„Titeket pedig gyarapítson és gazdagítson az Úr a szeretetben, egymás és mindenki iránt.”
(1Tessz 3,12)
Szent Pál a rá jellemző közvetlenséggel gyakran nemcsak jókívánságait fejezi ki a keresztény közösségeknek, hanem különleges kegyelmekért is folyamodik az Úrhoz. (vö. Ef 3,18; Fil 1,9 )
Most a tesszalonikai hívek számára kéri az egyre növekvő, túlcsorduló kölcsönös szeretet kegyelmét. Nem arról van szó, hogy a közösségben hiányzik a kölcsönös szeretet, s ezért burkoltan szemrehányást tesz nekik, hanem inkább fel akarja hívni a figyelmüket arra, hogy a szeretet benső törvénye az, hogy nőttön-nő.
„Titeket pedig gyarapítson és gazdagítson az Úr a szeretetben, egymás és mindenki iránt.”
A keresztény élet legfőbb jellemzője a szeretet. Ezért, ha nem gyarapszik, az egész keresztény élet elsorvad, sőt el is hal.
Nem elég, hogy a kegyelem fényénél megértettük a felebaráti szeretet parancsát; nem elég, hogy az Evangéliumhoz való megtérésünk kezdetén lelkesedéssel tapasztaltuk magával ragadó erejét és lendületét, hanem folytonosan fel kell frissítenünk, mozgásba kell hoznunk, állandóan növelnünk kell. Ez csak úgy lehetséges, ha egyre nagyobb készséggel és nagylelkűséggel használjuk ki a mindennapi élet adta alkalmakat.
„Titeket pedig gyarapítson és gazdagítson az Úr a szeretetben, egymás és mindenki iránt.”
Szent Pál szerint a keresztény közösségeket az igazi család frissességének és melegségének kellene átjárnia.
Érthető tehát, hogy az apostol figyelmeztetni akar azokra a veszélyekre, melyek gyakran fenyegetik a közösségek életét: az individualizmusra, a felületességre, a középszerűségre.
De Szent Pál egy másik súlyos, az előbbiekkel szorosan összefüggő veszélytől is meg akarja óvni a közösséget, attól, hogy kényelmes, nyugodt, de zárt életet éljenek. Nyitott közösségeket szeretne, hiszen a szeretet sajátossága éppen az, hogy nemcsak hittestvéreinket szeretjük, hanem odafordulunk mindenkihez, s fogékonyak vagyunk minden ember problémájára és szükségleteire. A szeretet sajátossága, hogy képes befogadni bárkit; hogy mindenkiben a pozitívumot keresi, és az egyetemes jó megvalósítása érdekében együtt tud működni minden jószándékú emberrel.
„Titeket pedig gyarapítson és gazdagítson az Úr a szeretetben, egymás és mindenki iránt.”
Hogyan éljük tehát az e havi Igét?
Úgy, hogy a családunkban, munkahelyünkön, a különböző egyházi és plébániai közösségeinkben törekszünk a növekedésre a kölcsönös szeretetben.
Ez az Ige túláradó szeretetet kér tőlünk; olyan szeretetet, mely túllép a középszerűségen, és át tudja törni rejtett egoizmusunk falait.
Ha végigtekintünk a szeretet különböző arculatain (tolerancia, megértés, kölcsönös elfogadás, türelem, szolgálatkészség, irgalom embertársaink valós vagy vélt hiányosságai iránt, a javak megosztása stb.) fel fogjuk fedezni, milyen sok alkalom nyílik arra, hogy megéljük ezeket.
Ha közösségünkben a kölcsönös szeretet légköre uralkodik majd, akkor biztos, hogy melegséget fog sugározni mindenki felé. Így azok is, akik még nem ismerik a keresztény életet, tapasztalni fogják vonzását; szinte észrevétlenül magával ragadja őket ez a légkör, s érzik, hogy ugyanennek a családnak a tagjai.
(1Tessz 3,12)
Szent Pál a rá jellemző közvetlenséggel gyakran nemcsak jókívánságait fejezi ki a keresztény közösségeknek, hanem különleges kegyelmekért is folyamodik az Úrhoz. (vö. Ef 3,18; Fil 1,9 )
Most a tesszalonikai hívek számára kéri az egyre növekvő, túlcsorduló kölcsönös szeretet kegyelmét. Nem arról van szó, hogy a közösségben hiányzik a kölcsönös szeretet, s ezért burkoltan szemrehányást tesz nekik, hanem inkább fel akarja hívni a figyelmüket arra, hogy a szeretet benső törvénye az, hogy nőttön-nő.
„Titeket pedig gyarapítson és gazdagítson az Úr a szeretetben, egymás és mindenki iránt.”
A keresztény élet legfőbb jellemzője a szeretet. Ezért, ha nem gyarapszik, az egész keresztény élet elsorvad, sőt el is hal.
Nem elég, hogy a kegyelem fényénél megértettük a felebaráti szeretet parancsát; nem elég, hogy az Evangéliumhoz való megtérésünk kezdetén lelkesedéssel tapasztaltuk magával ragadó erejét és lendületét, hanem folytonosan fel kell frissítenünk, mozgásba kell hoznunk, állandóan növelnünk kell. Ez csak úgy lehetséges, ha egyre nagyobb készséggel és nagylelkűséggel használjuk ki a mindennapi élet adta alkalmakat.
„Titeket pedig gyarapítson és gazdagítson az Úr a szeretetben, egymás és mindenki iránt.”
Szent Pál szerint a keresztény közösségeket az igazi család frissességének és melegségének kellene átjárnia.
Érthető tehát, hogy az apostol figyelmeztetni akar azokra a veszélyekre, melyek gyakran fenyegetik a közösségek életét: az individualizmusra, a felületességre, a középszerűségre.
De Szent Pál egy másik súlyos, az előbbiekkel szorosan összefüggő veszélytől is meg akarja óvni a közösséget, attól, hogy kényelmes, nyugodt, de zárt életet éljenek. Nyitott közösségeket szeretne, hiszen a szeretet sajátossága éppen az, hogy nemcsak hittestvéreinket szeretjük, hanem odafordulunk mindenkihez, s fogékonyak vagyunk minden ember problémájára és szükségleteire. A szeretet sajátossága, hogy képes befogadni bárkit; hogy mindenkiben a pozitívumot keresi, és az egyetemes jó megvalósítása érdekében együtt tud működni minden jószándékú emberrel.
„Titeket pedig gyarapítson és gazdagítson az Úr a szeretetben, egymás és mindenki iránt.”
Hogyan éljük tehát az e havi Igét?
Úgy, hogy a családunkban, munkahelyünkön, a különböző egyházi és plébániai közösségeinkben törekszünk a növekedésre a kölcsönös szeretetben.
Ez az Ige túláradó szeretetet kér tőlünk; olyan szeretetet, mely túllép a középszerűségen, és át tudja törni rejtett egoizmusunk falait.
Ha végigtekintünk a szeretet különböző arculatain (tolerancia, megértés, kölcsönös elfogadás, türelem, szolgálatkészség, irgalom embertársaink valós vagy vélt hiányosságai iránt, a javak megosztása stb.) fel fogjuk fedezni, milyen sok alkalom nyílik arra, hogy megéljük ezeket.
Ha közösségünkben a kölcsönös szeretet légköre uralkodik majd, akkor biztos, hogy melegséget fog sugározni mindenki felé. Így azok is, akik még nem ismerik a keresztény életet, tapasztalni fogják vonzását; szinte észrevétlenül magával ragadja őket ez a légkör, s érzik, hogy ugyanennek a családnak a tagjai.
Chiara Lubich
Az Élet Igéje, 1994. november
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése