csütörtök
szombat
Az Élet Igéje, 2008. július
Szomjaztál-e már valaha a végtelenre? Érezted-e valaha szívedben az emésztő vágyat, hogy átöleld a mérhetetlen mindenséget?
Vagy más szavakkal: voltál-e már magadban elégedetlen azzal, amit csinálsz, és azzal, ami vagy?
Ha
így van, akkor boldogan fogod felfedezni azt az életszabályt, amely
elvezet téged az áhított teljességre, s nem engedi, hogy elfecséreld
napjaidat.
Van
az evangéliumnak egy elgondolkodtató mondata, amelyet ha csak egy
kicsit is megértünk, ujjongással fogadunk. Sűrítve megtaláljuk benne
mindazt, amit az életben tennünk kell. Összefoglalja mindazokat a
törvényeket, amelyeket Isten az emberi szív mélyébe vésett.
Hallgasd meg:
„Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük. Ez a törvény és a próféták.” (Mt 7,12)
Ezt a mondatot nevezik „aranyszabálynak”.
Krisztus
mondta így, de már előzőleg ismerték az egész világon. Benne volt az
Ószövetségben. Ismerte már Seneca és Kínában Konfuciusz. És még sokan
mások. Már ebből is látszik, hogy Isten mennyire fontosnak tartja: azt
akarja, hogy minden ember életének ez legyen az alapszabálya.
Szívesen olvassuk, úgy hangzik, mit egy jelmondat.
Hallgasd meg még egyszer:
„Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük.”
Így szeressük minden felebarátunkat, akivel a nap folyamán találkozunk!
Képzeljük magunkat az ő helyzetébe, és úgy bánjunk vele, ahogyan szeretnénk, ha velünk bánnának, ha a helyében lennénk.
A bensőnkben lakozó hang, Isten hangja rávezet majd arra, hogyan találjuk meg a szeretet legalkalmasabb kifejezését.
Éhezik valaki? – Én magam vagyok éhes – gondoljuk, és adjunk neki enni.
Igazságtalanságtól szenved? – Én vagyok az, aki elszenvedi!
Eltévelyedett
valaki, és kétségek gyötrik? – Mintha velem történne. És mondjunk neki
vigasztaló szavakat, osszuk meg vele gondjait! Ne nyugodjunk meg, amíg
azt nem látjuk, hogy lelke megkönnyebbül és megszűnnek a kétségei.
Hiszen szeretnénk, ha velünk is így bánnának.
Ismerek
valakit, aki nyomorék? – Annyira akarom őt szeretni, hogy szinte saját
testemben és szívemben érezzem az ő fogyatékosságát. A szeretet fog
majd rávezetni a legmegfelelőbb magatartásra, ami megéreztetheti vele,
hogy nemcsak egyenértékű másokkal, hanem a kegyelem segítségével ő még
több is náluk, hiszen mi keresztények tudjuk, milyen nagy értéke van a
szenvedésnek.
Tegyünk
így mindenkivel, anélkül, hogy bármiféle megkülönböztetést tennénk
rokonszenves és ellenszenves, fiatal és öreg, barát és ellenség,
honfitárs és külföldi, szép és csúnya ember között… Az Evangélium szava
mindenkire vonatkozik.
Mintha általános felzúdulást hallanék…
Megértem…
Talán egyszerűnek tűnik, amit mondok, mégis micsoda változást kíván!
Mily messze van ez megszokott mindennapi gondolatainktól,
cselekedeteinktől!
Bátorság! Meg kell próbálnunk!
Egy
ily módon eltöltött nap felér egy élettel. És estére nem ismerünk
magunkra. Valami soha nem ismert öröm áraszt el bennünket. Erő költözik
belénk. Isten velünk lesz, mert Ő azokkal van, akik szeretnek.
Napjaink így válnak teljessé.
Néha
talán csökken a lelkesedésünk, és kísértést érzünk, hogy
elbátortalanodjunk, hogy abbahagyjuk az egészet. És vissza szeretnénk
térni korábbi életünkhöz…
Csak ezt ne! Bátorság! Isten megadja nekünk a kegyelmet.
Kezdjük mindig újra!
Ha kitartunk, észre fogjuk venni, hogyan változik meg körülöttünk lassanként a világ.
Megértjük
végre, hogy az evangélium a legcsodálatosabb élet hordozója, fényt
gyújt a világban, ízt ad létünknek, magában hordozza minden problémánk
megoldását.
És
nem nyugodhatunk mindaddig, amíg nem közöljük rendkívüli élményünket
másokkal is: barátainkkal, akik meg tudnak érteni, rokonainkkal és
mindazokkal, akik felé ösztönzést érzünk arra, hogy elmondjuk.
És íme, újjászületik a remény.
„Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük.”
Chiara Lubich
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)