„Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg.” (Jn 6,35)
János leírja evangéliumában, hogy Jézus a
kenyérszaporítás után, Kafarnaumban tartott nagy beszédében többek
között ezt is mondta: „Ne azért az eledelért fáradozzatok, mely
veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre,
amelyet majd az Emberfia ad nektek.”[1]
Hallgatói számára egyértelmű, hogy a
mannára utal, s ez egyben a „második” mannára való várakozást is
jelenti, mely a Megváltó eljövetelekor száll majd alá a mennyből.
Nem sokkal ezután, ugyanebben a
beszédben Jézus úgy mutatkozik be a tömegnek – mely még nem érti Őt –,
hogy Ő maga a mennyből alászállott igazi kenyér, s ezt a hitünkkel kell
elfogadnunk:
„Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg.”
Jézus már úgy látja önmagát, mint a
kenyeret. Ez ugyanis földi életének legfőbb célja. Kenyérré lenni, hogy
megegyék. Kenyérré lenni, hogy átadja nekünk életét, hogy önmagává
alakítson minket. Eddig tehát világos ennek az igének a lelki tartalma,
az ószövetségi vonatkozásaival együtt. Szavai azonban titokzatosabbá és
kellemetlenebbé válnak, amikor Jézus ezt mondja magáról: „A kenyér
pedig, amit én adok, az én testem a világ életéért”[2] és „Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek”[3].
Az Eucharisztia hírüladása ez, ami sok
tanítványt megbotránkoztatott és eltávolított Jézustól. Pedig éppen ez a
legnagyobb ajándék, melyet az emberiségnek akar adni: saját jelenlétét
az Eucharisztia szentségében, mely betölti a test és a lélek
szomjúságát, s a Jézussal való bensőséges egység által az öröm
teljességében részesít minket.
Ha ezzel a kenyérrel táplálkozunk, nem
vágyunk semmilyen más eledelre. Minden szeretet és igazság utáni
vágyunkat kielégíti az, aki maga a Szeretet, aki maga az Igazság.
„Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg.”
Ez a kenyér tehát Vele táplál már itt
lent, de azért kaptuk, hogy mi viszont a bennünket körülvevő emberiség
lelki és fizikai éhségét csillapítsuk.
Krisztus üzenetét nem annyira az
Eucharisztia által ismeri meg a világ, hanem sokkal inkább a
keresztények életéből, akik az oltáriszentségből és az igéből
táplálkoznak, akik életükkel és szavaikkal adják hírül az evangéliumot, s
ez által teremtik meg Krisztus jelenlétét az emberek között.
A keresztény közösség élete az
Eucharisztiának köszönhetően válik Jézus életévé, vagyis olyan életté,
amely képes Isten szeretetét és életét adni a többieknek.
„Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg.”
A kenyér hasonlatával Jézus megtanít minket a testvér iránti szeretet igazabb, „keresztényibb” módjára.
Mit jelent ugyanis szeretni?
Szeretni annyit jelent, hogy „eggyé
válunk” mindenkivel, eggyé válunk mindabban, amire a többiek vágynak, a
legkisebb és a legjelentéktelenebb dolgokban, azokban is, melyek
számunkra kevésbé fontosak, de a többieket érdeklik.
Jézus azáltal, hogy kenyérré lett
számunkra, ragyogó példáját adta ennek a szeretetnek. Kenyérré válik,
hogy behatoljon mindenkibe, hogy ehetővé váljék, hogy eggyé váljon
mindenkivel, szolgáljon, szeressen mindenkit.
Egyszóval, váljunk eggyé mi is, egészen addig, hogy egy falat kenyér legyünk a másik számára.
Ez a szeretet: oly módon eggyé válni a többiekkel, hogy érezzék, szeretetünk táplálja, megvigasztalja, felemeli és megérti őket.
Chiara Lubich
Az Élet Igéje, 2000. augusztus, Új Város 2000/7-8
[1] Jn 6,27
[2] Jn 6,51b
[3] Jn 6,53
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése