péntek

Életige, 2004. január

„Az én békémet adom nektek.” (Jn 14,27)
Földünkön kb. harminc helyen dúl ma háború. Némelyik a szemünk előtt zajlik, a többiről viszont megfeledkeztünk, bár azok sem kevésbé kegyetlenek. Erőszak, gyűlölet és széthúzás pedig olyan országokban is előfordul, ahol „béke” uralkodik.
Minden nép, minden ember érzi, hogy szíve mélyén békére, összhangra, egységre vágyik. Mégis látjuk, hogy minden erőfeszítés és jó szándék ellenére több ezer éves próbálkozás után sem vagyunk képesek szilárd és tartós békét teremteni.
Jézus azért jött, hogy elhozza nekünk a békét, melyről azt mondta, hogy nem olyan, mint amit a „világ ad”[1], mert nemcsak a háború, a civakodás, a megosztottság vagy a sérelmek megszűntét jelenti. Az „Ő” békéje mindezt magába foglalja, de ennél sokkal több: az élet és az öröm teljessége, az ember menedéke minden téren, a népek közötti szeretetben megvalósuló szabadság és testvériség. Ő maga a mi békénk[2], ezért mondhatja nekünk:
„Az én békémet adom nektek.”
Mit tett Jézus azért, hogy nekünk adja az „Ő” békéjét?
Személyesen fizetett meg érte. Akkor ígérte meg nekünk ezt a békét, amikor egyik barátja elárulta Őt, ellenségei kezére adták, kegyetlen és gyalázatos halálra ítélték. A két ellenséges fél közé állt, magára vette a gyűlöletet és a széthúzást, ledöntötte a népeket elválasztó falakat.[3] Miután irántunk való szeretetből megtapasztalta az Atyától való elhagyatottság érzését, kereszthalálával újra egyesítette az embereket Istennel és egymással, s ezzel elhozta a földre az egyetemes testvériséget.
A béke építése tőlünk is olyan szeretetet kér, mely képes szeretni azt is, aki nem viszonozza azt, képes megbocsátani, túllátni az „ellenség” kategórián, képes úgy szeretni a másik hazáját, mint a sajátját. Azt kéri tőlünk, hogy a csak saját érdekeikre és dolgaikra koncentráló félszeg emberekből a hétköznapok kis hőseivé váljunk, akik napról napra testvéreiket szolgálva még életüket is készek odaadni értük. Ez a szeretet új szívet és új szemet is kér tőlünk, hogy mindenkiben az egyetemes testvériségre hivatott embert szeressük és lássuk.
„Még a veszekedős szomszédokban is?” – kérdezhetnénk. –„Abban a kollégámban is, aki karrierem útjában áll? Azokban is, akik másik párthoz tartoznak, vagy a kedvenc focicsapatom ellen drukkolnak? A más vallású vagy más nemzetiségű emberekben is?”
Igen. Mindannyian fivéreim és nővéreim ők. A béke pontosan itt kezdődik, abban a kapcsolatban, amelyet felebarátaimmal építek. „A rossz az emberek szívében születik” – írta Igino Giordani. – „Tudatára kell ébrednünk: ahhoz, hogy elhárítsuk a háborús veszélyt, ki kell vetnünk magunkból azt az agresszív, mások kihasználására és az önzésre épülő lelkületet, amelyből a háború fakad.”[4]
„Az én békémet adom nektek.”
Ma hogyan adhatja nekünk Jézus az Ő békéjét?
Jelen lehet közöttünk kölcsönös szeretetünk és egységünk által[5]. Így megtapasztalhatjuk az Ő fényét, az Ő erejét és az Ő Lelkét, melynek gyümölcsei: szeretet, öröm és béke[6]. A béke és az egység egymással párhuzamosan halad.
Ebben a hónapban, amikor még inkább imádkozunk azért, hogy eljussunk az egyházak közötti teljes és látható közösségre, jobban észrevesszük az egység és a béke közötti kapcsolatot is. Az utóbbi években láttuk, hogy az egyházak és az egyes keresztények milyen sokat tettek együtt a békéért.
Hogyan is tehetnénk tanúságot a Jézus által hozott igazi békéről, ha közöttünk, keresztények között nincs meg a szeretet teljessége, nem vagyunk egy szív egy lélek, mint az első jeruzsálemi közösség[7]?
Ha mi megváltozunk, a világ is meg fog változni. Természetesen, ha van rá lehetőségünk, foglalkoznunk kell azzal is, hogy megoldjuk a konfliktusokat, hogy olyan törvényeket dolgozzunk ki, melyek elősegítik az egyének és a népek együttélését. De mindenekelőtt helyezzük fénybe azt, ami összeköt bennünket! Így hozzájárulhatunk a béke kultúrájának megteremtéséhez, és együtt dolgozhatunk az emberiség boldogulásáért.
Ha megvédjük és terjesztjük az igazi értékeket, mint pl. a tolerancia, a tisztelet, a türelem, a megbocsátás, a megértés, akkor a békével ellentétes magatartásformák maguktól szertefoszlanak.
Ezt tapasztaltuk a második világháború alatt is, amikor néhányan lányok elhatároztuk, hogy csak azért akarunk élni, hogy szeressünk. Fiatalok voltunk és félénkek, mégis minden megváltozott, amikor elkezdtünk egymásért élni, másokat segíteni a nélkülözőkön kezdve, és őket szolgálni életünk árán is. Új erő töltötte el szívünket, és láttuk, hogy a társadalom kezd megváltozni, mert megújulásnak indult egy kis keresztény közösség, a „szeretet civilizációjának” magja. Végül mindig a szeretet győz, mert erősebb mindennél.
Próbáljunk meg így élni ebben a hónapban, hogy a béke és az igazságosság kultúrájának kovásza lehessünk! Így megszületik bennünk és körülöttünk az új emberiség.
Chiara Lubich

[1] v.ö.: Jn 14,27
[2] v.ö.: Ef 2,14
[3] v.ö.: Ef 2,14-18
[4] L’inutilità della guerra /A háború nem megoldás/ Róma, 2003, 2. kiadás, 111. o.
[5] v.ö.: Mt 18,20
[6] v.ö.: Gal 5,22
[7] v.ö.: ApCsel 4,32