péntek

Életige 1997 március

"Aki szolgálni akar nekem, kövessen: ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is"
(Jn 12,26).
Emlékszel? Ugyanebben a fejezetben Jézus a halálról beszél egy közismert hasonlatot használva: a búzaszem csak akkor hoz sok termést, ha elhal; így lesz ez Vele is. Sõt hozzáfûzte, hogy aki szereti életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti, megmenti azt az örök életre. Mindezek után így folytatja: "Aki szolgálni akar nekem, kövessen: ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is." Ezekkel a szavakkal meghívja az Õt követni akarókat, hogy ugyanazon az úton járjanak, mint Õ.
"Aki..."- mondja Jézus. Kire vonatkozik ez? Világos: nemcsak bizonyos emberekre, hanem bárkire. E szavak az összes hívõre, tehát rád és rám is érvényesek. Jézus sorsa - vagyis a halál általi megdicsõülés - tanítványainak sorsa is; az enyém és a tied egyaránt. Jézus útja az, amelyen el kell indulnunk, ha tökéletesen meg akarjuk valósítani önmagunkat, ha teljességgel be akarjuk tölteni hivatásunkat.
"Aki szolgálni akar nekem, kövessen: ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is."
"...az én szolgám." A Jézus által használt "szolga" szó kifejezi minden keresztény lényegét: a keresztény Krisztus küldötte a világban, az Õ munkatársa, az Õ követe.
A kereszténynek - ahhoz, hogy Krisztus igazi "szolgája" legyen - rá kell lépnie egy útra; arra, amin Jézus járt: a szeretet útjára, mely egy napon talán azt is kérheti tõle, hogy a testvérei iránti szeretetbõl adja oda az életét, ahogy ez Jézus esetében is történt. Annyi bizonyos, hogy ha valaki ezen az úton jár, nap mint nap meg kell halnia önmaga számára. Ugyanis lehetetlen igazán szeretni a többieket anélkül, hogy megtagadnánk önmagunkat; anélkül, hogy meghalnánk saját magunknak.
Ezt a szeretetet gyakorolták az elsõ keresztények; ily módon haltak meg és támadtak fel; errõl a szeretetrõl ismerte fel környezetük, hogy õk Jézus szolgái, az Õ tanítványai. Bizonyára jól ismered ezeket a szavakat: "Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt."(Jn 13,35)
"Aki szolgálni akar nekem, kövessen: ahol én vagyok ott lesz az én szolgám is."
Ha követjük Jézust, a mi utunk is ugyanoda vezet, mint az Övé: a Mennyországba, ahol megtisztel bennünket az Atya. Ez számunkra azt jelenti, hogy osztozunk abban a dicsõségben, amiben az Atya részesíti Jézust. Ez az ígéret hasonlít ahhoz, amit Jézus az apostolokhoz intézett búcsúbeszédében mondott, mely szerint Õ most elmegy, hogy helyet készítsen nekik, de aztán visszatér és magával viszi õket, hogy õk is ott legyenek, ahol Õ van.
"Aki szolgálni akar nekem, kövessen: ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is."
Hogyan fogjuk tehát élni ezt az Igét?
Jézus ígéretei annyira nagyok, a jövõ oly ragyogó és végtelen, hogy egy pillanatig sem kell kételkednünk abban, elinduljunk-e a Jézus által mutatott úton. Akárhány testvérrel találkozunk is a nap folyamán, azzal a készséggel álljunk oda eléjük, hogy készek vagyunk meghalni értük. Így könnyebbé válik minden áldozat és természetes lesz, hogy meghalunk saját énünknek, egoizmusunknak.
Az Õ szolgái és tanítványai leszünk, s már elõre ízlelhetjük a ránk váró Mennyországot s a Vele való közösséget. De nemcsak errõl van szó: ha többen így élünk, a szeretet kölcsönössé válik, ami rendkívüli gyümölcsöt terem: Krisztus nem vár arra, hogy majd a másik életben megajándékoz minket társaságával. Már mostantól kezdve közöttünk fog élni, mert azt mondta: "Ahol ketten vagy hárman összegyûlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük" (Mt 18,20). Így már ezen a földön megtapasztaljuk az öröm teljességét. A tét túlságosan nagy ahhoz, hogy veszni hagyjuk. Tehát: bátorság!
Chiara Lubich

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése