Akkor már készek lennétek életeteket megváltoztatni, az egyszerûség és szeretet útját járni.
Fordulóponthoz érkeztetek és lelki álmokban menekültök a földi valóság elõl. Így a lélek nem lel otthonra többé, behatol a kábulat sötétségébe és eltéved benne.
Sokan elvesznek, mert nem ismerik a lelki szeretetet, csak a földi életet élvezik és átadják magukat a testi élvezeteknek.
Sokan elvesznek mert csak a pénznek hódolnak és az élvezeteknek adóznak.
Sokan elvesznek, mert csak a gazdagságot hajszolják és nincs idejük a szeretetre.
Sokan elvesznek, mert kíváncsian futnak a világ csábításai után, és már nem õrzik magukban a csendet.
Sokan elvesznek. mert tisztátalanságot követnek el a szeretettel és csak a testi örömöknek élnek.
Sokan elvesznek, mert csak az anyag külsõ megjelenésének hódolnak és nem építik ki belsõ életüket.
Sokan elvesznek. mert nem ismerik a szívbõl fakadó szeretet és bántalmazzák felebarátjukat.
Sokan elvesznek, mert telve vannak rossz akarattal és gyûlölettel, ezért csak gonoszságot akarnak.
Sokan elvesznek mert nem tudnak imádkozni és nincs kapcsolatuk az Atyával.
Sokan elvesznek mert átadják magukat a gonosznak és nem tudnak szeretni.
Sokan elvesznek mert hagyják, hogy sodorja õket az idõ, és nem fejtenek ki ellenállást.
Sokan elvesznek. mert már nem hisznek Istenben és megtagadják Õt.
Sokan elvesznek mert a bûntõl való félelemben élnek és még nincs erejük szakítani vele.
Sokan elvesznek, mert nem élnek rendezett körülmények között, hanem beleegyeznek laza kapcsolatokba és nem akarnak felelõsséget vállalni.
Sokan elvesznek, mert már nem mennek szentmisére, hogy erõt kapjanak és fogadják az Atya kegyelmét.
Sokan elvesznek, mert már csak az anyagban élnek és nem hisznek a lélek létezésében.
Sokan elvesznek mert nem hisznek a szellemi világ létezésében és csak az anyagnak hódolnak.
Sokan elvesznek, mert nincs szeretet szívükben, lelkiismeret nélkül élnek és felhagynak azzal, hogy megéljék a szeretetet.
Sokan elvesznek, mert nem élnek Isten lelkében, és elfeledkeznek az Atyáról.
Sokan elvesznek, mert már nem élik a szeretet parancsát és nem szeretik felebarátjukat, mint önmagukat.
Sokan elvesznek, mert nem fogadják a szeretetet és nem képesek szeretetet adni.
Sokan elvesznek mert játszanak a szeretettel és lerántják a mocsokba.
Sokan elvesznek, mert gonosz gondolataikkal magukhoz vonzzák a gonoszt és az fogva tartja õket.
Sokan elvesznek mert nem gyakorolják a szeretetet, hanem a szeretetlenség kényelmes útját járják.
Sokan elvesznek mert nincs bennük szeretetteljes gondolat.
Sokan elvesznek, mert már nem élnek a szeretetben és hagyják, hogy sodorja õket az idõ.
Sokan elvesznek, mert játszanak az élettel és kedvük szerint eldobják.
Sokan elvesznek, mert már nem tisztelik az életet és megölik a megszületett életet.
Sokan elvesznek, mert lábbal tapossák a szeretetet és kínozzák az embereket.
Sokan elvesznek mert tönkreteszik a természet életét és nem gondolnak arra, hogy az az élet alapja.
Sokan elvesznek, mert nem akarják elsajátítani azt, hogy örüljenek a szeretetnek, azt összekössék az Atya iránti szeretetettel és a szeretetnek éljenek.
Sokan elvesznek, mert már nem akarnak szeretni, és elveszítették az Égi haza iránti szeretetüket.
Sokan elvesznek, mert nem bíznak az Atyában és kevés a hitük.
Sokan elvesznek, mert nem hisznek kedves Fiamnak és Õ ezért nem érintheti meg õket szeretetével.
Sokan elvesznek mert nem tisztelik az életet, és elveszítették az élet iránti szeretetüket.
Sokan elvesznek, mert elveszítették hitüket a jó létezésében.
Sokan elvesznek, mert romlásba kergetik az embereket az elnyomással, és azok nem gyakorolhatják szabadságukat. Sokan elvesznek. mert csak magukra gondolnak és megvetik a többieket.
Sokan elvesznek mert nem képesek elviselni a veszteségeket, elnyomják az embereket és megkeserítik életüket.
Sokan elvesznek. mert nem képesek már közösségben élni és magányossá válnak, akik már csak magukat ismerik.
Sokan elvesznek, mert becsületük elvesztését gonosz tettek indokának tekintik és elveszítik az emberek szeretetét.
Sokan elvesznek. mert nem képesek megküzdeni az élettel és eldobják azt.
Sokan elvesznek, mert nem fogadják el gyerekeik és házastársuk szeretetét és megtagadják a szeretetet.
Sokan elvesznek. mert nem fogadják el az emberek szeretetét figyelmeztetésüket elvetik.
Sokan elvesznek, mert megvetik mind az élõk, mind a holtak szeretetét és nem képesek szeretetet adni.
Sokan elvesznek. mert a szeretettel pénzt keresnek és eladják testüket.
Sokan elvesznek mert nincs béke bennük és nem is képesek békét adni.
Sokan elvesznek, mert nem képesek elviselni az életet és az élvezetekbe vetik magukat.
Sokan elvesznek mert telve vannak irigységgel, fösvénységgel és semmit sem akarnak másoknak adni.
Sokan elvesznek, mert összetévesztik az emberek iránti szeretetet az állat iránti szeretettel és az állatot helyezik az ember fölé. Sokan elvesznek. mert összetévesztik az emberek iránti szeretetet a
test szeretetével és testi élvezetnek adják át magukat.
Sokan elvesznek mert nem tisztelik a növények és az állatok életét és visszaélnek életükkel kísérletezés közben.
Sokan elvesznek. mert romlottsággal aláássák az emberek erkölcsét a film, a színház, az irodalom és a mûvészet területén és rosszat tesznek velük.
Sokan elvesznek mert rosszra csábítják az embereket és a rosszat állítják példaképül.
Sokan elvesznek, mert a rosszat támogatják és erõsítik, és ezzel kaput nyitnak a gonosznak.
Sokan elvesznek, mert a gonosz lakik szívükben és nem igyekeznek kiirtani.
Sokan elvesznek, mert terjesztik és ezáltal növelik a rosszat és nem vetnek gátat neki.
Sokan elvesznek, mert üzletet kötnek a gonosszal és fiatalokat rontanak meg.
Sokan elvesznek mert kacérkodnak a rosszal, magukhoz vonzzák és többé nem képesek tõle szabadulni.
Sokan elvesznek mert a gonosz válik életük középpontjává és csak a gonosznak élnek.
Sokan elvesznek, mert átadják magukat a gonosznak és rabszolgájává válnak.
Sokan elvesznek, mert a gonoszat tisztelik és istenítik
Sokan elvesznek mert együtt élnek a gonosszal és azt jónak tartják. Sokan elvesznek, mert már nem élhetnek a gonosz nélkül és a gonoszság vált életük tartalmává.
Sokan elvesznek, mert a gonosz elvette józan eszüket és õk ezt természetesnek tartják.
péntek
Az Extrától ajándék
Ezt az oldalt szabályzatunk megsértése miatt blokkoltuk
Amennyiben nem érted azt, hogy miért blokkoltuk oldaladat, írj egy levelet a support@extra.hu címre. Leveledbe feltétlenül írd bele a blokkolt felhasználó nevedet is.
Oldalad tartalmát a blokkolástól számított egy hónapig megőrizzük, tárhelyed nevét pedig a blokkolástól számtott legalább 6 hónapig megtartjuk.
A blokkolással kapcsolatos kérdésekre csak az oldal szerkesztőinek válaszolunk.
A szolgáltató főoldalának eléréséhez kattintson ide: extra.hu
Amennyiben nem érted azt, hogy miért blokkoltuk oldaladat, írj egy levelet a support@extra.hu címre. Leveledbe feltétlenül írd bele a blokkolt felhasználó nevedet is.
Oldalad tartalmát a blokkolástól számított egy hónapig megőrizzük, tárhelyed nevét pedig a blokkolástól számtott legalább 6 hónapig megtartjuk.
A blokkolással kapcsolatos kérdésekre csak az oldal szerkesztőinek válaszolunk.
A szolgáltató főoldalának eléréséhez kattintson ide: extra.hu
vasárnap
Az Élet Igéje 2009. augusztus
„Mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette.” (Jn 13,1) [1]
Tudod, hol szerepel az Evangéliumban ez a mondat? János evangélista
írja, mielőtt beszámolna arról, hogy Jézus megmosta tanítványai lábát
és felkészült a szenvedésre.
Az övéi körében töltött utolsó órákban Jézus a maga teljességében és
félre nem érthető módon fejezi ki szeretetét, melyet kezdettől fogva
táplált irántuk.
„Mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette.”
A „mindvégig” szó azt jelenti: élete végéig, utolsó leheletéig. De a
tökéletesség gondolata is ott rejlik benne. Arról szólnak ezek a
szavak, hogy teljességgel, tökéletesen, mélységesen szerette őket,
egészen a legvégsőkig.
A tanítványok a világban maradnak akkor is, amikor Jézus már
megdicsőül. Egyedül fogják érezni magukat, sok megpróbáltatást kell
majd kiállniuk. Jézus éppen ezek miatt a pillanatok miatt akarja, hogy
biztosak legyenek a szeretetében.
„Mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette.”
Talán nem világlik ki ebből Krisztus életstílusa, az, ahogyan ő
szeret? Megmossa tanítványai lábát. Szeretete olyan szolgálatra
készteti, amit abban az időben kizárólag a rabszolgák végeztek. Jézus a
kálvária tragédiájára készül, hogy a rendkívüli igéken, a csodákon és
minden cselekedetén túl az életét is odaadja „övéinek” és mindenkinek.
Szükségük volt rá, hiszen minden embernek leginkább arra van szüksége,
hogy megszabaduljon a bűntől, azaz a haláltól, hogy beléphessen a
mennyek országába. Békét és örömet kellett találniuk abban az Életben,
amely soha nem ér véget.
Jézus halálra adta magát, elhagyottságában az Atya után kiáltott, míg végül azt mondhatta: „minden beteljesedett”.
„Mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette.”
Az isteni szeretet hűségét és a testvéri szeretet gyöngédségét tükrözik e szavak.
Mi keresztények is szerethetünk így, mert Krisztus bennünk él.
Mégsem azt akarom most mondani, hogy abban utánozd Jézust, ahogy
meghalt másokért (amikor eljött az órája). Nem akarok olyan egyértelmű
példákra hivatkozni, mint Kolbe atya, aki meghalt egy fogolytársa helyett, vagy Damián atya, aki leprás lett a leprásokkal, és meghalt velük és értük.
Lehet, hogy életed folyamán soha nem fogják azt kérni, hogy
fizikailag is áldozd fel magad a testvéreidért. Azt viszont biztosan
kéri Isten, hogy szeresd őket mindvégig, a végsőkig, egészen addig,
hogy te is elmondhasd: „minden beteljesedett”.
Így tett a tizenegy éves Cetti egy olasz városban. Észrevette, hogy vele egyidős barátnője és osztálytársa, Giorgina
mennyire szomorú. Próbálta vigasztalni, de sehogy sem sikerült. Mindent
meg akart tenni érte, és megtudakolta bánatának okát. Giorginának
meghalt az édesapja, anyja pedig a nagymamánál hagyta, mert egy másik
férfivel élt. Cetti érezte, hogy nagy baj van, és segíteni akart.
Bár gyerek volt, megkérte barátnőjét, hogy beszélhessen a mamájával.
Giorgina pedig arra kérte, hogy előbb menjenek el az édesapja sírjához.
Cetti nagy szeretettel elkísérte őt a temetőbe, és hallotta, amint
Giorgina sírva könyörög apjának, hogy jöjjön el érte és vigye magával.
Cetti szíve majd meghasadt. Nem messze tőlük egy romos kis templom
állt. Beléptek. Csak egy tabernákulumot és egy feszületet találtak
benne. Cetti megszólalt: „Látod, a világon minden elpusztul, de a
feszület és a tabernákulum megmarad.”
„Igen, igazad van!” – válaszolta Giorgina, és letörölte könnyeit.
Aztán Cetti kedvesen kézen fogta őt, és elkísérte édesanyjához.
Alighogy odaértek, Cetti határozott hangon így szólt: „Tudom, nem rám
tartozik, és ne tessék haragudni, mégis meg kell mondanom, hogy
megfosztotta Giorginát az anyai szeretettől, pedig nagy szüksége lenne
rá. Azt is meg kell mondanom, hogy nem fogja megtalálni a lelki békét,
amíg magához nem veszi őt, és meg nem bánja, amit tett.”
Másnap az iskolában Cetti megint szeretettel vette körül Giorginát.
De váratlan esemény történt: tanítás után egy autó jött a barátnőjéért.
Az édesanyja vezette. Ettől kezdve mindig ez az autó jött érte, mert
Giorgina újra az édesanyjával élt, aki végérvényesen szakított azzal a
férfival.
Cetti kicsi, de hősies tettéről el lehet mondani, hogy abban „minden
beteljesedett”. Mindent megtett, teljes mértékben, és sikerrel járt.
Gondolkozz csak el! Hányszor kezdtél törődni valakivel, aztán magára
hagytad, és ezer kifogással elhallgattattad a lelkiismeretedet?
Hányszor fogtál valamibe nagy lelkesen, aztán a nehézségek miatt félbe
hagytad, mert úgy tűnt, hogy az erődet meghaladja?
Jézus ma erre tanít:
„Mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette.”
Tégy így!
S ha majd egy nap Isten valóban az életedet fogja kérni, te sem
fogsz bizonytalankodni. A vértanúk énekelve mentek a halálba. A
legnagyobb dicsőség lesz a jutalmad, mert – ahogy Jézus mondta –
„senkinek a világon nincs nagyobb szeretete annál, mint aki vérét ontja
barátaiért.”
Chiara Lubich
[1] Az Élet Igéje, 1979. április
Megjelent: Chiara Lubich és más keresztények: Éljük az Igét, Budapest, 2008, 171-173. o.
Megjelent: Chiara Lubich és más keresztények: Éljük az Igét, Budapest, 2008, 171-173. o.
szombat
Az Élet Igéje 2009. július
„Adjátok
el, amitek van, adjátok oda a rászorulóknak. Készítsetek magatoknak
kimeríthetetlen erszényt, elfogyhatatlan kincset a mennyben, ahol nem
fér hozzá tolvaj, és nem rágja szét a moly.” (Lk 12,33) [1]
Talán fiatal vagy, és teljes, radikális, eszményi életre vágysz?
Figyelj Jézusra! A világon senki sem kíván tőled olyan sokat, mint ő.
Lehetőséget ad, hogy bebizonyítsd hitedet, nagylelkűségedet,
hősiességedet.
Talán érett felnőtt vagy, és komoly, elkötelezett életre, ugyanakkor
biztos megélhetésre is törekszel? Vagy idősebb korban vagy már, és
olyasvalakire akarsz ráhagyatkozni, aki nem csap be? Arra vágysz, hogy
emésztő gondok nélkül élhess hátralévő éveidben? Jézus szavai neked is
szólnak!
A hegyi beszéd végén mondta Jézus ezeket a bíztató szavakat. Arra
hív, hogy ne aggodalmaskodj, vajon lesz-e ennivalód és lesz-e ruhád,
mint ahogy az ég madarai és a mezők liliomai sem aggódnak, pedig nem
vetnek és nem is fonnak.
Száműznöd kell hát szívedből az összes aggodalmat a földi javak
miatt, hiszen az Atya jobban szeret, mint a madarakat és a virágokat, ő
maga gondoskodik rólad.
Ezért mondja:
„Adjátok el, amitek van, adjátok oda a rászorulóknak.
Készítsetek magatoknak kimeríthetetlen erszényt, elfogyhatatlan kincset
a mennyben, ahol nem fér hozzá tolvaj, és nem rágja szét a moly.”
Az evangélium teljes egészében és minden egyes igéjében is mindent kér: mindazt, amik vagyunk, és amink van.
Isten nem kért ennyit Krisztus eljövetele előtt. Az Ószövetség Isten
áldásának tekintette a földi gazdagságot. Csak azért kívánta, hogy a
tehetősek adjanak a szükséget szenvedőknek, hogy az alamizsnával
elnyerjék a Mindenható jóindulatát.
Később a zsidó vallásban általánosabbá vált a túlvilági jutalom
gondolata. Az egyik király így válaszolt azoknak, akik őt vagyona
eltékozlásával vádolták: „Őseim kincseket gyűjtöttek az evilági, földi
életre, én viszont odaátra gyűjtöm a kincseket.” […]
Nos, Jézus szavainak újdonsága éppen abban áll, hogy ő teljes
odaadást kíván, mindent kér. Azt akarja, hogy gondtalan gyermek légy,
aki nem aggódik földi dolgok miatt, olyan gyermek, akinek ő az egyedüli
támasza.
Jézus tudja, hogy a gazdagság hatalmas akadály számodra, mert betölti a szívedet, holott ő minden helyet magának akar.
Így hangzik tehát a buzdítás:
„Adjátok el, amitek van, adjátok oda a rászorulóknak.
Készítsetek magatoknak kimeríthetetlen erszényt, elfogyhatatlan kincset
a mennyben, ahol nem fér hozzá tolvaj, és nem rágja szét a moly.”
Ha ténylegesen nem ajánlhatod fel anyagi javaidat, mert kötve vagy
másokhoz, vagy társadalmi helyzeted arra kötelez, hogy teremts hozzá
méltó körülményeket, akkor természetesen lelkileg kell elszakadnod, és
úgy kell tekintened a vagyonra, mintha egyszerű kezelője lennél csak.
Így amikor a javaiddal kapcsolatos ügyeket intézed, szereted a
többieket, mivel értük teszed. Tehát olyan kincset gyűjtesz, amelyet a
moly nem rág szét, és a tolvaj nem visz el.
De biztos vagy abban, hogy mindent meg kell tartanod? Figyelj Isten
bensődben szóló hangjára, hallgass rá, ha nem tudsz dönteni! Meglátod,
mennyi fölösleges dolgot találsz. Ne tartsd meg! Add oda, add oda
annak, akinek nincs! Váltsd tettekre Jézus szavait: „Adjátok el, amitek van, adjátok oda…” Így töltöd meg a kimeríthetetlen erszényt.
Természetesen, ha a világban élünk, törődnünk kell a pénzzel és a földi javakkal. Isten azt akarja, hogy foglalkozz velük, nem pedig azt, hogy lefoglaljanak. Csak annyira legyen gondod, amennyi a körülményeid szabta élethez elengedhetetlen. Azon felül:
„Adjátok el, amitek van, adjátok oda a rászorulóknak.
Készítsetek magatoknak kimeríthetetlen erszényt, elfogyhatatlan kincset
a mennyben, ahol nem fér hozzá tolvaj, és nem rágja szét a moly.”
VI. Pál pápa valóban szegény volt. Tanúsítja az is, ahogy a
temetéséről rendelkezett: azt akarta, hogy szegényes koporsóba és a
puszta földbe helyezzék.
Nem sokkal halála előtt így szólt a testvéréhez: „Már jó ideje kész a bőröndöm erre a nehéz útra.”
Igen, neked is ezt kell tenned, be kell csomagolnod.
Jézus korában talán erszénynek, vagy tarisznyának hívták volna ezt a
poggyászt. Készítsd napról-napra! Töltsd meg, amennyire csak tudod,
mindazzal, ami hasznos lehet a többieknek! Igazán csak az a tiéd, amit
odaadsz. Gondolj bele, mennyi éhező van a világon, mennyi szenvedés,
mennyi ínség…
Csomagold mellé minden cselekedetedet, amit szeretetből tettél, és minden munkádat, amit felebarátaid javára végeztél!
Tégy mindent Jézusnak! Mondd szívből: „Neked, Jézus!” Cselekedj jól,
tökéletesen! Hiszen a mennynek készül, és megmarad az örökkévalóságban.
Chiara Lubich
[1] Az Élet Igéje, 1979. március
Megjelent: Chiara Lubich és más keresztények: Éljük az Igét, Budapest, 2008, 159-161. o.
Megjelent: Chiara Lubich és más keresztények: Éljük az Igét, Budapest, 2008, 159-161. o.
vasárnap
Az Élet Igéje 2009. június
„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.” (Jn 15, 5) [1]
El tudsz képzelni egy szőlővesszőt, amelyet levágtak a tőkéről?
Nincs jövője, nincs semmi reménye, nem fog már gyümölcsöt teremni. Csak
az a sorsa, hogy elszáradjon és tűzre vessék.
Gondold el, keresztény létedre milyen siralmas lelki halál vár rád,
ha elszakadsz Krisztustól. Abszolút terméketlenség, még akkor is, ha
reggeltől estig robotolsz, ha azt hiszed, hogy javára vagy az
emberiségnek, akkor is, ha barátaid sikeresnek tartanak, ha gyarapszik
a vagyonod és jelentős áldozatokat is hozol. Lehet, hogy az efféle
dolgoknak számodra van értelme itt a földön, de semmi jelentőségük
sincs Krisztus és az örökkévalóság szempontjából. Pedig csak az örök
élet számít igazán!
„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.”
Hogy maradhatsz Krisztusban, és Krisztus hogy maradhat benned?
Hogyan lehetsz zöldellő, dús szőlővessző, amely egy testet alkot a
szőlőtővel?
Mindenekelőtt hinned kell Krisztusban. Ez azonban nem elég. Hitednek
hatással kell lennie konkrét életedre. E hitnek megfelelően kell élned,
tehát tettekre kell váltanod Krisztus szavait.
Nem mellőzheted az isteni eszközöket sem, amelyeket Krisztus ránk
hagyott, hogy egységben élhessünk vele, vagy helyreállítsuk az
egységet, ha netán megszakítottuk volna.
Továbbá Krisztus nem tekint igazán hozzá tartozónak, ha nem igyekszel beilleszkedni egyházi közösségedbe, a helyi egyházba.
„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.”
„Aki bennem marad, s én benne…”
Észrevetted, Krisztus arról beszél, hogy mi egyek lehetünk vele,
ugyanakkor szól az Ő egységéről is velünk? Ha egyek vagyunk vele, akkor
bennünk van, jelen van szívünk mélyén. Így bontakozik ki a kapcsolat, a
kölcsönös szeretet párbeszéde, az együttműködés Jézus és miköztünk,
tanítványai között.
S az eredmény a bő termés, mint amikor a szőlőtőhöz szorosan kapcsolódó vessző zamatos fürtöket terem.
A „bő termés” azt jelenti, hogy képes leszel az eredményes
apostolkodásra, arra, hogy kinyisd az emberek szemét, s ők megértsék
Krisztus egyedülállóan forradalmi szavait. És hogy követni is tudják,
erőt tudsz majd önteni beléjük.
A „bő termés” azt is jelenti, hogy képes leszel kisebb vagy nagyobb
műveket életre hívni és fölépíteni, hogy Istentől kapott adottságaidnak
megfelelően enyhíts a világ bajain.
A „bő termés” sok termést jelent, nem keveset! Ez
azt is jelentheti, hogy a körülötted lévő emberek közé a nagylelkűség,
a megosztás és a kölcsönös szeretet szellemét tudod vinni.
„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.”
De a „bő termés” nemcsak a mások lelki és anyagi javát jelenti, hanem a tiédet is.
Lelki fejlődésed, személyes megszentelődésed Krisztussal való egységedtől függ.
Személyes megszentelődés: manapság talán idejétmúlt, fölösleges vagy utópisztikus fogalomnak tűnik.
De mégsem az. A mi korunk is leáldozik, és vele együtt a téves,
szűklátókörű nézetek is elmúlnak. Az igazság viszont megmarad. Kétezer
évvel ezelőtt Pál apostol világosan elmondta, hogy a keresztények
számára Isten akarata a megszentelődés. Avilai Szent Teréz egyháztanító
biztos abban, hogy mindenki, a legegyszerűbb ember is eljuthat a
legmagasabb misztikus szemlélődésre. A II. Vatikáni Zsinat kijelenti,
hogy Isten egész népe meg van hívva az életszentségre.
Ezek mind hiteles kijelentések.
Te is igyekezzél tehát, hogy begyűjtsd a szentté válás „bő termését”
életedben, ami csak akkor válik lehetővé, ha egy vagy Krisztussal.
„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.”
Megfigyelted, hogy Jézus nem mindjárt a termést követeli, azt csak következménynek tekinti, ha egységben maradunk vele?
Lehet, hogy te is beleesel abba a hibába, amelyben oly sok
keresztény él: aktivizmus, nyüzsgés, szervezkedés, mások javát szolgáló
vállalkozások, anélkül hogy idejük maradna elgondolkodni azon, vajon
mindenben és minden tekintetben egyek-e Krisztussal.
Ez helytelen, mert azt hiszed, hogy „gyümölcsöt teremsz”, a termés
azonban mégsem az, amit Krisztus benned, Krisztus veled teremhetne.
Ahhoz, hogy Isten művének jegyeit magán viselő, maradandó gyümölcsöt
teremj, egynek kell maradnod Krisztussal. Minél erősebb az egységed
Krisztussal, annál bőségesebb lesz a termés.
„Bennem marad” – Jézusnak e szavai nem annyira egy-egy gyümölcsöző pillanatot idéznek, hanem inkább a termékenység állapotát.
Valóban, ha ismersz embereket, akik így élnek, megfigyelheted, hogy
néha egy kis mosollyal csak, egy szóval, a megszokott mindennapi
viselkedésükkel, azzal, ahogy az élet különböző helyzeteihez
viszonyulnak, közel tudnak férkőzni a szívekhez, hogy azok ismét
megtalálják Istent.
A szentek ilyenek voltak. De mi se veszítsük el a bátorságunkat! Az egyszerű keresztények is hozhatnak termést.
Köztudott, hogy a legtöbb országban a diákság aktívan politizál, és
nem sok teret enged azoknak, akik más indítékból akarnak az emberiségen
segíteni.
De itt van például Portugáliából Maria do Socorro esete. A
középiskola után beiratkozott az egyetemre, ahol igen feszült légkör
uralkodott. Sok társa harcolt a saját meggyőződéséért, és igyekezett a
maga oldalára állítani a többieket.
Maria jól tudta, melyik utat válassza, még akkor is, ha nem olyan
könnyű ezt megmagyarázni. Jézust akarta követni, és vele akart együtt maradni. Társai, akik nem ismerték a felfogását, azt tartották róla, hogy nem hisz semmilyen ideológiában.
Néha érezte, hogy kiváltja ellenszenvüket, különösen, amikor
templomba ment. Ennek ellenére továbbra is eljárt a templomba, mert
érezte, hogy egynek kell maradnia Jézussal.
Közeledett a karácsony. Maria észrevette, hogy néhány társa nem tud
hazautazni, mert túl messze lakik. Javasolta a többieknek, hogy
ajándékozzák meg őket. Legnagyobb meglepetésére ezt mindnyájan el is
fogadták.
Újabb nagy meglepetés érte Mariát, amikor eljött az egyetemi
választások ideje. Társai őt választották meg diákképviselőnek. De még
ennél is jobban csodálkozott, amikor meghallotta, miért: „Nyilvánvaló,
hogy téged választottunk, hiszen te vagy az egyetlen, akinek világos
elképzelései vannak, aki tudja, mit akar, és hogyan valósíthatja meg.”
Most már vannak, akik érdeklődnek Maria nézetei iránt, és úgy akarnak
élni, mint ő.
Maria do Socorro kitartott, egységben maradt Jézussal, és ez meghozta gyümölcsét.Chiara Lubich
[1] Az Élet Igéje, 1979. február
Megjelent: Chiara Lubich és más keresztények: Éljük az Igét, Budapest, 2008, 147-150. o.
szombat
Az Élet Igéje 2009. május
„Legyetek egymásnak szolgálatára aszerint, hogy ki-ki milyen lelki ajándékot kapott” (1Pét 4,10) [1]
Egy
születése óta vak leány, Edit, társaival együtt a vakok intézetében él,
ahol a káplán nem tud misét mondani, mióta a lába megbénult. Emiatt az
Oltáriszentséget is el akarták vinni az intézet kápolnájából. Edit
kérvényt intézett a püspökhöz, hogy nagy sötétségükben hagyják meg nekik
ezt az egyetlen fényt. Kérését teljesítették, sőt engedélyt kapott arra
is, hogy ő áldoztathassa a társait és a papot.
Edit
szeretett volna mások hasznára lenni. Az egyik rádióadó többórás műsort
bocsátott rendelkezésére. Edit ezt arra használta fel, hogy másoknak is
juttasson abból, ami benne a legértékesebb: tanácsokat, mély
gondolatokat, erkölcsi útmutatást ad, hogy saját élete tapasztalataival,
sorsának példájával bátorítsa a szenvedőket. Sok mindent elmondhatnék
még róla, a vak lányról, akit azonban a szenvedés megvilágosított.
Sok
más példát is sorolhatnék! A jó jelen van, de nem hangoskodik. Edit
keresztény életet él, tudja, hogy mindannyian részesültünk Isten
ajándékaiban, és ő ezeket mások javára használja fel.
Igen,
mert az „ajándék”, vagy görög szóval „karizma”, nemcsak azokat a
kegyelmi ajándékokat jelenti, amelyekkel Isten az egyház vezetésére
kijelölt embereket elhalmozza. Karizmának nevezzük azokat a rendkívüli
ajándékokat is, amelyekben Isten néhány kiválasztott hívőt részesít a
közösség javára, amikor egy-egy rendkívüli helyzetben, vagy nagy veszély
esetén úgy ítéli, hogy az egyházi intézmények nem elegendőek az egyház
fennmaradásához. Ilyen különleges adottság lehet a bölcsesség, a
tudomány, a csodatévő erő, a nyelveken szólás, egy új lelkiség
elindítása az egyházban, és sok más hasonló adomány.
Ajándékon
vagy karizmán azonban nemcsak ezt értjük. Vannak jóval egyszerűbb
kegyelmek is. Sok ember rendelkezik ilyen egyszerűbb kegyelemmel,
amelynek gyümölcseit jótetteikből láthatjuk. Így működik a Szentlélek.
Ajándéknak vagy karizmának nevezhetjük a természetes tehetséget is. Mindannyian kaptunk talentumokat. Te is!
Vajon hogyan használhatod fel? Úgy, hogy gyümölcsözteted őket! Hiszen nemcsak magadnak kaptad, hanem mindenki javára.
„Legyetek egymásnak szolgálatára aszerint, hogy ki-ki milyen lelki ajándékot kapott”
Az ajándékok végtelenül különbözőek lehetnek.
Mindenkinek megvan a sajátja, ezért a közösségben is sajátos szerepet tölthet be.
De
mondd csak, te hogy állsz ezzel? Diplomát szereztél? Eszedbe jutott-e
már, hogy heti néhány órát szentelhetnél esetleg arra, hogy tanítsd azt,
aki tudatlan, vagy akinek nem áll módjában tanulni?
Különösen
nagylelkű vagy? Nem gondoltál arra, hogy mozgósítsd a jó szándékú
embereket a szegények és kitaszítottak megsegítésére, hogy sokak
szívében újraéledhessen az emberi méltóság érzése?
[…]
Különleges
képességed van arra, hogy gondozz és vigasztalj másokat? Vagy
háztartást vezess, főzz, vagy akár pár méter anyagból ruhát varrj? Vagy
jó a kézügyességed? Nézz körül, és keresd meg, kinek van szüksége rád!
Fájdalommal
látom egyesek igyekezetét, hogy megkeressék és tanítsák azokat, akik
nem tudják, hogyan töltsék el a szabad idejüket.
Nekünk,
keresztényeknek addig nem lehet szabad időnk, amíg egyetlen beteg,
egyetlen éhező, egyetlen rab, egyetlen tudatlan, egyetlen kétkedő,
szomorú, kábítószeres, […] egyetlen árva vagy özvegy is lesz a földön…
Talán nem nagyszerű ajándék az imádság, amit bármikor használhatsz, hogy Istenhez fordulj, aki mindenütt jelen van?
[…]
„Legyetek egymásnak szolgálatára aszerint, hogy ki-ki milyen lelki ajándékot kapott”
Képzeld
el, milyen lenne az egyház, ha a gyermekektől a felnőttekig minden
keresztény megtenne mindent, hogy mások rendelkezésére bocsássa a kapott
ajándékokat!
A
kölcsönös szeretet olyan átható erőre, olyan teljességre, olyan
jelentőségre tenne szert, hogy […] ebből ismerhetnék meg Krisztus
tanítványait. […]
Miért nem teszel meg hát mindent, ami rajtad áll, hogy ezt a nagyszerű eredményt elérjük?
Chiara Lubich
[1] Az Élet Igéje, 1979. január
Megjelent: Chiara Lubich és más keresztények: Éljük az Igét, Budapest, 2008, 131-133 o.
Megjelent: Chiara Lubich és más keresztények: Éljük az Igét, Budapest, 2008, 131-133 o.
péntek
2009.május 1.Elsőpénteken délután 3órakor,a kegyelem órájában itthon a keresztutat imádkoztam.Ekkor az Úr Jézus ezeket az elmélkedéseket mondta a lelkemben:
I.állomás:Jézust halálra ítélik
„Halálra ítéltek Engem a ti bűneitekért. Nemsokára titeket is halálra ítélnek, mert az Én követőim vagytok.”
II.állomás:Jézus magára veszi a keresztet
„Magamra vettem értetek a keresztet.Ti is magatokra veszitek mások terhét–Énértem.”
III.állomás:Jézus először esik el a kereszttel
„Első esésem azért volt,hogy titeket felsegítselek.Ti is segítsétek fel mindazokat a bűnből,akiket elétek hozok.”
IV.állomás:Jézus találkozik Édesanyjával
„Édesanyám megvigasztalt Engem. Nektek adtam Őt, hogy titeket is megvigasztaljon.”
V. állomás: Cirenei Simont kényszerítik, hogy segítsen a keresztet vinni
„Amikor már teljesen kimerültem, Cirenei Simon segített vinni a keresztet.Mellétek is adok segítőket, hogy beteljesítsétek örök tervemet.”
VI.állomás:Veronika kendőjét nyújtja Jézusnak
„Veronika mély részvéttel volt Irántam.Ti is legyetek részvéttel bajba jutott, szükséget szenvedő felebarátaitok iránt. Engem lássatok mindegyikben!”
VII.állomás:Jézus másodszor esik el a kereszttel
„Amikor másodszor estem el a kereszttel, ezt a megátalkodott bűnösökért tettem. Engeszteljetek értük, hogy felkelvén gyengeségükből, megerősödjenek a hitben, és életszentségre jussanak!”
VIII.állomás: Jézus találkozik a síró asszonyokkal
„Az asszonyok Engem sirattak, miközben Én az ő bűneik miatt szenvedtem. Ne kövessetek el bűnt, mert Én misztikusan a világ végéig szenvedek minden bűn miatt.”
IX.állomás:Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt
„Harmadik elesésem a vesztükbe, a kárhozatba induló lelkekért volt. Ha ilyeneket láttok–sajnos sok van–, teljes szívetekből imádkozzatok értük, és ajánljátok fel magatokat engesztelő áldozatul. Ezzel sok lelket mentetek meg az örök kárhozattól.”
„Harmadik elesésem a vesztükbe, a kárhozatba induló lelkekért volt. Ha ilyeneket láttok–sajnos sok van–, teljes szívetekből imádkozzatok értük, és ajánljátok fel magatokat engesztelő áldozatul. Ezzel sok lelket mentetek meg az örök kárhozattól.”
X.állomás:Jézust megfosztják ruháitól
„Levetkőztettek, hogy ezzel is megalázzanak.Ti öltöztessetek fel azáltal, hogy szemérmesen öltözködtök, és megtartjátok a szent tisztaságot!”
XI.állomás:Jézust keresztre szögezik
„A keresztre szögeztek Engem a ti üdvösségetekért. Csak úgy tudjátok elnyerni az örök életet, ha teljes önmegtagadásban éltek, és hordozzátok Értem a keresztet.”
XII.állomás:Jézus meghal a kereszten
„Meghaltam értetek a kereszten.Ti is haljatok meg a bűnnek, és akkor feltámadtok az örök életre.”
XIII.állomás:Jézust leveszik a keresztről
„Amikor levettek a keresztről, Szent Anyám fogadott az ölébe. Ti is fogadjatok Engem a szívetekbe minden szentáldozáskor olyan nagy szeretettel, ahogyan ezt Ő tette.Kérjétek meg Őt, tanítson meg titeket Engem szeretni. Kérjétek el az Ő Szeplőtelen szeretettől lángoló Szívét!”
XIV.állomás:Jézust sírba helyezik
„Amikor sírba helyeztek, Szent Édesanyámat csak az tartotta életben, hogy hitte: harmadnapra feltámadok. Ti is, amikor nagy fájdalom nehezedik a szívetekre, higgyétek, hogy egyszer minden elmúlik, és a mennyben, örök boldogságban fogtok élni.”
(Mária Julianna lelki naplója VIII.kötet 155-157. old.-ig)
vasárnap
Naszádos József: Keresztkúttól a keresztfáig
Előkép
Álmok, és álmodozások hűvös árnya
vitatkozik a szél fuvallatával.
Zsongása szédítőn csapkodja arcom,
fülembe zúgón morajlik.
Csendesíts, ki felkentél harag ellenében.
Szorítsd gyeplőmet magadhoz,
hogy szilaj ágaskodásom megtörjön
békítő ölelésedben.
Felnőni láttál Te engem, kétkedésemben,
kétségekkel és ellenérvekkel,
áldozva áldozatra törni, mind hiába,
végül beleolvadni keresztfába.
Magam ácsoltam, sebzetten, harsonákkal,
ritmusát táncoltam a délibábbal
mit festettem műhelyem ablakára,
kócosan, ziláltan.
Ha későn is, de vergődve megtaláltam,
kűrjeimbe elbukva, mezítelen lábbal,
esengőn kérve kitartó imában:
engem is vigyél fel a golgotára.
Álmok, és álmodozások hűvös árnya
vitatkozik a szél fuvallatával.
Zsongása szédítőn csapkodja arcom,
fülembe zúgón morajlik.
Csendesíts, ki felkentél harag ellenében.
Szorítsd gyeplőmet magadhoz,
hogy szilaj ágaskodásom megtörjön
békítő ölelésedben.
Felnőni láttál Te engem, kétkedésemben,
kétségekkel és ellenérvekkel,
áldozva áldozatra törni, mind hiába,
végül beleolvadni keresztfába.
Magam ácsoltam, sebzetten, harsonákkal,
ritmusát táncoltam a délibábbal
mit festettem műhelyem ablakára,
kócosan, ziláltan.
Ha későn is, de vergődve megtaláltam,
kűrjeimbe elbukva, mezítelen lábbal,
esengőn kérve kitartó imában:
engem is vigyél fel a golgotára.
Elitélve
(I. állomás)
A tömeg jön, az Isten fegyvere,
hogy a hatalom is szolgálója legyen.
Már kihirdettetett: meg kell történnie!
Mert bűneiből szabadulni magától, nem mer,
hitvány csaló mind, gőggel felesel.
Vagy – érdemtelen, mert hangos szóra felel,
tudatlan fújja, mit hallani akar a tömeg.
Birka módjára béget, és legel,
magának áldozatot követel;
de Isten rendelése ez.
Míg végül, lába elé nem hever,
ott a trónon ülő hataloméhes követ
ki folyását engedi a történelemnek,
hogy a gyűlöletnek nem mond ellen:
'Tiétek ez, leljétek benne kedveteket'.
Ott áll, Istenségében is engedelmesen,
az olajfák hegyén már mindent elrendezett.
A tömegen túl, látva a mindeneket,
bűnöknek árját, mi tör ellene:
'Atyámhoz a szenvedések útján elmegyek'.
Ő az, ki tanúságot tenni érkezett,
s hogy teljesítse, elnyom minden igyekezetet,
mi emberi voltában szívében felesel.
Azt is, hogy arcába vetik, hogy király leszen,
s hogy Isten országát most teremti meg.
Bűnök terhe alatt
(II. állomás)
Pribékek hangos gyülekezete,
vállára veti a súlyos terhet,
mit gúnyukkal megtűzdelnek;
ott vagyok bennük, rejtekemben,
mit kárörvendő mosollyal megtettem.
Kétrét görnyedt, a teher majd fellökte,
tekintete az útba bele süpped,
csak hallomása jár körbe, körbe:
csúfos káromlások köröznek,
vegyülve benne jajgatások, és könnyek.
Elárult lelked, a súlyba belenyekken,
sírásod csalódásodból kérlelhetetlen
tör elő, és tart a végtelenbe:
’ó Atyám, mind ezt meg kell tennem,
hát miért vagy ily terhes bennem?’
Körülötte futkározó gyereksereg,
semmit nem ért, csak kíváncsin értetlen,
szemez vele, kutatva hol a szeretet,
mit kapott még tegnap, apja helyett,
ki akkor is szőtte már a vádat az igaz ellen.
Összerogyva
(III. állomás)
Az Istenember földre esve,
de nehéz az Ő keresztje.
Trón helyett, sárban fekve,
lesújtotta világ terhe.
Hát legalább letehette,
út porában megpihenne,
de a zsoldos kéz lendül egyet,
hát már fel sem lélegezhet?
A tömeg áll, ki követte,
a sikátorban megrekedve.
Menne, menne, egyre feljebb,
vér szagától türelmetlen.
Az én szívem is engedetlen,
bűneimmel hogy is bír el,
mégis, mégis, Te emelj fel,
egészen a keresztedre!
Az asszony gyermekének
(IV. állomás)
Közelebb már a végső úthoz,
fájdalommal a rögös úton
elébe jön az asszony,
ki újra szenvedi őt, mint akkor.
Fájdalmukban összeérnek,
már csak lelkükben egészek,
bíznak, hisznek és remélnek,
hogy Atyánál nyernek örökséget.
Nem kérdeznek, nem felelnek,
csak szemükkel ölelkeznek.
Mindkettő fárad gyötrelemben,
ajkukat a könny cserzette.
Látod Te asszony? énhelyettem!
Fájdalmamba temetkeztem,
fájdalmáról ügyet sem vettem,
most siralom van az én lelkemben.
Segítőn közelít
(V. állomás)
Fájdalmas, gyötrelmes az arca,
lábai már rogyadoznak.
Remegőn, félre biggyed ajka,
fohászát senki meg nem hallja.
Ott a hangos, csörtető tömeg,
itt a magába zárt őrület,
mit korbáccsal űz a vad gyűlölet,
hiába reszket, roskad, szédül el.
Simont eltölti a könyörület,
rádöbben, itt neki segíteni kell,
a tömegből kiválva, indul el,
egy azok közül, ki eddig kétkedett.
Nem érzi a felizzott gyűlöletet,
homályon át, szemében lebeg,
hogy menjen, ha mennie kell,
most erejében van az Isteni kegyelem.
A jel, amire vágyok szüntelen,
felismerni, mikor Isten közeleg.
Elfogadni, alázattal, és érdemtelen,
rábízva magam, egész életemet.
(I. állomás)
A tömeg jön, az Isten fegyvere,
hogy a hatalom is szolgálója legyen.
Már kihirdettetett: meg kell történnie!
Mert bűneiből szabadulni magától, nem mer,
hitvány csaló mind, gőggel felesel.
Vagy – érdemtelen, mert hangos szóra felel,
tudatlan fújja, mit hallani akar a tömeg.
Birka módjára béget, és legel,
magának áldozatot követel;
de Isten rendelése ez.
Míg végül, lába elé nem hever,
ott a trónon ülő hataloméhes követ
ki folyását engedi a történelemnek,
hogy a gyűlöletnek nem mond ellen:
'Tiétek ez, leljétek benne kedveteket'.
Ott áll, Istenségében is engedelmesen,
az olajfák hegyén már mindent elrendezett.
A tömegen túl, látva a mindeneket,
bűnöknek árját, mi tör ellene:
'Atyámhoz a szenvedések útján elmegyek'.
Ő az, ki tanúságot tenni érkezett,
s hogy teljesítse, elnyom minden igyekezetet,
mi emberi voltában szívében felesel.
Azt is, hogy arcába vetik, hogy király leszen,
s hogy Isten országát most teremti meg.
Bűnök terhe alatt
(II. állomás)
Pribékek hangos gyülekezete,
vállára veti a súlyos terhet,
mit gúnyukkal megtűzdelnek;
ott vagyok bennük, rejtekemben,
mit kárörvendő mosollyal megtettem.
Kétrét görnyedt, a teher majd fellökte,
tekintete az útba bele süpped,
csak hallomása jár körbe, körbe:
csúfos káromlások köröznek,
vegyülve benne jajgatások, és könnyek.
Elárult lelked, a súlyba belenyekken,
sírásod csalódásodból kérlelhetetlen
tör elő, és tart a végtelenbe:
’ó Atyám, mind ezt meg kell tennem,
hát miért vagy ily terhes bennem?’
Körülötte futkározó gyereksereg,
semmit nem ért, csak kíváncsin értetlen,
szemez vele, kutatva hol a szeretet,
mit kapott még tegnap, apja helyett,
ki akkor is szőtte már a vádat az igaz ellen.
Összerogyva
(III. állomás)
Az Istenember földre esve,
de nehéz az Ő keresztje.
Trón helyett, sárban fekve,
lesújtotta világ terhe.
Hát legalább letehette,
út porában megpihenne,
de a zsoldos kéz lendül egyet,
hát már fel sem lélegezhet?
A tömeg áll, ki követte,
a sikátorban megrekedve.
Menne, menne, egyre feljebb,
vér szagától türelmetlen.
Az én szívem is engedetlen,
bűneimmel hogy is bír el,
mégis, mégis, Te emelj fel,
egészen a keresztedre!
Az asszony gyermekének
(IV. állomás)
Közelebb már a végső úthoz,
fájdalommal a rögös úton
elébe jön az asszony,
ki újra szenvedi őt, mint akkor.
Fájdalmukban összeérnek,
már csak lelkükben egészek,
bíznak, hisznek és remélnek,
hogy Atyánál nyernek örökséget.
Nem kérdeznek, nem felelnek,
csak szemükkel ölelkeznek.
Mindkettő fárad gyötrelemben,
ajkukat a könny cserzette.
Látod Te asszony? énhelyettem!
Fájdalmamba temetkeztem,
fájdalmáról ügyet sem vettem,
most siralom van az én lelkemben.
Segítőn közelít
(V. állomás)
Fájdalmas, gyötrelmes az arca,
lábai már rogyadoznak.
Remegőn, félre biggyed ajka,
fohászát senki meg nem hallja.
Ott a hangos, csörtető tömeg,
itt a magába zárt őrület,
mit korbáccsal űz a vad gyűlölet,
hiába reszket, roskad, szédül el.
Simont eltölti a könyörület,
rádöbben, itt neki segíteni kell,
a tömegből kiválva, indul el,
egy azok közül, ki eddig kétkedett.
Nem érzi a felizzott gyűlöletet,
homályon át, szemében lebeg,
hogy menjen, ha mennie kell,
most erejében van az Isteni kegyelem.
A jel, amire vágyok szüntelen,
felismerni, mikor Isten közeleg.
Elfogadni, alázattal, és érdemtelen,
rábízva magam, egész életemet.
Bátoríts engem
(VI. állomás)
Még tart – kitart; mellettem – értem.
Még meddig tart vissza büszkeségem?
Kanyarog az út végestelen véges,
egy örökkévalóság - lenne már vége!
Nem, még tart ez az élet, vergődésben.
Meddig bírom még nyújtani szenvedésed?
Mert bűneim sora végestelen véges.
Fogadd el csekély jótéteményem,
észrevétlen, jókedvben szerzett kedvességem,
imáimat, melyek olykor Hozzád felérnek!
Enged megtörölnöm véres verejtéked,
hogy enyhítsem gyötrő szenvedésed,
s merítsen erőt bágyadt reménységem.
Irgalmam fogadd el gyötrelmek tengerében,
Tölts el egészen, Irgalmad erejével.
Újra, és újra
(VII. állomás)
Felkiáltva, földre huppan,
döng belé a föld, jajgat.
Hűs porában megnyugtat,
bátorítja, hogy lankad.
Mögötte a sokadalom,
közöttük a szerető apostolok,
kik látva, hogy kicsordul a fájdalom,
földre esnek, foguk vacog.
De visszatartja őket a hatalom,
a durva katonás borzalom,
kinek erejében a hatalma,
amivel ura felruházta.
Nem mozdulna, csak vicsorog,
megszorul benne a rágalom.
Kezeit tördeli, fecseg,
az Istenéhez esdekel.
A tömegben én is így teszek,
bár apostolod már nem leszek.
A hangos káromlásokba beleveszek,
csak félek, csak nem szeretek.
Akikért zokognak
(VIII. állomás)
Erőt gyűjtve újra útban,
fakeresztjét húzza, vonja,
szájából a verejtékek kifogytak,
nyomja vállát a súly egyre jobban.
De gyötrelmét most elnyomja,
hogy sápítozó asszonyok zokognak
fülébe, harsogva sajnálatot mutatva.
Szótlanul a fájdalmat eddig bírta.
Gyötri magát szívében indulattal,
léptei az úton egyre súlyosabbak.
Benne vegyülnek az aggodalmak,
megáll, kitekint oldalra, csalódottan:
’Miattam? Inkább sajnáljátok azokat,
kiknek bűneik felül múlnak,
szenvedéseken meg nem indulnak,
gondtalanul igazat káromolnak.
Kikhez a csendben el nem juthat,
bűnbánatnak mélységes kútja,
kegyelemnek, malasztnak bő alázatja,
megtérésnek üdvös hűs patakja.’
Harmadszor is kérdem
(IX. állomás)
Újra földön és vérben,
harmadszor is megvetéssel
sújtja őt erőtlensége,
rá roskadó keresztjével.
De a hatalom kéjjel
üti, rúgja, mert az érdek,
hogy elvigye terhét
a végső megszégyenítésre.
Megrendülten állok félre.
Még bírja hitét Istenében?
Én vacogok kétkedésben,
méltatlanul kegyelmére.
Látszik, számára sem érdem,
de a végén mit mutat a mérleg?
Két serpenyőjében mi fér meg?
Ki az, ki leszámol az eredménnyel?
Hagyom, hogy kikezdjen szenvedésed,
az én félelmem a hitetlenségem,
bűneim felsírnak a sötét éjben;
így leszek a kereszthalálban vétkes?
Lemeztelenítve
(X. állomás)
Ott, hol már a nap megvénhedt,
felérve a golgota hegyére,
mire keverednek már dühök,
és a kétségbeesések
- a kereszt súlyától,
megszabadították végre -,
szenvedése nem ért még véget.
A gőg, a hatalom erejével
összegyűlt, hogy a nép megértse:
hol a hatalom, ott erőnek erejével
győzelemre ittas, és éhes,
alázatot várva cserébe.
S hogy elérje, mindenre képes,
gyalázatra végtelenül kéjes.
Hasznát kutatja, mert látja, remélhet,
már csak darabnak tekinti az elítéltet.
Védekezésétől már nem félhet,
és van még ruhája, mi fényes.
Hát rá veti kezét,
és úgy van, ahogy remélte:
nem ágál, nem szól, nem is küzd érte.
Ott áll az ártatlan pőrén, megvetéssel,
lecsupaszítottan, csupa vérben,
fején a tövis csontig belevésve,
patakzik a vér, vegyülve a sós verejtékkel.
Benne vájkál értetlen tekintetével
mind, ki jobbsorsát tőle remélte.
Csak az igaz az, kinek szava ott cseng fülében.
Szegekbe verten
(XI. állomás)
„Ítélet van most a világon!”
Szegek harsogják az igazságot,
a fájdalmon túli valóságot:
Isten sír azon ki bűnt pártol!
Szakítják tagjait fájón,
ne keress ott igazságot,
hol a szenvedés e drága áron
váltja meg a világot!
Ki felfogja a kopácsolásból,
mivé lehet e világból,
az bűneiből visszatáncol,
és elindul a keresztfához.
Vére folyik, földre cseppen,
megszentelve e helyet,
mi testében szélsebesen
szétárad északnak, keletnek.
Minden kornak így hirdetve:
ne sírj Te nép, ne is reszkess,
csak véssed jól eszedbe,
megy Ő, ahogy meghirdette.
Hogy Isten népét így terelje
hegyeken túl, széllel szembe,
Prófétákon át tengernek vetve,
orkánok zajába belecsendesedve.
Míg a világ él, bűnében fetreng,
ki nem fordul négy sarkából egyszer,
farkasokból báránnyá nem lesznek
egy akolban mind örömére lelve.
Egyként az Atyával kell birokra a halállal.
(XII. állomás)
Benne gyűlik bűn keserve,
és Atyjának szerelme,
kinek halálig engedelmes.
Még végig fut tekintete,
utolsón anyjával szemezve:
’Asszony, ó a Te keserved,
János legyen melletted.
Jobbról, ki sírón esdekszel
fogadjanak be a fellegek.
Kik most, s örökkön sirattok,
megyek, helyet készítve előttetek.’
Kíméletlen mit szenvedett!
Belé sajog a szív és eped,
hogy könnyítsen terheden,
de én gyarló, kesergő életem,
ecettel csitítja keserved,
tört szúr át szent testeden,
melyből vér és víz lövell,
’ó miért hagytál el engemet?’
Kesergek, tehetetlen ténfergek,
rólam halálod lepergett,
hagyom, hogy e világ elfedjen?
Sikolyba fúló áldozat,
az éj függönye felszalad,
az ég mérgében felfakad,
idelenn sziklát morzsolgat.
Egyszerre megszakad a kárhozat.
Az Atya és a Fiú kitárt karokkal
kiáltott: ’én vagyok szabadulásod!’
A kereszt lett megnyugvásod,
örök időkre intőn ott álljon,
arra emlékeztessen halálod,
hogy elkezdődött megváltásom.
És anyja ölébe teszik
(XIII. állomás)
Az élőnek, ami a borzalom:
kezében tartani a kihűlt magzatot.
Már nem sír és nem jajong,
kérés sem eseng már ajkadon,
csak hinni tudom - mégis van irgalom.
Remény feszíti keblét, mi fáj nagyon,
hisz szavaiban eddig sem csalódhatott.
Testével melengeti, még utolsón,
mi szent akkor is, ha lélektől elszabott,
ereje a világtól elhagyott.
De újra nap kél az égen, és ragyog,
egyedül kezében a hatalom,
ki érdemeket vizsgál, jutalmazón,
időtlen tengerében enyhít a bajon,
sorolva azokat, az utolsó napon.
Magasztallak áldón, zengjen imádatom,
Neked, ki magad lettél égő áldozatom,
hogy utat nyissál nekem, rögös utamon.
Asszony! Engedd, had csüngjek nyakadon,
hogy élvezzem rád szabott kiváltságod!
(VI. állomás)
Még tart – kitart; mellettem – értem.
Még meddig tart vissza büszkeségem?
Kanyarog az út végestelen véges,
egy örökkévalóság - lenne már vége!
Nem, még tart ez az élet, vergődésben.
Meddig bírom még nyújtani szenvedésed?
Mert bűneim sora végestelen véges.
Fogadd el csekély jótéteményem,
észrevétlen, jókedvben szerzett kedvességem,
imáimat, melyek olykor Hozzád felérnek!
Enged megtörölnöm véres verejtéked,
hogy enyhítsem gyötrő szenvedésed,
s merítsen erőt bágyadt reménységem.
Irgalmam fogadd el gyötrelmek tengerében,
Tölts el egészen, Irgalmad erejével.
Újra, és újra
(VII. állomás)
Felkiáltva, földre huppan,
döng belé a föld, jajgat.
Hűs porában megnyugtat,
bátorítja, hogy lankad.
Mögötte a sokadalom,
közöttük a szerető apostolok,
kik látva, hogy kicsordul a fájdalom,
földre esnek, foguk vacog.
De visszatartja őket a hatalom,
a durva katonás borzalom,
kinek erejében a hatalma,
amivel ura felruházta.
Nem mozdulna, csak vicsorog,
megszorul benne a rágalom.
Kezeit tördeli, fecseg,
az Istenéhez esdekel.
A tömegben én is így teszek,
bár apostolod már nem leszek.
A hangos káromlásokba beleveszek,
csak félek, csak nem szeretek.
Akikért zokognak
(VIII. állomás)
Erőt gyűjtve újra útban,
fakeresztjét húzza, vonja,
szájából a verejtékek kifogytak,
nyomja vállát a súly egyre jobban.
De gyötrelmét most elnyomja,
hogy sápítozó asszonyok zokognak
fülébe, harsogva sajnálatot mutatva.
Szótlanul a fájdalmat eddig bírta.
Gyötri magát szívében indulattal,
léptei az úton egyre súlyosabbak.
Benne vegyülnek az aggodalmak,
megáll, kitekint oldalra, csalódottan:
’Miattam? Inkább sajnáljátok azokat,
kiknek bűneik felül múlnak,
szenvedéseken meg nem indulnak,
gondtalanul igazat káromolnak.
Kikhez a csendben el nem juthat,
bűnbánatnak mélységes kútja,
kegyelemnek, malasztnak bő alázatja,
megtérésnek üdvös hűs patakja.’
Harmadszor is kérdem
(IX. állomás)
Újra földön és vérben,
harmadszor is megvetéssel
sújtja őt erőtlensége,
rá roskadó keresztjével.
De a hatalom kéjjel
üti, rúgja, mert az érdek,
hogy elvigye terhét
a végső megszégyenítésre.
Megrendülten állok félre.
Még bírja hitét Istenében?
Én vacogok kétkedésben,
méltatlanul kegyelmére.
Látszik, számára sem érdem,
de a végén mit mutat a mérleg?
Két serpenyőjében mi fér meg?
Ki az, ki leszámol az eredménnyel?
Hagyom, hogy kikezdjen szenvedésed,
az én félelmem a hitetlenségem,
bűneim felsírnak a sötét éjben;
így leszek a kereszthalálban vétkes?
Lemeztelenítve
(X. állomás)
Ott, hol már a nap megvénhedt,
felérve a golgota hegyére,
mire keverednek már dühök,
és a kétségbeesések
- a kereszt súlyától,
megszabadították végre -,
szenvedése nem ért még véget.
A gőg, a hatalom erejével
összegyűlt, hogy a nép megértse:
hol a hatalom, ott erőnek erejével
győzelemre ittas, és éhes,
alázatot várva cserébe.
S hogy elérje, mindenre képes,
gyalázatra végtelenül kéjes.
Hasznát kutatja, mert látja, remélhet,
már csak darabnak tekinti az elítéltet.
Védekezésétől már nem félhet,
és van még ruhája, mi fényes.
Hát rá veti kezét,
és úgy van, ahogy remélte:
nem ágál, nem szól, nem is küzd érte.
Ott áll az ártatlan pőrén, megvetéssel,
lecsupaszítottan, csupa vérben,
fején a tövis csontig belevésve,
patakzik a vér, vegyülve a sós verejtékkel.
Benne vájkál értetlen tekintetével
mind, ki jobbsorsát tőle remélte.
Csak az igaz az, kinek szava ott cseng fülében.
Szegekbe verten
(XI. állomás)
„Ítélet van most a világon!”
Szegek harsogják az igazságot,
a fájdalmon túli valóságot:
Isten sír azon ki bűnt pártol!
Szakítják tagjait fájón,
ne keress ott igazságot,
hol a szenvedés e drága áron
váltja meg a világot!
Ki felfogja a kopácsolásból,
mivé lehet e világból,
az bűneiből visszatáncol,
és elindul a keresztfához.
Vére folyik, földre cseppen,
megszentelve e helyet,
mi testében szélsebesen
szétárad északnak, keletnek.
Minden kornak így hirdetve:
ne sírj Te nép, ne is reszkess,
csak véssed jól eszedbe,
megy Ő, ahogy meghirdette.
Hogy Isten népét így terelje
hegyeken túl, széllel szembe,
Prófétákon át tengernek vetve,
orkánok zajába belecsendesedve.
Míg a világ él, bűnében fetreng,
ki nem fordul négy sarkából egyszer,
farkasokból báránnyá nem lesznek
egy akolban mind örömére lelve.
Egyként az Atyával kell birokra a halállal.
(XII. állomás)
Benne gyűlik bűn keserve,
és Atyjának szerelme,
kinek halálig engedelmes.
Még végig fut tekintete,
utolsón anyjával szemezve:
’Asszony, ó a Te keserved,
János legyen melletted.
Jobbról, ki sírón esdekszel
fogadjanak be a fellegek.
Kik most, s örökkön sirattok,
megyek, helyet készítve előttetek.’
Kíméletlen mit szenvedett!
Belé sajog a szív és eped,
hogy könnyítsen terheden,
de én gyarló, kesergő életem,
ecettel csitítja keserved,
tört szúr át szent testeden,
melyből vér és víz lövell,
’ó miért hagytál el engemet?’
Kesergek, tehetetlen ténfergek,
rólam halálod lepergett,
hagyom, hogy e világ elfedjen?
Sikolyba fúló áldozat,
az éj függönye felszalad,
az ég mérgében felfakad,
idelenn sziklát morzsolgat.
Egyszerre megszakad a kárhozat.
Az Atya és a Fiú kitárt karokkal
kiáltott: ’én vagyok szabadulásod!’
A kereszt lett megnyugvásod,
örök időkre intőn ott álljon,
arra emlékeztessen halálod,
hogy elkezdődött megváltásom.
És anyja ölébe teszik
(XIII. állomás)
Az élőnek, ami a borzalom:
kezében tartani a kihűlt magzatot.
Már nem sír és nem jajong,
kérés sem eseng már ajkadon,
csak hinni tudom - mégis van irgalom.
Remény feszíti keblét, mi fáj nagyon,
hisz szavaiban eddig sem csalódhatott.
Testével melengeti, még utolsón,
mi szent akkor is, ha lélektől elszabott,
ereje a világtól elhagyott.
De újra nap kél az égen, és ragyog,
egyedül kezében a hatalom,
ki érdemeket vizsgál, jutalmazón,
időtlen tengerében enyhít a bajon,
sorolva azokat, az utolsó napon.
Magasztallak áldón, zengjen imádatom,
Neked, ki magad lettél égő áldozatom,
hogy utat nyissál nekem, rögös utamon.
Asszony! Engedd, had csüngjek nyakadon,
hogy élvezzem rád szabott kiváltságod!
Az élők nem felelnek
(XIV. állomás)
Félve, sűrű homályból árnyak osonnak,
a végtisztességbe belebotolnak.
Világ szégyenétől a földig hajolnak,
zavarodottan, elcsigázottan.
Élők szavai nem imádkoznak,
egyetlen igaztalant sem káromolnak,
csupán kezeik iparkodnak,
a holt körül a szokás szerint forgolódnak.
Mire a nap letér nyugovóra,
Krisztus teste hűvös barlang lyukban
nyugszik a világtól eltávolodva,
de e halált az örökélet nem neki fonta.
Aki ezt nem tudta, őröket állított oda,
hol a sír üregét egy szikla eltorlaszolta.
Csak az apostolok voltak, kiknek mondta:
„harmadnap feltámad”, a reményt most ez hozza.
Tudva tudom, nem csak remélem,
a mindenség fejedelmének egy hitével,
őrized életem, és halálom,
a sír után jön el feltámadásom.
Ó, kérlek, ne enged csüggedésem,
kegyelmeddel fonjál át egészen,
hogy bírjam megállni ezt az éltet,
igazságban, hűségben, kereszted jelével!
(XIV. állomás)
Félve, sűrű homályból árnyak osonnak,
a végtisztességbe belebotolnak.
Világ szégyenétől a földig hajolnak,
zavarodottan, elcsigázottan.
Élők szavai nem imádkoznak,
egyetlen igaztalant sem káromolnak,
csupán kezeik iparkodnak,
a holt körül a szokás szerint forgolódnak.
Mire a nap letér nyugovóra,
Krisztus teste hűvös barlang lyukban
nyugszik a világtól eltávolodva,
de e halált az örökélet nem neki fonta.
Aki ezt nem tudta, őröket állított oda,
hol a sír üregét egy szikla eltorlaszolta.
Csak az apostolok voltak, kiknek mondta:
„harmadnap feltámad”, a reményt most ez hozza.
Tudva tudom, nem csak remélem,
a mindenség fejedelmének egy hitével,
őrized életem, és halálom,
a sír után jön el feltámadásom.
Ó, kérlek, ne enged csüggedésem,
kegyelmeddel fonjál át egészen,
hogy bírjam megállni ezt az éltet,
igazságban, hűségben, kereszted jelével!
szombat
Az Élet Igéje, 2009. április
„Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok.” (Mt 24,42)[1]
Megfigyelted,
hogy általában mennyire nem éled, inkább csak tengeted az életet, a
holnapra, vagy a holnaputánra várva, amikor majd megvalósul a szép jövő?
A
szép jövőnek ugyan el kell jönnie, de nem olyan lesz, mint amilyennek
képzeled. Egy isteni ösztön arra késztet, hogy várj valakit vagy
valamit, ami majd örömmel tölt el. Ilyenkor talán egy ünnepnapra
gondolsz, egy kis szabadidőre, vagy valamilyen találkozásra. Amikor
azután ezek elmúlnak, mégsem vagy elégedett, legalábbis nem
maradéktalanul. Mindig valamire várva élsz téveteg életed taposómalmába
zárva.
Az
igazság az, hogy az életben van egy olyan esemény, amelyet senki sem
kerülhet el: a találkozás szemtől szembe az Úrral, aki eljön. Ez az a szép,
amire öntudatlanul is törekszel, mert boldogságra vagy teremtve. A
teljes boldogságot pedig egyedül ő adhatja meg. Jézus tudja, hogy
amikor a boldogságot keressük, mennyire vakon tapogatózunk mindannyian,
te is, meg én is, ezért így figyelmeztet bennünket:
„Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok.”
Virrasszatok,
figyeljetek! Legyetek éberek! Mert sok minden bizonytalan ezen a
világon, de egy valami nem kétséges: egy napon meg kell halnod. A
keresztény számára ez azt jelenti, hogy meg kell majd jelennie Krisztus
előtt, aki eljön.
Lehet,
hogy te is, mint a legtöbb ember, szántszándékkal, tudatosan igyekszel
megfeledkezni a halálról. Rettegsz attól a pillanattól, és úgy élsz,
mintha nem is létezne. Földi életeddel, amelybe egyre jobban
belegyökerezel, ezt fejezed ki: félelmet kelt bennem a halál, tehát nem
létezik. De az a pillanat mégis be fog következni, mert Jézus eljön, ez
biztos.
„Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok.”
E szavakon Jézus a végső eljövetelét érti. Ahogyan az apostolok közül felment a mennybe, úgy vissza is fog térni.
Ám
ezek a szavak azt is jelentik, hogy az Úr eljön minden ember élete
végén. Hiszen amikor valaki meghal, az ő számára vége a földi világnak.
Mivel
nem tudod, hogy Krisztus még ma jön-e el, ezen az estén, esetleg
holnap, vagy néhány év múlva, készen kell állnod. Éberen kell
virrasztanod, mint azok, akik tudják, hogy a rablók ki akarják fosztani
házukat, csak azt nem, hogy melyik órában érkeznek. Ha pedig Jézus
eljön, az annyit jelent, hogy földi életünk átmenet. Ezért ahelyett,
hogy lebecsülnéd, óriási jelentőséget kell tulajdonítanod neki. Méltó
élettel kell felkészülnöd a találkozásra Jézussal. […]
„Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok.”
Neked
is ébernek kell lenned. Életed nemcsak békésen egymást követő események
sorozata. Az élet küzdelem is. Legfőbb ellenségeid a különböző
kísértések: az érzékiség, a hiúság, a pénzhez való ragaszkodás, az
erőszakosság. Ha vigyázol és résen vagy mindig, nem érhet meglepetés.
Az
virraszt jól, aki szeret. A virrasztás képessége a szeretetből fakad.
Ha szeretünk valakit, szívünk mindig éberen várja a találkozást vele.
Érte élünk minden nélküle eltöltött percünkben is. Így tesz a szerető
feleség, amikor azon fáradozik, hogy mindent előkészítsen távol lévő
férje fogadására. Amikor az megérkezik, ujjongó köszöntésében benne van
az asszony egész napi örömmel végzett munkája. Így tesz az édesanya is,
amikor beteg gyermeke ápolása közben egy pillanatra lepihen. Alszik
ugyan, de a szíve virraszt. Így tesz az is, aki Jézust szereti. Mindent
Jézusért tesz, hiszen vele találkozik minden pillanatban, akarata
legegyszerűbb megnyilvánulásaiban, és vele fog találkozni ünnepélyes
formában azon a napon, amikor majd eljön.
1974. november harmadikán történt. Santa Mariában, Brazília déli részén véget ért kétszázötven fiatal találkozója. Legtöbbjük Pelotas városából jött a lelki napokra.
Éneklés
és örömujjongás közepette indult haza az első autóbusz negyvenöt
fiatallal. Útközben néhányan együtt imádkozták a fájdalmas rózsafüzért,
és azt kérték Máriától, hogy halálukig hűségesek maradjanak Istenhez.
Műszaki hiba következtében a busz háromszor megpördült az egyik
kanyarban, és egy ötven méter mély szakadékba zuhant. A lányok közül
hatan meghaltak. A túlélők egyike ezt mondta: „Közelről láttam a
halált, mégsem féltem, mert Isten jelen volt.” Egy másik így
emlékezett: „Amikor észrevettem, hogy meg tudok mozdulni, a roncsok
közül felnéztem a csillagos égre, és társaim holtteste mellett térdelve
imádkozni kezdtem. Isten ott volt velünk.”
Carmen Regina
édesapja elmondta, hogy lánya, az egyik áldozat, gyakran ismételgette
még életében: „Oly szép lesz meghalni, papa, hiszen Jézushoz megyünk,
hogy vele legyünk.”
„Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok.”
Mivel szerették Jézust, Pelotas fiataljai mindig éberen virrasztottak, és amikor eljött az Úr, örömmel siettek elébe.
Chiara Lubich
[1]Az Élet Igéje, 1978. december
Megjelent: Chiara Lubich és más keresztények: Éljük az Igét, Budapest, 2008, 115-117 o.
péntek
A keresztút
A KERESZTÚT ÁLLOMÁSAI Meditációk az Igaz Élet Istenben alapján
Én Isten vagyok, teremtmény, légy ott stációimnál. Csak én utánam vágyakozz minden állomásnál. Ott állok minden állomásnál. Ott leszek keresztutam állomásainál, és azt akarom, hogy légy ott! Azt akarom, hogy hajts térdet minden állomásnál.
- Uram, nem tudom mire gondolsz! Milyen állomások? (1987 Május 29.)
- Uram, nem tudom mire gondolsz! Milyen állomások? (1987 Május 29.)
A kereszt, amelyet viselni fogsz az én Békém és Szeretetem keresztje, de az én kedves Keresztem viseléséhez leányom sok áldozatot kell hoznod; légy erõs és viseld szeretettel; velem fogod megosztani, és osztozni fogsz Szenvedésemben is.
Hadd hagyjam megint rajtad Keresztemet, könnyíts terhemen, hadd pihenjek meg nálad. Azt akarom, hogy viseld értem, mert bízom benned; [...] itt most rádbízom Keresztemet; hamarosan érezni fogod milyen nehéz a Keresztem; késõbb visszajövök és megszabadítalak.
Jaj azoknak, akik úgy hordozzák magukban vétkeiket, mint gyermekét várandós anya, amikor az én napom eljön!
A föld királyai, nagyjai és hadvezérei, a gazdagok és hatalmasok, az egész nép, a rabszolgák és szabadok a hegyi barlangokba és a sziklák közé rejtõznek. Így kiáltanak a hegyeknek és a szikláknak: "Omoljatok ránk és rejtsetek el a trónon ülõk színe elõl, és a Bárány haragja elõl!" Megengedtem nekik, hogy keresztre feszítsenek. Mindezt irántatok érzett szeretetbõl tettem. Ó ti gyermekei a keresztre feszítettnek! Hogyan tudjátok elfelejteni mindazt, amit értetek tettem? Azért szállt le a Bölcsesség, hogy elfogják az erõszak alapján és törvények szerint. Azért vetettek meg, és azért utasítottak vissza az emberek, hogy a ti szenvedéseiteket hordozzam. Azért szegeztek fel a fára, hogy titeket megszabadítsalak. Megengedtem nekik, hogy keresztül szúrjanak a ti szabadulásotokra. Elfogadtam egy rettenetesen fájdalmas halálnemet, azért hogy a ti lelketek éljen, és részesülhessen királyságomban. Patakokban hagytam folyni Véremet, hogy ti elnyerjétek az örök életet. A ti kedvetekért engedtem meg, hogy engem bûnösnek tartsanak.
Hogy nem vagytok képesek szeretni egymást? Hogy tudnátok tisztelni engem, amikor válogattok és elutasítjátok egymást?
Emlékszel amikor a kereszten voltam? Melyek voltak a szavaim? Azt mondtam: Nézd az anyád! Õ szeret téged, és gondoskodik rólad. Az Atya tetszése szerint ad mindenkinek, fogadd el, amit ad neked.
Keresztemrõl kiáltottam. Ez volt utolsó hangos kiáltásom. Akkor hallattam, amikor még testben voltam. E kiáltásban szenvedés, fájdalom és keserûség visszhangzott Lelkem mélyérõl, és áttörte a magasságos mennyet. Megrendítette a Föld alapjait, kettéhasította azok szívét, akik szerettek engem, és kettéhasította a templom kárpitját is. Hûséges követõket támasztott számomra, és feltámasztott halottakat is a sírjukból, felforgatta földtakarójukat, és legyõzte a gonoszt. Hatalmas mennydörgés rázta meg az egeket fennt. Minden angyal remegve borult arcra, és teljes csendben imádtak engem. Anyám, aki közelemben állt, hallván kiáltásomat, térdre esett a földön, és sírva temette kezébe arcát. Utolsó kiáltásomat magával hordozta elszenderedése napjáig. Szenvedett....
Minden beteljesedett, közel volt a megváltás. Láttam a megnyílt eget, néma csöndben ott állt minden angyal: "Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet. Most már Nálad vagyok."
Én pedig megkeseredtem, és még most is szenvedek a világ sok gonoszsága, a bûnök, a törvénytelenségek és az önzés miatt. Kiáltásom napról napra hangosabb lesz. Egyedül hagytak keresztemen, egyedül, hogy viseljem a világ bûneit vállamon, egyedül hogy szenvedjek, egyedül hogy meghaljak kiontva Véremet, amely beborította az egész világot, és megváltott benneteket szeretett gyermekeim. Ugyanez a kiáltás hallatszik most a Földön a múlt visszhangjaként. Vajon a múlt árnyékában élek? Hiábavaló lett volna áldozatom? Hogy lehet, hogy most nem halljátok kiáltásom a keresztrõl? Miért csukjátok be fületeket, és miért zárkóztok el elõle? És te gyermekem, aki olvasod az üzenetet, vagy hallasz engem, te akit meglátogattalak sírodban, és leheletemmel eltöltöttelek, mondom neked: Kövesd Vérem nyomát, amelyet jelül hagyok számodra! Ha megállít és megkérdez egy járókelõ útközben, mondd meg neki, hogy az én tanítványom vagy, és én a te Mestered, és hogy te éppen azon az úton vagy, hogy tanúságot tégy a keresztre feszített Krisztusról, a feltámadt Krisztusról. Ha egy kufár állít meg, õrizkedj becstelenségétõl! Vigyázz nehogy kereszted helyett, amelyet én adtam neked, romlott álbölcsességet adjon. Egyetlen hang, egyetlen szó nélkül, még lelkesebben mint eddig, öleld át a válladon lévõ gerendát, és kövesd Vérem nyomát, az hozzám vezet téged. Ha közülük valaki ellened fordul, ne takard el arcod a sértések vagy ütések elõl, tartsd oda hátadat is, hogy felismerjenek sebeidrõl! Legyenek sebeid az én Sebeim tökéletes másai, mivel ugyanazok ejtik rajtad, akik engem a te Mesteredet megsebeztek. És akkor megjelenik az égen az Emberfiának jele. Nagy világosság kél a ti sötétségetekben, mert én, a ti Szent Istenetek meg akarlak menteni benneteket Szent Nevemért.
Jöjj gyermekem, aki hallasz vagy olvasol engem! E tanúságtételben újból kinyilvánítottam neked szeretetemet. Ne mondd, hogy túl messze vagyok ahhoz, hogy szeress, mert e pillanatban is olyan különös gyengédséggel és szeretettel tekintek rád, amelyet sohasem tudsz teljesen megérteni. Ha egyedül érted kellene visszatérnem, hogy megváltsalak, a legkisebb habozás nélkül jönnék, és újra kezdeném szenvedéseimet, egyedül csak érted! Elhiszed-e most nekem, ha azt mondom, hogy embernek nem lehet nagyobb szeretete annál, minthogy barátaiért áldozza életét?
Azért mondom el mindezt, hogy békére lelj Szívemben, hogy igaz életet találj bennem, Istenedben. Tudom, hogy gyenge vagy gyermekem, de gyengeséged magához vonzza mindenhatóságomat.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)