|
„Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük”
(vö. 1Pt 2,9)
|
 |
Az Úr csodálatos tetteket visz végbe működésével. Amikor
megteremtette a világmindenséget, „látta, hogy ez jó” (Ter 1,25), miután
megteremtette a férfit és a nőt, és rájuk bízta az egész teremtett
világot, látta, hogy ez „nagyon jó” (Ter 1,31). De mindent felülmúl az a
műve, melyet Jézus vitt végbe: halála és föltámadása által új világot
és új népet teremtett. Jézus mennyei élettel ajándékozta meg ezt a
népet: egymás befogadásában, a megosztásban, önmagunk odaajándékozásában
álló igazi testvériséggel. Péter levele tudatára ébreszti az első
keresztényeket, hogy Isten szeretete által „választott nemzetség,
királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdon népe” lettek (ld. 1Pt
2,9-10).
Ha az első keresztényekhez hasonlóan mi is valóban tudatára
ébrednénk, kik is vagyunk, mit is művelt bennünk, közöttünk és
körülöttünk Isten irgalma, ámulatunkban nem bírnánk magunkban tartani az
örömet, és sürgetést éreznénk, hogy megosszuk másokkal, hogy „hirdessük
az Úr nagy tetteit”. Egymástól elszigetelten azonban nehéz, szinte
lehetetlen hatékonyan tanúságot tenni annak az új közösségi létnek a
szépségéről, amelyet Jézus hozott. Természetes tehát, hogy Péter az
egész néphez intézi ezt a felhívást.
Nem civakodhatunk és pártoskodhatunk, de még csak nem is lehetünk
közömbösek egymás iránt, ha azt hirdetjük: „Az Úr új népet hívott
életre, megszabadított az önzéstől, a gyűlölettől és a haragtól, mert
törvényül adta a kölcsönös szeretetet, és ez egy szívvé, egy lélekké
tesz bennünket…”.
Keresztény népünk körében természetesen vannak különbségek
gondolkodásmódunkat, hagyományainkat, kultúránkat illetően, de ezeket
tisztelettel el kell fogadnunk, fel kell ismernünk ennek a nagy
változatosságnak a szépségét, tudva, hogy az egység nem egyformaság.
Ezt az útmutatást fogjuk követni a keresztények egységéért
meghirdetett imahéten, amelyet az északi féltekén január 18. és 25.
között ünneplünk, majd pedig az egész év folyamán. Az élet igéje arra
hív, hogy különböző egyházakhoz és közösségekhez tartozó keresztények
próbáljuk jobban megismerni egymást, beszéljük el egymásnak az Úr
csodálatos tetteit. Akkor valóban hitelesen tudjuk majd „hirdetni” is
ezeket a tetteket, mert tanúságot teszünk az egységünkről éppen a
különbözőségben, és konkrétan is támogatjuk egymást.
Chiara Lubich is határozottan bátorít minket ezen az úton: „A
szeretet a leghatalmasabb erő a világon: aki megéli, akörül kirobban a
békés keresztény forradalom, és azt ismétli a mai keresztényeknek, amit
évszázadokkal ezelőtt az első keresztények mondtak: »épphogy
megszülettünk, már el is árasztottuk az egész világot«. […] A szeretet!
Milyen nagy szükség van a világban a szeretetre! És bennünk
keresztényekben! Mindnyájan együtt a különböző egyházakban több mint egy
milliárdan vagyunk. Nagyon sokan, tehát igen csak láthatónak kellene
lennünk. De annyira megosztottak vagyunk, hogy sokan nem is látnak, és
Jézust sem látják rajtunk keresztül. Ő azt mondta, hogy a kölcsönös
szeretetről és az egységről a világ fölismeri, hogy az övéi vagyunk, és
általunk őt is megismeri: »Arról tudják majd meg rólatok, hogy a
tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.« (Jn 13,35)
[…] A jelen kor tehát mindenkitől szeretetet kér, egységet,
közösségvállalást és szolidaritást. S az egyházakat is az évszázadok óta
tönkretett egység helyreállítására hívja.”
Fabio Ciardi OMI
Fordította: Reskovits Ágnes
Fotó: Pixabay.com
