csütörtök

Harsányi Lajos: Keresztút

.           I.
Pilátus halálra ítéli Jézust

Nem állt mellette egyetlen tanítvány.
Pilátus tétován emelte karját:
"Vigyétek hát, ha vérei akarják!"
És felrivallt a csőcselék, a hitvány.

Üvöltözött, mint széteresztett csorda.
A főpap kedve száz arannyal ért föl.
Pilátus mosta rút kezét a vértől.
A tálból tiszta víz csorrant a porba.

Pogány bíró ítélt kegyetlen aggyal
Olyant, mi több, mint égben minden angyal
S kinek szemébe nézni senki sem mer.

Az ész megáll, mint megtorpant planéta.
Hitetleneknek mindig szörnyű példa:
Istent ítélt halálra földi ember.

                   II.
Jézus vállára veszi a keresztet

Istent ítélt halálra földi ember.
Vállára vette rettentő keresztjét.
A vasszeget sietve megkeresték,
Mert holnap már a Húsvét tülke zeng fel.

A múlt ködében Ádám fája rémlett,
A jó s gonosz tudás sötét gyümölcse
S hogy bosszúját az ős Gonosz kitöltse,
Ádámba lopta Éván át a mérget.

Ó,szörnyű méreg! Nincsen arra orvos!
Itt más Fa kell, mely új gyümölcsöt hordoz,
A Sátán addig senkit nem ereszt el.

A könnyes ég búsult bukott fiáért.
Megmenteni nehéz útjára rátért:
Elindult Jézus a nehéz kereszttel.

                  III.
Jézus először esik el a kereszt alatt

Elindult Jézus a nehéz kereszttel.
Az égben angyalok zokogtak érte.
A súly alatt megroppant gyönge térde.
Egy bősz poroszló szíjostort emelt fel.

A Nílusnál a pálmák szélbe zúgnak.
A fáraók gúlái gőgben állnak.
Fügét mutatnak életnek, halálnak,
Nem hajtja térdét fáraó az Úrnak.

És Egyiptomban bárányt öltek akkor.
Futott a néppel Mózes virradatkor,
Futott lobogva, gyógyuló sebekkel.

A régi bárány terhét válla hordta
S hogy gyors iramban űzte őt a horda,
A súly alatt erőtlenül esett el.

                 IV.
Jézus találkozik anyjával

A súly alatt erőtlenül esett el.
Mozgott a föld alatta, mint a hullám.
Ahogy hiéna-szem cikáz a hullán,
Úgy állt a főpap, villogó szemekkel.

Ó, szív, titokzatos, törékeny urna!
Eltörsz-e most, hogy balzsamod ömöljön?
És fölsegíted, ki elzuhant a földön?
Vagy tán körötted jégabroncs az urna?

Testvér, barát, vagy asszony szíve tör meg?
S ha tán az ajkuk kis sírásra görbed,
Tengernyi kínt ki oszt meg veled, ember?

Feküdt az Úr a vérvirágos földön
S ím látta, hogy egy drága Csillag följön:
Meglátta anyját: Kínja mint a tenger.

                     V.
Cirénei Simon segíti vinni a keresztet

Meglátta anyját.Kínja mint a tenger.
Madáranya sikolt, hogyan segítsen.
Ha nem segít se ember már, se Isten.
Anyához nyúlni tán az Ördög sem mer.

De minden asszony karja: gyenge repkény
Tetőt emelni oszlopos erő kell.
Cirénei Simont űzik erővel.
Hogy könnyítsen az Úr nehéz keresztjén.

Ó, irgalom! A sírhalom is könnyebb,
Ha bánatos szem hullajt rája könnyet,
A síron enyhe balzsamillat száll át.

Enyhíteni a rémes terhen:pásztor
Ki csak benéz a város-szélre párszor,
Cirénei Simon nyújtotta vállát.

                  VI.
Veronika kendőjét nyújtja Jézusnak

Cirénei Simon nyújtotta vállát.
Szemét lesütve vitte a keresztet.
A főpap ámult, nagy szemet meresztett.
Dühöngve rágta rút véres szakállát.

Egy jámbor nő szívét a kín gyötörte.
Libben kezében hófehér lenkendő.
(Könnyét felinni éppen elegendő)
És Jézus véres arcát megtörölte.

Ó, drága nő, szent irgalom csodája!
Csillagjait az ég feléd dobálja,
Szent lángolásod nem fulladt kudarcba.

Világhírű festmények elfakulnak,
De megmarad keresztje Jézus Úrnak
És Veronika kendőjén az arca.

                 VII.
Jézus másodszor esik el a kereszt alatt

És Veronika kendőjén az arca.
De kendő, könnny csak légbe omló pára
A vére gyöngye ömlött homlokára,
Az összefont tövis csontig kimarta.

Már újra ingott, mint oszlop, ha döntik.
Mert űzte, verte szüntelen a korbács
És hirtelen felrémlett benn a kondás,
Ki visszatért és meghajolt a földig.

A tékozló fiú nem ment el kétszer.
Nyakában atyja lánca volt az ékszer,
S fehérre enyhült egykor lázas arca.

Makacs fiú miatt, ki újra lázad
És többször elhagy jó szülői házat,
Másodszor verte földre szörnyű harca.

                   VIII.
Jézus szól a jeruzsálemi asszonyokhoz

Másodszor verte földre szörnyű harca.
De felfigyelt, mert asszonyok tolongtak,
Mint csillagok a lázban égő holdat
Körülvették s elébe hulltak, arcra.

Ajkán a szó most: bánatos madárdal.
"Ó,sírjatok miattatok, ne értem!
Ha én, a zöld ág, ilyen sorsot értem,
Mi lesz majd véletek,a száraz ággal?

Az asszonyoknak omló könnye dermedt.
Eszükbe tűnt a férj, a lány, a gyermek,
Kiben tűrték az ős kígyó varázsát.

Lábát sebezték vérpiros göröngyök,
Igéit szórta mégis, mint a gyöngyöt,
Bús asszonyoknak adta jó tanácsát.

                    IX.
Jézus harmadszor esik el a kereszt alatt

Bús asszonyoknak adta jó tanácsát.
De ment tovább, a hegy közelben volt már,
Mint mágnes húzta őt a véres oltár,
Ahol kertesztje lábát földbe ásták.

Tehette volna, hogy a vég küszöbén
Megbánja, mit a boldog évben vállalt,
Nem néz keményen szembe a halállal,
S elszáll előle, mint a lenge tömjén.

A gyöngeség a cél előtt megtorpan,
Habozni kezd, elömlik szürke porban
És félúton fakó futóként tör le.

Az ő futása nyílként tört az égre
S hogy hősi célját biztosan elérje,
Harmadszor ájult véresen a földre.

                  X.
Jézust megfosztják ruháitól

Harmadszor ájult véresen a földre.
De felfogták, és már a Hegyre értek,
Elámultak a kéklő messze bércek,
Mikor meglátták vérben, összetörve.

Vörös pribék ragadta nyomban vállon,
Szaggatni kezdte köntösét a testén,
Hogy meggyalázva szégyenült elestén
Világ csúfjára meztelenül álljon.

(A liliomok nem fonnak, nem szőnek,
Örök csodái tündöklő mezőnek,
A pompa rajtuk: hó, elérhetetlen.)

Ó,liliomok, szőjetek ma leplet!
Födjétek el, kit rút parázna lelkek
Ruháitól megfosztottak kegyetlen.

                  XI.
Jézust keresztre feszítik

Ruháitól megfosztották kegyetlen.
Reá vonták a lángra gyúlt keresztre,
Pribék a baltát, vasszeget kereste,
Az áldozat csak nézte önfeledten.

A hóhérmunka gyors ütemben történt.
A nép üvöltött, csattogott a balta.
A főpap izgult, részegen szavalta:
"Siessetek, tisztelni kell a törvényt!"

Az Édenkertben dőlt a Sátán fája.
Világ az új Fa új gyümölcsét várta,
Hogy benn az égi Mannát megszerezze.

Az új Gyümölcs aranylott, mint alélt hold.
Az Úr az égő napba nézett. Dél volt.
És fölfeszítették a nagy keresztre.

                   XII.
Jézus meghal a kereszten

És fölfeszítették a nagy keresztre.
A vér ömlött, a mell lihegni kezdett,
Mint cimbalom bomolt az ép idegzet,
Dobját a szív csak fél ütemmel verte.

Kövek repültek hozzá: durva szitkok:
"Ha Isten vagy, no, szállj le a keresztről!"
Egy rúd csúcsán epés szivacs meredt föl,
Zajongtak,- ó -nem értették a titkot.

Hogy Isten hal meg értük szánalomból
A rémült Sátán mindhiába tombol,
Az ősi zsákmányt elragadja tőle.

"Beteljesült!" kiáltott már a napba.
Lelkét a bűnös emberért kiadta,
Meghalt a Fán. A nap felhőbe dőlt le.

                  XIII.
Jézust leveszik a keresztről
     és Anyja ölébe teszik

Meghalt a Fán.A nap felhőbe dőlt le.
A föld megindult, robbant, mint a bomba.
Villám cikázott. Mintha roppant pompa
Zengése közben ég, föld összedőlne.

Futott a nép! Az ostor már felette!
A zsoldosok is földig meghajoltak
Arimathéi József a halottat
Levette s Anyja szűz ölébe tette.

Ó tiszta öl,honnét kiszállt a gyermek!
Most holtan újracsak tebenned dermed,
Mert kripta vagy, hol mindig ég a mirha.

Pihent az Úr, világított a teste.
Lábujjhegyen közelgett az este.
Könnyét szűz Anyja egy cseppig kisírta.

               XIV.
Jézus testét sírba teszik

Könnyét szűz Anyja egy cseppig kisírta,
De hátra volt a végső kötelesség,
Hogy Isten Egyszülöttjét végleg eltemessék
Ciprus közé a kőbe vágott sírba.

Magdolna kente nárduszos kenettel.
Salome födte tiszta gyolcslepelbe.
Utolsó csókját Anyja rálehelte
S elindultak a néma gyászmenettel.

Nem szóltak érces trombiták, se kürtök.
A Hegy didergő holdsugárban fürdött.
Aludni tért az énekes pacsirta.

A város lent a csillag jöttét leste.
A csillag jött. Beállt az ünnep este
És eltemették őt a sziklasírba.

                  XV.
A költő koszorút tesz Jézus sírjára
  - Finale quasi una fantasia -

Istent ítélt halálra földi ember.
Elindult Jézus a nehéz kereszttel.
A súly alatt erőtlenül esett el.
Meglátta Anyját. Kínja mint a tenger.

Cirénei Simon nyújtotta vállát.
És Veronika kendőjén az arca.
Másodszor verte földre szörnyű harca.
Bús asszonyoknak adta jó tanácsát.

Harmadszor ájult véresen a földre.
Ruháitól megfosztották kegyetlen
És fölfeszíteték a nagy kereszten.

Meghalt a Fán.A nap felhőbe dőlt le.
Könnyeit szűz Anyja egy cseppig kisírta.
És eltemették őt a sziklasírba.

szombat

Isten alternatívája

Isten alternatívája: tégy meg mindent azért, hogy helyreállítsd az „első szereteted”! (Ez az igeszakasz az efézusi gyülekezetnek íródott, de az alapelv alkalmazható egy jó házasság építésére is.) Tehát: 1) Vizsgáld meg újra az érzéseidet! Azt hisszük, hogy a mostani bizsergésmentes állapot azt bizonyítja, hogy a romantikus szerelem meghalt, és az álom örökre elveszett. Ez azért van, mert a romantikát összetévesztjük a szerelemmel. A romantika hozza össze az embereket, de a szeretet tartja együtt. És azok az emberek, akik szeretik egymást, újra fel tudják éleszteni a romantikát – mindegy hogy milyen korban vagy milyen állapotban vannak. 2) Ismerd fel, hogy az a bizonyos „hév” nem elveszett, hanem te hagytad el. „Az első szeretetedet elhagytad”. Nem az hagyott el téged. Nem halt meg. Egy új partner nem megoldás. 3) Menj vissza! A szerelmet meg fogod találni ott, ahol elhagytad: alultápláltan, kirekesztetten, gondozatlanul és súlyos oxigénhiányban szenvedve, de nem holtan. A házasságot Isten teremtette. Beszélj Vele! Kövesd az Ő útmutatásait, és szerelmed újraéled!

péntek

Harmóniában lenni férjünkkel/feleségünkkel, testvérünkkel vagy éppen gyermekeinkkel akkor tudunk, ha önmagunkkal is "rendben vagyunk".

Miért nem tudnak az emberek szépen és békében élni, miért az igazságtalanság kap mindig nagyobb teret az igazság helyett? Miért van az, hogy a tőzsdei spekulációt továbbra is munkának tartják, s hogy az ember bírhatnámságát semmilyen társadalmi berendezkedés nem képes megszünteti? Talán csak a katasztrófák, személyes tragédiák képesek megtörni az önzés lendületét - egy kis ideig. Tény, hogy az emberek nem tudnak szépen élni. Törekednek a jólétre - olykor mindenáron -, de a jólét még önmagában nem teremti meg a szép harmónikus életet. A média telve van megbomlott természetű prominensekről szóló tudósításokkal, melyek mind azt támasztják alá: nem boldogok. Hiába a hírnév, a gazdagság, a csillogó élet - mégsem teljes az életük. Menekülnek is a partik, s különféle drogok álomvilágába... A szép élet attól szép, hogy harmónikus. Harmóniában lenni férjünkkel/feleségünkkel, testvérünkkel vagy éppen gyermekeinkkel akkor tudunk, ha önmagunkkal is "rendben vagyunk". A kiegyensúlyozott élethez nem az anyagiak - az is, de elsősorban nem azok -, szükségeltetnek, hanem az ún. "lelki" dolgok. Ha lelkiekre gondolunk, akkor összeségében a szeretetre, mely magában foglalja mindazon kívánságokat és elvárásokat, melyeket nemcsak mi várunk el másoktól, de mások is elvárnak tőlünk. Jézus éppen ezért a legfontosabbat adja át övéinek: annak felismerését, hogy Istennel együtt képesek vagyunk szeretni akkor is, ha a környezet szeretetlen és gonosz indulatokat ébreszt bennünk. A szeretet ezerarcú, mégis mindenhol felismerhető. Amíg a különféle érdekek álarca mögé bújnak vezetőink itthon, s a nagyvilágban, hiába harsogják: "Béke, béke!" - eladdig nem lesz békesség az emberek lelkében, csak békétlenség. Az emberi törvények nem mindig tükrözik az igazságot - ezért beszélünk inkább jogszolgáltatásról, mintsem igazságszolgáltatásról -, de Isten törvényeiben benne foglaltatik az igazság is... S ha az ő igazsága kiteljesedik a mi szívünkben, akkor kezdünk el szépen élni, s ekkor kezdenek el sóvárogni a "világ fiai" is, várva egyre inkább az "istenfiak" megjelenését. Szíve mélyén ugyanis mindenki szépen, azaz szeretetben akar(na) élni.... (Frankó Mátyás)

kedd

A Te főműved milyen műfajú?

Derék asszonyt kicsoda találhat? Értéke sokkal drágább az igazgyöngynél. (Példabeszédek 31:10) A Példabeszédek könyve a derék asszony dicséretével zárul. Derék asszonyt kicsoda találhat? – teszi fel a kérdést az Ige. A derék asszony létező személy és rá lehet találni, fogalmazható meg a kérdés mögötti személyes üzenet. Férfi testvéreimhez fordulok: megtaláltad már vagy még keresed életed derék asszonyát? Isten maga fogalmazta meg: nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat. Ebben több üzenet is benne van. Legtöbbünknek az Úr „előkészített” egy hozzánk illő társat. Azaz valakit neked, és valakinek téged szánt az Úr. Ha még nem találtad meg, akkor keresd Isten iránti bizalommal, ha már megtaláltad, akkor ne vágyakozz másra vagy a máséra, hanem újra és újra fedezd fel társad értékeit. Ezek ugyanis ott vannak életében, csak szeretetteljes figyelmességre van szükségünk ahhoz, hogy észrevegyük és értékeljük. Valaki azt mondta, hogy életünk fő művének kellene lennie a házasságunknak. A Te főműved milyen műfajú? Krimi, dráma, vígjáték, romantikus…? Rajtad múlik! S ha az Úrra építed a társaddal való kapcsolatod, akkor a boldogság sem lesz hiánycikk… Ilyet kívánok mindnyájunknak!


El kell tökélni magad, ha sikeres akarsz lenni a házasságodban, hogy nem olyan leszel, aki csak elvesz.

Jaj annak, aki rakásra gyűjti, ami nem övé! (Habakuk 2:6)


Az önzés az elsődleges ellensége a házasságoknak. Nem az ördög, hanem az önzés. Hallani olyan véleményeket, hogy az első és legfőbb probléma a kommunikáció. Sok szakember a kommunikációt tartja fő problémának, de ezzel nem érthetünk egyet. Lehet, hogy tökéletesen kommunikálsz, és mégis tönkreteszed a házasságodat. ’Mondd meg igazán, hogy érzel irántam?’ ’Utállak, megvetlek!’ Kimondod, kifejezed, amit érzel, tehát kommunikálsz. De hová vezet ez? A kommunikáció fontos, és fejlődnünk is kell benne. De nem ez a legnagyobb probléma, nem ez a legfőbb kérdés. A legnagyobb probléma az önzés, ami egyik megnyilvánulása annak, hogy testben járunk, ez maga a test természete ugyanis. Ahhoz, hogy önző légy, annyit kell csak tenned, hogy felébredsz reggel. Az önzés ott van a tested természetében, és ha megnyitod magad annak, amit érzel, az önzés vezet. És ez sokba fog kerülni neked az életed minden területén.

Az alapvető hozzáállás két típusát különböztethetjük meg: akik elveszik azt, amit maguknak akarnak, és akik adnak – a pióca és a magvető típusa. El kell tökélni magad, ha sikeres akarsz lenni a házasságodban, hogy nem olyan leszel, aki csak elvesz. Nem leszel követelőző, aki mindent csak magának igényel, adakozó leszel. Vannak, akik úgy próbáltak segíteni másoknak, hogy arra bátorították őket, mondják el a házastársuknak, mit várnak el tőle. Nem és nem! Ha mindkét ember a másiktól követel, és a másiktól vár, akkor egyikük sem ad. És szörnyen fogják magukat érezni attól, ha azon rágódnak, hogy mire van igényük. Ez nem igei. Ez nem Isten szeretete. Nem kell tízoldalnyi lista arról, hogy mire van szükségünk. El kell felejtkezni a saját kívánságainkról, arra kell koncentrálnunk, hogy mit tudunk adni a párunknak. Ezzel nem mindenki ért egyet, de az Ige sehol sem cáfolja. Annak, hogy rengeteg a probléma a házasságokban – sőt még a gyülekezeten belül is – számos oka van. Főként, hogy az emberek behelyettesítették, az emberi gondolkodásra cserélték le Isten Igéjét. Vannak olyan dolgok, amelyeket teljes meggyőződéssel prédikálnak és tanítanak, mintha Isten Igéje lenne, holott nem az Ige, sőt pont az ellentéte annak, amit a Biblia tanít.

Krisztusi szeretettel: Bor Ferenc
Békevár:
http://www.freeweb.hu/bekevar



Istentől kapott feladat életetekben – derék asszonnyá válni.

Derék asszonyt kicsoda találhat? Értéke sokkal drágább az igazgyöngynél. (Példabeszédek 31:10) Kedves nő testvérek! Az egyik legnagyobb – Istentől kapott feladat életetekben – derék asszonnyá válni. Nem olyan könnyű feladat ez. Manapság különösképpen nehéz. Legyetek hiteteknél, legyetek eszeteknél! Miért is? Azért, mert a férjetekkel való kapcsolatot csak egy valami előzheti meg életetekben, ez pedig az Istennel való kapcsolat. De ez előzze is meg, hiszen akkor az mindenkire sok áldást jelent a környezetetekben. Ám vigyázzatok, hogy szüleiteket ne szeressétek jobban a férjeteknél! Mert, ha jobban ragaszkodsz szüleidhez (vagy kettőjük közül valamelyikhez), mint a férjedhez, akkor még nem történt meg az, amit Isten Igéje így fogalmaz meg: Elhagyja a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez és lesznek ketten egy testté. Ez pedig oda-vissza – vagyis a férjre és a feleségre egyaránt – igaz kell legyen. A lelki köldökzsinórt el kell vágni (ezt jelenti az előbbi Igében az elhagyja szó), különben baj lesz. Sok házasság futott már zátonyra azért, mert az egyik fél nem a házastársához, hanem a szüleihez ragaszkodott jobban! Félreértés ne essék: továbbra is legyenek fontosak a szülők, de a házasság egészséges lelki kapcsolatában élő hívő ember számára Isten után a házastársa jön. Nálad így van ez?

hétfő

Az Élet Igéje - 2010. szeptember

„Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer.” (Mt 18, 22) ... ...


Jézus ezekkel a szavakkal válaszolt Péternek, aki miután csodálatos dolgokat hallott, ezt kérdezte tőle: „Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom? Talán hétszer?” Mire Jézus: „Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer.”
Pétert, akinek természetes jóságát és nagylelkűségét ismerjük, valószínűleg fellelkesítette a Mester beszéde, ezért elhatározta, hogy valami újat, valami egészen rendkívülit fog tenni: akár hétszer is megbocsát. […]
Jézus azonban így felelt: „hetvenszer hétszer.” Szerinte tehát nincs határ: mindig meg kell bocsátani.
„Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer.”
Ez az ige Ábrahám egyik leszármazottjának, Lámechnek a szavait idézi emlékezetünkbe: „Ha Káint hétszer bosszulták meg, Lámechet hetvenhétszer.” (Ter 4,24) A világ fiainak elhatalmasodó gyűlölete olyan a kapcsolatokban, mint a medréből kilépni készülő folyó.
Jézus ezzel szemben a szüntelen, a feltétlen megbocsátást hirdeti, mely képes megszakítani az erőszak ördögi körét.
A megbocsátás az egyetlen út, ami gátat vet a rossz terjedésének, nehogy elpusztítsa önmagát az emberiség a jövőben.
„Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer.”
Bocsássunk meg! Mindig bocsássunk meg! A megbocsátás nem egyenlő a felejtéssel, ami gyakran azt jelenti, hogy nem akarunk szembenézni a valósággal. Nem gyengeség, ami félelemből nem vesz tudomást a hibáról, ha nála erősebb követi el. Nem is abban áll, hogy jelentéktelen apróságnak tekintünk súlyos vétkeket, vagy jónak ismerjük el azt, ami rossz. A megbocsátás nem közömbösség, hanem tudatos, szabad, akarati cselekvés: bár testvérünk rosszat tett velünk, elfogadjuk őt olyannak, amilyen, ahogy Isten hibáink ellenére elfogad minket is, bűnösöket. A megbocsátás abban áll, hogy a sértésre nem sértéssel válaszolunk, hanem a szerint cselekszünk, amit Pál mond: „Ne győzzön rajtad a rossz, te győzd le jóval a rosszat.” (Róm 12,21)
Ha megbocsátasz, lehetőséget adsz annak, aki megbántott, hogy új kapcsolatba kerüljön veled. Ezáltal ő is, te is új életet kezdhettek, és olyan jövőt remélhettek, melyben nem a rosszé az utolsó szó.
„Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer.”
Hogyan éljük tehát ezt az igét?
Péter azt kérdezte Jézustól: „Hányszor kell megbocsátanom testvéremnek?”
Jézus válaszában leginkább a keresztényekhez szólt, vagyis egyazon közösség tagjaihoz, a köztük levő kapcsolatokról.
Elsősorban tehát ott kell így viselkednünk, ahol összeköt a hit: családban, munkahelyen, iskolában vagy a közösségben, ahová tartozunk.
Hányszor előfordul, hogy egy mozdulattal, egy szúrós megjegyzéssel viszonozni akarjuk a sértéseket.
Tudjuk jól, akik együtt élnek, gyakran szeretetlenek egymással különböző természetük folytán, ingerültségükben vagy egyéb okok miatt. Jusson eszünkbe: a béke és az egység csakis úgy tartható fenn a testvérek között, ha újra meg újra megbocsátunk.
Mindig hajlamosak leszünk arra, hogy testvéreink hibáira, múltjára gondoljunk, és másnak akarjuk őket, mint amilyenek igazán… Váljon szokásunkká, hogy új szemmel nézzük, újnak lássuk őket, mindig azonnali és teljes elfogadással, akkor is, ha nem bánják meg, amit tettek!
Mondhatjuk, hogy „ez nehéz”. Bizony így van! De éppen ezért szép a kereszténység. Hiszen Krisztust követjük, és Ő a kereszten az Atya bocsánatát kérte azok számára, akik a halálát okozták, és aztán feltámadt.
Bátorság. Kezdjünk el így élni! Biztos, hogy soha nem tapasztalt béke és túlcsorduló öröm fog eltölteni bennünket, új, még ismeretlen öröm.
Chiara Lubich
Az Élet Igéje, 1999. szeptember. Megjelent: Új Város, 1999. 9. szám