Aki meg akarja találni életét, elveszíti, aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja." (Mt 10,39)
Olvasva
Jézusnak ezt az igéjét, kétféle élet jelenik meg előttünk: a földi —
melyet ezen a világon élünk — és a természetfeletti, melyet Istentől
kaptunk Jézus által: ez nem ér véget a halállal, és senki sem veheti el
tőlünk.
Így kétféleképpen viszonyulhatunk a léthez: ha ragaszkodunk
földi életünkhöz, ezt tartva egyetlen kincsünknek, és csupán saját
magunkkal, saját dolgainkkal, a szívünkhöz közel álló emberekkel
törődve bezárkózunk csigaházunkba és önmagunk körül forgunk, akkor
számunkra elkerülhetetlenül a halál lesz a végállomás. Ha viszont
hisszük, hogy egy sokkal mélyebb, igazibb életet kaptunk Istentől, akkor
lesz bátorságunk úgy élni, hogy kiérdemeljük ezt az ajándékot,
olyannyira, hogy képesek leszünk föláldozni földi létünket a másikért.
Aki meg akarja találni életét, elveszíti, aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja."
Amikor
Jézus kimondta ezeket a szavakat, a vértanúságra gondolt. Nekünk, ahogy
minden kereszténynek — ha követni akarjuk a Mestert és hűek akarunk
maradni az evangéliumhoz —, késznek kell lennünk elveszíteni életünket,
vállalva a halált, akár az erőszakos halált is. Ezzel együtt — Isten
kegyelméből — el fogjuk nyerni az igazi életet. Jézus elsőként
veszítette el az életét, s megdicsőült formában kapta vissza. Ő már
korábban figyelmeztetett bennünket, hogy ne féljünk azoktól, "akik a
testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni."i
Most pedig ezt mondja nekünk:
Aki meg akarja találni életét, elveszíti, aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja."
Ha
figyelmesen olvasod az evangéliumot, látni fogod, hogy Jézus legalább
hatszor tér vissza erre a témára, amiből kiderül, mennyire fontos,
mennyire nagy jelentőséget tulajdonít neki.
Jézus biztatása azonban,
hogy veszítsük el életünket, nemcsak a vértanúságra való meghívást
jelenti: ez a keresztény élet egyik alaptörvénye.
Késznek kell
lennünk lemondani arról, hogy önmagunkat tegyük életünk ideáljává; meg
kell tagadnunk önzésünket. Ha igazi keresztények akarunk lenni,
Krisztust kell létünk középpontjába állítanunk. S mit kér tőlünk
Krisztus? Azt, hogy szeressük a többieket. Ha magunkévá tesszük
programját, biztosan elveszítjük önmagunkat és megtaláljuk az életet.
Valaki
azt gondolhatná, hogy ha nem önmagunkért élünk, akkor ez passzivitást,
folytonos lemondást jelent számunkra. Egyáltalán nem így van. A
keresztény elkötelezettség nagyon nagy és felelősségteljes dolog.
Aki meg akarja találni életét, elveszíti, aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja."
Már
itt a földön megtapasztalhatjuk, hogy önmagunk ajándékozása és a megélt
szeretet által növekszik bennünk az élet. Ha egész napunkat mások
szolgálatával töltöttük; ha mindennapi — talán egyhangú és kemény —
munkánkat át tudtuk alakítani a szeretet egy-egy gesztusává, boldogok
leszünk, mert érezni fogjuk, hogy sikerült jobban megvalósítani
önmagunkat.
Aki meg akarja találni életét, elveszíti, aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja."
Jézus
parancsait követve — melyek mind a szeretetre összpontosítanak —, e
rövid földi lét után meg fogjuk találni az örök életet is.
Emlékezzünk
rá, hogy az utolsó napon Jézus mi alapján fog megítélni bennünket. Így
szól majd a jobbján állókhoz: "Gyertek, Atyám áldottai (...), mert éhes
voltam és adtatok ennem (...); idegen voltam és befogadtatok, nem volt
ruhám és felruháztatok (...)"ii
Ahhoz, hogy részesítsen bennünket az
el nem múló életben, kizárólag azt fogja nézni, hogy szerettük-e
felebarátainkat, s úgy veszi majd, hogy neki tettük mindazt, amit
testvéreinknek tettünk.
Hogyan éljük tehát ezt az igét? Hogyan veszítsük el már mostantól kezdve életünket azért, hogy megtaláljuk azt?
Úgy, hogy felkészülünk a nagy napra, a végső számadásra, melyért születtünk.
Nézzünk
körül és töltsük meg napjainkat a szeretet tetteivel. Krisztus elébünk
jön gyermekeinkben, feleségünkben, férjünkben, munkatársainkban;
azokban, akikkel egy párthoz tartozunk vagy akikkel együtt szórakozunk
stb. Tegyünk jót mindenkivel. És ne feledkezzünk meg azokról sem,
akikkel a sajtó, a televízió vagy barátaink nap mint nap megismertetnek
bennünket. Erőnkhöz mérten tegyünk valamit mindenkiért. S ha úgy tűnne,
hogy már kimerítettük az összes lehetőséget, még mindig imádkozhatunk
értük. Ami számít, az a szeretet.
Chiara Lubich