ÉLETIGE 2000. NOVEMBER

"Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak." (Mt 5,7)

Ha létezik a Szentírásban olyan ige, mely bármelyik másiknál jobban kifejezésre juttatja Istennek Jézus Krisztusban tett kinyilatkoztatását, akkor az az irgalmasság.

A Sinai-hegyen tett isteni megnyilatkozásban az Úr felfedte Mózes elõtt: "Jahve irgalmas és könyörülõ Isten, hosszantûrõ, gazdag kegyelemben és hûségben. Kegyelmét megtartja ezrek számára." ¹

A nagy nap, vagyis a Messiás születésének közeledtével pedig, Mária hírül adja Erzsébetnek, hogy a Mindenható megemlékezett irgalmáról ², s Az, aki õbenne megfogant, mindennek bizonyítéka. Jézusban, aki Isten és Mária fia, találkozik Isten atyai és anyai szeretete, melyet oly találóan kifejez az irgalmasság zsidó hagyomány szerinti megfogalmazása. E szerint az irgalmasság Isten önmaga iránti hûségét kinyilatkoztató, mélységes jóságra utaló magatartás, valamint a lényébõl fakadó, mindenki iránt megélt anyaság.

De vajon mi az, ami az irgalmasságot ilyen trónra emeli, hogy az még az igazságosságot is megelõzi? ³ S Jézus miért hangsúlyozza ezt az erényt olyannyira, hogy személyes üdvösségünk feltételeként említi?

"Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak."

Ahogy II. János Pál is kiválóan elmagyarázza, az irgalmasság "a szeretet elengedhetetlen dimenziója, olyan, mintha annak második neve lenne" ⁴. Számára a Nyolc Boldogság szavai szintézisét adják az egész Jó Hírnek, mely az Isten megváltó szeretetérõl szóló kinyilatkoztatás, mindenki számára szóló meghívás, hogy "legyünk irgalmasok, mint az Atya" ⁵, s mint az, aki az Atya leghûségesebb hasonmása: Jézus.

A "Miatyánk" kezdetû imádságban a Nyolc Boldogság – akkor is, ha más szavakkal, de – visszatér: "Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezõknek". Ez a törvény meg van írva az Égben, hogy vétkeink akkor nyernek bocsánatot, ha meg tudtunk bocsátani testvéreinknek.

Az irgalmasság és a megbocsátás gondolata átjárja az egész Evangéliumot. Alapjában véve Jézus célja nem más, mint az, amit kinyilatkoztatott nekünk fõpapi imájában, a szenvedése elõtti éjszakán: minden ember egysége egy nagy családban, melynek példaképe a Szentháromság. Jézus egész tanításában arra törekszik, hogy minden szeretetével átadja nekünk azt az eszközt, mellyel megvalósítható ez a magasztos közösség közöttünk és Istennel. Az irgalmasság ugyanis a szeretet csúcsa, mely beteljesíti azt, és tökéletessé teszi.

"Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak."

Próbáljuk meg tehát minden kapcsolatunkban ezt a mások iránti szeretetet az irgalmasságban megélni.

Az irgalmasság olyan szeretet, mely be tud fogadni minden felebarátot, különösen is a legszegényebbet, azt, aki erre leginkább rászorul. Olyan szeretet ez, mely nem méricskél, bõséges, egyetemes és konkrét. Ez a szeretet a kölcsönösségre törekszik, mely az irgalmasság végsõ célja. Irgalmasság nélkül csak az igazságosság létezne, mely megteremti ugyan az egyenlõséget, de nem a testvériséget.

Manapság gyakran esik szó arról, hogy nem jár kegyelem annak, aki valamilyen súlyos bûntettet hajtott végre. Inkább van szó bosszúról, mint igazságosságról.

Mi azonban, miután megtettünk mindent azért, hogy helyrehozzuk az okozott kárt, át kell, hogy adjuk a szót a megbocsátásnak, mely egyedül képes arra, hogy a rossz okozta sebeket egyéni és társadalmi szinten begyógyítsa. "Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak." ⁶

Így hát bármilyen sérelem ér bennünket, bárminemû igazságtalanság, bocsássunk meg, s nekünk is meg fognak bocsátani. Legyünk mi az elsõk, akik elkezdik élni az irgalmasságot, és az együttérzést.

Akkor is, ha nehéznek és merésznek tûnik, kérdezzük meg minden felebarátunk elõtt: vajon az édesanyja hogyan viselkedne vele? Olyan gondolat ez, mely segít majd, hogy Isten szíve szerint értsünk meg másokat, és Isten szíve szerint tudjunk élni.

Chiara Lubich

¹ Kiv 34,6-7
² Vö. Lk 1,54
³ Vö. Jak 2,13
⁴ Dives in misericordia, n. 7.
⁵ Vö. Lk 6,36
⁶ Lk 6,37

ÉLETIGE 2000. OKTÓBER

"Könnyebb a tevének átmenni a tû fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába" (Mt 19,24).

Ez az ige alapvetõ fontosságú annak megértéséhez, hogy hogyan viszonyul Jézus a gazdagsághoz.

Erõs, paradox kép ez, a szemita stílusra jellemzõ. A gazdagság és Isten országa egymással összeegyeztethetetlen, és hiábavaló lenne felhigítani ezt a tanítást, melyet több helyen is megtalálhatunk Jézus igehirdetésében, mint pl. amikor azt mondja, hogy nem lehet Istennek és a mammonnak (vagyis a gazdagságnak) is szolgálni ¹. Vagy amikor úgy tûnik, hogy olyan valamit kér a gazdag ifjútól, ami az embernek lehetetlen, Istennek azonban nem ².

De próbáljuk megérteni ennek az Igének a valódi értelmét, mégpedig magától Jézustól, abból, hogy hogyan viselkedett a gazdagokkal.

Õ jómódú embereket is meglátogatott. Zakeusnak pl., aki javainak csak a felét osztotta szét, ezt mondta: "Ma üdvösség köszöntött erre a házra" ³. Az Apostolok cselekedetei pedig beszámol arról, hogy a születõ Egyházban spontán módon, szabad elhatározásból jött létre a vagyonközösség ⁴.

Jézusnak tehát nem az volt a szándéka, hogy olyan közösséget hozzon létre, mely csupán az Õ követésére hivatott, saját vagyonukról teljesen lemondó emberekbõl áll.

Mégis ezt mondja:

"Könnyebb a tevének átmenni a tû fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába."

Akkor hát mit ítél el Jézus? Minden bizonnyal nem a földi javakat önmagukban, hanem a hozzájuk való ragaszkodást.

Hogy miért?

Ez világos: azért, mert minden Istené. A gazdag ezzel szemben úgy viselkedik, mintha vagyona a sajátja lenne.

Tény, hogy a gazdagság könnyen elfoglalja Isten helyét az ember szívében; elvakít, és hajlamossá tesz minden bûnre. Pál Apostol ezt írja: "Akik meg akarnak gazdagodni, kísértésbe esnek, sok esztelen és káros kívánság kelepcéjébe, amelyek romlásba és kárhozatba döntik az embert. Minden baj gyökere ugyanis a pénz utáni sóvárgás. Így néhányan, akik törik magukat utána, már elpártoltak a hittõl, és sok bajba keveredtek." ⁵

Hogyan viselkedjen tehát az, aki birtokol valamit? Fontos, hogy a szíve szabad legyen, teljesen nyitott Istenre( hogy érezze, csak kezelõje saját javainak, és tudja, hogy azt - II. János Pál szavaival élve - társadalmi jelzálogkölcsön terheli. ⁶

A földi javakat – minthogy azok önmagában véve nem rosszak – nem lenéznünk kell, hanem helyes módon kell élnünk velük.

Nem a kezünknek, hanem a szívünknek kell távol maradnia tõle. Tudnunk kell azt mások javára használni.

Aki gazdag, másokért az.

"Könnyebb a tevének átmenni a tû fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába."

Valaki megjegyezhetné: én nem is vagyok gazdag, tehát ezek a szavak rám nem vonatkoznak.

De vigyázzunk csak! A tanítványok a következõ kérdést tették fel Krisztusnak nyomban ez után a megállapítása után: "Hát akkor ki üdvözülhet?" ⁷ És ez világosan elárulja, hogy ezek a szavak mindenkihez szóltak.

Aki mindenét otthagyta azért, hogy Krisztust kövesse, még annak is ezer dologhoz ragaszkodhat a szíve. Még egy koldus is, aki káromkodik, mert valaki a batyujához nyúl, gazdagnak számíthat Isten szemében.

És mégis, az Egyház történetében sok gazdag nem hátrált meg, hanem a legradikálisabb szegénység útján követte Jézust. Ilyen volt Eletto is, akit jól ismertem: magas, szép, intelligens és gazdag fiatalember, aki, amikor Isten hívta õt, egy pillanatig sem habozott. Soha nem fordult hátra. Úgy tûnt, mintha a gazdagság számára egyáltalán nem létezne. Mindenét odaadta, és még az életét is. Alig 33 évesen egy tóban érte õt utol a halál, miközben egy fiú kérésére, az iránta való szeretetbõl csónakázni ment vele. Ott a tó partján egy egyszerû sírkõ-felirat õrzi szavait: "Egyedül Istent választottam, és semmi mást".

Elettónak, amikor megjelent Jézus színe elõtt, minden bizonnyal nem ezeket a szavakat ismételték: "Könnyebb a tevének átmenni a tû fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába."

Chiara Lubich

---

¹ vö.: Mt 6,24
² vö.: Mk 10,27
³ Lk 19,9
⁴ vö.: Apcsel 4,32
⁵ 1 Tim 6,9-10
⁶ vö.: Sollicitudo Rei Socialis c. enciklika, Róma 1987. 12. 30., 42. o.
⁷ Mt 19,25

ÉLETIGE 2000 SZEPTEMBER

"Kívülrõl semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belõle származik, az teszi az embert tisztátalanná." (Mk 7,15)

Jézus ezeket a szavakat az Õt hallgató tömeghez intézi, akik jól ismerték az Ószövetségben és a rabbinikus tanításban elõírt feltételeket, melyek teljesítésével közeledni lehetett a templom szent területéhez. Mosakodásból és a tárgyak megmosásából összetett rituálé volt ez, amit Márk e szavak elõtt ír le Evangéliumában¹. Ennek a külsõ megtisztulásnak nem kellett volna másnak lennie, mint a belsõ, lelki tisztaság kifejezõdésének. A gyakorlatban azonban a rituális cselekmények igazi jelentése feledésbe merült, és csak a számtalan sok szabály minden részletre kiterjedõ és formális betartására összpontosították figyelmüket.

"Kívülrõl semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belõle származik, az teszi az embert tisztátalanná."

Még ha ez a kijelentés teljesen összhangban is van a zsidó törvénykezéssel, Jézus állásfoglalása mégis nagyon bátor és merész a maga korában, mert az árral szemben halad. Õ a próféták nagy hagyományához csatlakozik, akik mindig is hiteles vallásosságra buzdították a népet. Vagyis arra hívták õket, hogy lelkük mélyén éljék meg azt, és ne csupán a külsõségek miatt aggódjanak, kerülvén a tisztátalannak nyilvánított tárgyakkal és ételekkel való fizikai kapcsolatot.

Jézus tehát, ahogyan egész beszéde és magatartása mutatja, nem akarja eltörölni a törvényt, hanem teljessé akarja tenni: ² visszavezetni mély jelentéséhez és céljához, mely abban áll, hogy az ember közelebb kerüljön Istenhez.

"Kívülrõl semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belõle származik, az teszi az embert tisztátalanná."

"…ami belõle származik, az teszi az embert tisztátalanná".

Ebben a második részben Jézus a valódi tisztátalanságra utal. Nem az szennyezi be az embert, ami belé kerül, hanem az, ami belõle származik. A bensõjébõl, a szívébõl fakadnak azok a gondolatok, "rossz szándékok", melyek gyökerei minden "erkölcstelenségnek, lopásnak, gyilkosságnak, házasságtörésnek, kapzsiságnak, rosszindulatnak, csalásnak, kicsapongásnak, irigységnek, káromkodásnak, kevélységnek és léhaságnak".³

Jézus, bár pozitívan értékeli a teremtést, és bár tudja, hogy az ember Isten képmására teremtetett, mégis ismeri az embert és rosszra való hajlamát. Ezért követeli meg tõlünk a megtérést.

E szavakból, melyeknek próbálunk a mélyére hatolni, egyértelmû és világos Jézus erkölcsi szigorúsága. Õ tiszta és õszinte szívet akar teremteni bennünk, melybõl, mint a tiszta forrásból, jó gondolatok és kifogástalan cselekedetek fakadnak.

"Kívülrõl semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belõle származik, az teszi az embert tisztátalanná."

Hogyan éljük tehát ezt az Igét?

Ha nem a dolgok, a tárgyak, az étel, nem mindaz, ami kívülrõl származik, távolítanak el az Istennel való barátságtól, hanem saját énünk, a szívünk, a döntéseink, akkor egyértelmû, hogy Jézus konkrétan azt akarja, hogy vizsgáljuk meg, alapjában véve mi is mozgatja tetteinket és magatartásunkat.

Jézus számára – tudjuk – egyetlen indíttatás létezik, a szeretet, mely tisztává teszi minden tettünket.

Aki szeret, az nem vétkezik, nem öl, nem rágalmaz, nem lop, nem árulja el barátait.

Tehát? Hagyjuk, hogy a szeretet vezessen bennünket huszonnégy óráról huszonnégy órára, az Isten és a testvéreink iránti szeretet. Így száz százalékosan keresztények leszünk.

Chiara Lubich

---

¹ Vö. Mk 7,3-4
² Vö. Mt 5,27
³ Mk 7,21-22

ÉLETIGE 2000. AUGUSZTUS

"Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön nem fog éhezni, és aki bennem hisz sohasem szomjazik meg."

---

"Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön nem fog éhezni, és aki bennem hisz sohasem szomjazik meg." (Jn 6,35)

János leírja evangéliumában, hogy Jézus a kenyérszaporítás után, Kafarnaumban tartott nagy beszédében többek között ezt is mondta: "Ne azért az eledelért fáradozzatok, mely veszendõ, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet majd az Emberfia ad nektek." ¹

Hallgatóinak egyértelmû, hogy a mannára utal, mely egyben a "második" mannára való várakozást is jelenti, mely a Megváltó eljövetelekor száll majd alá a Mennybõl.

Nem sokkal ezután, ugyanebben a beszédben Jézus úgy mutatkozik be a tömegnek - mely még nem érti Õt -, hogy Õ maga a Mennybõl alászállott igazi kenyér, s ezt a hitünkkel kell elfogadnunk:

"Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön nem fog éhezni, és aki bennem hisz sohasem szomjazik meg."

Jézust már úgy látjuk, mint a kenyeret. Ez ugyanis földi életének legfõbb célja. Kenyérré lenni, hogy megegyék. Kenyérré lenni, hogy átadja nekünk életét, hogy önmagává formáljon minket. Eddig tehát világos ennek az Igének a lelki tartalma, az ószövetségi vonatkozásaival együtt. Szavai azonban titokzatosabbá és kellemetlenebbé válnak, amikor Jézus ezt mondja magáról: "A kenyér pedig, amit én adok, az én testem a világ életéért"² és "Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az õ vérét, nem lesz élet tibennetek"³.

Az Eukarisztia hírüladása ez, mely sok tanítványt megbotránkoztatott és eltávolított Jézustól. De épp ez a legnagyobb ajándék, melyet Õ az emberiségnek akar adni: saját jelenlétét az Eukarisztia szentségében, mely betölti a test és a lélek szomjúságát, s a Jézussal való bensõséges egység által az öröm teljességében részesít minket.

Ha e kenyérrel táplálkozunk, nem vágyunk semmilyen más eledelre. Minden szeretet és igazság utáni vágyunkat kielégíti az, aki maga a Szeretet, aki maga az Igazság.

"Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön nem fog éhezni, és aki bennem hisz sohasem szomjazik meg."

E kenyér tehát Vele táplál már itt lent, de azért kaptuk, hogy a bennünket körülvevõ emberiség lelki és fizikai éhségét csillapítsuk.

Krisztus üzenetét nem annyira az Eukarisztia által ismeri meg a világ, hanem sokkal inkább a keresztények életébõl, akik az Oltáriszentségbõl és az Igébõl táplálkoznak, akik életükkel és szavaikkal adják hírül az Evangéliumot, s ez által teremtik meg Krisztus jelenlétét az emberek között.

A keresztény közösség élete az Eukarisztiának köszönhetõen válik Jézus életévé, vagyis olyan életté, amely képes Isten szeretetét és életét adni a többieknek.

"Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön nem fog éhezni, és aki bennem hisz sohasem szomjazik meg."

A kenyér hasonlatával Jézus megtanít minket a felebarátunk iránti szeretet legigazibb, "legkeresztényibb" módjára.

Mit jelent ugyanis szeretni?

Szeretni annyit jelent, hogy "eggyé válunk" mindenkivel, eggyé válunk mindabban, amire a többiek vágynak, a legkisebb és a legjelentéktelenebb dolgokban, azokban is, melyek számunkra kevésbé fontosak, de a többieket érdeklik.

Jézus azáltal, hogy kenyérré lett számunkra, ragyogó példáját adta ennek a szeretetnek. Kenyérré válik, hogy belépjen mindenkibe, hogy ehetõvé váljék, hogy eggyé váljon mindenkivel, szolgáljon, szeressen mindenkit.

Egyszóval, váljunk eggyé mi is, egészen addig, hogy egy falat kenyér legyünk a másik számára.

Ez a szeretet: oly módon eggyé válni a többiekkel, hogy érezzék, hogy szeretetünk táplálja õket, hogy megvigasztalja, felemeli és megérti õket.

Chiara Lubich

---

¹ Jn 6,27
² Jn 6,51b
³ Jn 6,53

ÉLETIGE 2000. JÚLIUS

"AMIKOR GYÖNGE VAGYOK,
AKKOR VAGYOK ERÕS"

"Amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erõs" (2 Kor 12,10).

Szent Pál leírja, hogy nagy kinyilatkoztatásokban volt része, de Isten azt is megengedte, hogy nagy megpróbáltatásai legyenek, melyek közül az egyik – egészen rendkívüli – mindig elkísérte és folyamatosan gyötörte. Talán egy betegségrõl volt szó, vagy egy állandóan zavaró, fizikai tényezõrõl, ami azon túl, hogy rendkívül kellemetlen volt, akadályozta tevékenységében és egészen világosan kifejezésre juttatta emberi korlátait.

Pál ismételten könyörgött az Úrhoz, hogy szabadítsa meg ettõl a szenvedéstõl, míg végül feltárulkozott elõtte ennek a megpróbáltatásnak a miértje. Isten hatalma teljességgel gyöngeségünkben nyilvánul meg. A gyöngeség egyetlen célja, hogy teret adjon Krisztus erejének. Ezért mondhatja Pál:

"Amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erõs."

Az eszünk lázad egy ilyen mondat ellen, mert abban kirívó képtelenséget lát, vagy legalábbis egy merész, látszólagos ellentmondást. Pedig ez a keresztény hit egyik legmélyebb igazságát fejezi ki, amit Jézus életével és különösen halálával tesz érthetõvé számunkra.

Mikor teljesítette Jézus az Atyától rábízott mûvet? Mikor váltotta meg az emberiséget? Mikor gyõzött a bûn fölött? Amikor meghalt a kereszten, megsemmisülve, miután így kiáltott: "Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?" Jézus, amikor leggyöngébb volt, éppen akkor volt a legerõsebb.

Jézus megalapíthatta volna Isten új népét pusztán egy beszédével, vagy egy jelentõsebb csodájával, vagy valami rendkívüli cselekedetével. De nem így tett, mert az Egyház Isten mûve, és a fájdalomban és csakis a fájdalomban virágoznak ki Isten mûvei. Ezek szerint a mi gyöngeségeinkben is, törékenységünk megtapasztalásában is egyedüli lehetõség rejlik: megtapasztalhatjuk a meghalt és föltámadt Krisztus erejét, és Pállal mondhatjuk:

"Amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erõs."

Mindnyájan átéljük a gyöngeség, a csalódottság, az elbátortalanodás pillanatait. Gyakran kerülünk olyan helyzetbe, hogy el kell viselnünk mindenféle fájdalmat: ellenségeskedést, súlyos helyzeteket, betegségeket, haláleseteket, belsõ megpróbáltatásokat, értetlenséget, kísértéseket, kudarcokat… Mit tegyünk? Ha következetesek akarunk maradni a kereszténységhez, és teljes odaadással akarjuk élni, hinnünk kell abban, hogy ezek különösen értékes pillanatok.

Miért? Mert éppen az, aki képtelennek érzi magát arra, hogy kiálljon bizonyos próbákat, amelyek fizikumát vagy lelkét érik, mivel nem számíthat saját erejére, abba a helyzetbe kerül, hogy rábízza magát Istenre. És Õ – akit vonz ez a bizalom – közbelép. Amikor Õ cselekszik, nagy dolgokat tesz, amelyek még nagyobbnak tûnnek, éppen, mert kicsinységünkbõl fakadnak. Áldjuk tehát ezt a gyöngeséget, mert általa tudunk helyet készíteni Istennek, és ezáltal nyerünk Tõle erõt, hogy "minden remény ellenére is higgyünk" (Róm 4,18) és konkrétan szeressünk mindvégig.

Amint Svájcban történt egy kábítószeres fiú szüleivel, akik nem adták föl, és megpróbáltak minden eszközzel segíteni fiukon. Mégis hiába. Egy nap nem jött haza többé. A szülõkben a bûntudat, félelem, tehetetlenség és szégyen érzései kavarogtak. De ugyanakkor ez egy találkozás volt társadalmunk egyik tipikus sebével, amelyben a Keresztre Feszítettet láthatták meg, és új erõt merítettek, hogy folytassák, hogy reménykedjenek és szeressenek.

Legyõzve a kimerültséget és a tehetetlenséget, a családtagok soha nem tapasztalt energiát éreztek szívükben és elindultak a szolidaritás útján. Szerveztek egy családokból álló csoportot, amely megpróbált szembenézni ezzel a helyzettel. Segítettek, zsömlét és teát vittek a fiataloknak a Platzspitzre, amely akkoriban Zürichben a drog alvilága volt. Ott egy napon újra megtalálták rongyos, elgyötört fiukat. Más családok segítségével együtt el tudták kezdeni, és végig tudták járni fiuk gyógyulásának hosszú útját.

Chiara Lubich

ÉLETIGE 2000 JÚNIUS

"Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai."

"Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai." (Róm 8,14)

Ez az Ige adja annak a himnusznak a szívét, amit Pál a keresztény élet szépségérõl, újdonságáról, szabadságáról énekel. Ez az élet a keresztségnek és a Jézusba vetett hitnek a gyümölcse, amely teljesen Jézusba olt bennünket, és általa a szentháromságos élet dinamizmusába.

Jóllehet Pál a keresztények "fogadott fiúságáról" beszél (vö. Róm 8,15; Gal 4,5), de ezt csak azért teszi, hogy megkülönböztesse a természetes fiúságtól, ami csak Isten egyszülött Fiát illeti meg.

A mi kapcsolatunk az Atyával nem pusztán jogi kapcsolat, mint a fogadott fiaké, hanem egész létünket érintõ. Olyan, ami megváltoztatja egész természetünket, olyan, mint egy újjászületés. Mert egész életünket új alapelv irányítja, új lélek, aki nem más, mint Isten Lelke. És nem lehet, hogy ne énekeljük vég nélkül Pállal a halál és feltámadás csodáját, amit a keresztség kegyelme mûvel bennünk.

"Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai" (Róm 8,14)

Ez az Ige elmond valamit abból, hogy mit kezdjünk keresztény életünkkel, amelybe Jézus Lelke dinamizmust hozott, egy olyan "feszültséget", amit Pál a test és lélek közötti ellentétbe sûrít. Amikor Pál testrõl beszél, az egész (test és lélek) embert érti annak teljes törékenységével és egoizmusával, amely folyamatosan harcban áll a szeretet törvényével, sõt azzal a Szeretettel, amelyet Isten a szívünkbe árasztott (vö. Róm 5,5). Azoknak ugyanis, akiket a Lélek vezet, mindennap meg kell vívniuk "a hit jó harcát" (1Tim 6,12), hogy el tudják fojtani a rosszra való hajlamokat, és a keresztségben megvallott hit szerint tudjanak élni.

De hogyan?

Jól tudjuk, ahhoz, hogy a Szentlélek mûködjék, a mi részünkre is szükség van. Pál, amikor ezt az Igét írta, mindenekelõtt Krisztus követõinek arra a kötelességére gondolt, ami pont az önmagunk megtagadása, az egoizmus legkülönfélébb formái elleni harc.

De ebbõl az önmagunknak való meghalásból születik az élet. Minden vágás, minden metszés, minden, önzõ énünknek kimondott nem, új fény, új öröm, szeretet és bensõ szabadság forrása: kitárt kapu a Lélek számára. Azzal, hogy nagyobb szabadságot hagyunk a Szentléleknek, aki szívünkben van, Õ bõségesebben tud elárasztani ajándékaival, és vezethet bennünket az élet útjain.

"Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai" (Róm 8,14)

Hogyan éljük akkor ezt az Igét?

Mindenekelõtt egyre jobban tudatosítanunk kell a Szentlélek bennünk való jelenlétét: bensõnkben végtelen kincset hordozunk, de nem számolunk eléggé vele. Rendkívüli gazdagság birtokában vagyunk, de ez többnyire kihasználatlan marad.

Ahhoz pedig, hogy mindig meghalljuk és kövessük hangját, nemet kell mondanunk mindarra, ami Isten akarata ellen van, és igent mondani az Õ akaratára. Nemet mondani a kísértéseknek, határozottan ellenállni a rossz sugallatoknak. Igent mondani azokra a feladatokra, amelyeket Isten ránk bízott, igent arra, hogy minden felebarátot szeressünk, igent azokra a megpróbáltatásokra és nehézségekre, amelyekkel szembetaláljuk magunkat…

Ha így teszünk, a Szentlélek vezetni fog bennünket úgy, hogy keresztény életünknek megadja azt az ízt, azt az erõt, azt a hatást, azt a ragyogást, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy hiteles legyen.

Így a mellettünk lévõk majd észreveszik, hogy nemcsak vér szerinti, természetes családunk gyermekei vagyunk, hanem Isten fiai.

Chiara Lubich

ÉLETIGE 2000. MÁJUS

"Ha bennem maradtok és tanításom tibennetek, kérjetek, bármit akartok: megkapjátok" (Jn 15,7).

A búcsúbeszéd – az Utolsó Vacsora alkalmával – igen gazdag tanításban és bátorításban, amit Jézus testvéri és atyai szívvel minden idõkre ad tanítványainak. Ha Jézus minden szava isteni szó, akkor ezek különös hangsúllyal rendelkeznek, mivel a Mester és az Úr élettanítását sûrítik végrendeletbe, amely a keresztény közösségek magna chartája lesz.

Tehát ennek megfelelõen, azzal a vággyal közelítsünk ennek a hónapnak az életigéjéhez – amely Jézus végrendeletének egy része –, hogy fölfedezzük mély és rejtett értelmét, hogy aszerint alakíthassuk egész életünket.

Amikor az ember Szent János evangéliumának ezt a fejezetét olvassa, az elsõ, ami szemébe ötlik a szõlõtõ és a szõlõvesszõk képe. Ez igen közeli egy olyan népnek, amely századok óta szõlõmûveléssel foglalkozik, és jól tudja, hogy csak az a vesszõ lesz szépen zöldellõ és fürtökben gazdag, amely erõsen a szõlõtõkéhez kapcsolódik, míg a levágott, elszárad és meghal. Nincs jobb kép, hogy elmondjuk milyen a természete Krisztussal való kapcsolatunknak.

De van még egy szó, amely erõteljesen visszhangzik az Evangéliumnak errõl az oldaláról: "benne maradni". Abban az értelemben, hogy szilárdan kötõdni Jézushoz, és bensõségesen beleoltódni, mert ez a föltétel ahhoz, hogy megkapjuk azt az éltetõ nedvet, ami az Õ saját életével éltet bennünket. "Maradjatok bennem és én tibennetek", "Aki bennem marad és én õbenne, bõ termést hoz". "Aki nem marad bennem, azt kivetik" (Jn 15,4 kk). Tehát ennek a szónak: "benne maradni" lényegi jelentõséggel és értékkel kell rendelkeznie a keresztény élet számára.

"Ha bennem maradtok és tanításom tibennetek, kérjetek, bármit akartok: megkapjátok" (Jn 15,7).

"Ha". Ez a "ha" szócska egy olyan föltételt jelez, amelyet bárkinek lehetetlen lenne megtartani, ha Isten elõbb nem találkozott volna vele. Sõt, ha nem szállt volna le egészen addig a pontig az emberi létbe, hogy teljesen eggyé váljon az emberrel. Õ az, aki elsõként – hogy úgy mondjuk – beoltódik testünkbe a keresztséggel, és éltet kegyelmével.

Aztán rajtunk a sor, hogy életünkben megvalósítsuk azt, amit a keresztség létrehozott, és fölfedezzük azt a kimeríthetetlen gazdagságot, amit belénk helyezett.

Hogyan? Úgy, hogy életre váltjuk az Igét, gyümölcsöztetjük, szilárd helyet készítünk számra életünkben. Benne maradni azt jelenti, hogy úgy cselekszünk, hogy szavai bennünk maradjanak. Nem úgy, mint a kövek a kút mélyén, hanem mint magok a földben, hogy a megfelelõ idõben kikeljenek és termést hozzanak. De benne maradni különösen azt jelenti – ahogy maga Jézus magyarázza az evangéliumnak ebben a szakaszában – hogy az Õ szeretetében maradni (vö. Jn 15,9). Ez az az éltetõ nedv, ami a gyökerekbõl a tõkébe jut, és tovább, a legtávolabbi vesszõkig. A szeretet, ami minket Jézushoz köt, teljesen eggyé tesz vele, tagjai leszünk, "átültetve" az Õ testébe. A szeretet abban áll, hogy éljük parancsait, amelyeket a kölcsönös szeretet nagy és új parancsa foglal össze.

Jézus – azért, hogy megerõsítsen minket, hogy bizonyosságot nyerjünk, hogy bele vagyunk oltódva –, megígéri, hogy minden kérésünk meghallgatást nyer.

"Ha bennem maradtok és tanításom tibennetek, kérjetek, bármit akartok: megkapjátok" (Jn 15,7).

Ha Õ kér, akkor nem lehet, hogy ne kapja meg, amit kért. És ha mi teljesen egy vagyunk vele, akkor Õ maga lesz, aki kér bennünk. Tehát, ha hozzákezdünk imádkozni és kérni valamit Istentõl, elõbb kérdezzük meg magunktól, megvan-e a "ha"? Azaz: éltük-e az Igét? Mindig szeretetben maradtunk-e? Kérdezzük meg: az Õ élõ igéi vagyunk-e? Szeretetének konkrét jele mindenki felé, akivel csak találkozunk? Lehet, hogy kértünk ugyan, de hiányzott a szándék, hogy megfeleljen az életünk annak, amit Isten kér.

Jogos lenne akkor, hogy õ meghallgasson? Imádságunk nem lenne más akkor, ha Jézussal való egységünkbõl fakadna, és ha Õ maga mondaná bennünk a kéréseket Atyjához?

Tehát kérjünk csak bármit, de elõbb azon fáradozzunk, hogy az Õ akaratát éljük, az Õ szavait, azért, hogy már ne mi éljünk, hanem Õ éljen mibennünk.

Chiara Lubich

2000. április 21. - Nagypéntek

Jézus:
Jöjjetek Velem, hogy együtt járjuk a keresztutat, és általa megerősíthesselek benneteket.

I. Pilátus az igazságot kutatva ítél el Engem, mert nem tudja, hogy Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet mindazok számára, akik hisznek és bíznak Bennem s szeretnek.

II. Készségesen, a szeretet odaadásával vettem vállamra a keresztet üdvösségetekért s az Atya kiengeszteléséért.

III. Elesésem által akartam megszentelni fájdalmaitokat, hogy így is segítségetekre legyek botladozásaitokon.

IV. E találkozás megsebzi Édesanyám fájdalmas Szívét, de egyben erősítő is e szeretettel és szenvedéssel teli találkozás - Neki is, Nekem is.

V. Simon kényszerűségből segít. S Te hogyan hordozod a keresztet?
Ne szégyelljétek elfogadni másoknak a jóakaratú segítségét. Alázat kell ahhoz, hogy mások segítségét el tudjátok fogadni.

VI. Minden Krisztus-követő feladata volna, hogy lelkében kialakuljon isteni képmásom.
Egymást szeretettel segítve haladjatok ezen az úton.

VII. A megismert igazság útján sokszor tévelyegtek és bizonytalan a járásotok. Ezért gyakran bukdácsoltok, elestek, de alázat kell ahhoz, hogy elfogadjátok a kegyelem segítségét.

VIII. Vigasztaljátok a szomorkodókat a feltámadásba vetett hittel, reménnyel, szeretettel. Engesztelő szeretettel vigasztaljátok nagyon megbántott Szent Szívemet!

IX. Újra meg újra elestek, ugyanazokba a hibákba, bűnökbe visszaestek, de újra meg újra erős elhatározással törekedjetek megjavulni. Soha ne adjátok föl a bűn és a rossz elleni küzdelmet!

X. A világ szörnyű erkölcstelensége, züllöttsége ma is ide juttat. Ez misztikus szenvedésem napjaitokban.

XI. A keresztrefeszítésben meg kell látni, hogy minden Isten akaratából történik. Mindenben meglátni és elfogadni az isteni akaratot: ez tesz benneteket egészen hasonlóvá Hozzám.

XII. Halálom győzelem a bűn és a halál felett. Így önmagamban egyesítem az eget és a földet, az istenit és az emberit, s az embereket is egymással.

XIII. Édesanyám nagy fájdalma volt, mikor halott Fiát tartotta kezében, ölében.

XIV. A halál, a temetés fájdalmát csak a feltámadásba vetett remény képes feloldani és enyhíteni.
Mindig rendíthetetlenül higgyetek feltámadásomban!

ÉLETIGE 2000 ÁPRILIS

A KERESZTREFESZÍTETT- FÖLTÁMADOTT

"Én pedig, ha fölmagasztalnak a földrõl, mindenkit magamhoz vonzok" (Jn 12,32).

Elragadó Jézusnak ez az Igéje. Benne van a kereszténység kulcsa. Közel volt a zsidók húsvétja, és a Jeruzsálembe érkezett zarándokok tömegében volt néhány görög, akik kérték, hogy "láthassák Jézust". A tanítványok elmondják ezt Jézusnak, és Õ, közelgõ haláláról beszélve válaszol nekik. Majd hozzáfûzi, hogy halála ahelyett, hogy a tanítványok szétszóródását okozná – amint megeshetett volna –, "mindenkit" magához fog vonzani. Nemcsak övéi, hanem bárki, zsidó vagy görög hinni fog benne; mindenki, fajra, társadalmi helyzetre, nemre való tekintet nélkül.

Jézus üdvözítõ mûve ugyanis egyetemes érvényû – a görögök jelenléte épp ennek az egyetemességnek a jele.

"Én pedig, ha fölmagasztalnak a földrõl, mindenkit magamhoz vonzok"

Mit jelent, hogy "fölmagasztalnak a földrõl"?

Ez a kifejezés János evangélista számára egyszerre jelenti a "keresztre való fölemelést" és a "megdicsõülést". János ugyanis Krisztus szenvedésében és halálában Isten emberiség iránti szeretetének megnyilvánulását látja. De ez a szeretet annyira hatalmas, hogy kiérdemli a föltámadást, és azt eredményezi, hogy mindenki Jézushoz vonzódik. A fölmagasztalt Krisztus körül jön létre Isten új népének egysége.

Nem lehet többé elválasztani a keresztet a dicsõségtõl, nem lehet elválasztani a Keresztrefeszítettet a Föltámadottól. Isten egyazon misztériumának – aki a Szeretet – két kifejezõdése ez.

És ez a Szeretet vonz. A Keresztrefeszített-Föltámadott az ember szívében mély és személyes vonzást fejt ki. Egyrészt e vonzás által Jézus meghívja övéit, hogy megosszák vele dicsõségét, másrészt rámutat, hogy mindenkit úgy szeressenek, mint õ, az élet odaadásáig.

"Én pedig, ha fölmagasztalnak a földrõl, mindenkit magamhoz vonzok"

Hogyan éljük ezt az Igét? Hogyan válaszoljunk egy ekkora szeretetre? Ha Jézus mindenkiért meghalt, akkor mindenki jelölt arra, hogy kövesse Õt. Sõt, még többrõl van szó: mindenki jelölt arra, hogy másik Jézus legyen. Ezért minden emberre ilyen szemmel nézzünk, vagyis a szeretetnek azzal a tekintetével, amely túlmegy minden látszaton.

Legyenek azok keresztények, mohamedánok, buddhisták, vagy más meggyõzõdésûek, mindenkit szeretnünk kell! Olyan szeretetrõl van szó, mely kész az életét adni. És ha nem is kérik tõlünk, hogy fizikai életünket adjuk, azt gyakran kérik, hogy haljunk meg önszeretetünknek.

Amikor "fölemeljük" a keresztre énünket, amikor meghalunk önmagunknak, hogy élni hagyjuk Krisztust, akkor mi is megláthatjuk Isten Országának kiterjedését.

Azt mondják, hogy a világ azé, aki szeret, és aki ennek jobban bizonyítékát adja. És ki szerette jobban Jézusnál? De így szerethetik azok is, akik megpróbálják utánozni õt azzal, hogy teljesen a felebarátnak adják magukat egy érdek nélküli és egyetemes szeretettel.

"Én pedig, ha fölmagasztalnak a földrõl, mindenkit magamhoz vonzok"

Ebben a hónapban próbáljuk meg a szívünkben összegyûjteni és gyakorlattá váltani a Keresztrefeszített-Föltámadott felbecsülhetetlen tanítását. Ez majd fényt vet a fájdalom szerepére, ami elõtérbe kerülhet életünkben, és rámutat e fájdalom rendkívüli termékenységére.

Mindennapjainkban, amikor kisebb vagy nagyobb szenvedések érnek bennünket: kétely, kudarc, értetlenség, elmérgesedett kapcsolat, munkával összefüggõ nehézség, betegség, szerencsétlenség vagy aggodalmak, próbáljuk meg elfogadni ezeket, és fölajánlani Jézusnak, mint szeretetünk kifejezõdését.

Egyesítsük szenvedésünk csöppjét az õ szenvedésének tengerével, hogy így ez is sokak javára legyen. Miután fölajánlottuk, próbáljuk meg, hogy ne gondoljunk többet rá, hanem valósítsuk meg azt, amit Isten szeretne tõlünk ott, ahol vagyunk: a családban, a gyárban, az irodában, az iskolában…, különösen arra törekedjünk, hogy szeressük a körülöttünk lévõket.

És mivel Jézus mindenkiért meghalt, és mindenkit meghívott követésére, oly módon tegyük ezt, hogy a mi szeretetünkben minél több ember találkozhasson Krisztus szeretetével. És akkor Õ lesz, aki magához vonz, úgy, hogy mi szeretjük egymást, és közben mindenki között kivirágzik az egyetemes testvériség.

Chiara Lubich

ÉLETIGE 2000 március

"Ez az én szeretett Fiam, õt hallgassátok!"

"Ez az én szeretett Fiam, õt hallgassátok!" (Mk 9,7)

Márk evangélista – és vele együtt Máté és Lukács is – beszámolnak arról, hogy Jézus egy nap maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és fölvitte õket egy magas hegyre. Ott egyszer csak különös dolog történt. Jézus elváltozott elõttük, ruhája hófehérré vált, és megjelent Mózes és Illés, akik beszélgettek Jézussal. Felhõ borította be a három apostolt, és a felhõbõl egy hang hallatszott, a mennyei Atya hangja, aki éppen ezekkel a szavakkal fordult hozzájuk:

"Ez az én szeretett Fiam, õt hallgassátok!"

Már Jézus küldetésének kezdetén, amikor a Jordánban megkeresztelkedett, ugyanez a titokzatos hang hallatszott: "Te vagy az én szeretett fiam, benned telik kedvem"¹. Ez alkalommal az Atya Jézus tanítványaihoz fordul és mindnyájunkhoz, hogy meghívjon bennünket, hogy hallgassunk a Fiúra. Ennek az igének a kulcsszava tehát: hallgatni a Fiút. És mikor beszélt a Fiú? Hol találjuk az Õ szavát? Az evangéliumokban. Nyissuk ki, olvassuk szeretettel. Az Evangélium Jézus Szava.

Õ azonban más módon is beszél hozzánk. De mit tegyünk, hogy felismerjük hangját, megkülönböztessük más hangoktól, és hogy ráhangolódjunk az Õ hullámhosszára? Van egy erõs pillanat, amikor beszél a lelkünkhöz: amikor imádkozunk. És minél inkább törekszünk, hogy szeressük Istent szívünkben, annál jobban hallatja hangját és elvezet bennünket létünk legmélyére.

De a nap folyamán minden találkozás alkalom lehet arra, hogy meghalljuk szavát. Az szükséges hozzá, hogy a szeretet csöndjébe helyezzük magunkat a felebarát elõtt, hogy így befogadjuk a másikat, bárki legyen is az, mert – ahogy Jézus kinyilatkoztatta² – õ maga az, aki ott rejtõzik minden emberben.

Mennyire megváltoznának kapcsolataink, ha jobban gyakorolnánk a meghallgatásnak ezt a ritka minõségét, ami olykor az egyetlen lehetséges mód arra, hogy kimutassuk figyelmünket a mellettünk lévõ embertársunk felé, akkor is, ha ismeretlen! Tehát ebben van a titok: ahhoz, hogy készségesek legyünk Isten hangjának meghallgatására, késznek kell lennünk a testvér meghallgatására.

"Ez az én szeretett Fiam, õt hallgassátok!"

Jézus hangja világos és mással össze nem téveszthetõ, erõs és egyértelmûen hallható, amikor Õ jelen van közöttünk kölcsönös szeretetünk által. Jelenléte két vagy három személy között, akik egyek az Õ nevében³, olyan, mint a szívünkben szóló Isten hangjának hangszórója.

Azért lesz könnyebb meghallani, mert jobban összhangban vagyunk az Õ gondolataival, az Õ tanításával.

Ezen kívül Lukács evangéliumában található Jézusnak egy mondata arra vonatkozóan, hogy hallgassunk azokra, akiket Õ küld: "Aki titeket hallgat, engem hallgat"⁴. Ez a hetvenkét tanítvány volt. Ma, a katolikus Egyházban ez a mondat azokra vonatkozik, akikre Jézus különös módon rábízta üzenetét, vagyis szolgáira, akik Isten Igéjét hirdetik.

De ott vannak Jézus azon "tanúi" is, akik azzal, hogy meghallgatják Igéjét és a legradikálisabban gyakorlatra váltják, mindig újra visszhangozzák azt a világban, és megnyitják a szíveket arra, hogy halljanak.

Így, akkor is, ha csak egy hang van, sokféle módon szól hozzánk: szívünk bensejében és testvéreink szava által, egy templom szószékérõl, Evangéliumának lapjairól, vagy a "tanúságtevõk" karizmáiban.

Ennek a hónapnak az Igéje segíteni fog bennünket abban, hogy meghalljuk és éljük azt, amit Jézus mondani akar nekünk.

Chiara Lubich

---

¹ Lk 3,21-22; Mk 1,9-11; Mt 3,13-17
² Vö. Mt 25,40
³ Vö. Mt 18,20
⁴ Lk 10,16

ÉLETIGE 2000 FEBRUÁR

Eggyéválni

---

"A gyöngék közt gyöngévé lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket. Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit megmentsek" (1 Kor 9,22).

Pál apostol rendkívüli küldetéssel rendelkezett. Azt a viselkedést, magatartást, amivel ezt megvalósította, így lehetne kifejezni: mindenkinek mindenévé lett. Megpróbál megérteni mindenkit, hogy behatoljon minden egyes ember gondolkodásmódjába. Ezért zsidóvá lesz a zsidókkal, és a nem zsidókkal – vagyis azokkal, akiknek nincs Istentõl kinyilatkoztatott törvényük – olyanná válik, mint, akinek nincs törvénye.

Mindannyiszor alkalmazkodik a zsidó szokásokhoz, amikor az arra szolgál, hogy akadályokat elmozdítson, hogy lelkeket kibékítsen. Másrészt, mivel a görög-római világban mûködik, magára veszi ennek a környezetnek az életformáját és kultúráját. Ezt mondja:

"A gyöngék közt gyöngévé lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket. Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit megmentsek".

De kik ezek a "gyöngék"? Itt olyan keresztényekrõl beszél, akik – mivel tudásuk ingatag és elégtelen – könnyen megbotránkoznak. Így történt például a bálványoknak feláldozott húsok kérdésében. Ezeket vajon meg lehet enni vagy nem? Pál tudja, hogy csak egy Isten van, és a bálványok nem léteznek. Következésképpen nem léteznek bálványoknak feláldozott húsok. De a "gyöngék", akik hozzászoktak egy bizonyos gondolkodásmódhoz és kevéssé képzettek, az ellenkezõjét gondolhatják és meg lennének zavarva. Pál belehelyezkedik ezeknek a keresztényeknek a törékeny mentalitásába, és hogy ne zavarja meg õket, arra gondol, hogy nem kell ennie azokból a húsokból.

"A gyöngék közt gyöngévé lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket. Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit megmentsek".

De mi készteti Pált erre a magatartásra? Az, hogy az általa hirdetett keresztény szabadságban észreveszi az igényt, sõt a követelményt, hogy mindenkinek a szolgájává váljon: testvéreinek és minden felebarátjának, mert az õ példaképe a Keresztrefeszített.

Isten, amikor megtestesült, közelivé vált (felebarátja lett) minden embernek. De a kereszten szolidáris lett mindnyájunkkal, bûnösökkel, a mi gyöngeségeinkkel, szenvedéseinkkel, szorongásainkkal, tudatlanságunkkal, elhagyottságunkkal, kérdéseinkkel, terheinkkel… Pál is így akar élni, és ezért mondja:

"A gyöngék közt gyöngévé lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket. Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit megmentsek".

És mi hogyan élhetjük ezt az igét? Azt tudjuk, hogy életünk és napjaink célja, hogy elérkezzünk Istenhez. És nem egyedül, hanem testvéreinkkel együtt. Isten nekünk keresztényeknek is hasonló hivatást ad, mint Pálnak. Nekünk is, mint az apostolnak "meg kell nyerni" másokat, hogy "minden áron megmentsünk mindenkit".

Milyen úton érhetjük ezt el? "Eggyé kell válni" felebarátainkkal, legyenek azok kicsinyek vagy felnõttek, egyszerû vagy képzett emberek, gazdagok vagy szegények, férfiak vagy nõk, hazánk fiai vagy idegenek. Ott vannak azok, akikkel az utcán találkozol, telefonon beszélsz, akikért a munkádat végzed…

Mindenkit szeretni kell, de elõnyben kell részesíteni a leggyöngébbeket. "Gyöngévé válni a gyöngékkel, hogy megnyerjük a gyöngéket". Odafordulni ahhoz, aki lanyha a hitben, ahhoz, aki közömbös, aki ateistának vallja magát, aki a vallást leszólja.

Ha eggyé válunk velük, meg fogjuk tapasztalni Pál tévedhetetlen apostoli módszerét: tanúságot teszünk Istenrõl, aki majd magával ragadja õket.

Ezért azt bátorkodom mondani neked, aki ezt olvasod: olyan feleséged (vagy férjed) van, aki nem annyira szereti az Egyházat, és szívesen nézi a tévét órákon át? Társulj hozzá, ahogy tudsz, amennyire tudsz, érdekeljen az, amit õ legjobban szeret.

A gyermekednek a futball a bálványa, és semmi más nem érdekli, még azt is elfelejtette, hogyan kell imádkozni? Még szenvedélyesebben érdekeljen a sport, mint õt. Olyan barátnõd van, aki szeret utazni, olvasni, tanulni, és szélnek eresztett minden vallási alapelvet? Próbáld megérteni az ízlését, az igényeit. Válj eggyé, eggyé mindenkivel, a bûnt kivéve. Ha bûnt követnek el, te tartsd távol magad. Meglátod, hogy az eggyé válás nem elveszett idõ, mindent megnyerünk.

Egy nap – és nem lesz túl soká – meg akarják tudni azt, ami téged érdekel. És, hálásan fölfedezik, imádják és szeretik majd azt az Istent, aki rugója volt keresztény magatartásodnak.

Chiara Lubich

ÉLETIGE 2000. január

"Áldott legyen az Isten, aki Krisztusban megáldott minket" (vö. Ef 1,3)

Ez a mondat egy Istent dicsõítõ és hálaadó himnuszból való. Ábrahám, Izsák és Jákob Istene: Jézus Krisztus Atyja, aki Jézust föltámasztotta a halálból Jézussal "minket is — akik az õ alkotása és teste vagyunk — föltámasztott és vele együtt maga mellé ültetett a mennyben".

Isten Ábrahámnak adott áldása ("benned nyer áldást a föld minden népe") Jézusban teljesedik be.

Jézus magára vonzotta az Atya áldását, hiszen olyan szeretetbe öltözött, amelyre az Atya nem tudott nem válaszolni, mivel õ maga az Atya testté lett Szava. Jézus az õ élõ Szava, az õ igéje, aki magára vette emberi természetünket, hogy köztünk legyen és közölje velünk az igazi Életet. Azért jött, hogy egy testté tegyen bennünket önmagával és nekünk adja Lelkét, aki által Istent így szólíthatjuk: Atya, Abba!

És mi hogyan élhetnénk az Atya áldásához méltó módon? Hogyan vonzhatnánk magunkra azt az áldást, ami örömet és termékenységet ad mindannak, amit gondolunk és teszünk? Úgy hogy "fiakként élünk a Fiúban", azáltal, hogy mint õ élõ Ige vagyunk. Élve az Igét ugyanis Igévé, Krisztussá alakulunk.

"Áldott legyen az Isten, aki Krisztusban megáldott minket" (vö. Ef 1,3)

Az Evangélium nem pusztán egy vigasztalást nyújtó könyv, amihez az ember fájdalmas pillanataiban menekül, hogy választ kapjon belõle, hanem egy kódex, ami az élet törvényeit tartalmazza az élet minden pillanatára. Olyan törvényeket, amelyeket nem elég olvasni és ismerni, hanem át is kell ültetni a gyakorlatba, olyan mélyen magunkévá tenni, hogy úgy éljünk, mint Krisztus, hogy másik Krisztus legyünk minden pillanatban.

Nem gondolhatunk az Igére úgy, mint az emberi bölcsesség egy tiszta, egyszerû, kedves kifejezõdésére. Az Isten Igéje több, mint emberi üzenet. Amikor Isten beszél, önmagát mondja ki, önmagát adja. "Isten soha sem ajándékoz önmagánál kevesebbet", mondja Ágoston. És mivel Isten a Szeretet, minden Igéje: szeretet. Aki befogadja és éli az Igét, azt az Ige szeretetté teszi, mint ahogy Isten a Szeretet.

Az Ige által tehát meg kellene változni minden kapcsolatunknak: az Istennel és a felebarátainkkal való kapcsolatainknak, mert az Ige dinamikus és teremtõ erõvel rendelkezik. Az Igét élve megszületik, fölépül a keresztény közösség azok között, akik szeretik egymást és egyetlen népet alkotnak: Isten népét.

És erre a népre száll Isten áldása, azaz mindnyájunkra. Olyan mértékben, amilyen mértékben testvérként bánunk egymással, mint az egyetlen Atya gyermekei, legyõzve minden individualizmust, elõítéletet és megosztást. És ez az amit tennünk kell — ebben a hónapban, amelyben a világ különbözõ részein keresztények egybegyûlnek ünnepelni és könyörögni a keresztények egységéért tartott imahéten — létrehozni ezt az egyetlen népet.

Tudatában lévén ennek a meg nem érdemelt ajándéknak, próbáljunk meg a harmadik évezred elején úgy élni együtt, mint Isten élõ igéi. Túl azon, hogy ez Isten dicsõségére szolgál, életünkkel egy átható könyörgést mondunk Isten egy másik ajándékáért: az egyházak közötti teljes és látható egységért.

Chiara Lubich

1999. december 28. Egész napos Szentségimádás volt templomunkban. A legnagyobb örömömre végig hôn imádott Uram legszentebb színe elôtt imádkozhattam. Ekkor mondta Jézusom ezt a keresztutat:
Jézus: "Jöjj, kövess végig a keresztúton! Mindazok, akik Engem követnek, bebocsátást nyernek örök dicsôségembe. Mert ahol Én vagyok, ott lesz az Én szolgám is, hogy aztán Én szolgáljak fel neki egy örökkévalóságon keresztül."

I. Pilátus halálra ítéli Jézust
"Ne fájjon neked az, ha elutasítanak, megvetnek, sôt kigúnyolnak és kiközösítenek Énmiattam! Engem halálra ítéltek a te lelked üdvösségéért."

II. Jézus Vállára veszi a keresztet
"Vedd fel keresztedet minden nap! Kérd Tôlem, hogy szeresd, mert csak így tudod hordozni. Én nagyon szerettem, mert a te örök életedet láttam benne. Te is lásd be, hogy egyedül a kereszt által jutsz be az üdvösségre, és ha kitartasz hordozásában, más lelkekkel is megjutalmazlak érte."

III. Jézus elôször esik el a kereszttel
"Ha elesel, ne csüggedj el! Ne add fel a reményt! Harc a földi lét, állandó küzdelem. A legnagyobb ellenfél te magad vagy. Ha önmagadat legyôzted, mindent megnyertél. Adj oda mindent Értem, még az életedet is! Akkor Én adok neked új életet, örökké tartót, boldogot."

IV. Jézus találkozik Szent Anyjával
"Nézd Anyámat! Ô a te Anyád is. Veled megy, fogja a kezed. A legnagyobb akadályt Ô hárítja el az utadból. Az Ô lába tiporja el az ôskígyó fejét. Különben megmarna, és meghalnál - örökre."

V. Cirenei Simon segít Jézusnak
"Nézz Rám, milyen szánalmas állapotba kerültem irántad való szeretetem miatt! Ne légy közömbös, mint a többiek! Gyere! Veled akarom ma megosztani keresztemet. Keresztemmel együtt neked adom társaságomat. Figyelj Rám! Sugárzik Belôlem a szeretet. Vedd át ezt a lángot! Légy izzó fénycsóva! Szeress az Én szeretetemmel mindenkit! Így könnyû lesz a másokért hordozott kereszt. Így térsz meg a leggazdagabban országomba."

VI. Veronika kendôt nyújt Jézusnak
"Nézd eldeformált véres Arcomat! Ma tôled várom, hogy enyhíts szenvedésemen, amelyet helyetted, érted vállaltam. Légy bátor! Ne félj a csôcseléktôl! Jöjj Hozzám, ha kell akár az életed árán is! Én Mindenható vagyok. Mulandó életed helyett örökké tartót adok."

VII. Jézus másodszor esik el a kereszttel
"Nem baj, ha újra elestél. Ez velejárója a vándorlásnak. Zarándok vagy a földön. Tôlem jöttél, és Hozzám kell visszaérkezned. Atyám már tárt karokkal vár. Csak egy a fontos, hogy Ôhozzá érkezz."

VIII. Jézus vígasztalja a síránkozó asszonyokat
"Sírsz? Bizony van miért. Te is megszomorítottál. Érted is hullattam könnyeket. Keresztáldozatomhoz a te bûneid is hozzá- járultak. Jól teszed, ha sírsz. Sirasd csak meg minden bûnödet! Egész földi életedben ez a legfontosabb cselekedeted. Ezzel szerzed Nekem - és majd magadnak is - a legnagyobb örömöt."

IX. Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt
"Újra elestél. Visszazuhantál bûneid vermébe. Pedig most fogadkoztál, miközben sírtál. Nézd! Itt vagyok. Utánad jöttem. Gyere, kapaszkodj a Kezembe! Fölviszlek a napra, az üde zöld pázsitra. Hisz Én vagyok a te Üdvözítôd, Gyógyítód, Megmentôd. Jöjj, ott várlak a gyóntatószékben! Papom keze által Én oldozlak fel. Mindent Nekem mondasz. Ne hallgass el semmit, mert csak attól szabadulsz meg, amit megvallottál."

X. Jézust megfosztják ruháitól
"Mezítelen vagy. Miért nem öltözöl fel? A keresztségben fehér ruhát adok, mennyegzôs köntöst. De neked kell felvenni. Nélküled nem megy. Nem tanítottak meg a legfontosabbra, amely értelmet adna életednek. Helyette hiábavalóságokkal töltötték meg agyad. Gyermekem, jöjj! Én vonzalak. Én az utolsó órában is felfogadlak. Siess, mert nem tudod, meddig jöhetsz!"

XI. Jézust a keresztre szegezik
"Jöjj, még van hely keresztemen! Pontosan itt, Mellettem. Tagadd meg vágyaidat! Mondj ellene a bûnnek! Helyette százszor annyit kapsz, és az örök életet. Nézd! Én ártatlanul miattad ide jutottam. Add hát te is életedet Értem! A vértanúság nagy kegyelem. De csak annak adhatom, aki elfogadja."

XII. Jézus meghal a kereszten
"A földön minden mulandó. A te életed is. Jobb, ha már jó elôre meghalsz e világnak, és minden csábításának. Akkor nem ér váratlanul, és biztos helyed lesz a mennyben."

XIII. Jézus Testét leveszik a keresztrôl és fájdalmas Anyja ölébe fektetik
"Tiszteld Anyámat! Ô a tiéd is, hisz a legfájdalmasabb haláltusámban adtam Ôt neked. Ô ezt komolyan veszi. Támogat, kisér, szeret. Ha viszontszereted, elvezet akaratom megtételére. Neked is azt mondja, amit Kánában: Tedd meg, amit Jézus mond! Karjaiban mindig menedékre találsz."

XIV. Jézus Holttestét sírba teszik
"Tested, amelyet most annyit kényeztetsz, hamar sírba kerül. Inkább jöjj, töltekezz fel szentségeimmel! Meríts Belôlem erôt, hogy aztán másokban Engem szolgálj! Csak így tudlak majd megjutalmazni - szeretetedért."

XV. Jézus halottaiból feltámad
"Neked is ezt akarom mondani: Jöjjetek Atyám áldottai! Országom nyitva áll, de csak az igazak elôtt. Helyet készítettem neked is. Tudod hogyan? Ott a Golgotán, keresztre szegezve, Véremet ontva, a legkínzóbb haláltusában haldokolva. Utolsó sóhajommal feléd kiáltottam: Szomjazom! Add Nekem az életedet, és Én feltámasztom!"

John van Bemmel

Mert éppenúgy kínálja áldását
a vénkor, mint a boldog ifjúság:
Ahogy sötétül alkonyat,
ég csillagokkal megtelik,
miket nem lát a nap.
(Henry Wadsworth Longfellow)

Kezdô imádság
Istenem, a Te Fiad nem öregedett meg, így nem taníthat minket az öregedésrôl. Vagy mégis? Mit taníthat Jézus megváltó halála -- korai halála -- az elôre haladott korról, egyedül létrôl, köszvényrôl, romló látásról, emelkedô árakról, alacsony nyugdíjról és a bizonytalanságok áradatáról, amelyek minden évben magasabbra csapnak fölöttünk? Annak ellenére, hogy Jézus nem öregedett meg, utolsó órái fontos és megrendítô tanulsággal szolgálnak nekem. Szenvedése és halála -- melyekrôl ezekben a stációkban megemlékezünk -- mindenek elôtt arról beszél, hogy az élet teljességét nem annak hosszával, hanem intenzitásával és minôségével mérjük. Azért imádkozom most ezeket a stációkat, Istenem, mert hiszem, hogy Jézus meg fogja világosítani nekem, hogy mit jelent hittel és türelemmel, lelki energiával és igazi bölcsességgel, jókedvvel és nagylelkűséggel, optimizmussal és kitartó reménnyel megöregedni. Mint ahogy Ábrahám és Sára, Zakariás és Erzsébet példája mutatja, az öregség nemcsak a hanyatlás, hanem a beteljesülés és további küzdelmek kora is. Életem minden napjában Jézus kínszenvedésébôl és halálából fogok vigaszt meríteni. Ámen.

I. állomás
Pilátus halálra ítéli Jézust
Pilátus ítélete mélységes sebet ütött Jézus lelkén: kereszt általi halál, a közönséges bűnözôk sorsa. Mindössze néhány órával korábban, a Getszemáneti kert magányában, Jézus feltétel nélkül alávetette magát az Atya akaratának. ,,Ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!'' (Lk 22,42) Félelemmel telve, de nyugodtan vette tudomásul az ítéletet, amivel beteljesítette küldetését.

Elmélkedés
Sok ember úgy tekinti az öregkort, mint valami büntetést, de úgy érzi, hogy még mindig a kisebbik rossz a másik lehetôséghez képest. Az öregedést nem könnyű elfogadni, fôleg ha nem az élet természetes velejárójának, hanem végleges használhatatlanságra és abszurditásra való ítéletnek tekintik. Nem tudják, hogy minden teremtmény -- legyen az csillag, hattyú vagy éppen kígyó -- születik, felnô, megöregszik és meghal. Nem úgy nézik az öregkort, mint a további gazdagodás lehetôségét, hanem mint az élet olyan kellemetlen szakaszát, amit el kell tűrniük.

Könyörgés
Istenem, kegyelmed nyissa föl szememet, hogy meglássam az öregkor igazi értelmét. Fogadjam el jókedvvel mint természetes állapotot, a bölcsességben és kegyelemben való növekedés lehetôségét, ne pedig vétkeimért rám mért büntetést. Ámen.

II. állomás
Jézus vállára veszi a keresztet
A Getszemáneti kertben átélt félelem valósággá válik, ahogy Jézus sebzô vállaira teszik a keresztfát. Ami eddig csak félelem volt, az most valódi fájdalom. E teher ugyanakkor jelzi a keresztre feszítés elkerülhetetlenségét is. A Jézus jövendô sorsával kapcsolatos minden elôérzet a következô néhány óra folyamán rideg valósággá válik. Jézus ellenkezés nélkül fogadja keresztre feszítésének minden lépését. Szeretettôl és fájdalomtól feszülô szíve mindenkit befogad, aki követi Ôt a Kálvária felé vezetô úton.

Elmélkedés
Jézussal ellentétben, mi nem életünk egy meghatározott pontján lépünk az öregkorba. Az élettempó lassulása, az erôsebb szemüveg, a különféle testi fájdalmak, a barátok és a függetlenség elvesztése nem hirtelen, hanem fokozatosan történik és kinek-kinek több vagy kevesebb megpróbáltatással jár. Ezért igen fontos, hogy éveink múlásával elménk és szívünk készen álljon az öregkor velejáróira: az elégedettség és az öröm mellett a szívfájdalmakat és a szenvedéseket is el tudjuk fogadni. Az öregkor bölcsessége segít, hogy bizalommal tekintsünk a jövôre.

Könyörgés
Istenem, Jézus nevében add meg nekem a kegyelmet, hogy elfogadjam koromat. Segíts, hogy megértsem öreg éveim rendeltetését, hogy szembe tudjak nézni helyzetemmel és a lehetô legjobban használjam ôket. Könyörületes Atyám, ezek az évek jelentik az utat, melyet számomra kijelöltél, hogy Hozzád juthassak. Ámen.

III. állomás
Jézus elôször esik el a kereszttel
Valahányszor a meggyengült, fáradt Jézus porba esését látjuk, mindig a keresztfa súlyára, az esés fájdalmára, az újabb sebekre gondolunk. Valójában az esés utáni felállás volt a sokkal nehezebb és fájdalmasabb. A katonák parancsai, ostorcsapásai egyedül nem voltak elegek ahhoz, hogy Jézus föl tudja venni keresztjét, és folytassa útját a Kálvária felé; saját lelki ereje és elszántsága kellet ahhoz.

Elmélkedés
Nem sok ember képes elôrehaladott éveit a megújulás és az alkotás idejének tekinteni, inkább a testi-lelki összeomlás éveinek. Valójában annak ellenére, hogy az öregek gyakran ,,eleshetnek'', sok alkalmuk van arra, hogy ,,újra felálljanak'' és folytassák tevékeny életüket. Az ember nem nyughat bele, hogy idôsebb korban már semmi jelentékeny nem történhet az életében. Egyik nap sem lehet olyan, hogy majd csak ,,eltelik'' valahogy. Mindennap valami újba pillanthatunk be, személyes kapcsolatokat alakíthatunk ki, alkotó tevékenységet folytathatunk, bölcsességünket gyarapíthatjuk, lelkiségünket gazdagíthatjuk.

Könyörgés
Istenem, add, hogy kegyelmed által szabaduljak kedvtelenségemtôl, ami sokszor eluralkodik rajtam. Segíts, hogy minden napot, mit még adsz, hálás várakozással és megújulással éljek meg, hogy Veled szeressek, alkossak, elmélkedjem, társalogjak és tanuljak. Ámen.

IV. állomás
Jézus szent anyjával találkozik
Az a szívszorító pillanat, amikor Mária szeme találkozik a fiáéval, Jézus szenvedésének része. Mária nemsokára fia halálát fogja siratni, de ez a pillanat most Krisztus bánata. Egyik követôje elárulta, egy másik megtagadta, a többi pedig -- épp amikor legnagyobb szüksége volt -- elhagyta Ôt. Jézus egyedül maradt, csak Mária és János tartott ki mellette.

Elmélkedés
Tudjuk, hogy az öregség egyik legszomorúbb része hozzátartozóink elvesztése és az azt követô magányosság. Meghalnak szüleink, házastársunk, testvéreink, talán még gyerekeink is -- ami tán a legkegyetlenebb veszteség, mivel olyan váratlan és ,,természetellenes'' -- aztán barátaink és ismerôseink. Emlékeink egyre fontosabbakká válnak és napjaink egyre nagyobb részét töltik ki, ahogy -- már csak ezen a módon -- próbálunk ragaszkodni szeretteinkhez. Vannak idôk, amikor csak Isten jelenléte ad vigasztalást és a remény, amit Mórus Tamás így fejez ki lányának: ,,Majd találkozunk a mennyei boldogságban.''

Könyörgés
Istenem, tudom, hogy Te velem vagy, amikor szenvedek a magánytól, mint ahogy Jézussal is ott voltál amikor kínszenvedésében egyedül maradt. Erôsíts meg engem abban a tudatban, hogy Te hű vagy hozzám és velem vagy mindörökké. Ámen.

V. állomás
Cirenei Simon viszi Jézus keresztjét
,,Miért éppen én?'' -- hallotta Jézus a tömegbôl jövô tiltakozás bosszús szavait. Fájdalmai közepette nem is figyelt rájuk, csak amikor a katonák odavezették Simont. Akkor megértette ôket. A szűk utcán arrajáró Simont elôször a falhoz szorították, hogy utat biztosítsanak a tántorgó Jézusnak és az Ôt kísérô katonáknak. Aztán az egyik katona kényszerítette Simont, hogy az elítéltet segítse. ,,Miért éppén engem választottak erre a megaláztatásra? Miért nem valaki mást? Ez nem igazságos!'' -- tiltakozott Simon. Jézus megértette, mi játszódott le Simonban, amikor az vállára vette a keresztet.

Elmélkedés
A saját balszerencsénk elleni ágálás nem szűnik éveink múlásával. Megnövekedett élettapasztalatunk és bölcsességünk ellenére is felháborodással kérdezzük: ,,Miért éppen én?'' -- amikor eltörjük csípônkent vagy hályogos lesz szemünk. Szegény Simonnak több oka volt a panaszkodásra: ôt véletlenül választották ki a tömegbôl. A legtöbb problémánk az öregkor természetes velejárója. De még akkor is, amikor teljesen véletlennek tűnnek és azt kérdezgetjük: ,,Miért éppen én?'', akkor is le kell küzdenünk ôket, és el kell viselni az elviselhetetlent, ha ez a sorsunk. Jézus nagyon jól ismeri érzéseinket, amikor tiltakozni akarunk: ,,Ez nem méltányos!''

Könyörgés
A Te vigaszodért imádkozom, Istenem! Vigasztalj meg bánatomban, csalódottságomban, fôleg pedig akkor, amikor fájdalmamat igazságtalannak érzem és ,,ok nélkül'' kell szenvednem. Ôszintén szólva, nem tudom, mi mást tehetsz értem, mint azt, hogy eltöltesz engem közelséged bátorító érzésével. Ámen.

VI. állomás
Veronika kendôt nyújt Jézusnak
Nem sok barátja maradt Jézussal csütörtök esti elfogatása után. Hol vannak azok, akik pár napja még ünnepelték Ôt és pálmaágakat szórtak lába elé? Amikor könnyebb -- és biztonságosabb -- volt Jézust fel nem ismerni és nem törôdni Vele, Veronika kivált a tömegbôl és letörölte Jézus arcát. Kendôje hűsítette, vagy csípte Jézus felsebzett bôrét? Akárhogy is, Jézus Veronika könyörületes szívét látta, és hálás volt érte.

Elmélkedés
Az ember másokra utaltsága életkorával együtt nô. Az idôsebbek egyre több segítséget kapnak: elsegítik ôket az orvoshoz, meglátogatják ôket, szükségleteikrôl érdeklôdnek, olvasnivalót visznek nekik, stb. A gyerekek, rokonok, szomszédok egyre inkább az öregek gondozóivá válnak. Néha a gyerekek válnak szülôkké és áldozatos lélekkel gondozzák szüleiket. Az öregek nem minden segítô kezet fogadnak örömmel, és nem is minden segítség igazi segítség. De milyen jól esik elfogadni vagy éppen barátságosan, a másik megbántása nélkül visszautasítani a felajánlott segítséget és tapintatosan, de nyíltan beszélni szükségleteinkrôl. Jézushoz hasonlóan, nekünk is segítô embertársunk szívét kell látnunk.

Könyörgés
Istenem, egész életemben azt tanultam, hogyan adjak, nem azt, hogyan kapjak. Öreg koromban most talán azt kell megtanulnom, hogyan tudjam a segítséget jó szívvel elfogadni. Nyisd meg a szívemet ne csak a Te ajándékaid felé, hanem azok ajándékai -- és jószándéka -- felé is, akik engem ápolnak és gondoznak. Ámen.

VII. állomás
Jézus másodszor esik el a kereszttel
Milyen természetes lenne, ha Jézus elmerülne saját szenvedésében és úrrá lenne Rajta félelme, amikor másodszor is elesik a kereszt súlya alatt az utca csôdületében! ,,Kit érdekel Cirenei Simon, Veronika -- akik segítettek nekem, de még saját anyám is? Csak a fájdalomra és a magamra maradottság szívszaggató érzésére tudok most gondolni.'' Minden lépéssel és botlással nô Jézus kísértése, hogy csak Ô a fontos, csak Ôneki van igazán fájdalma és problémája.

Elmélkedés
Milyen természetes -- és mennyire emberi -- csak magunkkal foglalkozni, amikor tudatunkat problémáink és testi fájdalmaink töltik be. El vagyunk foglalva fájós derekunkkal vagy magányosságunkkal, és elmulasztjuk meglátogatni most megözvegyült ismerôsünket. Duzzogunk egy unoka nyers megjegyzésén, és elfelejtkezünk a szomszéddal tervezett bevásárlásról. Mindig gondolnunk kell arra, hogy a mások bánatával és fájdalmával való törôdésünk segít kilépni a saját szenvedésünk szűk világából. Öreg éveink terhét enyhítjük, ha mások terhébôl is veszünk magunkra. Gondolt Jézus másokra is saját szenvedései közepette?

Könyörgés
Istenem, sose foglalkozzam annyira csak a magam problémáival, hogy vak és érzéketlen legyek a mások bajai iránt. Segíts, hogy könyörületes legyek a szükségben levôkhöz, ahogy Jézus tette kínszenvedése idején is. Ámen.


VIII. állomás
Jézus szól a siránkozó asszonyokhoz
Néhány asszony követte a botladozó, kínlódó Jézust, ahogy a menet lassan haladt a Kálvária felé. Hivatásos siratóasszonyok voltak. Az elítéltet próbálták vigasztalni, és -- ahogy a hagyomány tartja -- kábító italt is kínáltak Neki, hogy tompítsák a keresztrefeszítés fájdalmait. Jézus elfogadta vigasztaló szavaikat, de -- feltételezzük -- az italt nem. Mennyire kifejezi az a pohár e menet iszonyatos célját! Még a Krisztus vállaira nehezedô keresztfánál is jobban szimbolizálja a közeledô keresztrefeszítést, az elkerülhetetlen véget.

Elmélkedés
Nem akarjuk-e elhitetni magunkkal, hogy bizonyos kellemetlen események nem fognak bekövetkezni? Vagy hogy olyan távoliak, hogy nem is válhatnak valóra? A fiatal halhatatlannak hiszi magát, nem is gondol arra, hogy megöregedhet... mindaddig, amíg az évek során valami történik -- talán valami egészen jelentéktelen esemény -- ami ráébreszti a rideg valóságra: az öregedés és halál minden élet velejárója. Nincs kivétel. Egy elejtett megjegyzés az ôsz hajszálak gyarapodásáról, a rendôrök feltűnô fiatalsága, az egykor könnyedén végzett tevékenységek megnehezedése... Valami történik, és ami eddig lehetetlennek tűnt, most már valóság: öregszünk. Ezzel szembe kell néznünk, mikor életünkben elérjük ezt a fordulópontot, és Jézushoz hasonlóan folytatnunk kell utunkat a végcélunk felé.

Könyörgés
Istenem, add, hogy kegyelmedbôl lelkesedéssel fogadjam el az öregedés tényét. Az én ,,kábítószerem'' a te közelséged legyen, hogy öreg éveimet szeretettel, türelemmel és tevékenyen élhessem végig. Ámen.

IX. állomás
Jézus harmadszor esik el a kereszttel
Már a keresztrefeszítés helyén, testileg és lelkileg egyaránt kimerülten, Jézus újra elesik. A földön fekve még megpihenhet egy pillanatig mielôtt újra föl kell állnia és szembe kell néznie a kalapáccsal és a szögekkel. Gondol-e most Jézus azokra az esetekre, amikor szintén fel kellett állnia bukások, csalódások után, amikor kísértést érzett, hogy küldetését feladja? Gondol-e a kihagyott lehetôségekre? Bánja-e a kimondatlan szavakat? Sajnálja-e azokat, akik nem hallgattak szavaira? A múlt most már nem számít. Jézus föláll újra, hogy szembenézzen a jelennel.

