csütörtök

ÉLETIGE, 2001. JÚNIUS

"Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap, és úgy kövessen." (Lk. 9,23)
Ne gondold, hogy azért, mert jársz-kelsz a világban, nyugodtan megnézhetsz bármilyen plakátot, és válogatás nélkül megvásárolhatsz bármilyen kiadványt az újságosnál vagy a könyvesboltban.
Ne hidd, hogy azért, mert a világban vagy, bármilyen életstílust választhatsz magadnak: a könnyû kalandokat, az erkölcstelenséget, az abortuszt, a válást, a gyûlöletet, az erõszakot, a lopást.
Nem, nem. A világban vagy. Ez egyértelmû.
De keresztény vagy, tehát nem vagy "a világból való", (vö.: Jn 17,24.) és ez nagy különbséget jelent! Ezáltal azok közé tartozol, akik nem a világból származó dolgokkal táplálkoznak, hanem azzal, amit a lelkük mélyén élõ Isten hangja mond nekik. Ez a hang ott van minden ember szívében, és — ha hallgatsz rá — egy olyan országba léphetsz be általa, mely nem ebbõl a világból való; ahol az igazi szeretet, az igazság, a tisztaság, a szelídség, a szegénység és az önmegtartóztatás érvényes.
Miért van az, hogy sok fiatal a keleti vallásokat követi azért, hogy megtalálja a csendet, hogy felfedezze azoknak a nagy lelki embereknek a titkát, akik éveken át önmegtartóztató életet éltek, s ezáltal olyan mértékû szeretetre jutottak el, amely mély benyomást tesz mindazokra, akikkel kapcsolatba kerülnek?
A világ zajára adott természetes reakció ez; a bennünk és körülöttünk lévõ hangzavarra, amely nem enged teret annak a csendnek, amelyben meghalljuk Isten hangját.
Valóban Kelet felé kell elindulnod, holott Jézus már kétezer évvel ezelõtt azt mondta neked: "Tagadd meg önmagad… tagadd meg önmagad"?
A világ folyama teljesen ellep, és az árral szemben kell menned. A keresztény számára a világ olyan, mint egy sûrû bozótos, ahol ügyelnie kell arra, hogy hova lépjen. És hova kell lépnie? Azokba a lábnyomokba, melyeket maga Krisztus hagyott, amikor itt járt a földön: az Õ Igéit kell követnünk, melyek ma ezt ismétlik neked:
"Aki követni akar, tagadja meg magát…".
Ezzel talán kiteszed magad annak, hogy lenéznek, hogy nem értenek meg, hogy kigúnyolnak, hogy megrágalmaznak, hogy elszigetelõdsz másoktól; sõt, azt is kéri tõled, hogy elfogadd, ha rossz véleménnyel vannak rólad, és hogy hagyd ott a megszokásra épülõ kereszténységet.
De ennél többet is:
"…vegye fel keresztjét minden nap, és úgy kövessen".
Akár akarod, akár nem, a fájdalom minden létezõ életét megkeseríti, a tiédet is. Mindennap érnek minket kisebb vagy nagyobb fájdalmak.
Ki akarod õket kerülni? Lázadsz ellenük? Szitkozódást váltanak ki belõled? Akkor nem vagy keresztény.
A keresztény szereti a keresztet, szereti a fájdalmat, könnyek között is, mert tudja, hogy értéke van. Nem véletlen, hogy Isten a számtalan rendelkezésére álló eszköz közül a fájdalmat választotta ki ahhoz, hogy üdvözítse az emberiséget.
De — emlékezzetek rá — miután hordozta a keresztet, és megfeszítették, feltámadt.
A te sorsod is a feltámadás, ha nem becsülöd alá azt a fájdalmat, ami a következetes keresztény élet velejárója, vagy amit az élet hoz magával, hanem elfogadod szeretettel. Megtapasztalod, hogy a kereszt már itt a földön az út egy soha meg nem tapasztalt öröm felé, és lelked élete fejlõdésnek indul: Isten országa megerõsödik benned, a kinti világ pedig lassan-lassan eltûnik szemedbõl, és csak rajzvázlatnak fogod látni. Senkit sem fogsz irigyelni többé.
Akkor majd valóban Krisztus követõjének mondhatod magad.
"Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap, és úgy kövessen" (Lk 9,23).
És Krisztushoz hasonlóan, akit követtél, fény és szeretet leszel a mai emberiséget kínzó számtalan seb gyógyításához.