Jártál már hiteles
keresztények élő közösségébe? Voltál már valamilyen összejövetelükön?
Megfigyelted, hogy milyen az életük? Ha igen, akkor biztosan
észrevetted, hogy a közösség tagjai különféle feladatokat látnak el.
Van, aki a beszéd adományával rendelkezik, és olyan lelki mélységeket
tud átadni neked, amelyek megérintik lelkedet. Van, aki úgy tud élni a
segítés, a szolgálat, a másokról való gondoskodás adományával, hogy
elámulsz látva, milyen eredményeket ért el a szükséget szenvedők
megsegítésében. Van, aki olyan bölcsen tanít, hogy új erővel árasztja
el meglévő hitedet. Van, aki a szervezés művészetét kapta, van, aki az
irányításét. Van, aki meg tudja érteni azt, akivel kapcsolatba kerül,
és vigaszt tud nyújtani azoknak, akik erre szomjaznak.
Igen, mindezt
megtapasztalhatod. De ami egy ilyen élő közösségben leginkább megérint,
az a közös lelkület, amely mindenkit átjár. Úgy érzed, hogy ott van a
levegőben, és ebből az eredeti közösségből egységet, egyetlen testet
alkot.
„Sok a tag, de a test csak egy.”
Pál
is egészen élő keresztény közösségekkel találta szembe magát. Ő
különleges helyzetben volt, mert ezek éppen az ő rendkívüli
igehirdetése folytán keltek életre.
Ezek
közül az egyik a korintusiak fiatal közössége volt, amelyben a
Szentlélek bőkezűen osztogatta ajándékait, vagy, ahogy mondani szoktuk:
karizmáit. Sőt, abban az időben egyes rendkívüli karizmák is
megjelentek, a születő egyház különleges hivatásának megfelelően.
Ez
a közösség azonban, miután megtapasztalta a Szentlélek különleges
adományainak magasztos élményét, megismerte a rivalizálást, a zavart,
éppen azok között, akik ezekben az ajándékokban részesültek.
Az Efezusban tartózkodó Pálhoz kellett tehát fordulniuk, hogy tisztázzák a helyzetet.
Pál
habozás nélkül válaszolt, megírva rendkívüli leveleinek egyikét,
amelyben elmagyarázza, hogyan kell élni ezekkel a különleges
kegyelmekkel.
Elmagyarázza,
hogy különböző karizmák, különböző szolgálatok léteznek, mint amilyen
az apostoloké, prófétáké vagy tanítóké, de az Úr, akitől mindezek
származnak, egy és ugyanaz. Azt mondja, hogy a közösségben vannak, akik
csodákat művelnek, gyógyítanak, olyanok, akik rendkívüli módon mások
szolgálatára vannak hivatva. Mások a kormányzás adományát kapták,
vannak olyanok is, akik nyelveken beszélnek, és olyanok, akik ezt
értelmezni tudják. Hozzáfűzi azonban, hogy mindez az egy Istentől
származik.
Mivel
tehát a különböző ajándékok ugyanannak a Szentléleknek a kifejeződései,
aki tetszése szerint osztja őket, nem lehet, hogy ne legyenek
harmóniában egymással, lehetetlen, hogy ne egészítsék ki egymást.
Hiszen ezek nem személyes előnyökért vannak, nem vezethetnek
dicsekvéshez vagy önigazoláshoz, hanem közös célt szolgálnak: a
közösség építését, mások szolgálatát. Éppen ezért nem szülhetnek
rivalizálást vagy zűrzavart.
Pál
– bár azokról a különleges adományokról beszél, amelyek a közösség
életét hivatottak szolgálni – arra figyelmeztet, hogy a közösség minden
tagja kapott képességeket és talentumokat, hogy azokat mindenki javára
kamatoztassa; továbbá, hogy mindenki örüljön annak, amit kapott.
Úgy
mutatja be a közösséget, mint egy testet, és felteszi a kérdést: „Ha a
test csupa szem volna, hol maradna a hallás? Ha meg csupa hallás, hol
maradna a szaglás? Isten határozta meg minden egyes tag feladatát a
testben, tetszése szerint. Ha valamennyi egy tag volna, hol volna a
test?”[2] „Ám
sok a tag, de a test csak egy.”
Ha minden tag más,
mindegyik ajándék lehet a többiek számára. Így mindegyik önmaga lehet,
megvalósíthatja Isten reá vonatkozó tervét, amely megkülönbözteti őt a
többiektől.
Pál abban a
közösségben, amelyben a különböző adományok működnek, olyan élő
valóságot lát, amelynek ezt a nagyszerű nevet adja: Krisztus. Mert
tény, hogy ez az egyedülálló test, amelyet a közösség tagjai alkotnak,
valóban Krisztus teste. Krisztus ugyanis tovább él az egyházban, és az
egyház az Ő teste. A keresztségben a Szentlélek valóban Krisztusba
építi a hívőt, aki bekapcsolódik a közösségbe. Ott pedig mindenki
Krisztus: minden megosztottság megszűnik, eltűnik minden hátrányos
megkülönböztetés.
„Sok a tag, de a test csak egy.”
Ha
a test egy, a keresztény közösség tagjai akkor gyakorolják jól új
életmódjukat, ha megteremtik maguk között az egységet. Azt az egységet,
amely feltételezi a különbözőséget, a pluralizmust. A közösség nem egy
tehetetlen masszához hasonlít, hanem egy élő szervezethez, amelynek
különböző tagjai vannak.
A keresztény számára szakadást előidézni éppen az ellenkezője annak, mint amit tennie kell.
„Sok a tag, de a test csak egy.”
Hogyan fogod tehát élni ezt az új igét, amelyet az Írás eléd helyez?
Fontos, hogy nagy tisztelettel legyél a keresztény közösség különböző feladatai, ajándékai és talentumai iránt.
Ki
kell tárnod szívedet az egyház sokféle gazdagságára. Nemcsak a kis
helyi egyházra, a plébániai közösségre, egy keresztény társulatra vagy
egyházi mozgalomra, amelynek tagja vagy és amelyet ismersz, hanem a
sokféle formájú és kifejeződésű egyetemes egyházra.
Mindezt a magadénak kell érezned, mert ennek az egyetlen testnek a része vagy.
Amint tekintettel vagy fizikai tested minden tagjára és véded őket, úgy kell tenned ennek a lelki testnek minden tagjával is.
(…)
Mindenkit becsülnöd kell, és meg kell tenned a részedet abban, hogy a lehető legjobban hasznossá tehessék magukat az egyházban.
(…)
Ne kicsinyeld le azt, amit Isten ott kíván tőled, ahol vagy! Lehet,
hogy úgy tűnik számodra, hogy a napi munka monoton, és nincs különösebb
jelentősége. Mindannyian ugyanahhoz a testhez tartozunk, és mint tag
mindenki részt vesz az egész test munkájában, azon a helyen, amelyet
Isten választott számára.
Végül
a legfontosabb az, hogy ott legyen benned az a karizma, amely – Pál
szavaival élve – felülmúlja az összes többit: a szeretet. A szeretet
azok iránt, akikkel találkozol, a szeretet minden ember iránt a földön.
A szeretet, a kölcsönös szeretet által lehet a sok tag egyetlen testté.
Chiara Lubich