Az egyház munkájának örök alapszabálya. Az evangéliumot hirdetni kell, mert ez az Isten akarata. Ő bízta rá a mindenkori egyházra, és ha nem végzi úgy, ahogy kell, ő vonja vissza megbízását. De jaj akkor az egyháznak is, a népnek is. Kis-Ázsia és Észak-Afrika romvárosai, a keresztyénség legelső nagy központjai a példái annak, mit jelent, mikor a megromlott egyháztól Isten megvonja megbízását. Sajnos, az egyháztagok ma is gyakran állnak elő saját kívánságaikkal, s a lelkipásztorok elég gyakran engednek azoknak, mert tetszeni akarnak. A „kemény beszédet”, a tiszta, kellemetlen igazságot a katedráról sem szeretik hallani. A hívek kötelességét a 13. vers mutatja: „Amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett beszédét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, amint valóban az is, és annak ereje hat is bennetek, ha hisztek.” Ha nem úgy hallgatjuk, semmiképpen nem érdemes hallgatni. Vagy Isten szavára van szükségünk, vagy kár a templomba menni. Isten szólni akar. Életet más nem adhat. Nélküle szétbomlik, elvész a társadalom, a család, az egyén erkölcse, maga az élet. Isten nem marad egyház nélkül, de mi lesz mivelünk? Urunk, Istenünk, szólj hozzánk te magad az igében. Semmit sem ér az igehirdetés, ha az csak emberi szó marad. Add, hogy ott valóban a te szavadat várjuk, s adj nekünk valódi pásztorokat, akik nem a magukét, hanem egyedül a te üzenetedet mondják teljes hittel és tudománnyal. Ne engedj minket és gyermekeinket az ősi nagy egyházak sorsára jutni. Legyen bármilyen kemény a beszéded, csak hasson és neveljen. Ítéld meg keményen a pásztorokat, de a híveket is, és Szentlelked erejével fordítsd magad felé fiataljainkat, hogy jövendője legyen népünknek. Tudjuk, hogy azt csak te adhatod meg. Vezess életre, jövendőre, boldogságra igéd erejével. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)