(Jn 12,26).
Emlékszel? Ugyanebben a fejezetben Jézus
a halálról beszél egy közismert hasonlatot használva:
a búzaszem csak akkor hoz sok termést, ha elhal; így
lesz ez Vele is. Sõt hozzáfûzte, hogy aki szereti életét,
elveszíti azt, aki pedig elveszíti, megmenti azt az örök
életre. Mindezek után így folytatja: "Aki szolgálni
akar nekem, kövessen: ahol én vagyok, ott lesz az én
szolgám is." Ezekkel a szavakkal meghívja az Õt
követni akarókat, hogy ugyanazon az úton járjanak,
mint Õ.
"Aki..."- mondja Jézus. Kire vonatkozik
ez? Világos: nemcsak bizonyos emberekre, hanem bárkire. E
szavak az összes hívõre, tehát rád és
rám is érvényesek. Jézus sorsa - vagyis a halál
általi megdicsõülés - tanítványainak
sorsa is; az enyém és a tied egyaránt. Jézus
útja az, amelyen el kell indulnunk, ha tökéletesen meg
akarjuk valósítani önmagunkat, ha teljességgel
be akarjuk tölteni hivatásunkat.
"...az én szolgám." A Jézus
által használt "szolga" szó kifejezi minden
keresztény lényegét: a keresztény Krisztus
küldötte a világban, az Õ munkatársa, az
Õ követe.
A kereszténynek - ahhoz, hogy Krisztus igazi "szolgája"
legyen - rá kell lépnie egy útra; arra, amin Jézus
járt: a szeretet útjára, mely egy napon talán
azt is kérheti tõle, hogy a testvérei iránti
szeretetbõl adja oda az életét, ahogy ez Jézus
esetében is történt. Annyi bizonyos, hogy ha valaki
ezen az úton jár, nap mint nap meg kell halnia önmaga
számára. Ugyanis lehetetlen igazán szeretni a többieket
anélkül, hogy megtagadnánk önmagunkat; anélkül,
hogy meghalnánk saját magunknak.
Ezt a szeretetet gyakorolták az elsõ keresztények;
ily módon haltak meg és támadtak fel; errõl
a szeretetrõl ismerte fel környezetük, hogy õk
Jézus szolgái, az Õ tanítványai. Bizonyára
jól ismered ezeket a szavakat: "Arról tudják
majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy
szeretettel vagytok egymás iránt."(Jn 13,35)
Ha követjük Jézust, a mi utunk is ugyanoda
vezet, mint az Övé: a Mennyországba, ahol megtisztel
bennünket az Atya. Ez számunkra azt jelenti, hogy osztozunk
abban a dicsõségben, amiben az Atya részesíti
Jézust. Ez az ígéret hasonlít ahhoz, amit Jézus
az apostolokhoz intézett búcsúbeszédében
mondott, mely szerint Õ most elmegy, hogy helyet készítsen
nekik, de aztán visszatér és magával viszi
õket, hogy õk is ott legyenek, ahol Õ van.
Hogyan fogjuk tehát élni ezt az Igét?
Jézus ígéretei annyira nagyok, a
jövõ oly ragyogó és végtelen, hogy egy
pillanatig sem kell kételkednünk abban, elinduljunk-e a Jézus
által mutatott úton. Akárhány testvérrel
találkozunk is a nap folyamán, azzal a készséggel
álljunk oda eléjük, hogy készek vagyunk meghalni
értük. Így könnyebbé válik minden
áldozat és természetes lesz, hogy meghalunk saját
énünknek, egoizmusunknak.
Az Õ szolgái és tanítványai
leszünk, s már elõre ízlelhetjük a ránk
váró Mennyországot s a Vele való közösséget.
De nemcsak errõl van szó: ha többen így élünk,
a szeretet kölcsönössé válik, ami rendkívüli
gyümölcsöt terem: Krisztus nem vár arra, hogy majd
a másik életben megajándékoz minket társaságával.
Már mostantól kezdve közöttünk fog élni,
mert azt mondta: "Ahol ketten vagy hárman összegyûlnek
az én nevemben, ott vagyok közöttük" (Mt 18,20).
Így már ezen a földön megtapasztaljuk az öröm
teljességét. A tét túlságosan nagy ahhoz,
hogy veszni hagyjuk. Tehát: bátorság!
Chiara Lubich
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése