erkölcstelenségről, de valójában nem így kezdődik. Eleinte csak néhány, ártatlannak tűnő gondolatról van szó. Aztán ezek a gondolatok egyre csak növekednek, növekednek, míg komoly bűnbe vezetnek. Ne hagyd, hogy a sátán sikerre vigye a kicsapongás stratégiáját az életedben. Tökéld el az elmédben és a szívedben, hogy engedelmeskedsz Istennek a kis dolgokban. Kerüld el a nagy kudarcokat azáltal, hogy Szellemben jársz, egyszerre mindig egy kis lépést megtéve. A nagy győzelmeket is meg fogod szerezni végül.
A népek mindenkori vezetői nagy felelősséget kapnak Istentől. Persze ők erről – olykor(?), legtöbb esetben(?) – nem is tudnak. A felelősség abban áll, hogy milyen irányba viszik az országot. Erre a meghozott törvények, és azok betartatása mutat rá leginkább. Nem mindegy, hogy bűnt pártolnak, vagy igazságot szolgáltatnak. Ha a bűnnek, a törvénytelenségnek nincsenek következményei – vagy nem mindenkire egyformán érvényesek – az az egész népre kihat. Lazul az erkölcs, a fegyelem. Zúgolódás, elégedetlenség támad. Az igazság teszi szilárddá a trónt – mondja az Ige. Ez nem egy következmények nélküli ország képét vetíti elénk, hanem az igazsághoz, a törvényekhez való következetes ragaszkodást. Ezen van áldás Istentől és ez (is) ad elégedettséget a nép tagjai számára.
A kiégés jelei a következők lehetnek: harag, ingerlékeny viselkedés, megrögzött szokások, elsietett döntések, csalódottság, alacsony morál és depresszió. Idetartozhat még az erkölcsi bukás is, mert amikor szomjunkat nem a megfelelő módon csillapítjuk, akkor az más forrásokból keres enyhülést. Nem furcsa, hogy olyan emberek, akik képesek nagyvállalatokat vezetni és komplex költségvetést kidolgozni, nem érzik meg, mikor van szükségük szünetre, és nem tudják felmérni, hogyan használják forrásaikat úgy, hogy ne merítsék ki azokat? Ha bölcs vagy, akkor nemcsak a találkozókat jegyzed be a naptáradba, az időbeosztásodba betervezed a pihenő időt is. A jól időzített pihenés visszaadja energiádat, megőrzi képességeidet, így teljes kapacitással tudsz tevékenykedni. Másrészt, ha túl sok minden köti le figyelmedet, akkor ez elszívhatja örömödet, és végül alul fogsz teljesíteni! Miért rohangálunk körbe-körbe, míg a föld alá nem kerülünk? Nem vagyunk tudatában annak, hogy lelkünknek szüksége van pihenésre, nem vesszük észre a kiégés árulkodó jeleit? Olyanok vagyunk, mint az a sofőr, aki annyira el van foglalva azzal, hogy hová tart és hogyan tudna leggyorsabban eljutni oda, hogy észre sem veszi, hogy a motor zörög, a gumik eresztenek, és az üzemanyagtank csaknem üres. Aztán, amikor az autó lerobban, azt kérdezi: „Mi történt?” A válasz – oda kellett volna figyelnie a jelekre! És neked is oda kellene!
A jog mindenkire érvényes magatartási norma, megmondja, hogy mi a jó, a helyes, az igaz. Erkölcsi alapon kell állnia, hiszen az, ami erkölcstelen, nem jó és helyes. A jog mércéje, normája és célja az ember, mégpedig minden ember és az ember java. Az emberi jogok arra vannak rendelve, hogy az ember védelmét biztosítsák, nem pedig pusztulását. A legalapvetőbb emberi jog az élethez való jog, a jog tehát soha nem adhat felhatalmazást az élet kioltásához, sem az élet kezdetén, sem pedig végén. Mégis, egyre többször halljuk, hogy a nőnek joga van eldönteni, hogy megfogant gyermekét meg akarja-e szülni, vagy nem, azaz hogy életre, vagy halálra ítéli; azok pedig, akik a halálos ítéletet végrehajtják, nem vonhatók felelősségre, nem követnek el jogtalanságot. Parlamentek, politikusok, államférfiak követelik: egészítsék ki az Emberi Jogok immár 61 éve elfogadott nyilatkozatát a nők abortuszhoz való jogával.
A hit állásfoglalást jelent. Az észhit programja szerint csak magamban bízom és kizárok minden egyebet, ami nem egyeztethető össze ezzel az állásfoglalással. A személyes hitben erkölcsileg rábízom magam a hitnek erre az útjára és vonakodom bármiben is megalkudni. A hit egyéni útjára jutva pedig szellemileg rábízom magam Jézus Krisztusra és elhatározom, hogy ebben a dologban egyedül az Úr uralmát ismerem el. Amikor szemtől szemben állok Jézus Krisztussal és Ő azt mondja nekem: “Hiszed-e ezt?” – rájövök, hogy a hit olyan egyszerű, mint a lélegzetvétel és megdöbbenek rajta, miért voltam olyan ostoba és miért nem bíztam benne már előbb is.
A gazdasági válság különös aktualitást ad az amerikai püspökök által megfogalmazott gazdasági irányelveknek és a hozzájuk kapcsolódó kérdéseknek, amelyek érdekes beszélgetések alapjául szolgálhatnak.
Az alapelveket a Katolikus Egyház Katekizmusa, pápai enciklikák és amerikai püspökkari megnyilatkozások alapján állította össze több mint tíz éve az Amerikai Egyesült Államok katolikus püspöki konferenciája.
A püspökök ma is arra biztatják a katolikusokat, hogy e gazdasági alapelveket tegyék gondolkodásuk, ítéletalkotásuk és cselekvésük iránymutatóivá. E célból honlapjukon a jelen helyzetre vonatkozó kérdésekkel egészítették ki a katolikus tanítás alapján korábban megfogalmazott, de változatlanul időszerű irányelveket.
1. A gazdaság van az emberért, nem az ember a gazdaságért.
Hazánkban melyik igaz inkább: „a gazdaság van az emberért” vagy „az ember van a gazdaságért”? Miért? Melyik helyzetben kap több tiszteletet Istentől kapott emberi méltóságunk?
2. Az egész gazdasági életet erkölcsi elveknek kell meghatározniuk. A gazdasági döntéseket és rendelkezéseket aszerint kell megítélni, mennyire védik vagy csorbítják az emberi személy méltóságát, mennyire támogatják a családot és mennyire szolgálják a közjót.
Milyen lenne az a világ, amelyben elismerik a minden emberre vonatkozó közjót? Mit tehetünk a közjóért a mai nehéz időkben?
3. Bármely gazdaság alapvető erkölcsi mércéje a szegények és a kiszolgáltatottak helyzete.
Környezetünkben kik a szegények és a kiszolgáltatottak? Kik Istennek azok a gyermekei, akiket a legkeményebben sújtanak a gazdasági nehézségek? Hol vannak ezek az emberek a te környezetedben?
4. Minden embernek joga van az élethez és az alapvető létszükségletekhez, mint például táplálék, ruha, lakás, tanulás, egészségügyi ellátás, biztonságos környezet, anyagi biztonság.
A gazdasági válság miatt sokan választani kényszerülnek az alapvető létszükségletek (táplálék, lakhatás, egészségügyi ellátás) között. Hogyan tudsz – és hogyan tud a társadalom egésze – segíteni azokon, akiknek az alapvető jogai csorbulnak?
5. Minden embernek joga van a gazdasági kezdeményezéshez, az eredményes munkához, a méltányos fizetéshez és juttatásokhoz, a méltó munkakörülményekhez, valamint szervezet vagy más egyesület alapításához, illetve ahhoz történő csatlakozáshoz.
Miért emberi jog a munka? Idézd fel néhány olyan ember arcát, aki a jelenlegi válság során elvesztette az állását! Hogyan lehet méltóságukban megerősíteni a munkanélkülieket?
6. Minden embernek képességei szerint feladata, hogy dolgozzék; felelőssége, hogy gondoskodjék családja szükségleteiről; és kötelessége, hogy tágabb környezetéért is tegyen.
Hogyan rombolják a családokat a gazdasági nehézségek? Hogyan segíthetünk a családoknak a mai gazdasági válság idején?
7. A gazdasági életben a szabadpiacoknak megvannak a nyilvánvaló előnyei és korlátai; a kormány alapvető felelősséggel bír, ugyanakkor korlátozott is; az önkéntes csoportok pótolhatatlan szerepet játszanak, de sem a piac megfelelő működését, sem az igazságos állami politikát nem helyettesítik.
Az egyénnek, a közösségnek, a vallási szervezeteknek, a piacnak és a kormánynak egyaránt szerepe van abban, hogy mindenki hozzájusson ahhoz, amire szüksége van. Mindegyik felelősséggel teljesíti e feladatát?
8. A társadalomnak erkölcsi kötelessége, hogy – ha szükséges, kormányintézkedés által – lehetőséget teremtsen, kielégítse az alapvető emberi szükségleteket és biztosítsa az igazságosságot a gazdasági életben.
Mit tehetünk azért, hogy a mai gazdasági válságban vezetőink lépései mindenki javát szolgálják, beleértve a családokat, a munkásokat és a legkiszolgáltatottabbakat is?
9. A munkások, a tulajdonosok, a vezetők, a részvényesek és a fogyasztók a gazdasági élet erkölcsi szereplői. Döntéseinkkel, kezdeményezéseinkkel, kreativitásunkkal, befektetéseinkkel növeljük vagy csökkentjük a gazdasági lehetőségeket, gazdagítjuk vagy szegényebbé tesszük a közösségi életet, erősítjük vagy gyengítjük a társadalmi igazságosságot.
Milyen erkölcsi feladat hárul a munkásokra, a tulajdonosokra, a vezetőkre, a részvényesekre és a fogyasztókra abban, hogy biztosítsák a gazdaság egészségét és jólétét? Hogyan ébreszthetjük rá őket erkölcsi felelősségükre?
10. A globális gazdaságnak erkölcsi dimenziói és emberi következményei vannak. A befektetésekre, kereskedésre, segélyezésre, fejlesztésre vonatkozó döntéseknek védeniük kell az emberi életet és az emberi jogokat, elsősorban a legelesettebbekét, akárhol élnek ezen a földön.
Hogyan hat a világ más országaiban élőkre az, ami hazánkban történik? Mit tehetünk azért, hogy a hazánk által tett lépések a legrászorultabbak javát szolgálják határainkon belül és kívül?
II. János Pál pápa Centesimus annus kezdetű enciklikájában azt írja, hogy a katolikus hagyomány „munkán, vállalkozáson és együttműködésen alapuló társadalmat” kíván, ami „nem mond ellent a piacnak, de igényli, hogy az állam megfelelőképpen szabályozza az egész társadalom alapvető szükségleteinek kielégítését.” Az egész társadalmi életnek el kell ismernie, hogy mindannyian Isten gyermekei és az emberiség egyetlen családjának tagjai vagyunk, és az a feladatunk, hogy elsősorban azokért tegyünk, akik „a legkisebbek közülünk”.
Magyar Kurír
A gazdag ifjú a bánattól némán ment el: egy szava sem volt. Nem kételkedett abban, amit Jézus mondott, nem vitatkozott vele a szavak jelentéséről; megszomorodott annyira, hogy egyetlen szó sem jött ki a száján. Voltál-e már valaha így? Beszélt-e már veled Isten valamiről, amiben gazdag vagy – vérmérsékleti adottságod, személyes hajlamaid, szíved-lelked kedvesei felől? Ha igen, akkor gyakran lehettél szótlan-szomorú. Az Úr nem megy utánad; nem beszél rá. Valahányszor rád talál ezen a ponton, egyszerűen megismétli: “Ha valóban komolyan gondolod, amit mondasz – ezek a feltételek”. “Add el mindenedet, amid van”, üresítsd meg magad Isten előtt erkölcsi értelemben mindentől, ami tulajdonod, amíg már nem vagy több egy öntudatos lénynél – aztán ezt is add oda. Itt dől el a harc Isten előtt az akarat területén. Jobban ragaszkodsz ahhoz, ami elképzelésed szerint Jézus akarata, mint Őhozzá magához? Ha így van, valószínűleg hallanod kell majd kemény szavait, amik nagy bánatot okoznak neked. Kemény szó, amit Jézus mond, de könnyű meghallani azoknak, akikben ott van az Ő természete. Ne engedj meg magadnak semmit, ami Jézus Krisztus kemény szavát enyhítené! Olyan gazdag lehetek a szegénységben, olyan gazdag abban a tudatban, hogy semmi vagyok, hogy sohasem lehetek tanítvány. Kész vagyok-e megüresedni attól az érzéstől is, hogy üres vagyok? Ezen a ponton kezdődik a csüggedés. Bátortalanná tesz a kiábrándult önszeretet; és Jézus Krisztus iránti odaadásomat is szerethetem úgy, hogy önszeretet lesz belőle.
A bűntől való szabadulás nem jelenti egyúttal az emberi természetünktől való szabadulást is. Vannak tulajdonságok az emberi természetben, pl. az előítélet, amit a szentnek el kell hagynia. Mást viszont erőszakkal kell lerontania, azaz Isten erejével, amit a Szent Szellemtől kapunk. Továbbá olyan dolgok is vannak, amik ellen nem kell harcolnunk, hanem csendben maradnunk és meglátjuk Isten szabadítását. Ezzel szemben minden olyan elméletet és fogalmat, amely Isten ismeretét válaszfalként akadályozza, szándékosan le kell rombolnunk Isten hatalmának igénybevételével, nem testi igyekezettel vagy megalkuvással (4. v.). A harc akkor kezdődik el igazán, amikor Isten megváltoztatja adottságunkat és belépünk a megszentelődés megtapasztalásába. Nem a bűnnel szemben kell hadat viselnünk; nem tudunk harcolni a bűn ellen – Jézus Krisztus győzött a bűn felett váltságműve által. A harc akkor kezdődik el, amikor természetes életünk szellemi életté kezd alakulni; ez nem könnyű és Isten nem is akarja, hogy könnyű legyen. Csak erkölcsi döntések egész sora által mehet végbe. Isten nem jellemünk tekintetében tesz minket szentté, hanem olyan értelemben, hogy szent jellemmé változunk. Ezek a belső döntések szakadatlanul ellentétben állnak természeti életünkkel, azaz azokkal a magaslatokkal, amelyek Isten ismerete ellen emelkednek. Vagy visszakozunk és nem munkálkodunk Isten országában, vagy elszántan lerontjuk ezeket a magaslatokat, hogy Jézus más fiakat is dicsőségre vezérelhessen (Zsid 2,10).
A bűn fájdalmat, szenvedést zúdít azokra, akikkel szemben elkövetik, de semmivel sem csekélyebb vakságot eredményez az elkövetőknél, s “nem látjuk a fától az erdőt”: A bűn emléke a tudatunkba íródik, lelkiismeretünk meggyengül, és akaratunk legközelebb is bénán adja át magát a bűn legújabb elkövetésének. Ezért nagyon fontos, hogy meglássuk Isten törvényeinek tükrében, hogy híjával vagyunk a szeretetnek. Isten bölcsen teremtette meg a világunkat. Ha nem vagyunk ’tisztában’ erkölcsileg azzal, hogy bűnt követünk el, akkor valamilyen formában megtudjuk azt. Először csak gyöngéd figyelmeztetéseket kapunk, melyek lelkiismeretünk formájában – gondolati úton – jelentkeznek. Ezért sokan azt hiszik, hogy “urai a helyzetnek” s tetteiket következmények nélkül megúszhatják. A bűn természetéhez tartozik, hogy olyan mint a rákos sejt: nem tudja hol a határ, s ha egyre csak növekszik, egy idő után átveszi a kontrollt, nemcsak a lélek, de a test felett is… Ezt nevezzük pszichoszomatikának. Aki gyakorolja a megbocsájtást, az ébrentartja önmagában és másokban is a bűn emberi kapcsolatokat veszélyeztető valóságát. Mindannyian átéltünk már igazi, őszinte megbocsátást, bizony az élet ajándékai ezek a pillanatok. Az emberi megbocsátás hatalmas dolog – de egy valamit sohasem tud elérni: a bűn gyökeres kiirtását az emberi szívből. Ezért más az emberi, s más az isteni megbocsájtás. Bűneinket akkor bánjuk meg igazán, akkor “térünk meg belőlük” ha a végső következményüket is magunk előtt látjuk. Azaz, ha belátjuk, felismerjük: a bűn zsoldja a halál. A halál elől pedig nincs menekvés… És mégis van! Ez az evangélium. Ami jóvátehetetlennek látszik, azt Krisztus Urunk jóvátette. A Kegyelem így nem lesz soha megérdemelt, hiszen méltatlanokért és bűnösökért adta életét. Ez a kegyelem – az evangélikus mártír-teológus Dietrich Bonhoeffer találó jelzője szerint – soha nem válhat azonban “olcsóvá” sem, noha ingyenesen mindenki rendelkezésére áll. A “drága kegyelem” sokra kötelez, viszonszeretetre a szeretetért, viszonáldozatra az áldozatért, azaz Krisztust követőéletre sarkall… (Frankó Mátyás)
A bűn elidegenítette az embert Istentől. Széles és félelmetes ez a szakadék, amely elválaszt tőle. Krisztus azonban gondoskodott róla, hogy újra magához kapcsolhasson bennünket. Annyira fogékony az ember természete a Gonosz kísértéseire, hogy senki sem győzheti le magában a bűnt másképpen, csak ha egységre lép Krisztussal. Ezáltal az egység által nyerünk erkölcsi és lelki erőt. Ha Krisztus Lelke él bennünk, akkor az igazságos tettek gyümölcseit fogjuk teremni. Olyan gyümölcsöket, amelyek tisztességet és áldást hoznak ránk, Istenre pedig dicsőséget.”(Bizonyságtételek V. kötet, 229-230. l.)

