„Bízzatok, én legyőztem a világot!” (Jn 16,33)
E szavakkal zárul Jézus búcsúbeszéde tanítványai körében az utolsó
vacsorán, azelőtt, hogy halálra adnák. Ezt megelőzően magvas, lényegre
törő beszélgetés során tárta fel mély kapcsolatát az Atyával, és a tőle
kapott küldetését.
Jézus most elhagyja a földet és visszatér az Atyához, a tanítványok
pedig a világban maradnak, hogy folytassák művét. Jézushoz hasonlóan
gyűlölni és üldözni fogják, még halálra is adják őket (vö. 15, 18.20;
16,2). Nehéz teljesíteni küldetésüket, amint Jézusnak is nehéz volt. Ő
jól ismer minden nehézséget és próbatételt, amellyel barátai találkozni
fognak: „A világban üldözést szenvedtek” – mondta épp az imént (16,33).
Jézus az utolsó vacsorán összegyűlt apostolokhoz szól, de szeme előtt
lebeg a tanítványok minden nemzedéke, akik a századok folyamán követni
fogják, így a mi nemzedékünk is.
Valóban ránk is érvényes, hogy az utunkat kísérő örömök mellett ott
van az „üldöztetés” is: a jövőt illető bizonytalanság, a
munkanélküliség, a szegénység és a betegség, a természeti katasztrófa
vagy a háború szenvedései, az otthoni vagy a népek közötti erőszak.
Ott vannak a kereszténységünkből adódó üldöztetések is: a mindennapos
harc, hogy az evangéliumhoz hűen éljünk, a tehetetlenség érzése a
társadalomban, amely mintha közömbös lenne az isteni üzenettel szemben,
vagy a gúnyolódás, a lenézés, sőt, még a nyílt üldöztetés is az
egyházzal szembenálló emberek részéről.
Jézus személyesen is átélte, tehát jól ismeri az üldöztetést, mégis azt mondja:
„Bízzatok, én legyőztem a világot!”
Határozott és biztos állítása ellentmondásnak tűnik. Hogy mondhatja
Jézus, hogy legyőzte a világot, amikor néhány pillanattal azután, hogy
ezt kimondta már el is fogták, megostorozták, elítélték, a
legkegyetlenebb és legszégyenteljesebb módon megölték? Hogy győzött
volna, amikor inkább úgy tűnik, elárulják, megtagadják, megsemmisítik és
csúfos vereséget szenved.
Miben áll a győzelme? Természetesen a feltámadásban: a halál nem
tudja őt birtokában tartani. Győzelme oly hatalmas, hogy bennünket is
részesít belőle: jelenvalóvá lesz közöttünk és magával visz az élet
teljességébe, az új teremtésbe.
De már ez előtt is megnyilvánult a győzelme, szeretetének legnagyobb
tettében, amikor életét adta értünk. Ebben a vereségben teljes mértékben
győzedelmeskedik. Behatol a halál minden apró szegletébe, és
megszabadít bennünket attól, ami nyomaszt, mélyen átalakít, és ezen túl
mindenben, ami negatív, ami sötétség vagy fájdalom, abban vele
találkozhatunk, Ő Isten, a Szeretet, a teljesség.
Pált rendkívüli öröm tölti el valahányszor Jézus győzelmére gondol.
Azt mondja, hogy ha Jézus diadalmaskodott minden viszontagságon, és még a
halált is legyőzte, akkor vele és benne mi is le tudunk győzni minden
nehézséget, sőt, általa, aki szeret minket, nem csak győztesek vagyunk,
hanem biztosak „abban, hogy sem halál, sem élet […], sem egyéb
teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, mely Krisztus
Jézusban, a mi Urunkban van.” (Róm 8,37; vö. 1Kor 15,57).
Így már érthető Jézus felhívása, hogy semmitől se féljünk:
„Bízzatok, én legyőztem a világot!”
Egész hónapban Jézusnak ezt az igéjét tarjuk szem előtt, hogy
bizalommal és reménnyel töltsön el. Bármilyen kemény és nehéz
körülmények közé kerüljünk is, biztosak lehetünk abban, hogy Jézus már
magára vette és legyőzte azokat.
Bennünk ugyan nincs akkora lelki erő, mint Jézusban volt, de Ő
velünk van és velünk harcol. Amikor fejünk felett összecsapnak a
nehézségek, a próbatételek és a kísértések hullámai, azt mondhatjuk
neki: „Ha te legyőzted a világot, akkor az én üldöztetésemet
is le tudod győzni. A családommal, a munkatársaimmal együtt úgy érzem,
hogy ez áthághatatlan akadály, úgy tűnik, nem győzzük, de veled
közöttünk bátorságot és erőt meríthetünk, hogy szembenézzünk ezekkel a
viszontagságokkal és felülkerekedjünk rajtuk.
Nem diadalmaskodó elképzelésünk van a keresztény életről, mintha
minden könnyű lenne és eleve megoldott. Jézus épp akkor
győzedelmeskedik, amikor a szenvedés, az igazságtalanság, az
elhagyatottság és a halál küzdelmét éli át. A diadal azt jelenti, hogy
szeretetből szembe tudunk nézni a fájdalommal, és hiszünk az életben a
halál után.
Jézushoz és a vértanúkhoz hasonlóan egyes kérdésekben mi is csak a
mennyországban fogjuk meglátni a teljes győzelmet a rossz felett.
Sokszor félünk a mennyországról beszélni, mintha ez a gondolat valami
kábítószer lenne, hogy ne kelljen bátran szembenézni a nehézségekkel,
érzéstelenítő, hogy enyhítsük a szenvedést, ürügy, hogy ne kelljen
harcolnunk az igazságtalanság ellen. De nem így van, a Mennyország
reménye és a feltámadásba vetett hit határozottan arra késztet, hogy
szembenézzünk a viszontagságokkal, támaszt nyújtsunk másoknak a
próbatételek idején, és elhiggyük, hogy az utolsó szó a szereteté, mely
legyőzi a gyűlöletet, az életé, mely diadalt arat a halálon.
Tehát, amikor nehézségekkel találkozunk személyesen, vagy a
mellettünk élőkben, vagy a világ különböző részein élő emberekben,
forduljunk megújult bizalommal Jézushoz, aki jelen van bennünk és
közöttünk. Ő legyőzte a világot és bennünket is részesít győzelmében,
kitárja előttünk a mennyország kapuját, ahová azért ment, hogy helyet
készítsen nekünk. Innen meríthetünk bátorságot, hogy szembenézzünk a
próbatételekkel és mindent le tudunk győzni Jézusban, aki erőt ad.
Fabio Ciardi OMI
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése