Egy
születése óta vak leány, Edit, társaival együtt a vakok intézetében él,
ahol a káplán nem tud misét mondani, mióta a lába megbénult. Emiatt az
Oltáriszentséget is el akarták vinni az intézet kápolnájából. Edit
kérvényt intézett a püspökhöz, hogy nagy sötétségükben hagyják meg nekik
ezt az egyetlen fényt. Kérését teljesítették, sőt engedélyt kapott arra
is, hogy ő áldoztathassa a társait és a papot.
Edit
szeretett volna mások hasznára lenni. Az egyik rádióadó többórás műsort
bocsátott rendelkezésére. Edit ezt arra használta fel, hogy másoknak is
juttasson abból, ami benne a legértékesebb: tanácsokat, mély
gondolatokat, erkölcsi útmutatást ad, hogy saját élete tapasztalataival,
sorsának példájával bátorítsa a szenvedőket. Sok mindent elmondhatnék
még róla, a vak lányról, akit azonban a szenvedés megvilágosított.
Sok
más példát is sorolhatnék! A jó jelen van, de nem hangoskodik. Edit
keresztény életet él, tudja, hogy mindannyian részesültünk Isten
ajándékaiban, és ő ezeket mások javára használja fel.
Igen,
mert az „ajándék”, vagy görög szóval „karizma”, nemcsak azokat a
kegyelmi ajándékokat jelenti, amelyekkel Isten az egyház vezetésére
kijelölt embereket elhalmozza. Karizmának nevezzük azokat a rendkívüli
ajándékokat is, amelyekben Isten néhány kiválasztott hívőt részesít a
közösség javára, amikor egy-egy rendkívüli helyzetben, vagy nagy veszély
esetén úgy ítéli, hogy az egyházi intézmények nem elegendőek az egyház
fennmaradásához. Ilyen különleges adottság lehet a bölcsesség, a
tudomány, a csodatévő erő, a nyelveken szólás, egy új lelkiség
elindítása az egyházban, és sok más hasonló adomány.
Ajándékon
vagy karizmán azonban nemcsak ezt értjük. Vannak jóval egyszerűbb
kegyelmek is. Sok ember rendelkezik ilyen egyszerűbb kegyelemmel,
amelynek gyümölcseit jótetteikből láthatjuk. Így működik a Szentlélek.
Ajándéknak vagy karizmának nevezhetjük a természetes tehetséget is. Mindannyian kaptunk talentumokat. Te is!
Vajon hogyan használhatod fel? Úgy, hogy gyümölcsözteted őket! Hiszen nemcsak magadnak kaptad, hanem mindenki javára.
„Legyetek egymásnak szolgálatára aszerint, hogy ki-ki milyen lelki ajándékot kapott”
Az ajándékok végtelenül különbözőek lehetnek.
Mindenkinek megvan a sajátja, ezért a közösségben is sajátos szerepet tölthet be.
De
mondd csak, te hogy állsz ezzel? Diplomát szereztél? Eszedbe jutott-e
már, hogy heti néhány órát szentelhetnél esetleg arra, hogy tanítsd azt,
aki tudatlan, vagy akinek nem áll módjában tanulni?
Különösen
nagylelkű vagy? Nem gondoltál arra, hogy mozgósítsd a jó szándékú
embereket a szegények és kitaszítottak megsegítésére, hogy sokak
szívében újraéledhessen az emberi méltóság érzése?
[…]
Különleges
képességed van arra, hogy gondozz és vigasztalj másokat? Vagy
háztartást vezess, főzz, vagy akár pár méter anyagból ruhát varrj? Vagy
jó a kézügyességed? Nézz körül, és keresd meg, kinek van szüksége rád!
Fájdalommal
látom egyesek igyekezetét, hogy megkeressék és tanítsák azokat, akik
nem tudják, hogyan töltsék el a szabad idejüket.
Nekünk,
keresztényeknek addig nem lehet szabad időnk, amíg egyetlen beteg,
egyetlen éhező, egyetlen rab, egyetlen tudatlan, egyetlen kétkedő,
szomorú, kábítószeres, […] egyetlen árva vagy özvegy is lesz a földön…
Talán nem nagyszerű ajándék az imádság, amit bármikor használhatsz, hogy Istenhez fordulj, aki mindenütt jelen van?
[…]
„Legyetek egymásnak szolgálatára aszerint, hogy ki-ki milyen lelki ajándékot kapott”
Képzeld
el, milyen lenne az egyház, ha a gyermekektől a felnőttekig minden
keresztény megtenne mindent, hogy mások rendelkezésére bocsássa a kapott
ajándékokat!
A
kölcsönös szeretet olyan átható erőre, olyan teljességre, olyan
jelentőségre tenne szert, hogy […] ebből ismerhetnék meg Krisztus
tanítványait. […]
Miért nem teszel meg hát mindent, ami rajtad áll, hogy ezt a nagyszerű eredményt elérjük?
Chiara Lubich
[1] Az Élet Igéje, 1979. január
Megjelent: Chiara Lubich és más keresztények: Éljük az Igét, Budapest, 2008, 131-133 o.
Megjelent: Chiara Lubich és más keresztények: Éljük az Igét, Budapest, 2008, 131-133 o.