“A Biblia tanulmányozása komoly erőfeszítést és kitartást kíván tőlünk. Amiképpen a bányász leás a földbe az arany kincsekért, olyan komolyan és állhatatosan kell keresnünk Isten Igéjének drága kincseit nekünk is. A versről versre való, naponkénti tanulmányozás a legáldásosabb. Olvassunk el egy Biblia-szöveget, összpontosítsuk értelmünket arra, hogy megértsük, amit Isten mondani akar számunkra abban a kijelentésben. Azután időzzünk annál a gondolatnál mindaddig, amíg csak megértjük. Ha mindaddig tanulmányozunk egy-egy szakaszt, ameddig értelme és jelentősége világossá nem válik számunkra, akkor ez többet fog érni, mintha sok fejezetet olvasnánk el úgy, hogy nem tartunk egy határozott célt a szemünk előtt. A szellemi erőtlenség és az erkölcsi gyengeség egyik fő oka abban rejlik, hogy nem összpontosítjuk figyelmünket értékes célokra… Mivel a nyomdák ontják a nyomtatványok óriási áradatát, fiatalok és idősek egyaránt megszokják a gyors, felületes olvasást. Ennek következtében elveszítik az összpontosított, intenzív gondolkodás képességét. Az értéktelen folyóiratok és könyvek – amelyek Egyiptom békáihoz hasonlóan árasztanak el minden országot – nemcsak közönségesek és hiábavalók, hanem tisztátalanok és lealacsonyítóak is. Hatásuk az elmét megmérgezi, megrontja és megsemmisíti a lelket. A tétlen és céltalan elme könnyen a Gonosz prédájává válhat… Irányítsuk gondolatainkat magasztos és szent eszmékre, legyen nemes célja életünknek! Akkor a gonosz csak kevés helyet talál bennünk, ahol megvetheti a lábát! Tanítsuk meg az ifjúságot arra, hogy komolyan tanulmányozzák Isten Igéjét… A Biblia magyarázza önmagát olymódon, hogy egy-egy kijelentését megvilágítja a másik. Tanuljuk meg egységnek tekinteni az Igét, lássuk meg az egyes részek belső összefüggését!” (Nevelés, Bibliatanítás és tanulmányozás c. fejezetből)

Az Élet Igéje - 2010. november

„Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent.” (Mt 5,8))... ...


Jézus a hegyi beszéddel kezdi meg tanítói működését. A Genezáreti-tó melletti Kafarnaum közelében felment egy hegyre, leült, ahogy akkoriban a tanítók, és a tömegnek a boldogságokról beszélt. Az Ószövetség többször is használja a „boldog” kifejezést: azokat tünteti ki a jelzővel, akik az Úr Igéjét különbözőképpen valóra váltották.
Jézus részben a már ismert boldogságokat idézi a tanítványoknak, azt azonban először hallják, hogy a tisztaszívűek nemcsak fölmehetnek az Úr hegyére – amint a zsoltár megénekli (vö. Zsolt 24,4) –, hanem meg is láthatják Istent. Vajon milyen az a magas rendű tisztaság, amely ekkora jutalmat érdemel? Jézus beszédei bőséges magyarázatot adnak rá. Forduljunk tehát hozzá, hogy meríthessünk a hiteles tisztaság forrásából.
„Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent.”
„Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek” (Jn 15,3): Jézus szerint ez a megtisztulás leghatékonyabb eszköze. Nem annyira a vallási szertartások gyakorlása tisztítja meg a lelket, hanem elsősorban az Ige. Jézus Szava nem olyan, mint az embereké. Benne ugyanaz a Krisztus van jelen, aki jelen van az Eucharisztiában, bár más módon. Az Ige révén Krisztust fogadjuk magunkba, s ha engedjük őt cselekedni, megszabadít a bűntől, vagyis tisztává teszi a szívünket.
A tisztaság tehát a megélt Ige gyümölcse: Jézus igéi megszabadítanak ragaszkodásainktól, amelyek elkerülhetetlenül kialakulnak bennünk, ha létünk nem Istenben és az Ő tanításában gyökerezik. Előfordulhat, hogy rabjává válunk a tárgyaknak, a teremtményeknek vagy önmagunknak. Ha viszont egyedül Isten áll a szívünk középpontjában, jelentőségét veszíti minden más.
Hogy erre sikerrel vállalkozhassunk, jó, ha a nap folyamán többször is a zsoltár fohászával fordulunk Jézushoz, Istenhez: „Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem!” (vö. Zsolt 16,2) Ismételjük el gyakran, főként, amikor a különböző ragaszkodások olyan álmokat, érzéseket, szenvedélyeket ébresztenek, amelyek elhomályosíthatják tisztánlátásunkat, és megfoszthatnak szabadságunktól.
Kedvünk támad megnézni bizonyos reklámokat, plakátokat vagy tv-műsorokat? Ne tegyük! Mondjuk ilyenkor: „Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem.” Ez az első lépés. Ha újra és újra kifejezésre juttatjuk Isten iránti szeretetünket, ki tudunk majd lépni önmagunkból, s így növekedni fog bennünk a tisztaság.
Észrevesszük, hogy egy ember vagy egy munka akadályt gördít közénk és Isten közé, hogy veszélyezteti a kapcsolatunk áttetszőségét vele? Itt a pillanat, hogy újra kimondjuk: „Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem.” Ez segít, hogy megtisztítsuk szándékainkat, és visszaszerezzük a belső szabadságot.
„Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent.”
A megélt Ige szabaddá és tisztává tesz, mivel szeretet. Hiszen a szeretet tisztítja meg isteni tüzével a szándékainkat, és egész bensőnket, mivel a Biblia szerint az értelem és az akarat a szív legmélyén lakozik.
Amit viszont Jézus kér, és ami lehetővé teszi, hogy éljük ezt a boldogságot, az a kölcsönös szeretet, és akkor születhet csak meg, ha valaki, úgy, mint Jézus, kész az életét adni a többiekért. Ez a szeretet magával ragadja a másikat; viszonzásra talál, és olyan légkört teremt, amit leginkább épp áttetsző tisztaságáról lehet fölismerni. Mindez Isten jelenlétéből fakad, mert csakis Ő képes arra, hogy tiszta szívet teremtsen bennünk (vö. Zsolt 50,12). A kölcsönös szeretetet élve az Ige ki fogja fejteni a hatását: megtisztít és megszentel.
Az elszigetelt egyén nem tud sokáig ellenállni a világ csábításainak, a kölcsönös szeretet viszont olyan közeget biztosít, ahol meg tudja őrizni tisztaságát és hiteles keresztény mivoltát.
„Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent.”
A mindig újra visszaszerzett tisztaság gyümölcseként pedig „láthatjuk” Istent, vagyis megértjük, hogy Ő működik a személyes életünkben és a történelemben, meghalljuk a szívünkben szóló hangját, és felfedezzük őt mindenütt, ahol jelen van: a szegényekben, az Eucharisztiában, az Igéjében, a testvéri közösségben, az egyházban.
Megízleljük jelenlétét már itt a földön, ahol „a hitben élünk, a szemlélet még nem osztályrészünk” (2 Kor 5,7), mindaddig, amíg majd örökre „színről színre” (1 Kor 13,12) láthatjuk őt.
Chiara Lubich

Életige, 1999. november. Megjelent: Új Város 1999/11.