Jézus
az Olajfák hegyén volt, a Getszemáni kertben. Elérkezett a várva-várt
óra, egész életének kulcspillanata. Földre borult, és bensőséges
bizalommal atyjának nevezve Istent, hozzá fohászkodott, hogy ne kelljen
„kiinnia a kelyhet”[1], vagyis szenvednie és meghalnia. Azt kérte, hogy múljon el ez az óra, aztán mégis teljesen az Ő akaratára hagyatkozott:
„Ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te!”
Jézus
tudta, hogy szenvedése nem a véletlen műve, és nem egyszerűen emberi
döntések következménye, hanem Isten terve. Az emberek ítélik el és
utasítják őt vissza, de a „kehely” Isten kezéből származik.
Jézus
azt tanítja, hogy az Atyának mindnyájunkról van egy szeretetterve, hogy
személyes szeretettel szeret, és ha hiszünk a szeretetében, és
válaszolunk rá – ez ugyanis a feltétel –, akkor Ő mindent a javunkra
fordít.
Jézus
életében semmi nem történt véletlenül, még a szenvedés, még a halál
sem. Ezt követte a feltámadása, amit ebben a hónapban ünneplünk.
A
feltámadt Jézus példájának kell fénylenie a mi életünkben is. Mindent,
ami bekövetkezik, ami történik, vagy ami körülvesz bennünket, ami
fájdalommal tölt el, úgy kell látnunk, mint a szerető Isten akaratát,
vagy mint amit Ő megenged, mert azzal is szeret bennünket. Így minden
értelmet nyer. Felfedezzük, hogy minden végtelenül hasznos: az is, ami
érthetetlennek, ami képtelenségnek tűnik az adott pillanatban, sőt az
is, ami olyan halálos aggodalommal tölt el, mint amit Jézus élt át.
Elég, ha az Atya szeretetébe vetett teljes bizalommal ismételjük Vele
együtt:
„Ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te!”
Az
Ő akarata az, hogy éljünk, hogy örömmel adjunk hálát neki az élet
ajándékaiért. Nem úgy van, mint ahogy sokszor mi gondoljuk: nem
rendelkezés, hogy bele kelljen törődnünk, bármennyire fájdalmas is, és
nem életünk monoton cselekedeteinek elszórt ismétlődése.
Isten
akarata az a hang, amely folyton megszólít és hív; az a mód, ahogyan
Isten kifejezi szeretetét, hogy nekünk adja az Élet teljességét.
Leginkább
a Naphoz lehet hasonlítani: sugarai az Ő akarata, velük szól
mindnyájunkhoz. Mindenki a saját sugarán halad, amely különbözik a
mellette lévő sugártól, de mindegyik a Nap sugara, Isten akarata.
Mindannyian egyetlen akaratot teszünk, Istenét, de ez mindenki számára
különböző. Azután a sugarak minél közelebb kerülnek a Naphoz, annál
közelebb kerülnek egymáshoz. Minél közelebb jutunk Istenhez azzal, hogy
egyre tökéletesebben tesszük isteni akaratát, annál közelebb jutunk
egymáshoz is, amíg végül mindnyájan egy leszünk.
Ha
így élünk, akkor életünkben minden megváltozhat. Ahelyett, hogy csak
azok felé fordulnánk szeretettel, akik rokonszenvesek, képesek leszünk
odalépni mindenkihez, akit Isten akarata mellénk állít. Ahelyett, hogy
a számunkra kedves dolgokat keresnénk, tudni fogjuk azt választani,
amit Isten sugall nekünk. Ha megpróbálunk ráfeszülni az isteni
akaratra, ami az adott pillanatra vonatkozik („amit te akarsz”), el
tudunk majd mindentől szakadni, még önmagunktól is („ne az legyen, amit
én akarok”). Így teszünk majd, annak ellenére, hogy nem az elszakadást
keressük, hanem egyedül Istent; örömünk pedig teljes lesz. Elég, ha
belemerülünk az adott pillanatba, és teljesítjük az Ő akaratát a
jelenben ezt ismételgetve:
„Ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te!”
Az
elmúlt pillanat nem létezik már, az eljövendő nincs a birtokunkban még.
Olyan ez, mint amikor vonaton utazunk: hogy célba érjünk, nem járkálunk
fel és alá, hanem nyugodtan ülünk a saját helyünkön. Ugyanígy kell a
jelen pillanatba helyezkednünk: az idő vonata halad magától. Istent
csak a nekünk megadatott jelenben tudjuk szeretni, és úgy, hogy
kimondjuk az erős, a teljes, a cselekvő igen szót az Ő akaratára.
Szeressük
hát a mosolyt, amelyet adnunk kell, a munkát, amelyet el kell
végeznünk, az autót, amelyet vezetünk, az ételt, amelyet el kell
készítenünk, a tevékenységet, amelyet szervezünk, azt az embert, aki
szenved mellettünk!
A
próbatételek és fájdalmak sem tölthetnek el félelemmel, ha Jézussal fel
tudjuk fedezni bennük Isten akaratát, a szeretetét irántunk. Sőt így
imádkozhatunk:
„Uram,
add meg nekem, hogy semmitől se féljek, mert mindaz, ami történik, nem
más, mint a Te akaratod! Uram, add meg, hogy ne vágyjak semmire, mert
nincs kívánatosabb, mint a Te akaratod!
Mi számít az életben? A Te akaratod.
Add,
hogy semmi ne csüggesszen el, mert minden mögött ott van a Te akaratod!
Add, hogy semmivel ne dicsekedjek, mert minden a te akaratod szerint
van!”
Chiara Lubich
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése