ÉLETIGE 1999. AUGUSZTUS

ISTEN MEGTARTJA, AMIT ÍGÉR

 

"Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki." (Lk 1,45)

Ez az ige egy nagyon egyszerû, ugyanakkor fennkölt eseményhez kapcsolódik: két áldott állapotban levõ asszony találkozásakor hangzik el. Anya és magzat között a legszorosabb lelki és fizikai együttélés valósul meg. A gyermek gondolatait, érzéseit az anya mondja ki. Amikor Mária beszél, Erzsébet méhében örömében megmozdul a gyermek, Erzsébetnek pedig mintha az Elõhírnök adná ajkára a szavakat. Amíg azonban a Máriát dicsérõ ének elsõ része személyesen az Úr édesanyjához szól, addig az utolsó mondat állítmánya harmadik személyû: "Boldog, aki hitt."
Megállapítása tehát egyetemes érvényû igazság: boldognak nevez minden hívõt; azokat, akik befogadják és életre váltják Isten Igéjét, s Máriát tekintik legfõbb példaképüknek..¹

"Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki."

Az evangélium itt elõször mondja boldognak Máriát s vele együtt azokat is, akik követni és utánozni akarják õt.
Máriában az Ige befogadásának gyümölcseként szoros egységet alkot a hit és az anyaság. De Lukács valami olyat is megsejtet velünk, mely mindannyiunkra vonatkozik. Evangéliumának egy késõbbi szakaszában Jézus ezt mondja: "Azok az anyám és a rokonaim, akik hallgatják és tetté is váltják az Isten szavát."²
Erzsébet a Szentlélek indíttatására szinte ugyanezt közli velünk, amikor kijelenti, hogy minden tanítvány az Úr "édesanyjává" válhat, feltéve ha hisz Isten Igéjében és életre váltja azt.

"Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki."

Jézus után Mária mondta ki a legtökéletesebb igent Istennek. Mindenekelõtt ebben áll életszentsége és nagysága. S amíg Jézus az Ige, a megtestesült Ige, addig Mária — az Igébe vetett hite által — a megélt Ige. Õ azonban olyan, mint mi, mert teremtmény.
Mária istenanyasága hatalmas, egyedülálló kiváltság. Isten mégsem csak a Szüzet hívja arra, hogy magába fogadja Krisztust. Ha más módon is, de minden keresztényben meg kell testesülnie Krisztusnak, hogy Pállal együtt ezt ismételhesse: "Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem."³
Hogyan valósítsuk meg ezt?
Máriához hasonlóan legyünk készségesek Isten igéjének befogadására. Vele együtt higgyünk abban, hogy Jézus minden ígérete be fog teljesedni. S ha egy-egy ige olykor képtelenséget követelne tõlünk, ha kell, vállaljuk a kockázatot is, mint Mária.
Azzal, aki hisz az Igében, mindig rendkívüli dolgok történnek. Könyveket lehetne írni a kisebb és nagyobb csodákról, melyek ezt igazolják.
Ki tudná elfelejteni, amikor a háború alatt hittünk Jézus e szavaiban: "Kérjetek és kaptok!"?⁴ Kértük tehát mindazt, amire a város szegényeinek szüksége volt és láttuk, hogy zsákszámra érkezik a liszt, ládákban a dobozos tej és a lekvár, a tûzifa és mindenféle ruhanemû.
Ma is ugyanez történik. "Adjatok és adnak majd nektek is"⁵: a "szeretet-butikok" mindig újra megtelnek, mivel rendszeresen kiürülnek.
Ám leginkább az döbbenti meg az embert, hogy Jézus szavai mindig és mindenhol igazak. Isten segítsége a leglehetetlenebb helyzetekben, a világ legelszigeteltebb zugába is pontosan megérkezik. Nemrégiben ez történt egy édesanyával is, aki hihetetlen szegénységben élt. Egyik nap úgy érezte, utolsó filléreit is oda kell adnia egy nála szegényebbnek. Hitt az evangélium ígéretében: "Adjatok és adnak majd nektek is", és nagy béke töltötte be a lelkét. Kicsit késõbb megérkezett legkisebb lánya. Megmutatta neki, milyen ajándékot kapott egyik idõs rokonuktól, aki véletlenül arra járt: kezecskéjében ott volt a megígért százszoros.
Az ehhez hasonló "kicsiny" tapasztalatok arra bátorítanak, hogy higgyünk az evangéliumban. Bármelyikünk átélheti azt az örömöt, azt a boldogságot, mely Jézus ígéreteinek beteljesülésébõl fakad.
Amikor a hétköznapok folyamán a Szentírást olvasva találkozunk Isten Igéjével, nyissuk ki szívünket és fogadjuk be. Higgyük, hogy amit Jézus kér vagy ígér, az megvalósul. Hamarosan felfedezzük majd, mint Mária vagy mint az említett édesanya, hogy Õ megtartja ígéreteit.

Chiara Lubich

¹ G. Rossé: Il Vangelo di Luca, Róma, 1992. 67. o.
² Lk 8, 21.
³ Gal 2, 20
⁴ Vö. Mt 7, 7
⁵ Vö. Lk 6, 38

ÉLETIGE 1999. július

A százszoros

"A mennyek országa hasonlít a kereskedő­höz, aki igazgyöngyöt keresett. Amikor egy nagyon értékeset talált, fogta magát, eladta mindenét, amije csak volt és megvette." (Mt 13, 45-46)

Ezzel a rövid példabeszéddel Jézus erősen megmozgatta hallgatói fantáziáját. Mindenki tisztában volt az igazgyöngy értékével, mely akkoriban az arannyal együtt a legértékesebb kincsnek számított.

Ráadásul az Írás úgy beszélt a bölcsesség­ről, azaz Isten ismeretéről, mint olyan értékről, mellyel még a "fölbecsülhetetlen drágakövet sem lehet egy sorba állítani"ⁱ

A példabeszéd egy kivételes, meglepő és váratlan eseményt mond el egy kereskedőről, aki — talán egy bazárban — megpillantott egy drágakövet. Óriási értékét csak az ő szakértő szemei tudták felmérni. Kalkulálni kezdett és látta, hogy nagy haszonhoz juthat. Úgy döntött, eladja mindenét és megveszi. A helyében ki ne tett volna ugyanígy?

A példabeszéd értelme tehát ez: a találkozás Jézussal, vagyis a köztünk levő Isten Országával – íme az igazgyöngy – egyedülálló lehetőség: nem szabad elszalasztanunk. Minden energián­kat, mindazt, amit birtokolunk, teljesen ennek szol­gálatába kell állítanunk.

"A mennyek országa hasonlít a kereskedő­höz, aki igazgyöngyöt keresett. Amikor egy nagyon értékeset talált, fogta magát, eladta mindenét, amije csak volt és megvette."

A tanítványok nem először érzik azt, hogy radikális döntést kell hozniuk: ha követni akar­ják Jézust, legértékesebb javaikról is le kell mondaniuk: a családi kötelékekről, az anyagi biztonságról, a megalapozott jövőről.

Jézus kérése azonban nem abszurd. Ő nem ok nélkül kér.

A "minden" helyett, amit elveszítünk, egy összehasonlíthatatlanul értékesebb "mindent" találunk. Amikor Jézus kér valamit, mindig meg­ígéri azt is, hogy bőségesen visszafizeti és sokat, nagyon sokat fog adni.

Tehát ezzel a példabeszéddel biztosít ben­nünket arról, hogy olyan kincs lesz a kezünk­ben, mely örökre gazdaggá tesz minket.

S ha néha elhibázott lépésnek tűnik otthagy­ni a biztosat a bizonytalanért, már meglevő javainkat csupán megígért javakért, gondoljunk az említett kereskedőre: ő tudja, hogy nagyon értékes az a drágakő; kereskedik tehát vele és bizakodik, hogy haszna származik majd belőle.

Ugyanígy, aki követni akarja Jézust, az tudja és a hit szemével látja, milyen végtelen nyere­ség lesz megosztani vele Isten Országának örökségét azáltal, hogy legalább lelki értelem­ben mindent elhagyott.

Isten minden embernek alkalmat ad az élet­ben, hogy kihasználja ezt a lehetőséget.

"A mennyek országa hasonlít a kereskedő­höz, aki igazgyöngyöt keresett. Amikor egy nagyon értékeset talált, fogta magát, eladta mindenét, amije csak volt és megvette."

Ez az ige konkrét meghívás, hogy tegyük félre bálványainkat, melyek elfoglalhatják szí­vünkben Isten helyét: a karriert, a házasságot, a tanulmányokat, egy szép lakást, a munkát, a sportot, a szórakozást...

Meghívás arra, hogy Istent tegyük az első helyre; hogy Ő legyen minden gondolatunk és érzésünk kiindulópontja. Az életben ugyanis mindennek felé kell haladnia és tőle kell elindulnia.

Ha erre törekszünk; ha keressük Országát, akkor ráadásként minden más megadatik ne­künk – ígéri az evangélium.ⁱⁱ Ha Isten Országá­ért elhagyunk mindent, megkapjuk a százszorost: száz házat, száz testvért, száz apát és anyátⁱⁱⁱ, mert az evangéliumnak van egy kifejezetten emberi dimenziója is: Jézus Isten-ember, ezért a lelki táplálék mellett biztosítja számunkra a kenyeret, az otthont, a ruhát és a családot is.

Talán meg kellene tanulnunk a "kicsinyektől" az Atya Gondviselésébe vetett nagyobb bizal­mat: Ő nem hagyja, hogy bármiben is hiányt szenvedjenek azok, akik szeretetből odaadták azt a keveset is, amivel rendelkeztek.

Kongóban néhány fiatal egy pár hónapja művészi képeslapokat kezdett készíteni banán­héjból, amiket aztán Németországban eladtak. Kezdetben az összes bevételt megtartották (va­laki ebből biztosította családja megélhetését), később viszont elhatározták, hogy jövedelmük 50%-át közösbe teszik. Ebből harmincöt munka­nélküli fiatalnak tudtak segítséget nyújtani.

Isten nagylelkűsége azonban felülmúlha­tatlan: ketten közülük olyan megdöbbentő mó­don tettek tanúságot az üzletben, ahol dolgoz­nak, hogy több kereskedő ehhez az üzlethez fordult segítségért, amikor alkalmazottakra volt szüksége. Így tizenegy fiatal fix álláshoz jutott.

Chiara Lubich

i vö. Bölcs 7,9

ii vö. Lk 12,31

iii vö. Mt 19,29

ÉLETIGE 1999. június

Aki meg akarja találni életét, elveszíti, aki azonban elveszíti értem életét, az megta­lálja." (Mt 10,39)

Olvasva Jézusnak ezt az igéjét, kétféle élet jelenik meg előttünk: a földi — melyet ezen a világon élünk — és a természetfeletti, melyet Istentől kaptunk Jézus által: ez nem ér véget a halállal, és senki sem veheti el tőlünk.

Így kétféleképpen viszonyulhatunk a léthez: ha ragaszkodunk földi életünkhöz, ezt tartva egyetlen kincsünknek, és csupán saját ma­gunkkal, saját dolgainkkal, a szívünkhöz közel álló emberekkel törődve  bezárkózunk csiga­házunkba és önmagunk körül forgunk, akkor számunkra elkerülhetetlenül a halál lesz a végállomás. Ha viszont hisszük, hogy egy sokkal mélyebb, igazibb életet kaptunk Istentől, akkor lesz bátorságunk úgy élni, hogy kiér­demeljük ezt az ajándékot, olyannyira, hogy képesek leszünk föláldozni földi létünket a másikért.

Aki meg akarja találni életét, elveszíti, aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja."

Amikor Jézus kimondta ezeket a szavakat, a vértanúságra gondolt. Nekünk, ahogy minden kereszténynek — ha követni akarjuk a Mestert és hűek akarunk maradni az evangéliumhoz —, késznek kell lennünk elveszíteni életünket, vállalva a halált, akár az erőszakos halált is. Ezzel együtt — Isten kegyelméből — el fogjuk nyerni az igazi életet. Jézus elsőként veszítette el az életét, s megdicsőült formában kapta vissza. Ő már korábban figyelmeztetett bennün­ket, hogy ne féljünk azoktól, "akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni."i

Most pedig ezt mondja nekünk:

Aki meg akarja találni életét, elveszíti, aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja."

Ha figyelmesen olvasod az evangéliumot, látni fogod, hogy Jézus legalább hatszor tér vissza erre a témára, amiből kiderül, mennyire fontos, mennyire nagy jelentőséget tulajdonít neki.

Jézus biztatása azonban, hogy veszítsük el életünket, nemcsak a vértanúságra való meghí­vást jelenti: ez a keresztény élet egyik alap­törvénye.

Késznek kell lennünk lemondani arról, hogy önmagunkat tegyük életünk ideáljává; meg kell tagadnunk önzésünket. Ha igazi keresztények akarunk lenni, Krisztust kell létünk kö­zéppontjába állítanunk. S mit kér tőlünk Krisz­tus? Azt, hogy szeressük a többieket. Ha ma­gunkévá tesszük programját, biztosan elve­szítjük önmagunkat és megtaláljuk az életet.

Valaki azt gondolhatná, hogy ha nem önma­gunkért élünk, akkor ez passzivitást, folytonos lemondást jelent számunkra. Egyáltalán nem így van. A keresztény elkötelezettség nagyon nagy és felelősségteljes dolog.

Aki meg akarja találni életét, elveszíti, aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja."

Már itt a földön megtapasztalhatjuk, hogy önmagunk ajándékozása és a megélt szeretet által növekszik bennünk az élet. Ha egész napunkat mások szolgálatával töltöttük; ha mindennapi — talán egyhangú és kemény — munkánkat át tudtuk alakítani a szeretet egy-egy gesztusává, boldogok leszünk, mert érezni fogjuk, hogy sikerült jobban megvalósítani ön­magunkat.

Aki meg akarja találni életét, elveszíti, aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja."

Jézus parancsait követve — melyek mind a szeretetre összpontosítanak —, e rövid földi lét után meg fogjuk találni az örök életet is.

Emlékezzünk rá, hogy az utolsó napon Jézus mi alapján fog megítélni bennünket. Így szól majd a jobbján állókhoz: "Gyertek, Atyám áldottai (...), mert éhes voltam és adtatok ennem (...); idegen voltam és befogadtatok, nem volt ruhám és felruháztatok (...)"ii

Ahhoz, hogy részesítsen bennünket az el nem múló életben, kizárólag azt fogja nézni, hogy szerettük-e felebarátainkat, s úgy veszi majd, hogy neki tettük mindazt, amit testvére­inknek tettünk.

Hogyan éljük tehát ezt az igét? Hogyan veszítsük el már mostantól kezdve életünket azért, hogy megtaláljuk azt?

Úgy, hogy felkészülünk a nagy napra, a végső számadásra, melyért születtünk.

Nézzünk körül és töltsük meg napjainkat a szeretet tetteivel. Krisztus elébünk jön gyer­mekeinkben, feleségünkben, férjünkben, mun­katársainkban; azokban, akikkel egy párthoz tartozunk vagy akikkel együtt szórakozunk stb. Tegyünk jót mindenkivel. És ne feledkezzünk meg azokról sem, akikkel a sajtó, a televízió vagy barátaink nap mint nap megismertetnek bennünket. Erőnkhöz mérten tegyünk valamit mindenkiért. S ha úgy tűnne, hogy már kime­rítettük az összes lehetőséget, még mindig imádkozhatunk értük. Ami számít, az a szeretet.

Chiara Lubich

ÉLETIGE 1999. MÁJUS

A FÉNY FORRÁSA A SZERETET

 

"Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. S én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki." (Jn 14,21)

Jézus utolsó beszédének középpontjában a szeretet áll: az Atya szeretete a Fiú iránt és a Jézus iránti szeretet, mely parancsainak megtartását jelenti.
Akik hallgatták Jézust, azok számára nem volt nehéz felfedezni, hogy szavaiban a Bölcsesség könyvének e sorai visszhangzanak: "A (bölcsesség) szeretete a törvényeinek a megtartása"¹, s "könnyen felismerik a bölcsességet azok, akik szeretik"². De leginkább az az ószövetségi gondolat cseng össze Jézus e szavaival – mármint hogy kinyilatkoztatja magát azoknak, akik szeretik Õt – , melyet a Bölcsesség könyve elsõ fejezetének második versében olvashatunk, ahol arról van szó, hogy az Úr kinyilvánítja magát azoknak, akik hisznek benne.
Az általunk javasolt ige értelme tehát ez: aki szereti a Fiút, azt az Atya is szeretni fogja; a Fiú is viszonozza majd szeretetét, és kinyilatkoztatja magát neki.

"Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. S én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki."

Ahhoz azonban, hogy Jézus kinyilatkoztassa magát, szükség van a szeretetünkre.
Elképzelhetetlen olyan keresztény, akiben nincs dinamizmus; akinek szívében nincs meg ez a szeretettöltés. Az óra nem mûködik, nem mutatja az idõt – mondhatni nem is óra – , ha nincs felhúzva. Ugyanígy a keresztény sem érdemli meg a keresztény nevet, ha nincs benne állandó készség arra, hogy szeressen.
Jézus összes parancsolatát ugyanis ez az egy foglalja össze: a szeretet Isten és a felebarát iránt, akiben Jézust kell látnunk és szeretnünk.
A szeretet nem puszta szentimentalizmus, hanem élet, mely testvéreink, fõként a mellettünk élõk szolgálatában konkretizálódik: az apró, legjelentéktelenebbnek tûnõ szolgálatokban.
Charles de Foucauld ezt mondja: "Ha az ember szeret valakit, valóságosan a másikban él; a szeretet által benne lakik, benne él. Többé nem önmagában él, hanem elszakad énjétõl és önmagán kívül létezik"³.
És e szeretet által hatol belénk az Õ fénye; Jézusé, aki megígérte: "Aki szeret engem..., annak kinyilatkoztatom magam"⁴. A szeretet a fény forrása: ha szeretünk, jobban megértjük Istent, aki a szeretet.
Ennek következtében pedig még inkább szeretünk, és elmélyül kapcsolatunk felebarátainkkal.
A fény, Istennek ez a szeretetteljes ismerete tehát az igazi szeretet pecsétje és próbája, melyet különbözõ formában tapasztalunk meg, mivel mindannyiunkban más-más színû és árnyalatú, de vannak közös tulajdonságai is: megvilágosítja számunkra Isten akaratát; békét, derût ad, és állandóan új módon érteti meg velünk Isten igéjét. Ez a meleg fény arra ösztönöz, hogy egyre biztosabban és gyorsabban járjuk életünk útját. Amikor a lét árnyai bizonytalanná teszik lépteinket, vagy a sötétség megakadályozna abban, hogy tovább haladjunk, az evangéliumnak ez az igéje emlékeztetni fog bennünket, hogy a szeretet által újra kigyullad a fény; hogy elég a szeretet egy apró gesztusa (egy fohász, egy mosoly, egy szó), és máris feltûnik egy halvány fénysugár, s mi ismét folytathatjuk utunkat.
Amikor éjszaka biciklizünk, s egy pillanatra megállunk, sötétbe borul minden, de ha ismét elkezdünk tekerni, a dinamó elegendõ fényt szolgáltat ahhoz, hogy lássuk az utat.
Így van ez az életben is: ha azt akarjuk, hogy felragyogjon bennünk a hit és a remény fénye, elég, ha mindig újra mozgásba hozzuk a szeretetet; az igazi szeretetet, mely ad és semmit sem vár.

Chiara Lubich

Bölcs 6,18

² Vö Bölcs 6, 12
³ Charles De Foucauld, Scritti Spirituali, VII, Cittá Nuova, Roma 1975, 110. o.
⁴ Vö Jn 14, 21

ÉLETIGE 1999. ÁPRILIS

AZ ÉG KAPUJA

"Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-bejár és legelõt talál." (Jn 10,9)

Akik hallgatták Jézust, azokhoz közel állt a kapu hasonlata, mivel már az Ószövetség is többször használta: például Jákob álmának leírásakor, vagy az Isten elõtt oly kedves Jeruzsálem õsi kapuit említve.
Jézus azonban fõként a 118. zsoltár versének szavait érzi magáénak, melyeket egészen új, teljesebb tartalommal ruház fel: "Ez az Úrhoz vezetõ kapu, az igazak ezen mennek át". Õ az üdvösség kapuja, mely az isteni javakat bõségesen termõ legelõkre vezet. Õ az egyetlen közvetítõ, s az emberek általa nyernek bebocsátást az Atyához. "Õ az Atya kapuja – mondja Antiochiai Szent Ignác – melyen Ábrahám, Izsák, Jákob, a próféták, az apostolok és az egyház áthalad" .

"Én vagyok a kapu…"

Igen, a kapu-hasonlat visszhangra talált a zsidók szívében, akik – átlépve a Szent Város és a Templom kapuját – az egység és a béke légkörét tapasztalták, prófétáik pedig feltárták elõttük az Új Jeruzsálem látomását is, melynek kapuja nyitott minden nemzet felé.
Jézus az isteni ígéretek beteljesítõjeként jelenik meg, aki választ ad annak a népnek a várakozására, melynek történelmét megpecsételte az Istennel kötött szövetség, amit Isten soha nem von vissza.
A kapu szó jelentését még inkább megmagyarázza egy másik hasonló kép, amit Jézus használ: "Én vagyok az út, (…) Senki sem juthat el az Atyához, csak általam" . Tehát Õ valóban út, kitárt kapu az Atya felé: magához Istenhez vezet.

"Én vagyok a kapu…"

De milyen konkrét jelentése van életünkben ennek az igének?
Sokféle következtetést vonhatunk le az Evangélium különbözõ szakaszaiból, melyek hasonló gondolatot fejeznek ki, mint a Jánostól vett idézet, de mi most a "szûk kapuról" szóló részre hivatkozunk. Ez az, amin be kell mennünk, ha el akarunk jutni az életre.
Miért éppen ezt választottuk? Mert talán ez áll legközelebb ahhoz az igazsághoz, amit Jézus mond önmagáról, és ez világít rá leginkább arra, hogy mit kell tennünk.
S hogy mikor válik Jézus a Szentháromság felé teljesen nyitott, kitárt kapuvá? Akkor, amikor úgy tûnik, hogy az Ég kapuja bezárult elõtte; ezáltal lesz Õ az Ég kapuja mindannyiunk számára.
Az elhagyott Jézus a kapu, mely tökéletes közösséget teremt Isten és az emberiség között: azzal, hogy semmivé válik, egyesíti Isten fiait az Atyával. Õ az az ûr (az az ajtónyílás), mely által az ember kapcsolatba kerül Istennel és Isten az emberrel.
Õ tehát a szûk kapu, mely ugyanakkor kitárt kapu is; és ez az, amit megtapasztalhatunk.

"Én vagyok a kapu…"

Jézus, elhagyatottságában, az Atyához vezetõ úttá vált számunkra.
Õ már megtette a maga részét. De ha ki akarjuk használni ezt a hatalmas kegyelmet, mindannyiunknak hozzá kell tennünk a magunk kicsiny részét, mely abból áll, hogy odalépünk ehhez az ajtóhoz és átmegyünk rajta.
Hogyan?
Amikor ránk tör a csalódottság érzése; amikor valamilyen megrázkódtatás ér, legyen az valamilyen szerencsétlenség vagy egy váratlan betegség, mindig gondoljunk Jézus fájdalmára; Jézuséra, akiben megtestesült mindez és még ezer meg ezer más szenvedés is.
Igen, Õ jelen van mindabban, aminek fájdalom íze van. Minden szenvedésünk az Õ egy-egy arca.
Törekedjünk tehát felismerni Jézust minden aggodalomban, az élet megpróbáltatásaiban, minden sötétségben, saját tragédiánkban és másokéban, a körülöttünk élõ emberiség gyötrelmeiben. Õ az, mivel magára vette mindegyiket. Elég, ha hittel ezt mondjuk neki: "Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem"; elég, ha teszünk valami konkrétat azért, hogy enyhítsük szenvedéseit a szegényekben, a boldogtalanokban, hogy átmenjünk a kapun és rátaláljunk egy eddig nem ismert örömre, s felfedezzük az élet új teljességét.

Chiara Lubich

1999. április 2. - Nagypéntek

Mennyei Atya:
Szeretett Fiam, Jézus engedelmes volt a halálig, mégpedig a kereszthalálig, hogy méltó engesztelést nyújtson atyai fölségemnek. Mindjobban egyesüljetek szerető, szenvedő Megváltótokkal, hogy ezáltal engeszteljetek, vezekeljetek saját bűneitekért és embertársaitok bűneiért is.

I. A szent és ártatlan Istenember szelíd türelemmel fogadja a bűnös ember ítéletét. Az ember gőgjében halálra ítéli Istenét.
  Ne ítélj, hogy meg ne ítéltess!

II. Jézus az egész emberiség minden bűnét magára vállalta a kegyelem által, hogy istenatyai szent akaratomat így teljesítse.
  Csak az Isten iránti engedelmességben találjátok meg szent akaratomat.

III. A kereszt szörnyű terhe alatt összeroskad az Üdvözítő. A bűn újra és újra lesújt, de soha ne engedjetek a csüggedésnek.
  Keljetek fel és térjetek vissza az atyai házba!

IV. A fájdalmak Férfia találkozik a fájdalmas Anyával. A szeretetben egyesült igazán és egészen tökéletesen Jézus és Mária. Összeforrt tekintetük most, e fájdalmas úton ismét összetalálkozott, s ez új erőt öntött a szenvedő Áldozatba és Szűz Mária társmegváltói Szívébe is.
  Az imában szemléljétek Jézust, s az ima által forrjon össze Vele tekintetetek.

V. Ti magatok is legyetek Krisztus segítői, kereszthordozói. Legyetek egymás szolgálatára, segítségére, így munkálkodjatok a magatok üdvösségén és fáradozzatok mások üdvösségén is.
  Ne kényszerűségből segítsetek másokon, hanem szeretetből!

VI. Tekintsetek Jézus szent arcára, mely vérrel, sebbel borított arc. Tiszteljétek és szeretettel engeszteljétek a szent Arcot! Így mindjobban megismerhettek Engem, szerető és mindig irgalmazni akaró Atyátokat. Mert aki Jézust látja, az Engem lát, az Atyát.
  Akarjátok az irgalmat és ne kényszerítsétek ki bűneitekkel igazságosságomat. Sok minden függ még az imától, az engeszteléstől!

VII. Mint követendő példát állítottam elétek egyszülött Fiamat, hogy minden elesésnél Tőle kérjetek és kapjatok új erőt, az Ő újrakezdéséből merítsetek erőt.
  Őt követve lehettek igazán követői!

VIII. Csak akkor tudtok másokat vigasztalni, ha valóban megértitek mások baját, problémáját. Elsősorban az Oltáriszentségben köztetek élő Krisztust vigasztaljátok imádságos engesztelésetek által. Így Tőle erőt, kegyelmet kapva tudtok másokat is szeretettel, megértéssel, türelemmel vigasztalni, segítni és bátorítani a jóra.
  Ne azt várjátok, hogy benneteket vigasztaljanak, hanem ti segítsétek, vigasztaljátok a rászorulókat.

IX. Bármilyen nehéz is a keresztetek, akárhányszor elestek vele, ha kimerültetek, vagy halálfáradtak vagytok, tekintsetek Jézusra, aki a fájdalmak Embere. Mindenben engedelmeskedett szent akaratomnak, hogy üdvösségszerző áldozatával kiengesztelje az emberiség bűnét, engedetlenségét.
  Szeretettel, hűséggel, engedelmes lélekkel kövessétek a kereszthordozó Krisztust, így lehettek valóban Szűz Mária engesztelő gyermekei.

X. Egyszülöttemet, a szent, tiszta és ártatlan Jézus Krisztust megfosztják ruháitól, hogy ezáltal engesztelje ki az emberiség erkölcstelenségének minden bűnét, az érzékiség minden rendetlen kívánságát.
  Önfegyelem és mértékletesség nélkül nem tudtok isteni akaratom szerint gondolkodni, cselekedni és élni.

XI. Egyszülöttem keresztre feszítésekor atyai irgalmam és szeretetem nyilvánult meg, s azóta is mindazok, akik hittel, imádással, szeretettel Jézusra tekintenek, megmenekülnek a gonoszság fejedelmétől, halált hozó átkától.
  Az önmegtagadás, lemondás által feszítsétek keresztre magatokat, bűnös kívánságaitokkal együtt.

XII. Keresztre feszített Egyszülöttem engedelmessége által beteljesítette isteni szent akaratomat, hogy így engesztelje ki az igazságosságomat ért sérelmet az emberi engedetlenség miatt.
  Szeretettel és szeretetből lehet jó szívvel engedelmeskedni isteni szent akaratomnak. Mindenekfelett erre törekedjetek!

XIII. A fájdalmas Anya mérhetetlen nagy kínja és szenvedése a végsőkig fokozódott. A nagy fájdalomtól megtört Szíve segít nektek is minden bajban és a szenvedések elviselésében. Ő lett a megváltás művében Jézus társa, s az emberiség közbenjárója Jézusnál, az Isten-embernél.
  Esedezzetek Szűz Máriához, hogy benneteket is vegyen ölébe, mint kis gyermekeit óvjon és védelmezzen egész életetekben és a halál óráján is.

XIV. A művet, amit Egyszülöttemre bíztam, beteljesítette. Adjatok hálát Neki, Jézusnak mindazért, amit az emberiség megváltásáért tett és elvállalt. Szent testét sírba helyezték. De Ő veletek akart maradni a világ végezetéig. Ezért szüntelenül köztetek él az Oltáriszentségben elrejtőzött Istenember. Imádjátok, szeressétek nagyon, és méltó tisztelettel vegyétek körül Őt, a szeretet és irgalom Istenét, aki atyai jóságomat, szeretetemet és irgalmamat nyilvánította ki számotokra.

  Adjatok hálát szeretett Fiamnak, Jézusnak a megváltásért! Nap mint nap esedezzetek irgalmáért!

Mária Julianna által 1999/2000-ben

1999. április 2. - Nagypéntek

Mennyei Atya:
Szeretett Fiam, Jézus engedelmes volt a halálig, mégpedig a kereszthalálig, hogy méltó engesztelést nyújtson atyai fölségemnek. Mindjobban egyesüljetek szerető, szenvedő Megváltótokkal, hogy ezáltal engeszteljetek, vezekeljetek saját bűneitekért és embertársaitok bűneiért is.

I. A szent és ártatlan Istenember szelíd türelemmel fogadja a bűnös ember ítéletét. Az ember gőgjében halálra ítéli Istenét.
  Ne ítélj, hogy meg ne ítéltess!

II. Jézus az egész emberiség minden bűnét magára vállalta a kegyelem által, hogy istenatyai szent akaratomat így teljesítse.
  Csak az Isten iránti engedelmességben találjátok meg szent akaratomat.

III. A kereszt szörnyű terhe alatt összeroskad az Üdvözítő. A bűn újra és újra lesújt, de soha ne engedjetek a csüggedésnek.
  Keljetek fel és térjetek vissza az atyai házba!

IV. A fájdalmak Férfia találkozik a fájdalmas Anyával. A szeretetben egyesült igazán és egészen tökéletesen Jézus és Mária. Összeforrt tekintetük most, e fájdalmas úton ismét összetalálkozott, s ez új erőt öntött a szenvedő Áldozatba és Szűz Mária társmegváltói Szívébe is.
  Az imában szemléljétek Jézust, s az ima által forrjon össze Vele tekintetetek.

V. Ti magatok is legyetek Krisztus segítői, kereszthordozói. Legyetek egymás szolgálatára, segítségére, így munkálkodjatok a magatok üdvösségén és fáradozzatok mások üdvösségén is.
  Ne kényszerűségből segítsetek másokon, hanem szeretetből!

VI. Tekintsetek Jézus szent arcára, mely vérrel, sebbel borított arc. Tiszteljétek és szeretettel engeszteljétek a szent Arcot! Így mindjobban megismerhettek Engem, szerető és mindig irgalmazni akaró Atyátokat. Mert aki Jézust látja, az Engem lát, az Atyát.
  Akarjátok az irgalmat és ne kényszerítsétek ki bűneitekkel igazságosságomat. Sok minden függ még az imától, az engeszteléstől!

VII. Mint követendő példát állítottam elétek egyszülött Fiamat, hogy minden elesésnél Tőle kérjetek és kapjatok új erőt, az Ő újrakezdéséből merítsetek erőt.
  Őt követve lehettek igazán követői!

VIII. Csak akkor tudtok másokat vigasztalni, ha valóban megértitek mások baját, problémáját. Elsősorban az Oltáriszentségben köztetek élő Krisztust vigasztaljátok imádságos engesztelésetek által. Így Tőle erőt, kegyelmet kapva tudtok másokat is szeretettel, megértéssel, türelemmel vigasztalni, segítni és bátorítani a jóra.
  Ne azt várjátok, hogy benneteket vigasztaljanak, hanem ti segítsétek, vigasztaljátok a rászorulókat.

IX. Bármilyen nehéz is a keresztetek, akárhányszor elestek vele, ha kimerültetek, vagy halálfáradtak vagytok, tekintsetek Jézusra, aki a fájdalmak Embere. Mindenben engedelmeskedett szent akaratomnak, hogy üdvösségszerző áldozatával kiengesztelje az emberiség bűnét, engedetlenségét.
  Szeretettel, hűséggel, engedelmes lélekkel kövessétek a kereszthordozó Krisztust, így lehettek valóban Szűz Mária engesztelő gyermekei.

X. Egyszülöttemet, a szent, tiszta és ártatlan Jézus Krisztust megfosztják ruháitól, hogy ezáltal engesztelje ki az emberiség erkölcstelenségének minden bűnét, az érzékiség minden rendetlen kívánságát.
  Önfegyelem és mértékletesség nélkül nem tudtok isteni akaratom szerint gondolkodni, cselekedni és élni.

XI. Egyszülöttem keresztre feszítésekor atyai irgalmam és szeretetem nyilvánult meg, s azóta is mindazok, akik hittel, imádással, szeretettel Jézusra tekintenek, megmenekülnek a gonoszság fejedelmétől, halált hozó átkától.
  Az önmegtagadás, lemondás által feszítsétek keresztre magatokat, bűnös kívánságaitokkal együtt.

XII. Keresztre feszített Egyszülöttem engedelmessége által beteljesítette isteni szent akaratomat, hogy így engesztelje ki az igazságosságomat ért sérelmet az emberi engedetlenség miatt.
  Szeretettel és szeretetből lehet jó szívvel engedelmeskedni isteni szent akaratomnak. Mindenekfelett erre törekedjetek!

XIII. A fájdalmas Anya mérhetetlen nagy kínja és szenvedése a végsőkig fokozódott. A nagy fájdalomtól megtört Szíve segít nektek is minden bajban és a szenvedések elviselésében. Ő lett a megváltás művében Jézus társa, s az emberiség közbenjárója Jézusnál, az Isten-embernél.
  Esedezzetek Szűz Máriához, hogy benneteket is vegyen ölébe, mint kis gyermekeit óvjon és védelmezzen egész életetekben és a halál óráján is.

XIV. A művet, amit Egyszülöttemre bíztam, beteljesítette. Adjatok hálát Neki, Jézusnak mindazért, amit az emberiség megváltásáért tett és elvállalt. Szent testét sírba helyezték. De Ő veletek akart maradni a világ végezetéig. Ezért szüntelenül köztetek él az Oltáriszentségben elrejtőzött Istenember. Imádjátok, szeressétek nagyon, és méltó tisztelettel vegyétek körül Őt, a szeretet és irgalom Istenét, aki atyai jóságomat, szeretetemet és irgalmamat nyilvánította ki számotokra.

  Adjatok hálát szeretett Fiamnak, Jézusnak a megváltásért! Nap mint nap esedezzetek irgalmáért!



Keresztút Jézussal

1999. szeptember 3. Elsô pénteken szentmise, szentáldozás után a Szentlélek így imádkozta bennem a keresztutat:

I. Pilátus halálra ítéli Jézust
"Jézusom bocsáss meg, amikor másokban Téged ítélünk el. Kérünk add, hogy az ítéletet meghagyjuk Neked, az örök Bírónak. Mi pedig kicsiny gyermekek legyünk, és Szent Szíved szeretetén pihenjünk meg."

II. Jézus vállára veszi a keresztet
"Jézusom kérünk segíts, hogy a Te erôddel vegyük vállunkra keresztünket, életünk minden pillanatában. Soha ne felejtsük el, hogy Téged a földön a kereszten találunk meg. Te elválaszthatatlan vagy ebben a világban a kereszttôl. Kérünk add, hogy a keresztben Téged szeressünk, és magasztaljunk azért, hogy a mi keresztünket, amelyet Tôled kaptunk, a Te isteni bölcsességed és szereteted alkotta meg, hogy ezáltal az örök üdvösségre vezessen bennünket."

III. Jézus elôször esik el a kereszttel
"Jézusom köszönjük, hogy Te akkor is szeretsz, amikor Ellened vétkezünk. Te mentegetsz: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek. Te mindig mellettünk állsz, és kinyújtod felénk, értünk átszegzett drága szent megváltói Kezed."

IV. Jézus találkozik Szent Anyjával
"Jézusom köszönjük, hogy égi Édesanyánk bennünket is végigkisér életünk keresztútján. Ô a mi Fényünk, Akinek Szeplôtelen Szívében meglátunk Téged. Ô fogja meg gyönge kezünket, és elvezet Hozzád."

V. Cirenei Simon segít Jézusnak
"Jézusom köszönjük, hogy adtál keresztet. Kereszted megóv a bûntôl, és utat mutat Hozzád az égbe. Köszönjük, hogy kegyelmedbôl szeretjük keresztünket. Azért szeretjük, mert Tôled kaptuk. A keresztünk iránt való szeretet megtanít arra, hogy Neked egész életünkben engedelmeskedjünk."

VI. Veronika kendôt nyújt Jézusnak
"Jézusom tôlünk is a résztvevô segítô szeretetet kéred. A szeretetbôl fakadó jó cselekedeteket. Szeretet nélkül nincs értéke, de ha Irántad való szeretetbôl segítünk másoknak, a Te örömöddel jutalmazol érte."

VII. Jézus másodszor esik el a kereszttel
"Jézusom, Te már elôre láttad, hogy újra el fogunk esni. Jól ismered gyöngeségeinket. Mégsem ítélkezel fölöttünk, hanem újra felénk nyújtod segítô szent Kezed."

VIII. Jézus vígasztalja a síránkozó asszonyokat
"Drága Jézusom. Most különösen idôszerüek szavaid: Bánjátok meg gonosz tetteiteket! Sirassátok meg bûneiteket! A szíveteket szaggassátok, ne a ruhátokat! Ott belül, a lelketekben változzatok meg! Tisztuljatok meg értetek kiontott Véremben, a bûnbánat szentségében! Csak az ilyen lelkekbe vágyom bemenni a szentáldozásban. A bûntôl undorodom."

IX. Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt
"Mi mindig bukdácsolunk. Elesünk. Sôt, mélyre zuhanunk. De Te sohasem fáradsz bele Urunk, hogy leszállj értünk akár a legmélyebb szakadékba, hogy válladra vedd, és felhozd az egy elveszettet, akiért Véreddel fizettél váltságdíjat. Azt hiszem, hogy a menny örökkévalósága is kevés ahhoz, hogy Neked eléggé hálát adjunk."

X. Jézust megfosztják ruháitól
"Amikor megkereszteltek, ránk adtad megszentelô kegyelmed hófehér ruháját. De mi hagytuk rászedni magunkat, mint Éva anyánk. Hiszékenyen szóba álltunk a kígyóval. El is veszítettük hófehér köntösünket. Hogyan szerezhetnénk vissza? Fussunk! Jézus vár ránk a gyóntatószékben. Szent Vérével mossa hónál tisztábbra, napnál ragyogóbbra lelkünket. A sátán megszégyenül, és tehetetlenül menekül."

XI. Jézust a keresztre szegezik
"Jézust a világ végezetéig keresztre szegezik a bûnös emberek a lelkükben. Mi keresztények, soha ne akarjunk mást látni, mint Ôt, az Ô Szent Vérétôl áztatott drága Szent haldokló Testét a keresztfán! Kérjük kegyelmét, hogy legalább részben fogjuk fel, mekkora árat fizetett a lelkünkért. Akkor biztosak lehetünk abban, hogy sokkal nehezebben tud rászedni a sátán. Bûnt soha el ne kövessünk, és vigyázzunk, hogy ne is botladozzunk!"

XII. Jézus meghal a kereszten
"Drága jó Jézusom! Miértünk haltál kínhalált. Irántunk való végtelen szereteted vitt fel a Golgotára. Kérünk adj nekünk is a Te lángoló szeretetedbôl, hogy viszontszeressünk Téged, és Irántad való szeretetbôl mindig ellene mondjunk a bûnnek. Mi is meghaljunk a világ összes élvezetének, és egyedül a Te Szíved szeretetének édességét birtokoljuk, és egész életünkben csak Neked szolgáljunk."

XIII. Jézus Testét leveszik a keresztrôl és fájdalmas Anyja ölébe fektetik
"Fájdalmas Szûzanyám! Csak a könnyeid ömlenek némán. Sokba került Neked a mi megváltásunk. Te, az Úr alázatos Szolgálóleánya ezt is elfogadtad. Odaadtad Ôt, Akit teljes Szívedbôl szerettél. Ôt, a legkedvesebbet, a legdrágábbat, a legédesebbet. Ôt, a Te Egyetlenedet, Aki szûzi tiszta Testedbôl öltött Testet. Akit a világra szültél, Akit dajkáltál, Akivel a gyilkos Heródes elôl menekültél. Miért?... Azért, hogy teljesítsd az Atya akaratát. Azért, hogy most lemondj Róla, a Legkedvesebbrôl, az Egyetlenrôl. És Ôhelyette megkaptál minket, esendô nyomorult bûnösöket, hogy véres könnyeket hullass értünk. A világ minden tájára eljössz, hogy figyelmeztess:"Tartsatok bûnbánatot! Imádkozzatok! Szeressétek a végtelenül megsértett jóságos Atyát!"
Bárcsak meghallgatnánk szavad, és ne okoznánk csalódást Neked!

XIV. Jézus Holttestét sírba teszik
Drága Szûzanyám! Már holtan sem lehet a Tiéd Szent Fiad. Elnyeli Ôt a sírkamra. Ha az isteni erô nem támogatna, beleszakadna szeretettôl lángoló Szeplôtelen Szíved. De ahol a keserûség, ott segít a kegyelem. A Te hited a legerôsebb: Meglátod Ôt harmadnapra. De addig... Ez a legkínzóbb várakozás!"

XV. Jézus halottaiból feltámad
"Feltámadott! Él! Örökkön örökké él!!! Beteljesítette igéretét. Ô mindig beteljesíti, mert Ô igaz. Ô a mi Reményünk. Mert igérete nekünk is szól. Nem nyelnek el a sírnak hantjai. Csupán földi ruhánktól, testünktôl szabadulunk meg. A lelkünk él, és a testünk is fel fog támadni; és ujjongva fogja hírdetni Isten irgalmát örökkön örökké!"

Keresztút Jézussal

1999. december 10. Pénteken a templomban, a tabernákulum elôtt igen nagy vágyam volt, hogy a keresztutat imádkozzam. Hôn imádott Jézusom azt kérte, hogy írjam le, ugyanis Ô imádkozta a lelkemben.

I. Pilátus halálra ítéli Jézust
"Halálra ítéltek. Az Én halálom által éltek. "Jobb, hogy egy ember haljon meg a népért." (Ján.18;14.) Én vagyok az Áldozat, az isteni Bárány, Akinek leölése  árán nyertetek örök életet."

II. Jézus vállára veszi a keresztet
"Magamra vettem a te bûneidet. Mindnyájatokét, az egész világét. Én adtam érte elégtételt. Azért, amit el sem követtem. Ti helyettetek."

III. Jézus elôször esik el a kereszttel
"Elestem, hogy titeket felsegítselek. "

IV. Jézus találkozik Szent Anyjával
"Nézd Anyámat, a Szentet! Míly fájdalmas. A lelke vérzik. Ez sokkal nagyobb kín, mint bármi más."

V. Cirenei Simon segít Jézusnak
"Jöjj! Segíts! Szükségem van rád! Meg akarom osztani veled keresztemet, hogy egykor ugyanígy megosszam veled dicsôségemet."

VI. Veronika kendôt nyújt Jézusnak
"A kendô. Rajta Szent Arcom képmása. A lelked a kendô, azon akarom hagyni Szent Arcom képét, de csak akkor tudom, ha te is azonosulsz Velem, ahogy Én tettem, amikor a te bûneidet a vállamra vettem."

VII. Jézus másodszor esik el a kereszttel
"Másodszor is elestem. Azért, hogyha visszaesel, újra felemeljelek. Mély verem a bûn. Vigyázz! Elesni veszélyes!!!"

VIII. Jézus vígasztalja a síránkozó asszonyokat
"Engem sirattok?! Akkor sírjatok, mielôtt vétkeznétek! Akkor gyümölcsözôek könnyeitek."

IX. Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt
"Harmadszor is elestem, hogy a legmélyebb szakadékból is kimentselek. Hányszor kell még elesnem, hogy végre ne vétkezzetek?!"

X. Jézust megfosztják ruháitól
"Itt állok csupaszon, nevetségesen. Mert ti eltékozoltátok Tôlem kapott hótiszta ruhátokat. Helyettetek lettem gúny tárgyává. Ti miattatok röhögnek Rajtam."

XI. Jézust a keresztre szegezik
"A keresztre szegeztek. Az irántatok való szeretet szegeivel. Szeretetem gyôzött le Engem. Szeretetbôl adtam oda életemet értetek. Szeressetek viszont! Könyörögve kérlek benneteket!"

XII. Jézus meghal a kereszten
"Meghaltam, hogy ti éljetek - Énáltalam."

XIII. Jézus Testét leveszik a keresztrôl és fájdalmas Anyja ölébe fektetik
"Nézd a fájdalmak Anyját! Íme a te Anyád. A te, és mindnyájatok vétke tette ezt Vele. Ôvele, Aki bûnt soha nem követett el. Aki mindhalálig megmaradt Tisztának, Szûznek és Szeplôtelennek. Tiszteld Ôt! Azonosulj Vele fájdalmas kínszenvedéseiben! Sirasd meg bûneidet, amelyek miatt Én a fájdalmak Férfia lettem"!

XIV. Jézus Holttestét sírba teszik
"Meghalt, elernyedt Testemet sírba helyezték. Tanítványaimat kétely gyötörte. Csak Szent Anyám Szeplôtelen Szíve világított, mint az élô hit lobogó mécsese. Vajon hiszel-e Bennem, a Mindenhatóban, amikor kudarcok érnek? Ki tudod- e mondani élô hittel: Atyám, ne az legyen, amit én akarok, hanem amit Te? (Mk.14;36.) Pedig itt kezdôdik a Krisztus követés."

XV. Jézus halottaiból feltámad
"Feltámadtam. Legelôször Anyámnak jelentem meg, hogy szeretô csókommal megvígasztaljam, megörvendeztessem Szeplôtelen Szívét. Életének legnagyobb boldogsága ez a találkozás volt. Aztán megjelentem Mária Magdolnának, majd a még mindig kételkedô apostolaimnak. Ha ti úgy láttatok volna; halálra gyötörten, sebekkel borítva, vérrel áztatva, latrok között keresztre szegezve; vajon elhittétek volna, hogy Én az Isten Fia vagyok? Vigyázzatok, ne ítéljétek el apostolaimat!"

1999. december 28. Egész napos Szentségimádás volt templomunkban. A legnagyobb örömömre végig hôn imádott Uram legszentebb színe elôtt imádkozhattam. Ekkor mondta Jézusom ezt a keresztutat:
Jézus: "Jöjj, kövess végig a keresztúton! Mindazok, akik Engem követnek, bebocsátást nyernek örök dicsôségembe. Mert ahol Én vagyok, ott lesz az Én szolgám is, hogy aztán Én szolgáljak fel neki egy örökkévalóságon keresztül."

I. Pilátus halálra ítéli Jézust
"Ne fájjon neked az, ha elutasítanak, megvetnek, sôt kigúnyolnak és kiközösítenek Énmiattam! Engem halálra ítéltek a te lelked üdvösségéért."

II. Jézus Vállára veszi a keresztet
"Vedd fel keresztedet minden nap! Kérd Tôlem, hogy szeresd, mert csak így tudod hordozni. Én nagyon szerettem, mert a te örök életedet láttam benne. Te is lásd be, hogy egyedül a kereszt által jutsz be az üdvösségre, és ha kitartasz hordozásában, más lelkekkel is megjutalmazlak érte."

III. Jézus elôször esik el a kereszttel
"Ha elesel, ne csüggedj el! Ne add fel a reményt! Harc a földi lét, állandó küzdelem. A legnagyobb ellenfél te magad vagy. Ha önmagadat legyôzted, mindent megnyertél. Adj oda mindent Értem, még az életedet is! Akkor Én adok neked új életet, örökké tartót, boldogot."

IV. Jézus találkozik Szent Anyjával
"Nézd Anyámat! Ô a te Anyád is. Veled megy, fogja a kezed. A legnagyobb akadályt Ô hárítja el az utadból. Az Ô lába tiporja el az ôskígyó fejét. Különben megmarna, és meghalnál - örökre."

V. Cirenei Simon segít Jézusnak
"Nézz Rám, milyen szánalmas állapotba kerültem irántad való szeretetem miatt! Ne légy közömbös, mint a többiek! Gyere! Veled akarom ma megosztani keresztemet. Keresztemmel együtt neked adom társaságomat. Figyelj Rám! Sugárzik Belôlem a szeretet. Vedd át ezt a lángot! Légy izzó fénycsóva! Szeress az Én szeretetemmel mindenkit! Így könnyû lesz a másokért hordozott kereszt. Így térsz meg a leggazdagabban országomba."

VI. Veronika kendôt nyújt Jézusnak
"Nézd eldeformált véres Arcomat! Ma tôled várom, hogy enyhíts szenvedésemen, amelyet helyetted, érted vállaltam. Légy bátor! Ne félj a csôcseléktôl! Jöjj Hozzám, ha kell akár az életed árán is! Én Mindenható vagyok. Mulandó életed helyett örökké tartót adok."

VII. Jézus másodszor esik el a kereszttel
"Nem baj, ha újra elestél. Ez velejárója a vándorlásnak. Zarándok vagy a földön. Tôlem jöttél, és Hozzám kell visszaérkezned. Atyám már tárt karokkal vár. Csak egy a fontos, hogy Ôhozzá érkezz."

VIII. Jézus vígasztalja a síránkozó asszonyokat
"Sírsz? Bizony van miért. Te is megszomorítottál. Érted is hullattam könnyeket. Keresztáldozatomhoz a te bûneid is hozzá- járultak. Jól teszed, ha sírsz. Sirasd csak meg minden bûnödet! Egész földi életedben ez a legfontosabb cselekedeted. Ezzel szerzed Nekem - és majd magadnak is - a legnagyobb örömöt."

IX. Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt
"Újra elestél. Visszazuhantál bûneid vermébe. Pedig most fogadkoztál, miközben sírtál. Nézd! Itt vagyok. Utánad jöttem. Gyere, kapaszkodj a Kezembe! Fölviszlek a napra, az üde zöld pázsitra. Hisz Én vagyok a te Üdvözítôd, Gyógyítód, Megmentôd. Jöjj, ott várlak a gyóntatószékben! Papom keze által Én oldozlak fel. Mindent Nekem mondasz. Ne hallgass el semmit, mert csak attól szabadulsz meg, amit megvallottál."

X. Jézust megfosztják ruháitól
"Mezítelen vagy. Miért nem öltözöl fel? A keresztségben fehér ruhát adok, mennyegzôs köntöst. De neked kell felvenni. Nélküled nem megy. Nem tanítottak meg a legfontosabbra, amely értelmet adna életednek. Helyette hiábavalóságokkal töltötték meg agyad. Gyermekem, jöjj! Én vonzalak. Én az utolsó órában is felfogadlak. Siess, mert nem tudod, meddig jöhetsz!"

XI. Jézust a keresztre szegezik
"Jöjj, még van hely keresztemen! Pontosan itt, Mellettem. Tagadd meg vágyaidat! Mondj ellene a bûnnek! Helyette százszor annyit kapsz, és az örök életet. Nézd! Én ártatlanul miattad ide jutottam. Add hát te is életedet Értem! A vértanúság nagy kegyelem. De csak annak adhatom, aki elfogadja."

XII. Jézus meghal a kereszten
"A földön minden mulandó. A te életed is. Jobb, ha már jó elôre meghalsz e világnak, és minden csábításának. Akkor nem ér váratlanul, és biztos helyed lesz a mennyben."

XIII. Jézus Testét leveszik a keresztrôl és fájdalmas Anyja ölébe fektetik
"Tiszteld Anyámat! Ô a tiéd is, hisz a legfájdalmasabb haláltusámban adtam Ôt neked. Ô ezt komolyan veszi. Támogat, kisér, szeret. Ha viszontszereted, elvezet akaratom megtételére. Neked is azt mondja, amit Kánában: Tedd meg, amit Jézus mond! Karjaiban mindig menedékre találsz."

XIV. Jézus Holttestét sírba teszik
"Tested, amelyet most annyit kényeztetsz, hamar sírba kerül. Inkább jöjj, töltekezz fel szentségeimmel! Meríts Belôlem erôt, hogy aztán másokban Engem szolgálj! Csak így tudlak majd megjutalmazni - szeretetedért."

XV. Jézus halottaiból feltámad
"Neked is ezt akarom mondani: Jöjjetek Atyám áldottai! Országom nyitva áll, de csak az igazak elôtt. Helyet készítettem neked is. Tudod hogyan? Ott a Golgotán, keresztre szegezve, Véremet ontva, a legkínzóbb haláltusában haldokolva. Utolsó sóhajommal feléd kiáltottam: Szomjazom! Add Nekem az életedet, és Én feltámasztom!"

2000. április 21. - Nagypéntek

Jézus:
Jöjjetek Velem, hogy együtt járjuk a keresztutat, és általa megerősíthesselek benneteket.

I. Pilátus az igazságot kutatva ítél el Engem, mert nem tudja, hogy Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet mindazok számára, akik hisznek és bíznak Bennem s szeretnek.

II. Készségesen, a szeretet odaadásával vettem vállamra a keresztet üdvösségetekért s az Atya kiengeszteléséért.

III. Elesésem által akartam megszentelni fájdalmaitokat, hogy így is segítségetekre legyek botladozásaitokon.

IV. E találkozás megsebzi Édesanyám fájdalmas Szívét, de egyben erősítő is e szeretettel és szenvedéssel teli találkozás - Neki is, Nekem is.

V. Simon kényszerűségből segít. S Te hogyan hordozod a keresztet?
Ne szégyelljétek elfogadni másoknak a jóakaratú segítségét. Alázat kell ahhoz, hogy mások segítségét el tudjátok fogadni.

VI. Minden Krisztus-követő feladata volna, hogy lelkében kialakuljon isteni képmásom.
Egymást szeretettel segítve haladjatok ezen az úton.

VII. A megismert igazság útján sokszor tévelyegtek és bizonytalan a járásotok. Ezért gyakran bukdácsoltok, elestek, de alázat kell ahhoz, hogy elfogadjátok a kegyelem segítségét.

VIII. Vigasztaljátok a szomorkodókat a feltámadásba vetett hittel, reménnyel, szeretettel. Engesztelő szeretettel vigasztaljátok nagyon megbántott Szent Szívemet!

IX. Újra meg újra elestek, ugyanazokba a hibákba, bűnökbe visszaestek, de újra meg újra erős elhatározással törekedjetek megjavulni. Soha ne adjátok föl a bűn és a rossz elleni küzdelmet!

X. A világ szörnyű erkölcstelensége, züllöttsége ma is ide juttat. Ez misztikus szenvedésem napjaitokban.

XI. A keresztrefeszítésben meg kell látni, hogy minden Isten akaratából történik. Mindenben meglátni és elfogadni az isteni akaratot: ez tesz benneteket egészen hasonlóvá Hozzám.

XII. Halálom győzelem a bűn és a halál felett. Így önmagamban egyesítem az eget és a földet, az istenit és az emberit, s az embereket is egymással.

XIII. Édesanyám nagy fájdalma volt, mikor halott Fiát tartotta kezében, ölében.

XIV. A halál, a temetés fájdalmát csak a feltámadásba vetett remény képes feloldani és enyhíteni.
Mindig rendíthetetlenül higgyetek feltámadásomban!

ÉLETIGE 1999. MÁRCIUS

NINCS TÖBBÉ HALÁL

"Én vagyok a feltámadás és az élet." (Jn 11,25)

Jézus a betániai Lázár halálakor mondta ezeket a szavakat, akit aztán a negyedik napon feltámasztott.
Lázárnak két testvére volt: Márta és Mária.
Márta – amint megtudta, hogy Jézus megérkezett – odafutott hozzá és így szólt: "Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem!" Jézus ezt válaszolta: "Testvéred fel fog támadni." Mire Márta: "Tudom, hogy fel fog támadni az utolsó napon." Jézus erre kijelenti: "Én vagyok a feltámadás és az élet; aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre."

"Én vagyok a feltámadás és az élet."

Jézus meg szeretné értetni, hogy ki Õ az emberek számára; nála van a legértékesebb ajándék, ami után vágyakozunk: az Élet, az az Élet, mely nem múlik el.
Ha olvastad János evangéliumát, megfigyelhetted, hogy Jézus ezt is mondta: "Amint az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában." (5,26)
S mivel Jézusban Élet van, életet tud adni.

"Én vagyok a feltámadás és az élet."

Márta is hisz a végsõ feltámadásban: "Tudom, hogy fel fog támadni az utolsó napon."
Jézus azonban csodálatos kijelentésével: "Én vagyok a feltámadás és az élet", megérteti vele: nemcsak abban reménykedhet, hogy a halottak egyszer majd feltámadnak. Õ már most, a jelenben is minden hívõ számára az isteni, szavakkal ki nem fejezhetõ, soha véget nem érõ örök Élet.
Ha Jézus bennük van, ha Õ benned él, nem fogsz meghalni. A hívõben levõ élet és a feltámadott Jézus természete ugyanaz, tehát egészen más, mint az emberi természet.
Ez a rendkívüli Élet, mely már ott van benned is, az utolsó napon teljesedik majd ki, amikor egész lényed fel fog támadni.

"Én vagyok a feltámadás és az élet."

Természetesen Jézus ezzel az állítással nem tagadja a fizikai halál létét. Ez azonban nem az igazi Élet elvesztését jelenti. A halál számodra, mint minden ember számára egyedülálló, mélyen megrázó s talán félelmetes tapasztalat marad, de immár nem a lét értelmetlenségét, abszurditását; nem az élet megszûnését, végét jelzi. A halál számodra valójában nem lesz többé halál.

"Én vagyok a feltámadás és az élet."

S hogy mikor fogant meg benned az az Élet, mely nem múlik el?
Amikor megkereszteltek. Bár mint ember halandó vagy, a keresztségben Krisztus halhatatlan Életet adott neked azáltal, hogy megkaptad a Szentlelket, aki feltámasztotta Jézust.
Ahhoz, hogy részesülj ebben a szentségben, a hitedre volt szükség, amit keresztszüleid vallottak meg nevedben. Jézus ugyanis a Lázár feltámasztásáról szóló epizódban így szólt Mártához: "Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog." (...) "Hiszed ezt?" (Jn 11,26)
A "hit" nagyon fontos, elengedhetetlen feltétel: nemcsak abban áll, hogy elfogadod a Krisztus által hirdetett igazságot, hanem egész lényeddel követned is kell azt.
Ha tehát meg akarod kapni ezt az életet, ki kell mondanod igenedet Krisztusnak, azaz magadévá kell tenned és életre kell váltanod parancsolatait, szavait. Jézus világosan megmondta: "Aki megtartja tanításomat, nem ízleli meg a halált örökre." (Jn 8,51) Tanítását pedig a szeretet foglalja össze.
Lehetetlen hát, hogy ne légy boldog: benned van az Élet!

"Én vagyok a feltámadás és az élet."

Ebben az idõszakban, a húsvétra készülve segítsünk egymásnak megvalósítani elhatározásunkat, amit állandóan meg kell újítanunk: próbáljunk folyamatosan meghalni önmagunknak, hogy Krisztus, a Feltámadott már mostantól kezdve élhessen bennünk.

Chiara Lubich

Életige 1999. február

Világító jel

„Így világítson világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és magasztalják érte mennyei Atyátokat.” (Mt 5,16)

Ha hívő vagy, van egy kötelességed azokkal szemben, akik nem ismerik Istent. A keresztény ugyanis nem menekülhet, nem rejtőzhet el a világ elől, és nem tekintheti magánügynek a vallást. Azért él a világon, mert van egy felelősségteljes küldetése mindenki felé: az, hogy világító jel, fény legyen. Ez rád is vonatkozik, s ha nem így teszel, ugyanolyan haszontalan vagy, mint az ízét vesztett só, vagy mint a kialudt fény.

„Így világítson világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és magasztalják érte mennyei Atyátokat.”

A fény „jótettekben” nyilvánul meg; a keresztények jótettei által ragyog. Erre azt mondod: nem csak a keresztények tesznek jót. Mások is dolgoznak a haladásért, házakat építenek, küzdenek az igazságért... Igazad van. Természetesen a keresztényeknek is harcolniuk kell mindezért, s meg is teszik, de nem ebben rejlik sajátos küldetésük. A keresztényeknek új lelkülettel kell cselekedniük a jót: úgy, hogy többé ne ők éljenek, hanem Krisztus bennük. Az evangélista ugyanis nem csupán egymástól független szeretet-tettek sorozatára gondol (pl. a börtönben levők meglátogatására, a mezítelenek felöltöztetésére vagy az irgalmasság korunkban aktuális más cselekedeteinek élésére), hanem arra, hogy a kereszténynek teljesen rá kell hangolódnia Isten akaratára; olyannyira, hogy egész életét egyetlen jócselekedetté alakítsa. Ha a keresztény így tesz, „áttetszővé” válik, s a dicséret, amit kap, nem neki fog szólni, hanem a benne élő Krisztusnak, és Isten – általa – jelen lesz a világban. A kereszténynek tehát az a feladata, hogy hagyja kisugározni magából a benne élő fényt, és Isten jelenlétének „jele” legyen az emberek között.

„Így világítson világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és magasztalják érte mennyei Atyátokat.”

S ha ez jellemző az egyén jótetteire, akkor a világban élő keresztény közösségnek is az a sajátos küldetése, hogy élete által tanúságot tegyen Istenről, aki az idők végezetéig jelen van ott, ahol ketten vagy hárman egyek az Ő nevében, amint azt megígérte egyházának. Az ősegyház különös hangsúlyt fektetett Jézus e szavaira. Főként a nehéz pillanatokban, amikor megrágalmazták a keresztényeket, ez adott nekik erőt ahhoz, hogy ne erőszakkal válaszoljanak a sértésekre. Viselkedésük a legmeggyőzőbb cáfolata volt a rossznak, amivel vádolták őket. A Tituszhoz írt levélben ezt olvashatjuk: „Az ifjakat is buzdítsd, hogy mindenben fegyelmezetten éljenek. Magad járj elő jó példával mindenben, a tanításban légy kifogástalan és komoly. Szavad legyen józan és feddhetetlen, hadd szégyenüljön meg az ellenfél, mivel semmi rosszat sem tud ránk fogni.” (2,6-8)

„Így világítson világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és magasztalják érte mennyei Atyátokat.”

Ma is a megélt keresztény élet a fény, amely tanúságot tesz Istenről. Elmesélek egy történetet. Antonietta Szardíniában született, de munkája miatt Franciaországba költözött. Egy olyan irodában dolgozik, ahol sokan kissé unottan végzik munkájukat. Mivel keresztény és mindannyiukban Jézust látja, akit szolgálni akar, segít mindenkinek; mindig nyugodt és mosolygós. Gyakran előfordul, hogy valaki dühös rá, veszekszik vele és kicsúfolja: „Ha már annyira szeretsz dolgozni, tessék, csináld meg az én munkámat is!” Ilyenkor hallgat és csendben dolgozik tovább. Tudja, hogy kollégái valójában nem rosszak, csak bizonyára mindegyiknek megvan a maga baja. Egyik nap, amikor egyedül volt az irodában, főnöke odament hozzá és megkérdezte: „Hogyhogy soha nem veszíti el a türelmét, és mindig tud mosolyogni?” Antonietta szinte mentegetőzve ezt válaszolja: „Igyekszem nyugodt maradni, és a jó oldalát nézni a dolgoknak.” A főnöke az íróasztalra csap, és határozottan kijelenti: „Nem, ehhez biztosan köze van Istennek, különben lehetetlen volna! Ha belegondolok, hogy én nem hittem Istenben!” Néhány nappal később Antoniettát magához kérette az igazgató és tudtára adta, hogy áthelyezte egy másik irodába. „Azért – fűzte hozzá –, hogy azt is átalakítsa.”

Így világítson világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és magasztalják érte mennyei Atyátokat.”  

Chiara Lubich

Keresztút Jézussal

(1998 decemberében diktálta Jézus)

I. Pilátus halálra ítéli Jézust

”Ma is elítél e világ. Nincs Isten. - mondják, mert ha lenne, nem tûrné ezt a sok igazságtalanságot. Nézzetek Rám! Ott függök keresztre feszítve. Ártatlanul. Magamra vettem a ti bûneiteket. Engem igazságtalanul ítéltek el. Mindazok, akik igazságtalanul szenvednek, az Én sorsomban osztoznak. Már elôre megmondtam nektek: Gyûlölni fognak titeket az Én nevemért. Nem különb a szolga az ô Uránál. De ahol Én vagyok, ott lesz az Én szolgám is.  Aki mindvégig kitart, az üdvözül.”

II. Jézus Vállára veszi a keresztet

”Ma is vállamra veszem a keresztet. A világ összes bûne az Én vállamat nyomja. A vétkek az égbe kiáltanak. Népem vak és konok.  A szívekben kihalt a szeretet, megkeményítette a gyûlölet. Vérkönnyeket ejtek azok miatt, akik számára hiábavalóvá lett keresztáldozatom.”

III. Jézus elôször esik el a kereszttel

”Elsô esésemet a kegyelem állapotában élô, de bukdácsoló gyermekeim miatt kellett elszenvednem. Még ôk is, akik a legtöbb talentumot kapták, vissza-visszaesnek bûneikbe. Ilyenek: a megszólás, a szeretetlenség és más efféle bûnök, amit nem is tekintenek véteknek. Amikor aztán megengedem, hogy ôk is hasonló bûnök áldozataivá legyenek - és ez igen nagy kegyelem, akkor csak kevesen ismerik fel, hogyha nekik rosszul esik, másoknak is fáj, amikor ôk ugyanezt a bûnt elkövetik.”

IV. Jézus találkozik Szent Anyjával

“Szent  Anyám minden gyermekét kézenfogva kíséri a keresztúton. Nélküle nem is tudnátok feljönni a Golgotára. Az Ô imája esdi ki számotokra a szükséges kegyelmeket. Édesanyámnak soha semmit nem tagadok meg. Minden kérését teljesítem.”

V. Cirenei Simon segít Jézusnak

“Imádkozzatok ellenségeitekért!  Akkor mellétek is küldök Cirenei Simonokat.  A legnagyobb gyôzelem a sátán felett, amikor egy lélek elfordul a rossztól, és a jó útra tér . Az igaz, hitbôl fakadó ima megkapja ezt a jutalmat. Ne adjátok fel ezt a harcot! Hozzatok még több és több áldozatot, és minden gyûlöletre szeretettel válaszoljatok! Ahol nem hallgatnak meg titeket, ott az ember helyett Nekem, Megváltótoknak beszéljetek! Én meghallom, sôt megadom, amit kértek.”

VI. Veronika kendôt nyújt Jézusnak

“Ti, akik osztoztok szenvedéseimben, vagyis vállaljátok az áldozatokat a bûn rabságában sínylôdô testvéreitekért - Irántam való szeretetbôl, mind Veronikák vagytok. Mint ahogy Veronika kendôjére Szent  Arcom képét rányomtam, úgy a ti lelketek is Krisztus arcú; ezáltal ti magatok is az Én képmásaimmá váltok.  A dicsôséges Szent Pállal kiáltsátok örömittasan: Élek pedig többé már nem én, hanem él bennem a Krisztus!”

VII. Jézus másodszor esik el a kereszttel

“A világban elburjánzott a bûn. Ti magatok is sokszor elestek. Az Én szenvedéseimbôl merítsetek erôt, és akkor mindig felsegítelek titeket.”

VIII. Jézus vigasztalja a siránkozó asszonyokat

“Ó mennyire idôszerûek ma is szavaim! Sírjatok magatok és gyermekeitek miatt! Sirassátok és bánjátok meg bûneiteket, hogy enyhítsétek vagy elhárítsátok az isteni igazságosság ítéletét, amely Jeruzsálemet is elpusztította!” (Kr. u. 70-ben.)

IX. Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt

“Amikor a legmélyebbre zuhantok, akkor reménykedjetek legjobban irgalmas Szívemben! Ne higgyetek ellenfelemnek, a sátánnak, aki azt sugallja: ekkora bûnre már nincs bocsánat! Soha ne essetek kétségbe! Isten irgalma felülmúlja a világ összes bûnét!”

X. Jézust megfosztják ruháitól

“Ma is megfoszt ruháimtól ez a világ. Erkölcstelen életmódjukkal mezítelenre vetkôztetnek Engem, Aki a lelkükben szenvedek. Az árvától és a szegénytôl még azt a keveset is elveszik, amit neki adtam, csakhogy nekik még többjük legyen. Pedig akikre több anyagi javakat bíztam, azért tettem, hogy eszközöm legyen a szegények megsegítésében. Jaj lesz nekik, amikor elszámoltatom ôket!“

XI. Jézust a keresztre szegezik

“Ma is keresztre szegeznek Engem. Sok bûnös ember lelkében vívom haláltusámat keresztre feszítve. Irgalmam, szeretetem végtelen. De ha megátalkodottságukban találja ôket a halál, örökre elragadja.”

XII. Jézus meghal a kereszten

“Meghaltam mindannyiótokért. Külön-külön is. Ma különösen kérlek titeket, akiknek szívükhöz eljutnak szavaim, ti is adjátok oda életeteket felebarátaitokért! Nagyon sok lélek menekülne meg az örök kárhozattól, ha nem sajnálnátok Nekem adni életeteket engesztelô áldozatul!”

XIII. Jézus Testét leveszik a keresztrôl és fájdalmas Anyja ölébe fektetik
“Szent  Anyám ma is halott gyermekeit fogadja ölébe. Ôk a bûnben raboskodó - bár testben még élô, de lelkileg halott gyermekek. Ôértük hullatja véres könnyeit. Ôértük jelenik meg a föld minden táján, hogy anyai szeretetének lángjával lángra gyújtsa a kihûlt kôszíveket, és feltámassza lelküket az örök szeretetre.”

XIV. Jézus Holttestét sírba teszik

“Ó mily nagy volt Szent  Anyám fájdalma, amikor Engem a sírba helyeztek! Egyre csak ezt hajtogatta: Nincs többé Fiam!!! És keservesen, vigasztalhatatlanul sírt. Csak mint pislákoló mécses lobogott halványan gyászoló anyai Szívében a hit lángja. Harmadnapra feltámadok. Most földi gyermekeinek tengernyi bûnét látva állandóan, véget nem érôen könyörög értetek. Abban reménykedik, hogy megmenekülnek gyermekei a sírtól, az örök kárhozattól.”

XV. Jézus halottaiból föltámad

“Amikor eljön a béke korszaka, miután megtisztítottam e bûnökkel terhelt világot, feltámasztom Egyházamat. Egy akol lesz, és egy pásztor .  Akkor megosztom nyájammal feltámadásom örömét. Mindnyájan Engem, a Feltámadottat fognak hordozni a szívükben. Boldogságuk és lelki gazdagságuk határtalan lesz. Az Én békémet adom nekik. Akkor beteljesedik prófétám szava:...ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat szôlômetszô késsé. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést. Jákob háza, gyertek, járjunk az Úr világosságában!” (Iz.2;4-5.)

(Mária Julianna lelki naplója I-II. kötet 197-200. old.)