Világító jel
„Így világítson világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és magasztalják érte mennyei Atyátokat.” (Mt 5,16)
Ha
hívő vagy, van egy kötelességed azokkal szemben, akik nem ismerik
Istent. A keresztény ugyanis nem menekülhet, nem rejtőzhet el a világ
elől, és nem tekintheti magánügynek a vallást. Azért él a világon, mert
van egy felelősségteljes küldetése mindenki felé: az, hogy világító
jel, fény legyen. Ez rád is vonatkozik, s ha nem így teszel, ugyanolyan
haszontalan vagy, mint az ízét vesztett só, vagy mint a kialudt fény.
„Így világítson világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és magasztalják érte mennyei Atyátokat.”
A fény „jótettekben”
nyilvánul meg; a keresztények jótettei által ragyog. Erre azt mondod:
nem csak a keresztények tesznek jót. Mások is dolgoznak a haladásért,
házakat építenek, küzdenek az igazságért... Igazad van. Természetesen a
keresztényeknek is harcolniuk kell mindezért, s meg is teszik, de nem
ebben rejlik sajátos küldetésük. A keresztényeknek új lelkülettel kell
cselekedniük a jót: úgy, hogy többé ne ők éljenek, hanem Krisztus
bennük. Az evangélista ugyanis nem csupán egymástól független
szeretet-tettek sorozatára gondol (pl. a börtönben levők
meglátogatására, a mezítelenek felöltöztetésére vagy az irgalmasság
korunkban aktuális más cselekedeteinek élésére), hanem arra, hogy a
kereszténynek teljesen rá kell hangolódnia Isten akaratára; olyannyira,
hogy egész életét egyetlen jócselekedetté alakítsa. Ha a keresztény így
tesz, „áttetszővé”
válik, s a dicséret, amit kap, nem neki fog szólni, hanem a benne élő
Krisztusnak, és Isten – általa – jelen lesz a világban. A kereszténynek
tehát az a feladata, hogy hagyja kisugározni magából a benne élő fényt,
és Isten jelenlétének „jele” legyen az emberek között.
„Így világítson világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és magasztalják érte mennyei Atyátokat.”
S
ha ez jellemző az egyén jótetteire, akkor a világban élő keresztény
közösségnek is az a sajátos küldetése, hogy élete által tanúságot
tegyen Istenről, aki az idők végezetéig jelen van ott, ahol ketten vagy
hárman egyek az Ő nevében, amint azt megígérte egyházának. Az ősegyház
különös hangsúlyt fektetett Jézus e szavaira. Főként a nehéz
pillanatokban, amikor megrágalmazták a keresztényeket, ez adott nekik
erőt ahhoz, hogy ne erőszakkal válaszoljanak a sértésekre. Viselkedésük
a legmeggyőzőbb cáfolata volt a rossznak, amivel vádolták őket. A
Tituszhoz írt levélben ezt olvashatjuk: „Az
ifjakat is buzdítsd, hogy mindenben fegyelmezetten éljenek. Magad járj
elő jó példával mindenben, a tanításban légy kifogástalan és komoly.
Szavad legyen józan és feddhetetlen, hadd szégyenüljön meg az ellenfél,
mivel semmi rosszat sem tud ránk fogni.” (2,6-8)
„Így világítson világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és magasztalják érte mennyei Atyátokat.”
Ma
is a megélt keresztény élet a fény, amely tanúságot tesz Istenről.
Elmesélek egy történetet. Antonietta Szardíniában született, de munkája
miatt Franciaországba költözött. Egy olyan irodában dolgozik, ahol
sokan kissé unottan végzik munkájukat. Mivel keresztény és
mindannyiukban Jézust látja, akit szolgálni akar, segít mindenkinek;
mindig nyugodt és mosolygós. Gyakran előfordul, hogy valaki dühös rá,
veszekszik vele és kicsúfolja: „Ha már annyira szeretsz dolgozni, tessék, csináld meg az én munkámat is!”
Ilyenkor hallgat és csendben dolgozik tovább. Tudja, hogy kollégái
valójában nem rosszak, csak bizonyára mindegyiknek megvan a maga baja.
Egyik nap, amikor egyedül volt az irodában, főnöke odament hozzá és
megkérdezte: „Hogyhogy soha nem veszíti el a türelmét, és mindig tud mosolyogni?” Antonietta szinte mentegetőzve ezt válaszolja: „Igyekszem nyugodt maradni, és a jó oldalát nézni a dolgoknak.” A főnöke az íróasztalra csap, és határozottan kijelenti: „Nem, ehhez biztosan köze van Istennek, különben lehetetlen volna! Ha belegondolok, hogy én nem hittem Istenben!” Néhány nappal később Antoniettát magához kérette az igazgató és tudtára adta, hogy áthelyezte egy másik irodába. „Azért – fűzte hozzá –, hogy azt is átalakítsa.”
Így világítson világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és magasztalják érte mennyei Atyátokat.”
Chiara Lubich
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése