vasárnap

ÉLETIGE 2000. DECEMBER

A SZERETET VIRRASZT

"Virrasszatok és imádkozzatok szüntelen." (Lk 21,36)
Jézusnak ezt a fölhívását abban a részben találjuk, ahol Lukács az Úr második eljövetelérõl ír. Ez a teremtett világ számára majd akkor történik, amikor legkevésbé várná, de fizikai halálunkkal is bekövetkezik, mert az mindnyájunk számára a szemtõl szembe való találkozás lesz az Úrral.
"Virrasszatok és imádkozzatok!" — ismétli majd Jézus az Olajfák hegyén, hogy fölkészítse övéit a szenvedés botrányára. Ebben a két szóban tehát megtalálható annak titka, hogyan nézzünk szembe életünk legdrámaibb eseményeivel, de ugyanígy a mindennapok elkerülhetetlen megpróbáltatásaival is.
Éberség és imádság egymástól elválaszthatatlanok: nincs virrasztás imádság nélkül, sem imádság lelki készenlét nélkül. Már a pusztai aszkéták is az elsõ idõktõl fogva minden módon arra törekedtek, hogy összekapcsolják ezt a két erényt, azért, hogy semmilyen váratlan kísértés ne ragadhassa el õket. És sok eszközt kitaláltak, hogy megmaradjanak a szüntelen virrasztás és imádság magatartásában.
De bennünket ma, a modern élet sodró ritmusában milyen remény véd meg, hogy el ne bóduljunk a szirénhangok sokaságától? Mégis, az Evangéliumnak ezek a szavai nekünk is íródtak.
"Virrasszatok és imádkozzatok szüntelen."
Jézus ma sem kér olyat tõlünk, amire ne lennénk képesek. S lehetetlen, hogy a buzdítással együtt ne adja meg a módját is annak, hogy igéje szerint tudjunk élni.
Akkor hát: hogyan lehet ébernek maradni és résen lenni? Hogyan lehet az állandó imádság magatartásában megmaradni? Talán megpróbálkoztunk már minden lehetséges erõfeszítéssel, védekezésül minden és mindenki elõl bezárkóztunk... De nem ez a megoldás, és hamar észrevesszük, hogy elõbb vagy utóbb engedni kényszerülünk.
Más a megoldás. Az Evangéliumban és az emberi tapasztalatban egyaránt megtaláljuk azt.
Amikor az ember szeret valakit, a szíve mindig virraszt, miközben várja, és minden pillanat, ami nélküle telik el, valójában õérte van. Az virraszt jól, aki szeret. A szeretet jellemzõje a virrasztás.
Ezt tanítja számunkra a balga és okos szüzekrõl szóló példabeszéd is. Aki olyan valakit vár, akit szeret, az éber. Nem erõlködik, hogy ébren maradjon, mert erõsebb a szeretet érzése, ami talpon tartja, és késszé teszi a találkozás pillanatára.
Így van a családban is: amikor a családtagok távol vannak egymástól, a viszontlátás várásában élnek. A találkozás ujjongó üdvözlésében benne van a nap minden örömteli fáradozása.
Így tesz az édesanya vagy az édesapa, amikor egy kicsit lepihen beteg gyermeke mellett. Alszik, de a szíve virraszt.
Így cselekszik, aki szereti Jézust. Mindent érte tesz, Akivel minden pillanatban találkozik akaratának egyszerû megnyilvánulásaiban, és Akivel ünnepélyes módon találkozni fog azon a napon, amikor eljön.
Ebben a hónapban a liturgia — miközben a harmadik évezred kezdetét ünnepljük — felkészít bennünket az élõ imára, amely gazdag várakozásokban, ajándékokban, és abban a nagy Ajándékban, amit Jézus megszületése jelent földünknek.
"Virrasszatok és imádkozzatok szüntelen."
A folyamatos imádság is teljes egészében a szeretet kérdése, mert az imádságnak szentelt pillanatoktól kezdve a mindennapi létezés egésze — fölajánlva — imádsággá, Istennel való csöndes párbeszéddé válhat.
A mosoly, amit odaajándékozol, a munka, amit végzel, az autó, ahogy vezeted, az étel, amit elkészítesz, a program, amit megszervezel, a könny, amit szenvedõ testvéredért hullatsz, a hangszer, amin játszol, a cikk, vagy levél, amit megírsz, az örömteli esemény, amiben örömmel részt veszel, a ruha, amit kitisztítasz… Ha szeretetbõl tesszük, minden, minden imádsággá válhat.
Tehát ahhoz, hogy éberek legyünk és szüntelenül imádkozzunk, az szükséges, hogy szeretetben legyünk: vagyis szeressük az õ akaratát és minden felebarátot, akit mellénk ad.
Ma szeretni fogok. Azaz: szüntelenül virrasztok és imádkozom.
Chiara Lubich