Nincs jobb hely, közeg ezen a világon, ahol őszintén beszélhetünk a fájdalmainkról, örömeinkről, mint az Isten közelsége. Teljes bizalommal lehetünk iránta. Előtte bátran bármit elmondhatunk a legféltettebb titkainktól kezdve a mások előtt is felvállalt félelmeinkig. Az ő világosságában minden szégyenünknél, bűnünknél nagyobb erővel ragyog fel szeretete. És nemcsak abban bízhatunk, hogy meghallgat, elfogad, hanem abban is, hogy neki van hatalma értünk szólni, tenni. Ő maga hív, bátorít minket erre a bizalomra: „…aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el…” (Eszlényi Ákos)

Nincs két egyforma ujjlenyomat, nincs két egyforma ember. Különbözőek vagyunk, önálló személyiségek, külön egyéniségek. Ilyennek teremtett bennünket az Isten. Nem egyforma a bőrszínünk. Van, akinek fehér, van, akinek sárga és van, akinek fekete. Más és más országban élünk, más és más nemzethez tartozunk. Különbözőek vagyunk, külön szokásaink vannak, de mindannyian Isten teremtményei vagyunk. Az egyes emberi sorsok, az egyes nemzetek sorsa, az egyes országban élők sorsa is különbözik. Van, akinek jól megy sorsa, van, akinek esetleg a másik miatt rosszabbul, és van, aki felsőbbrendűnek érzi magát a többieknél. Hosszú, régmúlt évek sérelmeit és gondjait hordozzuk magunkkal, és nemzedékről nemzedékre adjuk tovább. Egyik ember haragszik a másikra, egyik nép haragszik a másikra. Régi sebeket szaggatunk fel, és nem hagyjuk begyógyulni őket. Nekünk van igazunk, és mégis nekünk kéne engedni. Nem ismerjük felebarátunkat, de elítéljük, mert a régi sérelmek elvakítják látásunkat. Különbözőek vagyunk, de Isten gyermekei vagyunk, mindannyian hozzá tartozunk, előtte egyformák vagyunk. Egyformák, de mégis különbözőek. Ne hagyjuk, hogy a különbözőség ajándéka az egymás közti bosszúságnak és ellenségeskedésnek forrása legyen. Tegyük meg mi és ma az első lépést. Ne fizessünk a gonoszért gonosszal, hanem mondjunk áldást, hiszen arra hivattunk el. Mindenható mennyei Atyánk! Az idő vasfoga, a történelem alakulása, népek, családok szomorú sorsa emberi számítás szerint jogossá teszi gonoszságunkat és gyalázkodásunkat, de más a te szándékod. Segíts minket, Urunk, akaratod megismerésében, hogy elnyerhessük áldásodat, örökségünket. Ámen.

Nincs nehezebb, mint kérni. Kívánkozunk és vágyódunk, emésztjük magunkat és szenvedünk, de csak akkor kérünk, ha a legvégsőkig jutottunk. Amit nem érzünk valóságnak, az indít minket a kérésre. Kértél-e már valaha belső szegénységed mélységéből? “Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől…” (Jak 1,5), de bizonyosodj meg arról, hogy nincs bölcsességed. A szellemi valóságba nem juthatsz fel bármikor, amikor akarsz. Ha nem vagy valódi szellemi ember, a legközelebbi legjobb tennivalód, hogy kérj Istentől Szent Szellemet Jézus Krisztus ígérete alapján (Lk 11,13). Egyedül a Szent Szellem teheti valósággá benned mindazt, amit Jézus tett érted. “Aki kér, mind kap.” Ez nem azt jelenti, hogy semmit sem kapsz, ha nem kérsz (Mt 5,45), de amíg nem jutsz el a kérésig, addig nem Istentől fogadod el. Elfogadni azt jelenti, hogy gyermeki viszonyban vagy Istennel és most már értelmesen és erkölcsi felelősséggel méltányolod, hogy ezeket a dolgokat Istentől kaptad. “Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége…” Ha rájössz, hogy nincs, azért jössz rá, mert már kapcsolatba jutottál a szellemi valósággal; ne tedd fel újra a szemellenzőt: az ésszerűséget. Az emberek azt mondják: hirdesd nekünk az egyszerű evangéliumot, azaz ne szólj arról, hogy szentté kell lennünk, mert nyomorult koldusoknak érezzük magunkat és ez nem kellemes. Ez, hogy “kérj”, azt jelenti: koldulj! Vannak, akik elég szegények ahhoz, hogy szegénységükből hasznot húzzanak. Szellemi értelemben is így van ez. Sohasem kapunk, ha nem szegénységünkből kérünk, hanem bírvágyból. Egy szegény sem kérne, ha nem hajtaná szegénységének kínzó állapota a kérésre, ezért nem szégyell koldulni. – Boldogok a szellemben koldusok.