Elmélkedés
Az idôsek látják múltjuk minden hibáját. Nemcsak a bűnöket, hanem minden ballépést is: a rosszul választott karriert, az elhibázott házasságot, az elhamarkodott üzleti döntést, a megszakadt kapcsolatokat, a bántó szavakat, a megvalósulatlan elhatározásokat. De visszatekintve az évtizedekre, mit számítanak azok a tévedések, hibák? Mi értelme van ma már ezeken töprengeni, tépelôdni és a fejünket csóválni? ,,Bárcsak...!'' Meg kell ezeket a hibákat bocsátanunk magunknak egész hátralevô életünkre. Ki kell szabadítanunk magunkat a múltunkból, és a jelennel kell törôdnünk. Gondolhatunk a ,,bárcsakokra'', de nem szabad, hogy elemésszenek minket.

Könyörgés
Istenem, tudom, hogy Te megbocsátod bűneimet. Kegyelmed által segíts, hogy én is megbocsássam azokat magamnak és túltegyem magam az egész életemet végigkísérô hibáimon. Segíts, hogy elszakadjak múltamtól, és Jézus mintájára, az elôttem álló feladatokkal foglalkozzam: a te akaratodat teljesítsem a hátralevô életem minden napján. Ámen.

X. állomás
Jézust megfosztják ruháitól
Jézustól elveszik utolsó földi ,,értékeit'' is. A városkapunál fekvô alacsony dombon ott áll Jézus a világ elôtt ruhátlanul, ahogy a katonák leveszik Róla köpenyét, hogy a keresztrefeszítéshez elôkészítsék. Ereje elhagyta, elvesztette szabadságát, tanítványait, most pedig még ruháját is elveszik. Igaz, hogy most már annyija sincs, hogy testét betakarja, de megôrzi higgadtságát és méltóságát. Kínzása és megalázása közepette tisztán látjuk, hogy az igazi értéke és méltósága abból származik, hogy ki Ô és nem abból, hogy mije van.

Elmélkedés
Öreg korunkban, amikor nyugdíjunk alig emelkedik -- viszont a lakbér, élelmiszer, utazás, orvosi költségek igen --, bizonyára érezzük a pénzszűke gyötrelmeit, és nagyra értékeljük az anyagi biztonságot. Tisztességes lakásra, elegendô élelemre, kis szórakozásra, megbízható orvosi ellátásra és valami kis tartalékra van szükségünk, de ha elgondolkodunk azon, hogy Jézusnak semmije sem maradt, rá kell döbbennünk, hogy a mi értékünket sem az szabja meg, mink van, hanem, hogy milyen emberek vagyunk. Ahogy megtanulunk kevesebbôl is ,,kijönni'', talán megértjük miért használták a rómaiak a poggyászukra az ,,impedimenta'' (elôrejutást gátló) kifejezést. Amit birtoklunk, annak segítenie kell célunk elérésében, nem akadályoznia.

Könyörgés
Istenem, add kegyelmedet, hogy földi javaim Hozzád segítsenek és ne akadályozzanak mint valami fölösleges poggyász. Mint Jézus, ruhátlanul állok Elôtted, és te látod valódi énemet függetlenül földi javaimtól. Ámen

XI. állomás
Jézust keresztre feszítik
Jézus testét -- két bűnözôével együtt -- délben szögezték keresztre. A kín, a szomjúság, a vérveszteség és a fuldoklás közepette Jézusnak hallania kellett hóhérainak gúnyolódását: ,,Az Istenben bízott. Mentse hát meg, ha akarja.'' (Mt 27,43)

Elmélkedés
Egy Isten szeretetébe vetett hittel eltöltött élet után is gyakran gondoljuk, hogy Isten majd meg fog minket szabadítani a veszteségektôl és fájdalmaktól, amik az öreg kor elkerülhetetlen velejárói. Azt várjuk Istentôl, legalábbis burkoltan, hogy kíméljen meg bennünket a barátok elvesztésétôl, egészségünk romlásától, a társaság hiányától, a mellôztetéstôl. Most sem könnyebb megértenünk, mint fiatal korunkban, hogy Isten végül is meg fog minket menteni, de nem ezektôl a veszteségektôl és fájdalmaktól, hanem éppen ezek által. Isten velünk marad ahogy öregszünk, de nem fog megkímélni bennünket az öregedés természetes hatásaitól. Jézussal együtt bízunk, hogy az Atya velünk lesz, ahogy a keresztünkön függünk, és a végén magához ölel bennünket.

Könyörgés
Istenem, bízom Benned, hogy velem leszel gyöngülô éveimben ugyanúgy, ahogy Jézussal is ott voltál a kereszten. Segítsen kegyelmed, hogy hátralevô éveimet úgy éljem, mintha minden rajtam, de úgy higgyek és imádkozzam, mintha minden Rajtad múlna. Ámen.

XII. állomás
Jézus meghal a kereszten
Jézus földi élete megszakadt a keresztfán. Mit gondolhatott Mária és a többiek, amikor Jézus megadta magát az elkerülhetetlennek? Ez a pillanat Jézus szeretettel teli, hithű, fegyelmezett, tiszta, önfeláldozó életének a vége volt. Mi lett volna, ha Krisztus nem most halt volna meg, hanem még tanított, gyógyított és szeretett volna ötven évig, és aztán feszítették volna keresztre? Bizonyára Mária, a tanítványok és a mi életünk is sokkal gazdagabb lett volna. Mi lett volna?... De fogadjuk el azt, amit Isten rendelt.

Elmélkedés
Ismerôseink halála mindig nagy hatással van ránk: szegényebbek leszünk miatta. A veszteség még súlyosabb, ha munkatársunk, barátunk vagy családtagunk távozik el. Ahogy öregszünk, egyre többet veszítünk el azok közül, akik körülöttünk élnek és életünket betöltik. ,,Ha a férjem (feleségem, testvérem, barátom) nem halt volna meg...!'' Nem akarjuk elfogadni halálukat, és ezzel magyarázzuk balsorsunkat. A világunk egyre szűkebbé és magányosabbá válik és csak a hitünk segít, hogy elfogadjuk Isten számunkra készített tervét.

Könyörgés
Köszönöm Neked, Istenem, akiket adtál nekem, hogy gazdagabbá tegyék életemet. Részesíts abban a kegyelemben, hogy el tudjam fogadni a távozásukat. Igaz, hogy én magam szegényebb lettem halálukkal, de örülök, hogy Veled lehetnek, és szeretettel emlékszem rájuk. Ámen.

XIII. állomás
Jézus testét leveszik a keresztrôl
,,Bevégeztetett'' -- mondta Jézus a kereszten. Most holtan nyugszik Mária karjaiban. Ezt a drámai képet örökítette meg és tette halhatatlanná evangéliumában Sz János és késôbb márvány Pietŕjában Michelangelo. Jézus élete végetért. Isten földi megtestesítôje volt három évtizedig kortársai számára, az azóta eltelt évszázadokban pedig milliók számára. Ahogy Ô mondta: ,,Aki engem lát, látja az Atyát is.'' (Jn 14,9) Jézus mintaszerű életével mindannyiunk életét befolyásolta, és áldott hatását itt hagyta a világra mindörökké.

Elmélkedés
Mindnyájan vágyunk arra, hogy hasznosak legyünk még idôsebb éveinkben is. Sôt, ahogy a rendelkezésünkre álló idô egyre rövidül, még hevesebb a vágyunk, hogy hasznos dolgokat vigyünk végbe. De szívünk mélyén szeretnénk azt is hinni, hogy életünk egészen az elejétôl fogva hasznos és gyümölcsözô volt, hogy jó hatással voltunk másokra, hogy általunk több most a szeretet a világban, és hogy -- bizonyos fokig -- mi is az emberi élet mintaképe lettünk. Az a legfontosabb, hogy amikor eljön az idô és azt kell mondanunk: ,,bevégeztetett'', akkor visszanézve egész életünkre, helyeslôn bólinthassunk rá.

Könyörgés
Istenem, köszönöm, hogy a Te eszközöd lehettem, és életem során valami jót cselekedhettem. Add, hogy kegyelmedbôl továbbra is használhassam elmémet, erômet, tehetségemet és vágyaimat a Te céljaid szerint. Ámen.

XIV. állomás
Jézus holttestét sírba teszik
Jézus holttestét levették a Kálvária keresztjérôl, és egy sziklába vájt sírba helyezték. A segítôk között volt Nikodémusz, a farizeus, aki néhány évvel azelôtt egy este titkon beszélgetett Jézussal tanításáról és csodáiról. Jézus beszélt ,,mennybe való felemelkedésérôl'' (Jn 3,13). Értette Nikodémusz, hogy az kapcsolatban van Krisztus keresztre való ,,felemelkedésével''? Jézus élettelen testét nézvén visszaemlékezett-e arra, hogy Jézus beszélt a feltámadásról? Hitte-e most Nikodémusz, hogy az valóban bekövetkezhet?

Elmélkedés
Ahogy öregszünk, felismerjük saját halandóságunk tényét. Még ha nem is gondolunk állandóan a halálra, fokozatosan elfogadjuk. Jézus holttestét nézzük, mint Nikodémusz, és kérdezzük: Új életre kelt-e Jézus? Az Ô feltámadásában gyökerezô hitünk nemcsak saját halálunkat fogadja el, hanem várja föltámadásunkat is. Mi is ,,felemeltetünk'' a keresztre, a mindennapi kudarcok, elválások, csalódások keresztjére, de hisszük, hogy Jézussal együtt mi is új életre támadunk. A végsô gyôzelembe vetett hitünk elhomályosítja hátralevô éveink minden örömét és bánatát.

Könyörgés
Istenem, töltsd meg létemet a Hozzád-tartozás hitével. Add, hogy kegyelmedbôl a hit embere lehessek. Higgyek abban, hogy Te már most, életemben is, állandóan velem vagy, és aztán a Krisztussal együtt elszenvedett halálomban és az Általa elnyert feltámadás dicsôségében örökké velem maradsz. Ámen.

Záróima
Istenem, járom saját keresztutamat a Tôled kapott éveimmel. Add, hogy kegyelmedbôl minden egyes nap a további szeretet és tevékenység forrása legyen, és add, hogy érezzem a Te jelenlétedet, amikor rámnehezedik az öregedés súlya. Részesíts kegyelmedben, hogy szívem nyitva álljon a Te -- számomra néha ismeretlen -- utaid felé, és fölülemelkedjem mostani és egykori hibáimon. Add, hogy kegyelmedbôl megértsem: Te nem földi javaim alapján ítélsz, hanem, hogy milyen ember vagyok. Engedd meglátnom, kegyelmed által, hogy hátralevô éveim gazdagságát hitem erôssége biztosítja.
Istenem, add Jézus kínszenvedése és halála által a fölismerést, hogy mind a gyarapodás, mind a fogyás, melyet utolsó éveimben megélek, Hozzád fog vezetni. Tudom és hiszem, hogy Jézushoz hasonlóan saját keresztutam meg fogja hozni feltámadásomat és életem Veled való örök beteljesülését. Ámen

Read more: http://nyomaban.hupont.hu/50/john-van-bemmel#ixzz3N0wPAHqs