AZ ÉG KAPUJA
"Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-bejár és legelõt talál." (Jn 10,9)
Akik hallgatták Jézust,
azokhoz közel állt a kapu hasonlata, mivel már az Ószövetség is
többször használta: például Jákob álmának leírásakor, vagy az Isten
elõtt oly kedves Jeruzsálem õsi kapuit említve.
Jézus azonban fõként a 118. zsoltár versének szavait érzi
magáénak, melyeket egészen új, teljesebb tartalommal ruház fel: "Ez az
Úrhoz vezetõ kapu, az igazak ezen mennek át". Õ az üdvösség kapuja,
mely az isteni javakat bõségesen termõ legelõkre vezet. Õ az egyetlen
közvetítõ, s az emberek általa nyernek bebocsátást az Atyához. "Õ az
Atya kapuja – mondja Antiochiai Szent Ignác – melyen Ábrahám, Izsák,
Jákob, a próféták, az apostolok és az egyház áthalad" .
"Én vagyok a kapu…"
Igen, a kapu-hasonlat
visszhangra talált a zsidók szívében, akik – átlépve a Szent Város és a
Templom kapuját – az egység és a béke légkörét tapasztalták, prófétáik
pedig feltárták elõttük az Új Jeruzsálem látomását is, melynek kapuja
nyitott minden nemzet felé.
Jézus az isteni ígéretek beteljesítõjeként jelenik meg, aki
választ ad annak a népnek a várakozására, melynek történelmét
megpecsételte az Istennel kötött szövetség, amit Isten soha nem von
vissza.
A kapu szó jelentését még inkább megmagyarázza egy másik hasonló
kép, amit Jézus használ: "Én vagyok az út, (…) Senki sem juthat el az
Atyához, csak általam" . Tehát Õ valóban út, kitárt kapu az Atya felé:
magához Istenhez vezet.
"Én vagyok a kapu…"
De milyen konkrét jelentése van életünkben ennek az igének?
Sokféle következtetést vonhatunk le az Evangélium különbözõ
szakaszaiból, melyek hasonló gondolatot fejeznek ki, mint a Jánostól
vett idézet, de mi most a "szûk kapuról" szóló részre hivatkozunk. Ez
az, amin be kell mennünk, ha el akarunk jutni az életre.
Miért éppen ezt választottuk? Mert talán ez áll legközelebb ahhoz
az igazsághoz, amit Jézus mond önmagáról, és ez világít rá leginkább
arra, hogy mit kell tennünk.
S hogy mikor válik Jézus a Szentháromság felé teljesen nyitott,
kitárt kapuvá? Akkor, amikor úgy tûnik, hogy az Ég kapuja bezárult
elõtte; ezáltal lesz Õ az Ég kapuja mindannyiunk számára.
Az elhagyott Jézus a kapu, mely tökéletes közösséget teremt Isten
és az emberiség között: azzal, hogy semmivé válik, egyesíti Isten fiait
az Atyával. Õ az az ûr (az az ajtónyílás), mely által az ember
kapcsolatba kerül Istennel és Isten az emberrel.
Õ tehát a szûk kapu, mely ugyanakkor kitárt kapu is; és ez az, amit megtapasztalhatunk.
"Én vagyok a kapu…"
Jézus, elhagyatottságában, az Atyához vezetõ úttá vált számunkra.
Õ már megtette a maga részét. De ha ki akarjuk használni ezt a
hatalmas kegyelmet, mindannyiunknak hozzá kell tennünk a magunk kicsiny
részét, mely abból áll, hogy odalépünk ehhez az ajtóhoz és átmegyünk
rajta.
Hogyan?
Amikor ránk tör a csalódottság érzése; amikor valamilyen
megrázkódtatás ér, legyen az valamilyen szerencsétlenség vagy egy
váratlan betegség, mindig gondoljunk Jézus fájdalmára; Jézuséra, akiben
megtestesült mindez és még ezer meg ezer más szenvedés is.
Igen, Õ jelen van mindabban, aminek fájdalom íze van. Minden szenvedésünk az Õ egy-egy arca.
Törekedjünk tehát felismerni Jézust minden aggodalomban, az élet
megpróbáltatásaiban, minden sötétségben, saját tragédiánkban és
másokéban, a körülöttünk élõ emberiség gyötrelmeiben. Õ az, mivel
magára vette mindegyiket. Elég, ha hittel ezt mondjuk neki: "Te vagy,
Uram, az egyetlen kincsem"; elég, ha teszünk valami konkrétat azért,
hogy enyhítsük szenvedéseit a szegényekben, a boldogtalanokban, hogy
átmenjünk a kapun és rátaláljunk egy eddig nem ismert örömre, s
felfedezzük az élet új teljességét.
Chiara Lubich
Jézus azonban fõként a 118. zsoltár versének szavait érzi magáénak, melyeket egészen új, teljesebb tartalommal ruház fel: "Ez az Úrhoz vezetõ kapu, az igazak ezen mennek át". Õ az üdvösség kapuja, mely az isteni javakat bõségesen termõ legelõkre vezet. Õ az egyetlen közvetítõ, s az emberek általa nyernek bebocsátást az Atyához. "Õ az Atya kapuja – mondja Antiochiai Szent Ignác – melyen Ábrahám, Izsák, Jákob, a próféták, az apostolok és az egyház áthalad" .
Jézus az isteni ígéretek beteljesítõjeként jelenik meg, aki választ ad annak a népnek a várakozására, melynek történelmét megpecsételte az Istennel kötött szövetség, amit Isten soha nem von vissza.
A kapu szó jelentését még inkább megmagyarázza egy másik hasonló kép, amit Jézus használ: "Én vagyok az út, (…) Senki sem juthat el az Atyához, csak általam" . Tehát Õ valóban út, kitárt kapu az Atya felé: magához Istenhez vezet.
Sokféle következtetést vonhatunk le az Evangélium különbözõ szakaszaiból, melyek hasonló gondolatot fejeznek ki, mint a Jánostól vett idézet, de mi most a "szûk kapuról" szóló részre hivatkozunk. Ez az, amin be kell mennünk, ha el akarunk jutni az életre.
Miért éppen ezt választottuk? Mert talán ez áll legközelebb ahhoz az igazsághoz, amit Jézus mond önmagáról, és ez világít rá leginkább arra, hogy mit kell tennünk.
S hogy mikor válik Jézus a Szentháromság felé teljesen nyitott, kitárt kapuvá? Akkor, amikor úgy tûnik, hogy az Ég kapuja bezárult elõtte; ezáltal lesz Õ az Ég kapuja mindannyiunk számára.
Az elhagyott Jézus a kapu, mely tökéletes közösséget teremt Isten és az emberiség között: azzal, hogy semmivé válik, egyesíti Isten fiait az Atyával. Õ az az ûr (az az ajtónyílás), mely által az ember kapcsolatba kerül Istennel és Isten az emberrel.
Õ tehát a szûk kapu, mely ugyanakkor kitárt kapu is; és ez az, amit megtapasztalhatunk.
Õ már megtette a maga részét. De ha ki akarjuk használni ezt a hatalmas kegyelmet, mindannyiunknak hozzá kell tennünk a magunk kicsiny részét, mely abból áll, hogy odalépünk ehhez az ajtóhoz és átmegyünk rajta.
Hogyan?
Amikor ránk tör a csalódottság érzése; amikor valamilyen megrázkódtatás ér, legyen az valamilyen szerencsétlenség vagy egy váratlan betegség, mindig gondoljunk Jézus fájdalmára; Jézuséra, akiben megtestesült mindez és még ezer meg ezer más szenvedés is.
Igen, Õ jelen van mindabban, aminek fájdalom íze van. Minden szenvedésünk az Õ egy-egy arca.
Törekedjünk tehát felismerni Jézust minden aggodalomban, az élet megpróbáltatásaiban, minden sötétségben, saját tragédiánkban és másokéban, a körülöttünk élõ emberiség gyötrelmeiben. Õ az, mivel magára vette mindegyiket. Elég, ha hittel ezt mondjuk neki: "Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem"; elég, ha teszünk valami konkrétat azért, hogy enyhítsük szenvedéseit a szegényekben, a boldogtalanokban, hogy átmenjünk a kapun és rátaláljunk egy eddig nem ismert örömre, s felfedezzük az élet új teljességét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése