szombat

Az Élet Igéje - 2011. december

„Készítsétek elő az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!" (Lk 3,4) ... ... ...


Az adventi időszakban ennek az igének a megélésére kapunk meghívást. Lukács evangélista Izajást, a vigasztalás prófétáját idézi. Az első keresztények szerint ez az idézet Keresztelő Szent Jánosra vonatkozik, aki Jézus eljövetelét készítette elő.
Az egyház a karácsonyt megelőző időszakban, az előfutárra irányítva figyelmünket, az örömre hív meg bennünket, hiszen Keresztelő Szent János azt adja hírül, hogy a király hamarosan megérkezik. Elközelgett az idő, amikor Isten beváltja ígéretét, megbocsátja bűneinket és megajándékoz az üdvösséggel.
„Készítsétek elő az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!”
Ez az ige – amellett, hogy az örömről beszél – egyben arra ösztönöz, hogy egész létünk új irányt vegyen, hogy gyökeresen változtassuk meg az életünket.
Keresztelő János azt hirdeti, hogy elő kell készítenünk az Úr útját. De milyen útról van szó?
Jézus, akinek érkezését Keresztelő Szent János adta hírül, mielőtt kilépett volna a nyilvános életbe, hogy megkezdje működését, kiment a pusztába. Ez volt az ő útja. S ott a pusztában – túl azon, hogy bensőséges, mély kapcsolatra talált Atyjával – különböző kísértéseket is átélt, közösséget vállalva így minden emberrel. Azután győztesen került ki belőlük.
Ugyanezt az utat fedezhetjük fel a halálában és feltámadásában is. Mivel a maga útján mindvégig kitartott, Jézus „úttá” lett számunkra, akik még úton vagyunk.
Ő maga az út, amelyen el kell indulnunk, ha tökéletesen be akarjuk tölteni emberi hivatásunkat, ami nem más, mint teljes közösség Istennel.
Mindannyian meghívást kaptunk, hogy előkészítsük Jézus útját, aki be akar lépni az életünkbe. Egyengetnünk kell tehát létünk ösvényeit, hogy lakást vehessen bennünk.
Elő kell készíteni számára az utat, egymás után hárítva el azokat az akadályokat, amelyek abból fakadnak, hogy szűk a látókörünk és gyenge az akaratunk.
Bátorságra van szükségünk, hogy eldöntsük: a saját utunkat járjuk vagy azt, amit ő képzelt el számunkra; a saját akaratunkat tesszük vagy az övét; a saját programunkat követjük vagy a mindenható szeretetében elgondolt tervét.
S ha egyszer döntöttünk, akkor azon kell fáradoznunk, hogy berzenkedő akaratunkat az övéhez igazítsuk.
Hogyan? Az igazán megvalósult keresztények egy gyakorlatban jól követhető, ésszerű módszert ajánlanak: azt, hogy éljük a jelen pillanatot.
Pillanatról pillanatra távolítsuk el az utunkba kerülő akadályokat, hogy ne a saját akaratunk éljen bennünk, hanem az övé.
Így váltjuk majd életre ezt az igét:
„Készítsétek elő az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!”

Chiara Lubich

Az Élet igéje, 1997. december. Megjelent: Új Város 1997/12

vasárnap

Az Élet Igéje - 2011. november

Legyetek tehát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.” (Mt,25,13)


Egy alkalommal, amikor Jézus kilépett a templomból, a tanítványok büszkén hívták fel figyelmét a gyönyörű, impozáns épületre. Jézus így válaszolt: „Látjátok ezeket? Bizony mondom nektek, nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.” (Mt 24,2) Aztán fölment az Olajfák hegyére, leült, és miközben Jeruzsálem látképét szemlélte, a város lerombolásáról és a világ végéről kezdett beszélni.
Hogyan és mikor fog bekövetkezni a világ vége? – kérdezték tőle a tanítványok. Olyan kérdés ez, amelyet az utána következő keresztény nemzedékek mind föltettek maguknak; sőt minden embert foglalkoztat. A jövő ugyanis titokzatos és gyakran félelemmel tölt el. Ma is vannak, akik horoszkópokat olvasnak vagy jósokhoz fordulnak, hogy megtudják, mit hoz a jövő, mire számíthatnak…
Jézus válasza világos: az idők végezete egybeesik eljövetelével. Ő, aki a történelem Ura, vissza fog térni: Ő jövőnk ragyogó végpontja.
És mikor fog bekövetkezni ez a találkozás? Senki sem tudja, bármelyik pillanatban megtörténhet. Életünk ugyanis Jézus kezében van, Tőle kaptuk és bármikor visszaveheti, akár váratlanul, anélkül hogy jelezné. Ezért figyelmeztet: van egy mód, hogy készen álljunk majd arra az eseményre, éspedig az, ha virrasztunk.
„Legyetek tehát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.”
Ezekkel a szavakkal Jézus mindenekelőtt arra emlékeztet, hogy el fog jönni. Földi életünk véget ér, és egy új élet kezdődik, amelynek soha nem lesz vége. Ma senki sem akar beszélni a halálról… Néha mindent megteszünk azért, hogy eltereljük róla a figyelmet. Úgy belemerülünk a napi elfoglaltságokba, hogy elfelejtjük Őt, aki adja, és aki vissza fogja venni az életet, hogy bevezethessen annak teljességébe, az Atyával való életközösségbe, a Mennyországba.
Készek leszünk rá, hogy találkozzunk vele? Égni fog a tűz lámpásunkban, mint az okos szüzekében, akik várták a vőlegényt? Más szóval: szeretetben leszünk akkor? Vagy ki fog aludni a lámpás, mert elragad a sok tennivaló, a sok kis múló öröm vagy a birtoklásvágy, és közben megfeledkezünk arról, ami egyedül fontos: hogy szeressünk?
„Legyetek tehát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.”
De hogyan virrasszunk? Tudjuk, hogy az virraszt jól, aki szeret. Tudja ezt a feleség, aki a férjét várja, hogy hazatérjen a túlóra vagy a messzi út után; tudja az édesanya, aki reszket gyermekéért, mert még mindig nem érkezett haza; tudja a szerelmes ifjú, aki alig várja, hogy újra láthassa kedvesét… Aki szeret, tud várni akkor is, amikor a másik késik.
Akkor várjuk Jézust, ha szeretjük Őt, és izzik bennünk a vágy, hogy találkozzunk vele.
És azzal is várjuk, ha tényleg szeretünk: ha őt szolgáljuk épp azokban, akik közel állnak hozzánk; vagy ha elköteleződünk egy igazabb társadalom építésében. Maga Jézus hív meg, hogy így éljünk, amikor elmeséli a hű szolgáról szóló példabeszédet, aki a ház urának visszatérésére várva törődik a többi szolgával és a ház ügyeivel; vagy amikor azokról a szolgákról beszél, akik gondoskodnak a talentumok kamatoztatásáról.
„Legyetek tehát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.”
Épp mert nem ismerjük eljövetelének sem a napját, sem az óráját, még könnyebben tudunk összpontosítani a mai napra, amely megadatott nekünk, a napi tennivalókra, arra a jelen pillanatra, melyet a Gondviselés jóvoltából átélhetünk.
Évekkel ezelőtt önkéntelenül egy imával fordultam Istenhez. Ezt szeretném most felidézni:
„Jézus,
add, hogy úgy szóljak mindig,
mintha ez lenne az utolsó szavam,
amelyet kimondok!
Add, hogy úgy cselekedjek mindig,
mintha ez lenne az utolsó tettem,
amelyet végbeviszek!
Add, hogy tudjak úgy szenvedni mindig,
mintha ez lenne az utolsó gyötrelmem,
amelyet felajánlhatok Neked!
Add, hogy úgy imádkozzak mindig,
mintha ez lenne az utolsó
lehetőségem
itt a földön,
hogy beszélgessek Veled!”

Chiara Lubich
Az Élet igéje, 2002. november. Megjelent: Új Város 2002/11

Az Élet Igéje - 2011. október

Kövess engem!” (Mt 9,9)   ... ...

Amikor Jézus elhagyta Kafarnaum városát, meglátott a vámnál egy Máté nevű adószedőt, akit foglalkozása miatt az emberek megvetettek: kizsákmányoló, nyerészkedő uzsorásnak tekintették. Ezért az írástudók és a farizeusok a nyilvános bűnösökkel egy kategóriába sorolták, Jézusnak pedig a szemére vetették, hogy „a vámosok és bűnösök barátja”, sőt együtt étkezik velük[1].
Jézus – nem törődve a kor társadalmi szokásaival – meghívta Mátét, hogy kövesse őt, és elfogadta tőle az ebédre szóló meghívást. Így tett később Zakeussal is, a jerikói vámszedők vezetőjével. Amikor kérdőre vonták, hogy miért teszi, azt válaszolta, hogy a betegeket jött gyógyítani és nem az egészségeseket; nem az igazakat jött hívni, hanem a bűnösöket. Meghívása ez alkalommal is egy bűnöshöz szólt:

„Kövess engem!”

Jézus ugyanezekkel a szavakkal fordult a tó partján Andráshoz, Péterhez, Jakabhoz és Jánoshoz. Bár más szavakkal, ugyanerre hívta Pált is a damaszkuszi úton.
Így folytatódott ez évszázadokon át: minden népből és nemzetből számtalan férfit és nőt hívott magához; és így tesz ma is. Belép életünkbe, különböző helyeken és különböző módon találkozik velünk, és újra elismétli a meghívást, hogy kövessük őt.
Személyes kapcsolatra hív bennünket, hogy vele legyünk, ugyanakkor meghív arra is, hogy együttműködjünk vele az új emberiségről alkotott nagyszerű tervének megvalósításában.
Jézusnak nem számít, hogy gyengék, bűnösök és nyomorúságosak vagyunk. Szeret és kiválaszt bennünket úgy, ahogy vagyunk. Szeretete átalakít, erőt és bátorságot ad, hogy válaszoljunk neki és kövessük őt, ahogy Máté is tette.
Mindegyikünket különlegesen szeret, mindegyikünk számára különleges életutat és hivatást tartogat. Ezt a szívünk mélyén érezzük meg a Szentlélek sugallatára körülményeink révén, vagy azok tanácsai és útmutatásai által, akik szeretnek minket. Bár a legkülönfélébb módon, mégis ugyanazt ismétli:

„Kövess engem!”

Emlékszem arra, amikor megértettem, hogy Isten hív engem.
Egy nagyon hideg téli reggelen történt Trentóban. Édesanyám megkérte a húgomat, hogy hozzon tejet egy tőlünk két kilométerre levő helyről. A nagy hideg miatt ő nem akart elmenni, és a másik húgom is visszautasította a kérést. Akkor megszólaltam: „anyukám, elmegyek én.” Fogtam az üveget, és elindultam. Félúton különös dolog történt: az volt a benyomásom, mintha megnyílt volna az ég, és Isten arra hívott volna, hogy kövessem őt. „Add nekem magad teljesen” – hallottam a szívemben.
Olyan egyértelmű hívás volt, hogy azonnal válaszolni akartam rá. Beszéltem róla a gyóntatómnak, aki megengedte, hogy örökre Istennek ajándékozzam magam. Ez 1943. december 7-én történt. Sohasem leszek képes rá, hogy kifejezzem, amit azon a napon a szívemben éreztem: Istennel kötöttem házasságot. Mindent várhattam tőle.

„Kövess engem!”

Ez az ige nemcsak életünk sorsdöntő választásaira érvényes, Jézus minden nap megismétli. „Kövess engem!” – javasolja legegyszerűbb hétköznapi kötelességeink teljesítése közben. „Kövess engem” – mondja abban a próbatételben, amelyet át kell ölelnünk; a kísértésben, amelyet le kell győznünk; a szolgálatban, amelyet meg kell tennünk…
Hogyan válaszoljunk hívására?
Úgy, hogy megtesszük, amit Isten kér tőlünk a jelenben, ami mindig különleges kegyelmet hordoz.
Kötelezzük el magunkat ebben a hónapban, hogy határozottan Isten akaratának szenteljük magunkat: a testvérnek, akit szeretnünk kell, a munkának, a tanulásnak, az imádságnak, a pihenésnek, annak a tevékenységnek, amelyet éppen végzünk.
Meg kell tanulnunk minden pillanatban meghallani szívünk mélyén Isten hangját, amely lelkiismeretünkön keresztül is szól, és megmondja, hogy Ő mit kér tőlünk. Legyünk készek mindent feláldozni, hogy teljesítsük kérését!
„Add meg, ó Istenünk, hogy egyre jobban szeressünk téged, és ne csak napról napra, mert lehet, hogy túl kevés napunk van hátra. Add meg nekünk, hogy a jelen minden pillanatában teljes szívünkkel, lelkünkkel és erőnkkel szeressünk téged abban, ami a Te akaratod!”
Ez a legjobb módja annak, hogy kövessük Jézust.

                                                                   Chiara Lubich


[1]             Vö. Mt 11,19; 9,10-11

kedd

Az Élet Igéje - 2011. szeptember

Illett, hogy vigadjunk és örvendezzünk, mert öcséd meghalt, de föltámadt; elveszett, de megkerült.” (Lk 15,32)

Ez a mondat a tékozló fiúról szóló példabeszéd végén található, és biztosan te is ismered: Isten nagyságát és irgalmát akarja megmutatni. Egyben ez a mondat zárja Lukács evangéliumának azt a fejezetét, ahol Jézus két másik példabeszédben is ugyanezt a mondanivalót hangsúlyozza.
Emlékszel az elveszett bárány történetére, melyben a gazda, hogy megkeresse azt az egyet, otthagyja a sivatagban a többi kilencvenkilencet?[1]
Vagy emlékszel az elveszett drachmáról szóló elbeszélésre, az asszonyra, aki miután megtalálta azt, összehívja barátnőit és szomszédjait, hogy vele együtt örvendjenek?[2]

„Illett, hogy vigadjunk és örvendezzünk, mert öcséd meghalt, de föltámadt; elveszett, de megkerült.”

Olyan szavak ezek, amelyeket Isten hozzád és minden keresztényhez intéz. Arra hív, hogy vele együtt örvendezzünk és ünnepeljünk, részesedjünk az örömben, amit a bűnös ember visszatértekor érez, aki korábban elveszett, és akit megtalált. A példabeszédben ezeket a szavakat az apa idősebbik fiának mondja, aki egész életét megosztotta vele, de aki egy kemény munkával teli nap után visszautasítja, hogy belépjen a házba, ahol testvére visszatérését ünneplik.
Az apa hűséges fia elé siet, ugyanúgy, mint ahogyan elébe ment elveszett fiának, és próbálja meggyőzni őt. De nyilvánvaló ellentét feszül az apa és a nagyobbik fiú érzései között: az apában ott a mérték nélküli szeretet és a hatalmas öröm, és szeretné, ha abban mindenki osztozna vele; a fiú viszont tele van megvetéssel és féltékenységgel testvére iránt, akit nem tekint többé annak. Ezt mondja ugyanis róla: „ez a te fiad, aki vagyonodat eltékozolta”[3].
Az apa szeretete és fia visszatérése fölötti öröme még inkább felszínre hozza a másikban a neheztelést, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy rideg, mondhatni torz kapcsolatban áll apjával. Ezt a fiút nyomasztja a munka, a kötelességteljesítés kényszere, és apját nem fiaként szereti, inkább csak engedelmeskedik neki, úgy, mint egy gazdának.

„Illett, hogy vigadjunk és örvendezzünk, mert öcséd meghalt, de föltámadt; elveszett, de megkerült.”

Ezekkel a szavakkal Jézus olyan veszélyre hívja fel a figyelmet, amelynek te is ki vagy téve, ha a saját tökéletességed keresése a legfontosabb az életedben; hogy kifogástalan emberré válj, miközben megítéled kevésbé kiváló testvéreidet. Amikor ugyanis ragaszkodsz a tökéletességhez, önmagadat építed, önmagaddal telsz el, tele vagy öncsodálattal. Úgy teszel, mint az otthon maradt fiú, aki saját érdemeit emlegeti föl apjának: „nézd, annyi esztendeje szolgálok már neked, soha meg nem szegtem parancsaidat”[4].

„Illett, hogy vigadjunk és örvendezzünk, mert öcséd meghalt, de föltámadt; elveszett, de megkerült.”

Szavaival Jézus szembehelyezkedik azzal a viselkedésmóddal, miszerint az Istennel való kapcsolatunk abban merülne ki, hogy megtartjuk a parancsolatokat. De ez még nem minden, a zsidó hagyomány is tudatában volt ennek.
Példabeszédében Jézus az isteni Szeretetet világítja meg, bemutatva, hogy Isten lép elsőként az emberhez, mert Ő a Szeretet, és teszi ezt anélkül, hogy mérlegelné, megérdemli-e vagy sem. Azt akarja, hogy az ember is nyíljon meg felé, és hiteles életközösséget hozzon létre vele. Így már érthető, hogy a legnagyobb akadály a Szeretet-Isten előtt pontosan azoknak az élete, akik a tevékenységet és az eredményeket hajszolják, míg Isten a szívüket kérné tőlük.

„Illett, hogy vigadjunk és örvendezzünk, mert öcséd meghalt, de föltámadt; elveszett, de megkerült.”

Ezekkel a szavakkal Jézus téged is meghív, hogy ugyanazzal a mérték nélküli szeretettel legyél a bűnösök iránt, ahogyan az Atya szereti őket.
Meghív téged is, hogy ne a saját mértéked szerint ítéld meg azt a szeretetet, amelyet az Atya tanúsít bármely ember iránt. Amikor nagyobbik fiát kéri, hogy osztozzon vele az örömben, amit másik fia visszatérése miatt érez, az Atya tőled is gondolkodásmódbeli változást kíván: testvérként kell befogadnod azokat is, akiket különben csak megvetnél és lenéznél. Ez igazi megtérésre fog indítani, mivel meg fog tisztítani attól a meggyőződéstől, hogy jobb vagy a másiknál; el fogsz kerülni mindenféle vallási különbségtételt, képes leszel befogadni az üdvösséget, Isten szeretetének ajándékát, amelyet Jézusnak köszönhetsz.

Chiara Lubich


[1]             vö. Lk 15,4-7
[2]             vö. Lk 15,8-10
[3]             Lk 15,30
[4]             Lk 15,29
„Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer.” (Mt 18, 22) ... ...


Jézus ezekkel a szavakkal válaszolt Péternek, aki miután csodálatos dolgokat hallott, ezt kérdezte tőle: „Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom? Talán hétszer?” Mire Jézus: „Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer.”
Pétert, akinek természetes jóságát és nagylelkűségét ismerjük, valószínűleg fellelkesítette a Mester beszéde, ezért elhatározta, hogy valami újat, valami egészen rendkívülit fog tenni: akár hétszer is megbocsát. […]
Jézus azonban így felelt: „hetvenszer hétszer.” Szerinte tehát nincs határ: mindig meg kell bocsátani.
„Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer.”
Ez az ige Ábrahám egyik leszármazottjának, Lámechnek a szavait idézi emlékezetünkbe: „Ha Káint hétszer bosszulták meg, Lámechet hetvenhétszer.” (Ter 4,24) A világ fiainak elhatalmasodó gyűlölete olyan a kapcsolatokban, mint a medréből kilépni készülő folyó.
Jézus ezzel szemben a szüntelen, a feltétlen megbocsátást hirdeti, mely képes megszakítani az erőszak ördögi körét.
A megbocsátás az egyetlen út, ami gátat vet a rossz terjedésének, nehogy elpusztítsa önmagát az emberiség a jövőben.
„Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer.”
Bocsássunk meg! Mindig bocsássunk meg! A megbocsátás nem egyenlő a felejtéssel, ami gyakran azt jelenti, hogy nem akarunk szembenézni a valósággal. Nem gyengeség, ami félelemből nem vesz tudomást a hibáról, ha nála erősebb követi el. Nem is abban áll, hogy jelentéktelen apróságnak tekintünk súlyos vétkeket, vagy jónak ismerjük el azt, ami rossz. A megbocsátás nem közömbösség, hanem tudatos, szabad, akarati cselekvés: bár testvérünk rosszat tett velünk, elfogadjuk őt olyannak, amilyen, ahogy Isten hibáink ellenére elfogad minket is, bűnösöket. A megbocsátás abban áll, hogy a sértésre nem sértéssel válaszolunk, hanem a szerint cselekszünk, amit Pál mond: „Ne győzzön rajtad a rossz, te győzd le jóval a rosszat.” (Róm 12,21)
Ha megbocsátasz, lehetőséget adsz annak, aki megbántott, hogy új kapcsolatba kerüljön veled. Ezáltal ő is, te is új életet kezdhettek, és olyan jövőt remélhettek, melyben nem a rosszé az utolsó szó.
„Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer.”
Hogyan éljük tehát ezt az igét?
Péter azt kérdezte Jézustól: „Hányszor kell megbocsátanom testvéremnek?”
Jézus válaszában leginkább a keresztényekhez szólt, vagyis egyazon közösség tagjaihoz, a köztük levő kapcsolatokról.
Elsősorban tehát ott kell így viselkednünk, ahol összeköt a hit: családban, munkahelyen, iskolában vagy a közösségben, ahová tartozunk.
Hányszor előfordul, hogy egy mozdulattal, egy szúrós megjegyzéssel viszonozni akarjuk a sértéseket.
Tudjuk jól, akik együtt élnek, gyakran szeretetlenek egymással különböző természetük folytán, ingerültségükben vagy egyéb okok miatt. Jusson eszünkbe: a béke és az egység csakis úgy tartható fenn a testvérek között, ha újra meg újra megbocsátunk.
Mindig hajlamosak leszünk arra, hogy testvéreink hibáira, múltjára gondoljunk, és másnak akarjuk őket, mint amilyenek igazán… Váljon szokásunkká, hogy új szemmel nézzük, újnak lássuk őket, mindig azonnali és teljes elfogadással, akkor is, ha nem bánják meg, amit tettek!
Mondhatjuk, hogy „ez nehéz”. Bizony így van! De éppen ezért szép a kereszténység. Hiszen Krisztust követjük, és Ő a kereszten az Atya bocsánatát kérte azok számára, akik a halálát okozták, és aztán feltámadt.
Bátorság. Kezdjünk el így élni! Biztos, hogy soha nem tapasztalt béke és túlcsorduló öröm fog eltölteni bennünket, új, még ismeretlen öröm.
Chiara Lubich
Az Élet Igéje, 1999. szeptember. Megjelent: Új Város, 1999. 9. szám

hétfő

Keresztút a Szentháromságról nevezett boldog Erzsébettel

csütörtök

Az Élet Igéje - 2011. augusztus

„Megyek, hogy teljesítsem akaratodat.” (Zsid 10,9)[1]

Ez a mondat a 40. zsoltár egyik sora, amelyet a Zsidókhoz írt levél szerzője ad Isten Fiának ajkára, aki az Atyával folytat párbeszédet. A levél írója így akarja még inkább hangsúlyozni Isten Fiának szeretetét, aki azért lett emberré, hogy az Atya akaratának engedelmeskedve elvégezze megváltói művét. E szavak szövegkörnyezetéből kiderül: a szerző rá akar mutatni, hogy Jézus áldozata mennyivel magasabb rendű az ószövetségi törvény áldozatainál, amikor állatáldozatokat mutattak be Istennek, vagy az emberen kívül eső (nem közvetlenül embert érintő) áldozatokat. Jézus viszont végtelen szeretettől indíttatva saját akaratát, teljes önmagát ajánlotta fel az Atyának, amikor a földön élt.
„Megyek, hogy teljesítsem akaratodat.”
Ez az ige a nyitja annak, hogy megértsük Jézus életét. Segít életének mélységéig hatolni, felfedezni az aranyszálat, amely összefűzi földi létének különböző szakaszait: gyermekkorát, rejtett életét, megkísértéseit, választásait, nyilvános működését s végül kereszthalálát. Teljesíteni az Atya akaratát: ez volt Jézus egyetlen szándéka minden pillanatban, minden helyzetben; és valóban kizárólag azt tette. Semmit sem tett, ami azon kívül esett, visszautasította a legcsábítóbb ajánlatokat, ha nem álltak teljes összhangban az Atya akaratával.
„Megyek, hogy teljesítsem akaratodat.”
Ez az ige megérteti velünk azt a nagyszerű tanítást, amely Jézus egész életében irányadó volt: a legfontosabb, hogy az Atya akaratát tegyük és ne a magunkét, hogy így képesek legyünk nemet mondani önmagunknak, és igent mondani neki. Az igazi szeretet Isten iránt nem a szép szavakban, gondolatokban, érzésekben rejlik, hanem abban, hogy valóban engedelmeskedünk parancsainak. A dicsőítő áldozat, amelyet tőlünk vár, az, hogy nagy szeretettel felajánljuk neki legbensőbb dolgainkat, azt, ami leginkább a miénk: az akaratunkat.
 „Megyek, hogy teljesítsem akaratodat.”
Hogyan éljük tehát ennek a hónapnak az igéjét? Ez az ige egyike azoknak, amelyek rávilágítanak, hogy az evangélium természete az, hogy az árral szemben halad, hiszen szembeállít minket azzal a mélyen gyökerező hajlandóságunkkal, hogy a saját akaratunkat keressük, az ösztöneinket, érzéseinket kövessük. Ugyanakkor ez az ige váltja ki leginkább a modern ember megütközését. Olyan korban élünk, amikor az én került előtérbe, az egyén autonómiája, az öncélú szabadság. Az ember a saját kedvtelései kielégítésében látja önmegvalósulását, az élvezetek keresése válik a döntések mozgatórugójává, a boldogság titkává, pedig tisztában vagyunk vele, hogy ez milyen szörnyű következményekhez vezet. Jézus kultúrája tehát szemben áll a saját akaratunk keresésére alapozott mai kultúrával. Az ő kultúrája teljesen Isten akaratának a teljesítésében áll, és csodálatos gyümölcsöket ígér életünkben. Próbáljuk meg tehát úgy élni az e havi igét, hogy mi is az Atya akaratát választjuk, és ahogy Jézus, mi is erre alapozzuk egész életünket, ez legyen cselekedeteink ösztönző ereje! Így elindulunk a felé az isteni kaland felé, amelyért egy örökkévalóságon át hálásak leszünk Istennek. Így leszünk szentek, és sok szívben fogjuk elültetni Isten szeretetét.
                                                            Chiara Lubich

vasárnap

Az Élet Igéje - 2011. július

Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! A lélek ugyan készséges, a test azonban gyönge. (Mt 26,41)
A Getszemáni kertben, halálküzdelmének óráján, Jézus ezekkel a szavakkal fordult Péterhez, Jakabhoz és Jánoshoz, amikor látta, hogy elnyomja őket az álom. Azért vitte magával ezt a három apostolt – ugyanazt a hármat, akik a Tábor-hegyen tanúi voltak színeváltozásának –, hogy ezekben az igen nehéz percekben mellette legyenek, s vele együtt imával készüljenek, mert ami nemsokára bekövetkezik, számukra is szörnyű próbatétel lesz.
Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! A lélek ugyan készséges, a test azonban gyönge.
A körülményeket figyelembe véve Jézus itt elhangzott szavait nem elsősorban úgy kell látnunk, mint egy apostolokhoz intézett kérést: inkább a lelkiállapotát tükrözik vissza, ahogyan a próbatételre készül. Közelgő szenvedése előtt lelkének teljes erejével imádkozik, harcol a halálfélelem és a rémület ellen, beleveti magát az Atya szeretetébe, hogy mindvégig kitartson az ő akarata mellett, segítve apostolait is, hogy ugyanígy cselekedjenek. Jézus itt példakép azok számára, akiknek próbatétellel kell szembesülniük, ugyanakkor testvér is, aki mellénk áll a nehéz pillanatban.
Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! A lélek ugyan készséges, a test azonban gyönge.
Jézus gyakran buzdít arra, hogy virrasszunk. Virrasztani számára azt jelenti, hogy soha nem hagyjuk, hogy a lelki álmosság legyőzzön minket; hogy készek vagyunk mindig elébe menni Isten akaratának, amelyet a mindennapi élet jeleiből olvasunk ki; főként pedig, hogy a nehézségeket és a szenvedéseket is tudjuk Isten szeretetének fényében szemlélni. A virrasztás elválaszthatatlan az imától, mert a próbatétel legyőzéséhez elengedhetetlen az ima. Az ember természetéből adódó törékenységet („a test gyengeségét”) a Lélektől származó erő segítségével lehet leküzdeni.
Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! A lélek ugyan készséges, a test azonban gyönge.
Hogyan éljük tehát a hónap igéjét? Számolnunk kell azzal, hogy mi is találkozni fogunk próbatételekkel, kisebb-nagyobb megpróbáltatásokkal nap mint nap. Hétköznapi, jól ismert próbatételek ezek, lehetetlen, hogy épp egy keresztény ne találkozna velük előbb vagy utóbb. Jézus itt arra figyelmeztet, hogy minden próbatétel legyőzésének az elsődleges feltétele az, hogy virrasztunk. Tanuljuk meg felismerni és tudatosítani magunkban, hogy a próbatételeket Isten nem azért engedi meg, hogy elbátortalanodjunk, hanem hogy felülmúljuk őket, s így lelkileg érlelődjünk. Eközben azonban imádkoznunk kell. Szükség van az imára, mert ilyenkor két fő kísértésnek lehetünk kitéve: az elbizakodottságnak, hogy egyedül is túljutunk rajta, vagy ellenkezőleg: a félelemnek, hogy nem bírjuk ki, hogy a próba meghaladja az erőnket. Jézus mégis biztosít bennünket: a mennyei Atya nem fogja hagyni, hogy nélkülözzük a Szentlélek erejét, ha virrasztunk és hittel kérjük Őt.
Chiara Lubich

Az Élet igéje, 1990. április. Megjelent: Új Város 1990/4


csütörtök

Az Élet Igéje - 2011. június

„Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes!” (Róm 12,2)


Szent Pál rómaiakhoz írt levelének második felében olvashatjuk ezt, ahol az apostol úgy mutatja be a keresztény életét, mint az igazi életet, amelyben a Krisztustól kapott igazi öröm és igazi szabadság nyilvánul meg. A keresztény új módon, a Szentlélek fényével és erejével közelít a feladatokhoz és a problémákhoz, amelyekkel élete során találkozik.
Ebben a szakaszban, amely szoros egységet alkot az előzővel, az apostol megfogalmazza azt az alapvető célt és hozzáállást, amelynek egész viselkedésünket jellemeznie kell: dicsoítsük Istent az életünkkel, és alakítsuk át egyetlen szeretet-tetté azzal, hogy mindig az ő akaratát keressük, mindig azt, ami leginkább kedves előtte.
„Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes!”
Egyértelmű, hogy Isten akaratának teljesítéséhez arra van szükség, hogy előbb megismerjük. Ám, ahogy az apostol érzékelteti, ez nem könnyű. Lehetetlen jól felismerni Isten akaratát, ha nincs egy különleges fény, amely a különböző helyzetekben segít elkerülni a tévedéseket és a hibákat, amelyekbe könnyen belecsúszhatunk, ugyanakkor segít felfedezni, hogy Isten mit is akar tőlünk.
A Szentlélek adományáról van szó, amelyet a megkülönböztetés ajándékának nevezünk. E nélkül elképzelhetetlen, hogy hiteles keresztény gondolkodásmód alakuljon ki bennünk.
„Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes!”
De hogyan nyerhető el, és hogyan növekedhet bennünk ez az annyira fontos ajándék? Mindenekelőtt kétségtelenül jól meg kell ismernünk a kereszténység tanítását. Ám ez még nem minden. Ahogy az apostol sugallja, elsősorban az életünkrol van szó: éljük nagylelkűen Jézus igéit, vessük bele magunkat félretéve minden félelmet, bizonytalanságot és középszerűséget. Mindig késznek kell lennünk arra, hogy teljesítsük Isten akaratát. Ezen az úton nyerjük majd el a Szentlélek fényét, és alakítjuk magunkban azt az új gondolkodásmódot, amelyet ő kér tőlünk.
„Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes!”
Hogyan éljük tehát az e havi igét?
Úgy, hogy igyekezzünk kiérdemelni azt a fényt, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy teljesíteni tudjuk Isten akaratát.
Határozzuk el, hogy egyre jobban meg akarjuk ismerni akaratát, ami az igéiben, az egyház tanításában és az állapotbeli kötelességeinkben nyilvánul meg.
Főleg pedig éljünk, mert – amint láttuk – az életből és a szeretetbol születik a fény. Jézus kinyilatkoztatja magát annak, aki szereti őt azáltal, hogy életre váltja parancsait (vö. Jn 14,21).
Ha így cselekszünk, sikerülni fog Isten akaratát megtenni: ez a legszebb ajándék, amellyel megajándékozhatjuk őt. És nemcsak azért lesz kedves előtte, mert iránta érzett szeretetünket fejezzük ki általa, hanem mert elhozza majd a megújult kereszténység fényét és gyümölcseit környezetünkbe.
Chiara Lubich
Az Élet Igéje, 1993. augusztus. Megjelent: Új Város 1993/8

péntek

Az Élet Igéje - 2011. május

„Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből!” (Mt 22, 37)[1]  

        Jézus idején a rabbinikus iskolákban gyakran vitatkoztak arról, hogy vajon melyik a legfontosabb az Írás számos parancsolata közül. „Melyik a főparancs a törvényben?” – tették fel a kérdést Jézusnak is, akit Mesternek tartottak. Ő nem tért ki a kérdés elől, és válaszában eredeti módon egyesítette az Isten és a felebarát szeretetét. Tanítványai sem választhatják külön ezt a két szeretetet soha, mint ahogy a fa gyökerét sem lehet elválasztani a koronájától: minél inkább szeretik Istent, annál erősebb lesz a testvér iránti szeretet, és minél inkább szeretik testvéreiket, annál inkább elmélyül szeretetük Isten iránt.
Jézus mindenkinél jobban tudja, hogy ki valójában Isten, akit szeretnünk kell, és tudja a hogyant is, ahogyan őt szerethetjük: hiszen ő Jézus Atyja és a mi Atyánk, az ő Istene és a mi Istenünk (vö. Jn 20, 17). Olyan Isten, aki szeret mindenkit, személy szerint; szeret engem, és szeret téged: az én Istenem ő, és a te Istened is („Szeresd Uradat, a te Istenedet…”).
És mi is szerethetjük őt, mert ő előbb szeretett minket: a szeretet tehát, amit megparancsolt nekünk, válasz a Szeretetre. Ugyanazzal a bizalommal fordulhatunk hozzá, mint Jézus, amikor így szólította meg őt: „Abba”, „Atya”. Ahogyan Jézus tette, mi is gyakran beszélgethetünk vele, feltárhatunk előtte mindent, amire szükségünk van, elhatározásainkat, terveinket, és újra meg újra kinyilváníthatjuk kizárólagos szeretetünket. Türelmetlenül várjuk majd mi is, hogy elérkezzen a pillanat, amikor mély kapcsolatba kerülünk vele az imádságban, amely párbeszéd, közösség és mély baráti kapcsolat. Ezekben a pillanatokban szabad utat engedhetünk szeretetünknek: imádva őt, aki a teremtett világon túl él, dicsőítve őt, aki jelen van mindenütt a világegyetemben, dicsérve őt, aki ott él szívünk mélyén vagy a tabernákulumban; és ott gondolhatunk rá, ahol vagyunk: a szobában, a munkahelyen, a hivatalban, amikor találkozunk valakivel…

„Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből!”

Jézus egy másik módját is megtanítja nekünk, hogy hogyan szerethetjük még Urunkat, Istenünket. Jézus számára szeretni annyit jelent, hogy megteszi az Atya akaratát. Ennek szolgálatába állítja értelmét, szívét, minden energiáját, egész életét: teljesen annak a tervnek szenteli magát, amelyet az Atya alkotott róla. Az evangélium mindig úgy mutatja be őt, mint aki mindig teljesen az Atya felé fordul (vö. Jn 1, 18). Mindig az Atyában él, csak azt akarja mondani, amit az Atyától hallott, azt akarja tenni, amit az Atya kér tőle. Ezt kívánja tőlünk is: szeressünk, vagyis megalkuvások nélkül, egész valónkkal, „teljes szívünkből, teljes lelkünkből és teljes elménkből” tegyük annak akaratát, akit szeretünk. Mindezt azért, mert a szeretet nem csak érzelem. „Miért mondjátok nekem: Uram, Uram, ha nem teszitek meg, amit mondok?” (Lk 6, 46) – kérdezi Jézus azoktól, akik csupán szavakkal szeretnek.

„Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből!”

Hogyan éljük tehát Jézusnak ezt a parancsolatát? Kétségkívül úgy, hogy gyermeki és baráti kapcsolatot alakítunk ki Istennel. Mégis akkor váltjuk valóra leginkább szavait, ha az Ő akaratát tesszük. Azzal a magatartással álljunk Isten elé, mint Jézus: mindig az Atya felé fordulva, engedelmesen rá hallgatva, hogy az ő művét vigyük végbe, és ne valami mást.
Ez a lehető legnagyobb elszántságot kéri tőlünk, mert Istennek nem adhatunk kevesebbet a mindennél: teljes szívünket, teljes lelkünket, teljes elménket. Ez pedig azt jelenti, hogy egészen jól kell megtennünk azt, amit ő kér.
Ahhoz, hogy az ő akaratát éljük, sőt azzá alakuljunk, gyakran el kell égetnünk a magunkét: fel kell áldoznunk mindazt, ami a szívünkben vagy az elménkben van, és nem a jelen pillanatra vonatkozik. Lehet ez egy ötlet, egy érzelem, gondolat, vágy, emlék, valamilyen dolog vagy személy…
Így csakis abban fogunk élni, amit a jelen pillanat megkíván. Beszélünk, telefonálunk, hallgatunk, segítünk, tanulunk, imádkozunk, eszünk, alszunk – anélkül, hogy eltérnénk az ő akaratától. Így hiánytalan, tiszta, tökéletes tetteket viszünk végbe – teljes szívünkből, lelkünkből és elménkből. A szeretet lesz minden cselekedetünk egyedüli mozgatórugója, olyannyira, hogy a nap minden percében elmondhatjuk majd: „Igen, Istenem, ebben a pillanatban, ebben a tevékenységben teljes szívemből, egész valómmal szerettelek téged.” Csak így mondhatjuk el, hogy szeretjük Istent, hogy viszonozzuk az ő szeretetét.

„Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből!”

Ahhoz, hogy életre váltsuk ezt az igét, hasznos lehet, ha időről időre megvizsgáljuk magunkat: valóban Istené az első hely a lelkünkben?

Befejezésül: mit kell tennünk ebben a hónapban? Válasszuk újra Istent egyetlen ideálunknak, életünk mindenének! Ismét tegyük őt az első helyre, tökéletesen élve akaratát a jelen pillanatban, hogy aztán őszintén kimondhassuk: „Istenem és mindenem!” „Szeretlek Téged!” „Teljesen a Tiéd vagyok!” „Te Isten vagy, az én Istenem, a mi Istenünk, a végtelen szeretet Istene!”

 
                                                                                  Chiara  Lubich


[1] Az Élet Igéje, 2002. október. Megjelent: Új Város 2002/10

péntek

Molnár Alajos Családok keresztútja

Jézus keresztútja a családban
I. Pilátus halálra ítéli Jézust.
A család a legszigorúbb ítélkező hely.
De melyikünk Pilátus és melyikünk Jézus? Minden helyzetben más és más.
Uram, ha Pilátusként igazságtalanul ítélkeznék családtagjaimról, juttasd eszembe, hogy semmi hatalmam, semmi tekintélyem, semmi jogom nem lenne, ha nem kaptam volna tőled, akár a házasság szentségében, a szülői tisztségben vagy a gyermek jogán.
De ezt nem hatalmaskodó (basáskodó) uralkodásra, ítélkezésre, zsarolásra kaptam, hanem a szeretet féltő, gondoskodó, a másikkal törődő irgalmasságára. Szeretteim felemelésére és nem lesújtására.
S ha Jézusom, én vagyok, akit a család ítélete sújt, add, hogy a te türelmeddel viseljem. Ne vágjak vissza, ne sértődjek vérig, ne essek kétségbe, hanem a tőled tanult alázattal fogadjam, érted és értük.
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és családjainkon!
II. Jézus vállára veszi a keresztet.
Minden családnak van saját keresztje.
Minden családtagnak is van saját keresztje.
Merjük-e felvenni és egymásért hordozni?
Uram, sokszor nehezemre esik a családban a másik elfogadása, rossz szokásainak, hangulati kitöréseinek, önző viselkedésének elfogadása. Mindez nehéz keresztet jelent számomra. Jobb lenne lerázni magamról, nem venni róla tudomást. Elmenekülni előle.
De hát nem azért helyeztél ebbe a családba, hogy idegenül, ridegen elzárkózzam mindentől, ami számomra kellemetlen, sőt azt akarod, hogy veled együtt felvegyem családunk keresztjét.
Számomra a családom elfogadása lesz az üdvösség útja, még ha sokszor keresztet is jelent.
 Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és családjainkon!
III. Jézus először esik el a kereszt súlya alatt.
Az élet terhe engem is földre sújt.
A család is néha nyomasztó teher. És én is hányszor vagyok teher családom számára.
Ha mellettem elesik valamelyik családtag, bűnével, gyarlóságával, vajon nem tekintek rá úgy, mint a farizeus: "Én bezzeg nem vagyok ilyen! Saját maga okozta, viselje is a kínját!"
Meglátom-e, hogy benne, Jézus, hogy te estél el? Mert akkor nem lehetek részvétlen iránta, még ha a családi kötelék nem is indított volna együttérzésre.
És amikor én esem el, mennyire várom, hogy fölsegítsenek! Vagy elfogadom egyáltalán, hogy segítségemre siessenek? Nem zárkózom magamba bűneim önérzetével, mondván, majd én magam megjavulok, majd én magamtól fölkelek?
Segíts megérteni, Uram, hogy egymás nélkül nem jutunk tovább, családunk keresztútján sem.
 Könyörülj rajtunk, Uram!
 Könyörülj rajtunk és családjainkon!
IV. Jézus szent anyjával találkozik.
Az anyák fájdalmának állomása ez.
Az anyák titkának állomása ez.
Az anyák sorsának megszentelése ez az állomás.
Az anya a szíve alatt hordott magzatot fájdalommal hozza világra. De fájdalma örömre fordul, amikor meghallja gyermeke sírását. Ez az első titka az anyáknak.
Az anyák szíve aggódó fájdalommal van tele, amikor látják gyermekük betegségét, fájdalmát, lelki gyötrődését, vagy mások bántják gyermekét. Úgy tud mellettünk lenni, hogy néma jelenléte is gyógyít, vigasztal. Ez az anyák másik titka.
De az anyák legnagyobb fájdalma, ha elveszítik gyermeküket. Nemcsak ha meghal, hanem ha bűnben él, vagy ha hátat fordít a szülői szeretetnek. De az anyák még ilyenkor sem hagyják magukra gyermekeiket, lélekben utánuk mennek, és első szóra visszafogadják őket.
És ez az irgalmas megbocsátó szeretet az ő legnagyobb titkuk.
Ne éljünk vissza vele, de ha kell, éljünk vele.
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és családjainkon!
V. Cirenei Simon segít vinni Jézusnak a keresztet.
Ez a családapák állomása.
Ez az állomás az apák áldozatának megszentelése. Itt megérthetjük az édesapák kereszthordozását is.
A családjáért dolgozó apák szeretete és felelőssége Isten szemében is nagy jelentőségű.
Hiszen a teremtő Atya, saját gondoskodó jóságát oltotta az apák szívébe. A munka fáradtságát és örömét szenteli meg, ha nemcsak családjáért teszi, hanem Jézusért is.
Cirenei Simon fiai a Szentírás szerint követték apjukat a Krisztus-követésben.
Ez a nagy titka ennek az állomásnak, amelyet először még a Cirenei sem értett meg, ezért vonakodott a kereszttől.
Csak akkor kívánhatja egy szülő gyermekétől, hogy vallásos legyen, ha először ő maga jár Krisztus nyomában.
Csak akkor teljesíti szülői gondoskodását, ha gyermekei legdrágább kincsével és jövőjüknek legfontosabb mozzanatával is törődik: a gyermekei lelkével és az örök üdvösségével.
Ettől a kereszttől nem szabad vonakodniuk.
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és családjainkon!
VI. Veronika kendőt nyújt Jézusnak.
A kendőt nyújtó szeretet állomása ez. A leleményes szereteté.
A Krisztus arcát lelkünk kendőjére másoló szereteté.
 Milyen eszköztelenül élt és tevékenykedett Jézus. Megmutatta, hogy nem kell sok dolog, nem kellenek drága eszközök, hogy szívünk szeretetét egymásnak kifejezzük, jelezzük.
Mindig akad egy kendőnyi dolog a házban, hogy a családtagok könnyeit letöröljük, bánatát, fájdalmát enyhítsük.
A szeretet leleményes, hirdeti Szent Pál a korintusi levélben. Csak ne legyünk érzéketlenek mások iránt, csak ne rejtőzzünk el önzésünk csigaházába. Ne sajnáljuk egymástól a kendőnyi időt, szeretetet, hogy Krisztus arca kirajzolódhasson lelkünk kendőjén.
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és családjainkon!
VII. Jézus másodszor esik el a kereszt terhe alatt.
A viszonzatlan szeretet titkának állomása ez.
A viszonzást nem váró szeretet titka ez. Nem a kamatozó szereteté, hanem a pazarlóé.
Hányszor nyomnak földre azok a fájdalmak, amelyeket szeretteimtől kell elszenvedni.
Mert ha még ellenségeim tennék ezt velem, azt még elviselném, mondja a zsoltáros is, de hogy a barátaimtól, sőt családtagjaimtól, az lesújt újra.
Sokszor fáj a viszonzatlan szeretet, a hálátlanság.
A gyermek részéről elfelejtett sok-sok szülői áldozat.
Az évtizedek együttléte után eldobott házastársi hűség.
A magukra maradt idős apák és anyák reménytelensége.
De Jézust is éppen azok hagyták el, akiket szeretetével legjobban kitüntetett. Ő is beleroskadt, de aztán újból felállt és továbbment, hogy megtanítson arra, hogy a szeretetért sohase várj hálát, viszontszeretetet, mert a szeretetet nem kamatoztatni kell, hanem pazarolni.
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és családjainkon!
VIII. Jézus szól a síró asszonyoknak.
A könnyek hatalmának állomása ez. A sírás titkának megfejtése hangzik el itt.
És ez nemcsak az asszonyok privilégiuma. "Sírjatok magatok és gyermekeitek miatt!"
Magunk miatt, mert hűtlenek voltunk Istenhez, mert hűtlenek voltunk társunkhoz, mert nem szerettük eléggé a ránk bízottakat, mert saját vágyainkat akartuk mindenáron megvalósítani, mert féltünk önmagunkat egészen odaadni.
A gyermekek miatt, akiket nem vállalt világra hozni az édesanyjuk, akiket eldobott, elhagyott az önzés vagy félelem. Akiket nem vártak szeretettel a szülők, akiket most sem szeretnek a családban, akiknek lelkével nem törődik senki.
A könny nem szégyellni való dolog, hanem nagy titok.
Az anyák könnyét még Isten is engedi maga fölé hatalmasodni.
És nemcsak az anyákét.
Könyörülj rajtunk,
Uram! Könyörülj rajtunk és családjainkon!
IX. Jézus harmadszor esik el a kereszttel.
A legsúlyosabb elesés állomása ez.
A másokat is magával rántó zuhanás veszélye. És a legmélyebb pontról való felkelés titka is.
A szenvedélyek rabságának keresztjét egyre több embertársunk és vele családja is hordozza. Legyen az alkoholista vagy a kábítószer rabja, de az önpusztító játékszenvedély is a legfontosabb szeretetkapcsolatokat zúzza szét, és rántja magával anyagilag, sőt erkölcsileg is a családot.
De a legreménytelenebb helyzetből is van kiút.
A harmadik elesésedből való felállással bíztatsz minket erre.
Beléd vetett mély hittel és bizalommal, beléd kapaszkodva mi is fel tudunk állni.
De adj erőt a családtagoknak is, feleségeknek, férjeknek, gyermekeknek, szülőknek, hogy ne hagyják magára a gyengét, elesettet.
Ne taszítsák ki a család védő szeretetéből, hanem együtt álljanak fel.
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és családjainkon!
X. Jézust megfosztják ruháitól.
Nemcsak a ruhátlanság megalázottsága, nemcsak az önmagunkból való kivetkőzés, de az önmagát elosztó szeretet állomása is ez.
Micsoda szégyen a ruhátlanság szegénysége, a kiszolgáltatottság tehetetlensége.
A divatozás által pedig éppen az ilyen elesettek iránti érzékünket veszítjük el.
De micsoda lelki szegénységre vall az önmagát lemeztelenítő szemérmetlenség vagy az önmagából kivetkőző erőszakosság.
Az önmagát csak megvalósítani akaró önzés, önteltség is megfosztja az embert önmagától, és nem marad mit adni.
"Semmit sem ad, aki mindent oda nem adott".
Jézus mindent odaadott, még utolsó ruhadarabját is. Az igazi szeretet nem méricskél.
Boldog házasság és család is ott terem, ahol mindnyájan a másikat akarják elsősorban boldoggá tenni és nem a saját boldogságukat keresik csupán.
Könyörülj rajtunk,
Uram! Könyörülj rajtunk és családjainkon!
XI. Jézust keresztre szegezik.
A "nincs visszaút" állomása ez.
Az összetöretés titkát szegezik ki, hogy mindenki lássa, ez a család és minden közösségi élet alkotmányának legfőbb paragrafusa.
Keresztre szegezettnek lenni egyenlő: elkötelezettnek lenni.
Véglegesen, egymáshoz szegezetten férj és feleség, mint Jézus és a kereszt. A nincs visszaút legfőbb biztonsága. A megtartó szeretet legnagyobb erőforrása.
Keresztre szegezettnek lenni egyenlő azzal is, hogy családunk közös meggyőződését vállalom és megvallom, abban hűséggel kitartok akkor is, ha hátránnyal jár, akkor is, ha szembe kell menni az egész világgal, akkor is, ha lenéznek érte vagy maradinak tartanak, akkor is, ha bolondnak tartanak.
Jézus számára sem volt visszaút, mert ahogyan élete másokért való élet volt, úgy halálát is másokért, értünk vállalta.
Ez a krisztusi alkotmány legfőbb paragrafusa.

Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és családjainkon!

XII. Jézus meghal a kereszten.

A halál titkának feltárulkozása ez az állomás.
A szeretet erős, mint a halál, sőt annál is erősebb.
A szeretteink elvesztésének fájdalmára ez az orvosság.
A család szeretetének és hitének legnagyobb próbája szeretteink halála. Az idős kor, a súlyos betegség természeténél fogva könnyebbé teszi a halál elfogadását. De a váratlanul vagy fiatalon elköltöző családtagok halála szörnyen felháborít, értelmetlennek látjuk és lázadunk.
Vannak családok, akik a gyermeket meg akarják óvni a halál szörnyűségétől. Vannak kultúrák, amelyek ki akarják iktatni a halál valódiságát az életükből.
De csak egy jó megoldás van, szembenézni vele és felvállalni Krisztussal. Akkor nem lesz törés sem a gyermek lelkében, sem a szeretetkapcsolatban, sőt Krisztusban folytonos marad a kapcsolatunk, mely a halálnál is erősebb és tartósabb.
Krisztus halála a mi feltámadásunk.

Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és családjainkon!

XIII. Jézus testét leveszik a keresztről és anyja ölébe fektetik.
A gyermekét elvesztő anya állomása ez.
A természet rendjét felforgató titok.
A kereszttől való megszabadulás mégsem a végső megoldás. Az élet rendje szerint úgy kellene, hogy történjen, hogy a gyermekek temetik el a szüleiket, és nem fordítva.
Mégis hányszor felforgatja a kíméletlen halál ezt a rendet. Hány édesanya tartotta már karjában gyermekét Mária óta.
E mérhetetlen fájdalomra nincs sem emberi magyarázat, sem földi vigasz.
A halált tartani ölükben, ahonnét az élet fakad?
Csak isteni magyarázat van rá: "nem hal meg örökre, fiad él, fel fog támadni". Ez az isteni válasz.
Sokszor megszabadulunk a kereszttől, de mit sem használ, ha a halál foglyai maradunk.
Önmagában ez még nem elég. Szívünk többre vágyik! Ezt a többre vágyást ki ne oltsátok lelketekből, gyermekeitekből.

Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és családjainkon!

XIV. Jézust sziklasírba temetik.
A sírok titkának állomása ez.
A földbe hulló mag bátorságának titka ez.
Az Isten hallgatásának beszédes üzenete ez.
A sír bejárata elé még követ is gördítenek, mely elzárja a bent levő és a kint levők egymás felé vezető útját.
A kő elhomályosítja a látást életünk nehéz, sötét pillanataiban, amikor szeretteink sírja fölött állunk.
Erősen próbára teszi hitünket, hogy igazak-e Jézus szavai az örök életről.
Legyen a családban ilyenkor valaki, akinek eszébe jut a földbe hulló mag sorsa, amely csak akkor hoz új termést, ha látszólag elpusztul, belehal, odaadja addigi életét.
Szeretteink halála csak innét nézve veszteség, onnét az új élet gazdagsága. Legyen bátorságunk Krisztus ígéretére hivatkozni, hogy aki benne hisz, nem hal meg örökké.
Egymás apostolai legyünk akkor is, amikor látszólag hallgat az Isten, látszólag távol van, de valójában soha nincs olyan közel hozzánk, mint a fájdalomban, amikor soha nem tapasztalható új titkokat tár föl hallgatásában.

Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és családjainkon!

XV. Jézus harmadnapra feltámad.
Föltámadt Jézus, te a világ kiszolgáltatottsága elől a család védő menedékébe jöttél e földre.
Erősítsd meg a mi családjainkat is, hogy menedékei legyenek tagjaiknak, és otthonos legyél bennük te magad is.
Add, hogy a család védelmében meg tudjunk küzdeni a világ rossz hatásaival, legyen erőnk a kereszt hordozására.
Taníts meg, velünk élő Jézusunk, otthonainkat megbecsülni, a családi összetartást, a szeretet és tisztelet erényét növelni, a családi értékeket megőrizni.
A szülők Szent József és a Boldogságos Szűz Mária példáját követve szeressék egymást és gyermekeiket, de mindenekelőtt téged, mennyei Atyánk.
A gyermekek az Úr Jézus őszinte, valóságos gyermeki lelkületéből tanuljanak igazi engedelmességet szüleik és mennyei Atyánk iránt.
Most különösen azokért ajánljuk fel keresztutunkat, aki családunkban a legnehezebb keresztet hordozza (rövid csendben mondjuk el, ki az).
Fogadd el egyházközségeink minden családjáért ezt a keresztutat.
Ámen.

 Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és családjainkon!

vasárnap

Tűz Tamás: Keresztút


I. Az ítéletFeszült és késhegyre menő csend,
süket és átkiálthatatlan.
Mindenki tudja, hogy csak Ő szent,
Kiben a Szó világra pattant.
Pilátus szűköl, kezét mossa,
törülközik a FESZÍTSD MEG-ben,
míg derengő oszlopokra
a Kereszt sötét árnya lebben.
Ott állok én is, már előre,
bűneim méltán képviselnek.
Kiáltanék, de nincs még nyelvem.
Csak bámulok a hideg kőre,
szemem az égre s földre dermed:
Hová kellene térdepelnem?

II. A kereszt
Ki dolgozott egykor a gyalupadnál,
a gyalulatlan fát ölelheti.
A bámész népség föl-alá szaladgál,
s ha úgy kívánja, le is köpheti.
Nehéz elhinni, hogy így jár a végén,
mi szent volt, így roskadozzon a váll,
hogy két gerenda útkeresztezésén
találjon rá a megváltó halál.
Az elveszett bárány, ki voltam egykor,
ezen a vállon leltem meg hazám,
s most, hogy messze a tündöklő gyerekkor,
sajog minden kitépett lepkeszárny.
Ha én volnék a Kereszt egyik ága,
Mit karcolnék az üdvösség falába?

III. Az első esés
Meg se mozdul a levegő. Akik még
reggel a tűznél ültek, elszéledtek.
Péter már valahol ledobta ingét.
Tagadásán a tűző napfény reszket.
Kiéhezett hull a vad bazaltra
utolsó útján megtörten az Ember.
Vérrel patakzó testét ölbe kapja
a kemény kő s tetézi gyötrelemmel.
Esem én is, de csak a bűn torkába.
Kóválygó fejem tisztán látni kába
és szememen a sűrű, vaksi hályog.
Kövülten állok, mint a sóbálványok.
Falábam sincs, és mégis csetlek-botlok.
Köröttem szakadékok, égő poklok.


IV. A találkozás
A titokba csak ő van beavatva,
finom metszésű száján ott remeg,
s míg átkozódnak bakók, fogdmegek,
zsoltárt rebeg halványra ájult ajka.
Az Asszony ő, a Szűz, az Isten Anyja,
a zajló árban nyíló rést kutat,
hogy könnyben ázó emberarcukat
bemárthassák isteni aranyba.
Micsoda perc! Tanú vagyok megint.
Fúvatlanul a szél arcon legyint:
a Találkozás észbontó kegyelme.
Én vétkeim, volna mit hallanom,
és szégyenkeznem mélyen és nagyon,
de átölel a Megváltó szerelme.


V. A cirénei
Ez a csata a vállak ívén dől el.
Ha egy nem bírja, mellé lép a másik,
de meg kell küzdeni a gyors idővel,
mert győzni kell a végső roskadásig:
vinni a Fát, elültetni a Hegyre,
hogy rettentő szép gyümölcsöt teremjen,
hogy függjön ég és föld között lebegve,
Kiért egy ezred angyal itt teremne,
ha szólna… nem, de nem szól, némán néz rám,
mint Simonra, a termetes parasztra,
ki tovább álmodozna még a szénán,
de belecsöppent itt az áradatba.
Elsárgult testtel vergődik az Isten:
Simon vagy én, de valaki segítsen!



VI. Veronika
Aztán egy másik láb indul feléje.
Virágszál testet hordoz, illatát
elszállt nyaraknak, és ki tudja, mért, de
könny futja el szemének csillagát.
Kendő zizeg a csendes rémületben.
Puha selymén megáll a vérpatak.
Nem festi ennél meg hitelesebben
senkise már, milyen e drága Arc.

Veronika, hacsak lennék a kendőd,
csak a kendőd, se több, se kevesebb,
ha őrizném híven a szívemen nőtt,
kegyelem-vájta árkot, sebeket,
megélhetném talán a szép jövendőt,
mit a Kereszt egemre szegezett.


VII. A második esés
Permetezik a rettenetes átok
cserjére, fűre, fára.
Körülötte az óriási lárma,
az ezerfejű sárkány torka tátog.
Megint lehull. Másodszor immár.
Keresztje szára hegyes szögben
kapaszkodik a rögben,
felül álomba zuhant fejet himbál.

Mi mindennek vagyunk kitéve
járhatatlan utakra dobva,
árkokba, szurdokokba,
és nem látjuk, mivégre
tövis, korbácsolás és béklyó,
és mégis így jó.



VIII. Az asszonyok
Kiket boldog pír öntött el, ha rájuk nézett,
most színevesztett arccal jönnek, könnybe fúlt
szavuk dalba már nem szökik, a mélybe hullt,
magához vonzza most a vérködös igézet.
Megáll, lelkükbe lát, és hangja újra zeng:
Ne ontsatok könnyet a hunyó lámpabélre,
mikor kardélen szárad fiaitok vére.
Az árnyak nőnek, ím, a többi néma csend.

Viharsodortan, árván, mindig siratatlan,
frázissá koptatott eszmékhez szegezetten
állok azok között, kiket megért szívem.
Sírok velük az éjben, ujjongok a napban.
Egy percre megpihen vállamon keresztem,
aztán megyek, s minden marad a régiben.



IX. A harmadik esés
Harmadszor. Meddig számolunk még?
A bukást ki jegyezgeti?
Tikkasztó szomját nem a beborult ég,
csak a föld melle emteti.
Már nincs embernyi magasságban,
lenn a kövek között pihen
s bár maréknyi por van a szájban,
nem tört meg benne semmisem.

Ahogy a summás aratókat
sem sújtja le a nap heve,
ahogy a fülledt csöndbe olvad
s fölkel újra a friss zene,
egyre csengőbb kövekre lépdel
szívébe rejtett énekével.


X. A vetkőztetés
Csak azt vehetik tőle el, amit adtak.
De mit is adtak ők? Csak rongyokat.
Kik maguk is mindennél rongyosabbak,
vetkőztetik, ki náluk boldogabb.
Még így is, pőrén, föltépett sebekkel,
szűz testével a baljós égig ér.
Csúffá tesszük – határozták el reggel,
s előttük áll a föltétlen tökély.

Ha nézek este kristályos tükörbe,
elmém biceg, vágyam-kedélyem görbe,
bizony e kép a kedvemet szegi.
Szörnyülködöm, rámhull az éj homálya:
Hogy lennék én Teremtés-koronája,
Ki napjait féregként tengeti?



XI. A keresztrefeszítés
Még azt sem engedik meg, látod,
művét maga fejezze be.
Rásújtanak a kalapácsok,
húsába fúr a szög hegye.
Mások dolgoznak annak szobrán,
Ki egy világot alkotott,
kinek szavában zúg az orkán,
s lángra gyúlnak a holnapok.

Neked most le kell térdepelned,
mert a kereszten fekszik Ő
s imára mozdítani nyelved.
Lehet, hogy most vagy utoljára
Vele s nem lesz rá már idő,
ha rád szitál az esti pára.



XII. A kereszthalál
Aztán megint függőleges a test, a fa,
szélesre nyílnak a sebek.
Alattuk János, Mária
sáppad, remeg.
Rendül a föld, a csillagok,
a kárpit is kettéreped,
közli velünk a hírt, amint megíratott,
hogy beteljesedett.

Állok messze, időben, térben is,
mint aki silbakol,
és nem tudja, hol az út, merre visz,
hol van az egy-akol,
de mindenen túl Benne hisz,
akár a jobb lator.


XIII. A levétel
Ahogy megszabadul a szögektől, egyszerre
anyja ölébe hull, mint egykor Betlehem
hűs éjjelén, de már nem sír, csak meztelen,
s éneklő angyalok sem szállnak el felette.
De Nikodémus s József arca gyöngyözik,
mert mérhetetlenül nehéz, akit a mélység
magának megkívánt, íme, görnyedve, hétrét,
holtan is csak anyja ölébe költözik.

Két páratlan szív elhaló páros magánya
odaszegez a sziklához, megtorpanok,
belékiáltom én is az alkonyi tájba
a századossal együtt: Isten Fia volt:
tévedhetetlen, bölcs és felülmúlhatatlan.
Halálba kergették, de él és halhatatlan.


XIV. A sír
Befektetik a kőbe vágott sírba.
Anyja le nem veszi róla szemét.
Fejealját is még megigazítja,
lesimítja a szikla peremét.
Azt hiszi, hogy csak elnyomta az álom,
s ha jót pihent, talpra szökken megint.
Ha meghalt is, erőt vesz a halálon,
s gyermekszemével újra rátekint.

Jónás is három napig volt a halban,
a bábból pillangó lesz, könnyű, szép,
s ha lerontják is ezt a templomot,
három nap múlva áll és fölragyog,
égnek feszíti oszlopát, ívét,
s Atyjához száll egy fényes pillanatban.


csütörtök

EUCHARISZTIKUS KERESZTÚT

Ezt a gondolatébresztő anyagot 1944-ben, üzenetben kapta egy szentéletű nővér Németországban. Az eredeti szöveget kissé lerövidítve adja közre a Piarista Rendház.

I állomás
JÉZUST halálra ítélik
Az egész világon szeressék, dicsőítsék, imádják és hálával tiszteljék a legméltóságosabb OLTÁRISZENTSÉGET, most és mindörökké! Ámen.
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged,
mert szent kereszted által megváltottad a világot.
„Nézd, Szeretetemnek nem volt elég a kereszthalál! Mindig veletek akartam maradni, hisz „gyönyörűségem az emberek fiai közt lenni”. Táplálékotok akartam lenni. A szívetekben akartam lakni!
Látod, ezért ÉN magam ítéltem el magamat örökös fogságra Szeretetem börtönében, a Tabernákulumban. Éjjel nappal be vagyok zárva! Várok… - Rád várok.
Az irgalmasság cselekedete: foglyokat látogatni. De ki látogat meg Engem börtönömben? Ki fogja föl Szeretetemet?
Ha szeretsz, hagyd el önmagadat! Ítéld el magadat áldozatommá!
És a lélek válaszol:
„Uram, vedd a szívemet és tedd a szeretet egészen elégő áldozatává. Hadd vigasztaljalak hideg, sötét börtönödben. Szeretetemmel hadd melegítselek, Te elhagyatott, meg nem értett Szent Szív!”

(rövid csend)
Miatyánk…
Üdvözlégy…
________________________________________
II állomás
JÉZUS magára veszi a keresztet

Az egész világon szeressék, dicsőítsék, imádják és hálával tiszteljék a legméltóságosabb OLTÁRISZENTSÉGET, most és mindörökké! Ámen.
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged,
mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Igen, magamra vettem a nehéz Eucharisztikus keresztet is. Vállaltam mindazt az elhagyatottságot, hanyagságot, ahogyan kezelnek. Vállaltam a kiszolgáltatottságot, a megszentségtelenítés, a meggyalázás lehetőségét is. Csak azért, hogy a lelked Kenyerévé lehessek! Hogy tápláljalak Önmagammal, Isteni Élettel! Átváltoztatom a kenyeret Magamba. Ugye a kisbabát sokszor kell szoptatni, etetni, táplálni, míg emberré növekszik. Neked is sokszor kell velem táplálkoznod, míg egészen átváltozol Belém! Míg eljutsz az Isteni Élet érettségére.”
(rövid csend)
Miatyánk…
Üdvözlégy…
________________________________________
III állomás
JÉZUS először esik el a kereszttel
Az egész világon szeressék, dicsőítsék, imádják és hálával tiszteljék a legméltóságosabb OLTÁRISZENTSÉGET, most és mindörökké! Ámen.
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged,
mert szent kereszted által megváltottad a világot.
„Isteni tervem az OLTÁRISZENTSÉGGEL” először akkor bukott el, amikor a zsidóknak beszéltem róla. AZ első elesést az ő hitetlenségük, elutasításuk okozta. „Hogy adhatja ez a testét nekünk eledelül?” „Kemény beszéd ez, ki hallgathatja ezt?”
Mindent megtettem népemért és ők válaszul gyűlöltek és megvetettek! Mert nem dicsőségesen jöttem, királyként, ahogyan vártak, hanem szegényen, alacsony sorban. – Eucharisztikus Testemben sem hittek. Nem hisznek benne most sem. Vad dühvel támadják a Legméltóságosabb OLTÁRISZENTSÉGET. Az ördög dühével! A sátán evilág fejedelme. Övé a hatalom a világ felett. Tőle kapják az OLTÁRISZENTSÉG ellenségei a hatalmat.
Jöjj lélek, aki az Enyém vagy. Vigasztalj meg hiteddel! Nézd, hogy széttaposnak, mint valami férget! Milyen szeretet tűrné el azt, amit az OLTÁRISZENTSÉGBEN szenvedek? Elviselem – értetek! Hogy köztetek maradhassak, hogy tápláljalak, hogy átváltoztassalak!”

(rövid csend)
Miatyánk…
Üdvözlégy…
________________________________________
IV állomás
JÉZUS találkozik Anyjával
Az egész világon szeressék, dicsőítsék, imádják és hálával tiszteljék a legméltóságosabb OLTÁRISZENTSÉGET, most és mindörökké! Ámen.
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged,
mert szent kereszted által megváltottad a világot.


„MÁRIA tiszta szeretete Elém jött, hogy vigasztaljon. Csak ő látta igazán, egész mélységében a nyomorúságomat és a gyöngeségemet. Követett egészen a keresztig. Nem hagyott el, amikor mindenki elhagyott!
Ő tudta, mennyire szeretem. Ha ti is megértenétek, mennyire szeretlek benneteket, ti is úgy szeretnétek, ahogy Anyám szeret. Menjetek Hozzá, tanuljatok tőle szeretni! Ő átölel engem szeretetével az OLTÁRISZENTSÉGBEN is és vigasztal. Minden átváltozás után feláldoz az ATYÁNAK, ahogy a kereszt alatt állva feláldozott.
Micsoda szeretettel fogadott be, mikor mennybemenetelem után János megáldoztatta! És hordozott a szívében, ahogy az utolsó vacsora óta is hordozott. Ahogy Erzsébetet látogatván hordozott.
Hol van olyan lélek, aki úgy szeret Engem, mint Ő? Menjetek hozzá, és engedjétek magatokat kézen fogva Hozzám vezetni.”

(rövid csend)
Miatyánk…
Üdvözlégy…
________________________________________
V állomás
Cirenei Simont kényszerítik, hogy segítsen a keresztet vinni
Az egész világon szeressék, dicsőítsék, imádják és hálával tiszteljék a legméltóságosabb OLTÁRISZENTSÉGET, most és mindörökké! Ámen.
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged,
mert szent kereszted által megváltottad a világot.


„Nem a szeretett tanítvány segíthetett, aki legjobban szeretett Engem, aki boldog lett volna, hogy segíthet, hanem egy idegen, aki nem ismert, akit kényszeríteni kellett. Így akartam, mert kegyelmeket akartam adni Simonnak.
De ez csak az, amit a szem lát. János szeretete nagyobb segítség volt, mint a fizikai segítség. Ez erőt adott.
Mekkora volt az örömöm az utolsó vacsorán, mikor ebbe a tiszta lélekbe térhettem be! Az ő szeretete megédesítette szenvedésemet és enyhítette Júdás árulása fölötti fájdalmamat.
Mivel a lelke olyan tiszta és a szeretete olyan nagy, segít nekem most is Eucharisztikus keresztemet hordozni.
Csatlakozz te is hozzá lélek, aki Nekem adtad magad és segíts keresztemet hordozni. Tanítsd másoknak is a szeretetet, mint János.”
(rövid csend)
Miatyánk…
Üdvözlégy…
________________________________________
VI állomás
Veronika kendőjét nyújtja JÉZUSNAK
Az egész világon szeressék, dicsőítsék, imádják és hálával tiszteljék a legméltóságosabb OLTÁRISZENTSÉGET, most és mindörökké! Ámen.
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged,
mert szent kereszted által megváltottad a világot.


Engesztelők jönnek és leborulnak a kitett Legméltóságosabb OLTÁRISZENTSÉG előtt.
„Szenvedjetek Velem, mikor Eucharisztikus Arcomat kigúnyolják, leköpdösik, földbe tapossák. Nézzétek Arcomon az ütések nyomait, véres szememet, eltört orrcsontomat, feldagadt ajkamat. Ajánljátok fel meggyalázott Szentséges Arcomat a mennyei ATYÁNAK! A ti tiszteletetek, imádásotok megvigasztal a sok megvetésért, szentségtörésért, mellőzésért. Bűnbánatotok könnyei lemossák arcomról a vért, a köpéseket, a mocskot! Imádásotok tömjénillata elveszi a tisztaság elleni bűnök bűzét. Ez a tömjénillat fölszáll a SZENTHÁROMSÁG trónjához.
És ÉN Arcom képét a lelketekre nyomom. Ez a kép lemoshatatlan lesz mindörökké!”

(rövid csend)
Miatyánk…
Üdvözlégy…
________________________________________
VII állomás
JÉZUS másodszor esik el a kereszttel
Az egész világon szeressék, dicsőítsék, imádják és hálával tiszteljék a legméltóságosabb OLTÁRISZENTSÉGET, most és mindörökké! Ámen.
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged,
mert szent kereszted által megváltottad a világot.


Másodszor Júdás sértett meg az OLTÁRISZENTSÉGBEN.
„Vágyva vágytam tiveletek együtt enni ezt a Húsvéti vacsorát.” Vágyva vágytam Kenyérré lenni és egyesülni tanítványaimmal. Lelkük táplálékává lenni. De azt kellett mondanom: „Tiszták vagytok, de nem mindnyájan! Egy közületek elárul Engem.”
Ma is ezt kell mondanom papjaimnak. Vannak most is, akik arra kényszerítenek, hogy bűnnel bemocskolt lelkükbe térjek be. Mindig voltak és lesznek Júdások, árulók köztük! Szentségtörők! És mit okoznak ezek azoknak a lelkében, akik tudnak bűneikről és látják áldozni őket! Igaz, „szükséges, hogy botrányok legyenek, de jaj a botránkoztatónak!”
Ó te, aki szeretsz Engem, imádkozz, engesztelj ezekért, hogy ne mindnyájan vesszenek el, akik elárultak Engem. Borzasztó a sátán harca ezekért a lelkekért!”
„Ó Uram, Te elárult, megvetett, megsebzett Szív! Áldd meg papjaidat, hogy ne legyenek árulókká! Adj az árulóknak egy csepp Vért megsebzett Szívedből, hogy megsiratva árulásukat Hozzád térjenek! Odatartom lelküket a kereszted alá, hogy rájuk folyjon Véred tisztító patakja.”
(rövid csend)
Miatyánk…
Üdvözlégy…
________________________________________
VIII állomás
JÉZUS találkozik a síró asszonyokkal
Az egész világon szeressék, dicsőítsék, imádják és hálával tiszteljék a legméltóságosabb OLTÁRISZENTSÉGET, most és mindörökké! Ámen.
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged,
mert szent kereszted által megváltottad a világot.


Anyák jönnek gyermekeikkel a Legméltóságosabb OLTÁRISZENTSÉGHEZ.


„Ó engedjétek Hozzám a kicsinyeket! Miért nem hoztok minden gyermeket Hozzám? Nincs nagyobb öröme a Szívemnek, mintha ezeknek a kis ártatlanoknak a lelkébe térhetek be!
Nekik adatott a hatalom, az ATYA Szívét megindítani, haragját lecsillapítani. De milyen kevesen jönnek Hozzám! Ne tartsátok vissza őket azért, mert keveset tudnak. A hitük és a szeretetük nagy! Tudják ki az, Aki a szívükbe jön. Ez elég!
Áldottak vagytok ti anyák, akik elhozzátok Hozzám gyermekeiteket! De jaj azoknak, akik ellenem uszítják őket! Ezekből a gyermekekből lesznek azok, akik meg akarnak semmisíteni a Szentostyában! Ha látjátok a megsemmisítés borzalmát, „ne rajtam sírjatok, hanem magatokon és gyermekeiteken!”
De akiket Hozzám hoztok, azokból fog az Egyház új fényben feltámadni!
(rövid csend)
Miatyánk…
Üdvözlégy…
________________________________________
IX állomás
JÉZUS harmadszor esik el a kereszt súlya alatt
Az egész világon szeressék, dicsőítsék, imádják és hálával tiszteljék a legméltóságosabb OLTÁRISZENTSÉGET, most és mindörökké! Ámen.
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged,
mert szent kereszted által megváltottad a világot.


Harmadszor az új pogányok hitetlensége lök el az OLTÁRISZENTSÉGBEN.
Látod, amikor mennybemenetelem után a zsidók elutasítottak, apostolaim a pogányok közé vitték szent Igémet és Engem a Kenyérben. Mennyi örömem telt azokban, akik hittek az ő szavukra!
Új népet választottam: az Egyházat. És ez elterjedt az egész földön. Amikor az OLTÁRISZENTSÉGBEN ünnepélyesen hordoztak körmenetben az utcákon, reszketett a pokol! Mindent megáldottam, amerre mentünk.
De most az ördög új eszközöket talált ki, hogy ezt megakadályozza! A kereszt botránnyá lett a keresztények számára! A „felvilágosodott” embernek nem kell a kereszt, nem kell az OLTÁRISZENTSÉG! Hogyan is hihetne Benne? A keresztrefeszítés nem volt olyan fájdalmas, mint amit az OLTÁRISZENTSÉGBEN szenvedek el!
Vigasztaljatok meg hitetekkel, szeretetetekkel! – Szeretsz? Szeress jobban! Úgy, ahogy Én szeretlek titeket! Imádásoddal, szereteteddel, áldozataiddal hozd vissza nekem ezeket az új pogányokat!
(rövid csend)
Miatyánk…
Üdvözlégy…
________________________________________
X állomás
JÉZUST megfosztják ruháitól
Az egész világon szeressék, dicsőítsék, imádják és hálával tiszteljék a legméltóságosabb OLTÁRISZENTSÉGET, most és mindörökké! Ámen.
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged,
mert szent kereszted által megváltottad a világot.


„Amikor megtestesültem, megfosztottam Magamat minden hatalmamtól. ISTEN létemre olyanná lettem, mint egy ember. Én Magam fosztottam meg Magamat Isteni hatalmamtól.
De az OLTÁRISZENTSÉGBEN még emberi hatalmamtól is megfosztottam Magamat. Még emberi alakomtól is. Mozogni sem tudom, amit az állatok is tudnak…, anyaggá lettem. Alacsonyabbrendű teremtmény alakját már nem is vehetném fel. Mindezt azért, hogy merjetek közeledni Hozzám.
A ti hitetekre van szükségem a hitetlenek megmentésére! Hány gyerek volt elsőáldozó, és többé Felém se néz! Gyertek Hozzám gyakrabban! Gyertek minden nap! Gyertek kétszer egy nap, hogy őket visszahozzátok Hozzám!”
(rövid csend)
Miatyánk…
Üdvözlégy…

________________________________________
XI állomás
JÉZUST keresztre szögezik
Az egész világon szeressék, dicsőítsék, imádják és hálával tiszteljék a legméltóságosabb OLTÁRISZENTSÉGET, most és mindörökké! Ámen.
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged,
mert szent kereszted által megváltottad a világot.


Mit mondtam először, válaszul a kegyetlen keresztrefeszítésre? „ATYÁM, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek!”
És ma? A kereszteket már eltávolították a hivatalokból, iskolákból. Most az OLTÁRISZENTSÉG következik! A „mise”, amiben nincs átváltoztatás! A félreállított, üres tabernákulumok.
Végtelen szeretettel szálltam le az égből, ATYÁM öléből, annakidején, zsidó népemhez, hogy hirdessem az örömhírt és megváltsam őket bűneiktől. És mit kaptam köszönetül? A gyűlölettől lángoló követelést: „Feszítsd meg őt!” Meg akartak semmisíteni!
Végtelen szeretettel jövök minden nap keresztény népemhez az OLTÁRISZENTSÉGBEN, hogy velük legyek és Isteni élettel tápláljam őket. És mit kapok köszönetül? Közömbösséget, unatkozást, megvetést, gyűlöletet! Tanításomat elferdítik, a tabernákulumokat félreállítják, kivesznek a gyerekek szívéből. Meg akarnak semmisíteni.
Az ördög Istent az égben nem tudja megsemmisíteni. De az emberek szívében meg tudja semmisíteni a bűnnel. A gyerekek szívében hitetlenséggel, gyermekgyalázással.
Az OLTÁRISZENTSÉGET is meg tudja semmisíteni. A tabernákulumokból kivetteti neki szolgáló híveivel a Testemet és megszentségtelenítteti.
Ezeket a bűnöket csak imával, böjttel, lemondással lehet kiengesztelni! Hol találok áldozatos lelkeket?

(rövid csend)
Miatyánk…
Üdvözlégy…
________________________________________
XII állomás
JÉZUS meghal a kereszten
Az egész világon szeressék, dicsőítsék, imádják és hálával tiszteljék a legméltóságosabb OLTÁRISZENTSÉGET, most és mindörökké! Ámen.
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged,
mert szent kereszted által megváltottad a világot.


A kereszten az volt a legnehezebb, amikor az ATYÁTÓL elhagyatva éreztem magam. „ISTENEM, ISTENEM, miért hagytál el engem?” – De ez csak rövid ideig tartott, és a halál megszabadított minden szenvedéstől.
De most Eucharisztikus testemmel egész a világ végéig keresztre vagyok feszítve. A világ keresztjére! A Föld lett a keresztem, amire rászögeztek, hogy megsemmisítsenek. Ki vagyok feszítve az egész Földre!
Ahogy megígértem a bűnbánó rablógyilkosnak: „Még ma velem leszel a paradicsomban”, úgy megbocsátanék most is a legnagyobb bűnösnek is, ha csak megbánná bűneit.
Ó segítsetek engesztelésetekkel, áldozataitokkal, imáitokkal ezeket a bűnösöket megmenteni! Hisz tudjátok: „Egy megtérő bűnösön nagyobb öröm van a mennyben, mint 99 igazon”, akik igaznak képzelik magukat, és azt hiszik, nincs szükségük megtérésre.
(rövid csend)
Miatyánk…
Üdvözlégy…
________________________________________
XIII állomás
JÉZUST leveszik a keresztről
Az egész világon szeressék, dicsőítsék, imádják és hálával tiszteljék a legméltóságosabb OLTÁRISZENTSÉGET, most és mindörökké! Ámen.
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged,
mert szent kereszted által megváltottad a világot.


Halálom után átszúrták a Szívemet. VÉR és VÍZ folyt ki belőle. Longinuszra spriccelt, és meggyógyította beteg szemét és pogány lelkét. Áldozati Bárány voltam a világ bűneiért.
Ma is Eucharisztikus áldozati Bárány vagyok a világ bűneiért. Minden oltáron mindig megújítom áldozatomat. Szüntelenül folyik a Vérem! A ti üdvösségetekre, bűneitek bocsánatára, vagy ítéletetekre, ha nem különböztetitek meg a közönséges tápláléktól.
Mennyi Vérem loccsan a földre naponta! Hanyagságból, nemtörődömségből, gyűlöletből. Oltáriszentségi Testemnek mennyi morzsája hull a földre, és taposnak rá gondtalanul. Minden csepp földre hullott Vérem engesztelést kíván! Az angyalok eltakarják arcukat. Imádással vesznek körül minden földre hullott ostyarészecskét, minden csepp szent Vért. De Vérem értetek hullott! Meggyalázását csak ember engesztelheti ki! Csak emberi imádás, áldozat, szenvedés!
„Ó Uram, jegyesem, kedvesem, szerelmem! Olyan szegény és gyönge vagyok! Hogyan engeszteljem ki ezt a sok szentségtörést? Nem tudok mást, mint a TE Véredet felajánlani elégtételül, ahogyan az angyal tanította a fatimai gyerekeknek.”
(rövid csend)
Miatyánk…
Üdvözlégy…
________________________________________
XIV állomás
JÉZUST sírba helyezik
Az egész világon szeressék, dicsőítsék, imádják és hálával tiszteljék a legméltóságosabb OLTÁRISZENTSÉGET, most és mindörökké! Ámen.
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged,
mert szent kereszted által megváltottad a világot.


Amikor levettek a keresztről, és Anyám ölébe fektettek, megpihentem. A sírban sem bántott már senki, csak őriztek. De már nem volt hatalmuk fölöttem.
De most Eucharisztikus Testemet kényszerítik bűnös lelkekbe betérni. A halálos bűnnel terhelt lélekben darabokra szakítva feszítenek keresztre! Mennyivel szívesebben születnék újra és engedném Magamat keresztre feszíteni! Olyan nekem a szentségtörő lélekben, mintha a pokol tüze égetne. Ott kell lennem, ahol az ördög az Úr! Vele egy lélekben, vele együtt, mint a pokolban. Szétmarcangolja a pokol tüze ártatlan Testemet!
És mindezt tudtam előre és vállaltam. Értetek! Hogy táplálhassalak, Istenivé változtassalak. Ó használjátok fel ezt a lehetőséget! Vegyetek magatokhoz, imádjatok! Hosszabbítsátok meg együttlétünket a kitett OLTÁRISZENTSÉG imádásával! Hordozzatok szívetekben, miután magatokhoz vetettek! Ne szaladjatok rögtön el! Ne felejtkezzetek meg Rólam! Beszélgessetek Velem! Szeressetek. Adjatok hálát. Mondjatok el mindent, ami bánt, aminek örültök. Kérjetek! Mindent kérhettek. Kérjetek sokat! Hiszen végtelenül gazdag vagyok. Kérjetek kegyelmeket másoknak, mindenkinek!
Imádjatok mindenki helyett, mindenkiért és mindenki nevében! Ajánljátok fel kiontott VÉREMET, szent sebeimet az ATYÁNAK mindenkiért, mindenki helyett és mindenki nevében! Csak ez mentheti még meg a világot!
„ÖRÖK ATYA!
Fölajánlom Neked, a TE mindenekfölött szeretett FIAD, a mi Urunk JÉZUS KRISZTUS Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét engesztelésül mindazért a sértésért, hanyagságért és szentségtörésért, amit a Legméltóságosabb OLTÁRISZENTSÉG ellen elkövetnek.
A fájdalmas Szűz közbenjárására kérünk, térítsd meg a szegény bűnösöket és mentsd meg a haldoklókat! Ámen.”
(rövid csend)
Miatyánk…
Üdvözlégy…

http://metropolita.hu/2011/04/14/eucharisztikus-keresztut/