1999. december 28. Egész napos Szentségimádás volt templomunkban. A legnagyobb örömömre végig hôn imádott Uram legszentebb színe elôtt imádkozhattam. Ekkor mondta Jézusom ezt a keresztutat:
Jézus: "Jöjj, kövess végig a keresztúton! Mindazok, akik Engem követnek, bebocsátást nyernek örök dicsôségembe. Mert ahol Én vagyok, ott lesz az Én szolgám is, hogy aztán Én szolgáljak fel neki egy örökkévalóságon keresztül."

I. Pilátus halálra ítéli Jézust
"Ne fájjon neked az, ha elutasítanak, megvetnek, sôt kigúnyolnak és kiközösítenek Énmiattam! Engem halálra ítéltek a te lelked üdvösségéért."

II. Jézus Vállára veszi a keresztet
"Vedd fel keresztedet minden nap! Kérd Tôlem, hogy szeresd, mert csak így tudod hordozni. Én nagyon szerettem, mert a te örök életedet láttam benne. Te is lásd be, hogy egyedül a kereszt által jutsz be az üdvösségre, és ha kitartasz hordozásában, más lelkekkel is megjutalmazlak érte."

III. Jézus elôször esik el a kereszttel
"Ha elesel, ne csüggedj el! Ne add fel a reményt! Harc a földi lét, állandó küzdelem. A legnagyobb ellenfél te magad vagy. Ha önmagadat legyôzted, mindent megnyertél. Adj oda mindent Értem, még az életedet is! Akkor Én adok neked új életet, örökké tartót, boldogot."

IV. Jézus találkozik Szent Anyjával
"Nézd Anyámat! Ô a te Anyád is. Veled megy, fogja a kezed. A legnagyobb akadályt Ô hárítja el az utadból. Az Ô lába tiporja el az ôskígyó fejét. Különben megmarna, és meghalnál - örökre."

V. Cirenei Simon segít Jézusnak
"Nézz Rám, milyen szánalmas állapotba kerültem irántad való szeretetem miatt! Ne légy közömbös, mint a többiek! Gyere! Veled akarom ma megosztani keresztemet. Keresztemmel együtt neked adom társaságomat. Figyelj Rám! Sugárzik Belôlem a szeretet. Vedd át ezt a lángot! Légy izzó fénycsóva! Szeress az Én szeretetemmel mindenkit! Így könnyû lesz a másokért hordozott kereszt. Így térsz meg a leggazdagabban országomba."

VI. Veronika kendôt nyújt Jézusnak
"Nézd eldeformált véres Arcomat! Ma tôled várom, hogy enyhíts szenvedésemen, amelyet helyetted, érted vállaltam. Légy bátor! Ne félj a csôcseléktôl! Jöjj Hozzám, ha kell akár az életed árán is! Én Mindenható vagyok. Mulandó életed helyett örökké tartót adok."

VII. Jézus másodszor esik el a kereszttel
"Nem baj, ha újra elestél. Ez velejárója a vándorlásnak. Zarándok vagy a földön. Tôlem jöttél, és Hozzám kell visszaérkezned. Atyám már tárt karokkal vár. Csak egy a fontos, hogy Ôhozzá érkezz."

VIII. Jézus vígasztalja a síránkozó asszonyokat
"Sírsz? Bizony van miért. Te is megszomorítottál. Érted is hullattam könnyeket. Keresztáldozatomhoz a te bûneid is hozzá- járultak. Jól teszed, ha sírsz. Sirasd csak meg minden bûnödet! Egész földi életedben ez a legfontosabb cselekedeted. Ezzel szerzed Nekem - és majd magadnak is - a legnagyobb örömöt."

IX. Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt
"Újra elestél. Visszazuhantál bûneid vermébe. Pedig most fogadkoztál, miközben sírtál. Nézd! Itt vagyok. Utánad jöttem. Gyere, kapaszkodj a Kezembe! Fölviszlek a napra, az üde zöld pázsitra. Hisz Én vagyok a te Üdvözítôd, Gyógyítód, Megmentôd. Jöjj, ott várlak a gyóntatószékben! Papom keze által Én oldozlak fel. Mindent Nekem mondasz. Ne hallgass el semmit, mert csak attól szabadulsz meg, amit megvallottál."

X. Jézust megfosztják ruháitól
"Mezítelen vagy. Miért nem öltözöl fel? A keresztségben fehér ruhát adok, mennyegzôs köntöst. De neked kell felvenni. Nélküled nem megy. Nem tanítottak meg a legfontosabbra, amely értelmet adna életednek. Helyette hiábavalóságokkal töltötték meg agyad. Gyermekem, jöjj! Én vonzalak. Én az utolsó órában is felfogadlak. Siess, mert nem tudod, meddig jöhetsz!"

XI. Jézust a keresztre szegezik
"Jöjj, még van hely keresztemen! Pontosan itt, Mellettem. Tagadd meg vágyaidat! Mondj ellene a bûnnek! Helyette százszor annyit kapsz, és az örök életet. Nézd! Én ártatlanul miattad ide jutottam. Add hát te is életedet Értem! A vértanúság nagy kegyelem. De csak annak adhatom, aki elfogadja."

XII. Jézus meghal a kereszten
"A földön minden mulandó. A te életed is. Jobb, ha már jó elôre meghalsz e világnak, és minden csábításának. Akkor nem ér váratlanul, és biztos helyed lesz a mennyben."

XIII. Jézus Testét leveszik a keresztrôl és fájdalmas Anyja ölébe fektetik
"Tiszteld Anyámat! Ô a tiéd is, hisz a legfájdalmasabb haláltusámban adtam Ôt neked. Ô ezt komolyan veszi. Támogat, kisér, szeret. Ha viszontszereted, elvezet akaratom megtételére. Neked is azt mondja, amit Kánában: Tedd meg, amit Jézus mond! Karjaiban mindig menedékre találsz."

XIV. Jézus Holttestét sírba teszik
"Tested, amelyet most annyit kényeztetsz, hamar sírba kerül. Inkább jöjj, töltekezz fel szentségeimmel! Meríts Belôlem erôt, hogy aztán másokban Engem szolgálj! Csak így tudlak majd megjutalmazni - szeretetedért."

XV. Jézus halottaiból feltámad
"Neked is ezt akarom mondani: Jöjjetek Atyám áldottai! Országom nyitva áll, de csak az igazak elôtt. Helyet készítettem neked is. Tudod hogyan? Ott a Golgotán, keresztre szegezve, Véremet ontva, a legkínzóbb haláltusában haldokolva. Utolsó sóhajommal feléd kiáltottam: Szomjazom! Add Nekem az életedet, és Én feltámasztom!"

John van Bemmel

Mert éppenúgy kínálja áldását
a vénkor, mint a boldog ifjúság:
Ahogy sötétül alkonyat,
ég csillagokkal megtelik,
miket nem lát a nap.
(Henry Wadsworth Longfellow)

Kezdô imádság
Istenem, a Te Fiad nem öregedett meg, így nem taníthat minket az öregedésrôl. Vagy mégis? Mit taníthat Jézus megváltó halála -- korai halála -- az elôre haladott korról, egyedül létrôl, köszvényrôl, romló látásról, emelkedô árakról, alacsony nyugdíjról és a bizonytalanságok áradatáról, amelyek minden évben magasabbra csapnak fölöttünk? Annak ellenére, hogy Jézus nem öregedett meg, utolsó órái fontos és megrendítô tanulsággal szolgálnak nekem. Szenvedése és halála -- melyekrôl ezekben a stációkban megemlékezünk -- mindenek elôtt arról beszél, hogy az élet teljességét nem annak hosszával, hanem intenzitásával és minôségével mérjük. Azért imádkozom most ezeket a stációkat, Istenem, mert hiszem, hogy Jézus meg fogja világosítani nekem, hogy mit jelent hittel és türelemmel, lelki energiával és igazi bölcsességgel, jókedvvel és nagylelkűséggel, optimizmussal és kitartó reménnyel megöregedni. Mint ahogy Ábrahám és Sára, Zakariás és Erzsébet példája mutatja, az öregség nemcsak a hanyatlás, hanem a beteljesülés és további küzdelmek kora is. Életem minden napjában Jézus kínszenvedésébôl és halálából fogok vigaszt meríteni. Ámen.

I. állomás
Pilátus halálra ítéli Jézust
Pilátus ítélete mélységes sebet ütött Jézus lelkén: kereszt általi halál, a közönséges bűnözôk sorsa. Mindössze néhány órával korábban, a Getszemáneti kert magányában, Jézus feltétel nélkül alávetette magát az Atya akaratának. ,,Ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!'' (Lk 22,42) Félelemmel telve, de nyugodtan vette tudomásul az ítéletet, amivel beteljesítette küldetését.

Elmélkedés
Sok ember úgy tekinti az öregkort, mint valami büntetést, de úgy érzi, hogy még mindig a kisebbik rossz a másik lehetôséghez képest. Az öregedést nem könnyű elfogadni, fôleg ha nem az élet természetes velejárójának, hanem végleges használhatatlanságra és abszurditásra való ítéletnek tekintik. Nem tudják, hogy minden teremtmény -- legyen az csillag, hattyú vagy éppen kígyó -- születik, felnô, megöregszik és meghal. Nem úgy nézik az öregkort, mint a további gazdagodás lehetôségét, hanem mint az élet olyan kellemetlen szakaszát, amit el kell tűrniük.

Könyörgés
Istenem, kegyelmed nyissa föl szememet, hogy meglássam az öregkor igazi értelmét. Fogadjam el jókedvvel mint természetes állapotot, a bölcsességben és kegyelemben való növekedés lehetôségét, ne pedig vétkeimért rám mért büntetést. Ámen.

II. állomás
Jézus vállára veszi a keresztet
A Getszemáneti kertben átélt félelem valósággá válik, ahogy Jézus sebzô vállaira teszik a keresztfát. Ami eddig csak félelem volt, az most valódi fájdalom. E teher ugyanakkor jelzi a keresztre feszítés elkerülhetetlenségét is. A Jézus jövendô sorsával kapcsolatos minden elôérzet a következô néhány óra folyamán rideg valósággá válik. Jézus ellenkezés nélkül fogadja keresztre feszítésének minden lépését. Szeretettôl és fájdalomtól feszülô szíve mindenkit befogad, aki követi Ôt a Kálvária felé vezetô úton.

Elmélkedés
Jézussal ellentétben, mi nem életünk egy meghatározott pontján lépünk az öregkorba. Az élettempó lassulása, az erôsebb szemüveg, a különféle testi fájdalmak, a barátok és a függetlenség elvesztése nem hirtelen, hanem fokozatosan történik és kinek-kinek több vagy kevesebb megpróbáltatással jár. Ezért igen fontos, hogy éveink múlásával elménk és szívünk készen álljon az öregkor velejáróira: az elégedettség és az öröm mellett a szívfájdalmakat és a szenvedéseket is el tudjuk fogadni. Az öregkor bölcsessége segít, hogy bizalommal tekintsünk a jövôre.

Könyörgés
Istenem, Jézus nevében add meg nekem a kegyelmet, hogy elfogadjam koromat. Segíts, hogy megértsem öreg éveim rendeltetését, hogy szembe tudjak nézni helyzetemmel és a lehetô legjobban használjam ôket. Könyörületes Atyám, ezek az évek jelentik az utat, melyet számomra kijelöltél, hogy Hozzád juthassak. Ámen.

III. állomás
Jézus elôször esik el a kereszttel
Valahányszor a meggyengült, fáradt Jézus porba esését látjuk, mindig a keresztfa súlyára, az esés fájdalmára, az újabb sebekre gondolunk. Valójában az esés utáni felállás volt a sokkal nehezebb és fájdalmasabb. A katonák parancsai, ostorcsapásai egyedül nem voltak elegek ahhoz, hogy Jézus föl tudja venni keresztjét, és folytassa útját a Kálvária felé; saját lelki ereje és elszántsága kellet ahhoz.

Elmélkedés
Nem sok ember képes elôrehaladott éveit a megújulás és az alkotás idejének tekinteni, inkább a testi-lelki összeomlás éveinek. Valójában annak ellenére, hogy az öregek gyakran ,,eleshetnek'', sok alkalmuk van arra, hogy ,,újra felálljanak'' és folytassák tevékeny életüket. Az ember nem nyughat bele, hogy idôsebb korban már semmi jelentékeny nem történhet az életében. Egyik nap sem lehet olyan, hogy majd csak ,,eltelik'' valahogy. Mindennap valami újba pillanthatunk be, személyes kapcsolatokat alakíthatunk ki, alkotó tevékenységet folytathatunk, bölcsességünket gyarapíthatjuk, lelkiségünket gazdagíthatjuk.

Könyörgés
Istenem, add, hogy kegyelmed által szabaduljak kedvtelenségemtôl, ami sokszor eluralkodik rajtam. Segíts, hogy minden napot, mit még adsz, hálás várakozással és megújulással éljek meg, hogy Veled szeressek, alkossak, elmélkedjem, társalogjak és tanuljak. Ámen.

IV. állomás
Jézus szent anyjával találkozik
Az a szívszorító pillanat, amikor Mária szeme találkozik a fiáéval, Jézus szenvedésének része. Mária nemsokára fia halálát fogja siratni, de ez a pillanat most Krisztus bánata. Egyik követôje elárulta, egy másik megtagadta, a többi pedig -- épp amikor legnagyobb szüksége volt -- elhagyta Ôt. Jézus egyedül maradt, csak Mária és János tartott ki mellette.

Elmélkedés
Tudjuk, hogy az öregség egyik legszomorúbb része hozzátartozóink elvesztése és az azt követô magányosság. Meghalnak szüleink, házastársunk, testvéreink, talán még gyerekeink is -- ami tán a legkegyetlenebb veszteség, mivel olyan váratlan és ,,természetellenes'' -- aztán barátaink és ismerôseink. Emlékeink egyre fontosabbakká válnak és napjaink egyre nagyobb részét töltik ki, ahogy -- már csak ezen a módon -- próbálunk ragaszkodni szeretteinkhez. Vannak idôk, amikor csak Isten jelenléte ad vigasztalást és a remény, amit Mórus Tamás így fejez ki lányának: ,,Majd találkozunk a mennyei boldogságban.''

Könyörgés
Istenem, tudom, hogy Te velem vagy, amikor szenvedek a magánytól, mint ahogy Jézussal is ott voltál amikor kínszenvedésében egyedül maradt. Erôsíts meg engem abban a tudatban, hogy Te hű vagy hozzám és velem vagy mindörökké. Ámen.

V. állomás
Cirenei Simon viszi Jézus keresztjét
,,Miért éppen én?'' -- hallotta Jézus a tömegbôl jövô tiltakozás bosszús szavait. Fájdalmai közepette nem is figyelt rájuk, csak amikor a katonák odavezették Simont. Akkor megértette ôket. A szűk utcán arrajáró Simont elôször a falhoz szorították, hogy utat biztosítsanak a tántorgó Jézusnak és az Ôt kísérô katonáknak. Aztán az egyik katona kényszerítette Simont, hogy az elítéltet segítse. ,,Miért éppén engem választottak erre a megaláztatásra? Miért nem valaki mást? Ez nem igazságos!'' -- tiltakozott Simon. Jézus megértette, mi játszódott le Simonban, amikor az vállára vette a keresztet.

Elmélkedés
A saját balszerencsénk elleni ágálás nem szűnik éveink múlásával. Megnövekedett élettapasztalatunk és bölcsességünk ellenére is felháborodással kérdezzük: ,,Miért éppen én?'' -- amikor eltörjük csípônkent vagy hályogos lesz szemünk. Szegény Simonnak több oka volt a panaszkodásra: ôt véletlenül választották ki a tömegbôl. A legtöbb problémánk az öregkor természetes velejárója. De még akkor is, amikor teljesen véletlennek tűnnek és azt kérdezgetjük: ,,Miért éppen én?'', akkor is le kell küzdenünk ôket, és el kell viselni az elviselhetetlent, ha ez a sorsunk. Jézus nagyon jól ismeri érzéseinket, amikor tiltakozni akarunk: ,,Ez nem méltányos!''

Könyörgés
A Te vigaszodért imádkozom, Istenem! Vigasztalj meg bánatomban, csalódottságomban, fôleg pedig akkor, amikor fájdalmamat igazságtalannak érzem és ,,ok nélkül'' kell szenvednem. Ôszintén szólva, nem tudom, mi mást tehetsz értem, mint azt, hogy eltöltesz engem közelséged bátorító érzésével. Ámen.

VI. állomás
Veronika kendôt nyújt Jézusnak
Nem sok barátja maradt Jézussal csütörtök esti elfogatása után. Hol vannak azok, akik pár napja még ünnepelték Ôt és pálmaágakat szórtak lába elé? Amikor könnyebb -- és biztonságosabb -- volt Jézust fel nem ismerni és nem törôdni Vele, Veronika kivált a tömegbôl és letörölte Jézus arcát. Kendôje hűsítette, vagy csípte Jézus felsebzett bôrét? Akárhogy is, Jézus Veronika könyörületes szívét látta, és hálás volt érte.

Elmélkedés
Az ember másokra utaltsága életkorával együtt nô. Az idôsebbek egyre több segítséget kapnak: elsegítik ôket az orvoshoz, meglátogatják ôket, szükségleteikrôl érdeklôdnek, olvasnivalót visznek nekik, stb. A gyerekek, rokonok, szomszédok egyre inkább az öregek gondozóivá válnak. Néha a gyerekek válnak szülôkké és áldozatos lélekkel gondozzák szüleiket. Az öregek nem minden segítô kezet fogadnak örömmel, és nem is minden segítség igazi segítség. De milyen jól esik elfogadni vagy éppen barátságosan, a másik megbántása nélkül visszautasítani a felajánlott segítséget és tapintatosan, de nyíltan beszélni szükségleteinkrôl. Jézushoz hasonlóan, nekünk is segítô embertársunk szívét kell látnunk.

Könyörgés
Istenem, egész életemben azt tanultam, hogyan adjak, nem azt, hogyan kapjak. Öreg koromban most talán azt kell megtanulnom, hogyan tudjam a segítséget jó szívvel elfogadni. Nyisd meg a szívemet ne csak a Te ajándékaid felé, hanem azok ajándékai -- és jószándéka -- felé is, akik engem ápolnak és gondoznak. Ámen.

VII. állomás
Jézus másodszor esik el a kereszttel
Milyen természetes lenne, ha Jézus elmerülne saját szenvedésében és úrrá lenne Rajta félelme, amikor másodszor is elesik a kereszt súlya alatt az utca csôdületében! ,,Kit érdekel Cirenei Simon, Veronika -- akik segítettek nekem, de még saját anyám is? Csak a fájdalomra és a magamra maradottság szívszaggató érzésére tudok most gondolni.'' Minden lépéssel és botlással nô Jézus kísértése, hogy csak Ô a fontos, csak Ôneki van igazán fájdalma és problémája.

Elmélkedés
Milyen természetes -- és mennyire emberi -- csak magunkkal foglalkozni, amikor tudatunkat problémáink és testi fájdalmaink töltik be. El vagyunk foglalva fájós derekunkkal vagy magányosságunkkal, és elmulasztjuk meglátogatni most megözvegyült ismerôsünket. Duzzogunk egy unoka nyers megjegyzésén, és elfelejtkezünk a szomszéddal tervezett bevásárlásról. Mindig gondolnunk kell arra, hogy a mások bánatával és fájdalmával való törôdésünk segít kilépni a saját szenvedésünk szűk világából. Öreg éveink terhét enyhítjük, ha mások terhébôl is veszünk magunkra. Gondolt Jézus másokra is saját szenvedései közepette?

Könyörgés
Istenem, sose foglalkozzam annyira csak a magam problémáival, hogy vak és érzéketlen legyek a mások bajai iránt. Segíts, hogy könyörületes legyek a szükségben levôkhöz, ahogy Jézus tette kínszenvedése idején is. Ámen.


VIII. állomás
Jézus szól a siránkozó asszonyokhoz
Néhány asszony követte a botladozó, kínlódó Jézust, ahogy a menet lassan haladt a Kálvária felé. Hivatásos siratóasszonyok voltak. Az elítéltet próbálták vigasztalni, és -- ahogy a hagyomány tartja -- kábító italt is kínáltak Neki, hogy tompítsák a keresztrefeszítés fájdalmait. Jézus elfogadta vigasztaló szavaikat, de -- feltételezzük -- az italt nem. Mennyire kifejezi az a pohár e menet iszonyatos célját! Még a Krisztus vállaira nehezedô keresztfánál is jobban szimbolizálja a közeledô keresztrefeszítést, az elkerülhetetlen véget.

Elmélkedés
Nem akarjuk-e elhitetni magunkkal, hogy bizonyos kellemetlen események nem fognak bekövetkezni? Vagy hogy olyan távoliak, hogy nem is válhatnak valóra? A fiatal halhatatlannak hiszi magát, nem is gondol arra, hogy megöregedhet... mindaddig, amíg az évek során valami történik -- talán valami egészen jelentéktelen esemény -- ami ráébreszti a rideg valóságra: az öregedés és halál minden élet velejárója. Nincs kivétel. Egy elejtett megjegyzés az ôsz hajszálak gyarapodásáról, a rendôrök feltűnô fiatalsága, az egykor könnyedén végzett tevékenységek megnehezedése... Valami történik, és ami eddig lehetetlennek tűnt, most már valóság: öregszünk. Ezzel szembe kell néznünk, mikor életünkben elérjük ezt a fordulópontot, és Jézushoz hasonlóan folytatnunk kell utunkat a végcélunk felé.

Könyörgés
Istenem, add, hogy kegyelmedbôl lelkesedéssel fogadjam el az öregedés tényét. Az én ,,kábítószerem'' a te közelséged legyen, hogy öreg éveimet szeretettel, türelemmel és tevékenyen élhessem végig. Ámen.

IX. állomás
Jézus harmadszor esik el a kereszttel
Már a keresztrefeszítés helyén, testileg és lelkileg egyaránt kimerülten, Jézus újra elesik. A földön fekve még megpihenhet egy pillanatig mielôtt újra föl kell állnia és szembe kell néznie a kalapáccsal és a szögekkel. Gondol-e most Jézus azokra az esetekre, amikor szintén fel kellett állnia bukások, csalódások után, amikor kísértést érzett, hogy küldetését feladja? Gondol-e a kihagyott lehetôségekre? Bánja-e a kimondatlan szavakat? Sajnálja-e azokat, akik nem hallgattak szavaira? A múlt most már nem számít. Jézus föláll újra, hogy szembenézzen a jelennel.

Elmélkedés
Az idôsek látják múltjuk minden hibáját. Nemcsak a bűnöket, hanem minden ballépést is: a rosszul választott karriert, az elhibázott házasságot, az elhamarkodott üzleti döntést, a megszakadt kapcsolatokat, a bántó szavakat, a megvalósulatlan elhatározásokat. De visszatekintve az évtizedekre, mit számítanak azok a tévedések, hibák? Mi értelme van ma már ezeken töprengeni, tépelôdni és a fejünket csóválni? ,,Bárcsak...!'' Meg kell ezeket a hibákat bocsátanunk magunknak egész hátralevô életünkre. Ki kell szabadítanunk magunkat a múltunkból, és a jelennel kell törôdnünk. Gondolhatunk a ,,bárcsakokra'', de nem szabad, hogy elemésszenek minket.

Könyörgés
Istenem, tudom, hogy Te megbocsátod bűneimet. Kegyelmed által segíts, hogy én is megbocsássam azokat magamnak és túltegyem magam az egész életemet végigkísérô hibáimon. Segíts, hogy elszakadjak múltamtól, és Jézus mintájára, az elôttem álló feladatokkal foglalkozzam: a te akaratodat teljesítsem a hátralevô életem minden napján. Ámen.

X. állomás
Jézust megfosztják ruháitól
Jézustól elveszik utolsó földi ,,értékeit'' is. A városkapunál fekvô alacsony dombon ott áll Jézus a világ elôtt ruhátlanul, ahogy a katonák leveszik Róla köpenyét, hogy a keresztrefeszítéshez elôkészítsék. Ereje elhagyta, elvesztette szabadságát, tanítványait, most pedig még ruháját is elveszik. Igaz, hogy most már annyija sincs, hogy testét betakarja, de megôrzi higgadtságát és méltóságát. Kínzása és megalázása közepette tisztán látjuk, hogy az igazi értéke és méltósága abból származik, hogy ki Ô és nem abból, hogy mije van.

Elmélkedés
Öreg korunkban, amikor nyugdíjunk alig emelkedik -- viszont a lakbér, élelmiszer, utazás, orvosi költségek igen --, bizonyára érezzük a pénzszűke gyötrelmeit, és nagyra értékeljük az anyagi biztonságot. Tisztességes lakásra, elegendô élelemre, kis szórakozásra, megbízható orvosi ellátásra és valami kis tartalékra van szükségünk, de ha elgondolkodunk azon, hogy Jézusnak semmije sem maradt, rá kell döbbennünk, hogy a mi értékünket sem az szabja meg, mink van, hanem, hogy milyen emberek vagyunk. Ahogy megtanulunk kevesebbôl is ,,kijönni'', talán megértjük miért használták a rómaiak a poggyászukra az ,,impedimenta'' (elôrejutást gátló) kifejezést. Amit birtoklunk, annak segítenie kell célunk elérésében, nem akadályoznia.

Könyörgés
Istenem, add kegyelmedet, hogy földi javaim Hozzád segítsenek és ne akadályozzanak mint valami fölösleges poggyász. Mint Jézus, ruhátlanul állok Elôtted, és te látod valódi énemet függetlenül földi javaimtól. Ámen

XI. állomás
Jézust keresztre feszítik
Jézus testét -- két bűnözôével együtt -- délben szögezték keresztre. A kín, a szomjúság, a vérveszteség és a fuldoklás közepette Jézusnak hallania kellett hóhérainak gúnyolódását: ,,Az Istenben bízott. Mentse hát meg, ha akarja.'' (Mt 27,43)

Elmélkedés
Egy Isten szeretetébe vetett hittel eltöltött élet után is gyakran gondoljuk, hogy Isten majd meg fog minket szabadítani a veszteségektôl és fájdalmaktól, amik az öreg kor elkerülhetetlen velejárói. Azt várjuk Istentôl, legalábbis burkoltan, hogy kíméljen meg bennünket a barátok elvesztésétôl, egészségünk romlásától, a társaság hiányától, a mellôztetéstôl. Most sem könnyebb megértenünk, mint fiatal korunkban, hogy Isten végül is meg fog minket menteni, de nem ezektôl a veszteségektôl és fájdalmaktól, hanem éppen ezek által. Isten velünk marad ahogy öregszünk, de nem fog megkímélni bennünket az öregedés természetes hatásaitól. Jézussal együtt bízunk, hogy az Atya velünk lesz, ahogy a keresztünkön függünk, és a végén magához ölel bennünket.

Könyörgés
Istenem, bízom Benned, hogy velem leszel gyöngülô éveimben ugyanúgy, ahogy Jézussal is ott voltál a kereszten. Segítsen kegyelmed, hogy hátralevô éveimet úgy éljem, mintha minden rajtam, de úgy higgyek és imádkozzam, mintha minden Rajtad múlna. Ámen.

XII. állomás
Jézus meghal a kereszten
Jézus földi élete megszakadt a keresztfán. Mit gondolhatott Mária és a többiek, amikor Jézus megadta magát az elkerülhetetlennek? Ez a pillanat Jézus szeretettel teli, hithű, fegyelmezett, tiszta, önfeláldozó életének a vége volt. Mi lett volna, ha Krisztus nem most halt volna meg, hanem még tanított, gyógyított és szeretett volna ötven évig, és aztán feszítették volna keresztre? Bizonyára Mária, a tanítványok és a mi életünk is sokkal gazdagabb lett volna. Mi lett volna?... De fogadjuk el azt, amit Isten rendelt.

Elmélkedés
Ismerôseink halála mindig nagy hatással van ránk: szegényebbek leszünk miatta. A veszteség még súlyosabb, ha munkatársunk, barátunk vagy családtagunk távozik el. Ahogy öregszünk, egyre többet veszítünk el azok közül, akik körülöttünk élnek és életünket betöltik. ,,Ha a férjem (feleségem, testvérem, barátom) nem halt volna meg...!'' Nem akarjuk elfogadni halálukat, és ezzel magyarázzuk balsorsunkat. A világunk egyre szűkebbé és magányosabbá válik és csak a hitünk segít, hogy elfogadjuk Isten számunkra készített tervét.

Könyörgés
Köszönöm Neked, Istenem, akiket adtál nekem, hogy gazdagabbá tegyék életemet. Részesíts abban a kegyelemben, hogy el tudjam fogadni a távozásukat. Igaz, hogy én magam szegényebb lettem halálukkal, de örülök, hogy Veled lehetnek, és szeretettel emlékszem rájuk. Ámen.

XIII. állomás
Jézus testét leveszik a keresztrôl
,,Bevégeztetett'' -- mondta Jézus a kereszten. Most holtan nyugszik Mária karjaiban. Ezt a drámai képet örökítette meg és tette halhatatlanná evangéliumában Sz János és késôbb márvány Pietŕjában Michelangelo. Jézus élete végetért. Isten földi megtestesítôje volt három évtizedig kortársai számára, az azóta eltelt évszázadokban pedig milliók számára. Ahogy Ô mondta: ,,Aki engem lát, látja az Atyát is.'' (Jn 14,9) Jézus mintaszerű életével mindannyiunk életét befolyásolta, és áldott hatását itt hagyta a világra mindörökké.

Elmélkedés
Mindnyájan vágyunk arra, hogy hasznosak legyünk még idôsebb éveinkben is. Sôt, ahogy a rendelkezésünkre álló idô egyre rövidül, még hevesebb a vágyunk, hogy hasznos dolgokat vigyünk végbe. De szívünk mélyén szeretnénk azt is hinni, hogy életünk egészen az elejétôl fogva hasznos és gyümölcsözô volt, hogy jó hatással voltunk másokra, hogy általunk több most a szeretet a világban, és hogy -- bizonyos fokig -- mi is az emberi élet mintaképe lettünk. Az a legfontosabb, hogy amikor eljön az idô és azt kell mondanunk: ,,bevégeztetett'', akkor visszanézve egész életünkre, helyeslôn bólinthassunk rá.

Könyörgés
Istenem, köszönöm, hogy a Te eszközöd lehettem, és életem során valami jót cselekedhettem. Add, hogy kegyelmedbôl továbbra is használhassam elmémet, erômet, tehetségemet és vágyaimat a Te céljaid szerint. Ámen.

XIV. állomás
Jézus holttestét sírba teszik
Jézus holttestét levették a Kálvária keresztjérôl, és egy sziklába vájt sírba helyezték. A segítôk között volt Nikodémusz, a farizeus, aki néhány évvel azelôtt egy este titkon beszélgetett Jézussal tanításáról és csodáiról. Jézus beszélt ,,mennybe való felemelkedésérôl'' (Jn 3,13). Értette Nikodémusz, hogy az kapcsolatban van Krisztus keresztre való ,,felemelkedésével''? Jézus élettelen testét nézvén visszaemlékezett-e arra, hogy Jézus beszélt a feltámadásról? Hitte-e most Nikodémusz, hogy az valóban bekövetkezhet?

Elmélkedés
Ahogy öregszünk, felismerjük saját halandóságunk tényét. Még ha nem is gondolunk állandóan a halálra, fokozatosan elfogadjuk. Jézus holttestét nézzük, mint Nikodémusz, és kérdezzük: Új életre kelt-e Jézus? Az Ô feltámadásában gyökerezô hitünk nemcsak saját halálunkat fogadja el, hanem várja föltámadásunkat is. Mi is ,,felemeltetünk'' a keresztre, a mindennapi kudarcok, elválások, csalódások keresztjére, de hisszük, hogy Jézussal együtt mi is új életre támadunk. A végsô gyôzelembe vetett hitünk elhomályosítja hátralevô éveink minden örömét és bánatát.

Könyörgés
Istenem, töltsd meg létemet a Hozzád-tartozás hitével. Add, hogy kegyelmedbôl a hit embere lehessek. Higgyek abban, hogy Te már most, életemben is, állandóan velem vagy, és aztán a Krisztussal együtt elszenvedett halálomban és az Általa elnyert feltámadás dicsôségében örökké velem maradsz. Ámen.

Záróima
Istenem, járom saját keresztutamat a Tôled kapott éveimmel. Add, hogy kegyelmedbôl minden egyes nap a további szeretet és tevékenység forrása legyen, és add, hogy érezzem a Te jelenlétedet, amikor rámnehezedik az öregedés súlya. Részesíts kegyelmedben, hogy szívem nyitva álljon a Te -- számomra néha ismeretlen -- utaid felé, és fölülemelkedjem mostani és egykori hibáimon. Add, hogy kegyelmedbôl megértsem: Te nem földi javaim alapján ítélsz, hanem, hogy milyen ember vagyok. Engedd meglátnom, kegyelmed által, hogy hátralevô éveim gazdagságát hitem erôssége biztosítja.
Istenem, add Jézus kínszenvedése és halála által a fölismerést, hogy mind a gyarapodás, mind a fogyás, melyet utolsó éveimben megélek, Hozzád fog vezetni. Tudom és hiszem, hogy Jézushoz hasonlóan saját keresztutam meg fogja hozni feltámadásomat és életem Veled való örök beteljesülését. Ámen

Read more: http://nyomaban.hupont.hu/50/john-van-bemmel#ixzz3N0wPAHqs

Keresztút Jézussal

1999. december 10. Pénteken a templomban, a tabernákulum elôtt igen nagy vágyam volt, hogy a keresztutat imádkozzam. Hôn imádott Jézusom azt kérte, hogy írjam le, ugyanis Ô imádkozta a lelkemben.

I. Pilátus halálra ítéli Jézust
"Halálra ítéltek. Az Én halálom által éltek. "Jobb, hogy egy ember haljon meg a népért." (Ján.18;14.) Én vagyok az Áldozat, az isteni Bárány, Akinek leölése  árán nyertetek örök életet."

II. Jézus vállára veszi a keresztet
"Magamra vettem a te bûneidet. Mindnyájatokét, az egész világét. Én adtam érte elégtételt. Azért, amit el sem követtem. Ti helyettetek."

III. Jézus elôször esik el a kereszttel
"Elestem, hogy titeket felsegítselek. "

IV. Jézus találkozik Szent Anyjával
"Nézd Anyámat, a Szentet! Míly fájdalmas. A lelke vérzik. Ez sokkal nagyobb kín, mint bármi más."

V. Cirenei Simon segít Jézusnak
"Jöjj! Segíts! Szükségem van rád! Meg akarom osztani veled keresztemet, hogy egykor ugyanígy megosszam veled dicsôségemet."

VI. Veronika kendôt nyújt Jézusnak
"A kendô. Rajta Szent Arcom képmása. A lelked a kendô, azon akarom hagyni Szent Arcom képét, de csak akkor tudom, ha te is azonosulsz Velem, ahogy Én tettem, amikor a te bûneidet a vállamra vettem."

VII. Jézus másodszor esik el a kereszttel
"Másodszor is elestem. Azért, hogyha visszaesel, újra felemeljelek. Mély verem a bûn. Vigyázz! Elesni veszélyes!!!"

VIII. Jézus vígasztalja a síránkozó asszonyokat
"Engem sirattok?! Akkor sírjatok, mielôtt vétkeznétek! Akkor gyümölcsözôek könnyeitek."

IX. Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt
"Harmadszor is elestem, hogy a legmélyebb szakadékból is kimentselek. Hányszor kell még elesnem, hogy végre ne vétkezzetek?!"

X. Jézust megfosztják ruháitól
"Itt állok csupaszon, nevetségesen. Mert ti eltékozoltátok Tôlem kapott hótiszta ruhátokat. Helyettetek lettem gúny tárgyává. Ti miattatok röhögnek Rajtam."

XI. Jézust a keresztre szegezik
"A keresztre szegeztek. Az irántatok való szeretet szegeivel. Szeretetem gyôzött le Engem. Szeretetbôl adtam oda életemet értetek. Szeressetek viszont! Könyörögve kérlek benneteket!"

XII. Jézus meghal a kereszten
"Meghaltam, hogy ti éljetek - Énáltalam."

XIII. Jézus Testét leveszik a keresztrôl és fájdalmas Anyja ölébe fektetik
"Nézd a fájdalmak Anyját! Íme a te Anyád. A te, és mindnyájatok vétke tette ezt Vele. Ôvele, Aki bûnt soha nem követett el. Aki mindhalálig megmaradt Tisztának, Szûznek és Szeplôtelennek. Tiszteld Ôt! Azonosulj Vele fájdalmas kínszenvedéseiben! Sirasd meg bûneidet, amelyek miatt Én a fájdalmak Férfia lettem"!

XIV. Jézus Holttestét sírba teszik
"Meghalt, elernyedt Testemet sírba helyezték. Tanítványaimat kétely gyötörte. Csak Szent Anyám Szeplôtelen Szíve világított, mint az élô hit lobogó mécsese. Vajon hiszel-e Bennem, a Mindenhatóban, amikor kudarcok érnek? Ki tudod- e mondani élô hittel: Atyám, ne az legyen, amit én akarok, hanem amit Te? (Mk.14;36.) Pedig itt kezdôdik a Krisztus követés."

XV. Jézus halottaiból feltámad
"Feltámadtam. Legelôször Anyámnak jelentem meg, hogy szeretô csókommal megvígasztaljam, megörvendeztessem Szeplôtelen Szívét. Életének legnagyobb boldogsága ez a találkozás volt. Aztán megjelentem Mária Magdolnának, majd a még mindig kételkedô apostolaimnak. Ha ti úgy láttatok volna; halálra gyötörten, sebekkel borítva, vérrel áztatva, latrok között keresztre szegezve; vajon elhittétek volna, hogy Én az Isten Fia vagyok? Vigyázzatok, ne ítéljétek el apostolaimat!"

ÉLETIGE 1999. DECEMBER

ISTENNÉL SEMMI SEM LEHETETLEN

ÉLETIGE 1999. DECEMBER

"Istennél semmi sem lehetetlen." (Lk 1,36)
Mikor az angyal hírül adta Máriának Jézus születését, Mária megkérdezte: "Hogyan válik ez valóra?"¹ "Istennél semmi sem lehetetlen" — válaszolta az angyal. Bizonyítékul Erzsébet példáját idézte, aki idõs kora ellenére gyermeket fogant. Mária hitt, s így az Úr Édesanyja lett.
Isten mindenható: ezzel a jelzõvel gyakran találkozunk a Szentírásban. Isten hatalmára utal, aki megáldja, megítéli és irányítja az eseményeket, melyek révén megvalósítja terveit.
Egyetlen dolog akadályozhatja mindenhatóságának érvényesülését: az ember szabadsága, aki szembehelyezkedve az Õ akaratával gyengévé válik, holott az lenne a hivatása, hogy osztozzék Isten erejében.
"Istennél semmi sem lehetetlen."
Ez az ige méltó lezárása az ezredforduló nagy jubileuma elõtti évnek, melyet a katolikus egyház az Atya évének nyilvánított. Felébreszti ugyanis szívünkben az Atya-Isten szeretetébe vetett határtalan bizalmat. Hiszen ha Isten létezik és Õ a Szeretet, akkor ennek logikus következménye, hogy teljesen ráhagyatkozunk.
Neki hatalmában áll megadni bármilyen kegyelmet: világi és lelki javakat, lehetséges és lehetetlen dolgokat. Megadja azoknak is, akik kérik s azoknak is, akik nem, mert — amint az evangélium mondja — Õ Atya, aki "felkelti napját gonoszokra és jókra egyaránt."² Így tõlünk is azt kéri, hogy ugyanazzal az egyetemes szeretettel tegyünk mindent, mint Õ, és higgyük:
Istennél semmi sem lehetetlen."
Hogyan éljük tehát ezt az igét a hétköznapokban?
Idõrõl idõre mindannyiunknak szembe kell néznünk nehéz, fájdalmas helyzetekkel, úgy személyes életünkben, mint másokkal való kapcsolatainkban. Sokszor azonban teljesen tehetetlenek vagyunk, mert olyan ragaszkodásokat fedezünk fel magunkban dolgokhoz, emberekhez, melyektõl szeretnénk megszabadulni, ám azok gúzsba kötnek bennünket. Gyakran a közönyösség és az egoizmus falaiba ütközünk, vagy olyan események történnek, melyek — úgy tûnik — meghaladják erõnket, s ezért feladjuk a harcot.
Nos az ilyen pillanatokban segítségünkre lehet ez az életige. Jézus hagyja, hogy szembesüljünk tehetetlenségünkkel. Nem azért, hogy elbátortalanodjunk, hanem hogy jobban megértesse velünk: "Istennél semmi sem lehetetlen"; azért, hogy elõkészítsen minket kegyelme rendkívüli erejének megtapasztalására, mely éppen akkor nyilvánul meg, amikor belátjuk: saját erõnkbõl semmire sem megyünk.
"Istennél semmi sem lehetetlen."
Ha a legkritikusabb pillanatokban ezt ismételjük, felszabadul az az energia, melyet Isten igéje magában hordoz, s valamiképpen részesedünk Isten mindenhatóságából. Van viszont egy feltétel: élnünk kell Isten akaratát, sugározva magunk körül a szívünkben élõ szeretetet. Így összhangban leszünk a mindenható szeretettel, melyet isten táplál teremtményei iránt, s mely számára lehetséges mindaz, ami hozzájárul Isten egyénekrõl és az egész emberiségrõl alkotott tervének megvalósulásához.
De van egy különös lehetõség ennek az igének az élésére és arra, hogy teljességgel megtapasztaljuk hatékonyságát: az imádság.
Jézus azt mondta, hogy bármit kérünk nevében az Atyától, meg fogja adni. Kérjük tehát tõle mindazt, ami leginkább a szívünkön fekszik; azzal a szilárd hittel, hogy számára semmi sem lehetetlen: kérjük a reménytelen helyzetek megoldódását, a világ békéjét, a súlyos betegek gyógyulását, a családi és társadalmi konfliktusok elsimulását.
Ha pedig kölcsönös szeretetben, teljes egyetértésben többen fohászkodunk ugyanazért, akkor maga Jézus lesz köztünk; Õ fogja kérni az Atyát, s ígérete szerint megkapjuk, amiért imádkoztunk.
Isten mindenhatóságába és Szeretetébe vetett hittel egy nap mi is azt kértük valaki számára, hogy a röntgenfelvételen jól látható daganat "eltûnjön", tévedés vagy fantazma legyen. És így történt.
Ha életünk eseményeit mindig határtalan bizalommal fogadjuk, érezni fogjuk, hogy egy olyan Atya tart bennünket a karjában, aki számára minden lehetséges. Ez nem jelenti azt, hogy mindig megkapjuk, amit kérünk. Õ Atya; mindenhatóságát mindig és csakis gyermekei javára használja, akár tudják ezt, akár nem. Fontos, hogy tápláljuk magunkban a bizonyosságot: "Istennél semmi sem lehetetlen. S akkor soha nem tapasztalt béke tölt majd el minket.

Chiara Lubich

¹ vö. Lk 1,34
² vö. Mt 5,45

ÉLETIGE 1999. NOVEMBER

AZ IGE MEGTISZTÍT

ÉLETIGE 1999. NOVEMBER

"Boldogok a tisztaszívûek, mert meglátják az Istent." (Mt 5,8)
Jézus a hegyi beszéddel kezdi meg tanítói mûködését. A Genezáreti-tó melletti Kafarnaum közelében felment egy hegyre, leült — ahogy akkoriban a tanítók szokták —, és beszélt a tömegnek a boldogságokról. Az Ószövetség többször is használja a "boldog" kifejezést: azokat tünteti ki ezzel a jelzõvel, akik a legkülönbözõbb módokon valóra váltották az Úr Igéjét.
Jézus a tanítványok számára részben már ismert boldogságokat idézi, azt azonban elõször hallják, hogy a tisztaszívûek nemcsak fölmehetnek az Úr hegyére — amint azt a Zsoltár megénekli¹ —, hanem meg is láthatják Istent. Milyen tehát az a magasabb rendû tisztaság, mely ekkora jutalmat érdemel? Jézus beszédei bõséges magyarázatot adnak erre. Forduljunk tehát hozzá, hogy a hiteles tisztaság forrásából meríthessünk.
"Boldogok a tisztaszívûek, mert meglátják az Istent."
"Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek"²: Jézus szerint ez a megtisztulás leghatékonyabb eszköze. Nem annyira a vallási szertartások gyakorlása tisztítja meg a lelket, hanem elsõsorban az Ige. Jézus Szava nem olyan, mint az embereké. Benne ugyanaz a Krisztus van jelen, aki — bár más módon — jelen van az Eucharisztiában is. Az Ige révén Krisztust fogadjuk magunkba, s ha engedjük õt cselekedni, megszabadít a bûntõl, vagyis tisztává teszi a szívünket.
A tisztaság tehát a megélt Ige gyümölcse: abból fakad, hogy életre váltjuk Jézus igéit, melyek megszabadítanak ragaszkodásainktól. Ezek ugyanis elkerülhetetlenül kialakulnak bennünk, ha létünk nem Istenben és tanításában gyökerezik. Elõfordulhat, hogy a tárgyak, a teremtmények vagy önmagunk rabjaivá válunk. Ha viszont egyedül Isten áll szívünk középpontjában, minden más elveszíti jelentõségét.
Hogy sikeres legyen ez a vállalkozásunk, jó, ha a nap folyamán többször is azzal a fohászszal fordulunk Jézushoz, Istenhez, melyet a Zsoltárban olvashatunk: "Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem!"³ Ismételjük el gyakran, fõként amikor a különbözõ ragaszkodások olyan álmokat, érzéseket, szenvedélyeket ébresztenek bennünk, melyek elhomályosíthatják tisztánlátásunkat és megfoszthatnak szabadságunktól.
Kedvünk támad megnézni bizonyos reklámokat vagy tv-mûsorokat? Nem! Mondjuk ezt: "Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem." Ez az elsõ lépés. Ha újra kifejezésre juttatjuk Isten iránti szeretetünket, sikerülni fog kilépni önmagunkból, s így ismét tiszták leszünk.
Észrevesszük, hogy egy ember vagy egy munka akadályt gördít közénk és Isten közé, s veszélyezteti vele való kapcsolatunk áttetszõségét? Itt a pillanat, hogy újra kimondjuk neki: "Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem." Ez segíteni fog abban, hogy megtisztítsuk szándékainkat és visszaszerezzük a belsõ szabadságot.
"Boldogok a tisztaszívûek, mert meglátják az Istent."
A megélt Ige szabaddá és tisztává tesz, mivel szeretet. Hiszen a szeretet az, mely isteni tüzével megtisztítja szándékainkat és egész bensõnket. A Biblia szerint ugyanis az értelem és az akarat a szív legmélyén lakozik.
Az a szeretet azonban, amit Jézus kér és ami lehetõvé teszi ennek a boldogságnak az élését, a kölcsönös szeretet, mely akkor születik meg, ha valaki — mint Jézus — kész életét adni a többiekért. Ez a szeretet magával ragadja a másikat; kölcsönösséget és olyan légkört teremt, melynek legfõbb ismertetõjegye pontosan az áttetszõség és a tisztaság. Mindez Isten jelenlétébõl fakad, és csakis Õ képes arra, hogy tiszta szívet teremtsen bennünk.⁴ A kölcsönös szeretetet élve az Ige kifejti bennünk hatását: megtisztít és megszentel.
Az elszigetelt egyén nem tud sokáig ellenállni a világ csábításainak, a kölcsönös szeretet viszont olyan közeget biztosít számára, melyben képes megõrizni tisztaságát és hiteles keresztény mivoltát.
"Boldogok a tisztaszívûek, mert meglátják az Istent."
A mindig újra visszaszerzett tisztaság gyümölcse ez: "láthatjuk" Istent, vagyis megértjük, hogy Õ mûködik személyes életünkben és a történelemben, meghalljuk szívünkben szóló hangját és felfedezzük õt mindenütt, ahol jelen van: a szegényekben, az Eucharisztiában, Igéjében, a testvéri közösségben, az egyházban.
Megízleljük jelenlétét már itt a földön, ahol "a hitben élünk, a szemlélet még nem osztályrészünk"⁵, mindaddig, amíg majd örökre, "színrõl színre"⁶ láthatjuk õt.

Chiara Lubich

¹ vö. Zsolt 24,4
² Jn 15,3
³ vö. Zsolt 16,2
⁴ vö. Zsolt 50,12
⁵ 2 Kor 5,7
⁶ 1 Kor 13,12

ÉLETIGE 1999. OKTÓBER

AZ IGAZI SZERETET

ÉLETIGE 1999. OKTÓBER

"Szeresd embertársadat, mint saját magadat." (Mt 22,39)

Ezt az igét már az Ószövetségben is megtaláljuk.¹
Amikor Jézusnak egyszer feltettek egy provokatív kérdést, a rabbinikus és prófétai hagyományra támaszkodva válaszolt, mely a Tórának, vagyis Isten Bibliában megfogalmazott tanításának közös alapját kutatta. Hillel rabbi, Jézus egyik kortársa ezt mondta: "Ne tedd felebarátodnak azt, ami gyûlöletes számodra: ebben áll az egész törvény. Minden más ennek a magyarázata."²
A zsidó tanítók szerint a felebarát szeretete az Isten iránti szeretetbõl fakad, aki saját képmására és hasonlatosságára teremtette az embert. Ezért nem szerethetjük Istent anélkül, hogy ne szeretnénk a teremtményét is. Ez az igazi gyökere a testvér iránti szeretetnek s ez az, ami "a törvényben általános érvényû alapelv."³
Jézus megerõsíti ezt és hozzáfûzi, hogy a felebaráti szeretet parancsa hasonló az elsõ, a legfõbb parancshoz, vagyis hogy szeressük Istent teljes szívünkbõl, teljes lelkünkbõl és teljes elménkbõl. Hangsúlyozva a hasonlóságot, Jézus végérvényesen összekapcsolja ezt a két parancsot, s ugyanígy tesz az egész keresztény hagyomány is, amint az János apostol tömör megfogalmazásából kiderül: "Mert, aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát."⁴
"Szeresd embertársadat, mint saját magadat."
Az evangélium világosan megmondja, hogy minden ember - legyen az férfi vagy nõ, barát vagy ellenség - a felebarátunk, akit tisztelnünk, becsülnünk, méltányolnunk kell. Az embertárs iránti szeretet egyetemes és személyes egyszerre. Átöleli az egész emberiséget, ugyanakkor konkrét: a mellettünk élõk szeretetében ölt testet.
De ki adhat nekünk olyan nagy szívet, ki támaszthat bennünk akkora jó szándékot, hogy közelinek - felebarátainknak - érezzük azokat is, akik nagyon távol állnak tõlünk? Ki az, aki segít legyõzni önszeretetünket, hogy képesek legyünk saját magunkat látni a másikban? Ez Isten ajándéka, sõt magának Istennek a szeretete, mely "a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe."⁵
Tehát nem egy hétköznapi szeretetrõl, nem egyszerû barátságról vagy pusztán emberszeretetrõl van szó, hanem arról a szeretetrõl, mely a keresztségkor áradt ki a szívünkbe: magának Istennek, a Szentháromságnak az életét alkotó szeretetrõl, melyben mi is részesedhetünk.
Egyszóval: a szeretet a minden. Ahhoz azonban, hogy jól élhessük, ismernünk kell tulajdonságait, melyeket az evangélium és általában a Szentírás tár elénk. Ennek a szeretetnek van néhány alapvetõ vonása, melyeket a következõkben foglalhatunk össze:
Jézus, aki mindenkiért meghalt és mindenkit szeretett, elõször is arra tanít minket, hogy az igazi szeretet mindenkire irányul. Nem olyan, mint amit sokszor mi élünk; nem egyszerûen emberi szeretet, melynek hatósugara csupán a családra, a barátokra, a szomszédokra terjed ki...
Az igazi szeretet, amit Jézus kér, nem tûri, hogy különbséget tegyünk az emberek között: nem létezik számára rokonszenves vagy ellenszenves, szép vagy csúnya, felnõtt vagy gyerek; nem nézi, hogy ki honfitárs és ki idegen, ki tartozik az én egyházamhoz és ki egy másikhoz, s nem veszi figyelembe a vallási különbségeket sem. Ez a szeretet mindenkit szeret. Így kell tennünk nekünk is: mindenkit szeretni.
Az igazi szeretet másik jellemzõje, hogy elsõként szeret. Nem várja, hogy szeressék, ahogy ez az emberi szeretet esetében lenni szokott: általában azt szeretjük, aki szeret bennünket. Nem! Az igazi szeretet kezdeményez, amint az Atya tette: amikor még bûnösök voltunk, vagyis nem szerettünk, elküldte Fiát megmentésünkre.
Mindenkit szeretni tehát és elsõként szeretni.
Az igazi szeretet továbbá Jézust látja minden felebarátban: "Nekem tetted"⁶ — mondja majd Jézus az utolsó ítéletkor. És ez vonatkozik a jóra, amit teszünk, de sajnos a rosszra is.
Az igazi szeretet szereti a barátot és az ellenséget egyaránt: jót tesz vele, imádkozik érte.
Jézus azt is akarja, hogy a szeretet, amit a földre hozott, kölcsönössé váljék; hogy az emberek szeressék egymást egészen addig, míg el nem jutnak az egységre.
A szeretet e tulajdonságai jobban megértetik velünk az e havi igét, és segítenek mélyebben megélni.
"Szeresd embertársadat, mint saját magadat."
Igen, az igazi szeretet úgy szereti a másikat, mint saját magát. És ez szó szerint értendõ: valóban önmagunkat kell látnunk a másikban és azt tenni neki, amit magunknak tennénk. Az igazi szeretet tud szenvedni a szenvedõvel és örülni az örvendezõvel; kész hordozni a másik terheit, és - amint Pál mondja - képes eggyé válni azzal, akit szeret. Tehát nem csupán érzelmekben, szép szavakban fejezõdik ki, hanem konkrét tettekben.
Aki más hitet vall, az is törekszik az ún. "aranyszabály" élésére, melyet minden vallásban megtalálunk. Ez azt kéri, hogy úgy bánjunk másokkal, ahogy szeretnénk, ha velünk bánnának. Gandhi nagyon egyszerûen és hatásosan így fogalmazza meg lényegét: "Nem tehetek rosszat neked anélkül, hogy magamat meg ne sebezném."⁷
Ez a hónap jó alkalom lesz tehát arra, hogy nagyító alá tegyük szeretetünket a felebarát iránt, akinek oly sok arca van: hol a szomszédunkban vagy az iskolatársunkban, hol a barátunkban vagy a legközelebbi rokonunkban ismerhetünk rá. De felebarátunk egy-egy arcát fedezhetjük fel a háború és természeti katasztrófa sújtotta területeken élõkben is, akiknek szenvedéseirõl a televízióból értesülünk. Azelõtt az ismeretlenség ködébe burkolóztak és nagyon távol voltak tõlünk, de immár õk is közel vannak, felebarátaink lettek.
A szeretet alkalomról alkalomra meg fogja súgni, hogy mit tegyünk, és fokozatosan kitágítja majd szívünket Jézus szívének méreteire.

Chiara Lubich

¹ Lev 19,18
²Shabb. 31a. (szabad fordítás)
³Akiba rabbi, Slv 19,18 (szabad fordítás)
⁴1 Jn 4,20
⁵Róm 5,5
⁶Vö. Mt 25,40
⁷Vö. Wilhelm Muhs, Parole del cuore, Milánó 1996. 82.o. (szabad fordítás)

Keresztút Jézussal

1999. szeptember 3. Elsô pénteken szentmise, szentáldozás után a Szentlélek így imádkozta bennem a keresztutat:

I. Pilátus halálra ítéli Jézust
"Jézusom bocsáss meg, amikor másokban Téged ítélünk el. Kérünk add, hogy az ítéletet meghagyjuk Neked, az örök Bírónak. Mi pedig kicsiny gyermekek legyünk, és Szent Szíved szeretetén pihenjünk meg."

II. Jézus vállára veszi a keresztet
"Jézusom kérünk segíts, hogy a Te erôddel vegyük vállunkra keresztünket, életünk minden pillanatában. Soha ne felejtsük el, hogy Téged a földön a kereszten találunk meg. Te elválaszthatatlan vagy ebben a világban a kereszttôl. Kérünk add, hogy a keresztben Téged szeressünk, és magasztaljunk azért, hogy a mi keresztünket, amelyet Tôled kaptunk, a Te isteni bölcsességed és szereteted alkotta meg, hogy ezáltal az örök üdvösségre vezessen bennünket."

III. Jézus elôször esik el a kereszttel
"Jézusom köszönjük, hogy Te akkor is szeretsz, amikor Ellened vétkezünk. Te mentegetsz: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek. Te mindig mellettünk állsz, és kinyújtod felénk, értünk átszegzett drága szent megváltói Kezed."

IV. Jézus találkozik Szent Anyjával
"Jézusom köszönjük, hogy égi Édesanyánk bennünket is végigkisér életünk keresztútján. Ô a mi Fényünk, Akinek Szeplôtelen Szívében meglátunk Téged. Ô fogja meg gyönge kezünket, és elvezet Hozzád."

V. Cirenei Simon segít Jézusnak
"Jézusom köszönjük, hogy adtál keresztet. Kereszted megóv a bûntôl, és utat mutat Hozzád az égbe. Köszönjük, hogy kegyelmedbôl szeretjük keresztünket. Azért szeretjük, mert Tôled kaptuk. A keresztünk iránt való szeretet megtanít arra, hogy Neked egész életünkben engedelmeskedjünk."

VI. Veronika kendôt nyújt Jézusnak
"Jézusom tôlünk is a résztvevô segítô szeretetet kéred. A szeretetbôl fakadó jó cselekedeteket. Szeretet nélkül nincs értéke, de ha Irántad való szeretetbôl segítünk másoknak, a Te örömöddel jutalmazol érte."

VII. Jézus másodszor esik el a kereszttel
"Jézusom, Te már elôre láttad, hogy újra el fogunk esni. Jól ismered gyöngeségeinket. Mégsem ítélkezel fölöttünk, hanem újra felénk nyújtod segítô szent Kezed."

VIII. Jézus vígasztalja a síránkozó asszonyokat
"Drága Jézusom. Most különösen idôszerüek szavaid: Bánjátok meg gonosz tetteiteket! Sirassátok meg bûneiteket! A szíveteket szaggassátok, ne a ruhátokat! Ott belül, a lelketekben változzatok meg! Tisztuljatok meg értetek kiontott Véremben, a bûnbánat szentségében! Csak az ilyen lelkekbe vágyom bemenni a szentáldozásban. A bûntôl undorodom."

IX. Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt
"Mi mindig bukdácsolunk. Elesünk. Sôt, mélyre zuhanunk. De Te sohasem fáradsz bele Urunk, hogy leszállj értünk akár a legmélyebb szakadékba, hogy válladra vedd, és felhozd az egy elveszettet, akiért Véreddel fizettél váltságdíjat. Azt hiszem, hogy a menny örökkévalósága is kevés ahhoz, hogy Neked eléggé hálát adjunk."

X. Jézust megfosztják ruháitól
"Amikor megkereszteltek, ránk adtad megszentelô kegyelmed hófehér ruháját. De mi hagytuk rászedni magunkat, mint Éva anyánk. Hiszékenyen szóba álltunk a kígyóval. El is veszítettük hófehér köntösünket. Hogyan szerezhetnénk vissza? Fussunk! Jézus vár ránk a gyóntatószékben. Szent Vérével mossa hónál tisztábbra, napnál ragyogóbbra lelkünket. A sátán megszégyenül, és tehetetlenül menekül."

XI. Jézust a keresztre szegezik
"Jézust a világ végezetéig keresztre szegezik a bûnös emberek a lelkükben. Mi keresztények, soha ne akarjunk mást látni, mint Ôt, az Ô Szent Vérétôl áztatott drága Szent haldokló Testét a keresztfán! Kérjük kegyelmét, hogy legalább részben fogjuk fel, mekkora árat fizetett a lelkünkért. Akkor biztosak lehetünk abban, hogy sokkal nehezebben tud rászedni a sátán. Bûnt soha el ne kövessünk, és vigyázzunk, hogy ne is botladozzunk!"

XII. Jézus meghal a kereszten
"Drága jó Jézusom! Miértünk haltál kínhalált. Irántunk való végtelen szereteted vitt fel a Golgotára. Kérünk adj nekünk is a Te lángoló szeretetedbôl, hogy viszontszeressünk Téged, és Irántad való szeretetbôl mindig ellene mondjunk a bûnnek. Mi is meghaljunk a világ összes élvezetének, és egyedül a Te Szíved szeretetének édességét birtokoljuk, és egész életünkben csak Neked szolgáljunk."

XIII. Jézus Testét leveszik a keresztrôl és fájdalmas Anyja ölébe fektetik
"Fájdalmas Szûzanyám! Csak a könnyeid ömlenek némán. Sokba került Neked a mi megváltásunk. Te, az Úr alázatos Szolgálóleánya ezt is elfogadtad. Odaadtad Ôt, Akit teljes Szívedbôl szerettél. Ôt, a legkedvesebbet, a legdrágábbat, a legédesebbet. Ôt, a Te Egyetlenedet, Aki szûzi tiszta Testedbôl öltött Testet. Akit a világra szültél, Akit dajkáltál, Akivel a gyilkos Heródes elôl menekültél. Miért?... Azért, hogy teljesítsd az Atya akaratát. Azért, hogy most lemondj Róla, a Legkedvesebbrôl, az Egyetlenrôl. És Ôhelyette megkaptál minket, esendô nyomorult bûnösöket, hogy véres könnyeket hullass értünk. A világ minden tájára eljössz, hogy figyelmeztess:"Tartsatok bûnbánatot! Imádkozzatok! Szeressétek a végtelenül megsértett jóságos Atyát!"
Bárcsak meghallgatnánk szavad, és ne okoznánk csalódást Neked!

XIV. Jézus Holttestét sírba teszik
Drága Szûzanyám! Már holtan sem lehet a Tiéd Szent Fiad. Elnyeli Ôt a sírkamra. Ha az isteni erô nem támogatna, beleszakadna szeretettôl lángoló Szeplôtelen Szíved. De ahol a keserûség, ott segít a kegyelem. A Te hited a legerôsebb: Meglátod Ôt harmadnapra. De addig... Ez a legkínzóbb várakozás!"

XV. Jézus halottaiból feltámad
"Feltámadott! Él! Örökkön örökké él!!! Beteljesítette igéretét. Ô mindig beteljesíti, mert Ô igaz. Ô a mi Reményünk. Mert igérete nekünk is szól. Nem nyelnek el a sírnak hantjai. Csupán földi ruhánktól, testünktôl szabadulunk meg. A lelkünk él, és a testünk is fel fog támadni; és ujjongva fogja hírdetni Isten irgalmát örökkön örökké!"

ÉLETIGE 1999. szeptember

MINDIG MEGBOCSÁTANI

"Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer." (Mt 18,22)

Jézus ezekkel a szavakkal válaszol Péternek, aki csodálatos dolgokat hallva tõle megkérdezte: "Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom? Talán hétszer?" Mire Jézus: "Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer."
Pétert, akinek természetes jóságát és nagylelkûségét ismerjük, valószínûleg fellelkesítette a Mester beszéde, ezért elhatározta, hogy valami újat, valami egészen rendkívülit fog tenni: akár hétszer is megbocsát. A zsidóság korában ugyanis az volt a felfogás, hogy kétszer vagy háromszor, maximum négyszer lehet megbocsátani.
Jézus azonban így felelt: "hetvenszer hétszer." Szerinte tehát nincs határ: mindig meg kell bocsátani.

"Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer."

Ez az ige Ábrahám egyik leszármazottjának, Lámechnek a szavait idézi fel bennünk: "Ha Káint hétszer bosszulták meg, Lámechet hetvenhétszer."¹ A világ fiainak kapcsolataiban elhatalmasodó gyûlölet olyan, mint a medrébõl kilépni készülõ folyó.

Jézus ezzel szemben a szüntelen, feltétel nélküli megbocsátást hirdeti, mely képes megszakítani az erõszak ördögi körét.
A megbocsátás az egyetlen út, hogy gátat vessünk a rossz terjedésének, s hogy az emberiség a jövõben ne pusztítsa el önmagát.

"Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer. "

Megbocsátani. Mindig megbocsátani. A megbocsátás nem egyenlõ az elfelejtéssel, mely gyakran azt jelenti, hogy nem akarunk szembenézni a valósággal. Nem gyengeség, mely az erõsebbtõl való félelembõl nem vesz tudomást egy igazságtalanságról. A megbocsátás nem abban áll, hogy jelentéktelen apróságnak tartjuk a súlyos hibát, vagy hogy jónak ismerjük el azt, ami rossz. A megbocsátás nem közömbösség, hanem tudatos, szabad, akarati cselekvés: bár testvérünk rosszat tett velünk, elfogadjuk õt olyannak, amilyen, ahogy - hibáink ellenére - Isten is elfogad minket, bûnösöket. A megbocsátás abban áll, hogy a sértésre nem sértéssel válaszolunk, hanem aszerint cselekszünk, amit Pál mond: "Ne gyõzzön rajtad a rossz, te gyõzd le jóval a rosszat." ²
Ha megbocsátasz, lehetõséget adsz annak, aki megbántott, hogy új kapcsolatba kerüljön veled. Ezáltal õ is, te is új életet kezdhettek, és olyan jövõt remélhettek, melyben nem a rosszé az utolsó szó.

"Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer. "

Hogyan fogjuk tehát élni ezt az igét?

Péter ezt kérdezte Jézustól: "Hányszor kell megbocsátanom testvéremnek?" "... a testvéremnek."
Jézus, válaszában mindenekelõtt a keresztényekre, vagyis ugyanannak a közösségnek a tagjaira, a köztük levõ kapcsolatra céloz.
Elsõsorban tehát azokkal kell így viselkednünk - családban, munkahelyen, iskolában vagy közösségünkben - , akikkel összeköt a hit.
Milyen sokszor elõfordul, hogy egy gesztussal, egy szúrós megjegyzéssel viszonozni akarjuk a sértéseket.
Tudjuk, hogy a különbözõ természet, az ingerültség vagy más gyakran szeretetlenséget szül azok között, akik együtt élnek. Jusson eszünkbe, hogy csakis úgy tartható fenn a testvérek közötti béke és egység, ha újra meg újra megbocsátunk.
Mindig hajlamosak leszünk arra, hogy testvéreink hibáira, múltjára gondoljunk, és másnak akarjuk õket, mint amilyenek... Szokásunkká kell válnia, hogy új szemmel nézzük, újnak lássuk, mindig, azonnal és teljesen elfogadjuk õket akkor is, ha nem bánják meg, amit tettek.

Erre azt mondod: "Ez nehéz." Érthetõ. Éppen ebben rejlik azonban a kereszténység szépsége. Hiszen Krisztust követjük, és Õ a kereszten az Atya bocsánatát kérte azoknak, akik halálát okozták, de azután feltámadt.
Bátorság. Kezdjünk el így élni. Biztos, hogy soha nem tapasztalt béke és túlcsorduló, eddig ismeretlen öröm tölt el majd bennünket.

Chiara Lubich

	1 Ter 4,24
	2 Róm 12,21

ÉLETIGE 1999. AUGUSZTUS

ISTEN MEGTARTJA, AMIT ÍGÉR

 

"Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki." (Lk 1,45)

Ez az ige egy nagyon egyszerû, ugyanakkor fennkölt eseményhez kapcsolódik: két áldott állapotban levõ asszony találkozásakor hangzik el. Anya és magzat között a legszorosabb lelki és fizikai együttélés valósul meg. A gyermek gondolatait, érzéseit az anya mondja ki. Amikor Mária beszél, Erzsébet méhében örömében megmozdul a gyermek, Erzsébetnek pedig mintha az Elõhírnök adná ajkára a szavakat. Amíg azonban a Máriát dicsérõ ének elsõ része személyesen az Úr édesanyjához szól, addig az utolsó mondat állítmánya harmadik személyû: "Boldog, aki hitt."
Megállapítása tehát egyetemes érvényû igazság: boldognak nevez minden hívõt; azokat, akik befogadják és életre váltják Isten Igéjét, s Máriát tekintik legfõbb példaképüknek..¹

"Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki."

Az evangélium itt elõször mondja boldognak Máriát s vele együtt azokat is, akik követni és utánozni akarják õt.
Máriában az Ige befogadásának gyümölcseként szoros egységet alkot a hit és az anyaság. De Lukács valami olyat is megsejtet velünk, mely mindannyiunkra vonatkozik. Evangéliumának egy késõbbi szakaszában Jézus ezt mondja: "Azok az anyám és a rokonaim, akik hallgatják és tetté is váltják az Isten szavát."²
Erzsébet a Szentlélek indíttatására szinte ugyanezt közli velünk, amikor kijelenti, hogy minden tanítvány az Úr "édesanyjává" válhat, feltéve ha hisz Isten Igéjében és életre váltja azt.

"Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki."

Jézus után Mária mondta ki a legtökéletesebb igent Istennek. Mindenekelõtt ebben áll életszentsége és nagysága. S amíg Jézus az Ige, a megtestesült Ige, addig Mária — az Igébe vetett hite által — a megélt Ige. Õ azonban olyan, mint mi, mert teremtmény.
Mária istenanyasága hatalmas, egyedülálló kiváltság. Isten mégsem csak a Szüzet hívja arra, hogy magába fogadja Krisztust. Ha más módon is, de minden keresztényben meg kell testesülnie Krisztusnak, hogy Pállal együtt ezt ismételhesse: "Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem."³
Hogyan valósítsuk meg ezt?
Máriához hasonlóan legyünk készségesek Isten igéjének befogadására. Vele együtt higgyünk abban, hogy Jézus minden ígérete be fog teljesedni. S ha egy-egy ige olykor képtelenséget követelne tõlünk, ha kell, vállaljuk a kockázatot is, mint Mária.
Azzal, aki hisz az Igében, mindig rendkívüli dolgok történnek. Könyveket lehetne írni a kisebb és nagyobb csodákról, melyek ezt igazolják.
Ki tudná elfelejteni, amikor a háború alatt hittünk Jézus e szavaiban: "Kérjetek és kaptok!"?⁴ Kértük tehát mindazt, amire a város szegényeinek szüksége volt és láttuk, hogy zsákszámra érkezik a liszt, ládákban a dobozos tej és a lekvár, a tûzifa és mindenféle ruhanemû.
Ma is ugyanez történik. "Adjatok és adnak majd nektek is"⁵: a "szeretet-butikok" mindig újra megtelnek, mivel rendszeresen kiürülnek.
Ám leginkább az döbbenti meg az embert, hogy Jézus szavai mindig és mindenhol igazak. Isten segítsége a leglehetetlenebb helyzetekben, a világ legelszigeteltebb zugába is pontosan megérkezik. Nemrégiben ez történt egy édesanyával is, aki hihetetlen szegénységben élt. Egyik nap úgy érezte, utolsó filléreit is oda kell adnia egy nála szegényebbnek. Hitt az evangélium ígéretében: "Adjatok és adnak majd nektek is", és nagy béke töltötte be a lelkét. Kicsit késõbb megérkezett legkisebb lánya. Megmutatta neki, milyen ajándékot kapott egyik idõs rokonuktól, aki véletlenül arra járt: kezecskéjében ott volt a megígért százszoros.
Az ehhez hasonló "kicsiny" tapasztalatok arra bátorítanak, hogy higgyünk az evangéliumban. Bármelyikünk átélheti azt az örömöt, azt a boldogságot, mely Jézus ígéreteinek beteljesülésébõl fakad.
Amikor a hétköznapok folyamán a Szentírást olvasva találkozunk Isten Igéjével, nyissuk ki szívünket és fogadjuk be. Higgyük, hogy amit Jézus kér vagy ígér, az megvalósul. Hamarosan felfedezzük majd, mint Mária vagy mint az említett édesanya, hogy Õ megtartja ígéreteit.

Chiara Lubich

¹ G. Rossé: Il Vangelo di Luca, Róma, 1992. 67. o.
² Lk 8, 21.
³ Gal 2, 20
⁴ Vö. Mt 7, 7
⁵ Vö. Lk 6, 38

ÉLETIGE 1999. július

A százszoros

"A mennyek országa hasonlít a kereskedő­höz, aki igazgyöngyöt keresett. Amikor egy nagyon értékeset talált, fogta magát, eladta mindenét, amije csak volt és megvette." (Mt 13, 45-46)

Ezzel a rövid példabeszéddel Jézus erősen megmozgatta hallgatói fantáziáját. Mindenki tisztában volt az igazgyöngy értékével, mely akkoriban az arannyal együtt a legértékesebb kincsnek számított.

Ráadásul az Írás úgy beszélt a bölcsesség­ről, azaz Isten ismeretéről, mint olyan értékről, mellyel még a "fölbecsülhetetlen drágakövet sem lehet egy sorba állítani"ⁱ

A példabeszéd egy kivételes, meglepő és váratlan eseményt mond el egy kereskedőről, aki — talán egy bazárban — megpillantott egy drágakövet. Óriási értékét csak az ő szakértő szemei tudták felmérni. Kalkulálni kezdett és látta, hogy nagy haszonhoz juthat. Úgy döntött, eladja mindenét és megveszi. A helyében ki ne tett volna ugyanígy?

A példabeszéd értelme tehát ez: a találkozás Jézussal, vagyis a köztünk levő Isten Országával – íme az igazgyöngy – egyedülálló lehetőség: nem szabad elszalasztanunk. Minden energián­kat, mindazt, amit birtokolunk, teljesen ennek szol­gálatába kell állítanunk.

"A mennyek országa hasonlít a kereskedő­höz, aki igazgyöngyöt keresett. Amikor egy nagyon értékeset talált, fogta magát, eladta mindenét, amije csak volt és megvette."

A tanítványok nem először érzik azt, hogy radikális döntést kell hozniuk: ha követni akar­ják Jézust, legértékesebb javaikról is le kell mondaniuk: a családi kötelékekről, az anyagi biztonságról, a megalapozott jövőről.

Jézus kérése azonban nem abszurd. Ő nem ok nélkül kér.

A "minden" helyett, amit elveszítünk, egy összehasonlíthatatlanul értékesebb "mindent" találunk. Amikor Jézus kér valamit, mindig meg­ígéri azt is, hogy bőségesen visszafizeti és sokat, nagyon sokat fog adni.

Tehát ezzel a példabeszéddel biztosít ben­nünket arról, hogy olyan kincs lesz a kezünk­ben, mely örökre gazdaggá tesz minket.

S ha néha elhibázott lépésnek tűnik otthagy­ni a biztosat a bizonytalanért, már meglevő javainkat csupán megígért javakért, gondoljunk az említett kereskedőre: ő tudja, hogy nagyon értékes az a drágakő; kereskedik tehát vele és bizakodik, hogy haszna származik majd belőle.

Ugyanígy, aki követni akarja Jézust, az tudja és a hit szemével látja, milyen végtelen nyere­ség lesz megosztani vele Isten Országának örökségét azáltal, hogy legalább lelki értelem­ben mindent elhagyott.

Isten minden embernek alkalmat ad az élet­ben, hogy kihasználja ezt a lehetőséget.

"A mennyek országa hasonlít a kereskedő­höz, aki igazgyöngyöt keresett. Amikor egy nagyon értékeset talált, fogta magát, eladta mindenét, amije csak volt és megvette."

Ez az ige konkrét meghívás, hogy tegyük félre bálványainkat, melyek elfoglalhatják szí­vünkben Isten helyét: a karriert, a házasságot, a tanulmányokat, egy szép lakást, a munkát, a sportot, a szórakozást...

Meghívás arra, hogy Istent tegyük az első helyre; hogy Ő legyen minden gondolatunk és érzésünk kiindulópontja. Az életben ugyanis mindennek felé kell haladnia és tőle kell elindulnia.

Ha erre törekszünk; ha keressük Országát, akkor ráadásként minden más megadatik ne­künk – ígéri az evangélium.ⁱⁱ Ha Isten Országá­ért elhagyunk mindent, megkapjuk a százszorost: száz házat, száz testvért, száz apát és anyátⁱⁱⁱ, mert az evangéliumnak van egy kifejezetten emberi dimenziója is: Jézus Isten-ember, ezért a lelki táplálék mellett biztosítja számunkra a kenyeret, az otthont, a ruhát és a családot is.

Talán meg kellene tanulnunk a "kicsinyektől" az Atya Gondviselésébe vetett nagyobb bizal­mat: Ő nem hagyja, hogy bármiben is hiányt szenvedjenek azok, akik szeretetből odaadták azt a keveset is, amivel rendelkeztek.

Kongóban néhány fiatal egy pár hónapja művészi képeslapokat kezdett készíteni banán­héjból, amiket aztán Németországban eladtak. Kezdetben az összes bevételt megtartották (va­laki ebből biztosította családja megélhetését), később viszont elhatározták, hogy jövedelmük 50%-át közösbe teszik. Ebből harmincöt munka­nélküli fiatalnak tudtak segítséget nyújtani.

Isten nagylelkűsége azonban felülmúlha­tatlan: ketten közülük olyan megdöbbentő mó­don tettek tanúságot az üzletben, ahol dolgoz­nak, hogy több kereskedő ehhez az üzlethez fordult segítségért, amikor alkalmazottakra volt szüksége. Így tizenegy fiatal fix álláshoz jutott.

Chiara Lubich

i vö. Bölcs 7,9

ii vö. Lk 12,31

iii vö. Mt 19,29