csütörtök

Isten azonban időnként megítéli az embert. Nagy az Ő irgalma és kegyelme, de időnként megítéli a saját képmására és hasonlatosságára létrehívott lényét – ez történt az özönvíznél, ez történt Szodomában és Gomorrában is. Akiben azonban van egy kis jószándék – ilyen volt Lót is -, azt Isten felfoghatatlan Gondviselői Bölcsességével noszogatja-terelgeti-korrigála, igyekszik felébreszteni benne az isteni alvó részt, hogy megmentse. Így küldi el angyalait Lóthoz, aki végre felfogta: Szodomában és Gomorrában kő kövön nem marad. Vejei mégis tréfának vélték. “Jó vicc!” – gondolhatták – Isten, meg a kénköves eső… Lót nem volt szent ember – a lányait is Szodoma fiaihoz adta feleségül – pedig pontosan tudta, hogy milyen az a város, ennek ellenére megmenekült. Ez az evangélium. A történet folytatódik (lásd Lót leányainak bűne 1 Móz 19, 31kk) s világosan kiderül, hogy, aki a bűn tanyájához nagyon közel lakik, sőt nagyon jó szomszédságban van vele – ritkán marad erkölcsös… Isten az Ő parancsolatait nem tréfának szánja, azok mindig az egyént s a közösséget és az élet méltóságát védelmezik, éppen ezért itt nincs helye semmiféle emberi okoskodásnak, kimagyarázásnak, “elrelativizálásnak”. Isten az ő Igéjén keresztül munkálja bennünk a józanságot – ezért az Ő Szavát komolyan kell vennünk – ennek ellenére az a testrészünk, amit legmagasabban hordunk, az van legtávolabb az Istentől. Hiába remegteti meg Isten a lábunkat a körülményeken keresztül, hiába halmoz el a szívünknek célzott élmény-üzenetei sokaságával – eszünk, a büszke ráció ellenáll… akár életünk végéig. Ennek viszont mindig következménye van. Ez törvény… (Frankó Mátyás)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése