vasárnap

Naszádos József: Keresztkúttól a keresztfáig

Előkép

Álmok, és álmodozások hűvös árnya
vitatkozik a szél fuvallatával.
Zsongása szédítőn csapkodja arcom,
fülembe zúgón morajlik.

Csendesíts, ki felkentél harag ellenében.
Szorítsd gyeplőmet magadhoz,
hogy szilaj ágaskodásom megtörjön
békítő ölelésedben.

Felnőni láttál Te engem, kétkedésemben,
kétségekkel és ellenérvekkel,
áldozva áldozatra törni, mind hiába,
végül beleolvadni keresztfába.

Magam ácsoltam, sebzetten, harsonákkal,
ritmusát táncoltam a délibábbal
mit festettem műhelyem ablakára,
kócosan, ziláltan.
Ha későn is, de vergődve megtaláltam,
kűrjeimbe elbukva, mezítelen lábbal,
esengőn kérve kitartó imában:
engem is vigyél fel a golgotára.
Elitélve
(I. állomás)


A tömeg jön, az Isten fegyvere,
hogy a hatalom is szolgálója legyen.
Már kihirdettetett: meg kell történnie!
Mert bűneiből szabadulni magától, nem mer,
hitvány csaló mind, gőggel felesel.

Vagy – érdemtelen, mert hangos szóra felel,
tudatlan fújja, mit hallani akar a tömeg.
Birka módjára béget, és legel,
magának áldozatot követel;
de Isten rendelése ez.

Míg végül, lába elé nem hever,
ott a trónon ülő hataloméhes követ
ki folyását engedi a történelemnek,
hogy a gyűlöletnek nem mond ellen:
'Tiétek ez, leljétek benne kedveteket'.

Ott áll, Istenségében is engedelmesen,
az olajfák hegyén már mindent elrendezett.
A tömegen túl, látva a mindeneket,
bűnöknek árját, mi tör ellene:
'Atyámhoz a szenvedések útján elmegyek'.

Ő az, ki tanúságot tenni érkezett,
s hogy teljesítse, elnyom minden igyekezetet,
mi emberi voltában szívében felesel.
Azt is, hogy arcába vetik, hogy király leszen,
s hogy Isten országát most teremti meg.

Bűnök terhe alatt
(II. állomás)


Pribékek hangos gyülekezete,
vállára veti a súlyos terhet,
mit gúnyukkal megtűzdelnek;
ott vagyok bennük, rejtekemben,
mit kárörvendő mosollyal megtettem.

Kétrét görnyedt, a teher majd fellökte,
tekintete az útba bele süpped,
csak hallomása jár körbe, körbe:
csúfos káromlások köröznek,
vegyülve benne jajgatások, és könnyek.

Elárult lelked, a súlyba belenyekken,
sírásod csalódásodból kérlelhetetlen
tör elő, és tart a végtelenbe:
’ó Atyám, mind ezt meg kell tennem,
hát miért vagy ily terhes bennem?’

Körülötte futkározó gyereksereg,
semmit nem ért, csak kíváncsin értetlen,
szemez vele, kutatva hol a szeretet,
mit kapott még tegnap, apja helyett,
ki akkor is szőtte már a vádat az igaz ellen.

Összerogyva
(III. állomás)


Az Istenember földre esve,
de nehéz az Ő keresztje.
Trón helyett, sárban fekve,
lesújtotta világ terhe.

Hát legalább letehette,
út porában megpihenne,
de a zsoldos kéz lendül egyet,
hát már fel sem lélegezhet?

A tömeg áll, ki követte,
a sikátorban megrekedve.
Menne, menne, egyre feljebb,
vér szagától türelmetlen.

Az én szívem is engedetlen,
bűneimmel hogy is bír el,
mégis, mégis, Te emelj fel,
egészen a keresztedre!

Az asszony gyermekének
(IV. állomás)


Közelebb már a végső úthoz,
fájdalommal a rögös úton
elébe jön az asszony,
ki újra szenvedi őt, mint akkor.

Fájdalmukban összeérnek,
már csak lelkükben egészek,
bíznak, hisznek és remélnek,
hogy Atyánál nyernek örökséget.

Nem kérdeznek, nem felelnek,
csak szemükkel ölelkeznek.
Mindkettő fárad gyötrelemben,
ajkukat a könny cserzette.

Látod Te asszony? énhelyettem!
Fájdalmamba temetkeztem,
fájdalmáról ügyet sem vettem,
most siralom van az én lelkemben.

Segítőn közelít
(V. állomás)


Fájdalmas, gyötrelmes az arca,
lábai már rogyadoznak.
Remegőn, félre biggyed ajka,
fohászát senki meg nem hallja.

Ott a hangos, csörtető tömeg,
itt a magába zárt őrület,
mit korbáccsal űz a vad gyűlölet,
hiába reszket, roskad, szédül el.

Simont eltölti a könyörület,
rádöbben, itt neki segíteni kell,
a tömegből kiválva, indul el,
egy azok közül, ki eddig kétkedett.

Nem érzi a felizzott gyűlöletet,
homályon át, szemében lebeg,
hogy menjen, ha mennie kell,
most erejében van az Isteni kegyelem.

A jel, amire vágyok szüntelen,
felismerni, mikor Isten közeleg.
Elfogadni, alázattal, és érdemtelen,
rábízva magam, egész életemet.
Bátoríts engem
(VI. állomás)

Még tart – kitart; mellettem – értem.
Még meddig tart vissza büszkeségem?
Kanyarog az út végestelen véges,
egy örökkévalóság - lenne már vége!
Nem, még tart ez az élet, vergődésben.

Meddig bírom még nyújtani szenvedésed?
Mert bűneim sora végestelen véges.
Fogadd el csekély jótéteményem,
észrevétlen, jókedvben szerzett kedvességem,
imáimat, melyek olykor Hozzád felérnek!

Enged megtörölnöm véres verejtéked,
hogy enyhítsem gyötrő szenvedésed,
s merítsen erőt bágyadt reménységem.
Irgalmam fogadd el gyötrelmek tengerében,
Tölts el egészen, Irgalmad erejével.

Újra, és újra
(VII. állomás)


Felkiáltva, földre huppan,
döng belé a föld, jajgat.
Hűs porában megnyugtat,
bátorítja, hogy lankad.

Mögötte a sokadalom,
közöttük a szerető apostolok,
kik látva, hogy kicsordul a fájdalom,
földre esnek, foguk vacog.

De visszatartja őket a hatalom,
a durva katonás borzalom,
kinek erejében a hatalma,
amivel ura felruházta.

Nem mozdulna, csak vicsorog,
megszorul benne a rágalom.
Kezeit tördeli, fecseg,
az Istenéhez esdekel.

A tömegben én is így teszek,
bár apostolod már nem leszek.
A hangos káromlásokba beleveszek,
csak félek, csak nem szeretek.

Akikért zokognak
(VIII. állomás)


Erőt gyűjtve újra útban,
fakeresztjét húzza, vonja,
szájából a verejtékek kifogytak,
nyomja vállát a súly egyre jobban.

De gyötrelmét most elnyomja,
hogy sápítozó asszonyok zokognak
fülébe, harsogva sajnálatot mutatva.
Szótlanul a fájdalmat eddig bírta.

Gyötri magát szívében indulattal,
léptei az úton egyre súlyosabbak.
Benne vegyülnek az aggodalmak,
megáll, kitekint oldalra, csalódottan:

’Miattam? Inkább sajnáljátok azokat,
kiknek bűneik felül múlnak,
szenvedéseken meg nem indulnak,
gondtalanul igazat káromolnak.

Kikhez a csendben el nem juthat,
bűnbánatnak mélységes kútja,
kegyelemnek, malasztnak bő alázatja,
megtérésnek üdvös hűs patakja.’

Harmadszor is kérdem
(IX. állomás)


Újra földön és vérben,
harmadszor is megvetéssel
sújtja őt erőtlensége,
rá roskadó keresztjével.

De a hatalom kéjjel
üti, rúgja, mert az érdek,
hogy elvigye terhét
a végső megszégyenítésre.

Megrendülten állok félre.
Még bírja hitét Istenében?
Én vacogok kétkedésben,
méltatlanul kegyelmére.

Látszik, számára sem érdem,
de a végén mit mutat a mérleg?
Két serpenyőjében mi fér meg?
Ki az, ki leszámol az eredménnyel?

Hagyom, hogy kikezdjen szenvedésed,
az én félelmem a hitetlenségem,
bűneim felsírnak a sötét éjben;
így leszek a kereszthalálban vétkes?

Lemeztelenítve
(X. állomás)


Ott, hol már a nap megvénhedt,
felérve a golgota hegyére,
mire keverednek már dühök,
és a kétségbeesések
- a kereszt súlyától,
megszabadították végre -,
szenvedése nem ért még véget.

A gőg, a hatalom erejével
összegyűlt, hogy a nép megértse:
hol a hatalom, ott erőnek erejével
győzelemre ittas, és éhes,
alázatot várva cserébe.
S hogy elérje, mindenre képes,
gyalázatra végtelenül kéjes.

Hasznát kutatja, mert látja, remélhet,
már csak darabnak tekinti az elítéltet.
Védekezésétől már nem félhet,
és van még ruhája, mi fényes.
Hát rá veti kezét,
és úgy van, ahogy remélte:
nem ágál, nem szól, nem is küzd érte.

Ott áll az ártatlan pőrén, megvetéssel,
lecsupaszítottan, csupa vérben,
fején a tövis csontig belevésve,
patakzik a vér, vegyülve a sós verejtékkel.
Benne vájkál értetlen tekintetével
mind, ki jobbsorsát tőle remélte.
Csak az igaz az, kinek szava ott cseng fülében.

Szegekbe verten
(XI. állomás)


„Ítélet van most a világon!”
Szegek harsogják az igazságot,
a fájdalmon túli valóságot:
Isten sír azon ki bűnt pártol!

Szakítják tagjait fájón,
ne keress ott igazságot,
hol a szenvedés e drága áron
váltja meg a világot!

Ki felfogja a kopácsolásból,
mivé lehet e világból,
az bűneiből visszatáncol,
és elindul a keresztfához.

Vére folyik, földre cseppen,
megszentelve e helyet,
mi testében szélsebesen
szétárad északnak, keletnek.

Minden kornak így hirdetve:
ne sírj Te nép, ne is reszkess,
csak véssed jól eszedbe,
megy Ő, ahogy meghirdette.

Hogy Isten népét így terelje
hegyeken túl, széllel szembe,
Prófétákon át tengernek vetve,
orkánok zajába belecsendesedve.

Míg a világ él, bűnében fetreng,
ki nem fordul négy sarkából egyszer,
farkasokból báránnyá nem lesznek
egy akolban mind örömére lelve.

Egyként az Atyával kell birokra a halállal.
(XII. állomás)


Benne gyűlik bűn keserve,
és Atyjának szerelme,
kinek halálig engedelmes.
Még végig fut tekintete,
utolsón anyjával szemezve:
’Asszony, ó a Te keserved,
János legyen melletted.
Jobbról, ki sírón esdekszel
fogadjanak be a fellegek.
Kik most, s örökkön sirattok,
megyek, helyet készítve előttetek.’

Kíméletlen mit szenvedett!
Belé sajog a szív és eped,
hogy könnyítsen terheden,
de én gyarló, kesergő életem,
ecettel csitítja keserved,
tört szúr át szent testeden,
melyből vér és víz lövell,
’ó miért hagytál el engemet?’
Kesergek, tehetetlen ténfergek,
rólam halálod lepergett,
hagyom, hogy e világ elfedjen?

Sikolyba fúló áldozat,
az éj függönye felszalad,
az ég mérgében felfakad,
idelenn sziklát morzsolgat.
Egyszerre megszakad a kárhozat.
Az Atya és a Fiú kitárt karokkal
kiáltott: ’én vagyok szabadulásod!’
A kereszt lett megnyugvásod,
örök időkre intőn ott álljon,
arra emlékeztessen halálod,
hogy elkezdődött megváltásom.

És anyja ölébe teszik
(XIII. állomás)


Az élőnek, ami a borzalom:
kezében tartani a kihűlt magzatot.
Már nem sír és nem jajong,
kérés sem eseng már ajkadon,
csak hinni tudom - mégis van irgalom.

Remény feszíti keblét, mi fáj nagyon,
hisz szavaiban eddig sem csalódhatott.
Testével melengeti, még utolsón,
mi szent akkor is, ha lélektől elszabott,
ereje a világtól elhagyott.

De újra nap kél az égen, és ragyog,
egyedül kezében a hatalom,
ki érdemeket vizsgál, jutalmazón,
időtlen tengerében enyhít a bajon,
sorolva azokat, az utolsó napon.

Magasztallak áldón, zengjen imádatom,
Neked, ki magad lettél égő áldozatom,
hogy utat nyissál nekem, rögös utamon.
Asszony! Engedd, had csüngjek nyakadon,
hogy élvezzem rád szabott kiváltságod!
Az élők nem felelnek
(XIV. állomás)

Félve, sűrű homályból árnyak osonnak,
a végtisztességbe belebotolnak.
Világ szégyenétől a földig hajolnak,
zavarodottan, elcsigázottan.

Élők szavai nem imádkoznak,
egyetlen igaztalant sem káromolnak,
csupán kezeik iparkodnak,
a holt körül a szokás szerint forgolódnak.

Mire a nap letér nyugovóra,
Krisztus teste hűvös barlang lyukban
nyugszik a világtól eltávolodva,
de e halált az örökélet nem neki fonta.

Aki ezt nem tudta, őröket állított oda,
hol a sír üregét egy szikla eltorlaszolta.
Csak az apostolok voltak, kiknek mondta:
„harmadnap feltámad”, a reményt most ez hozza.

Tudva tudom, nem csak remélem,
a mindenség fejedelmének egy hitével,
őrized életem, és halálom,
a sír után jön el feltámadásom.

Ó, kérlek, ne enged csüggedésem,
kegyelmeddel fonjál át egészen,
hogy bírjam megállni ezt az éltet,
igazságban, hűségben, kereszted jelével!

szombat

Az Élet Igéje, 2009. április

„Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok.” (Mt 24,42)[1]
Megfigyelted, hogy általában mennyire nem éled, inkább csak tengeted az életet, a holnapra, vagy a holnaputánra várva, amikor majd megvalósul a szép jövő?
A szép jövőnek ugyan el kell jönnie, de nem olyan lesz, mint amilyennek képzeled. Egy isteni ösztön arra késztet, hogy várj valakit vagy valamit, ami majd örömmel tölt el. Ilyenkor talán egy ünnepnapra gondolsz, egy kis szabadidőre, vagy valamilyen találkozásra. Amikor azután ezek elmúlnak, mégsem vagy elégedett, legalábbis nem maradéktalanul. Mindig valamire várva élsz téveteg életed taposómalmába zárva.
Az igazság az, hogy az életben van egy olyan esemény, amelyet senki sem kerülhet el: a találkozás szemtől szembe az Úrral, aki eljön. Ez az a szép, amire öntudatlanul is törekszel, mert boldogságra vagy teremtve. A teljes boldogságot pedig egyedül ő adhatja meg. Jézus tudja, hogy amikor a boldogságot keressük, mennyire vakon tapogatózunk mindannyian, te is, meg én is, ezért így figyelmeztet bennünket:
„Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok.”
Virrasszatok, figyeljetek! Legyetek éberek! Mert sok minden bizonytalan ezen a világon, de egy valami nem kétséges: egy napon meg kell halnod. A keresztény számára ez azt jelenti, hogy meg kell majd jelennie Krisztus előtt, aki eljön.
Lehet, hogy te is, mint a legtöbb ember, szántszándékkal, tudatosan igyekszel megfeledkezni a halálról. Rettegsz attól a pillanattól, és úgy élsz, mintha nem is létezne. Földi életeddel, amelybe egyre jobban belegyökerezel, ezt fejezed ki: félelmet kelt bennem a halál, tehát nem létezik. De az a pillanat mégis be fog következni, mert Jézus eljön, ez biztos.
„Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok.”
E szavakon Jézus a végső eljövetelét érti. Ahogyan az apostolok közül felment a mennybe, úgy vissza is fog térni.
Ám ezek a szavak azt is jelentik, hogy az Úr eljön minden ember élete végén. Hiszen amikor valaki meghal, az ő számára vége a földi világnak.
Mivel nem tudod, hogy Krisztus még ma jön-e el, ezen az estén, esetleg holnap, vagy néhány év múlva, készen kell állnod. Éberen kell virrasztanod, mint azok, akik tudják, hogy a rablók ki akarják fosztani házukat, csak azt nem, hogy melyik órában érkeznek. Ha pedig Jézus eljön, az annyit jelent, hogy földi életünk átmenet. Ezért ahelyett, hogy lebecsülnéd, óriási jelentőséget kell tulajdonítanod neki. Méltó élettel kell felkészülnöd a találkozásra Jézussal. […]
„Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok.”
Neked is ébernek kell lenned. Életed nemcsak békésen egymást követő események sorozata. Az élet küzdelem is. Legfőbb ellenségeid a különböző kísértések: az érzékiség, a hiúság, a pénzhez való ragaszkodás, az erőszakosság. Ha vigyázol és résen vagy mindig, nem érhet meglepetés.
Az virraszt jól, aki szeret. A virrasztás képessége a szeretetből fakad. Ha szeretünk valakit, szívünk mindig éberen várja a találkozást vele. Érte élünk minden nélküle eltöltött percünkben is. Így tesz a szerető feleség, amikor azon fáradozik, hogy mindent előkészítsen távol lévő férje fogadására. Amikor az megérkezik, ujjongó köszöntésében benne van az asszony egész napi örömmel végzett munkája. Így tesz az édesanya is, amikor beteg gyermeke ápolása közben egy pillanatra lepihen. Alszik ugyan, de a szíve virraszt. Így tesz az is, aki Jézust szereti. Mindent Jézusért tesz, hiszen vele találkozik minden pillanatban, akarata legegyszerűbb megnyilvánulásaiban, és vele fog találkozni ünnepélyes formában azon a napon, amikor majd eljön.
1974. november harmadikán történt. Santa Mariában, Brazília déli részén véget ért kétszázötven fiatal találkozója. Legtöbbjük Pelotas városából jött a lelki napokra.
Éneklés és örömujjongás közepette indult haza az első autóbusz negyvenöt fiatallal. Útközben néhányan együtt imádkozták a fájdalmas rózsafüzért, és azt kérték Máriától, hogy halálukig hűségesek maradjanak Istenhez. Műszaki hiba következtében a busz háromszor megpördült az egyik kanyarban, és egy ötven méter mély szakadékba zuhant. A lányok közül hatan meghaltak. A túlélők egyike ezt mondta: „Közelről láttam a halált, mégsem féltem, mert Isten jelen volt.” Egy másik így emlékezett: „Amikor észrevettem, hogy meg tudok mozdulni, a roncsok közül felnéztem a csillagos égre, és társaim holtteste mellett térdelve imádkozni kezdtem. Isten ott volt velünk.”
Carmen Regina édesapja elmondta, hogy lánya, az egyik áldozat, gyakran ismételgette még életében: „Oly szép lesz meghalni, papa, hiszen Jézushoz megyünk, hogy vele legyünk.”
„Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok.”
Mivel szerették Jézust, Pelotas fiataljai mindig éberen virrasztottak, és amikor eljött az Úr, örömmel siettek elébe.

Chiara Lubich


[1]Az Élet Igéje, 1978. december
Megjelent: Chiara Lubich és más keresztények: Éljük az Igét, Budapest, 2008, 115-117 o.

péntek

A keresztút

A KERESZTÚT ÁLLOMÁSAI Meditációk az Igaz Élet Istenben alapján


Én Isten vagyok, teremtmény, légy ott stációimnál. Csak én utánam vágyakozz minden állomásnál. Ott állok minden állomásnál. Ott leszek keresztutam állomásainál, és azt akarom, hogy légy ott! Azt akarom, hogy hajts térdet minden állomásnál.
- Uram, nem tudom mire gondolsz! Milyen állomások? (1987 Május 29.)


1. Jézust halálra ítélik (Mt 27.26; Mk 15.15; Jn 19.16)
Hamarosan, és ez a te "hamarosanod", amikor saját véredban fogsz ázni, én mint Bíró emlékeztetni foglak arra a vérre, amivel akkor szennyezted be kezedet, amikor sokaknak megtiltottad, hogy Szavam, Emlékeztetõjén keresztül kapják meg kegyelmeimet. Olyanok vagytok, mint a rómaiak. Tövissel koronáztok nap mint nap. Ti is azt mondjátok majd amit Pilátus? "Ártatlan vagyok ettõl a vértõl!" És megmossátok illatosított vízben kezeteket? Ti nem akarjátok elfogadni a halál ellenszerét, nem akarjátok elismerni Szavamat, amelyet Szentlelkem által adok napjaitokban...
2. Jézus a keresztet vállára veszi (Mt 27.31; Mk 15.20; Lk 23.26; Jn 19.17)
Lábaimat kötéllel összekötözték és, megparancsolták, hogy menjek keresztemhez. Leányom, hiszen egyáltalán nem tudtam járni, mivel lábaimat összekötözték. Akkor földre dobtak, és hajamnál fogva rángattak keresztemhez. Fájdalmam elviselhetetlen volt. Az ostorozás miatt felrepedezett testemből darabok szakadtak le. Majd meglazították lábam kötelét, és megrugdostak, hogy álljak fel és vegyem vállamra terhemet. Nem láttam, hol a keresztem, mert a fejembe hatoló tövisek vérrel borították el arcomat és szememet. Erre õk maguk állították fel keresztemet, tették a vállamra és löktek a kapuk felé. Leányom, ó milyen nehéz volt a kereszt, amelyet vinnem kellett! Hátulról ostorütésektõl hajtva tapogatóztam a kapuk felé. Igyekeztem az utamat figyelni lecsorduló véremen keresztül, amely szememet égette.
A kereszt, amelyet viselni fogsz az én Békém és Szeretetem keresztje, de az én kedves Keresztem viseléséhez leányom sok áldozatot kell hoznod; légy erõs és viseld szeretettel; velem fogod megosztani, és osztozni fogsz Szenvedésemben is.

3. Jézus elesik a kereszttel
Alig tudtam felállni. A tömeg ezután egészen megvadult, s nem láttam magam körül barátot, senki sem volt ott, hogy megvigasztaljon. Gyötrelmeim fokozódtak, és a földre zuhantam.
4. Jézus szent Anyjával találkozik
Ebbe a Szent Szívbe jöttem el, az én Szentséges Szívem képmásába és hasonlatosságába, hogy Isten-emberré legyek és kövessem lépteit, majd késõbb õ kövesse az enyémeket. Mondottam, hogy õ és én mindent megosztottunk egymással a keresztig. A mi egységünk olyan bensõségesen teljes volt, hogy nem volt szükségünk beszédre, mert csupán Szívünkben érintkeztünk. Távollétemben nem kellett eljuttatnom hozzá szavaimat és gondolataimat. Szentlelkem egyedülálló hatalmában, Szûzi szívében mindenrõl tudott, mivel Isten az övé volt, õ meg Istené.
5. Cirenei Simon segíti Jézusnak a keresztet vinni (Mt 27.32; Mk 15.21)
Félelmükben - hogy még keresztrefeszítésem elõtt meghalok - a katonák megparancsolták egy Simon nevû embernek, hogy vigye keresztemet. Leányom, ez nem a jóság vagy a részvét tette volt, hanem csupán meg akartak õrizni a kereszt számára. [...] Viseld keresztemet, Vassula, értem viseld.
Hadd hagyjam megint rajtad Keresztemet, könnyíts terhemen, hadd pihenjek meg nálad. Azt akarom, hogy viseld értem, mert bízom benned; [...] itt most rádbízom Keresztemet; hamarosan érezni fogod milyen nehéz a Keresztem; késõbb visszajövök és megszabadítalak.

6. Jézusnak Veronika kendõt nyújt
Megengedtem nekik, hogy töviskoronával koronázzanak. Megengedtem nekik, hogy kigúnyoljanak, és Szent Arcomra köpjenek. Akkor éreztem, hogy valaki letörölte az arcomat. Igen, Vassula, tekints Arcomra! Megvígasztal, hogy rám nézel. Mondd meg nekik, hogy olyan kevés kell ahhoz, hogy megvígasztaljanak. Jöjj, dicsõíts szereteteddel! Bárcsak tudnátok, hogy mennyire kész vagyok megbocsátani korszakotok bûneit egyetlen rám vetett kedves tekintetért, egyetlen bûnbánó pillanatért, egyetlen keresõ sóhajért, egy csekély megbánásért! Szent Arcomra vetett egyetlen mosolyért megbocsátom és elfeledem bûneiteket. Még Sebeimmel sem törõdnék, nem látnám bûnötöket és gonoszságotokat. Az egész menny ünnepelne egyetlen bûnbánó pillanatotokra, mert mosolyotok és szeretõ pillantástok oly kedves nekem, mint a tömjén illata, és ezt a bûnbánó pillanatot úgy fogadom, mint új éneket!
7. Jézus másodszor esik el kereszttel
Mindenkit szeretek, aki miután elesett, hozzám jön, és bocsánatot kér. Még jobban szeretem õket. Akkor sem utasítom õket vissza, ha akár milliószor vétkeznek. [...] Nem akarom, hogy eless, melletted leszek, hogy felfogjalak. Szeretlek, és meg akarlak menteni az eleséstõl. Nem engedem, hogy elvessz.
8. Jézus vígasztalja a siránkozó asszonyokat (Lk 23.27-32)
Együtérzõ asszonyok léptek elõ a sorokból, hogy feldagadt arcomat lemossák. Hallottam, amint sírtak és keseregtek. Felismertem õket, és így szóltam hozzájuk: "Legyetek áldottak. Vérem le fogja mosni az emberiség minden bûnét. Íme leányaim elérkezett megváltástok ideje."
Jaj azoknak, akik úgy hordozzák magukban vétkeiket, mint gyermekét várandós anya, amikor az én napom eljön!
A föld királyai, nagyjai és hadvezérei, a gazdagok és hatalmasok, az egész nép, a rabszolgák és szabadok a hegyi barlangokba és a sziklák közé rejtõznek. Így kiáltanak a hegyeknek és a szikláknak: "Omoljatok ránk és rejtsetek el a trónon ülõk színe elõl, és a Bárány haragja elõl!"

9. Jézus harmadszor elesik a kereszt súlya alatt
Szívem részvéttel telik meg nyomorúságod és visszaeséseid miatt. Kérdezem azoktól, akik ezt a kinyilatkoztatást visszautasítják: "Vajon törvényem ellen való, ha most Gondviselésem mai mûveivel mentem meg teremtésemet a pusztulástól?"

10. Jézust megfosztják ruháitól és epével itatják (Mt 27.35; Mk 15.24; Lk 23.34; Jn 19.23-24)
A hegyre érve földre löktek. Ruháimat letépték rólam, és meztelenül hagytak ott az emberek szeme láttára. Sebeim újra felszakadtak, és Vérem a földre folyt. A katonák epével kevert borral kínáltak. Visszautasítottam, mert egész belsõm megtelt már a keserûséggel, amellyel ellenségeim itattak... A te ruhád, gyermekem saját véredbe fog roskadni, és ez is azt fogja bizonyítani, hogy tõlem való vagy. Te erre születtél, és beleegyezésed gyönyörûségemre szolgál, mert szenvedésed által sokakat fogok megmenteni.

11. Jézust rászegezik a keresztre (Mt 27.35+55; Mk 15.24; Lk 23.33+49; Jn 19.18)
Elöször csuklóimat szögezték fel gyorsan, és miután a szögekkel a kereszthez rögzítettek, széjjelhúzták megtört tagjaimat, és erõszakkal átfúrták lábamat. Leányom, leányom, mekkora fájdalom! Milyen nagy szenvedés! Milyen kín lelkem számára! Szeretteim elhagytak, Péter, akire Egyházamat alapítottam, megtagadott, úgy mint a többi barátom. Egyedül hagytak, kiszolgáltattak ellenségeimnek. Sírtam, mert lelkem csordultig volt fájdalommal.
Megengedtem nekik, hogy keresztre feszítsenek. Mindezt irántatok érzett szeretetbõl tettem. Ó ti gyermekei a keresztre feszítettnek! Hogyan tudjátok elfelejteni mindazt, amit értetek tettem? Azért szállt le a Bölcsesség, hogy elfogják az erõszak alapján és törvények szerint. Azért vetettek meg, és azért utasítottak vissza az emberek, hogy a ti szenvedéseiteket hordozzam. Azért szegeztek fel a fára, hogy titeket megszabadítsalak. Megengedtem nekik, hogy keresztül szúrjanak a ti szabadulásotokra. Elfogadtam egy rettenetesen fájdalmas halálnemet, azért hogy a ti lelketek éljen, és részesülhessen királyságomban. Patakokban hagytam folyni Véremet, hogy ti elnyerjétek az örök életet. A ti kedvetekért engedtem meg, hogy engem bûnösnek tartsanak.
Hogy nem vagytok képesek szeretni egymást? Hogy tudnátok tisztelni engem, amikor válogattok és elutasítjátok egymást?

12. Jézus meghal a kereszten (Mt 27.50; Mk 15.37; Lk 23.46+49; Jn 19.30)
A katonák felállították keresztemet, és a gödörbe helyezték. Rátekintettem a tömegre, bár megdagadt szememmel alig láttam. Néztem az embereket. Nem láttam egy barátot sem azok között, akik gúnyoltak. Senki sem volt ott, hogy megvígasztaljon. "Istenem! Istenem! Miért hagytál el engem?" Elhagytak mindazok, akik szerettek.... Tekintetem Anyámra esett. Ránéztem és megszólalt a Szívünk. "Neked adom szeretett gyermekeimet, hogy legyenek a Te gyermekeid is, légy Te az Édesanyjuk."
Emlékszel amikor a kereszten voltam? Melyek voltak a szavaim? Azt mondtam: Nézd az anyád! Õ szeret téged, és gondoskodik rólad. Az Atya tetszése szerint ad mindenkinek, fogadd el, amit ad neked.
Keresztemrõl kiáltottam. Ez volt utolsó hangos kiáltásom. Akkor hallattam, amikor még testben voltam. E kiáltásban szenvedés, fájdalom és keserûség visszhangzott Lelkem mélyérõl, és áttörte a magasságos mennyet. Megrendítette a Föld alapjait, kettéhasította azok szívét, akik szerettek engem, és kettéhasította a templom kárpitját is. Hûséges követõket támasztott számomra, és feltámasztott halottakat is a sírjukból, felforgatta földtakarójukat, és legyõzte a gonoszt. Hatalmas mennydörgés rázta meg az egeket fennt. Minden angyal remegve borult arcra, és teljes csendben imádtak engem. Anyám, aki közelemben állt, hallván kiáltásomat, térdre esett a földön, és sírva temette kezébe arcát. Utolsó kiáltásomat magával hordozta elszenderedése napjáig. Szenvedett....
Minden beteljesedett, közel volt a megváltás. Láttam a megnyílt eget, néma csöndben ott állt minden angyal: "Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet. Most már Nálad vagyok."
Én pedig megkeseredtem, és még most is szenvedek a világ sok gonoszsága, a bûnök, a törvénytelenségek és az önzés miatt. Kiáltásom napról napra hangosabb lesz. Egyedül hagytak keresztemen, egyedül, hogy viseljem a világ bûneit vállamon, egyedül hogy szenvedjek, egyedül hogy meghaljak kiontva Véremet, amely beborította az egész világot, és megváltott benneteket szeretett gyermekeim. Ugyanez a kiáltás hallatszik most a Földön a múlt visszhangjaként. Vajon a múlt árnyékában élek? Hiábavaló lett volna áldozatom? Hogy lehet, hogy most nem halljátok kiáltásom a keresztrõl? Miért csukjátok be fületeket, és miért zárkóztok el elõle?
13. Jézus testét leveszik a keresztrõl, s Anyja ölébe fektetik (Mt 27.59; Mk 15.46; Lk 23.53; Jn 19.39)
Soha ne veszítsd el bátorságodat! Melletted vagyok. Térj be Jézus Sebeibe, térj be Fájdalmas Szívembe, és érezd fájdalmamat! Érezd mennyire sírok! Sokakhoz elmegyek, megmutatom nekik Szívemet, jeleket adok képmásaim könnyhullatásával. Megjelenek különbözõ helyeken, de gyermekeim szívét vastag kéreg takarja, a hitetlenség kérge. Nevetségessé teszik azokat, akik hisznek. Isten Szava mit sem jelent számukra, Isten felszólításait semmibe veszik, kevés figyelmet szentelnek figyelmeztetéseinknek. Senki sem akar azokra a kinyilatkoztatásokra figyelni, amelyeket maga az Isten ad. A ti korszakotok hite semmivé vált, elsöpörte az összeférhetetlenség, a romlottság, a kegyetlenség és az aljasság. Mennyire fáj Szeplõtelen Szívem! Kezem már nem tudja tovább tartani Isten karját, hogy le ne sújtson rátok.
14. Jézust sírba teszik (Mt 27.60; Mk 15.46; Lk 23.53; Jn 19.41-42)
Az a szándékom, hogy felkeltselek benneteket sírotokból, és saját birtokotokra vezesselek benneteket: az én Szentséges Szívembe!
És te gyermekem, aki olvasod az üzenetet, vagy hallasz engem, te akit meglátogattalak sírodban, és leheletemmel eltöltöttelek, mondom neked: Kövesd Vérem nyomát, amelyet jelül hagyok számodra! Ha megállít és megkérdez egy járókelõ útközben, mondd meg neki, hogy az én tanítványom vagy, és én a te Mestered, és hogy te éppen azon az úton vagy, hogy tanúságot tégy a keresztre feszített Krisztusról, a feltámadt Krisztusról. Ha egy kufár állít meg, õrizkedj becstelenségétõl! Vigyázz nehogy kereszted helyett, amelyet én adtam neked, romlott álbölcsességet adjon. Egyetlen hang, egyetlen szó nélkül, még lelkesebben mint eddig, öleld át a válladon lévõ gerendát, és kövesd Vérem nyomát, az hozzám vezet téged. Ha közülük valaki ellened fordul, ne takard el arcod a sértések vagy ütések elõl, tartsd oda hátadat is, hogy felismerjenek sebeidrõl! Legyenek sebeid az én Sebeim tökéletes másai, mivel ugyanazok ejtik rajtad, akik engem a te Mesteredet megsebeztek. És akkor megjelenik az égen az Emberfiának jele. Nagy világosság kél a ti sötétségetekben, mert én, a ti Szent Istenetek meg akarlak menteni benneteket Szent Nevemért.
Jöjj gyermekem, aki hallasz vagy olvasol engem! E tanúságtételben újból kinyilvánítottam neked szeretetemet. Ne mondd, hogy túl messze vagyok ahhoz, hogy szeress, mert e pillanatban is olyan különös gyengédséggel és szeretettel tekintek rád, amelyet sohasem tudsz teljesen megérteni. Ha egyedül érted kellene visszatérnem, hogy megváltsalak, a legkisebb habozás nélkül jönnék, és újra kezdeném szenvedéseimet, egyedül csak érted! Elhiszed-e most nekem, ha azt mondom, hogy embernek nem lehet nagyobb szeretete annál, minthogy barátaiért áldozza életét?
Azért mondom el mindezt, hogy békére lelj Szívemben, hogy igaz életet találj bennem, Istenedben. Tudom, hogy gyenge vagy gyermekem, de gyengeséged magához vonzza mindenhatóságomat.
Fel tudod-e fogni amit mondok? Azt moondom: béke legyen veled! A szeretet áldozata vagyok. Én beszélek hozzád. Én vagyok az, aki a szeretet e tanúságát adtam neked szeretetem emlékére. Merülj el bennem, és engedd, hogy elárasszalak! Érezd mennyire vágyódik Szívem a szeretet viszonzására! Ne állj ellen nekem! Jöjj hozzám úgy, amilyen vagy! Jöjj, és igyál Szívem áradatából, és még többre fogsz szomjazni. Ó közületek hányan hagyták el az Igazságot, és indultak ilyen-olyan utakra. Az Igazság SZERETET. Én vagyok az Igazság. Legyetek az Igazság tanúi! Fogadjátok az Igazság Szentlelkét, fogadjátok a kegyelem Szentlelkét! Megáldalak benneteket a szeretet sóhaját hagyva homlokotokon. Legyetek egyek Szent Nevemben!