A
sötétség és világosság szemléletes ellentéte minden kultúrában és
vallásban megvan. A világosság az élet, a jó, a tökéletesség, a
boldogság és a halhatatlanság szimbóluma; a sötétség viszont a hideget, a
negatívumokat, a rosszat, a félelmet és a halált idézi.
Pál
apostol emlékezteti a római híveket, hogy a keresztényeknek nem lehet
többé közük a múlt „sötét” tetteihez, melyek tele vannak
tisztátalansággal, igazságtalansággal, elvetemültséggel, kapzsisággal,
rosszindulattal, irigységgel, vetélkedéssel, csalással, gonoszsággal…[1]
„Vessük le a sötétség tetteit…”
Melyek a „sötétség tettei”? Pál szerint a részegeskedés, a tisztátalanság, a viszálykodás, az irigység[2];
de az Istenről való megfeledkezés, a hűtlenség, a lopás, a gyilkosság, a
gőg, a harag és a másik lebecsülése is. Továbbá a materializmus, a
konzumizmus, a hedonizmus és az önhittség.
A
sötétség tette lehet a könnyelműség is, ahogyan olykor végignézünk egy
tv-műsort, vagy az interneten szörfözünk, egyes újságokat vagy filmeket
nézünk, vagy bizonyos ruháinkat mutogatjuk.
Amikor
megkeresztelkedtünk, keresztszüleink szavai által kimondtuk, hogy
Krisztussal meg akarunk halni a bűnnek. Ezért háromszor is
kinyilvánítottuk, hogy ellene akarunk mondani a sátánnak és
cselvetéseinek. Ma nem szokás a Sátánról beszélni, szívesen elfelejtik,
és azt mondják, hogy nincs is. Pedig létezik, és folytonosan háborúkat,
öldökléseket, mindenféle erőszakot szít.
„Vessük
le”: ez a felszólítás határozott cselekedetre hív, ami nem megy
könnyen. Következetességet, elszántságot, bátorságot kíván, ami
nélkülözhetetlen, ha a világosság országában akarunk élni. Az életige
ugyanis így folytatódik:
„… s öltsük magunkra a világosság fegyvereit!”
Nem
elegendő ugyanis visszautasítani, „levetni” a rosszat, hanem „magunkra
kell ölteni a világosság fegyvereit”. Más szóval, ahogy később Pál
megmagyarázza, „az Úr Jézus Krisztust kell magunkra ölteni”, és hagyni,
hogy Ő éljen bennünk.[3] Péter apostol is arra hív, hogy Jézus érzületével „fegyverezzük fel” magunkat.[4]
Erőteljes
kifejezések ezek, mert tudjuk, hogy nem könnyű engedni, hogy Krisztus
éljen bennünk. Akkor ugyanis az Ő érzéseit, gondolkodásmódját,
cselekedeteit kell tükröznünk, úgy kell szeretnünk, ahogyan Jézus. A
szeretet viszont igényes, állandó harcot kíván önzésünk ellen.
Nincs
viszont más módja annak, hogy eljussunk a világosságra. Egyértelműen
erre utal János első levele is: „Aki szereti testvérét, az világosságban
él, és abban nincs megbotránkozni való. Aki viszont gyűlöli testvérét,
az a sötétségben él és sötétben jár. Nem tudja, hova megy, mert a
sötétség megvakította szemét.”[5]
„Vessük le a sötétség tetteit, s öltsük magunkra a világosság fegyvereit!”
Ez
az életige megtérésre szólít bennünket, arra, hogy a sötétség
birodalmából folyton átlépjünk a világosság országába. Újra és újra
mondjunk tehát nemet a Sátánnak és minden ámításának, és ismételjük
igenünket Istennek, ahogyan keresztelésünk napján tettük!
Nem
kell nagy dolgokat művelnünk. Elegendő, ha az igazi szeretet ihleti és
élteti mindazt, amit már eleve teszünk. Így hozzájárulunk ahhoz, hogy a
világosság, a pozitívumok, a boldogságok kultúrája terjedjen
környezetünkben. A mennyországot fogjuk építeni már itt a földön, hogy
majd örökre részünk legyen benne az Égben.
Igen,
mert a mennyország létezik, Jézus megígérte nekünk. Olyan, mint egy
ház, amit idelent építünk föl, hogy majd odaát lakjunk benne. Ott majd
teljes öröm, harmónia, szépség, tánc, vég nélküli boldogság lesz
osztályrészünk, mert a mennyország szeretet.
Erről
tanúskodik a perui Mary tapasztalata is. Három kisgyermek édesanyja ő,
aki az életigét megismerve találkozott Istennel. Megtalálta a fényt,
mely teljesen magával ragadta őt, és radikális fordulatot hozott
életében.
Nem
sokkal később súlyos betegséget állapítottak meg nála. A kórházban
megtudta, hogy alig több mint egy hónapja van hátra. A Jézus iránti új
bizalom, amely kevéssel azelőtt született meg benne, erőt adott neki,
hogy imádkozzék. Öt életévet kért még Tőle, hogy megerősödhessen
megtérésében, és hogy meg tudja változtatni környezetét.
Az
orvosok számára megmagyarázhatatlan módon Mary egészségi állapota
javulni kezdett, ezért kiengedték a kórházból. Hazatérve élettársával
együtt felkészült a szentségi házasságra, és kérte gyermekei számára a
keresztséget.
Öt év elteltével betegsége hirtelen kiújult, és röpke két hét alatt bevégezte földi életét.
Halála
előtt gyermekeivel kapcsolatban a legapróbb részletekig sikerült
mindent elrendeznie, és férjének is reményt tudott adni. „Most az
Atyához megyek, aki vár rám. Minden csodálatos volt. Életem legszebb öt
évével ajándékozott meg Ő, miután megismertem Igéje által, amely Életet
ad!”
Chiara Lubich
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése