Ebben
az adventi időszakban, amikor karácsonyra készülünk, újra előtérbe
kerül Keresztelő Szent János alakja. Isten azért küldte őt, hogy
előkészítse az eljövendő Messiás útját. Akik hozzá fordultak, azoktól
életük gyökeres megváltoztatását kérte: „Teremjétek hát a bűnbánat méltó
gyümölcsét!”[1] És aki azt kérdezte tőle: „Mit tegyünk tehát?”[2], annak így válaszolt:
„Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs! S akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen!”
Miért adjak a másiknak a magaméból?
A
másikat is Isten teremtette, úgy, mint engem. Testvérem ő, lényem
része. „Nem tudok kárt tenni benned anélkül, hogy meg ne sebezném saját
magamat is”[3]
– mondta Gandhi. Ajándéknak lettünk teremtve egymás számára, Isten
képmására, aki Szeretet. A szeretet isteni törvénye be van írva
génjeinkbe. Jézus, amikor közénk jött, világosan kinyilatkoztatta ezt
nekünk, amikor új parancsot adott: „Amint én szerettelek titeket, úgy
szeressétek egymást ti is!”[4]
Ez a „Mennyország törvénye”, a Szentháromság élete itt a földön, az
evangélium szíve. Amint az Atya, a Fiú és a Szentlélek teljes
közösségben élnek a Mennyben, annyira, hogy teljesen egyek[5],
ugyanúgy a földön mi is olyan mértékben vagyunk önmagunk, amennyire
megéljük a szeretet kölcsönösségét. Amint a Fiú ezt mondja az Atyának:
„mindaz, ami az enyém, a tiéd, és ami a tiéd, az enyém”[6],
úgy közöttünk is akkor valósul meg teljes mértékben a szeretet, ha
nemcsak a lelki javakat osztjuk meg, hanem az anyagiakat is.
Felebarátunk
szükséglete mindenki szükségletévé kell, hogy váljon. Valakinek nincs
állása? Mintha nekem nem lenne. Valakinek beteg az édesanyja? Úgy
segítem őt, mintha az enyém lenne az. Van, aki éhes? Mintha én lennék
éhes, és úgy próbálom előteremteni az ételt, mintha saját magamnak
tenném.
Ez
a jeruzsálemi első keresztények tapasztalata: „A hívők sokaságának egy
volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját
tulajdonának, hanem mindenük közös volt.”[7]
Olyan vagyonközösség volt ez, amelyet bár nem volt kötelező, mégis
nagyon intenzíven gyakoroltak. Pál apostol megmagyarázza: nem arról van
szó, hogy egyeseket nehéz helyzetbe kellene hozni azért, hogy másokon
segítsünk, hanem arról, hogy megvalósuljon az „egyenlő mérték szerint”[8] elve.
Cezáreai
Szent Vazul ezt mondja: „Az éhezőket illeti meg az a kenyér, amit
félreteszel, ládafiában őrzött kabátod a mezítelennek jár, rejtve őrzött
pénzed pedig a szükséget szenvedőké.”[9]
Szent Ágoston pedig: „A gazdagok feleslege a szegényeket illeti.”[10]
„A
szegényeknek is segíteniük kell egymáson: egyikük lábát kölcsönözheti a
sántának, a másikuk szemét a vaknak; ismét más meglátogathatja a
betegeket.”[11]
„Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs! S akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen!”
Ma
is élhetünk úgy, mint az első keresztények. Az evangélium nem utópia.
Ezt bizonyítják pl. azok az új egyházi mozgalmak, amelyeket a Szentlélek
hozott létre az egyházban, hogy az első keresztények evangéliumi
radikalitását hívja újra életre frissességével, és hogy válaszoljon az
óriási igazságtalanságban és szegénységben élő mai társadalom nagy
kihívásaira.
Emlékszem
a Fokoláre Mozgalom kezdetére, amikor az új karizma a szegények iránti
különleges szeretetet ültette a szívünkbe. Amikor találkoztunk velük az
utcán, felírtuk egy kis jegyzetfüzetbe a címüket, hogy felkereshessük
őket, hogy segítsünk nekik. Jézust láttuk bennük, aki azt mondta: „nekem
tettétek”[12].
Miután meglátogattuk őket viskóikban, meghívtuk őket magunkhoz ebédre.
Nekik tartogattuk a legszebb asztalterítőt, a legjobb evőeszközöket, a
legjobb falatokat. Az első fokolárban az asztalnál így foglaltunk
helyet: egy fokolarina, egy szegény, egy fokolarina, egy szegény…
Egy
nap úgy éreztük, az Úr azt kéri tőlünk, hogy váljunk mi magunk
szegénnyé, hogy így szolgálhassuk a szegényeket és mindenkit. Ezért
mindegyikünk az első fokolár egyik szobájának közepére tette mindazt,
amiről úgy gondolta, hogy felesleges a számára. Volt ott tavaszi kabát,
egy pár kesztyű, kalap, még egy szőrmebunda is… Azóta pedig, hogy adni
tudjunk a szegényeknek, olyan vállalatokat alapítottunk, amelyek
munkahelyet biztosítanak, nyereséget termelnek, amit a rászorulók kapnak
meg.
De még sokat kell tennünk a „szegényekért”.
„Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs! S akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen!”
Lehet,
hogy észre sem vesszük, hogy milyen sok kincsünk van, amit közösbe
tehetünk. Finomítani kell érzékenységünkön, és el kell sajátítanunk
bizonyos ismereteket ahhoz, hogy ténylegesen segíteni tudjunk, hogy
megtaláljuk a testvériség megélésének módját. Adhatjuk szívünk
szeretetét, kinyilváníthatjuk baráti szándékunkat, átadhatjuk örömünket,
rendelkezésre bocsáthatjuk időnket, imáinkat; szóban vagy írásban
közösbe tehetjük belső gazdagságunkat. Vannak ezen kívül olyan tárgyaink
is – táskák, tollak, könyvek, pénz, lakás vagy jármű –, amelyeket
rendelkezésre bocsáthatunk. Lehet, hogy sok mindent összegyűjtünk arra
gondolva, hogy egyszer majd szükségünk lesz rá, miközben környezetünkben
valakinek sürgősen éppen az kellene.
Ahogyan
minden növény csak annyi vizet szív fel a talajból, amennyire szüksége
van, úgy mi is próbáljunk meg csak annyit birtokolni, amennyi
nélkülözhetetlen. Jobb, ha időnként azt vesszük észre, hogy hiányzik
valami; jobb kicsit szegénynek lenni, mint kicsit gazdagnak.
„Ha
mindannyian megelégednénk a szükségessel” – mondta Szent Vazul – „,és
fölöslegünket a nélkülözőknek adnánk, nem lenne többé sem gazdag, sem
szegény.”[13]
Próbáljuk
meg, kezdjünk el így élni! Jézus biztosan nem fog megfeledkezni arról,
hogy elküldje nekünk a százszorost; így további lehetőségünk lesz arra,
hogy adjunk. Végül pedig azt fogja mondani nekünk, hogy amit odaadtunk
bárkinek is, azt Neki adtuk oda.
Chiara Lubich
[1] Lk 3,8
[2] Lk 3,10
[3] V.ö.: Wilhelm Mühs, A szív szavai, Új Város, Budapest, 2002, 73. o.
[4] Jn 13,34
[5] V.ö.: Jn 17,11
[6] Jn 17,10
[7] ApCsel 4,32
[8] 2Kor 8,13
[9] Aforismi e citazioni cristiane [Keresztény aforizmák és idézetek], Piemme, 1994, 44.o.
[10] U.o., 45.o.
[11] U.o.
[12] Mt 25,40
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése