Isten munkatársai vagyunk, éljünk is úgy, legyünk alázatosak, szeretetteljesek, megértőek, szelídek, ahogy Jézustól láttuk. Mindenkinek van valamilyen elhívása, már az is elhívás, hogy szülők lehetünk mert Isten úgy gondolta, hogy bizalmába fogad, és bízik bennünk, amikor ránk bízott egy vagy több gyermeket. Hisz az életet is ő adja. Az is egy elhívás, hogy jó háziasszonyok legyünk, vagy jó férjek. Mindenben körülményben meg kell felelnünk, Isten dicsősére kell mindent tennünk. Mindenre van erőnk az Úrban.

Isten munkatársa sohase feledje el, hogy a megváltás nem ember, hanem Isten gondolata; ezért megmérhetetlen a mélysége. A megváltás Isten nagy terve, nem pedig megtapasztalás. A tapasztalat csak kapu, amin át a megváltás bejön tudatos életünkbe. Ne hirdesd a tapasztalatot; hirdesd Isten nagy gondolatát. Amikor az Igét hirdetjük, nem arról kell beszélnünk, hogyan szabadulhat meg az ember a pokoltól és hogyan lehet erkölcsös és tiszta; hanem átadjuk az Istentől vett jó híreket. Jézus Krisztus a tanításában mindig kiemelte az ítéletet; ez Isten szeretetének a jele. Ne rokonszenvezz azzal a lélekkel, aki nehéznek találja, hogy Istenhez jusson. Nem Isten felelős ezért. Nekünk nem az okát kell kitalálnunk, hogy miért nehéz, hanem úgy kell bemutatnunk Isten hűségét, hogy Isten Szelleme felfedhesse, mi a baj. Az igehirdetés valódi próbája az, hogy mindenkit ítélet elé állít. Isten Szelleme mindenkit szembe fordít önmagával. Ha Jézus valaha olyan parancsot adott volna, aminek a betöltésére nem tudna minket képessé tenni, akkor hazug volna. Ha pedig mi állítunk korlátot engedelmességünk elé erőtlenségünk hangoztatásával, ez annyi, mintha azt mondanánk Istennek, hogy valamit kifelejtett a számításából. Isten ereje meg kell, hogy ölje minden önbizalmunkat. A teljes erőtlenség és függés ad alkalmat Isten Szent Szellemének arra, hogy megbizonyítsa hatalmát bennünk.

Isten maga terelgeti az ő népét. A körülvevő felszaporodott bűntenger elégszer változtatta halál völgyévé gyönyörű világunkat. Minden eszköz a kezünkben van arra, hogy minden egyes ember boldog lehessen, de hit nélkül, erkölcs nélkül, Istennek hittel elfogadott irányítása nélkül minden visszájára fordul. Ebben a képtelen helyzetben én tudhatom azt, hogy nem érhet semmi veszedelem, míg Istenre bízom magam. Ő tart a kezében. Ő ment meg, ha veszedelem támad. Ő biztosítja jövendőmet. Ő szereti utódaimat. Mitől félnék? „Csendes vizekhez terelget”, otthon van otthonomban. „Bent csend” – fogalmaz Reményik. És ha csapás ér, biztosan tudhatom, hogy vesszője is javamra válik. Nem kerülhetem el népem hitetlensége miatt ránk törő nyomorúságokat, de engem, benne bízót, azokból is kiment, azokat is javamra fordítja. Botja csapásáról is őt ismerem fel: nem hagy megnyugodni a szennyben, kiver belőle. Önzés volna ez? Nem! Így kell bizonyságot tennem szeretetéről, hogy mindenki meglássa és kövesse őt. Jó Atyám, köszönöm, hogy ilyen vigasztalást társz elém. Többezer év óta szól ez az ének. Minden korban voltak nyomorúságok, de minden korban voltak boldog emberek, akik a nyomorúságban is öröméneket énekeltek, mert te hittel, bizakodással, belső békességgel, naponkénti örömökkel ajándékoztad meg őket és ők ezt hálás szívvel elfogadták. Add, hogy én is ezek közé tartozzam. Add, hogy minden reggel rád bízzam magam, s minden este adhassak hálát ajándékaidért. Add, hogy ezt az örökséget tudjam gyermekeimre hagyni, ezt tudjam tovább ajándékozni mindazoknak, akik között élek. Tégy engem örömüzeneted hirdetőjévé mind szavaimban, mind életmódomban. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Isten igéje szerint az a bölcs ember, aki az életét Istenhez és az ő szavához igazítja. Ez persze nem zárja ki a tanult vagy diplomás embereket sem. A Példabeszédek könyve 5. fejezete beszél arról, hogy az erkölcsi bukástól csak az Isten igéjéhez való ragaszkodás tud megóvni. Aki komolyan veszi Isten szavát, és aszerint is él, azt gyakorlatba ültetve, bölcs embernek bizonyul. Milyen szomorú, hogy egyre kevesebb ilyen ember van. Országunk erkölcsileg egyre jobban romlik. Ma már nem fontos a házasságkötés, elég csak úgy összeköltözni. Vagy ha házasságban is él valaki, attól még természetesnek tartja, hogy mással is szerelmi viszonyt folytasson. Ezt lehet látni a médiában, filmekben, szappanoperákban meg sok híres színész, énekes, sportoló életében is. Azt hirdetik, hogy élj, ahogy akarsz, kívánságaid szerint. Te hogyan élsz? Komolyan veszed Isten szavát? Vajon bölcs embernek bizonyulsz?

Isten bővölködő életet szánt nekünk Jézus Krisztusban; de vannak idők, amikor ez az élet külső támadást kap. Emiatt megint önmagunkra kezdünk nézni, pedig azt gondoltuk, hogy ennek már vége. Az öntudatosság zavarhatja meg leghamarabb Istenben való életünk teljességét és állandó belső harcokat okoz. Az öntudatosság nem bűn; könnyen izguló vérmérséklet is előidézheti, vagy ha váratlanul új körülmények közé jutunk. Isten soha nem akar kevesebbet adni nekünk, mint az Ő teljességét. Ami megzavarja benne való nyugalmunkat, azt azonnal rendbe kell hozni. De azzal még nem küszöböltük ki, ha figyelmen kívül hagyjuk, hanem csak ha Jézushoz megyünk vele. Menjünk hozzá, és kérjük Őt, hogy adjon nekünk Krisztus-tudatot! Ő megteszi mindaddig, amíg megtanulunk benne maradni. Soha ne engedd szétforgácsolódni a Krisztusban való életedet – harcolj ellene! Óvakodj attól, hogy léket kapj, hogy a barátok vagy a körülmények feldarabolják az életedet, semmi el ne szakítson tőle, nehogy hirtelen magad maradj. Nincs annál fontosabb, mint hogy szellemi kapcsolatunkat sértetlenül megőrizzük! A nagy megoldás pedig ez: “Jöjjetek énhozzám.” Ez próbálja ki, vajon valóban hűek vagyunk-e értelmi, erkölcsi és szellemi vonalon. Ahol nem vagyunk valódiak, ott inkább vitatkozunk, ahelyett, hogy Jézushoz mennénk.

Isten azonban időnként megítéli az embert. Nagy az Ő irgalma és kegyelme, de időnként megítéli a saját képmására és hasonlatosságára létrehívott lényét – ez történt az özönvíznél, ez történt Szodomában és Gomorrában is. Akiben azonban van egy kis jószándék – ilyen volt Lót is -, azt Isten felfoghatatlan Gondviselői Bölcsességével noszogatja-terelgeti-korrigála, igyekszik felébreszteni benne az isteni alvó részt, hogy megmentse. Így küldi el angyalait Lóthoz, aki végre felfogta: Szodomában és Gomorrában kő kövön nem marad. Vejei mégis tréfának vélték. “Jó vicc!” – gondolhatták – Isten, meg a kénköves eső… Lót nem volt szent ember – a lányait is Szodoma fiaihoz adta feleségül – pedig pontosan tudta, hogy milyen az a város, ennek ellenére megmenekült. Ez az evangélium. A történet folytatódik (lásd Lót leányainak bűne 1 Móz 19, 31kk) s világosan kiderül, hogy, aki a bűn tanyájához nagyon közel lakik, sőt nagyon jó szomszédságban van vele – ritkán marad erkölcsös… Isten az Ő parancsolatait nem tréfának szánja, azok mindig az egyént s a közösséget és az élet méltóságát védelmezik, éppen ezért itt nincs helye semmiféle emberi okoskodásnak, kimagyarázásnak, “elrelativizálásnak”. Isten az ő Igéjén keresztül munkálja bennünk a józanságot – ezért az Ő Szavát komolyan kell vennünk – ennek ellenére az a testrészünk, amit legmagasabban hordunk, az van legtávolabb az Istentől. Hiába remegteti meg Isten a lábunkat a körülményeken keresztül, hiába halmoz el a szívünknek célzott élmény-üzenetei sokaságával – eszünk, a büszke ráció ellenáll… akár életünk végéig. Ennek viszont mindig következménye van. Ez törvény… (Frankó Mátyás)

Isten az embert szabad ösztönökkel teremtette. Az állatok ösztönei kötöttek, csak akkor és addig működnek, amire be vannak programozva. Az ember ösztönei állandóan működnek, az erkölcs törvényei kell, hogy irányítsák működését. Ez állandó küzdelmet jelent az erkölcsi meggyőződés és az öncélú ösztöni késztetés között. Minden vallás törvényt ad: fegyelmezi az ösztönöket. Innen származik az a pogány tévedés, hogy Istennek az tetszik, ha elfojtjuk azokat. Éljünk házasság nélkül, ne együk a jónak tartott ételeket, vonjuk meg magunktól az élet örömeit. Isten mást, ennél sokkal többet kíván. Azt kívánja, hogy minden tőlünk telhetőt kövessünk el embertársaink boldogságának, örömének előmozdítására. Örülni kell és örömöt szerezni. Élni kell az élet javaival, szabadon, hálásan, míg az a mások örömét nem rontja. De ha kell, tudni kell lemondani bármi földi jóról, válogatás nélkül, Isten szolgálatára, a mások javára. Ez a keresztyén szabadság. Azért mondhatok le szívesen bármi földi jóról, mert az enyém. Élvezhetem vagy elhagyhatom aszerint, hogy Isten szerinti szolgálatom mit kíván. Lemondani könnyű, nagyobb dolog szabadon szolgálni Isten ajándékaival. Uram, köszönöm, hogy szabadságra rendeltél. Tapasztalom, mennyivel könnyebb betartani gépies szabályokat, mint állandóan arra figyelni, mit kíván tőlem szeretettörvényed. De így tetted széppé, szabaddá életemet. Köszönöm akaratod szerinti hű családi életemet. Köszönöm, hogy gyönyörködhetek a természet csodáiban, a művészet alkotásaiban, a jó ételekben, egymás örömében. Abban, ha másokat is örülni látok, s ha abban nekem is részem volt. Köszönöm, hogy te is örülsz az én örömeimnek. De vigyázz rám, hogy ne felejtsem el, meddig tart örvendező szabadságom. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Igazsággal tartja fenn országát a király, de ha ajándékot fogad el, romba dönti azt. (Példabeszédek 29:4) Igénk azt üzeni, hogy ha egy nép vezetője/vezetői által elfogadott dolog a megvesztegetés, akkor az az egész ország romba dőlését elősegíti. A vezető embereknek – különösen, ha egy országot vezetnek – át kell érezniük a rajtuk lévő felelősség súlyát. A vezetés legfontosabb alappillérei pedig az igazságosság, a becsületesség, a tisztesség, a szorgalmas munka. Ezek azonban hitbeli meggyőződés alapján vagy ott vannak valakinek az életében, vagy hiányoznak abból. Mindkettőnek következménye van. Ha a megvesztegetés „bevett” dolog magas körökben, akkor alant is azzá válik. Az erkölcsi romlás így rövid időn belül bekövetkezik. Sőt, ebből kifolyólag az élet más területein is megindul az amortizáció az egész nép körében. Az Isten útját járó, a megvesztegetést gyűlölő, a becsületesen fáradozó vezetők jelentenek, jelenthetnek áldást a nemzet egészére. Feladatunk: imádkozni ilyen vezetőkért és így élni a magunk helyén, ahová az Úr állított.

Igaz és törvényes cselekvés: elgondolkodtató fogalmak. Főképpen manapság, amikor törvénytelen és égbekiáltó dolgok garmadája kerül napfényre. Bele vagyunk már fáradva, hogy hány emberről derül ki, hogy nyakig benne van egy-egy korrupciós, lezsírozott, illegális ügyben. Igaz és törvényes cselekvésről pedig eszük ágában sincs még elgondolkodni sem. Pedig az ilyen magamfajta egyszerű ember igaz és törvényes dolgokra vágyakozik. Az Úr becsüli az igaz és törvényes cselekvést, amely nem arról szól, hogy a kiskapukat hogyan játszhatjuk ki, hanem arról, hogy a becsület és a tisztesség erény az életemben. Ez egy mindenkivel szemben elvárható minimális erkölcsi mérce kellene legyen. Persze akit az Úr nem érdekel, azt többnyire embertársai sem…

Ha Jézus elfogadott minket és megkegyelmezett nekünk, még nem vagyunk a célnál. Most kezdődnek a leckék és a próbák. Nem leszünk egyszeriben hibátlanok. Az a legnagyobb baj, ha csalhatatlanok akarunk lenni, hibátlanok és nem fogadjuk el, hogy mások megmondják az igazságot. Az ilyeneket a Megváltó nem használhatja iskolájában. Csak azokat viheti előbbre, akik készek tanulni, hibáikat, bűneiket belátni és azoktól megszabadulni. Ezek a bölcs emberek: A bolond nem fogadja el, ha helyreigazítják őt. Jézus iskolájában nem az értelemé a főszerep, hanem az akaraté; nem a tudás, hanem a lelkiismeret, nem a szellemi felfogóképesség, hanem az erkölcsi befogadókészség számít. Lelkiismeretünket ragadja meg a Mester. Itt fedi fel hibáinkat, int és óv minket. Minél jobban figyel lelkiismeretünk az Ő hangjára, annál finomabb a hallásunk. Ha elengedjük a fülünk mellett, eltompulunk. Ha bedugjuk fülünket Jézus igazsága elől, süketté válhatunk.
Az Úr Jézus szívünk rejtekében tanít, magyaráz, int, büntet és megítél. Igéjével tanít, amely hallás révén vagy mindenféle eseményen és élettapasztalaton át jön hozzánk. Mindig az a cél, hogy megtanuljuk átadni az akaratunkat. Maga a Mester is engedelmességet tanult földi napjaiban, s végül meg kellett tanulnia, hogy igent mondjon a legnehezebb szenvedés útjára is. Így kell nekünk engedelmességet tanulnunk minden helyzetben és minden körülmények között, mindenekelőtt a szenvedésben is.
Mi megtorpanunk, ha nehéz dolgokat kell elviselnünk, bántásokat kell eltűrnünk. Többnyire lassan haladunk előre. A bizonyítványt, amely a mennyei városba való felvételre jogosít, szeretnénk mégis elnyerni. Ki szeretne ott rostokolni a zárt ajtó előtt? Tökéletességre akarunk eljutni, tanuljunk tehát fáradhatatlanul tovább.

Ha életünk legbensőségesebb kapcsolatai ütköznek Jézus Krisztus igényeivel, Ő azt mondja: feltétlenül neki kell engedelmeskednünk. Tanítványnak lenni annyit jelent, hogy egy személynek, a mi Urunk Jézus Krisztusnak szenvedélyesen és személyesen odaszánjuk magunkat. Nagy különbség, hogy egy személynek vagy egy bizonyos ügynek, elvnek szentelem-e oda magam. Urunk sohasem hirdette, hogy egy ügynek, hanem, hogy neki magának szenteljük oda magunkat. Sokan keresztyénnek mondják magukat, akik nem adták át magukat Jézus Krisztusnak. A tanítvány Jézus Krisztus alázatos rabszolgája – szeretetből. Ezen a földön senkiben sincs meg a Jézus Krisztus iránti szenvedélyes szeretet, csak ha a Szent Szellem adta belé. Talán csodáljuk, nagyra becsüljük és tiszteljük, de nem tudjuk szeretni Őt. A Szent Szellem az egyetlen, aki szereti az Úr Jézus Krisztust; Ő árasztja ki Isten valódi szeretetét a szívünkbe. Valahányszor a Szent Szellem lehetőséget lát arra, hogy megdicsőítse Jézust, elfoglalja szívedet, idegeidet, megragadja egész személyiségedet és az odaadástól izzóvá és lángolóvá leszel. A keresztyén életre jellemző az “önkéntes erkölcsi eredetiség”, ezért a tanítványt is érheti az a vád, ami Jézus Krisztust érte: a következetlenség vádja. De Jézus Krisztus mindig következetes volt Istennel szemben. A keresztyénnek is következetesnek kell lennie Isten Fiának benne való életéhez. Sokan belevetik magukat hitvallásukba. Istennek ki kell őket ragadnia előítéleteikből, csak ezután tudják odaszentelni magukat Jézus Krisztusnak.

Ha csak egyszer is test szerint ítélsz, ennek a vége az, hogy a pokol tombol benned. Azonnal hozd világosságra és mondd: “Uram, vétkeztem ebben.” Ha ezt meg nem teszed, egészen megkeményedsz. A bűn büntetése, hogy megátalkodsz a bűnben. Nemcsak Isten bünteti a bűnt; hanem a bűn erőre kap és teljes mértékben visszafizet a bűnösnek. Se küzdés, se imádkozás nem tehet képessé arra, hogy abbahagyj bizonyos dolgokat. Bűnödnek az a büntetése, hogy fokról fokra megszokod s már észre sem veszed, hogy az bűn. A bűn következményeitől semmiféle hatalom meg nem szabadíthat, csak ha a Szent Szellem kiárad rád. “Ha a világosságban járunk, amint Ő maga a világosságban van…” (1Jn 1,7). Sokan közülünk világosságban járásnak nevezik, ha a mások számára felállított erkölcsi követelmények szerint járnak. Azonban nem a képmutatás a legöldöklőbb álszentség, hanem az öntudatlan elszakadás a valóságtól.

Felderengett már előtted valaha, hogy Isten előtt felelős vagy másokért? Ha például elhajlok Istentől saját útjaimra, mindenki szenved körülöttem. Isten minket “együtt ültetett a mennyekbe” (Ef 2,6). “És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind” (1Kor 12,26). Környezetedben mindenki szenvedni fog, ha testi önzést, gondolataidban hanyagságot, erkölcsi tompaságot, szellemi áporodottságot engedsz meg magadnak, vagy ha szellemileg elzárkózol. “De ugyan ki olyan tökéletes – mondod, hogy ilyen magas követelményeknek eleget tehetne?” A mi elégséges voltunk Istentől – és csakis tőle van.

Az erkölcsi törvény nem veszi figyelembe gyarló emberi voltunkat, nincs tekintettel örökölt hajlamainkra és gyengeségeinkre. Megköveteli, hogy teljesen erkölcsösek legyünk. A törvény soha nem változik, a legnemesebbtől és a leggyengébbtől is ugyanazt követeli. Az Istentől rendelt törvény nem változik sem a nemesebb, sem a gyengébb emberrel szemben. Nem mentegeti mulasztásainkat, ugyanaz marad minden időben és az örökkévalóságban is. Ha erre nem ébredünk rá, azért van, mert nem vagyunk elevenek. Amint megelevenedünk, látjuk, hogy az életünk kész tragédia. “Én pedig éltem egykor a törvény nélkül. De a törvény jöttével megelevenedett a bűn és én meghaltam” (Róm 7,9-10). Amint ezt felismerjük, Isten Szelleme meggyőz minket bűnösségünkről. Amíg az ember erre a pontra el nem jut és nem látja be, hogy reménytelenül elveszett, addig Krisztus keresztje üres komédia a szemében. A saját bűnösségünkről való meggyőződés köt félelemmel a törvényhez és az embert reménytelenné teszi: “A bűn alá vagyok rekesztve és kiszolgáltatva neki.” Én, az Istennek adós bűnös nem juthatok Istennel helyes viszonyba, ez lehetetlen. Csak egyetlen úton jöhetek rendbe vele: Jézus Krisztus halála által! Meg kell szabadulnom attól a bennem lappangó gondolattól is, hogy valaha engedelmességem által helyes viszonyba juthatok vele – ugyan ki tudna közülünk tökéletesen engedelmeskedni Istennek valaha is?! Csak akkor ismerjük fel a törvény hatalmát, amikor így közelít hozzánk: “ha…” Isten soha nem kényszerít. Néha szeretnénk, ha kényszerítene, máskor megint, ha békén hagyna. De ha Isten akarata uralomra jut bennünk, akkor minden kényszernek vége! Amint szabad elhatározásunkból engedelmeskedünk Istennek, megmozdítja érdekünkben a legtávolabbi csillagot és a legkisebb homokszemet is, hogy mindenható hatalmával segítsen rajtunk.

Ez a világ zárt kapu. Korlát és ugyanakkor átkelőhely. Két rab szomszédos cellákban kapcsolatot teremt egymással úgy, hogy átkopognak a falon. A fal választja el őket egymástól, de ugyanakkor ugyanaz a fal teszi lehetővé, hogy kapcsolatba lépjenek. Így van ez Isten és miközöttünk. Minden válaszfal kapocs. (Simone Weil) Félelmetes és rettenetes csoda Isten jóságát megtapasztalni; átélni, hogy imánk meghallgatást nyert, hogy naponként apró szépségek vesznek körül, hogy sikerülhetnek olyan dolgok, amelyek először véghezvihetetlennek látszottak. Dicsőítjük-e Istent mindazért a jóért, amellyel megajándékoz, vagy csupán megkönnyebbülten továbblépünk, ha megoldódik valami?Dicsőítjük-e Istent jóságáért, vagy nem látunk mást, mint a “város”, melyben élünk vagy a “föld minden népe” nyomorúságát, háborúskodását, istentelenségét? Nem tagadhatjuk le, hogy a kétségbeejtő napihírek világában sokszor megkérdőjeleződik számunkra a boldog, biztos jövő lehetősége. A híradás csatornáin felénk áramló erőszak, erkölcstelenség, a létbizonytalanságot felvillantó gazdasági vagy politikai kérdések erősen befolyásolják életünket. Sokszor úgy érezzük, világunk ellehetetlenült, hitünket csak önvédelmi reflexekre berendezkedve tudjuk megélni, félünk az elszigetelődéstől, a meg nem értettségtől, a világgal való kommunikáció csődjétől. Tekintsünk Isten csodálatos ígéretére! Próbáljuk meg mától úgy tekinteni a világot, jövőnket, mint ami hatalmas lehetőségeket rejt, hogy benne majd Isten dicsősége nyilvánvalóvá váljon.

Jóságos Istenem! Hálát adok mindazért, amit tőled kapok! Köszönöm, hogy nem hagysz reménység nélkül, hanem ma is jóságodat és békességedet ígéred! Kérlek, ments meg a reménytelenségtől, és engedd felismernem, hogy a nehézségek közel vihetnek hozzád! Ámen.

Emlékszem, fiatalabb koromban sokat törtem az agyam azon, hogy legtöbbször miért azt a bűnt nevezik erkölcstelennek, ha valakinek nem kizárólag a házastársával van szexuális kapcsolata. Miért vált ez a bűn az erkölcstelenség szimbólumává? Később rájöttem, hogy azért, mert szorosan együtt jár a titokban cselekvéssel. Erkölcstelen az, amit titokban teszek, vagy amit csak akkor tennék meg, ha biztosan tudnám, hogy nem derülhet ki. Ezért ostorozták az ószövetségi próféták Izrael paráznaságaként a jogtalan visszaéléseket, a lefizetést, a titkos előnyhöz jutást. A hiteles hívő és a Krisztust nem követő ember jelleme: míg a hitetlen megengedheti magának, hogy csak mások jelenlétében legyen erkölcsös, az igazi keresztyén elismerő vagy elítélő szemtanúk hiányában még nagyobb hűséggel ragaszkodik ahhoz az úthoz, amit követnie kell. (Horváth Levente)

Egyszer egy híres Bibliatudós azt mondta a megtestesüléssel kapcsolatban: „Tudjuk, hogy Isten olyan, amilyennek megláttuk Jézusban. Ő a Krisztushoz hasonló. Ha pedig olyan, akkor Ő jó és bizalomra méltó Isten.” Ha az a szív, amely az univerzum mögött áll, olyan, mint az a gyengéd szív, amely megtört a Kereszten, akkor az övé lehet a szívem, minden feltétel és fenntartás nélkül. Semmi magasztosabbat nem tudok mondani Istenről, mint hogy Ő bizonyára úgy él, mint a Krisztus… Különös: egy ember élt közöttünk, és amikor Istenre gondolunk, úgy képzeljük el, mint ezt az embert, mert ha Isten más lenne, nem is lehetne jó. Átruházhatjuk Istenre Jézus minden egyes erkölcsi tulajdonságát, anélkül, hogy elveszítenénk vagy leértékelnénk Istenről kialakult képünket. Ellenkezőleg, azzal, hogy úgy gondolunk Istenre, ahogy Jézus lefestette Őt, felmagasztaljuk Istenről alkotott képünket. Mindazok, akik megpróbáltak másféle módon gondolni Istenre, lealacsonyították, és szegényessé tették a Róla kialakult képüket.

Egy nemzet vezetői sokat tehetnek a rájuk bízottakért. Aki egy ország vezetőjeként sokra tartja a népet, az igyekszik igazságot szolgáltatni személyválogatás nélkül. Magyarországnak volt ilyen uralkodója? Mátyás király neve fogalom az utókor számára. Akit igazságosnak neveznek, akiről népmesét készítenek, az nem akárhogyan vezethette az országot. Egyértelmű, hogy a társadalmi igazságtalanságok eloszlatásán, eltüntetésén fáradozott. A népért, a nép között, az igazságot szem előtt tartva élt. Meg is látszott ennek áldása az egész magyar népen. Olyan vezetők kellenek minden nemzet élére, akik erkölcsösek, Isten Igéjéhez és akaratához alakítják életüket, és az áldás nem marad el!

“Csak kevesen ismerik fel, hogy milyen hatással vannak az élet kicsiny dolgai a jellem fejlődésére. Semmi sem jelentéktelen, amivel foglalkozunk. A változó körülmények, amelyekkel napról napra találkozunk, próbára teszik a becsületességünket, és alkalmassá tesznek bennünket nagyobb megbízatások elvégzésére. A hétköznapi élet ügyeinek intézésében tanúsított elvhűségünkkel hozzászoktatjuk magunkat ahhoz, hogy a kötelességet kedvteléseink és kívánságaink fölé helyezzük. Az így fegyelemhez szokott ember nem ingadozik szélben hajladozó nádként a jó és a rossz között. Becsületesen teljesíti a kötelességét, mert arra nevelte magát, hogy hű és igaz legyen. A legkisebb dologban való becsületesség erőt ad ahhoz, hogy a nagyobb dolgokban is becsületesek legyünk. Az egyenes jellem értékesebb Ofir aranyánál. Enélkül senki sem tölthet be felelősségteljes megbízatást. De a jellem nem örökölhető. Nem vásárolható meg. Az erkölcsi kiválóság és a magas szellemi színvonal nem a véletlen műve. A legjobb képességek is értéktelenek, ha nem fejlesztjük őket. A nemes jellem kialakítása egy élet munkája, komoly és kitartó erőfeszítések eredménye. Isten alkalmakat ad, a siker azonban azon múlik, hogyan értékeljük a lehetőséget.” (Pátriárkák és próféták, József Egyiptomban c. fejezetből)

Azért jött Jézus, hogy megosszon velünk néhány alapelvet, ami szerint élnünk kell? Azért jött, hogy egy erkölcsi kódexet adjon nekünk — mit szabad és mit nem — hogy ezzel kiigazítson minket? Vagy talán azért jött, hogy új vallást vagy új gyülekezetet alapítson?
Nem! Jézus egy célból jött el: Hogy nekünk életünk legyen, és hogy bővölködjünk abban!
Ez a szó, ’élet’, az Evangélium legnagyobb szava. Az embernek életre volt szüksége, mert szellemi halott volt. A szellemi halál, ami az ördög természete, Ádám bűnbeesésekor került az emberbe, egyben az ember bukását hozva.
Isten munkája minden korban arra irányult, hogy megsemmisítse ezt az ördögi természetet. Ezért jött el Jézus a földre. Ő kijelentette: „…én azért jöttem, hogy életük legyen…” Egyetlen dolog elégíti ki az ember szükségletét: Isten természete, az örök élet. Ezt semmi nem tudja helyettesíteni. Amikor valaki befogadja az örök életet, Isten természetét, Isten életét fogadja magába. Ez az isteni cselekedet változtatja meg az embert, azonnal átkerül ezáltal a sátán családjából Isten családjába.

Az tény, hogy a túlzásba vitt e világi tervek és célok veszélybe sodorhatják az igazi értékeket. Kultúránk a tárgyi javak fogyasztásának betegesen nagy jelentőséget tulajdonít. A probléma gyökere természetesen nem a nagy vagyon, hanem az, hogy milyen erkölccsel és milyen lelkülettel és mi célból törekszel rá és hogyan használod. Vannak, akik nem tudják hasznosan elkölteni a pénzüket. A vásárlónak legalább száz szeme kellene hogy legyen, de ezeknek csak fél szemük van, az is csukva. Ha a bolondok nem mennének a piacra, az ócska árukat soha nem tudnák eladni – írta Spurgeon. A tisztességes élet anyagi megalapozása kötelesség, de a javak értelmetlen halmozása akkor sem erkölcsös, hogyha azt az unokákra hivatkozva tesszük.

Az Jézus Krisztus igazi szolgája, aki Isten evangéliuma valóságáért kész vértanúságot is vállalni. Amikor a saját erkölcsösségére beállított ember hitványsággal, becstelenséggel és hűtlenséggel találkozik, akkor a benne levő emberi jóság olyan borzasztó ütést kap, hogy szíve kétségbeesetten bezárkózik. Isten valóságos szabadításának éppen az a csodája, hogy még a legrosszabb, legelvetemültebb ember sem eshet mélyebbre az Ő szeretete mélységénél! Pál nem azt mondja, mintha Isten azért választotta volna ki őt, hogy megmutassa, milyen csodálatra méltó embert farag belőle, hanem “hogy kijelentse az Ő Fiát énbennem” (Gal 1,16).