„Íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28,20)
Evangéliumának legelején Máté azt írja, hogy Jézus az Emmánuel (vö.
Mt 1,23), a ‘velünk-az-Isten’. Az ő történetéről számol be. Az
evangélium legvégén pedig Jézus szavait idézi, az ígéretét, hogy mindig
velünk marad, a Mennybe való visszatérése után is. A világ végezetéig
‘velünk-az-Isten’.
Jézus akkor mondta ezt tanítványainak, amikor rájuk bízta a
feladatot, hogy menjenek el az egész világra hírül adni üzenetét. Úgy
küldte őket, mint bárányokat a farkasok közé, és tudta, hogy
ellenállásba ütköznek majd, és üldöztetést szenvednek (vö. Mt
10,16-22). Ezért nem akarta magukra hagyni őket küldetésükben.
Megígérte nekik – éppen akkor, amikor eltávozott tőlük –, hogy velük
marad! Nem fogják többé látni, nem hallják majd a hangját sem, nem is
érinthetik, mégis ott lesz velük, mint korábban, sőt még annál is
jobban. Eddig ugyanis csak meghatározott helyeken volt jelen:
Kafarnaumban, vagy a tónál, vagy a hegyen, vagy Jeruzsálemben;
mostantól fogva viszont ott lesz mindenütt, ahol tanítványai vannak.
Jézus figyelme mindannyiunkra kiterjed, akik hétköznapi gondok
között élünk. Mivel Ő a megtestesült Szeretet, azt gondolta: „Mindig az
emberekkel szeretnék lenni, szeretnék megosztani velük minden
aggodalmat, szeretném megvigasztalni őket; ott szeretnék járni velük az
utcán, belépni az otthonukba, jelenlétemmel újra és újra örömöt
szerezni nekik…”
Ezért akart velünk maradni és éreztetni közelségét, erejét, szeretetét.
Lukács evangéliuma elbeszéli, hogy a tanítványok, miután látták Őt
fölmenni az Égbe, „nagy örömmel tértek vissza Jeruzsálembe” (Lk 24,52).
Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy megtapasztalták, amit mondott.
Mi is eltelünk örömmel, ha valóban hiszünk Jézus ígéretében:
„Íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.”
Jézus földi életének végét jelzik a tanítványaihoz intézett utolsó
szavai. Ezek jelentik egyben az Egyház életének kezdetét is, melyben
sokféle módon van jelen: az Eucharisztiában, Igéjében, szolgáiban (a
püspökökben és a papokban), a szegényekben, a kicsikben, a
kitaszítottakban… minden felebarátban.
Mi szívesen hangsúlyozzuk Jézus különleges jelenlétét, melyet maga
ajánlott fel nekünk szintén Máté evangéliumában: „Ahol ketten vagy
hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20) Ezen a
jelenléten keresztül mindenhol ott szeretne lenni.
Ha éljük mindazt, amit parancsol, különösen az új parancsot, akkor
megtapasztalhatjuk ezt a jelenlétét a templomokon kívül is, az emberek
között, mindenhol.
Amit ehhez tőlünk kér, az a szolgáló, megértő, kölcsönös szeretet,
amely osztozik a testvér fájdalmaiban, vágyaiban és örömeiben; az a
tipikusan keresztény szeretet, mely mindent betakar, mindent megbocsát.
Éljünk így, hogy mindenkinek lehetősége nyíljon már itt a földön találkozni Vele!
Chiara Lubich
Az Élet Igéje, 2002. május, Új Város 2002/5