Jézus utolsó imájában ünnepélyesen fordul az Atyához. Azt kéri tőle, ami leginkább a szívén fekszik.
Isten ugyanis azért teremtette az
emberiséget, hogy az Ő családja legyen, szeretné megosztani velünk
minden gazdagságát és a maga isteni életét. Vajon mi a szülők álma
gyermekeikről, ha nem az, hogy szeressék, segítsék egymást és
összefogjanak? S vajon mi a legnagyobb fájdalmuk, ha nem az, amikor
megosztottságot tapasztalnak közöttük a féltékenykedés és az anyagi
érdekek miatt, olykor annyira, hogy nem is szólnak egymáshoz? Isten is
öröktől fogva összetartónak álmodta meg családját, amely a gyermeki
szeretetközösségben él vele és egymással.
|
Isten azért teremtette az emberiséget,
hogy a családja legyen. |
A teremtéstörténet drámai hangon beszél a
bűnről és az emberiség családjának fokozatos széttöredezéséről. A
Teremtés könyvében olvashatjuk, hogy a férfi a nőt vádolja, Káin megöli
saját testvérét, Lámech büszkélkedik, hogy milyen nagy bosszút állt,
Bábel meg nem értést hoz és szétszórja a népeket… Isten terve mintha
megbukott volna.
Isten mégsem adja fel és kitartóan
munkálkodik családjának újraegyesítésén. A történet Noéval kezdődik,
Ábrahám kiválasztásával, a választott nép megszületésével, és így
tovább, egészen addig, hogy elküldi a földre saját fiát, és hatalmas
küldetést bíz rá: egyetlen családba kell egyesítenie szétszóródott
gyermekeit, egyetlen nyájba gyűjtenie az elveszett bárányokat, le kell
döntenie a népek között az ellenségeskedést és a válaszfalakat, hogy
egyetlen új néppé legyenek (vö. Ef 2,14-16).
Isten továbbra is az egységről álmodik,
ezért Jézus, mint legnagyobb ajándékot, ezt kéri mindnyájunk számára:
„Értük könyörgök, Atyám,”
„Legyenek mindnyájan egy”
Minden család magán hordozza a szülők
vonásait. Ez Isten családjára is igaz. Isten a Szeretet, nemcsak azért,
mert szereti teremtményeit, hanem azért is, mert a három isteni személy
önmagában is szeretet az ajándékozás és a kommunió kölcsönösségében. Az
emberiséget a teremtéskor saját képére és hasonlatosságára alakította,
beleoltotta saját képességét a kapcsolatra, hogy minden teremtmény
önmaga kölcsönös odaajándékozásában élhessen.
Jézus műve valójában az, hogy bennünket
mind eggyé tesz, amint Ő egy az Atyával, úgy minket is egyetlen
családdá, egyetlen néppé alakít. Ezért lett egy közülünk, aki magára
vette és a keresztre szögezte megosztottságainkat és bűneinket.
Az utat is megmutatta, amely az egységre
vezet: „ha majd felmagasztalnak a földről, mindent magamhoz vonzok” (Jn
12,32). Ahogy a főpap megjövendölte: „Jézus meg fog halni (…), hogy az
Isten szétszórt gyermekeit egybegyűjtse.” (Jn 11,52) Halála és
föltámadása titkában újra egyesített magában mindent (vö. Ef 1,10),
helyreállította a bűn által megtört egységet, egybegyűjtötte a családot
az Atya körül és újra testvérekké tett bennünket. Jézus teljesítette
küldetését. Csak a mi részünk van hátra, a mi beleegyezésünk, a mi
„igenünk” az Ő imájára:
„Legyenek mindnyájan egy”
Vajon mivel járulhatunk hozzá e kérés beteljesedéséhez?
Mindenekelőtt azzal, hogy magunkévá
tesszük. Kölcsönadhatjuk Jézusnak az ajkunkat és a szívünket, hogy
továbbra is ezekkel a szavakkal fordulhasson az Atyához, és minden nap
bizalommal ismételhesse meg ezt az imát. Az egység ajándékát az égből
kapjuk, tehát szüntelenül, fáradhatatlan hittel kell kérnünk.
Továbbá azzal, hogy folyamatosan erre
irányuljanak gondolataink és vágyaink. Ha ez Isten álma, akkor ez legyen
a mi álmunk is. Időről időre, minden döntés, minden választás, minden
tett előtt tegyük fel a kérdést, hogy ez az egység építését szolgálja-e,
a legjobb választásunk-e ez az egység szempontjából?
Végül oda kellene sietnünk, ahol
legnyilvánvalóbb az egység hiánya, és magunkra venni ezeket a
helyzeteket, mint Jézus. Legyen az családi viszály vagy nézeteltérés az
ismerősök között, feszültség a szomszédokkal vagy ellentét a
munkahelyen, plébánián, esetleg az egyházak között. Ne meneküljünk el
onnan, ahol békétlenség uralkodik vagy meg nem értés, ne legyünk
közömbösek, hanem vigyük oda a meghallgatásban, figyelmességben
megnyilvánuló szeretetet, mely osztozni tud a széthúzásból születő
fájdalomban.
Mindenekfelett pedig éljünk egységben
mindazokkal, akiknek Jézussal azonos az ideáljuk, akik vele együtt kérik
az egységet, és ne tulajdonítsunk különösebb jelentőséget a
félreértéseknek vagy a véleménykülönbségeknek, örüljünk jobban annak,
ami kevésbé tökéletes, de egységben van, mint annak, ami tökéletesebb,
de nincs egységben. Fogadjuk el örömmel a különbözőségeket, sőt
tekintsük gazdagságnak az egység szempontjából, amely soha nem jelent
beszűkülést, nem uniformizmus.
Ez időnként valóban keresztre feszít
bennünket, de Jézus épp ezt az utat választotta, hogy helyreállítsa az
emberiség családjának egységét, és vele együtt mi is ezt az utat
szeretnénk végigjárni.
Fabio Ciardi OMI
Fordította: Reskovits Ágnes
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése