„De Isten, aki gazdag az irgalmasságban, igen nagy
szeretetéből, mellyel szeretett minket, noha bűneink miatt halottak
voltunk, Krisztussal együtt életre keltett” (Ef 2,4-5)
Isten, az Úr megjelent Mózesnek a Sínai hegyen, és e szavakkal
nyilvánította ki, hogy ki is Ő: „Jahve, Jahve irgalmas és könyörülő
Isten, hosszan tűrő, gazdag kegyelemben és hűségben” (Kiv 34,6). A héber
Biblia ennek az irgalmas szeretetnek a leírására egy olyan szót használ
(raḥămîm), amely az anyaméhet idézi, ahonnan az élet
fakad. Isten „irgalmasnak” nevezi magát, és ezzel elmondja, mennyire
gondját viseli minden teremtményének, akár egy édesanya gyermekének:
szereti, vele van, óvja és gondoskodik róla. A Biblia egy másik szót is
használ (ḥesed), hogy még inkább kifejezze az irgalom-szeretet jellegét: hűség, jóakarat, jóság, szolidaritás.
A Magnifikátban Mária is a Mindenható irgalmáról énekel, mely nemzedékről nemzedékre megmarad (vö. Lk 1,50).
Jézus is beszél Isten szeretetéről, és azt mondja, olyan, mint egy
„Atya”, aki velünk van és odafigyel minden szükségünkre, kész
megbocsátani, és mindent megad, amire szükségünk van: „fölkelti napját
jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is.” (Mt 5,45)
Szeretete valóban „nagy” és „gazdag”, ahogy olvassuk az efezusiakhoz
írt levélben, amelyből az élet igéjét vettük:
„De Isten, aki gazdag az irgalmasságban,
igen nagy szeretetéből, mellyel szeretett minket, noha bűneink miatt
halottak voltunk, Krisztussal együtt életre keltett”
Pál szinte örömujjongásban tör ki Isten rendkívüli tetteit látva:
halottak voltunk és életre keltett, új élettel ajándékozott meg minket.
Az emberiség tragikus körülmények között élt a vétkek és a bűnök
terhe alatt, rossz és önző vágyak fogságában, az Isten ellen lázadó
rossz erők hatalmában. Isten azonban nem bünteti meg, hanem életre
kelti: nem a harag vezérli, hanem az irgalom és a szeretet.
Jézus már utalt erre, amikor elmondta a példabeszédet a két fiú
apjáról, aki tárt karokkal fogadta vissza embertelen körülmények közé
süllyedt kisebbik fiát. Ez hangzott el a jó pásztorról szóló
példabeszédben is, aki az elveszett bárány keresésére indul, vállára
veszi és hazaviszi; vagy az irgalmas szamaritánus története is, aki
bekötözte a rablók kezére került ember sebeit (vö. Lk 15,11-32, 3-7;
10,30-37).
Isten, az irgalmas Atya, akiről a példabeszédek szólnak, nem csak
megbocsátott, hanem fia, Jézus életét ajándékozta nekünk, az isteni élet
teljességét.
Ezért zeng a hála himnusza:
„De Isten, aki gazdag az irgalmasságban,
igen nagy szeretetéből, mellyel szeretett minket, noha bűneink miatt
halottak voltunk, Krisztussal együtt életre keltett”
Az élet igéje hallatán a mi szívünkből is öröm és hála törhet fel,
mint annak idején Pál és az első keresztény közösség szívéből. Isten
mindannyiunknak megmutatja, hogy „gazdag az irgalmasságban”, és „nagy
szeretetéből” kész megbocsátani és újra bízni bennünk. Nincs olyan
helyzet – bármilyen bűnös, fájdalmas vagy magányos körülmények között
legyünk is –, hogy Ő ne lenne velünk, ne szegődne mellénk az úton.
Mindig bizalommal van irántunk, lehetőséget ad és erőt, hogy
föltámadjunk és mindig újrakezdjünk.
Ferenc pápa két évvel ezelőtt március 17-én az első Úrangyala imádság
alkalmával Isten irgalmáról beszélt. Aztán újra és újra előhozta ezt a
témát. Akkor így szólt: „Isten arca egy irgalmas Atya arca, aki mindig
türelmes… megértő, aki vár ránk és soha nem fárad bele, hogy
megbocsásson…” Rövid üdvözletét így zárta: „Ő szerető Atya, aki mindig
megbocsát, aki irgalmas szívű mindannyiunk iránt. Tanuljunk meg mi is
irgalmasnak lenni mindenkivel.”
Felhívása konkrét útmutatás számunkra, hogy hogyan éljük meg ezt az igét.
Ha Isten gazdag az irgalomban és nagy szeretettel van irántunk, akkor
mi is arra kapunk meghívást, hogy irgalmasok legyünk a többi emberrel.
Ha Isten szereti a rosszakat is, akik az ellenségei, akkor nekünk is meg
kell tanulnunk, hogy szeressük azokat, akik nem „szeretetreméltóak”,
sőt még az ellenségeinket is. Talán nem azt mondta Jézus: „Boldogok az
irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak”? (Mt 5,7) Nem azt kérte:
„Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas”? (Lk 6,36) Pál is arra
hívja meg az Istentől kiválasztott és szeretett közösségeket, hogy
öltsék magukra „az irgalmasságot, a jóságot, alázatot, szelídséget és a
türelmet” (Kol 3,12).
Ha hiszünk Isten szeretetében, akkor mi is tudunk majd szeretni, és
felebarátaink mellé állunk a fájdalmas helyzetekben és a szükségben,
mindent megbocsátunk, oltalmunkba vesszük őket és gondoskodunk róluk.
Ha így élünk, tanúságot teszünk Isten szeretetéről, és akivel
találkozunk, annak segítünk fölfedezni, hogy Isten gazdag az irgalomban
és iránta is nagy szeretettel van.
Fabio Ciardi OMI