csütörtök

Isten országának alapelve az önzetlenség, amelyet Sátán gyűlöl, sőt létezését is tagadja. A nagy küzdelem kezdetétől fogva azt igyekezett bebizonyítani, hogy Isten cselekedeteinek az indítórugói önzőek. Krisztusnak és mindazoknak, akik az Ő nevét viselik, az a feladatuk, hogy megcáfolják Sátánnak ezt az állítását. Jézus azért jött le a mennyből emberi testben, hogy a saját életével szemléltesse az önzetlenséget. Mindazoknak, akik elfogadják ezt az alapelvet, Isten munkatársaivá kell lenniük, hogy a gyakorlati életükkel mutassák meg az önzetlenség és az önfeláldozás elvét. Az igazságot önmagáért kell választanunk. Helyt kell állnunk az igazságért szenvedés és áldozat árán is, mert “…ez az Úr szolgáinak öröksége, és az ő igazságuk, amely tőlem van, így szól az Úr” (Ésa 54,17).” (Nevelés, Bibliai életrajzok c. fejezetből)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése