péntek

Életige 2002. május

“Íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28,20)
Evangéliumának legelején Máté azt írja, hogy Jézus az Emmánuel[1], a ‘velünk-az-Isten’. Az ő történetéről számol be. Az evangélium legvégén pedig azokat a szavakat idézi, amelyekkel Jézus megígérte, hogy mindig velünk marad, a Mennybe való visszatérése után is. A világ végezetéig ‘velünk-az-Isten’.
Jézus akkor intézte tanítványaihoz ezeket a szavakat, amikor rájuk bízta a feladatot, hogy menjenek el az egész világra hírül adni üzenetét. Úgy küldte őket, mint bárányokat a farkasok közé, és tudta, hogy ellenállásba ütköznek és üldöztetést szenvednek[2]. Ezért nem akarta magukra hagyni őket küldetésükben. Megígérte tehát nekik – pontosan abban a pillanatban, amikor eltávozott tőlük –, hogy velük marad! Nem fogják többé látni, nem hallják majd a hangját, nem érinthetik őt, mégis ott lesz velük, mint korábban, sőt még annál is inkább. Eddig ugyanis mindig csak egy meghatározott helyen volt jelen: Kafarnaumban, vagy a tónál, vagy a hegyen, vagy Jeruzsálemben; mostantól fogva viszont ott lesz mindenütt, ahol tanítványai vannak.
Jézus gondolt mindannyiunkra, akik hétköznapi gondok között élünk. Mivel Ő a megtestesült Szeretet, azt gondolta: “Mindig az emberekkel szeretnék lenni, szeretnék megosztani velük minden aggodalmat, szeretném megvigasztalni őket; ott szeretnék járni velük az utcán, belépni házukba, jelenlétemmel újra és újra örömöt szerezni nekik…”
Ezért akart velünk maradni és éreztetni velünk közelségét, erejét, szeretetét.
Lukács evangéliuma elbeszéli, hogy a tanítványok, miután látták Őt fölmenni az Égbe, “nagy örömmel tértek vissza Jeruzsálembe”[3]. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy megtapasztalták a mondottakat.
Mi is eltelünk majd örömmel, ha valóban hiszünk Jézus ígéretében:
“Íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.”
Jézus földi életének végét jelzik a tanítványaihoz intézett utolsó szavai. Ezek jelentik egyben az Egyház életének kezdetét is, azét az Egyházét, melyben sokféle módon jelen van: az Eucharisztiában, Igéjében, szolgáiban (püspökökben és papokban), a szegényekben, a kicsikben, a kitaszítottakban… minden felebarátban.
Mi szívesen hangsúlyozzuk Jézus egyik különleges jelenlétét, melyet ő maga ajánlott nekünk szintén Máté evangéliumában: “Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.”[4] Ezen a jelenléten keresztül Ő mindenhol ott szeretne lenni.
Ha éljük mindazt, amit Ő parancsol, különösen az új parancsot, akkor megtapasztalhatjuk ezt a típusú jelenlétét a templomokon kívül is, az emberek között, mindenhol.
Amit ehhez tőlünk kér, az a szolgálattal, megértéssel teli kölcsönös szeretet, amely osztozik a testvér fájdalmaiban, vágyaiban és örömeiben; az a tipikusan keresztény szeretet, mely mindent betakar, mindent megbocsát.
Éljünk így, hogy mindenkinek lehetősége nyíljon már itt a földön találkozni Vele.
Chiara Lubich

[1] V.ö.: Mt 1,23
[2] V.ö.: Mt 10,16-22
[3] Lk 24,52
[4] Mt 18,20