péntek

ÉLETIGE 2000 JÚNIUS

"Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai."

"Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai." (Róm 8,14)
Ez az Ige adja annak a himnusznak a szívét, amit Pál a keresztény élet szépségérõl, újdonságáról, szabadságáról énekel. Ez az élet a keresztségnek és a Jézusba vetett hitnek a gyümölcse, amely teljesen Jézusba olt bennünket, és általa a szentháromságos élet dinamizmusába.
Jóllehet Pál a keresztények "fogadott fiúságáról" beszél (vö. Róm 8,15; Gal 4,5), de ezt csak azért teszi, hogy megkülönböztesse a természetes fiúságtól, ami csak Isten egyszülött Fiát illeti meg.
A mi kapcsolatunk az Atyával nem pusztán jogi kapcsolat, mint a fogadott fiaké, hanem egész létünket érintõ. Olyan, ami megváltoztatja egész természetünket, olyan, mint egy újjászületés. Mert egész életünket új alapelv irányítja, új lélek, aki nem más, mint Isten Lelke. És nem lehet, hogy ne énekeljük vég nélkül Pállal a halál és feltámadás csodáját, amit a keresztség kegyelme mûvel bennünk.
"Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai" (Róm 8,14)
Ez az Ige elmond valamit abból, hogy mit kezdjünk keresztény életünkkel, amelybe Jézus Lelke dinamizmust hozott, egy olyan "feszültséget", amit Pál a test és lélek közötti ellentétbe sûrít. Amikor Pál testrõl beszél, az egész (test és lélek) embert érti annak teljes törékenységével és egoizmusával, amely folyamatosan harcban áll a szeretet törvényével, sõt azzal a Szeretettel, amelyet Isten a szívünkbe árasztott (vö. Róm 5,5). Azoknak ugyanis, akiket a Lélek vezet, mindennap meg kell vívniuk "a hit jó harcát" (1Tim 6,12), hogy el tudják fojtani a rosszra való hajlamokat, és a keresztségben megvallott hit szerint tudjanak élni.
De hogyan?
Jól tudjuk, ahhoz, hogy a Szentlélek mûködjék, a mi részünkre is szükség van. Pál, amikor ezt az Igét írta, mindenekelõtt Krisztus követõinek arra a kötelességére gondolt, ami pont az önmagunk megtagadása, az egoizmus legkülönfélébb formái elleni harc.
De ebbõl az önmagunknak való meghalásból születik az élet. Minden vágás, minden metszés, minden, önzõ énünknek kimondott nem, új fény, új öröm, szeretet és bensõ szabadság forrása: kitárt kapu a Lélek számára. Azzal, hogy nagyobb szabadságot hagyunk a Szentléleknek, aki szívünkben van, Õ bõségesebben tud elárasztani ajándékaival, és vezethet bennünket az élet útjain.
"Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai" (Róm 8,14)
Hogyan éljük akkor ezt az Igét?
Mindenekelõtt egyre jobban tudatosítanunk kell a Szentlélek bennünk való jelenlétét: bensõnkben végtelen kincset hordozunk, de nem számolunk eléggé vele. Rendkívüli gazdagság birtokában vagyunk, de ez többnyire kihasználatlan marad.
Ahhoz pedig, hogy mindig meghalljuk és kövessük hangját, nemet kell mondanunk mindarra, ami Isten akarata ellen van, és igent mondani az Õ akaratára. Nemet mondani a kísértéseknek, határozottan ellenállni a rossz sugallatoknak. Igent mondani azokra a feladatokra, amelyeket Isten ránk bízott, igent arra, hogy minden felebarátot szeressünk, igent azokra a megpróbáltatásokra és nehézségekre, amelyekkel szembetaláljuk magunkat…
Ha így teszünk, a Szentlélek vezetni fog bennünket úgy, hogy keresztény életünknek megadja azt az ízt, azt az erõt, azt a hatást, azt a ragyogást, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy hiteles legyen.
Így a mellettünk lévõk majd észreveszik, hogy nemcsak vér szerinti, természetes családunk gyermekei vagyunk, hanem Isten fiai.
Chiara Lubich