vasárnap

Aki az Isten (szeretet)akaratának megfelelően éli életét, szolgál, az életet talál emberi kapcsolataiban, az kiteljesedik a kis-, és nagyközösségben egyaránt. A közösségben lenni/élni jó, de csak akkor, ha az a közösség szeretet-közösség, melyben egyik a másikat hordozni kívánja. Aki “ki nem állhatja” a közösséget, aki a “kákán is csomót keres”, aki nem hajlandó önző énjét megzabolázni, az mindig kívülálló marad, s önmaga rosszaságában érik/teljesedik tovább. A tudatos ember tudja, hogy mi a jó, s mi a rossz és ismeri tettének következményeit. Éppen ezért nincs semmiféle mentsége – sem ember, sem Isten előtt… Aki a rosszat hajhássza, az nemcsak testeket öl, emberéleteket rövidít, de önmaga lelkét is halálba rántja. Érdekes módon ennek valósága különösképpen nem okoz erkölcsi válságot a gonosz ember életében, amíg fiatal, s erős, s “odamegy, ahová akar”. De, ha megöregszik… s másokra szorul, akkor kezd kiviláglani számára, hogy amit tett, az mennyire borzalmas volt… Az Isten irgalmazzon az ilyen embernek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése