szerda

Richard G. Furey

Bevezetés
Nem keresztút-e minden ember élete? Nincs-e minden élet tele szenvedéssel, botlással, fájdalommal, elutasítással, ítélettel, halállal, temetéssel... és feltámadással?
Évszázados katolikus hagyomány a keresztúti elmélkedés, hogy életformánkká váljon. Mária, Jézus édesanyja járta az elsô keresztutat. Ez a keresztút Mária keresztútja, a stációkat az ô nézôpontjából próbálja visszaadni. Mária szemén keresztül látjuk Jézust, ahogy közeledik a Kálvária felé. Azután saját életünkre próbáljuk vonatkoztatni útját. Nem az itt leírt szavakon és mondatokon van a hangsúly, hanem hogy minél mélyebben elmerüljünk Krisztus szenvedésében, hogy e lelki utazás végén megértsük, mit tett értünk Krisztus, és növekedjék szeretetünk iránta és felebarátaink iránt. ,,Imádunk Krisztus és áldunk, mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.''
Andrew Costello atya, C.Ss.R.

I. állomás: Pilátus halálra ítéli Krisztust
Péntek kora reggel láttam fiamat. Akkor láttam elôször azóta, mióta elfogták. Sebzett, vérzô testének látványa mint fájdalom tôre merült szívembe és elindította könnyeimet. És akkor Pilátus, bírói székébôl megkérdezte a tömeget, hogy miért akarják fiamat halálra ítélni. Körülöttem mindenki azt kiabálta: ,,Feszítsd meg.'' Könyörögni akartam nekik, hogy ne tegyék, de tudtam, hogy ennek így kell történnie. Álltam mozdulatlan és sírtam magamban.
*
Úr Jézus, nehéz elképzelnem is azt a kínt, amit édesanyád érzett elítélésedkor. De mit gondolok ma, amikor haragszom valakire?... ,,Feszítsd meg!'' És amikor megszólok másokat?... ,,Feszítsd meg!'' Nem indítja-e meg ez is a gyötrelem könnyeit édesanyád és a Te szemedben? Bocsáss meg nekem Jézusom.

II. állomás: Krisztus magára veszi a keresztet
Összeszedve maradék erômet, a tömeggel a tér bejáratához mentem. Egy kapu vágódott ki és a fiam vánszorgott át rajta. Háta mögött ôrök mentek. Két ember nehéz fakeresztet vonszolt oda és fiam vállára rakták, azután lökdösve megindították Ôt az úton. Fájdalmam elviselhetetlenné vált. El akartam venni keresztjét és magam vinni. De tudtam, hogy ennek így kell történnie. Szótlanul mentem tovább.
*
Úr Jézus, kérlek bocsáss meg meg nekem, amikor még én is növeltem kereszted súlyát azzal, hogy közömbös voltam felebarátom fájdalmával és magányával szemben. Bocsáss meg nekem, amikor másokról pletykáltam, meg amikor szándékosan elkerültem azokat, akik közeledni próbáltak hozzám. Segíts, hogy hasonló legyek Máriához mások keresztjének könnyítésével.

III. állomás: Jézus elôször roskad le a kereszt alatt
Közelrôl követtem fiamat, ahogy a Kálvária felé vánszorgott. Semmi sem lehetett volna fájdalmasabb számomra, mint látni Ôt így szenvedni. Láttam, ahogy a kereszt fája belevésôdött a vállába. A szívem majd megszakadt, amikor arccal a földre esett és a súlyos kereszt a hátára zuhant. Azt hittem, hogy a fiam meghalt. Egész testemben remegtem. Aztán az ôr belerúgott, Ô lassan felemelkedett, és vonszolta tovább keresztjét, de a katonák továbbra is ostorozták. Saját testemmel akartam védelmezni, de tudtam, hogy ennek így kellett történnie. Követtem Ôt és sírtam magamban.
*
Uram, hányszor láttalak elesni, de Máriával ellentétben, magadra hagytalak. Hányszor láttam embereket hibázni és csak nevettem rajtuk. Hányszor lettem dühös, indulatos csak azért, mert valaki nem úgy cselekedett, ahogy én akartam! Mária Veled volt és támogatott Téged egész szenvedéssel teli utadon. Segíts, hogy én is így támogassak másokat. Uram, irgalmazz nekem.

IV. állomás: Jézus találkozik szentséges Anyjával
Valahogy átverekedtem magam a tömegen és a fiam mellé kerültem. Odaszóltam Neki a nagy zajongásban. Megállt, tekintetünk találkozott. Az egyénben a gyötrelem, az övében a fájdalom és zavarodottság könnyei. Tehetetlennek éreztem magam, de akkor szemei ezt mondták: ,,Bátorság! Ennek így kell történnie.'' És tovább cipelte keresztjét. Tudtam, hogy igaza van, és mentem utána, magamban imádkozva.
*
Úr Jézus, bocsáss meg, amikor tekintetünk oly sokszor találkozott és én elfordultam Tôled. Bocsáss meg, hogy amikor nem az én számíze szerint mentek a dolgok, éreztettem mindenkivel. Bocsáss meg, amikor apró kellemetlenségek megállítottak vagy elkedvetlenítettek, és nem hallottam meg hívásodat. Igen Uram, tekintetünk sokszor találkozott már, de eredmény nélkül.

V. állomás: Cirénei Simon segít az Úrnak
Fiam arcán teljes tehetetlenséget láttam, ahogy próbálta vinni iszonyú terhét. Roskadozott a kereszt alatt. Minden fájdalmát éreztem a saját szívemben, és azt akartam, hogy mielôbb fejezôdjön be a szenvedése. Ekkor mozgolódás támadt Jézus körül. A katonák egy tiltakozó embert vezettek elô a tömegbôl és kényszerítették, hogy vigye a kereszt végét, hogy könnyítsen fiam terhén. Az ember nem értette, hogy miért kell ezt tennie, de én már tudtam, és csendben követtem ôket.
*
Úr Jézus, sokszor megtagadtam Tôled segítségemet. Szavaidban kételkedô, önzô személy voltam. Ne hagyd, hogy olyan legyek, mint Simon, hanem olyan, mint édesanyád, Mária, aki mindig engedelmesen és csöndesen követett Téged.

VI. állomás: Veronika letörli Jézus arcát
Jézus közelében maradtam, és láttam, hogy egy asszony félrelökte az ôrt, levette kendôjét és megtörölte fiam verejtékezô, vérzô arcát. Az ôr azonnal visszarántotta. Az asszony tekintetével kérdezte: ,,Miért nem enyhíthetem szenvedését?'' Én már tudtam miért, és csöndben, hittel mentem tovább.
*
Uram, az az asszony mindenét odaadta Neked, hogy segítsen. Én viszont többet akarok kapni, mint adni. Nap mint nap hány alkalmam lenne adni Neked másokon keresztül -- de én nem teszem. Megváltóm, ne hagyd a miért-et kérdeznem megint, hanem segíts, hogy mindenemet Neked adjam.

VII. állomás: Jézus másodszor roskad össze a kereszt alatt
Fiam megint elesett és belém hasított a fájdalom arra gondolván, hogy meghalhat. Oda akartam menni hozzá, de a katona nem engedett. Valahogy felállt és lassan megindult újra. Nagy gyötrelem volt látni, ahogy fiam elesett, aztán felállt és tovább vánszorgott. De mivel tudtam, hogy ennek így kell történnie, szótlanul mentem tovább.
*
Uram, mindenki közül Mária volt a leghűségesebb követôd. Sosem bizonytalanodott el, még irdatlan fájdalma közepette sem. Bűneim miatt sokszor elfordultam Tôled és elhagytalak, sôt másokat is eltérítettem Tôled. Bocsánatodért könyörgöm, Uram.

VIII. állomás: Jézus vigasztalja Jeruzsálem leányait
Pár lépésre voltam Jézustól, amikor megállt az asszonyok elôtt, akik sajnálták és siratták. Mondta nekik, hogy ne ejtsenek érte könnyeket. Amikor lett volna alkalmuk Messiásként elfogadni Ôt, mint sokan mások, elvetették Ôt. Azt mondta, hogy inkább magukért sírjanak, azok a könnyek majd meghozzák megtérésüket. Az asszonyok nem látták az összefüggést Jézus halála és beszéde között. Én igen, és ahogy ment tovább, csendben követtem Ôt.
*
Megváltóm, hányszor tettem már én is ugyanazt, amit ezek az asszonyok: észrevettem mások hibáit és sajnálkoztam rajtuk, a magaméit pedig milyen kevésszer vettem észre és kértem értük a bocsánatodat. Uram, Te ezeknek az asszonyoknak a példáján keresztül tanítottál engem. Bocsáss meg nekem vakságomért!

IX. állomás: Jézus harmadszor roskad össze a kereszt alatt
Jézus harmadik eleste még nagyobb gyötrelem volt számomra. Nemcsak mert sziklás földre esett, hanem mert már majdnem elérte a dombtetôt, ahol keresztre feszítés várta. A katonák kiabáltak, durván bántak Vele, az utolsó métereken szinte vonszolták már. Szívem elszorult, amikor elképzeltem, hogy mi fog ezután történni Jézussal. De tudtam, hogy ennek így kell lennie és kapaszkodtam felfelé a dombon, csöndben követve Ôt.
*
Szeretô Jézusom, tudom hányszor próbáltam segíteni másokon és hányszor visszakoztam, amikor kényelmetlenné vagy fáradságossá vált a segítés. Ürügyeket találtam ki a magam mentségére. Add Uram, hogy édesanyádhoz, Máriához váljak hasonlóvá, és sose húzzam vissza segítô kezemet, amikor másoknak szüksége van rám.

X. állomás: Jézust megfosztják ruháitól
Mikor fiam végre megszabadult a kereszt súlyától, azt gondoltam, hogy egy kicsit megpihenhet. De az ôrök tépni kezdték ruháját vérfedte testérôl. Fiamat ilyen fájdalomban látni elviselhetetlen volt. Mégis, -- mivel tudtam, hogy ennek így kellett történnie, -- csak álltam ott és csöndben sírtam.
*
Uram, én is téptem le ruhádat, az én saját módszeremmel. Felelôtlen beszédemmel mások nevét beszennyeztem és elôítéletemmel megfosztottam másokat emberi méltóságuktól. Jézusom, oly sok módon bántottalak Téged másoknak okozott fájdalmakkal. Segíts meg, hogy embertársaimban Téged láthassalak.

XI. állomás: Jézust keresztre feszítik
Jézust a keresztre vetették és Ô szinte önkéntesen odanyújtotta magát, hogy odaszegezzék. Éreztem szívemben a fájdalmat, amikor kezét és lábát átszaggatta a szög. Aztán felállították a keresztet. Íme, ott volt az én szeretett fiam megvetve, földi életet utolsó, kínszenvedéses pillanataiban. De tudtam, hogy ennek be kell következnie, és csak álltam ott és magamban imádkoztam.
*
Uram, mily fájdalmat viseltél el értem. És mily szenvedésen ment édesanyád keresztül, mikor egyetlen fia végtelen szeretetébôl érettünk meghalt. Mégis mindketten azonnal megbocsátanak, ahogy megbánjuk bűneinket. Segíts Uram, hogy elforduljak bűneimtôl.

XII. állomás: Jézus meghal a keresztfán
Van-e nagyobb fájdalom egy anya számára, mint saját fia halálát látnia?! Én, aki világra hoztam és felneveltem a világ Megváltóját, tehetetlenül álltam keresztje tövében, mikor feje lehanyatlott és meghalt! Fiam földi kínja bevégeztetett, de enyém most érte el tetôfokát. Igen, ennek így kellett történnie és én ezt elfogadtam -- álltam ott és hangtalan gyászoltam Ôt.
*
Jézusom, kegyelmezz nekem azokért a rosszakért, amelyeket bűneim okoztak Neked és embertársaimnak. Köszönöm szereteted e nagy tettét. Azt mondtad, hogy az igazi szeretet életünk feláldozása barátainkért. Add, hogy mindig a barátod lehessek. Taníts meg hogy másokért éljek és Téged el ne hagyjalak.

XIII. állomás: Jézust leveszik a keresztrôl
A tömeg már elvonult és a lárma elült. Jézus egy barátjával álltam ott mozdulatlan és néztem fel Megváltónk, fiam holttestére. Aztán két ember levette testét a keresztrôl és a karjaimba helyezték. Leírhatatlan fájdalom járta át lelkemet. Ugyanakkor örömet is éreztem. Fiam élete kegyetlen véget ért, de ez nekünk, embereknek életet hozott. Tudtam, hogy ennek így kellett történnie és magamban imádkoztam.
*
Uram, kínszenvedésed véget ért. Mégis én meghosszabbítom, amikor Veled szemben a bűnt választom. Én is részese vagyok keresztre feszítésednek, ezért teljes szívembôl esdeklek bocsánatodért. Segíts, hogy életem méltó legyen Hozzád és Édesanyádhoz.

XIV. állomás: Jézust sírba teszik
Jézus testét a sírhelyhez vittük és ott magam helyeztem el. Közben magamban sirattam Ôt és örvendeztem Érte. Még egyszer ránéztem szeretett fiamra, aztán mentem... A sírt bezárták és mielôtt végleg eljöttem, arra gondoltam, hogy ennek be kellett teljesülnie számodra... Csöndben, hittel fogok várni.
*
Igen Uram, ennek így kellett történnie és egyedül azért, mert Te szeretsz engem. Tôlem csak annyit kérsz, hogy igazi keresztény életet éljek. Sose mondtad, hogy az könnyű lesz. De erôs leszek, hogy bűneimet leküzdjem és csak egyedül Neked éljek felebarátaimon keresztül.

XV. állomás: Jézus feltámad
Fiam értünk felajánlott áldozatáért a legnagyobb hálával tartozhatok csak. Mégis leírhatatlan ürességet éreztem, amikor szeretett fiam nélkül kellett élnem. Két nap múltán azonban az az üresség hihetetlen boldogsággal töltôdött meg -- Jézus föltámadt! Megváltónk új életre nyitott utat. Ez az, aminek be kellett következnie, mert az Ô kifogyhatatlan szeretete a legtöbbet adta nekünk. Örökké fogok örülni -- de már nem némán, nem magamban...
*
Köszönöm Neked, Megváltóm! Köszönöm a Te végtelen szeretetedet, amely kiemel engem bűnösségembôl. Megpróbálom életemet megjobbítani. Segíts, hogy mindig emlékezzek a Te szeretetedre! Mária, a föltámadt Megváltónk édesanyja, taníts olyanná lennem, mint Te és mások iránti szeretetemmel viszonozzam az Ô szeretetét!

szombat

Az Élet Igéje - 2012. december

„Ám azoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” (Jn 1,12)


Ez tehát a nagy újdonság, amellyel Jézus megajándékozza az emberiséget: az istengyermekség, hogy a kegyelemben Isten fiaivá válhatunk.
De hogyan és kinek adatik meg ez a kegyelem? „Azoknak, akik befogadták”, és akik a századok során befogadják majd őt. Hittel és szeretettel kell tehát fogadnunk Jézust, azzal a bizonyossággal, hogy Ő a Megváltónk.
Próbáljuk most kicsit mélyebben megérteni, mit is jelent Isten gyermekének lenni.
Elég, ha Jézusra tekintünk, Isten fiára, kapcsolatára az Atyával: a „Miatyánk” feltárja, hogyan imádkozott az Atyához. Számára az Atya: „Abba”, vagyis apuka, édesapa, akihez végtelen bizalommal és határtalan szeretettel fordult.
Jézus azonban, aki miértünk jött a földre, nem elégedett meg azzal, hogy csupán Ő részesüljön ebben a kiváltságban. Halálával megváltott bennünket, és Isten gyermekeivé tett, testvéreivé fogadott, a Szentlélek által pedig lehetőséget adott, hogy belépjünk a Szentháromság életébe. Így mi is ugyanazokkal a szavakkal fordulhatunk az Atyához, mint Ő: „Abba, Atya!” (Mk 14,36; Róm 8,15) Édesapának, apukánknak szólíthatjuk őt, és minden a miénk, ami ezzel együtt jár: mindig biztosak lehetünk oltalmában, és teljes biztonsággal ráhagyatkozhatunk a szeretetére. Isteni vigaszt nyújt, erőt ad, és lángra lobbantja bennünk a tüzet, amely annak a szívében ég, aki biztos benne, hogy valaki szereti.
„Ám azoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek.”
A keresztség és a belőle fakadó kegyelmi élet tesz bennünket eggyé Krisztussal, a Fiúval, és benne Isten fiaivá leszünk mi is.
Az evangélium e mondatának utolsó szava rávilágít arra is, hogy ez a gyermeki lét, amelyre nap nap után törekednünk kell, mennyire dinamikus dolog. Istengyermekké lenni ugyanis feladat.
Akkor válunk Isten gyermekeivé, akkor cseperedünk azzá, ha ajándékának viszonzásaként éljük az akaratát, ami a szeretet parancsában foglalható össze – az Isten és a felebarát iránt.
Befogadni Jézust azt jelenti tehát, hogy felismerjük őt minden testvérünkben. Nekik is meglesz a lehetőségük arra, hogy felfedezzék Jézust és higgyenek benne, ha szeretetünkben fellelhetik az Atya határtalan szeretetének nyomát, egy szikráját.
„Ám azoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek.”
Ebben a hónapban, amikor Jézus születésére emlékezünk, törekedjünk egymás kölcsönös befogadására, magát Krisztust látva és szolgálva testvéreinkben!
Akkor köztünk és az Atya között is létrejön a szeretet kölcsönössége, olyan életközösség, amilyen a Fiút és az Atyát köti össze a Lélekben. És ajkunkról – Jézushoz hasonlóan – újra meg újra ez az imádság fakad majd: „Abba, Atya”.
Chiara Lubich
Az Élet igéje, 1998. december, Megjelent: Új Város, 1998/12.

péntek

Az Élet Igéje - 2012. november

„Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.” (Jn 14,23)


Jézus búcsúbeszédében megígérte az apostoloknak, hogy újra látni fogják majd őt, mert kinyilatkoztatja magát azoknak, akik szeretik.
Ekkor Júdás, nem a karióti, megkérdezte tőle, hogy miért nekik akarja kinyilatkoztatni magát, és miért nem a tömegnek. A tanítvány arra vágyott, hogy Jézus látványosan nyilatkoztassa ki magát a kívülállóknak, mert ez megváltoztathatta volna a történelem menetét, és szerinte alkalmasabb lett volna a világ megváltására. Az apostolok ugyanis azt gondolták, hogy Jézus a végső idők várva várt prófétája, aki azért jött el, hogy mindenki előtt megnyilvánuljon: Ő Izrael királya, aki Isten népének élére állva véglegesen helyreállítja Isten országát.
Jézus ellenben azt válaszolja, hogy nem látványosan, külsőségek közepette fogja kinyilatkoztatni magát, hanem egyszerűen és rendkívüli módon: a Szentháromság költözik majd a hívek szívébe, ott, ahol hit és szeretet van.
Jézus ezzel a válaszával azt jelzi, hogyan marad halála után az övéi között, és elmagyarázza, miként lehetünk kapcsolatban vele.
„Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.”
Jézus jelenléte tehát a keresztény emberben és a közösségben már mostantól megvalósulhat, nem a jövőben kell azt várnunk. Jézust elsősorban nem a kőből épült templom fogadja be, hanem a keresztények szíve, amely így új tabernákulummá, a Szentháromság élő hajlékává válik.
„Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.”
De hogyan érheti ezt el a keresztény? Hogyan hordozhatja Istent magában? Melyik út vezet ilyen mély közösségre vele?
A Jézus iránti szeretet útja.
Olyan szeretet ez, ami nem puszta érzelgősség, mert a mindennapi életben nyilvánul meg, elsősorban abban, hogy éljük az igét.
Erre a tettekben megnyilvánuló szeretetre Isten saját szeretetével válaszol: a Szentháromság a keresztény ember szívébe költözik.
„Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.”
„… megtartja tanításomat.”
És melyik tanításra, minek a megtartására kapott meghívást a keresztény ember?
János evangéliumában a „tanításom” és a „parancsaim” kifejezések gyakran ugyanazt jelentik. A keresztény tehát arra hivatott, hogy megtartsa Jézus parancsolatait, amiket ugyanakkor mégsem tekinthetünk valami törvénygyűjteménynek. Észre kell vennünk, hogy mindegyik a kölcsönös szeretet parancsában foglalható össze, amelyről Jézus adott példát, amikor megmosta a tanítványai lábát. Isten azt parancsolja minden kereszténynek, hogy a másikat önmaga teljes odaajándékozásáig szeresse, úgy, ahogy azt Jézus tanította és tette.
„Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.”
Hogyan fogjuk jól élni ezt az igét? Hogyan juthatunk el arra a szintre, amikor maga az Atya szeret minket, és a Szentháromság vesz hajlékot bennünk?
Úgy, hogy teljes szívünkből, erővel és fáradhatatlanul éljük a kölcsönös szeretetet.
A hívő ember alapvetően ebben találja meg azt a mély keresztény aszkézist, amelyet a Megfeszített vár tőle. És a kölcsönös szeretet fogja kivirágoztatni szívében a különböző erényeket is, hogy meg tudjon felelni a szentté válásra szóló hivatásának.

Chiara Lubich
Az Élet Igéje, 2001. május

vasárnap

Az Élet Igéje - 2012. október

„A te szavadra kivetem a hálót” (Lk 5,5) ...  ... ...

Amikor Jézus befejezte tanítását Simon bárkájában ülve, azt mondta neki és társainak, hogy vessék ki hálójukat a tengerbe. Simon, bár megjegyezte, hogy egész éjjel hiába fáradoztak, mégis így szólt: „a te szavadra kivetem a hálót”. Az pedig annyira megtelt halakkal, hogy szakadozni kezdett. Erre társai odasiettek, hogy segítsenek, és úgy megtöltötték mindkét bárkát, hogy csaknem elsüllyedtek. Ennek láttára Simon, társaival, Jakabbal és Jánossal együtt annyira megdöbbent, hogy Jézus lábaihoz vetette magát, kérve, hogy távozzon tőle, bűnös embertől. Jézus viszont azt felelte, hogy ne féljen: ezentúl az emberek halásza lesz. Attól a pillanattól fogva Simon, Jakab és János Jézus tanítványai lettek.
Ez a csodálatos halfogás története, az apostolok küldetésének jelképe. Péter magatartása viszont példa nemcsak a többi apostol és utódai, hanem minden keresztény számára.
„A te szavadra kivetem a hálót”
Péter, aki értett a halászathoz, egy eredménytelen éjszaka után mosolyoghatott volna Jézuson, visszautasíthatta volna a felszólítást, hogy nappal, vagyis kevésbé alkalmas időszakban vesse ki a hálót. De túllépett saját gondolkodásmódján, és bízott Jézusban.
Olyan helyzet ez, amelyet minden hívőnek át kell élnie – éppen azért, mert hívő. Hitünknek ugyanis százféle próbatételen kell átmennie.
Jézus követése határozottságot, eltökéltséget és kitartást kíván, míg a világban, ahol élünk, minden a lazaságról, a középszerűségről szól, az „ugyan, hagyd már” szemléletről. Ezért tűnik óriásinak, szinte elérhetetlennek, és mintha eleve kudarcra lenne ítélve.
Erő kell ahhoz, hogy előre menjünk, hogy ellenálljunk a környezetünknek, a társadalmi körülményeknek, a barátoknak, a tömegtájékoztatási eszközöknek. Kemény próbatétel ez, amellyel napról napra, sőt, óráról órára meg kell harcolnunk.
Ha viszont szembenézünk vele és elfogadjuk, akkor arra fog szolgálni, hogy kereszténységünkben megérlelődjünk, hogy megtapasztaljuk Jézus rendkívüli szavainak igazságát, azt, hogy ígéretei valóra válnak; hogy életünk isteni kalanddá lehet, ami ezerszer vonzóbb, mint amit csak el tudunk képzelni. Tanúságot tehetünk például arról, hogy míg a világban az élet sokszor nehézkes, lapos és terméketlen, addig Isten minden jóval elárasztja azokat, akik követik Őt: megadja a százszor annyit már ebben az életben, és ráadásul az örök életet. A csodálatos halfogás ismétlődik így meg újra és újra.
„A te szavadra kivetem a hálót”
Hogyan váltsuk tehát életre ezt az igét?
Úgy, hogy mi is csatlakozunk Péter választásához: „A te szavadra…”. Bízzunk Jézus szavaiban, ne kételkedjünk abban, amit kér! Sőt: viselkedésünket, tevékenységünket, egész életünket alapozzuk az igére!
Így a legszilárdabb, legbiztosabb alapra építjük létünket, és csodálkozva fogjuk látni, hogy pontosan ott, ahol minden emberi erőforrás csődöt mond, Jézus közbelép, és ahol emberileg lehetetlennek tűnik, ott élet születik.
Chiara Lubich
Az Élet igéje, 1983. február

kedd

Az Élet Igéje - 2012. szeptember

"Mindaz, aki e vízből iszik, ismét megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, melyet én adok, nem szomjazik meg soha többé, hanem a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” (Jn 4,13-14)


Az Evangélium egyik gyöngyszeme ez a beszélgetés a szamariai asszonnyal. Jákob kútjánál Jézus az egyik leghétköznapibb dologról, a vízről beszél, amely mégis a legkívánatosabb és a leginkább életbevágó elem mindazok számára, akik a sivataghoz szoktak. Nekik nem sokat kellett magyaráznia, hogy mit jelent a víz.
A forrásvíz a mi természetes életünket szolgálja, míg az élő víz, amelyről Jézus beszél, az örök életet.
Ahogy a sivatag is csak egy bőséges esőzés után virágzik ki, ugyanígy a keresztségben elvetett mag is csak akkor sarjadhat ki, ha Isten igéi táplálják bennünk. És akkor a növény növekedni kezd, új hajtásokat hoz: fává fejlődik vagy gyönyörű virággá, mert az ige élő vizéből táplálkozik. Ez adja neki az életet, és tartja is fenn mindörökre.
"Mindaz, aki e vízből iszik, ismét megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, melyet én adok, nem szomjazik meg soha többé, hanem a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.”
Jézusnak ezek a szavai mindnyájunkhoz szólnak, akik szomjazunk ezen a világon: azokhoz, akik tudatában vannak lelki szárazságuknak, és érzik a mardosó szomjúságot; és azokhoz is, akik nem látják szükségét, hogy merítsenek az igazi élet és az emberiség nagy értékeinek a forrásából.
Jézus lényegében a mai kor minden emberét hívja, amikor megmutatja, hol találhatunk választ a kérdéseinkre és beteljesülést a vágyainkra.
A mi dolgunk tehát az, hogy merítsünk az Ő szavaiból, és hagyjuk, hogy átitasson minket üzenetével.
Mégis hogyan?
Úgy, hogy újraevangelizáljuk az életünket megvizsgálva azt szavai tükrében, keresve a módot, hogy úgy gondolkozzunk, mint Jézus, az Ő szívével szeressünk.
Minden pillanat, amikor az evangéliumot próbáljuk élni, egy csepp az élő vízből, amelyből Jézus ad inni.
A szeretet minden megnyilvánulása felebarátaink iránt egy-egy korty ebből a vízből.
Igen, mert ennek az élő és oly értékes víznek az a sajátossága, hogy minden alkalommal feltör szívünkben, valahányszor megnyitjuk a többiek szeretetére. Ez a forrás – Isten forrása – annyira lesz bővizű, amennyire mások szomját oltjuk vele kicsi vagy nagy szeretet-tetteinkkel.
"Mindaz, aki e vízből iszik, ismét megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, melyet én adok, nem szomjazik meg soha többé, hanem a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.”
Megértettük tehát, hogy szomjunk csillapításához azt az élő vizet kell ajándékoznunk, amelyet Jézusból merítünk önmagunkban.
Néha elég egy szó vagy mosoly, az együttérzés egy egyszerű jele, hogy ismét eltöltsön minket a teljesség, a mély megelégedettség, a kitörő öröm érzése. És ha folytonosan adunk, akkor a békének és az életnek ez a forrása egyre bővebb vizet fog adni, és nem apad el soha.
Van egy másik titok is, amelyet Jézus nyilatkoztatott ki nekünk, egy másik kiapadhatatlan forrás. Amikor ketten vagy hárman egyesülnek az Ő nevében, szeretetével szeretve egymást, Ő közöttük van (vö. Mt 18,20). Ilyenkor szabadnak, egynek, fénnyel telinek érezzük magunkat, és élő víz forrásai fakadnak szívünkben (vö. Jn 7,38). Jézus ígérete válik így valóra, mert a víz, amely szomjunkat örökre eloltja, tőle ered, aki itt van közöttünk.
Chiara Lubich
Az Élet igéje, 2002. március. Megjelent: Új Város 2002/3

vasárnap

Az Élet Igéje - 2012. augusztus

„Azokat, akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt. De aki megtagad az emberek előtt, azt én is megtagadom mennyei Atyám előtt.” (Mt 10,32-33)


Olyan ige ez, amely nagy bátorítást és ösztönzést jelent minden kereszténynek.
Jézus arra buzdít bennünket, hogy következetesen éljük meg a belé vetett hitünket, mert örök életünk attól függ, hogy milyen magatartást tanúsítottunk iránta földi létünk idején. Ha megvalljuk őt az emberek előtt – mondja Jézus –, az elegendő lesz arra, hogy Ő is megvalljon bennünket Atyja előtt. Ha azonban megtagadjuk őt az emberek előtt, akkor Ő is meg fog minket tagadni az Atya előtt.
„Azokat, akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt. De aki megtagad az emberek előtt, azt én is megtagadom mennyei Atyám előtt.”
Jézus azért figyelmeztet a jutalomra vagy büntetésre, amely földi életünk után vár ránk, mert szeret minket. Ő tudja, amit az egyik egyházatya is mond, hogy a büntetéstől való félelem néha hatékonyabb egy szép ígéretnél. Ezért egyrészről táplálja bennünk a végtelen boldogság reményét, másrészről pedig, hogy megmentsen, felébreszti bennünk a félelmet a kárhozattól.
Őt egyedül az érdekli, hogy célba érjünk, vagyis hogy örökké Istennel éljünk. Végül is ez az egyetlen dolog, ami számít, ez az a cél, amiért a világra születtünk: hiszen csak ővele tudjuk elérni önmagunk megvalósítását, minden vágyunk beteljesülését. Ezért buzdít Jézus, hogy „valljuk meg” őt itt a földön. Mert ha ebben az életben nem akarunk tudni róla, ha megtagadjuk őt, akkor ha majd átmentünk a másik életbe, örökre el leszünk tőle szakítva.
Földi életünk végén tehát Jézus nem fog mást tenni, minthogy az Atya előtt megerősíti mindegyikünk választását, amit itt a földön meghoztunk, annak minden következményével együtt. Az utolsó ítéletre utalva ennek a döntésünknek az egész jelentőségét és komolyságát mutatja itt meg: az örök életünk forog ugyanis kockán.
„Azokat, akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt. De aki megtagad az emberek előtt, azt én is megtagadom mennyei Atyám előtt.”
Hogyan kamatoztassuk Jézusnak ezt a figyelmeztetését? Hogyan éljük ezt az Igét?
Ő maga mondja ki: „Aki megvall engem…”
Határozzuk el tehát, hogy egyszerűen és őszintén megvalljuk őt az emberek előtt!
Lépjünk túl minden hamis tiszteleten! Hagyjunk fel a középszerűséggel és a megalkuvással, mely megfosztja keresztény életünket a hitelességtől!
Jusson eszünkbe: a mi hivatásunk az, hogy tanúságot tegyünk Krisztusról. Ő éppen rajtunk keresztül akar békét, igazságot és szeretetet hirdetni minden embernek.
Tegyünk róla tanúságot mindenütt: a családban, a munkahelyünkön, barátaink között, az iskolában vagy bármilyen élethelyzetben!
Elsősorban a magatartásunk tanúskodjon: a becsületes életvitelünk, a tiszta szokásaink. Mutassuk meg, hogy nem ragaszkodunk a pénzhez, hogy részt veszünk mások örömeiben és szenvedéseiben!
Különösen a kölcsönös szeretetünkkel és az egységünkkel tegyünk tanúságot, hogy az a béke és az a tiszta öröm, amit Jézus azoknak ígért, akik egységben élnek, már itt a földön eláraszthasson minket, és átáradjon a többiekre is!
És ha valaki megkérdezi, hogy miért így élünk, hogyan lehetünk vidámak egy ilyen próbára tevő világban, annak alázattal és egyszerűen tudunk válaszolni azokkal a szavakkal, amelyeket a Szentlélek sugall, és így tanúságot teszünk Krisztusról a szavainkkal, az eszmék szintjén is.
Sokan, akik keresik, így talán majd megtalálják őt.
Az is előfordulhat, hogy félreértenek, hogy ellentmondanak, hogy kinevetnek; elutasításban, sőt üldözésben lehet részünk. Jézus erre is figyelmeztetett: „Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.” (Jn 15,20)
Ez csupán annyit jelent, hogy helyes úton járunk. Tegyünk tanúságot továbbra is bátran, a megpróbáltatások közepette is, az életünk árán is! Mindent megér a ránk váró cél: a menny, ahol Jézus, akit szeretünk, örökre megvall bennünket az Atya előtt.

Chiara Lubich
Az Élet igéje, 1984. július

Az Élet Igéje - 2012. július

„Akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van.” (Mt 13,12)

Jézus ezekkel a szavakkal válaszol tanítványainak, akik megkérdezik tőle, hogy miért beszél példázatokban. Elmagyarázza nekik, hogy nem mindenkinek adatik meg a lehetőség, hogy megismerje a Mennyek Országának titkait, csak azoknak, akiknek fülük van rá; azoknak, akik befogadják és élik az ő szavait.
Hallgatói között ugyanis vannak néhányan, akik inkább befogják a fülüket és behunyják a szemüket, ezért – ahogy Jézus mondja – „szemük van, de nem látnak, fülük van, de nem hallanak és nem értenek” (Mt 13,13). Ők azok, akik látják és hallgatják Jézust, de abban a hiszemben, hogy már ismerik a teljes igazságot, nem hisznek szavainak és a szavait igazoló tényeknek. Így elveszítik azt a keveset is, amijük van.
„Akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van.”
Mit jelent tehát Jézusnak ez a mondata? Arra hív meg bennünket, hogy nyissuk ki a szívünket az általa hirdetett Ige befogadására, hiszen életünk végén számot kell majd adnunk róla.
Az evangélium írásaiból kiderül, hogy Jézus legfőbb vágya az ige hirdetése: ez áll egész tevékenységének középpontjában. Látjuk őt, amint faluról falura jár, és az utcákon, a tereken, a falvak határában, a házakban és a zsinagógákban hirdeti az üdvösséget mindenkinek, de különösen a szegényeknek, az alázatosaknak és a társadalom kivetettjeinek. Igéjét a fényhez, a sóhoz, a kovászhoz, a tengerbe merített hálóhoz, a szántóföldbe hullott maghoz hasonlítja, és azért adja életét, hogy a tűz, amelyet az ige magában hordoz, fellángoljon.
„Akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van.”
Jézus az általa hirdetett igétől várja a világ átalakulását. Következésképpen nem fogadja el, hogy bárki is semleges, langyos vagy közömbös maradjon az igével szemben. Nem hagyja, hogy ez az óriási ajándék, amit kaptunk, terméketlen maradjon.
Hogy nagyobb nyomatékot adjon kívánságának, emlékeztet arra a törvényre, amely az egész lelki élet alapja: azelőtt, aki életre váltja szavait, egyre jobban feltárja országának egyedülálló gazdagságát és örömét, attól viszont, aki elhanyagolja az igét, elveszi, és másokra bízza, hogy kamatoztassák.
„Akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van.”
Ez az ige tehát meg akar óvni bennünket egy súlyos hibától, amibe beleeshetünk: attól, hogy csak valami tananyagnak tekintsük az evangéliumot, amelyet megcsodálunk és megvitatunk anélkül, hogy életre váltanánk. Jézus azt várja tőlünk, hogy befogadjuk az igét és megtestesítsük magunkban; hogy olyan erővé váljék bennünk, amely átalakítja minden tevékenységünket, és így életünk tanúságtételének hatására fénnyé, sóvá, kovásszá legyen, hogy fokozatosan átformálhassa a társadalmat.
Ebben a hónapban válasszunk hát ki egyet az evangélium sok igéje közül, és váltsuk életre! Ez csak fokozni fogja az örömünket.

Chiara Lubich
 Az Élet igéje, 1996. július. Megjelent: Új Város 1996/7

Az Élet Igéje - 2012. június

„Ne fáradozzatok veszendő eledelért, hanem azért, mely az örök életre megmarad, amelyet az Emberfia ad majd nektek.” (Jn 6,27)


Jézus, miután a Tibériás tavánál jóllakatta a sokaságot a kenyérszaporítással, titokban átment a tó túlsó partjára, Kafarnaum környékére, hogy visszavonuljon a tömeg elől, amely királlyá akarta őt tenni. Sokan mégis a keresésére indultak, és rá is találtak. Jézus azonban nem fogadta el érdektől fűtött lelkesedésüket. Ettek a csodálatos kenyérből, de megálltak a puszta anyagi előnynél, és nem fogták fel ennek a kenyérnek a sokkal mélyebb jelentését, amely rámutat: Jézust azért küldte az Atya, hogy igazi életet adjon a világnak. Csak csodatevőt, földi messiást láttak benne, aki bőséges és olcsó földi táplálékot tud biztosítani számukra. Jézus ekkor intézte hozzájuk ezeket a szavakat:
„Ne fáradozzatok veszendő eledelért, hanem azért, mely az örök életre megmarad, amelyet az Emberfia ad majd nektek.”
„Az eledel, amely nem veszendő”, magának Jézusnak a személye és tanítása, hiszen Jézus tanítása teljesen egy a személyével. Ha az ember tovább olvassa Jézus szavait, akkor látja, hogy ez a „nem veszendő eledel” azonos Jézus eucharisztikus testével. Azt mondhatjuk tehát, hogy „a kenyér, amely nem veszendő”, maga Jézus, aki igéjében és az Eucharisztiában ajándékozza magát nekünk.
„Ne fáradozzatok veszendő eledelért, hanem azért, mely az örök életre megmarad, amelyet az Emberfia ad majd nektek.”
A vízhez hasonlóan a kenyér képe is gyakran előfordul a Bibliában. A kenyér és a víz az ember alapvető, nélkülözhetetlen táplálékát jelenti. Amikor Jézus saját magára alkalmazza a kenyér képét, az azt jelenti, hogy a személye, a tanítása nélkülözhetetlen az ember lelki élete számára, ahogy nélkülözhetetlen a kenyér a test életéhez.
A kenyér persze szükséges. Maga Jézus biztosítja ezt csodálatos módon a tömegeknek. Önmagában azonban nem elég. Az ember – anélkül, hogy teljes mértékben felfogná – magában hordja az éhséget az igazság, az igazságosság, a jóság, a szeretet, a tisztaság, a fény, a béke, az öröm, a végtelen, az örökkévaló iránt, amelyet a világon semmi sem képes kielégíteni. Jézus önmagát ajánlja, és azt mondja, hogy egyedül Ő képes jóllakatni az ember belső éhségét.
„Ne fáradozzatok veszendő eledelért, hanem azért, mely az örök életre megmarad, amelyet az Emberfia ad majd nektek.”
Amikor Jézus az „élet kenyerének” mutatja be magát, akkor nemcsak annak a szükséges voltát állítja, hogy belőle táplálkozzunk, azaz higgyünk szavainak, és így elnyerjük az örök életet, hanem arra akar ösztönözni, hogy tapasztaljuk meg őt magát. Sürgető felhívást intéz hozzánk, amikor azt mondja, hogy „olyan eledelért fáradozzunk, amely nem veszendő”. Azt mondja, hogy az embernek be kell vetnie magát, bele kell adnia minden képességét, hogy megszerezze ezt a táplálékot. Jézus nem kényszeríti rá magát senkire, inkább azt szeretné, hogy fedezzük fel, tapasztaljuk meg őt, és így a miénk legyen.
Pusztán a saját erejéből az ember természetesen képtelen elérni Jézust. Erre csak Isten ajándékaként képes. Jézus mindenesetre folyamatosan arra hívja az embert, hogy készüljön fel az ajándék befogadására, melyet adni akar neki: s ez az ajándék Ő maga. Ha az ember folytonosan arra törekszik, hogy tettekre váltsa igéjét, akkor teljes lesz benne a Jézusba vetett hit, és úgy fogja ízlelni igéjét, mint a jóízű, friss kenyeret.
„Ne fáradozzatok veszendő eledelért, hanem azért, mely az örök életre megmarad, amelyet az Emberfia ad majd nektek.”
Ennek a hónapnak az igéje nem Jézus tanításának egy részletét állítja elénk (mint például a sértések megbocsátása, az elszakadás a földi javaktól stb.), hanem visszavezet egész keresztény életünk gyökeréhez, a személyes kapcsolathoz Jézussal.
Gondolom, hogy mindenki, aki elkötelezetten próbálja élni Jézus igéit, különösen a felebarát iránti szeretet parancsát, mint Isten összes igéjének és parancsolatának a foglalatát, egy kicsit legalább megtapasztalja, hogy Jézus lett élete „tápláléka”, aki betölti szíve vágyát, aki örömének és fényének forrása lett. Életté váltva megérzi, legalább egy kicsit az ige zamatát, amely igazi választ ad az ember és a világ problémáira. Mivel Jézus, az „élet kenyere”, végtelen ajándékként önmagát adja az Eucharisztiában, így magától értetődő, hogy az ilyen ember szeretettel járul az Eucharisztiához, és az fontos szerepet játszik az életében.
Fontos tehát, hogy aki közülünk szert tett erre a ragyogó tapasztalatra, felfedezését ne tartsa meg, hanem mesélje el másoknak, ugyanazzal a buzgalommal, amellyel Jézus ösztönöz bennünket, hogy megszerezzük az „élet kenyerét”. Így sokan megtalálják majd Jézusban azt, amit a szívük mindig is keresett. Ez hatalmas szeretet a többiek iránt, mert így ők is megismerhetik az igazi életet már itt a földön, és övék lesz majd egykor az az élet, amely nem ismeri a halált. Mi többet akarhatnánk ennél?
Chiara Lubich
Az Élet igéje, 1985. augusztus

péntek

Az Élet Igéje - 2012. május

„Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, minthogy lángra lobbanjon!” (Lk 12,49)


Az Ószövetségben a tűz Isten igéjét jelképezi, amelyet a próféták közvetítettek; de utal az isteni ítéletre is, amely megtisztítja népét, miközben áthalad rajta.
Jézus szava is ilyen: építő, ugyanakkor lerombol mindent, ami értéktelen, ami esendő, ami hiábavaló, és csak az igazságot hagyja meg.
Keresztelő Szent János mondta Jézusról: „Ő majd Szentlélekben és tűzben fog benneteket megkeresztelni.” Azt a keresztséget adta ezzel hírül, amely pünkösdkor valósult meg először a Szentlélek kiáradásával és a lángnyelvek megjelenésével.(2)
Jézus küldetése tehát: tűzbe borítani a földet, nekünk adni a megújító és megtisztító erejű Szentlelket.
„Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, minthogy lángra lobbanjon!”
Jézus nekünk ajándékozza a Szentlelket. De hogyan működik Ő?
Úgy, hogy kiárasztja bennünk a szeretetet. Azt a szeretetet, amelynek – kívánsága szerint – mindig lángolnia kell a szívünkben.
És mi jellemző erre a szeretetre?
Az, hogy nem behatárolt és földi, hanem evangéliumi szeretet. Egyetemes, mint a Mennyei Atya szeretete, aki esőt és napot ad mindenkinek, jóknak és gonoszoknak egyaránt, az ellenséget is beleértve.
Ez a szeretet semmit sem vár el másoktól, hanem kezdeményez, elsőként szeret mindig.
Ez a szeretet eggyé válik mindenkivel: együtt szenved, együtt örül, együtt aggódik, együtt remél a többiekkel. És ha kell, konkrét tettekben jut kifejezésre. Nem érzelgősség, nem csak szavakban nyilvánul meg.
Olyan szeretet, ami Krisztust szereti a testvérben, szavaira emlékezve: „nekem tetted”(3).
Ez a szeretet a kölcsönösségre törekszik, a kölcsönös szeretetet akarja megvalósítani a többiekkel.
Ez a szeretet – mint evangéliumi életünk látható és fogható kifejeződése – kiemeli és hitelessé teszi mondanivalónkat, hogy evangelizálni tudjunk, hogy valóban evangelizáljunk.
„Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, minthogy lángra lobbanjon!”
A szeretet olyan, mint a tűz, tehát mindig égnie kell. Hogy így legyen, valamit mindig el kell égetnie. Elsősorban önző énünket, mégpedig úgy, hogy teljes mértékben a másik felé fordulunk: vagy Isten felé, úgy, hogy megtesszük akaratát, vagy a felebarátunk felé, akinek segítünk.
A lángoló tűz, bármennyire kicsiny, ha van ami táplálja, hatalmas tűzvésszé válhat. A szeretet, a béke, az egyetemes testvériség tűzvészévé, amelyet Jézus hozott a földre.
Chiara Lubich
Az Élet igéje, 2001. augusztus. Megjelent: Új Város 2001/7-8
(1) Lk 3,16
(2) vö. ApCsel 2,3
(3) Mt 25,40

csütörtök

BŰNBÁNATI KERESZTÚT –fiataloknak (Récsei Norbert)

1.  Jézust halálra ítélik 

Olyan könnyen ítélkezünk mások felett, olyan könnyű véleményt formálni valakiről, anélkül, hogy különösebben törekedtem volna megismerni őt. Olyan könnyű magam körül kialakítani egy kört, akikkel jól elvagyok, és minden többi embert kiszorítani életemből. Pedig azzal, hogy mást nem engedek be magunk közzé, éppen halálra ítélem őt. Mert megvonom tőle az élni akarást, megvonom tőle a mi-, az én támogatásomat, hogy élni tudjon. Pilátus, csak egy ember volt a többi közül, mégis egyetlen döntéssel megváltoztathatott volna mindent, de nem tette, mert félt kiállni, félt azt mondani, hogy NEM, félt önmagától és félt attól, amit mások mondanak.

Vajon a félelemtől, a nyitottság hiányától, a skatulyázásoktól én hányszor ítéltem halálra mást? Vajon hányszor tettem kárt mások becsületében, úgy, hogy azokon szórakoztam, akik nem tartoznak a „barátaim” közzé? Vajon hányszor öltem így embert?

2.  Jézus vállára veszi a keresztet

Ez egy olyan állomás, ahol el kell gondolkozzál azon, hogy mit is jelent ha kerülöd, ami rád vár és ami a tied. Valahányszor kibújsz saját kötelességeid alól, mindig egy kereszttől menekülsz el. De nézz Jézusra és gondolkozz el azon, hogy neki nem lett volna muszáj meghalni, neki nem lett volna muszáj a keresztet vállra venni. De megtette. Azért, mert meg akarta mutatni neked, hogy nem szabad elmenekülnöd attól, amit neked kell megtenned. Sőt! Merj továbblépni. Merj a magad terhei mellett még pluszt vállalni, olyat, amire nem kötelez senki, de meg tudod tenni - szeretetből.

Gondolkodj el, hogy hányszor vétettél a jó elmulasztásával, hányszor vétettél, hogy kibújtál saját kötelességeid elvégzése alól?

3.  Jézus először esik el a kereszttel

Hogy meg tud törni az emberi gonoszság egy embert. Súlyos lehetett a kereszt, de még súlyosabb a magára maradottság, a kigúnyolt személyiség. A sok hazugság, a sok becsmérlés végül is oda vezetett, hogy Jézusnak teljesen felemésztődött fizikai ereje. Ezért esett el a kereszttel. El sem tudod képzelni, hogy a kis viccelődések a másikkal, néha milyen mély sebet tud ejteni. El sem tudod képzelni, hogy apró hazugságaid, (amit sokszor magad megnyugtatására hajlamos vagy kegyes hazugságnak nevezni), hova vezethet. És egyszer csak látod, hogy testvéred elesett, de még csak meg sem fordul a fejedben, hogy ezek az aprónak hitt dolgok voltak azok, amelyek elvették erejét, és amelyek miatt elesett.

És mit teszel? Még jobban élcelődsz, még jobban a gúny tárgyává teszed őt. Gondolkozz el, hogy ilyen jellegű magatartásoddal hányszor aláztál meg másokat! Kérj most bocsánatot (ha csak gondolatban is), mert még nem késõ. Tedd jóvá, amit tettél!


4.  Jézus édesanyjával találkozik


Talán gyerekkorodban fel sem merült benned, hogy másképpen is lehet valamit tenni, mint, ahogy szüleid azt mondták. Most pedig úgy érzed, hogy semmit sem lehet úgy tenni, ahogy õk azt gondolják. Különös állapot ez, de vajon mi változott meg? Semmi. Csak annyi, hogy felnõttél. – Kezdd el a magad úrra lenni. De ettől még nem kell szégyellned szüleidet, nem kell úgy viselkedned, mintha sosem ismerted volna azelőtt őket. Nézd! Jézus 33 éves korában sem szégyellte a találkozást édesanyjával. Átérezte, hogy van a tömegből valaki, egy asszony, aki nem azért sir, mert fuccsba ment egy messiási állom, hanem azért, mert fiát látja szenvedni. Érezte, hogy  Ő 33 évesen is az a gyermek maradt anyja számára, akit valamikor Betlehemben megszült, és akit Názáretben felnevelt.

Vajon számodra megmaradt ez a különös kapcsolat édesanyáddal, édesapáddal, vagy már régóta tehernek érzed őket? Ne felejtsd! Akkor váltál igazán felnőtté, ha el tudod fogadni, hogy szüleid, amíg élnek aggódnak érted és szeretnek téged, ha te magad is tudod őket tisztelni és szeretni.


5.  Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet

Ki az, aki a nehézséget, a keresztet kívánná mástól? Aki azt mondja, de jó neki, mert keresztje van? Bizony sokkal könnyebb olyan dolgokat megkívánni, amiről úgy gondoljuk, hogy attól boldogabbak leszünk. Amit, úgy érzünk, ha nekünk lenne meg, akkor sokkalta jobb lenne az életünk. Pedig a 10-ik parancs így szól: Mások tulajdonát ne kívánd! Cirenei Simon is, ha valamit kívánhatott volna, amit Jézus birtokolt, akkor valószínűleg olyat kért volna, hogy halottakat támaszthasson fel, vagy betegeket gyógyíthasson meg, de talán azzal is megelégedett volna, ha a vizet borrá tudta volna változtatni. De mindezek helyet, csak a keresztjét kaphatta meg. És mi történt? A világon mindenhol ismerik, az ő nevét, mégpedig úgy, hogy ő az egyedüli ember, aki Jézuson segített. Micsoda kitüntetés! Pedig, már akkor megkapta szolgálataiért az ajándékot: boldog lehetett.

Napjainkban gyakran pontosan a fordítottja történik, mert aki másnak a tulajdonát kívánja, boldogság helyett boldogtalan lesz egész élete folyamán.

6.  Veronika letörli Jézus arcát

Milyen csodálatraméltó az az asszony, aki látva, hogy Jézustól mindent elvettek, ő adni készült. Látta a megcsúfolt Jézust, látta a kisemmizett Isteni-embert, és nem csak látta, hanem meglátta azt a szerencsétlennek tűnő Jézust, akitől mindent elloptak a gonosz emberek. És ekkor ő volt az, aki adni készült. Nagy bátorság volt tőle, hogy átverte magát a tömegen, de még nagyobb bátorsága volt, hogy adni tudott, úgy, hogy nem is remélt a viszonzásban. De mert, így cselekedett Jézus megjutalmazta –azzal, amit adhatott neki a kisemmizettségében. Testvér! Most Veronika személye hassa át lelkedet, és bánd meg, ha valaha valamit is loptál: úgy tulajdont, mint becsületet.

Tanuld meg tőle az önzetlenséget, tanuld meg, hogy bár nehezebb adni, mint elvenni, mégis nemesebb cselekedett. És meglásd a csodát, te is meg fogod látni Jézus arcát, na nem most, hanem majd valamikor, de nem is zsebkendőbe nyomva, hanem színről-színre.


7.  Jézus másodszor esik el a kereszttel

Vannak az életben csúnya esések. Vannak olyan pillanatok, amikor úgy érzed, most mindenki rajtad röhög. Nem baj. Ne legyen baj! Ne érezd fontosnak ilyenkor azt, amit más gondol, vagy mond rólad. Inkább azt érezd fontosnak, amit Isten gondol rólad. Ne az embereket bálványozd, hanem az Istent imád. Fontosak az emberek, fontos, hogy érezd, tartozol valahova, de még fontosabb az Isten. Ne váljanak a kapcsolataid bálvánnyá! Ezt akkor tudod igazából lemérni, hogy mennyire vagy rabja az emberi kapcsolatoknak, ha megtapasztalod Jézussal együtt, hogy milyen leesni, milyen a földön lenni.

Tedd fel a kérdést magadnak, hogy hányszor mulasztottad el, hogy csak az Istennek szolgálj, és ne az embereknek? Hányszor esett meg, hogy az embert imádtad és nem az egyedüli Istent? Mikor az emberi kapcsolataidat imádod, ha leesel, nem tudsz felállni többé, mindaddig, amíg vissza nem térsz az Istenhez. Akkor lesz erőd a felálláshoz, mert tudod, hogy az Ő fia is elesett, és felállt.

8.  Jézus szól a síró asszonyokhoz

Különös, hogy amikor az emberi szívek megkeményedni látszottak, az asszonyi szívek annál lágyabbak lettek. De milyen furcsa Jézus rendreutasítása, -nem is vártuk volna tőle ezeket a szavakat: „Magatokat és fiaitokat sirassátok”, mintha azt akarná mondani, hogy családjaitokra legyen gondotok. És mennyire igaza van Jézusnak, hiszen a földi életben a legszentebb dolog a család.

Éppen ezért te is tartsd tiszteletbe magad és mások családi életét. Ne kívánd tehát mások házastársát! Csodáld meg szépségét, kedvességét, esetleg bátorságát, vagy erősségét, de ne feledd, a család szent. Te is megtalálod, majd az igazi párodat, ha azt igazán az Istentől kéred, -neked is lehet boldog és szent családi életed. De erre már most kell készülnöd. És ha majd oda kerül a sor, a magad családjával foglald le magad, igyekezz majd házasságodat az Egyház törvényei szerint kötni, igyekezz gyermekeidet katolikus módon nevelni. Akkor majd átadhatod magadat teljesen házastársadnak és gyermekeidnek. Erre akar megtanítani most Jézus.


9.  Jézus harmadszor esik el a kereszttel

Könnyű szemlélőnek lenni, de vajon milyen lehetett annak, aki már harmadjára is elesik? Ráadásul milyen lehetet úgy elesni, hogy közben tudni azt, hogy ez az esés mások helyett van, és olyanok helyet is, akik nem fogják megbecsülni az ebből az esésből forrásozó ajándékot. Gondolkozz el azon kicsit, hogy Jézus a te bűneid súlyától zuhant a porba.

Ha át tudod ezt érezni, nem fogsz zúgolódni, hogy már ismét gyónnod kell, hanem megköszönöd Jézusnak, hogy ilyen szentséget rendelt számodra. Ha át tudod érezni ezt az esést, akkor csekélységnek fogod érezni azt az egyházi parancsot, hogy évente legalább egyszer gyónjál. Ha átérzed ezt, akkor nem lesz nehéz bűnbánatot tartanod. Figyeld csak Őt, és nézd, hogy mit tett. Jézus harmadszor is felállt, neked is fel kell állnod a bűneidből! Jézus tovább ment, neked is tovább kell menned! Jézusnak fontos volt a lelked, legyen neked is az!


10. Jézust megfosztják ruháitól *

Ha valakinek elveszik a ruháit, az egyenlő a teljes megaláztatással. Ezzel az áldozat elveszti az utolsó, külső védelmét is. Jézus is így járt, megszégyenítették, kidobták őt maguk közül az emberek. Sőt minden megmaradt vagyonára -a rajta lévő ruhákra- sorsot vetettek, és elosztották maguk között.Milyen sokszor van az, hogy mi is ugyanígy bántunk és megalázunk másokat, gyakran anélkül, hogy észrevennénk, vagy belegondolnánk, hogy ez -amit mondtunk, vagy cselekedtünk- neki milyen rosszul eshet. Minden egyes mások ellen elkövetett gonoszságunkkal – pletykákkal, durvaságokkal – kitagadjuk őket a társaságunkból, a szeretetünkből, megszégyenítve és egyedül hagyva őket.

Istenünk, segíts, hogy kegyelmed által új köntöst teríthessünk levetkőztetett testvéreink vállára! Jézusunk, segíts minket abban, hogy a Te keresztutadat járva képesek legyünk jobb emberekké válni!

11. Jézust a keresztre szegezik

Tudom Jézusom, hogy tulajdonképpen az összes bűnöm az, amely a keresztfához szegez Téged, de ennél az állomásnál mégis leginkább azért a számtalan alkalommért kérek bocsánatot Tőled, amikor nevedet, illetve Atyánk nevét hiába vettem. Tudom, hogy neked ez nagyon fontos, hiszen az Atya mindjárt a második parancsban írtad elő számomra, hogy: Isten nevét hiába ne vedd!, de sokszor elég egy csodálkozás, elég egy meglepő dolog, hogy nevedet hiába vegyem. Elég egy dühödt pillanat és máris olyat mondok, amiben ott van a Te, illetve az Atya neve. Sokszor csak egy rossz szokásról van szó, amely már oly úrrá lett rajtam, hogy észre sem veszem. De sajnos néha az is megtörtént, hogy imponálni akartam a társaim előtt és ezért vettem számra a Te, illetve az Atya nevét.

Ezért kérek most bocsánatot, és ezért is ajánlom fel engesztelésül ezt a keresztutat: mindazért a számtalan pillanatért, amikor Isten nevét hiába vettem. Ígérem, hogy amikor ezentúl elmegyek egy feszület előtt, és látom a fára szegezett tested, áldani fogom nevedet. Újbóli és újbóli bocsánatkéréssel fordulok majd feléd, hogy megbocsásd nekem ezt a vétkemet.

12. Jézus meghal a kereszten

Péntek volt, amikor mindez történt. Keresztútadat végigjárva és szenvedésedet átérezve, legszívesebben azt az ígéretet tenném meg, hogy ezentúl minden pénteken bűnbánati napot tartok. Azt ígérném meg, hogy ezentúl minden pénteken valami áldozatot hozok érted, akár az egyházi böjti fegyelmet megtartva, akár valami más számomra fontos dologról lemondva. De miért éppen pénteken haltál meg? -ha mondjuk hétfőn, vagy bármely más napon, akkor talán meg tudnám hozni ezt az áldozatot, de pénteken nehéz, mert éppen a péntek az, amikor egy kicsit hátrahagyva a hét fáradalmait ki tudok rúgni a hámból, péntek az, ami a legalkalmasabb a szórakozásra, péntek az, amikor a legjobban el tudok lazulni. Gyenge vagyok ilyen áldozatra. Te is látod, hogy nehezen barátkozom meg a pénteki nappal, illetve a böjti fegyelmek gondolatával. Élet-idegenek érzem.

Uram szeretném valami módon hálámat kifejezni, hogy meghaltál értem a kereszten. De mivel jobb ötletem nincsen, ígérem, hogy ezentúl könnyebb szívvel tartom meg, a böjti fegyelmeket, bocsáss meg, hogy eddig oly könnyen elsiklottam e dolgok fölött. Ugyanakkor köszönöm Neked, hogy megértetted ezt velem.


13. Jézus testét leveszik a keresztről

Jézusom rövid ideig függtél a kereszten, de ez volt az a kereszt, amely annyi szenvedést tartogatott számodra, melyen végül is meghaltál. Az értünk vállalt szenvedésbe haltál bele. Most mikor leveszik testedet e keresztről, örökké búcsút mondasz neki. Többet nem kell meghalnod értünk, többet nem kell felvenned kereszted és értünk hordoznod. Mint ahogy szent tested elvált a kereszttől, én is úgy szeretnék elválni a bűntől. Rövid ideig tart fogva, de e rövid idő is éppen az én halálomat jelenti. Mert a bűn nem mást, mint a halált adja. Erőt veszek magamon Uram, és ha kegyelmeddel támogatsz, megtérek hozzád. Mert ahogy téged is emberek szedtek le a halált hozó kereszttől, én magam sem tudok megszabadulni a bűn bilincsétől.

Te vagy aki, elszakítasz attól. Többet én sem akarok meghalni, többet én sem akarok bűnt elkövetni. A bánat övez, amikor keresztutadat járom. Bocsáss meg nekem, és adj erőt a Hozzád téréshez. Szánakozom mindazon, amivel megbántottalak, akár Téged, akár embertársamat. Bocsáss meg, ha vétettem a főparancsolat ellen, amikor nem tudtalak Téged Istenemet teljes szívemből, teljes elmémből és minden erőmből szeretni, és mikor nem tudtam felebarátomat úgy szeretni, mint önmagamat.


14. Jézust sírba teszik

A hosszú megpróbáltatásokkal teli út után, íme sírba helyeznek, hogy megpihenj. Zajos, rohanó világunkban egyre jobban átvesszük apáinktól azt az eszmét, hogy: majd a sírban pihenni fogok. Pedig Uram, te a vasárnapot és ünnepnapokat arra adtad, hogy az ember ezeken a napokon megpihenhessen. Azért adtad, hogy lelki és testi felfrissüléseink legyenek ezek a napok. Azért adtad ezeket a napokat, hogy azokat megszenteljük. Sokszor a péntek illetve a szombat olyan gyorsan kicsúszik a kezeink közül, hogy vasárnap már nem marad idő mindenre. Gyakran alvással telik el a délelőtt, és akkor kimarad a szentmise, gyakran délután igyekszünk másnapra valamelyest felkészülni, az el nem végzett szellemi munkát (a tanulást), ilyenkor akarjuk megoldani. Rá kell ébrednem, hogy az ünnep igazi eszméje kihalt az én vasárnapjaimból. Néha-néha mikor sikerül elmennem szentmisére, többnyire a templomból kijövet nemhogy feltöltődve érezném magam, hanem üresnek és kietlennek, mert mindezidáig nem éreztem át a vasárnap szellemét.

Nem a gyermekkori hitet kérem vissza uram, csak azt szeretném, ha megtanulhatnám tőled az ünnep igazi értékét. Bocsáss meg nekem, ha eddig helytelenül éltem életem.


* A 10. állomás hivatkozása: http://rakoscsaba.plebania.hu/fiatalok-keresztutja/

Az Élet Igéje - 2012. április

„Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek.” (Jn 15,3)


Azt hiszem, a tanítványok szíve megdobbant, amikor ennyire határozott, bátorító szavakat hallottak Jézustól. Milyen csodálatos lenne, ha Jézus hozzánk is szólhatna így! Hogy valamennyire méltóak lehessünk rá, próbáljuk megérteni, hogy mit jelent.
Jézus éppen elmondta ismert hasonlatát a szőlőtőről és a szőlővesszőkről. Ő az igazi szőlőtő, az Atya a szőlőműves: a terméketlen szőlővesszőket levágja, mindazokat pedig, amelyek gyümölcsöt hoznak, megmetszi, hogy még többet teremjenek.
Miután ezt elmagyarázta, kijelentette:
„Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek.”
„Már tiszták vagytok…” Miféle tisztaságról van itt szó?
Arról az állapotról, amely a lélek számára nélkülözhetetlen, hogy Isten elé álljon; az olyan akadályok (mint például a bűn) hiányáról, amelyek meggátolják, hogy kapcsolatba lépjünk a „szenttel”, hogy találkozzunk az istenivel.
Ahhoz, hogy meglegyen bennünk ez a tisztaság, mennyei segítségre van szükségünk. Az ember már az Ószövetségben is tudatában volt annak, hogy csupán saját erejéből képtelen Istenhez közeledni. Arra volt szüksége, hogy Isten megtisztítsa a szívét, hogy új szívet adjon neki. Egy gyönyörű zsoltárban olvashatjuk: „… tiszta szívet teremts bennem, Istenem”(1).
„Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek.”
Jézus szerint van egy eszköz, hogy tiszták legyünk, és ez az Ő tanítása. A tanítványokat a tanítás tisztította meg, hallgatták, és csatlakoztak hozzá.
Hiszen Jézus szava nem olyan, mint az emberi szó. Benne Krisztus van jelen, ahogy – ha más módon is – jelen van az Eucharisztiában. Általa Krisztus hatol belénk. Ha befogadjuk és valóra váltjuk szavait, Krisztus születik meg és növekszik a szívünkben.
Erről beszél VI. Pál: „Hogyan válik jelenvalóvá Jézus a lelkekben? Az ige hirdetése által, amely az isteni gondolatot, magát az Igét, Isten emberré lett Fiát közvetíti számunkra. Azt mondhatnánk, hogy az Úr testesül meg bennünk, amikor elfogadjuk, hogy a tanítás a szívünkbe jöjjön és ott éljen.”(2)
„Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek.”
Jézus igéjét a hívő szívébe vetett maghoz is hasonlítják. Ha befogadjuk, belénk hatol, és magként fejlődik, növekszik, termést hoz és „átkrisztusít”, azaz hasonlóvá tesz Krisztushoz. Ha az ige a Lélek által ennyire átalakítja a keresztény embert, akkor valóban rendelkezik azzal a képességgel és erővel, hogy távol tartsa a rossztól: amíg hagyja, hogy az ige működjék benne, addig szabad a bűntől, tehát tiszta. Bűnt csak akkor fog elkövetni, ha megszűnik engedelmeskedni az igazságnak.
„Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek.”
Hogyan éljünk, hogy mi is kiérdemeljük Jézus dicséretét?
Úgy, hogy váltsuk életre Isten minden szavát, hogy táplálkozzunk belőle pillanatról pillanatra, állandóan újraevangelizálva egész létünket! S mindezt azért, hogy ilyen módon ugyanazok a gondolataink és érzéseink legyenek, mint Jézusnak. Ő élhessen általunk a világban, hogy így a társadalomnak, amely gyakran beleragad a rosszba és a bűnbe, megmutassuk azt az isteni tisztaságot és átlátszóságot, amelyet az evangélium felkínál.
Ezen felül a hónap során, ha csak lehet (ha mások is osztoznak szándékunkban), igyekezzünk különösképp azt az igét megvalósítani, amely a kölcsönös szeretet parancsáról szól! János evangélista, aki Jézus most kiválasztott mondatát idézi, csakugyan összefüggést lát Krisztus igéje és az új parancs között. Szerinte csak a kölcsönös szeretetben élhetjük úgy az igét, hogy megnyilvánuljanak hatásai: a megtisztulás, a megszentelődés, a bűntelenség, a bő termés, a közellét Istenhez. Az elszigetelt egyén képtelen sokáig ellenállni a világ csábításainak, a kölcsönös szeretetben azonban megtalálja azt az egészséges környezetet, amely képes megvédeni hiteles keresztény életét.
Chiara Lubich
Az Élet Igéje, 1982. április
(1) Zsolt 51,12
(2) VI. Pál tanítása, Vatikán, 1967, 936.o

szombat

Keresztút



I. állomás: Pilátus halálra ítéli Jézust

"Amikor szidalmazták, nem viszonozta a szidalmat; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát az igazságos bíróra... Sebei szereznek számunkra gyógyulást." (1 Pét 2,23-24; vö. Iz 53,7)



Ha komoly életre és Krisztus követésére szánod el magad, akkor készülj fel arra, hogy kevés elismerésben lesz részed. Az ismerőseid furcsán néznek rád. Egyre többen kerülnek a különös nézeteid miatt. A szüleid nem ismernek rád. Aranyos, de élhetetlen alaknak tartanak.

Amikor a békét keresed, gyávasággal vádolnak. Mint aki képtelen kiállni az érdekeiért. Ha megbocsátasz, azt látják. hogy túl puha vagy. Miért nem vasalod be a jogaidat? Ha kiállsz az igazság és az eszményeid mellett, akkor meg kemény fejűnek neveznek. Alig látják be, hogy te csak vállalod és képviseled az igazságot. Te már tudod, hogy egy kicsit meghaltál a világnak. Legalábbis nem az e világ értékei szerint rendezed be az életedet. Ez a harc azzal jár, hogy összeszeded minden erődet.



Lesz egy pillanat, amikortól ezt a krisztusi életet nem fogod dramatizálni. Valódi fordulópont lesz. Nem keresed a szenvedést és a meg nem értést, de nem is kerülgeted. Tudod, hogy a világnak szóló meghalás egy valódi újjászületés. És mind minden születés fájdalommal és kínlódással jár.  Minden nap meg kell halni egy kicsit az önzésnek, a gőgnek, a túlhajtott önértékelésnek.

Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.



Jézus életstílusában akarsz részt venni? Részed lesz a minden napjaiban, a magányában, a meg nem értettségében is. Így halsz meg a világnak. Életed minden fontos része rejtve marad. Elrejtve Istenben.





II. állomás: Jézus vállára veszi a keresztet

„Krisztus Jézusban isteni mivoltjában az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, 7hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. 8Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. 9Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, 10hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, 11s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr."(Fil 2,6-11)



Jézus nem csak külsejét tekintve lett hasonló az emberhez. Felvállalta sorsunkat. Mindenestül ember lett. Ő aki emberré lett  értünk, nem engedi, hogy az ember elembertelenedjen.

Jézus vállát nyomja a ma keresztje is.



A munkanélküli édesapa, aki hónapok óta feleslegesnek érzi magát. - A haszontalanság keresztje.

A baleset miatt megözvegyült fiatalasszony könnyektől áztatott arca. - A reménytelenség keresztje.

A folytonosan becsapott és kisemmizett munkás aggódó csendje. - A kiszolgáltatottság keresztje.

Az árakkal megbirkózni képtelen öreg jövőtől félő sóhaja. - A bizonytalanság keresztje.

A rehabilitációs osztályon fekvő naponta egyre kiüresedő tekintete. - A magány keresztje.



Ők a mindennapok terhének hordozói. Tekintetükkel viszik a terhet. Azt a terhet, amit nem választottak, de nem is kerülhetnek ki. Amikor hittel pillantanak fel a feszületre, fel-felfénylik: nem vagyok egyedül, nem vagyok haszontalan. Nem vagyok kiszolgáltatott. Van biztos talaj a lábam alatt. Jézus arcába tekinthetek. Jézuséba, aki egy lett velem. Isteni mivoltjában ember lett. Szenvedett, hogy nekem ne kelljen egyedül szenvednem. Velem együtt és énértem vállalta.

Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.



Krisztus együtt járja velünk életünk útját. A keskeny ösvényeket és a széles sugárutakat egyaránt. Időről időre megáll és bevárja a legnyomorultabbat is. A puszta jelenlétével is szilárdítja emberségemet, hogy egyetlen helyzetben se magányosodjam el.







III. állomás: Jézus először esik el

„Nézzétek, szolgám diadalmaskodik, fönséges lesz és felmagasztalják, és nagy dicsőségre emelkedik. 14Amint sokan megborzadtak láttán, - hiszen oly dicstelennek látszott, és alig volt emberi ábrázata -, úgy fog majd sok nemzet ámulni rajta, 15és királyok némulnak el színe előtt. Mert olyasmit fognak látni, amilyet még soha nem hirdettek nekik; és olyan dolognak lesznek tanúi, amilyenről addig soha nem hallottak." (Iz 53,13 )



Az erőszak nyelve mindig harsány és magabiztos. Az erőszakos fellépés mindig meggyőző. Különösen, ha burkolt formában érkezik. A jóindulat köpenyébe burkolva. Pedig csak a test megvetése és a másik lenézése, megalázása van benne. Akarod, vagy nem – az én akaratom megy át. Az lesz, amit kigondoltam. Nincs helye sem a vitának, sem az ellenkezésnek. Önelégült mosoly követi: „Látjátok! Igy kell ezekkel bánni!”

A győztes rendszerint diadallal hagyja el a csatateret. A történelem őt jegyzi fel. Talán egyik–másik még szobrot is kap. Vagy akár diadalívet is állítanak a tiszteletére. Tényleg ő győzött? De mi lesz a vesztessel? Mi lesz a felrepedt ajkakkal, a vérző szemöldökkel? Mi lesz merényletek sérültjeivel? Akiket csak úgy említ a híradás, mint könnyű, vagy súlyos sérült? Akik már nem kelnek fel a tolószékből. Akik szeme világát kiégette a robbanóanyag. Akik elveszítették a lábukat. Akik hónapokon át nyöszörögtek a kínzókamrák gumibotjai alatt. Akik belehülyültek a verésbe és az éhezésbe. Akik az erőszak nyomait kitörülhetetlenül hordozzák a lelkükben. Akiknek egy egész élet kevés a gyógyuláshoz.

Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.



Minden megvert emberben Jézus szenved. Minden megszégyenített áldozatban Jézus arca pirul. Minden leüvöltés Jézus fülét repeszti. Minden erőfölény Jézust dönti a földre. Minden erőszak Őt pofozza. Ha valaki, Ő tudja és ismeri mi a szenvedés. Én el is fordulhatok az erőszakot látva. Kerülhetem az Ő arcát és a pillantását. Ő a fájdalomtól lihegve is felnéz. A tekintetével ajándékoz meg. Én vagyok. Ne féljetek! Veletek vagyok a világ végezetéig.





IV. állomás: Jézus édesanyjával találkozik

" Tegyél a szívedre pecsétnek, mint valami pecsétet a karodra! Mert mint a halál, olyan erős a szeretet, olyan a szenvedély, mint az alvilág. Nyila tüzes nyíl, az Úrnak lángja. 7Tengernyi víz sem olthatja el a szeretetet, egész folyamok sem tudnák elsodorni.” (Én 8,6 ) „4A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. 5Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. 6Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. 7Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. 8S a szeretet nem szűnik meg soha.” (1 Kor 13 4-7)



Az anya kifejezéshez a legszebb képek kapcsolódnak. Édes anya. Anya föld. Anya nyelv. Anya: a legerősebb és a legközelibb kötelék a földön. Éveken át készül, hogy létrejöjjön ez a kötelék. Gyakran a saját életét is veszélyeztetve adja gyermekének az életet. Nap, mint nap úgy ajándékozza önmagát, hogy semmi viszonzást nem várhat. Feneketlen kútba dobja a napjait, az éveit. A halálában is, odaát is, mindörökké nagyhatalom marad. Egész lénye és létezése bizonyítja, hogy a szeretet nem érzelgősség. A szeretettől távol áll minden túlfűtött rajongás. A szeretetnek semmi köze a hullámzó érzelmekhez. Az anya a férjében és minden gyermekében meghal önmagának. Önként, örömmel és szeretetből. Az anyasághoz és a szeretethez csak az örökkévaló jelzői illenek. Örök szeretettel szeretlek Téged.

Mária, aki a kánai esküvőn közbenjár a szégyennel fenyegető helyzet megoldására. Mária aki kimondja az igen-t a megtestesült Ige befogadására. Mária, aki gondos tekintettel kísérte a felnövekvő Gyermeket. Mária, aki dermedten nézi Fia kínlódását a Golgota felé. Mária, aki ott áll Jánossal a fiatal, hűséges tanítvánnyal. Mária: az asszony kapja a csitítást: „Asszony, nem a mi dogunk a fogytán lévő bor.” Az a bor, ami soha nem fogy ki, az én vérem. Majd Mária kapja a krisztusi testnek, az Egyháznak a gondját: ”Asszony, most rád bízom a tanítvány személyében az egész Egyházat.” Az Egyház, amit rád bízok: a Menyei Örök Jeruzsálem.

Asszony! Te vagy az új Éva. Aki a bűn gyümölcsfájától a megváltás fájáig kísérted gyermekeidet. A szépen termő fától a véres bitófáig tart az anyai küldetésed. Te tudod, hogy a kereszt nem a végső állomás. A kereszt a szeretet jele és a szeretet eszköze.

Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.



A szeretet erősebb a halálnál. A szeretet nem szűnik meg soha. Az anyai szeretet örök nagyhatalom marad.





V. állomás: Cirenei Simon segít Jézusnak

"Szabadságra szól a meghívásotok. Szeretetben szolgáljatok egymásnak! Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét! Ne fáradjuk bele a jótettekbe, mert ha el nem fáradunk, majd aratni is fogunk. Amíg időnk van tegyünk jót mindenkivel" (Gal 5,13. 6,2.9)



Kiöntött az árvíz – én siettem menteni a menthetőt.

Belepett a vörös iszap – én építettem újjá a házadat

Elsodorta a szökőár a városodat – én szállítottam az építőanyagot.

Ezreket temetett maga alá a földrengés – én kutattam fel az életben maradottakat.

Mindent beborított a belvíz – én működtettem a szivattyúkat

Minden vetést kiperzselt az aszály – én szállítottam a magam gabonájából.

A járvány miatt lezárták a kikötőket – én mégis megszerveztem a gyógyszerszállítást.



"Szeressétek egymást!" Ha ezt a parancsot eltöröljük, Krisztus Egyházának egész építménye összedől. Közösségünkben a szeretetnek olyannak kell lennie, mint a lángoló tűz. Ahogy elhamvadó tűzzel sem törődik már senki, ugyanúgy közösségünk sem lesz már senkinek sem hasznára és el is pusztul, ha hiányzik belőle a szeretet.

Reggeltől estig a közönyről és a nemtörődömségről hallok.

Amint baj van, mihelyst pusztít a katasztrófa, én mást látok, mint amit hallok. Cireneiek állnak a segítők sorába. Az első szóra hordják a takarót, az élelmet. Megnyílnak a pénztárcák. Telnek a bankszámlák. Visszük egymás keresztjét. Könnyítjük egymás terhét. A Cireneitől a szervező értelem és a dolgos erő felajánlását tanultuk meg. Minket nem kell kényszeríteni. Ebben a keresztcipelésben ez az igazi erő: a rászorulóban meglátunk Téged. A segítő akciót megelőzően odaállunk melléd és imádságban megbeszéljük Veled a teendőt.

A lélek törvényének a parancsa így jutott el a fejen át a kezekhez. Igy hosszabb az út, mint a kézből kézbe adott kenyér útja. De biztosabb, mert az embertől emberig a legrövidebb út a lélek ösvényén vezet. Ez ellen pedig nincsen törvény.

Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.



A szeretet ellen nincsen törvény. Szeressetek tettetés nélkül! Adjatok! Adjatok! Túlcsorduló mértékkel mérjetek!





VI. állomás: Veronika kendőt nyújt Jézusnak

" Uram, a te arcodat keresem. Ne rejtsd el előlem arcodat, ne taszítsd el szolgádat haraggal! Te vagy oltalmazóm, ne utasíts vissza, Istenem, megmentőm, ne hagyj el végképp! Ha apám, anyám el is felednének, az Úr akkor is magához ölel engem. Uram, mutasd meg ösvényedet, s ellenségeim miatt vezess sima úton! Ne szolgáltass ki ellenségem bosszújának! Hiszen hamis tanúk lépnek föl ellenem, férfiak, kik gonoszat forralnak. De biztos vagyok benne: meglátom az Úr dicsőségét az élők honában. Ezért remélj az Úrban és légy erős, légy bátor és bízzál az Úrban!” (Zsolt 27,8-14)

Az Istent kereső tekintetet Jézus arcvonásai tükrözi vissza. Mielőtt kerestelek volna, Te már indultál felém. Mielőtt megszólítottak volna, Te már beszéltél hozzám. Mielőtt Rád pillantottam volna Te már belélegeztél engem. A Tied vagyok. Benned élek. A teremtett világ sóhajtva keres, és Feléd vágyakozik, mert megelőző gondoskodásoddal hívtad a létbe.

Uram milyen gyenge kis kísérlet, hogy én bármit is adhatnék Neked – hiszen minden a Tied. Ha a legdrágábbat nyújtom és a számomra a leginkább értékessel szeretnélek megajándékozni, akkor is csak visszaadok Neked.

Visszacsepegtetek a saját kincses táradból. Valami keveset visszacsorgatok a magadéból. Könnyítek a világ szenvedésein, a kendőmmel törlöm a verejtékező homlokot – úgy, mint Veronika tette? A támogatásban Te itt is megelőzöl. A kendő lenyomata megindítóan hiteles, mert a Te vonásaid vannak rajta. Te most is többet juttatsz vissza, mint amit kaptál az embertől. Igy a segítségnyújtásban is a segítő kap többet. A saját képmásodat adod jutalmul. A Te arcodat, rászoruló tekintettedet és a részvétért esengő vonásaidat adod vissza.

Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.



Milliók és milliók arcának a lenyomatát őrzi Veronika kendője. A segítségre szorulók milliói.

Ezrek és ezrek kapják meg viszonzásul Veronika kendőjét és rajta arcod lenyomatát. A segítők ezrei.

Mutasd meg mindkét arcodat!

Vésd szívünkbe arcod vonásait!



VII. állomás: Jézus másodszor esik el

„Olyan vagyok, mint a kiöntött víz. Csontjaimat szétszedték, szívem, mint a viasz, szétfolyt bensőmben .Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem ínyemhez tapadt. Kutyák falkája ólálkodik körülöttem, s gonosztevőknek serege zár körül. Kezemet és lábamat összekötözték, és a halál porába fektettek. Megszámlálhatom minden csontomat; ők néznek és bámulnak, elosztják maguk közt ruhámat, köntösömre pedig sorsot vetnek. Ne maradj hát távol, Uram, te vagy segítségem, siess mentésemre!" (Zsolt 22,15-20 )



Aki nem tanul a saját hibáiból, arra van kárhoztatva, hogy újból és újból vétkezzen. Hogy újból és újból súlyos bűnöket kövessen el. Ha egy nép nem okul a maga történelmén istentelenségein, ismét lesüllyed az erkölcsi nihil  mocsarába. A népirtások, a diktátorok vérengzései, a szülőföldről való elűzetések kicsiben, szinte a láthatatlanban kezdődnek. Ártatlan eszmék, amelyek a feltétel nélküli szabadságot hirdetik. Azt, amelyik cél nélküli és Isten nélküli.

A hitétől megfosztott ember eleinte maga előtt akarja igazolni bűnös vágyait. Önmagát csapja be képtelen viselkedésével. És mivel sem alázata, sem reménye nincsen, egy nap csendes magányában leszámol Istennel. Már nem kérdés. Elteszi a Bibliát. Az Egyház nélkül és Jézus nélkül ünnepel. Elereszti a Golgota keresztjét és eloltja a remény pislákoló mécsesét.  Tudja ugyan, hogy nem lesz képes egyedül élni, mégis megint próbálkozik. Már számtalanszor elesett és megint a porban fogja végezni. De nem tanul. Már nem tud a hite szerint élni, ezért saját hitet gyárt. Igazolni kell a bűnös életét. Ez a maga-módján csinált hit a tudományosság látszatát kelti. Majd drága konferenciákon barátaival osztja meg becsomagolt hazugságait. A bulvárlapok, a magazinok is nagy hasznot húznak a hazugságból. „Azzal dicsekszik, ami a gyalázatára válik.”

Az ember újból és újból elesik és alig tanul. Pedig a népirtások, a diktátorok vérengzései, a szülőföldről való elűzetések mind-mind előzménnyel bírtak. Gyakran nem a második, hanem a sokadik elesések ezek, amelyek alatt rogyadoznak Krisztus lábai. Ő mégis mint Út, mint Igazság és mint Élet marad a Világ Világossága.

Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.



Urunk, ha kísért a Tőled való elszakadás gondolata – tarts meg minket.

Urunk taníts felismerni a bűnöket és a bűnök forrásait!

Urunk nevelj okosan és hitben élni!

Urunk, Te soha nem számolj le velünk!

Urunk, Te kezdj új életet bennünk.



VIII. állomás: Jézus találkozik a síró asszonyokkal

 „Így szólt hozzám az Úr: "Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, fölszenteltelek, és prófétául rendeltelek a nemzetek javára." Erre azt mondtam: "Jaj, Uram Isten! Nézd, nem tudok én beszélni, hiszen még ifjú vagyok."  De az Úr így válaszolt: "Ne mondd azt, hogy ifjú vagyok, hanem menj el azokhoz, akikhez küldelek, és mondd el nekik mind, amit parancsolok. Ne félj tőlük, mert veled vagyok, és megoltalmazlak - az Úr mondja ezt neked.” (Jer 1,4-8)



Megható a gyermeke sorsáért aggódó asszony szeme.

Megrendítő a gyermeke életéért könyörgő asszony könnye. Vonásait a féltő fájdalom barázdai hasogatják.

Megindító a gyermekeiért és férjéért élő asszony keze. Lelkét és gondolatait is ők töltik be teljesen.

Édesanya.

Érthetetlen a gyermekét megölő asszony, aki anya. Igenje a halálra kimondott szó. Az édes szó epévé változik a szájában.

Találkozom síró asszonyokkal. A váróteremben ülnek. Van, aki belül zokog, a másik már képtelen sírni, a harmadik itatgatja a szeme sarkából ki –ki pergő cseppeket. A legtöbbjük nem sír. Sehogyan sem. Üres tekintettel vár. A halál előszobájában félelem nélkül, könnyek nélkül.

Vár.

Vár, hogy a halálos ítéletet együtt mondhassák ki.

Várja, hogy az élet elpusztításában segédeket találjon.

Vár, hogy feladva édesanyai hivatását a maga kezébe vegye a lándzsát.

Az önmagát felvilágosultnak, szabadnak kikiáltó modern ember megöli a saját gyermekét. A bűn felelőtlenségét egy nagyobb vétekkel terheli meg. Beszűkült, sötét alagútba kerül és nem tör ki. Előre megfontolt módon, a haszon érdekében, bűntársakkal szövetkezve öl. A gyermekét öli.

Elpusztítja az életet.

Elvágja a jövője fonalát.

Van miért sírnia.

Könnyeit  a megbocsátó Isten kegyelme szárítja fel.

Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.



Ha bensőnket összeszabdalta a kétely, ha igent akarunk mondani az életre, ha az evangélium szerint akarunk élni engedjük, hogy nap-mint-nap újjászüljön az Istenből áradó bizalom, a bűnbánat és megbocsátás. Igy nyer új értelmet az életünk. Szeretünk, mert Isten szeret minket.





IX. állomás: Jézus harmadszor esik el

,,Ő, amikor isteni dicsőségben volt, az Istennel való egyenlőséget nem tekintette zsákmánynak, hanem kiüresítette magát; a szolga alakját fölvéve hasonló lett az emberekhez, és a külsejét tekintve embernek találták. Megalázta magát engedelmesen mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.'' (Fil 2,6-8.)



A harmadik elesés ezt fejezi ki: az önkiüresítést, Isten Fia kenózisát, a megalázkodást a kereszt alatt.

Jézus a tanítványainak mondta, hogy nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon (vö. Mt 20,28). Az Utolsó Vacsora termében a földig hajol és a tanítványai lábát mossa. Mintha ezt a megalázkodást gyakorolná. Harmadszor is elesik a kereszt súlya alatt, így még hangosabban kiáltja felénk misztériumát. Halljuk meg a szavát!

Ez az Elítélt, aki a földön fekszik a kereszt súlya alatt, immár közvetlenül a kivégzés helye közelében mondja nekünk: ,,Én vagyok az út, az igazság és az élet'' (Jn 14,6), ,,aki engem követ nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága'' (Jn 8,12). Ezzel is láttatja, hogy nem a halálé, a sötétségé a utolsó szó. Nincs miért botránkoznom a bűnök miatt, mert a Megváltó erőtlenül fekszik a kereszt alatt. A közeledő halál e megnyilvánulása az élet világosságát rejti magában. Olyan hatalmas titok a bűn valósága, hogy csak a megváltás titka képes felülmúlni.

Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.



A kereszt súlya alatt kinyilatkoztattad a világnak a megváltás árát. Add meg a hit világosságát, hogy fölismerjük Benned Isten és az ember szenvedő Szolgáját! Legyen bátorságuk követni Téged a hit útján, mely a vég nélküli életbe vezet. Jézusunk tiéd a tisztelet, az áldás és a dicsőség.





X. állomás: Jézust megfosztják ruháitól

„Isten maga ébreszti bennetek a szándékot, s hajtja végre a tettet tetszésének megfelelően. Zúgolódás és huzavona nélkül tegyetek meg mindent, hogy kifogástalanok és tiszták legyetek, Istennek ártatlan gyermekei a gonosz és romlott nemzedékben, amelyben úgy kell ragyognotok, mint a csillagoknak a mindenségben. Ragaszkodjatok az életet tápláló tanításhoz, hogy Krisztus Jézus napján dicsőségemre váljatok. Akkor nem futottam hiába, és nem fáradtam fölöslegesen. Sőt, ha hitetek szent szolgálatáért áldozatként véremet ontják is, örülök, együtt örülök mindnyájatokkal. Örüljetek hát ti is, örüljetek velem!” (Fil 2, 13- 18)

A parttalan szabadságra és az egyén önrendelkezésére való hivatkozással súlyosan sérül az emberi méltóság. A tudatlanok kiszolgáltatottságával, a fiatalok bizalmával való visszaélés súlyos bűn. Az Egyház minden tagjának különös felelőssége van az örök értékek átadásában. A tisztaság, a házassági hűség, az önfeláldozó szeretet és a kölcsönös tisztelet nélkül nincs felelős családi élet.

Tudatosság és szabadság: ezek a teljes értékű emberi cselekvés nélkülözhetetlen összetevői. Az önzésen nyugvó és a kapzsi, haszonleső társadalmakban a férfi és a nő szent kapcsolata is az üzlet érdekeinek van kitéve. A legszemélyesebb és a legszentebb területeket a gonoszság hatalmának akarják kiszolgáltatni. A toleranciára hivatkozás mögött az erőszak és a vallási türelmetlenség van.

A bűnös embernek van joga, azonban a bűn semmi védelemben nem részesülhet. A bűnnek nem lehetnek jogai. A házasságon nyugvó család misztériumát nem lehet semmi egyébbel felváltani, vagy helyettesíteni.

Hány eszközt ismer a világ ahhoz, hogy gyengítse az akaratot és elhomályosítsa a tudatot! Féltékenyen kell védeni őket minden fajta erőszakkal szemben!   Mélyen meg kell értenünk Krisztus áldozatát, egyesülnünk kell vele, hogy képesek legyünk megakadályozni az élet értékének elveszítését.

Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.


Urunk, Jézus! Teljes odaadással fogadtad el a kereszthalált. Tégy minket és a világ minden emberét áldozatod részesévé. Őrizz meg minket tisztaságban, hűségben és engedelmességben! Add, hogy létünkkel és cselekedeteinkkel szabadon és tudatosan vegyünk részt üdvözítő művedben.





XI. állomás: Jézust a keresztre szegezik

„Ki hitt abban, amit hallottunk, és az Úr karja ki előtt nyilvánult meg. Úgy nőtt fel előttünk, mint a hajtás, és mint a gyökér a szomjas földből. Nem volt sem szép, sem ékes [hiszen láttuk], a külsejére nézve nem volt vonzó. Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés; olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra.  Bár a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis (Istentől) megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott. Igen, a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze; a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást. 6Mi mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, ki-ki a maga útjára tért, és az Úr mégis az ő vállára rakta mindnyájunk gonoszságát.  Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki a száját.  Erőszakos ítélettel végeztek vele. (Iz 53, 1-8)



Mi ,,vonz'' ebben a kereszten agonizáló Elítéltben? Egy ilyen szenvedés kétségtelenül részvétet ébreszt. De a részvét túlságosan kevés, hogy az életünket hozzákössük ahhoz, aki a fán függ. Hogyan lehet megmagyarázni, hogy ez a rettenetes látvány emberek megszámlálhatatlan sokaságát vonzotta? Miért tették a keresztet hitük ismertető jelévé?

Ki ad magyarázatot azokra a férfiakra és nőkre, akik a történelem folyamán e jelre tekintve éltek s adták oda az életüket?

Ki ad magyarázatot boldogemlékű Mindszenty József, boldog Salkaházi Sára, boldog Apor Vilmos, boldog Bogdánffy Szilárd, boldog Meszlényi Zoltán püspökök vértanúságára.

Ki érti meg boldog Batthyány Strattmann László orvos, Árpád-házi Szent Margit áldozatait?

Ki egyesül az elűzött szerzetesek, a megkínzott-bebörtönzött papok-püspökök szenvedésével?

Ki törli le a Gulágok, Recskek, Dachauk okozta könnyeket?

Ki teszi elviselhetővé a levert forradalmak és elcsalt évek keserűségeit.

Egyetlen magyarázat: a kereszten haláltusáját vívó Krisztus.

Krisztus a keresztről a szeretet erejével vonz.

Vonz az isteni szeretet erejével, mely vonakodás nélkül teljesen odaadta magát.

Vonz a végtelen szeretet erejével, amely a földről fölemelte a kereszt fájára Krisztus testének súlyát, hogy ellensúlya legyen az ősbűnnek.

Vonz a határtalan szeretet erejével, mely a szeretet minden hiányát pótolni képes és lehetővé teszi az embernek, hogy újra menedéket találjon az irgalmas Atya karjai között.

Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.


Fölmagasztalt Krisztus, megfeszített Béke, áraszd szívünkbe szeretetedet, hogy keresztedben fölismerjük megváltásunk jelét! Add, hogy sebeid vonzásában Veled együtt éljünk és haljunk.







XII. állomás: Jézus meghal a kereszten

„Hat óra tájban az egész földre sötétség borult, egészen kilenc óráig. Kilenc órakor Jézus hangosan felkiáltott: "Eloi, Eloi, lamma szabaktáni?" Ez annyit jelent: "Istenem, Istenem, miért hagytál el?" Az ott állók közül néhányan hallották, és megjegyezték: "Lám, Illést hívja.” Valaki odafutott, s ecetbe mártott szivacsot nádszálra tűzve inni adott neki. "Hadd lássuk - mondta -, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!"  Jézus hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. A templom függönye ekkor kettéhasadt felülről egészen az aljáig. Amikor a százados, aki ott állt, látta, hogyan lehelte ki lelkét, kijelentette: "Ez az ember valóban az Isten Fia volt." (Mk 15, 33-38)



A zsoltár szavai ezek, melyet Jézus imádkozott. Egész földi életében nem szűnt meg az Atya akaratát keresni. Állandó imádsága az Atyával való bensőséges egység megvalósulása.  Földi életének utolsó perceiben gondolataival és szavával is Hozzá fordul. A dialógus immár kizárólagosan a haldokló Fiú és a szeretet áldozatát elfogadó Atya között zajlik. Az elhagyott igaz imádsága szakad ki belőle. A zaklatott szívű, elmagányosodott, elrontott életű ember imádsága ez a sóhaj, ami azonban nem marad meg a reménytelenség útvesztőjében.

Van, mert kell lennie fénynek, életnek, megbocsátásnak.



Az Örök Főpap elfoglalja helyét a szentélyben és ezzel mindörökre megszenteli a népét.

A bűn és a halál most, pont most a felfakadó ima erejében és Jézus önként vállalt halálában veszíti el a végső csatát. Azonban a megváltás, a bűnökért való elégtétel a kereszten valósult meg. Amikor a gonoszság az Igaz feletti győzelmét ünnepli, pontosan akkor veszíti el a végső küzdelmet. Ettől az órától fogva Isten szeretete több mint szó, mint gyógyító cselekedet. Az Atya elfogadva Egyszülöttjének önkéntes áldozatát, önmagában mutatta meg a Szeretetet. A százados szájából fakad fel a mindenkori ember hitvallása: Ez az ember valóban az Isten Fia volt."

Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.



A küldetésedet beteljesítetted. Megismertük a szeretetet, ami örök szeretet. Jézussal a végső beteljesülésben arra várok csupán, hogy mi is egyek legyünk, hogy az Atyával együtt lehetünk.





XIII. állomás: Jézus testét leveszik a keresztről

„Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék, mert nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az ő neve. Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad. Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában a gőgösöket, letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte. Az éhezőket javakkal töltötte el, de a gazdagokat üres kézzel küldte el. Gondjába vette szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmáról, amelyet atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak örökre megígért." (Lk 1, 46-55)



Az Anya ölébe fektették a Fiú élettelen testét. Az Evangéliumok nem szólnak arról, mit érzett Mária abban az órában. Mintha az evangélisták hallgatásukkal tiszteletben tartanák fájdalmát, emlékeit. Hogyan is lettek volna képesek ezek kifejezésére! A sok évszázados hagyomány őrzi a Pieta képét, és általa vési bele a keresztény nép emlékezetébe legfájdalmasabb kifejezését annak a kimondhatatlan szeretetkapcsolatnak, mely Mária szívében az angyali üdvözlet órájában fogantatott és érlelődött egészen isteni Fia születéséig. E szeretet nyilvánult meg a betlehemi barlangban, tétetett próbára már a templomban történt bemutatáskor, és mélyült el a Mária szívében őrzött és át- meg átgondolt szavakkal együtt (vö. Lk 2,51). E szeretet hangjai hallatszottak a kánai menyegzőn.



Most ez a szeretetkapcsolat alakul át olyan egységgé, mely felülmúlja az élet és a halál határait.  E szeretetkapcsolat mintát ad minden elrontott, balul sikerült emberi kapcsolatunk helyreállítására.

A szeretet szótlan ölelése gyógyulást hoz a kimondott szavak okozta bűnökre.

Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.



A Fájdalmak Asszonyának csendes ölelése által taníts minket arra a nehéz szeretetre, amely nem futamodik meg el a szenvedés elől, hanem bizalommal ráhagyatkozik Isten gyengéd szeretetére. Nála semmi sem lehetetlen. A nagy dolgok gyakran csendben történnek. Ölelés ez a béke, melyet a kiengesztelődés és az újjászületés csendje tart a karjaiban





XIV. állomás: Jézus testét sírba helyezik

„Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, s a kertben egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. 42Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt ide temették Jézust. A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. 2Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik: "Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették." 3Péter és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett. 4Mind a ketten futottak. De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. 5Benézett, s látta a gyolcsot, de nem ment be. 6Nem sokkal később Péter is odaért, bement a sírba és ő is látta az otthagyott gyolcsot 7meg a kendőt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. 8Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt. (Jn 20,1-8)



Krisztus élettelen testét elhelyezték a sírban. A golgotai kereszten királyként országol, most királynak járó új sírban pihen. A sír bejárata elé hengerített kő azonban nem a végső pecsét művére. Az utolsó szó nem a hazugságé. Nem is a gyűlöleté, vagy az erőszaké. Az utolsó szót a halálnál erősebb szeretet mondja ki.

A sírba tétellel, a Golgota lábánál az Egyház megkezdi a nagyszombati virrasztást. Az apostolok az Utolsó Vacsora termének rejtekében gyűlnek össze, s ott várják a szombat elmúltát. Ez a várakozás, a vigília a sírnál, az Üdvözítő üres sírjánál való találkozással ér véget. És akkor megszólal a sír. A feltámadás néma tanúja. A üres sír. Az egyetlen bizonyíték. Mit lát Péter és János? Semmit: az elhengerített követ, az üres sírt, néhány az összehajtott leplet. Péternek ez a semmi elegendő, mert,,Látta és hitt.” (Jn 20,8). És vele együtt hitt az Egyház, mely attól a perctől kezdve fáradhatatlanul átadja hite alapvető igazságát a világnak:

,,Krisztus föltámadt a halálból, elsőszülöttként a halottak közül'' (1Kor 15, 20).

Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.



Az üres sír a végső győzelem jele, melyet az igazság arat a hazugság, a jó a rossz, az irgalom a bűn, az élet a halál fölött. Én vagyok a Feltámadás és az Élet.