vasárnap

A világban a legtökéletesebb az ember.
Az emberben legtökéletesebb a lélek.
A lélekben legtökéletesebb a szeretet.
A szeretetben legtökéletesebb az Isten.
(Szalézi Ferenc)

Az isteni teremtés legfőbb bizonyítéka maga az ember: gondolkodással megáldott lény, lelkiismerete van, tud szeretni és gyűlölni, ismeri a jó és rossz közti különbséget. Isten komolyan vette az embert. Megteremtette, akarta hogy legyünk: nők és férfiak – örömét lelte a teremtésben. Egyenesen a maga képmására alkotott és formált. Isten rendet teremtett. Tudja, hogy ki miért lett, miért akarta, hogy legyen, mi a célja velünk. Akkor és ott, abban a korban, olyan szülőktől, arra a hivatásra, feladatra. Hozzá hasonlóan értelmes, lelki-szellemi képességekkel felruházott és megáldott, erkölcsi érzékkel bíró lénynek teremtett bennünket. Isten megkülönböztetett helyet biztosított számunkra a földön. Akárki akárhol is van világban, az Isten tud róla. látja és figyel rá. Nekünk is feladatunk egymásra figyelni, vigyázni. Azért teremtett férfit és nőt, mert ki kell egészítenünk egymást, örömünket kell lelnünk egymás gazdagságában, adottságaiban, különbözőségében. Ha ez sikerül, megtapasztalhatjuk, mekkora boldogság és elégedettség Isten teremtett világában élni! Teremtő Mennyei Atyánk! Látod, hogy sokszor nem tudjuk értékelni a másikat, nem látjuk benne a te kezed alkotását, nem értékeljük mindazt, amit értéknek és különbözőnek teremtettél benne. Segíts felismerni helyünket és feladatunkat abban a világban, amelyet te alkottál és kormányzol. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése